Sebesvár

Fekszik:

Kolozs vármegyében

Románul: Bologa

(Ma: Románia)


Kolozs vármegye elhelyezkedése a történelmi magyarországon


 

Varjú Elemér "Magyar várak" című, 1932-ben megjelent könyvében így ír Sebesvárról:

 

ebes vára ott áll, ahol Bihar vármegyéből Erdélybe vezet az út a Sebespatak és a Körös-folyó összefolyásánál, mint egyik kulcsa
a "bérces hazának". Valamikor Hunyadvár és Kalotaszeg vára néven is hívták. Az előbbi Bánffy-Hunyadtól, az utóbbi a Kalotaszeg vidékről szállott rá, mivel hogy hajdanta mindkettő hozzátartozott.

Királyi várnak épült, valószínűleg még az Árpád-kor végén. 1319-ből maradt fenn a róla szóló legrégibb oklevél. Ekkor Elefánthi Dezső volt benne a várnagy, régi család sarja. Jól láthatta el tisztét, mert hosszú ideig viselte s nagy tekintélyben állott, bár messziről, Nyitra vármegyéből származott el Erdélyországba. Egyébként a sebesi vár terjedelmes uradalmának jövedelme nagyrészben az erdélyi vajda kezéhez folyt be, aki tartozott ennek fejében jó karban tartani az erősséget.

Szinte szószaporításnak tűnik fel, ha megemlítjük, hogy Sebes vára is Zsigmond király alatt veszett el a koronára nézve. A Bánffyak kapták meg 1420 körül, minekutána a király már előbb felszedett volt rá egy summa pénzt a dúsgazdag és jó szerző családtól. S ennek a szerzeményüknek rengeteg értéke volt. Maga a jól épült, kitűnő fekvésű vár, egyben vámhely sokat jelentett; hát még a hozzá tartozó birtokok, faluk, puszták egész sora, nemkülönben Bánffy-Hunyad városa az egész Kalotaszeggel. Még aranybányák is voltak a várbirtokokon s ugyan szép jövedelmet hajthattak, mert 1483-ban Báthory István országbíró 500 aranyforintot fizetett csupán azért, hogy fele hasznuk egyetlen évre az övé lehessen. Ezeken kívül aranymosó-helyek is voltak a Sebes-patakon, amelynek gyorsfutású vize a Gyalui-havasokból hordta le a nemesfém sárga szemcséit.

Nagyvagyonú urak voltak a Tomaj-nemzetségbeli Bánffyak, sokfelé voltak váraik, kastélyaik s ezért ritkán laktak személyesen a kicsit zord Sebesben. Jó, nemes ember várnagyokat tartottak benne; megbízható, hűséges sáfárait a jövedelmeknek. Ezek szedték a vámot a vár alatt húzódó országúton, vagy ahogy hívták: a passuson s gondoskodtak annak helyreállításáról, amikor a medréből gyakorta kicsapó Körös árja járhatatlanná tette.

SEBESVÁR ÖREGTORNYA
(kép az eredeti könyvből)

A várba inkább csak olyankor húzódtak fel a birtokos urak, ha a XVI-XVII. században Erdélyt sűrűn látogató török hordák idáig elkalandoztak. Ilyenkor jó menedék volt Sebes vára. 1598-ban Báthory Zsigmond is itt vonta meg magát, amikor a török Váradot ostromolta. Tizenötezer katonája táborozott az erősség alatt, de az állhatatlan fejedelem nem ment a szorongatottak segítségére és a biztos várból leste, merre dől el a kocka. Nem az ő érdeme, hogy még ekkor a pogány nem tudott erőt venni Szent László városán. Másszor - így mondja a hagyomány - egyik özvegy Bánffyné menekült a várba a környékbeli családok asszony- s gyermeknépségével a portyázó tatárhorda elől s olyan szépen visszaverte az ostromot, hogy a zsákmányéhes sereg véres fővel vonult odébb. Szerencsére bőven volt lövőkészség a várban s az úrasszonyok maguk irányították az ágyúkat, várpuskákat az ellenségre.
1660-ban szomorú alkalom hozott fejedelmi vendéget Sebesre. A fenesi ütközetben (május 22) rettentő sebeket kapott szerencsétlen II. Rákóczi Györgyöt idehozták hívei a csata után. Egy éjszakát töltött itt az eszméletlen fejedelem; másnap vitték tovább Váradra, ahol két hét multán hűséges neje karjaiban lehelte ki lelkét.

A XVII. század második felében az ország rendelt a várba őrséget s gondoskodott úgy-ahogy a falak fenntartásáról. 1687-ben Apaffi Mihály fejedelem egy hadnagyot, 11 katonát s egy pattantyúst tartott benne. Ezenfelül a Bánffyak szolgái, cselédei népesítették be a várat s ügyeltek különösen a terjedelmes istállókra.

Amikor az erdélyi fejedelemségnek vége lőn, Lipót császár zsoldosai ültek be Sebesbe. 1703-ban azonban az első szóra megadták magukat Bóné András kuruc ezredesnek. Amíg II. Rákóczi Ferenc zászlaja le nem bukott Erdélyben, magyarok voltak a várban. 1708-ban a híres palotások egyik csapata szállásolt benne. De már egy évre rá megint németek őrzik a kapuját, amíg végül a haditanács rendeletére ki nem ürítették a jelentőségét vesztett erődöt. Bástyáit használhatatlanná tették, falait lerontották, nehogy még valami rebellisek tanyát verhessenek benne. Így vált omladékká Sebes vára. Már csak egy tornya áll, amelyre óvótetőt rakatott a Bánffyak kegyelete. Belsejében az összedűlt falmaradványok közt azt sem lehet felismerni, melyik minő célra épült valaha.

SEBES VÁRA
(kép az eredeti könyvből)


Irodalom:

A Műemlékek Országos Bizottsága és a Könyvbarátok Szövetsége kiadása

Budapest 1932.


1