Élvezője könnyűnek, lazának és nagyon jókedvűnek érzi magát, sőt azzal is biztatja lelkiismeretét, hogy olyan drogot használ, amelytől nem alakul ki testi függőség, s bármikor megszabadulhat tőle. Ez a marihuána, a tudomány által Cannabis Indica névre keresztelt növény nőstény egyedeinek virágzata. Hatásáról, veszélyeiről évtizedek óta élénk polémia folyik, s még a szakemberek egy része is úgy tartotta, hogy fogyasztása nem vezet fiziológiás problémákhoz. Mára az emberi szervezetre gyakorolt élettani (mellék)hatását egyre behatóbban ismerjük. Többek között kiderült: a "fű" hatóanyaga, a tetra-hidro-cannabinol molekulái azokra a sejtekre telepszenek, amelyekből a tanulásért felelős anyagoknak kellene "előbújniuk". A következmény: gyötrelmesebb a tanulás, és az elraktározott információ is nehezen "ugrik be", vagyis a memória idővel "lenullázódik".

Legalább annyi érv hangzott el pro és kontra a marihuána-fogyasztásról, ahány néven hívják illegalitásba és konspirációba kényszerülő élvezői a nagy, gyantás virágzatot. A marihuána modernkori térhódításáról érdemes tudni, hogy fogyasztása a nyugati (keresztény) kultúrában valamikor a 60-as, 70-es évek hippimozgalmai táján terjedt el. Ekkortól kezdve boldog-boldogtalan hozzájuthatott. Idehaza - és Kelet-Közép-Európában - a rendszerváltás hajnalán kezdődött a boom. Mára ott tartunk, hogy minden harmadik 15 éven felüli fiatal kipróbálta legalább egyszer, de a rendszeres diákkorú fogyasztók tábora is meghaladja a százezret.

De mi is az igazság és milyen hatással van a marihuána az emberi szervezetre, a gondolkodásra és a tanulásra?

A Cannabis Indica, vagyis az Indiai vadkender (amely nem tévesztendő össze sem az útszéli vadkenderrel, sem pedig a parlagfűvel) nőstény egyedeinek virágzata, a marihuána a növény fajtájától és növekedési körülményeitől függően különböző mennyiségben tartalmaz tetra-hidro-cannabinolt (THC). Ez a hatóanyag képes felszívódni a tüdőben (marihuánás cigaretta, joint) vagy az emésztőrendszerben (space cake, süti), de akár a bőrön át is. Élvezője könnyűnek, lazának és nagyon jókedvűnek érzi magát. A körülötte lévő dolgok különlegesen szépnek tűnnek, és minden megtelik valami többletjelentéssel, amin a "beszívott" ember képes hosszú percekig elmélázni, miközben a saját gondolatait is roppant frappánsnak, érdekesnek és újszerűnek találja. Ugyanakkor mindig tudja, hogy mit cselekszik: ami ellen tiszta állapotban berzenkedik, azt a THC hatása alatt sem fogja megtenni a delikvens - összegezhető a pszichológusok több évtizedes tapasztalata. Ez, és főleg a "biztonságosság" tette annyira népszerűvé a marihuánát. Fiziológiás értelemben túladagolni ugyanis egyáltalán nem lehet, a mérgezéses dózis felé haladó kábítószeres egyszerűen elalszik.

Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a "szernek" nincsenek fiziológiás hatásai, sőt... Bár az igaz, hogy testi függőség nem alakul ki oly' mértékben, mint például a heroinnal, vagy akár a nikotinnal kapcsolatban, tehát elméletileg leszokni sem olyan nehéz róla, mint e két igen alattomos szerről. A szervezet azonban képes hozzászokni a THC-hez is - mint mindenhez, amihez receptor, vagyis ingerfelvevő anyag van a szervezetben. A THC-hez, vagyis a marihuána hatóanyagához pedig miért is ne lenne, hiszen a saját agyunk is termel egy hozzá hasonló anyagot, az endocannabioidot, amely a szervezet egyik természetes fájdalomcsillapítója és hangulatjavítója. Mikor az agy kiválaszt egy egységnyi endocannabioidot - vagy bármely más anyagot -, hogy az kárba ne vesszen, megfelelő mennyiségű "parkolóhelyet", receptort is gyárt hozzá. Ha azonban beavatkozunk ebbe a természetes folyamatba, és túl sok ilyen, vagy ehhez hasonló anyagot viszünk be - például elszívunk egy füves cigarettát -, a szervezet védekezni fog. Ezt kétféleképpen csinálhatja: a sejt behúzhatja a receptorokat, tehát csökkentheti a számukat, vagy pedig elfoglalhatja a receptort egy másik molekulával, így a THC nem tud csatlakozni hozzá. Ennek eredménye pedig a toleranciaszint emelkedése, vagyis az, hogy a megfelelő hatás kiváltásához egyre több és több anyagot kell bevinni a szervezetbe. Megfigyelték azt is, hogy a marihuána-fogyasztók szervezetében nem csak a cannabioid-receptorok, hanem a morfinreceptorok száma is csökken, tehát ha komolyabb fájdalomcsillapításra van szükség, a "füvesek" eleve hátrányból indulnak.

Szintén rossz hír a marihuána - és természetesen a belőle gyártott hasis, és egyéb THC tartalmú szerek - élvezői számára, hogy passziójuk egyáltalán nem támogatja a tanulást, sem pedig a korábban megszerzett információk előhívását. Mégpedig azért, mert a szervezetükbe bejuttatott THC molekulák azokon a sejteken "üldögélnek", amelyekből a tanulásért felelős anyagoknak kellene előbújniuk. De kezdjük az elején. Az agyban a hippokampusz az a rész, amely a tanulásért felelős. Ha ezt kiiktatják, az ember az elkövetkező életében képtelen lesz bármilyen információt hosszú távon befogadni, tanulni. Cannabioid-receptorok pedig szép számmal vannak a hippokampuszban. Amikor a THC a szervezetbe kerül, addig bolyong ott, amíg nem talál magának egy receptort. Eljut a hippokampuszba is, elfoglalja az őt megillető helyet az úgynevezett gátlósejten, és ezzel megakadályozza abban, hogy elvégezze a feladatát, vagyis kibocsássa magából azt az anyagot, amely többek között a tanulásért felelős sejtek munkáját hangolja össze. Tehát nehezebben, vagy lehetetlen tanulni a marihuána hatása alatt, és még akkor sem érdemes próbálkozni vele, ha így sokkal érdekesebbnek tűnik a tananyag.

Nem valószínű, hogy a természet ennyit bíbelődött volna egy olyan növény kifejlesztésével, amely csupán a szórakozást szolgálja - tartják a rossznyelvek. Ezért igen valószínű, hogy e keleti herbária negatív hatásain kívül számos jótéteményére is fény derül. Gyógyászati alkalmazása számos országban engedélyezett, sőt bevett dolog. Vegyük sorra ezeket is.

A marihuána ingerli az éhségközpontot. Ezt a tulajdonságát a kóros soványság, az anorexia gyógyításában lehet használni, valamint számos olyan betegségnél (pl. AIDS), melynek velejárója az étvágytalanság és a súlyos fogyás, ami gátolja a gyógyulást, illetve rontja az életesélyeket.

Enyhíti a hányással, hasmenéssel járó betegségek tüneteit. Legtöbbször nem is a kórokozó leküzdése a nehéz, és nem magától a betegségtől szenved az ember, hanem a vele járó hányástól, hasmenéstől merül ki és gyengül le. Hatásos lehet ezért rákbetegek kemoterápiája során. Átmenetileg a fájdalmat is csillapítja, erre azonban a már említett toleranciaszint-emelkedés miatt nem feltétlenül érdemes alapozni egy komoly fájdalmakkal járó betegségnél.