Novgorod az Ilmeny-tó északi csücskénél található, a Volhov folyó két partján. A város napjainkban Oroszország Novgorodi Területének központja. A régmúltban azonban jóval nagyobb területek felett uralkodott „Novgorod Nagyságos Úr”. A város felemelkedése a krónikák szerint azzal kezdődött, hogy három testvér érkezett a ruszok (vikingek) országából, rendet teremteni a viszálykodó területek között. Rurik Novgorodban, Szineusz Beloozeróban4, Truvor pedig Izborszkban5 kezdett el uralkodni. Rövid idő múlva Rurik egyeduralkodóvá vált.6 Ez nyilván együtt járt Novgorod hegemóniájának kiterjedésével a Rurik testvérei által uralt területekre. Novgorodban és a hozzá tartozó földeken együtt éltek a finnugor eredetű őslakók és a keleti szláv bevándorlók. A keleti szlávok szlovén, krivics és vjatics törzsének népessége a Kr. u. 1. évezred közepétől folyamatosan települt be a finnugorok által lakott erdőövezetbe. A vjaticsok új területeiken csak rövid ideig élvezhették elvándorlásukkal szerzett szabadságukat: a 11. század folyamán a Kijevi Rusz utolérte őket, könyörtelenül beszedve az őt megillető adót. A szlovénok és krivicsek azonban új lakóhelyükre érkezve tevékeny szerepet játszottak az északi orosz államiság kialakításában, és így ők lettek mások adószedői. A novgorodi állam létrehozásában a bevándorlók mellett nem kevés szerep jutott az őslakos finnugor közösségnek is. Az orosz őskrónika legendaszerű leírása a három jövevény viking vezér államalapításáról valószínűleg a novgorodi állam hármas eredetének emlékét őrzi. Novgorod a szlovén törzs központja volt, Izborszk, majd később Pszkov7 a krivicseké, míg Beloozero alá a túlnyomórészt balti finn közösségek által lakott területek tartozhattak.
A régészeti leletek tanúsága szerint a 6–7. században jelentek meg az első keleti szláv telepesek ezen a vidéken. A finnugor őslakosság régészeti emlékei a korábbi időkből csak kevéssé ismertek, a szláv behatolással azonban könnyebbedik a régészek dolga: a keleti szlávok temetkezési szokásaiban nyomon követhetők a helyi finnugor hagyományok. A 19. század második fele óta számtalan sírhalmot és ún. hosszú kurgánt tártak fel a hajdani novgorodi fejedelemség területén. Ezekben finnugor kulturális elemként tartják számon a kő használatát – kövekkel rakták körül a sírhalmokat, s köveket tettek a sírokba is –, valamint a tűz alkalmazását a temetkezési szertartások során: a Pszkov környéki hosszú kurgánokban tűzzel tisztították meg a sírhalom alapterületét, amelyre aztán a földet felhordták8. A feltárások megmutatták, hogy mind Novgorod, mind Pszkov környékén a szlovének és a krivicsek békésen együtt éltek a finnugor őslakossággal. A novgorodi állam harmadik fő területe, a Ladoga- és az Onyega-tó vidéke pedig túlnyomórészt finnugor lakosságú volt. Novgorod föderatív jellege, a hajdani három hatalmi központ emléke magában a városban is továbbélt. Ezt bizonyítja, hogy az óváros három „vég”-re (kerületre) oszlott. Ezek a Szlovenszkij, Nyerevszkij és Ljugyin végek voltak. Ezek közül eredetileg a Nyerevszkij vég lehetett a finnugor őslakosság városrésze, azonban a városlakók körében nyilván rohamos volt az eloroszosodás.
A novgorodi orosz–finnugor együttélés bizonyítékai a nyírfakéregre rótt levelek, üzenetek. A város régészeti feltárása során 1951-ben találták az első ilyen emlékeket. Azóta évről-évre újabbakra bukkannak, számuk már többszáz. Egyes levelekben karjalai nyelvű részletek is vannak, sőt a 13. század közepéről fennmaradt egy teljes egészében karjalai nyelvű szöveg, egy ráolvasás, így ezek a legrégebbi balti finn írásos emlékek9.
Novgorod a finnugor őslakosság jelenléte és az államalapításban történt részvétele ellenére ugyanolyan erőszakosan igyekezett adózásra kényszeríteni a meghódítani kívánt területek finnugor őslakosságát, mint más orosz fejedelemségek. Novgorod elsőként a történeti forrásokban csúdnak nevezett balti finn népesség ellen fordult. A 12–13. században a város további finnugor területek felé terjeszkedett: ekkor kezdődik a vót és izsór területek megadóztatása. A 13–14. század folyamán pedig Novgorod előbb szövetségesi kapcsolatba került a krónikákban korela néven szereplő karél10 népcsoporttal, majd fokozatosan hatalma alá vonta.
Novgorod azonban nem csak a közvetlen környezete iránt érdeklődött, hiszen felemelkedését is a távolsági kereskedelemben játszott szerepének köszönhette. Az újabb távoli kapcsolatok kiépítésének szándékát tükrözi az orosz őskrónikában olvasható beszámoló Gyurjata Rogovics szolgájának útjáról a jugorok földjére és a változó sikerű novgorodi kalandozások Jugriába11.