2007. október

Kicsit szürke

Sajnos a lusta és "ihlettelen" énem ismét győzedelmeskedett felettem az elmúlt napokban. Valahogy nem vitt rá a lélek az írásra.

Most sem vagyok csordultig az ihlettel (épp az előbb töröltem ki szinte az egész bejegyzést, mert nem tetszett)...

Szóval kb. egy hete nem írtam.

Az ezalatt szerzett tapasztalatok, élmények:

- Namur szép kis hely, különösen ősszel, a faleveleket rugdosva a folyóparton, bejárva az erődöt és a körülötte lévő dombos, erdős részeket.

- Túlestem a belgiumi vezetés tűzkeresztségén. Jól ment. :-)

- Jó érzés, ha október utolsó hetében végre megjavítják a fűtést, pláne, hogy mindeközben a tulajdonossal folytatott francia kommunikáció is egészen jól működik.

- Utálom, amikor nyűgös, kibírhatatlan, érzékeny, hisztis és nem utolsó sorban hatványozottan ügyetlen vagyok bizonyos egyszerű és szokványos természetes női folyamatok velejárójaként.

- Nem könnyű nagy értékű dolgok gazdájának lenni, főleg ha azok megsérülnek. Azt hiszem ez is a felnőttséggel jár. Megtanulsz értékes dolgok gazdájának lenni, de az ezzel járó felelősség elviselését is meg kell tanulnod. Engem ez a felelősség megvisel.

- Az álláskeresés fontos, és komolyabban veendő tevékenység kell legyen. A fene abba az elvesztegett két hónapba, ami az utolérhetetlen álmok kergetésével telt.

- A pravoszláv keresztelő érdekes esemény, pláne, ha egy olasz apuka és egy orosz anyuka Belgiumban született gyermeke a főszereplő, a statiszták pedig a világ különböző részeiről idekeveredett barátok és ismerősök, akik franciául, angolul, spanyolul, oroszul, olaszul és németül kommunikálnak. Persze nem mindenki mindenhogy. De szép is lenne!

- Remek érzés, amikor reggel tudatosul benned, hogy egy órával korábban van.

- Hasonlóan remek érzés az a tudat, hogy holnap ilyenkor már a bepakolt bőröndömmel szemezhetek, és pár órával később találkozom a szüleimmel. :-)

Most ennyi tellett tőlem, elnézést a szenvtelen és szürke stílusért.

De hogy stílszerű legyek, legyen a zárókép ez a namuri séta: 

Péntek

Fáradtan, munka nélkül, fázósan, néha idegesen állok a hétvége elébe.

Más most nincs.

Ha lesz kedvem, majd közkinccsé teszem a belgiumi munkavállalás lehetőségei terén szerzett tapasztalataimat. Most se kedvem, se energiám.

Jó hétvégét!

Düsseldorf és miegymás

Ha a belga söröket és a német kocsmák hangulatát összegyúrnánk, s aztán adnánk még hozzá egy adag sült disznócsülköt és mindezt a barátaink körében egy gyönyörű őszi hétvégén fogyasztanánk el, na hát az lenne maga a tökéletesség.

A fenti álom kishíján valóra vált a hétvégén. Hiányzott jónéhány jóbarát, hiányzott Tomi és hiányoztak (bár azok azért annyira nagyon nem) a belga sörök.

Ez volt Düsseldorf, a maga kisvárosi(nak tűnő) hangulatával, a Rajnával, a kocsmákkal tele óvárossal, ahol némely sörözőben ha nem vagy elég határozott, addig rakosgatják eléd észrevétlenül a söröket, hogy a végén már csak a poháralátéten egyfolytában összefolyni akaró vonalkákból tudod kisilabizálni, hogy mennyi is csúszott le a torkodon. S hogy ez még észrevétlenebb legyen, a pincérek időről időre körbejárnak egy egy helyben készített finosággal teli tálcával (fasírozott, koviubi, perec...), s ha kérsz, csak intened kell, s már ehetsz is.

S mi ettünk is. Fasírtot, meg füstölcsülköt, meg valami spenótos krumplis kolbászos piaci kifőzdében kapható egytálételt - csak a hangulat miatt,-, aztán ittunk sört, meg néhány mojitót, hajókáztunk a Rajnán, jártunk egy szép várban és sétáltunk a körülötte lévő mégszebb parkban, bujócskáztunk bambuszerdőben.

Mindezt egy angol, egy szlovák, két és fél cseh, és három amerikai társáságban, igazán multikulti környezetben, ami akkor igazán vicces, ha belegondolunk, hogy az angol tudásom az Ádának köszönhetően 8-9 hónap alatt felszedett ismeretanyagból, valamint az elmúlt hat hónapban a fenti társasággal töltött idő alatt elsajátított meglehetősen passzív tudásból áll, a farncia tekintetében pedig az öt évet Franciországban eltöltő angol srác után, a négyéves, belga oviba járó cseh kislánnyal holtversenyben a második helyre pozicionálhatom magam. Arról nem beszélve, hogy német nyelvterületen voltunk, és közben magyarul sms-eztem Tomival.

Szóval azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom, hogy néha azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány...:-)

Most viszont már újra itt(hon) a "dolgos" hétköznapokban, túl egy farnciórán egy sportoláson, egy nagybevásárlás egy nagytakarítás valamint két vendégekkel töltendő hétvége előtt, mindezt abbanl a tudatban, hogy két hét múlva ilyenkor Budapesten leszek remélhetőleg már valamelyik barátom társaságában. :-)

Ó és még egy közérdekű közlemény. Ha igaz, akkor múlt pénteken világra jött az a kis csöppség, akire - hála a belga bürökráciának - egyre nagyobb az esély, hogy nem én fogok vigyázni...

De hogy ne ilyen szomorú sorokkal zárjak, íme béhány kép a hétvégéről:

Düsseldorf, Markt Platz

Schloss Dyck

Schloss Dyck park

Ez is a park

No mára ennyi, továbbra is szépséges őszt Mindenkinek... :-)

Kicsit bizonytalan...

Most már tényleg és végérvenyesen elegem van a belga bürokráciából. Még mindig nincs munkavállalási, lehet hogy nem is lesz.

Fáradt vagyok, és torkig vagyok, és különben sem szerettem volna mást, mint dolgozni. Legálisan. Hát olyan nagy kérés ez? Úgy tűnik igen.

Igen?

Se belga, se házas, se nem űz kivételes foglalkozást... Sajnáljuk...

Sajnálják?

De! És ez már a vicc kategória...Ha lenne Belgiumnak kormánya (és nem még mindig a kormányalakításon szaroznának, hanem törvényeket hoznának és módosítanának), akkor azzal - az állítólag már régóta napirenden lévő - problémával is foglalkoztak volna, hogy a legális élettársi viszonyban élőket ugyanazok a jogok illessék meg. És ha ez meglenne, akkor simán kaphatnék engedélyt.

Simán?

Legalábbis nekem ma ezt mondták. Meg hogy az előző két-három-sok ember rosszul tudott valamit. De ez most biztosan így van.

Biztosan?

Ősz

Mondtam már, hogy imádom az őszt? A színeit, az illatait, a fényeit, a hangjait...

Leginkább az illatokat és a színeket. Valami hihetetlenül megnyugtató, csendes érzés lesz rajtam úrrá, ha egy őszi délután a napsütésben sétálva a rozsdás leveleket rugdosva az avar és füst szagát szívom be. (A füst alighanem csak illúzió, a gyerekkori őszi délutánok és esték emléke a füstölgő avarkupacokkal és a kéményekkel.)

Ilyenkor a legszebb egy erdőben sétálni, vagy biciglizni.

De az sem utolsó, ha egy kis csendes belga kisvárosban sétálgatsz. Például ilyenben, mint mi tegnap.

Íme Mechelen:

 Ebben az üzletben magyar gulyást is árultak.

 A városközpont felé...

A főtér, azaz a Grote Markt

Grote Markt ismét 

 Na az ilyenekért (is) szeretem az őszt...

A hétvége egyéb történései:

Péntek este egy ifjúkori "vágyamat" váltottam valóra. A "remekbeszabott" múlt hét megkoronázásaként ugyanis megittunk fél üveg tequilát. A fősulin sose volt pénzünk ilyen drága itókára, s akkoriban valamilyen filmben vagy sorozatban láttuk, hogy néhány fiatal - bánatában vagy örömében - leült otthon a nappalijukban egy üveg tequilával,és addig ittak, ameddig bírtak. Na ezt szerettem volna én is kipróbálni. Most megtörtént. Itthon, biztonságban. Másnap fejfájás, másnaposság, és a konklúzió: öreg vagyok én már az iváshoz. :-) Vagy legalábbis az ilyenhez és az ennyihez.

Szombat este két barátunkat láttuk vendégül, ma pedig franciatanulás, fűnyírás, és főzés fűszerezte igazi vasárnapi semmitevést produkáltam.

Kedd

A nap kel: valamikor fél nyolc körül

Az időjárás: szürke, ködös, de! esőmentes

A napirend: két óra várakozás az önkormányzatnál, fél óra ügyintézés, szükséges papír kitöltése, egy óra utazás anyukához, maradék papírok kitöltése, háromnegyed óra utazás haza, egy óra ebédszünet, háromnegyed óra utazás a minisztériumba, húsz perc ügyintézés jó(nak tűnő) hírek*, háromnegyed óra utazás haza, háromnegyed óra tv szünet franciául, hogy hangolódjak, most meg most van. Holnap teszt, eddig zéró tanulás.

*Állítólag mégis kaphatok könnyen munkavállalásit. Ezt ugyanott mondták, ahol épp egy hete magyarázta el egy kezdőnek tűnő illető, hogy kb. 2 hónap az ügymenet, s talán majd akkor, ha, esetleg... No most másvalakivel beszéltem. Mindenesetre minden papír leadva, most várunk.

Komolyan mondom, ha megkapom az engedélyt valahol közkinccsé teszem a tapasztalatiamat.

Tánc a múzeumban

Tegnap  délután a zenei műveltségünk csiszolásán "dolgoztunk" keményen. A Hangszer Múzeumban jártunk.

Ez így első hallásra nem hangzik kimondottan érdekfeszítőnek. Na de második és sokadik hallásra már annál inkább. Leginkább azért mert ebben a múzeumban a többivel ellentétben nem a szemnek hanem a fülnek jut a főszerep. Hisz végülis HANGszer múzeumról beszélünk.

S hogy menniyre adnak rá, hogy a dolgozóik hallása is kifinomult legyen, nos az már az első percben kiderült, miután a jegypénztárnál az úr a köszönésünk után széles mosollyal köszöntve bennünket tudakolta, hogy ugye Magyarországról jöttünk... Döbbent érdeklődésünkre, hogy mégis Hogy...? és Honnan...? szerény vállvonással mindössze az akcentusunkra hivatkozott.

Nos ezután a belépő után vágtunk neki a múzeumnak egy - egy fejhallgató társaságában. S a főszereplők ezután ők lettek. Az ötlet és a technikai kivitelezés számomra egészen elképeszető volt. Ahogy haladtunk ugyanis végig a termeken, és megálltunk egy-egy vitrin előtt - lehetőleg a földre rajzolt kis kör közelében - a fejhallgatónkban az éppen szemlélt hangszer(ek) előadásában csendült fel valamilyen dallam.

Így hallhattunk szólamokat a világ minden részéről származó, az egészen egyszerű hangszerek és a szinte beláthatatlanul bonyolult szerkezetek előadásában. Néhol az ember alig tudja visszafogni a lábait a táncra perdülésről, s néhol pedig tényleg nem tudja. Így táncikáltunk mi is a Mátyás király udvari zenéjét idéző dallamokra, meneteltünk dobpergésre, ugrabugráltunk magyar citeramuzsikára...

Az már csak egy széljegyzet, hogy mindössze az utolsó teremben vettük észre, hogy a bejáratok mellett minden helyiségben megtalálható az éppen ott hallható dallamok listája az előadó és a cím feltüntetésével, valamint, hogy pontosan milyen hangszerek is szólalnak meg a vitrinben látottak közül. Nekünk a találgatás élménye maradt meg... Azért legközelebb ezt a papírt is végigböngésszük majd.  Mert ide mindenképpen érdemes visszajönni... (Ó, de hogy fogunk táncolni papírral a kezünkben?)

Íme a múzeum: