A kápolnai csata története
kézirat

Szöghy István kápolnai plébános írása

1849.

A kápolnai csata hű leírása, amint ezt szemeimmel láttam, s amint a többi előkelő férfiaktól hallottam, akik az ütközetben jelen voltak. A helyszűke miatt csak rövid vázlatba előadva.
Az előőrök megegyező értesítéseik nyomán a császári sereg mozdulataiból kivehető lévén, hogy ez egész tömegben Kápolna felé tart. A magyar bátor inkább, mint tapasztalt sereg, ezzel szembeállandó. Magát a kies tarna vidékén 1849 februárius 25-én kezdi kifejteni eképp, hogy az egész ütközeti térnek középpontjául a kápolnai határ választatván. Az egész magyar haditestnek a bal szárnyát a káli vidéken elhelyezett hadi csapatok, a jobb szárnyát pedig a Kápolnától Feldebrőig elterjedő seregek képezik. Kápolnától a centrum február 26-án délután 1 órakor lelkesítő tábori zene közt indula ki anélkül, hogy a lakosok gyaníthatták volna a leendő ütközetet. Azon tért foglalá el, mely a kápolnai szőllők és kompolti határ közt Nyugatnak a detki határig terjed. A lelkesedés a magyar seregbe nagy, de az erő az ellenfélhez képest sokkal kisebb vala. Az első ágyúlövés a magyar sereg balszárnyán a kompolti erdőnél történt. Erre a centrum előbbre nyomula, s midőn Balpüspöki felől a császári sereg közeledését látta. A magyarok igen hamar használt ropogó ágyúik sűrű lövöldözéseivel fogadák őket. Az első viadalt a császári ulánusok kezdték, kik megtámadván a centrumnál a magyar huszárokat, kik mintegy ezerkétszázan voltak, ezektől amazok visszaverettek először, de a megfutamodottak segedelmére sok német vasas lovas jövén noha eleintén a sokkal kisebb magyar lovas csapat ezeket is visszanyomta, de a szüntelen növekendő nagyobb erőnek engedni kéntelenítetvén a lovasság hátrébb vonula. Ezen összeütközés alkalmával 17 ulánus, és 6 vasas katona maradt halva az ütközet helyén, midőn a magyar huszárok közül meg ekkor egy sem esett el, s csak néhányan sebesültek meg. A lovasság visszavonultával a magyar gyalogságnál eleinte hatalmas ellenállásra talála a német sereg, de a magyar ágyú telepeknél hamar elfogyott lőszerek hiánya, de leginkább a mintegy négyszerte nagyobb német sereg túlnyomó ereje miatt a centrum visszavonulni kénytelenítevén csatarendben, zavar nélkül esti 6 és 7 óra közt jött vissza a faluba, a balszárny azonban még ekkor a kompolti erdőnél mozdulatlanul állott, s még tartotta vitézül a maga helyét. A visszavonuló középponti katonaság egy része bent a faluban, már része pedig kint a vendéglő Gvarte ház körül a szabad ég alatt szállásolt. Másnap reggel február 27-én két óra tájban a magyar sereget Dembinszki tábornagy rendezé el. A centrum a kompolti határtól fel a tófalusi szőllőkig nyúlt el. Hét órakor Gróf Schilik Verpelétnél, ahol Klapka állott a magyar sereg élén, kezdé megtámadni a magyar sereg jobb szárnyát. A centrumnál elkezdődött az ágyúzás. 9 óra tájban visszavonul a vendéglőnek a centrum. Délután két óráig tartott a vívás, majd a magyar sereg Kerecsend felé vonul. Herceg Windishgratz tábornagy mind diadalmasan jött be a faluba. A halottak száma mindkét részről ötven, az egész tarna -vidéken kétszáz.
---------------------------vége----------------------------

A korszakból származó kápolnai egyházi anyakönyvben 1849. február 26-a után a következő bejegyzéseket találhatjuk:

Tóta Erzsébet- András lánya- az ütközet alkalmával ágyúholyóbis szakította szét, február 27-én. 12 éves volt.
Jakus ádám - felsőnánai lakos szakajtókat hozott árulni, a február 27-én, midőn a csata állott egy golyóbis által megsebesíttetett, s ennek következtében március 12-én meghalt. 50 éves volt.
Egy ösméretlen névtelen közvitéz a magyar seregből - április 4-én meghalt. 29 éves volt.

 

Kossuth Lajos imája
A kápolnai csata után 1849. febr. 27-én

Fenséges Úr !

Árpád fiainak Istene! Tekints reánk csillagokkal övedzett trónosodról, és hallgasd meg könyörgő szolgádat, kinek ajkáról milliók imája száll eged tündöklő kárpitja felé, hogy áldja és magasztalja a Te mindenhatóságod erejét!
Istenem! Felettem éltető napod, és térdeim alatt a szabadság csatájában elhullott vitéz honfitársaimnak csontjai nyugszanak. Fejem fölött kéken mosolyog az ég, lábaim alatt gyászossá vált a föld, ősapáink unokái kiontott vérétől.
Oh, csak had szálljon alá napodnak teremtő sugara, hogy virág fakadjon a véráztatott hantokon, mert a porladó tetemnek koszorú nélkül el nem hamvadhatnak.
Isten! Ősapáinknak, népeknek Istene! Hallgasd meg ágyúink bömbölő szavát, melyben vitéz népednek lelke mennydörög, hogy széjjelzúzza az önkény bilincset osztó vaskarjait. Mint szabad hazának szabad fia térdelek ez újabb temetőn, honfitársaim roncsolt tetemein.
Ilyen áldozatok árán szentté válik e hazának földje, ha bűnös volt is, oh Istenem mert vérrel megszentelt földön rab népnek élni nem szabad.
Atyám! Ősatyáinknak védelmező Istene!
Milliók felett hatalmas Úr! Ég és föld, tengereknek mindenható Istene! Dicsőség nő e porladó csontokból, és nemzetem homlokán fog ragyogni.
Szenteld meg e porokat kegyelmeddel, hogy a szent ügyért elhullott bajnokok áldással nyugodjonak, szentelt hamvaikban!

Ámen.


Kossuth imája, amely a nép ajkán fennmaradt a kápolnai csata után - ha a nemzeti szívnek oly kedves is - minden valóságalapot nélkülöz.