bucsuzas bejegyzései

8:18 - írta aKedves

Éjszaka még takarítás, mosás, vasalás. A gyerekeket sikerült időben ágyba dugni, kellett, hogy pihenjenek, a fiuk aludtak is, a lányok kevesebbet. Gyuszi is lefeküdt, ő képes bárhol, bármikor elaludni. A csomagok készen, kaját, innivalót összekészítettem. A kézi poggyászok száma kb. 10 db volt, mert könnyűek voltak (ezekben voltak a macik), de nem fértek bele egy táskába. A súllyal nem volt gond, az egyik bőrönd volt egy picit nehezebb a megengedettnél, de nem tudtunk már kivenni semmit belőle. Úgy hagytuk, lesz, ami lesz. Lefeküdtem én is, de nem tudtam elaludni. Felkeltem, átnéztem még egyszer az iratokat, foglalásokat, a térképeket, amiket kinyomtattam az útvonalról amerre mennünk kell. Átnéztem a csomagokat, ki mit visz. Meg volt melyiket ki viszi, húzza maga után. Még Barnuskámnak is jutott egy kicsi bőrönd, amit húznia kellett. Attól féltem, ha elfárad és megáll, hogy nem bírja tovább, akkor ki fogja húzni, mert előre láthatólag nem volt már szabad kéz. De ezzel nem akartam foglalkozni, majd megoldjuk ott, ha gond van. Fél háromkor jöttek Gyuszi szülei, sógornőm, elkísértek minket a repülőtérre. Felköltöttük a gyerekeket, mindenkinek el kellett pakolnia mindent, ragaszkodtam a rendhez! Hamar elkészültünk, jött Tamás is, bepakoltuk a millió csomagot a kisbuszba. A lányok Tamással mentek. Még jót akartak vele beszélgetni, nagyon szerették Tomi bácsit meg Gabi nénit. Mai napig emlegetik őket, hiányzik nekik Tamás bohóckodása, beszólásai, Gabi nevetése, beszélgetései.

Mindenki elindult, már csak mi maradtunk Gyuszival. Nagyon nagy levegőt kellett vennem, hogy bezárjam az ajtót. Biztos mindenkinek vannak képek az életében, amire mindig emlékszik. Az egyik nekem az, amikor ott álltam az ajtóban és visszanéztem az otthonunkba. Szép rend volt, az asztalon virág, mint mindig. Olyan békés volt minden. Összeszorult a szívem és lassan, nagyon lassan bezártam az ajtót. Tudtam, hogy sok mindent lezártam ezzel a mozdulattal, már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt. Azt hittem a szívem szakad meg! Sajnos még Bocival is találkoztunk, jobb lett volna, ha nem, mert nehéz volt ott hagyni Gabiéknál, de tudtam nem lesz baj, szeretik őt, kértük vigyázzanak rá pár hónapig, mert mindenképpen ki szeretnénk vinni magunkkal. Ő hozzánk tartozott, Katinka cicája volt, de mindenki nagyon szerette. Szerencsére a gyerekek nem találkoztak vele, mert biztos lett volna nagy sírás. Hát sírdogáltam én egy kicsit Gyuszinak, de megnyugtatott hamar, hogy nem lesz semmi baj, majd meglátom, még egyszer átnéztünk mindent, aztán már kint is voltunk a repülőtéren. Négyre kellett mennünk, mert hatkor indult a gép. Tamás gyorsan kirakta a csomagot és elrohant, biztos zokogásba törünk ki mind, ha marad, szerintem ő is érezte ezt.

Felpakoltuk a csomagokat egy kocsira és bevonultunk, hát nagyon tartottunk tőle, hogy mi lesz ezzel a rengeteg csomaggal, hogy adjuk fel, mert pénzt nem nagyon tettünk el, hogy fizessünk értük. Beálltunk a sorba, egy kis fiatal nő vette el az útleveleket. Végig nézett rajtunk, felvette a csomagokat, mondta semmi baj, nem kell fizetnünk. Nagyot sóhajtottunk, de jó! A kézi poggyászok maradtak csak a kocsin, már toltuk volna el őket, amikor utánunk szól a hölgy, hová visszük azt a rengeteg csomagot. Mondjuk a repülőre, mire ő, hogy annyit nem lehet. Mondjuk, hogy megmértük, nincs túlsúlyunk, csak kicsit több darab. Néz ránk, néz, aztán odaint minket. Mondja, hogy ennyi kézipoggyászt nem lehet felvinni a repülőre, adjuk fel őket. Mondjuk, hogy mi nem akarunk ezekért fizetni, erre mondja, hogy nem is kell, adjuk csak oda őket, nem lesz baj. Így aztán tényleg csak a kaja maradt nálunk meg az a táska, amiben a DVD lejátszó volt. Hát, sokkal könnyebb volt így, az biztos!

Ez is elrendeződött szerencsésen. Megfordulunk, és látjuk, hogy Eszti áll a bejárattal szembe és nézi az ajtót. Megígérte neki a barátnője, hogy kijön a repülőtérre elköszönni tőle. Persze megbeszéltük, hogy nagyon hamar van, ha nem jön, akkor sem fog sírni, hiszen azért nehéz ilyen korán felkelni. Már elmúlt az az időpont, amit megbeszéltek, de Eszti nagyon várta. Egyszer csak nyílik az ajtó, és beözönlenek Eszti osztálytársai, nem is tudom hány kocsival, jöttek ki vasárnap hajnalba, hogy elköszönhessenek tőle. Furcsálltam is, hogy nem kapott semmi emléket senkitől a suliban, amiről emlékezhetne rájuk, de nem volt időm ezen gondolkodni többet. Hát most hozták az ajándékokat, elhalmozták őt mindenfélével! Már hetek óta készítettek neki egy naplót, az egész osztály a tanárokkal együtt. Vettek egy nagy könyvet, mindenki írt bele valami szépet, kedveset, tele ragasztották az osztály fényképeivel. A tanárok is nagyon szépeket írtak neki. Csodálatos emléket kapott tőlük, és az volt a legszebb, hogy erre készültek a gyerekek. Kapott még sok-sok csecsebecsét, ilyen-olyan kütyükéket, leveleket, biztatást. Nagyon sajnáltam őt, hogy ki kellett ragadnunk ebből a közösségből. Mindenkinek nagyon sírhatnékja volt már, így Gyuszi lezárta a dolgot, bemegyünk. Elköszöntünk. A másik kép, ami megmarad erről az útról, hogy mi egyesével megyünk át a vámon, visszanézünk, és ott áll az a sok ember, nekünk integet és sír. Megfordítottam a gyerekeket és elindítottam őket, mennünk kell! Már nem nézhetünk vissza, mennünk kell!

9:00 - írta aKedves

Eljött az utolsó hét, az utolsó napok. Lassan elfogytak a látogatások, mindenkitől el tudtunk köszönni, akitől akartunk. A lányok hét elején levizsgáztak, mindkettő kapott bizonyítványt, nagy volt az öröm! Megbeszéltük, hogy csütörtökig mennek suliba.

Katinka. Meglepték őt az osztálytársai, osztályfőnöke. Ajándékot vettek neki, egy jó nagy macit, volt torta, jókívánság, meg minden szép és jó. Tényleg nagyon szépen engedték el, hálás voltam érte, mikor elmesélt mindent otthon. 

Eszti. Nagyon félt az utolsó naptól, a búcsúzástól. Az osztálytársak mind biztatták, jókívánságokat mondtak neki, de ő nagyon el volt keseredve. Ott kellett hagyni kedvenc osztályát, iskoláját, a legjobb barátnőjét. Úgy érezte, hogy összedől a világ. A tanárai is nagyon szerették, mondták nem lesz semmi baj, meg hogy jó lesz, mekkora lehetőség ez neki, stb. Hát, nem tudták megvigasztalni!

Dávid az utolsó napig nagyon jól tartotta magát. Vittünk be tortát, egész nap Dáviddal foglalkoztak, ajándékokat kapott, szép emlékeket (mai napig meg vannak), címet cseréltek. De nagyon félt a búcsúzástól. Rozika néni kísérte le a gyerekekkel, amikor mentem érte. Csak egymásra néztünk, kérte, hogy vigyem el, mert nem bírja, láttam mindenki majdnem sír. Mikor visszanéztem a kapuból, ott néztek utánunk és sírtak. Dávid beült a kocsiba, és vigasztalhatatlanul elkezdett zokogni. Próbáltam vigasztalni, de inkább csak magamhoz öleltem és hagytam hagy sírja ki magát. Nagyon nehéz volt.

Barnus. Ő volt az utolsó azon a napon, akkor már úgy éreztem, hogy meg szakad értük a szívem. Mentem érte délután. Kapott egy halom ajándékot. Minden gyerek rajzolt valami kedveset Barnusnak és abból készítettek egy könyvet. Kapott egy olyan pólót, amire a csoport képét tetették rá. Kapott egy ajándékot a legkedvesebb barátjától, a mai napig vele van az ágyban. Ekkor már nem tudtam tartani magam, nekem is sok volt, együtt sírtunk az óvó nénikkel.

Nem is tudom, hogy éltem túl azt a napot. Viszont nagyon jó érzéssel töltött el, hogy nagyszerű gyermekeim vannak, mert mindenhol mindenki szerette őket. Talán jó munkát végzünk Gyuszival?

Már nem vásároltam semmit, ürítettük a hűtőt, fagyasztót. A többit átvittem Gabinak. A lekvárokat, befőtteket, meg mindenféle finomságot, amit bespájzoltam valamikor, hogy legyen otthon. Teljes gőzzel takarítottam, rendben akartam ott hagyni a lakást. Próbáltam mindent kimosni, nem maradhatott semmi piszkosan ott, hiszen ki tudja, mikor tudunk majd jönni Magyarországra.

Gabiékkal rendeztünk egy búcsúvacsorát. Jó volt, rossz volt. Jó volt velük, mint mindig, de rossz volt, mert tudtuk, hogy valószínűleg hosszú ideig ez lesz az utolsó alkalom, amikor együtt lehetünk. Kaptunk ajándékot, de csak Brüsszelben bonthattuk ki. Drága Tamás is megoldotta legutolsó gondunkat is, hogy a 6 bőröndöt, a 6 kézipoggyászt, mivel vigyük ki a repülőtérre, felajánlotta, hogy a kisbusszal kifuvarozza nekünk, így elég lesz a Suzuki, meg sógornőm autója. Helyére került minden, nagyon gyorsan közeledett március 13-a, az utazás napja, már csak három nap!