FAIL (the browser should render some flash content, not this). 
 

Hirdetmények közzététele

A Közérdekű Hirdetmények portált az É+L Kft. hozta létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson állami és önkormányzati szervek és intézmények, valamint cégek és magánszemélyek számára közérdekű hirdetményeiknek országos médiumban való közzétételére.

Bejelentő űrlap

 

A hirdetmények közzétételének feltételei:


Szabályzat:
A portálon nem helyezhető el olyan anyag, amely törvénybe ütközik, mások jogait sérti, fajgyűlöletet szít, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez, Internet-etikettet sértő tevékenységhez nyújt segítséget. 
Tilos a portálon szerzői jogokat, illetve szellemi tulajdonjogokat sértő tartalmú anyagot elhelyezni. 
Nem megengedett a portálon önkényuralmi jelképek és a szerzői jog hatálya alá eső (képi) file-ok elhelyezése. 

A Szabályzat rendelkezései útmutatóul szolgálnak és nem teljes körűek. Általában tiltott minden olyan magatartás, ami törvénybe, jogszabályba vagy az Internet-közösség elfogadott normáiba ütközik, függetlenül attól, hogy azokra a Szabályzatban kifejezett utalás található-e.

Adatvédelem:
Az É+L Kft. a személyes adatokat semmilyen körülmények között nem teszi más számára hozzáférhetővé, kivéve a jogszabályi kötelezés illetve a hatósági eljárás eseteit. A felhasználók egyedi elérésére alkalmas adatokat (például e-mail címet) kizárólag kapcsolattartás céljára vesszük igénybe, azokat előzetes írásbeli engedély nélkül - a törvényben előírt kivételektől eltekintve - harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adjuk át.

A közlemények megjelentetésének díja:
2.500 Ft/ 5.000 karakter (szóközökkel) + ÁFA. Ezenfelül további 5.000 karakterenként 2.500-2.500 Ft. A számlázásra a közzétételt követően kerül sor. Az É+L Kft. fenntartja magának a jogot, hogy ha a közzétételi díj a megadott 12 napos határidőre nem folyik be, a közleményt eltávolítsa a portálról.

3-4 hirdetés egyszerre történő feladása esetén 10-10%, 5 vagy annál több közlemény esetében 20-20% árengedményt nyújtunk.

A hirdetés szövege mellett lehetőség van legfeljebb 100 kB/kép méretű képek közzétételére is. A képek közzétételének díjtétele: 2.500 Ft/kép (+ ÁFA).

Amennyiben a hirdetmény(eke)t közzétevő egyben hirdetőnk is, úgy lehetőség van ,,A hirdetmények kiírók szerinti csoportosítása'' rovatból kiindulva egy max. 5.000 karakteres bemutatkozó szöveg díjmentes közzétételére is.

A dátum nélküli közlemények a következő hónap utolsó napjáig kerülnek fel a portálra, ezt követően az archivumban lesznek megtalálhatók.

A díjmentes közlemények terjedelme legfeljebb 5.000 karakter lehet (+ max. 100 kB kép).

Lehetőség van a hirdetmények beküldésére
E-mail útján 
E-mail mellékleteként (attachment, .rtf, .doc vagy pdf formátumban)
A portál űrlapjának kitöltésével

* * *

Hirdetmény bejelentő űrlap

Közzétevő cég, intézmény:

 
Kapcsolattartó:

 
Számlázási cím:

 
Postacím:

 
E-mail cím
(esetleges egyeztetések miatt):

 
A hirdetmény szövege:
(és esetleges megjegyzések):

 
A közzétételi feltételeket tudomásul vettük. 
 

 

Copyright © É+L Kft. - Minden jog fenntartva