Eötvös Loránd-emlékkönyv 2.

Anyai örökség

Míg Eötvös Loránd-sorozatunk első részében a nagy fizikusnak édesapjával, az író-politikus Eötvös Józseffel való meghatározó, az életpályát eldöntő kapcsolatáról volt szó, ez alkalommal Eötvös Lorándot, a „hétköznapi embert” szeretnénk bemutatni. S talán kimondhatjuk: ha Eötvös Loránd életében az ész, a teljesítmény, a tudósi pálya volt az apai örökség, akkor a szívbéli, a „közemberi” vagy akár a művészi értékek az édesanyának, Rosty Ágnesnek köszönhetők.

Apja halála után Eötvös Loránd megpályázta a pesti egyetem elméleti fizikai tanszékén meghirdetett tanársegédi állást, s meg is kapta. Jellemző a korabeli társadalmi viszonyokra és nézetekre, hogy bemutatkozó előadásán a hallgatóság nagyobb részét az vezette a terembe, hogy látni akart egy valóságos bárót, aki az egyetemen előadást tart.
Rövid ideig tartó tanársegédi működése után 1872-ben a király az elméleti fizikai tanszéken nyilvános rendes tanárrá nevezte ki. 1874-ben jogot kapott arra, hogy kísérleti fizikából is előadásokat tarthasson. 1878-ban Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után ő lett a kísérleti fizika professzora, s megbízást kapott az elméleti és kísérleti fizikai tanszék egyesítése révén létrejött fizikai intézet igazgatói teendőinek ellátására.
Eötvös Loránd szerény tudós volt. Nem szerette a zajos ünnepléseket, nem vágyott anyagi elismerésre.
Mint kiegyensúlyozott egyéniség, az intenzív szellemi munka mellett mindig talált időt a kikapcsolódásra, sportolásra. Rendszeresen lovagolt, 12 kilométerre levő pusztaszentlőrinci nyaralójából gyakran lóháton járt be egyetemi előadásait megtartani, s nyaranta kerékpározott.

Báró Eötvös Loránd egyetemi előadásra indul

Szenvedélyes sziklamászó volt. Alig tizennyolc évesen feljutott Európa második legmagasabb csúcsára, a Monte Rosa csoport Dufourt csúcsára (4638 méter). A hegymászás klasszikus korában nem maradt le a legjobb német és osztrák sportemberek mögött. Idősebb korában lányai is elkísérték túráira, és szintén gyakorlott alpinistává váltak. Hegymászó-teljesítményei Dél-Tirolban annyira ismertté tették a „magyar professzor” nevét, hogy 1902-ben az egyik 2837 méter magas csúcsot róla nevezték el Cima di Eötvösnek, azaz Eötvös-csúcsnak. Baráti társaságban gyakran emlegette tréfásan, hogy büszkébb hegymászósikereire, mint a torziós inga felfedezésére.
Eötvös Loránd hagyatékában rendkívüli érték fényképeinek gyűjteménye. Külön nevezetesség az a csaknem ezer sztereófelvétel üveglemezeken, amelyeket jóformán alig ismer a nagyközönség. Pedig óriási élmény a laboratóriumi, családi vagy a fővárosi térhatású képek tanulmányozása. A legtöbb közülük azonban magashegységi felvétel – az Alpok. (A tihanyi Eötvös-kiállításon lehetett megtekinteni ezeket a fotókat; a szeptemberi megnyitású új, budapesti kiállításon is minden bizonnyal bemutatják őket.)
Saját kidolgozású, gyönyörű, egyedi képei a rendkívüli természeti szépségekről fotóművészetünk élvonalbeli alkotásai. Meglehet, a nagybácsi, Rosti Pál példája volt az irány- és mértékadó. Mindenesetre a jó ízlésű, ügyesen rajzoló gyerek (lásd 1983/30. számunk, 934. o.) és a gyakorlatban laboráló természettudós képességei szerencsésen találkoztak a fotótechnikában. A magyar képzőművészek sorában nyilván kell tartanunk egy Eötvös Loránd nevű fotóművészt.

Eötvös Loránd
fotóművészeti kitűntetése
Fotó Eötvös Loránd:
a drei Zinnen (Három-csúcs) keletről.
Mai neve: Tre Cine di Lavaredo.
Eötvös egyik alpinista s egyúttal fotós
csúcsteljesítménye
 

A Magyar Turista Egyesület elnökeként hosszú éveken át sokat tett a magyar természetjárás fejlesztéséért és népszerűsítéséért. Ennek talán legismertebb „emlékműve” a dobogókői turistaház, amelyet ő avatott fel és a nevét viseli. Nem csodálkozhatunk, hogy a már vezető pozícióban levő világhírű tudós a terepi méréseket élete utolsó pillanatáig nagy figyelemmel kísérte. Kezdetben munkatársainak naponta táviratban kellett beszámolniuk a mérési eredményekről, mert Eötvöst nagyon izgatta, hogy ezek mennyiben támasztják alá előzetes feltevéseit. Kutatásaitól rendszeres nyári hegyvidéki túrái alatt sem tudott elszakadni, szabadsága idején is rendszeresen levelezett munkatársaival.

Dr. Szabó Zoltán
(Eötvös Loránd Geofizikai Intézet)