.

Még a tavalyi fagyigép-beruházás után találtam rá David Lebovitz könyvére, melynek címe – frappánsan – The Perfect Scoop, illetve a blogjára, amin szintén remek receptek találhatóak.

A könyvvel egy ideig csak szemeztem, aztán a barátnőmék hazaköltözése Angliából kihagyhatatlan alkalmat szolgáltatott egy jelentősebb amazonos rendeléshez, amibe persze a hőn áhított fagyis könyv is belekerült.

Mit mondjak, vagy egy hétig csak elvarázsoltan olvasgattam. Lebovitz annyira élvezetesen ír minden egyes fagyiról, hogy válogatás helyett legegyszerűbb volna az elejétől a végéig egyesével végigpróbálgatni a recepteket. És nem elég a sok csodás fagyi, külön sörbet és granita szekció is van. sőt szószok, öntetek, belekeverhető ízesítők (mix-ins), valamint a tálaláshoz házi tölcsérek, ostyatálacskák, és kekszek receptjei közt tobzódhatunk.

Óriási segítség, hogy minden recept végén van egy ajánlat, hogy melyik fagyi melyik öntettel, kiegészítővel illik össze a legjobban (perfect pairing), így varázslatos desszert-költeményeket lehet összehozni.

És ami a legjobban megragadott, az a Dulce de Leche elkészítésének egyszerűsége. Ezt a bűnösen édes finomságot eddig Edit barátném szállította Angolhonból, de most, hogy hazatelepültek, ideje volt a házi gyártás mikéntjére is rájönni. Angol honlapokon olvastam egy módszerről, mely szerint a konzerv sűrített tejet azonmód lezárva vízben forralnak, azonban itthon még sosem láttam konzerv változatot, másrészt többen is a felrobbanás veszélyével fenyegetőztek. Lebovitz eljárása ennél sokkal biztonságosabb.

Dulce de Leche házilag

2 tubus cukrozott sűrített tejet egy kisebb rozsdamentes lábosba nyomtam. A műanyag nyelet jó vastagon alufóliába csavartam, a tetejét is gondosan leatakartam vele, a lábast egy mélyebb tepsibe állítottam és annyi forró vizet öntöttem köré, hogy a kisebb edénynek kb. a feléig érjen.

220 C°-ra előmelegített sütőbe toltam, és magára hagytam. Időnként megkevergettem és az alatta lévő vizet is ellenőriztem. Kb. másfél óra múlva érte el a kívánt állagot – aranybarna, sűrű, ellenállhatatlanul karamellás…

És hogy mit is lehet vele csinálni?

El lehet kanalazgatni magában – de persze ez teljes mértékben egészségtelen és rémesen hízlal is… Ezért rejtsük el valamiben, így egyszerre csak kis adagot eszünk belőle. Nálam vaníliafagyiba került, és a párosítás szerényen szólva is tökéletes volt. Igaza van D.L.-nek, ez tényleg a ‘Perfect Scoop’!!

*a recepten annyit változtattam, hogy a tejszín felét creme fraiche-re cseréltem – így a végeredmény egy könnyű, nem túl édes fagyi lett.

Vaníliafagylalt:

250 ml tej (minél zsírosabb, annál jobb, én házitejet használtam)

150 g nádcukor

250 ml tejszín

1 doboz creme fraiche

1 vaníliarúd

6 tojássárgája

Először is egy műanyag edényt hideg vízbe állítottam, beleöntöttem a tejszínt és a creme fraiche-t és kikészítettem egy szűrőt is.

A tejet, a kikapart vaníliaszemcséket és a cukrot egy mélyebb edényben összemelegítettem, s közben a tojássárgákat jó alaposan kikevertem, amíg egészen ki nem fehéredtek. A meleg cukros tejet apránként, nagyon óvatosan, folyamatos kevergetés mellett (ehhez kézi habverőt használok) ráöntöttem a tojássárgákra – itt fennáll a rántottásodás veszélye, úgyhogy tényleg nem érdemes elkapkodni a dolgot.

A tojásos keveréket visszatettem a tűzre (kis láng) és krémmé főztem. Itt megint kihangsúlyoznám a folyamatos kevergetés fontosságát, különben valami egészen más végeredményt kapunk. A krém akkor jó, amikor enyhén besűrűsödik és megáll a fakanál hátán. A kapott krém tulajdonképpen a custard, amit a britek olyan nagy előszeretettel használnak desszertjeikbhez.

A forró krémet a szűrőn keresztül a tejszín-creme fraiche keverékre öntöttem, majd megvártam, míg szobahőmérsékletűre hűlt. Egy éjszakát még a hűtőben pihent, aztán a fagyigépben vette fel végleges formáját. A kész fagyi felét a tárolóedénybe simítottam, rápöttyöztem a dulce de leche-t, majd a maradék fagyit is ráöntöttem. Adagolásnál különösen ügyeltem arra, hogy mindenki adagjába kerüljön az isteni karamellkrémből…

És hogy mire használhatjuk még a dulce de leche-t?

Millionaire’s shortbread

Csokis-diós-mogyorós keksz

Karamelles cheesecake

Még fagyi

Áfonyás cheesecake fagyi

Levendulás fagyi

Ricottafagyi ribizliöntettel

Feketeribizli- és márványos kókuszfagyi

Ananászos eperfagyi

N.

Print

Tags: , ,

This entry was posted on Péntek, szeptember 5th, 2008 at 10:31 de. and is filed under Ennivaló, édesek. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

7 comments so far

 1 

pff, egészségtelen és hízlal – rengeteg finomsággal van ez így, s épp a fenti két tulajdonságuk miatt is olyan ellenállhatatlanul finomak ;)

Angliából nekem is ismerős még ez a dulce de leche – habár oda is csak bevándorlóként érkezett, mint ahogy a nevéből is kiolvasható ;) Egyébként sima tejből/tejszínből is elkészíthető, nagyjából a vajkaramella receptjét követve, csak persze nem olyan nagyon magas hőmérsékletűre felmelegítve és nem olyan sokáig főzve. A fő poénja ugyebár, hogy a tejcukor (laktóz) már jóval alacsonyabb hőmérsékleten karamelizálódik, mint a hagyományos cukor, s épp ez a laktózkaramell adja a különleges karamellízt a dulce de leche-nek (meg a vajkaramellának is).

Felcsigáztál ezzel a könyvvel! Egy jó fagyikönyvem ugyanis még nincs ;)

szeptember 5th, 2008 at 11:02 de.
 2 

Ez a könyv nekem is megvan, és eddig minden recept tökéletes volt.Az abszolut fantasztikus az az eperfagyija… Egyszerűen zseniális!

szeptember 5th, 2008 at 11:04 de.
 3 

Régen képes voltam a sűrített tej konzerveket hazacűgölni Angliából. Pont nemrég jutott eszembe, hogy karamellizáljak, mert van egy isteni banoffi pie receptem, abba kellett volna.
Megnyugtatásul, sokszor főztem a dobozban, de soha nem robbant fel, így ha alkalom adódik, nyugodtan vágj bele. :)
A recept igen veszélyesen hangzik, de hát egyszer élünk nem, és különben sem lehet mindig fogyókúrázni. :)

szeptember 5th, 2008 at 1:19 du.
sajtkukac
 4 

Beatbull,
persze, ami az életben jó, az vagy hízlal, vagy erkölcstelen :-) De a hedonizmus azért mindig győz :-) ez gondolom azért a recepteken is látszik. A könyvet pedig teljes szívvel ajánlom, nagyon részletes és igazán élvezetes is!! amúgy benne van az eredeti ‘cajeta’ receptje is, de ez sokkal egyszerűbb volt….

Doctorpepper,
én a joghurtos eperfagyit próbáltam, arra gondoltál? tényleg isteni volt az is….

Zsuzsa,
a banoffi pie már engem is megragadott (annak a receptje van a dobozos változaton is), előbb utóbb a kipróbálásig is eljutok :-)
Niki

szeptember 5th, 2008 at 9:22 du.
Kati
 5 

Sziasztok dulce de leche rajongók. Nem kell a tejet gürcölni sem Angliából, sem Szlovákiából, elég kiugrani ide a közeli boltba. Kukkantsatok bele a http://www.hunorkatej.hu lapba és rábukkanhatok egy-két címre. Mellesleg a karamell tényleg nyam nyam. Én átkotortam egy csavaros tetejű üvegbe a tejet és úgy tettem a vízfürdőbe. Kíváncsi természet lévén, látni akartam a történéseket. Először felhígult a meleg hatására, utána szépen elkezdett szineződni és sűrűsödni. Emlékeim szerint nem kellett még 2 óra sem neki.

január 5th, 2009 at 11:54 du.
K.
 6 

Szia!

Figyi ha rozsdamentes edénybe rakom be annak a tetejét rajta hagyjam? nem fogja lerúgni?

december 8th, 2009 at 7:23 du.
Niki
 7 

Lerúgni semmiképpen sem fogja :-) Nem forr, meg semmi ilyesmi, csak karamellizálódik. Én mondjuk csak alufóliával szoktam alaposan bebugyolálni.

december 8th, 2009 at 9:45 du.

4 Trackbacks/Pings

  1. sajtkukac » Blog Archive » Banoffee cheesecake - avagy az élvezetek mindig fokozhatók….    jan 29 2009 / 9de.:

    [...] egy konzerv Dulce de Leche (397 g) vagy 3 tubus /egy konzervdoboz sűrített tejből házilag elkészítve (részletek itt) [...]

  2. sajtkukac » Blog Archive » Pasikényeztetés – Karamelles cheesecake    feb 14 2010 / 6du.:

    [...] *Még nem sikerült rájönni, kapható-e ilyen itthon. Nekem Angliából érkezik az ellátmány, de otthon is könnyen előállítható, recept itt található. [...]

  3. sajtkukac » Blog Archive » Az a híres-nevezetes Baked brownie    aug 18 2010 / 7de.:

    [...] akkor egy brutál csokis, puha, krémes, finomság lesz a jutalmunk, amihez már csak némi vaníliafagylalt kell, hogy a mennyekbe [...]

  4. sajtkukac » Blog Archive » Tzatziki, uborkagranita, és VKF 43.    jún 28 2011 / 3du.:

    [...] kategóriában a vanília a klasszikus kedvenc (megbolondítva némi dulce de lechével), hiszen mindig jól jön – [...]

Leave a reply

Név (*)
E-mail (nem publikus) (*)
URI
Comment