Jeruzsálemi Királyság
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölés szükséges az ellenőrizhetőség érdekében. Ez önmagában nem minősíti a tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása igaz. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
Jeruzsálemi Királyság Regnum Hierosolimitanum Roiaume de Jherusalem Regno di Gerusalemme Βασίλειον τῶν Ἱεροσολύμων مملكة بيت المقدس ממלכת ירושלים |
|||||||
1099 – 1291 | |||||||
A Közel-Kelet 1135-ben | |||||||
Általános adatok | |||||||
Fővárosa | Jeruzsálem (1099–1187) Türosz (1187–1191) Akko (1191–1229) Jeruzsálem (1229–1244) Akko (1244–1291) |
||||||
Hivatalos nyelvek | latin, francia, olasz (arab és görög is) | ||||||
Vallás | római katolikus (hivatalos), görög ortodox, szír ortodox, iszlám, izraelita | ||||||
Kormányzat | |||||||
Államforma | királyság | ||||||
Uralkodó | I. Balduin 1100-1118 (első uralkodó) II. Henrik 1285–1291 (utolsó uralkodó) |
||||||
|
|||||||
Jeruzsálemi Királyság (latinul: Regnum Hierosolimitanum, franciául: Roiaume de Jherusalem) a középkori palesztinai államalakulat volt, amelyet 1099-ben az európai keresztények hoztak létre az I. keresztes hadjárat során a muszlimoktól elfoglalt területeken, Jeruzsálem központtal. A királyság 1291-ig állt fenn, amikor is a két utolsó keresztesek kezén lévő város is megadta magát a muszlim seregeknek.
Tartalomjegyzék
Berendezkedése, és jelentősége a keresztes államok sorában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Antiochia, Tripoli és Edessza keresztes államainak uralkodói Jeruzsálem királyának vazallusai voltak. Hűségükért és katonai szolgálataikért cserébe segítséget és védelmet kaptak. Maga a királyság négy nagy hűbéres területet foglalt magába: Jaffa és Askalon grófságát, Krak vagy Montreál uradalmát, a Galileai Hercegséget és Szidón uradalmát. A királyi birtokot Jeruzsálem és a körülötte fekvő területek, Türosz és Akko alkották. Bár a hűbéruradalmak örökletesek voltak, a királynak gyakran bele kellett szólnia az öröklési vitákba és erővel érvényesíteni a Jeruzsálemi Határozatokat, azt a törvénykönyvet, amelyen a királyság kormányzása alapult.
Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az I. keresztes hadjáratot követően Jeruzsálem első királyai, I. Balduin (1100-1118) és II. Balduin (1118-1131) a tengerparti városok elfoglalásával és Palesztina belső és északi területeit védő erődök építésével stabilizálták a királyságot. A későbbi uralkodók felhagyva az addigi politikával déli irányba próbáltak terjeszkedni. Miután a II. keresztes hadjárat (1147–1149) kudarca után a muszlimok fokozatosan megerősítették pozícióikat, I. Amalrik király (1163-1174) támadásokat intézett Egyiptom ellen, de kudarca hozzájárult Szaladin muszlim vezér (1169-1193) felemelkedéséhez.[1]
Szaladinnak sikerült az addig megosztott iszlám világot a Szentföld elleni nagy hadjáratra egyesítenie. IV. Balduin (1174-1185) halála után a királyság vereséget szenvedett a hattíni csatában, majd 1187. október 2-án Szaladin seregei Jeruzsálemet is elfoglalják. A III. keresztes hadjárat területi nyereségei ellenére a város muszlim kézen maradt. Jeruzsálem eleste után a királyok Akkót tették meg fővárosuknak. A 13. század folyamán az újabb keresztes hadjáratok ellenére a királyság területe fokozatosan felmorzsolódott.
Az ázsiai szárazföldről 1291-ben kiszorítva a Lusignan-dinasztia utolsó jeruzsálemi királya, II. Henrik Ciprus szigetére vonult vissza. A Lusignan-dinasztia tagjai itt uralkodtak a 15. század végéig és továbbra is igényt tartottak a Jeruzsálem királya címre.
Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A királyság nem volt gazdag. A muszlimokkal folytatott kereskedelem, a banki tevékenység és a zarándokokra kivetett adók és vámok biztosították a kormányzat működéséhez szükséges pénzt. Bár voltak termékeny vidékek, a terület jelentős része kopár, sivatagos volt. A rosszabb években Szíriából kellett gabonát importálni a lakosság ellátására.
Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- ↑ Runciman, 1999. „Egyiptom varázsa” (II. kötet, 5. könyv, 4.fejezet – 539-564. old.)
Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- ↑ Runciman, 1999.: Runciman, Stephen. A keresztes hadjáratok története. Budapest: Osiris Kiadó. ISBN 963-379-448 [1951] (1999)