A jelen gyakorlat összefoglalása

A heveny exacerbációk kezelése: 1992-ben a Terápiákat Kipróbáló Bizottságot megkérdezték, hogy milyen kezelést részesítsenek előnyben az SM-es panaszok rosszabbodásának, akut epizódjainak kezelésére. Csaknem mindenki intravénás metilprednizolt használt nagy adagban 3-5 napig a nagyobb új panaszok és tünetek ellen. Senki sem használta már az ACTH-t. Ez a módszer az akut exacerbációk kezelésére nem változott ennek a kötetnek a legutóbbi kiadása óta.
A relapszusokkal és remissziókkal járó sclerosis multiplex kezelése: Az SM-nek ebben a formájában a fizikai képességek vagy visszatérnek, vagy nem az alaphelyzetbe, ha az exacerbációk alábbhagynak. Mindazonáltal a korlátozottság, rokkantság szinte állandó marad az exacerbációk között lévő időszakban; ez nem halad lassan előre. A jelenlegi kezelési kisérletek eredményei alapján ezek a betegségek ideálisan kezelendők interferon bétával, amelyikről kimutatták, hogy az exacerbációk gyakoriságát körülbelül egyharmadával csökkenti. Az interferon béta lb (betaseron, beneferon) kísérletben, Északamerikában azok az exacerbációk, amelyek a kezelés ellenére előfordultak, szignifikánsan kevésbé súlyosak voltak, mint azokban, akiket placebóval kezeltek és a léziós terület akkumulációja, felhalmozódása (a “léziós teher”) szignifikánsan kisebb volt azokban a betegekben, akiket 8 millió nemzetközi egység (8MIU) másnaponkénti szubkután sajátinjiciálással kezeltek. Az interferon béta la (Avonex)-szel az Egyesült Államokban végzett multicentrikus kísérlet, amelynél jelentékenyen kevesebb interferont (6MIU)-t használtak intramusculáris injekció formájában, szintén az exacerbációk egyharmados csökkenését mutatta, de nem volt szignifikáns különbség az MRI léziós teherben a két év alatt a kezelt betegek s azok között, akik placébót kaptak, de értékelhető csökkenés volt a betegség-aktivitás gyakoriságának csökkenésében a gadolinium dúsításon alapuló megítélés szerint.
Két évvel az Avonex-kisérlet után a betegek 22%-ában volt a kezelés sikertelen (azaz a rokkantság legalább l EDSS ponttal progrediált, növekedett; három évvel a Betaseron-kisérlet után, a (8 MIU egységes csoportban a betegek 20%-ában volt a kezelés sikertelen (a fenti meghatározás szerint). A placebó betegek jelentékenyen rosszabbul voltak, az Avonex-kisérletben, mivel 33%-uknál volt a kezelés sikertelen a két év lejártával, és ez statisztikai különbséget adott ebben a tanulmányban a kezelt és a kontroll betegek között. A Betaseron kísérletben a placebo betegek 28%-ában volt kezelési sikertelenség (3 év leteltével).
A Cop-l a béta interferon kezelés alternatívája lehet, a közölt kontrolált kísérletek eredményeinek megfelelően. Az ezzel a szerrel végzett legújabb multicentrikus kísérletben az exacerbációk 21%-os csökkenése fordult elő a kezelt betegekben összehasonlítva a placeból kapottakkal az első évben, és 29%-os csökkenést láttak a kétéves kísérlet alatt.
A Cop-l hatásokat dokumentáló MRI adatok nem voltak olyan kiterjedtek, mint amiket az interferon béta kísérletekben részletesen közöltek. A Cop-l-et naponként szubkután adják maguknak a betegek.
Ezen kezelések nagy költsége és a gyakori injekciók kényelmetlenségei miatt sok neurológus még mindig azt választja, hogy nem kezeli azokat a betegeket, akiknek nem gyakori, enyhe ez acerbációi vannak és hasonlóképpen sok beteg azt választja, hogy nem használja ezeket az injiciálandó gyógyszereket.
A progresszív SM kezelése: Az SM-nek ez a formája az, amelyikben a rokkantsági alapvonal lassan előrehalad (felfeléemelkedő lejtővonala van). Az ilyen típusú SM-es embereknek lehet, hogy vannak exacerbációi és lehet, hogy nincsenek. Az SM-nek erre a formájára vonatkozóan sokkal kevésbé meggyőző a kezelés hatékonyságának nyilvánvalósága, bizonyítása.
Néhány pozitív kezelési hatást közöltek korábban kontrollált tanulmányokból, az azatioprint, metatrexátot, ciklofoszfamidot és ciklosporint használva.
Az ezektől a szerektől származó jótékony hatást marginálisnak, (határesetnek) tekintjük, ámbár némelyik statisztikailag szignifikáns. Figyelemreméltó mellékhatások közönségesek ciklofoszfamiddal és ciklosporinnal. Újabban az interferon béta-kísérlet az Egyesült Államokban kimutatta, hogy szignifikánsan kevesebb beteg rokkantsága súlyosbodik az interferonnal kezelt csoportban, mint a placébóval kezeltben, és szignifikánsan csökken a rokkantság előrehaladása a Cop-l használatakor is, amint azt az előző szakaszokban megjegyeztük.
A Terápiákat Kipróbáló Bizottság szakértői azt hiszik hogy néhány új tanulmány eredménye, amelyik a progresszív SM kezeléséről számol be bátorító, de nekünk még mindig hiányzik a meggyőző bizonyítékunk arra, hogy bármilyen gyógyszer késlelteti a rokkantságot az SM-nek ebben a formájában.
A sok megközelítési mód a progresszív sclerosis multiplex kezeléséhez visszatükrözni látszik a Bizottság véleményét, amit világszerte számos neurológus oszt, hogy nincs bizonyított nagyon hatékony kezelési mód az SM-nek erre a formájára. Európában inkább, mint Amerikában vagy az Egyesült Királyságban az azatioprin továbbra is egy közönségesen használt kezelés a progresszióra az SM ebben a formájában.
Sok neurológus (“szteroid-lökéseket”) magas dózisú intravénás metilprednizolon rövid szakaszait is alkalmazza, negyedévenként, vagy egyéb időközökben. Ez a gyakorlat a sorozatos MRI tanulmányokból nyert azon ismeretünkből alapszik, hogy a progresszió a KI-ben új akut léziók jelentkezésével és felhalmozódásával kapcsolatos. Azok az újabb vélemények, hogy az interferon béta la és a Cop-l késlelteni képes a rokkantságot megerősítésre szorulnak. Nagy tanulmányok interferon béta a lb-vel és egyéb szerekkel (pl. linomid) progresszív SM-es betegekben folyamatban vannak mind Európában, mind Észak-Amerikában valószínű ki fogják próbálni a jövő kezelési kísérleteiben.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.