Saving page now... https://pestbuda.hu/cikk/20200801_budapest_elhanyagolt_jelkepe_bejartuk_a_jobb_sorsra_erdemes_gellerthegyet As it appears live September 22, 2020 6:13:01 PM UTC
Írta: Bukovszki Péter

2020. augusztus 1. 13:30

Hiába a város egyik szimbóluma, szerelmespárok és turisták kedvenc sétálóhelye; hiába természetvédelmi terület a Gellérthegy, évtizedek óta elhanyagolt állapotban van. Nemcsak ráncfelvarrásra, hanem teljes rekonstrukcióra lenne szüksége.

Nagy a jövés-menés a Gellérthegy déli „kapujánál”: a Gellért térre futó, találó nevű Verejték lejtőn. Egymás után igyekeznek fel párok és családok, magyarok és külföldiek Budapest egyik legnagyobb parkjába, a kezdetben Kelen-hegynek, majd  – a török időkben a tetejére épült erődítmény nyomán – Blocksbergnek nevezett Gellérthegyre. (Ha már az elnevezéseknél tartunk: a Gellért-hegy és a Gellérthegy írásmód egyaránt helyes, előbbit természetföldrajzi névként használjuk, utóbbit akkor, ha Budapest városrészeként tekintünk a hegyre. Ugyanez igaz egyébként a Margitszigetre is). 

Sokan a Szent Gellért tér felől, a Verejték lejtőn vágnak neki a Gellérthegy megmászásának. A városszerte mindenütt széthagyott elektromos rollerek itt is megtalálhatók, de legalább nem az út közepén (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Mint az elnevezésekből is látszik, a Gellérthegy a kezdetek kezdete óta szerves része Buda (és persze Pest) életének: déli lejtőjének első lakói az ott előkerült leletek szerint a kelták voltak. Később a legenda szerint a hegyről gurították le hazánk első püspökét, Szent Gellértet, a török időkben erőd, később csillagvizsgáló, majd az 1848-as forradalom után ismét erőd épült rajta (utóbbi nem más, mint a máig ott álló Citadella). Kedvelt kirándulóhellyé azonban csak a XVIII. század vége felé kezdett válni, s ez a funkciója mindmáig megmaradt. 

A még meglepően kopár Gellérthegy 1872 körül, lejtőjén a Tabán házaival (Fotó: Fortepan/Képszám: 15109)

Mozgó büfé a kanyarban

Ez jól látható azon a tikkasztó nyári délelőttön is, amikor felkerekedünk, hogy a Verejték lejtőn elindulva megmásszuk a budapestiek kedvelt kirándulóhelyét, hogy megnézzük, milyen állapotban van a főváros egyik szimbólumának számító világörökségi helyszín. 

A Verejték lejtőn még nyüzsög az élet: a kirándulók éppoly lelkesek, mint a Sziklakápolna felé kanyarodó út fordulójába kitelepült árusok. Perecet, üdítőt, népi motívumokkal hímzett terítőt és levendulazsákot egyaránt vehet, aki megfáradt a hegy lába óta megtett mintegy 70 méteres távon. Sokan már itt pihenőt tartanak és kisétálnak a kápolna előtt kialakított kicsiny kilátóteraszra, hogy szelfizzenek egyet Kő Pál Szent István-szobrával, a háttérben a Szabadság híddal. 

Ahol az út a Sziklakápolna felé elkanyarodik, mozgó büfés kínálja portékáját (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Kilátás a Sziklakápolna előtti teraszról: szemben Szent István szobra, Kő Pál 2001-es alkotása (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Sokan a Sziklakápolnát is megnézik: nem mindennapi látvány a hegy természetes barlangjának felhasználásával kialakított istenháza. A kápolna bejárata mellett jobbra (méltatlanul eldugott helyen) mementó, egy jókora betontömb emlékeztet arra a két méter vastag betonfalra, amely a kommunizmus időszakában zárta el a bejáratot, és amelynek utolsó darabját 1992-ben bontották ki, hogy az odatelepített karsztvízmegfigyelő állomás helyét újra átvegye a régi-új kápolna. 

A Sziklakápolna bejáratát a kommunista időkben kétméteres betonfallal zárták el, erre a korszakra emlékeztet a mostani bejárat jobb szélén, a sarokban hagyott betontömb (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A gyerekek kedvence a csúszdás játszótér

A Verejték lejtőn fölfelé haladva pár perc után harsány gyerekzsivaj üti meg a fülünket: közeledünk a csúszdás játszótérhez, amely – 2017-es felújítása óta – Budapest egyik legszuperebb mókázóhelye, ha gyerek az ember. Sőt, még a szülők is élvezik, annyi itt a kreatív játék. Az egész területet különleges gumiburkolat fedi, az árnyas fáknak és az ivókútnak köszönhetően pedig a nyári meleg is elviselhetőbb. Mindezeknek köszönhetően most annyi itt a gyerek, hogy sorba kell állni a csúszdák előtt.  

Sok család csak a 2017-ben felújított csúszdás játszótér miatt megy a Gellérthegyre, a föntebbi részeken kevesebb emberrel találkozhatunk (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Mi azonban tovább megyünk, s a csúszdás játszóteret elhagyva utunk a Verejték utcán visz följebb. A járdát itt is, csakúgy, mint máshol, aszfalt fedi: ez az egyszerű, igénytelen, csúnya és hamar fölforrósodó burkolat az utolsó, ami egy természetvédelmi területre illik. De itt legalább még egyben van, ami a legtöbb gellérthegyi gyalogútról nem mondható el. Mellettünk a mindenki által jól ismert, de kényelmes ülésre alkalmatlan piros betonpadok sorakoznak, rajtuk a legkülönbözőbb ülőpózokba kényszerült emberekkel. Hiába; beszélgetni és olvasni mindig jó, a hely varázsa pedig könnyedén képes feledtetni a padok hiányzó komfortját. 

Gellérhegyi ellentmondás: a legendásan kényelmetlen piros betonpadok, mellettük zöldhulladék-halom és graffiti (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Tényleg ilyen egy természetvédelmi terület? 

Azt, hogy a Gellérthegy nagy része 1997 óta természetvédelmi területként a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, nem mindenki tudja és valljuk be: a hegyen járva ez nem is igen jutna eszünkbe, hiába emlékeztet erre egy jócskán megkopott fatábla az egyik út mentén. A burjánzó növények sokfélesége inkább gondozatlanságként hat, és az összképen nem segítenek a levágott és otthagyott zöldhulladék-halmok sem. 

Ha nem figyelmeztet rá az egyébként alig olvasható fatábla, nem mindenki jönne rá, hogy természetvédelmi területen jár (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A hegyen egyébként is sok a szétdobált szemét: rengetegszer akad meg a szemünk egy-egy csokipapíron, használt zsebkendőn, vizes flakonon, műanyag zacskón, sörös- vagy energiaitalos dobozon vagy éppen borosüvegen. A pizzás dobozok, különféle palackok fémkupakjai és a szétdobált csikkek pedig azt sejtetik: vannak, akik számára a Gellérthegyen naplemente után kezdődik igazán az élet. Főként ez jellemzi a félreeső, eldugott zugokat, amelyekből a hegy sziklás felszínének és az elburjánzott növényzetnek köszönhetően több is akad.

Nem kell sokat keresgélni ahhoz, hogy ilyesmi látványba ütközzön az ember a hegyen (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A hulladékkal világszerte szimbiózisban létező grafittik a Gellérthegyről sem hiányoznak: számtalan lámpaoszlop, korlát és sziklatömb viseli magán azok nyomait, akik ezen az indokolatlan és káros módon szeretik jelezni ottjártukat. A festékszórók támadását, úgy tűnik, csak a fák törzsei ússzák meg (reméljük, ez így is marad). 

Bárhol térünk le a főbb sétaútvonalakról, máris egyedül találhatjuk magunkat. Az eldugott részeken jóval több a grafitti, de sajnos máshol sem ritka (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Pár lépésre a tömegtől bárkinek lehet saját terasza

A nappali nyüzsgés főként az attrakciók (csúszdás játszótér, Citadella) környékére korlátozódik, az ezekhez vezető fontosabb járdákon jóval nagyobb a gyalogosforgalom, mint máshol. A kilátópontok közül is leginkább azokon futhatunk bele másokba, amelyek a főbb sétaútvonalak mellett vannak, az eldugottabb helyekre ellenben alig-alig merészkedik valaki. Hogy ez mennyire így van, azt mi is megtapasztalhattuk, amikor az egyik ilyen félreeső utacska lépcsőjének kellős közepén emberi ürülékbe botlottunk (szerencsére erre nem volt több példa, de talán ez az egy is sok). 

Balesetveszélyes lépcső, burjánzó növényzet: a félreeső helyen akkor is egyedül lehetünk, ha máshol nagy a tömeg (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Ám hiába az elhanyagoltság, a panoráma olyan páratlan élményt nyújt, hogy könnyedén képes feledtetni az emberrel a Gellérthegy szépséghibáit. Ahogy haladunk fel, egyre többen fotózkodnak a járda melletti kilátóteraszokról, és ámulnak Budapest világörökségbe tartozó látképén. Olyan szórakozás ez, amit órákon át művelhet az ember anélkül, hogy megunná. A tetők erdejéből itt-ott kiemelkedő templomtornyok, a Szent István-bazilika, a Belvárosi Plébániatemplom vagy épp a Ferenciek terei Ferences templom tornya vezetik a szemet, a különleges kupolák, például az Anker-palota vagy az Iparművészeti Múzeum épülete pedig jelzőpontokként segítik a bámészkodókat a tájékozódásban. 

Ki ismeri fel a legtöbb épületet? (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A kilátásban órákig el lehet gyönyörködni (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A csúcsra érve

Ám egyszer csak eszünkbe jut, hova is igyekeztünk eredetileg, és – miközben gondolatban visszaereszkedünk a földre – már indulunk is följebb, ahová mindenki más is tart, a Szabadság-szoborhoz, a Citadella mellé. A Gellérthegy legfőbb látványossága ugyanis ez. 

A Gellérthegy legfőbb látványossága és Budapest szimbóluma Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben felállított Szabadság-szobra (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Odafönt jókora tömeg fogad minket: a többség az új idők szokásaihoz hűen fotózkodik vagy minivideót gyárt a különféle közösségi oldalakra, de azért akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak nézelődnek, vagy éppen pihennek a szobor talapzata által nyújtott csöppnyi árnyékban. A hegy tetején ugyanis árnyék nem sok akad, ahogyan víz sem, sem semmi egyéb, ami felüdülést nyújthatna. Ám ez nemsoká megváltozik, a Citadellát ugyanis belátható időn belül felújítják (hogy hogyan, arról ebben a cikkünkben olvashat bővebben). 

Ráfér a felújítás a Citadellára (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

A szobor előtt mindig sok ember van, vizet, büfét és árnyékot viszont hiába keresnénk. A Citadella megújulásával azonban reméljük, ez is változik majd (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Jelenleg azonban Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben felavatott Szabadság-szobrán és a Habsburgok által 1851 és 1854 között emelt katonai erődítményen kívül nincs itt más, csak két örökké üres zászlótartó, néhány – ugyancsak vízre szomjazó – dézsás bambuszfácska és persze a korlátokon egyre szaporodó szerelemlakatok. No és a panoráma. Budapest látványa, ami minden fáradtságot megér, amiért évente százezrek másszák meg a Gellérthegy mind a 235 méterét, hogy minden gondjukat feledve merülhessenek el a világ egyik legszebb fekvésű fővárosának látványában. 

Ezért a kilátásért érdemes volt megmászni a hegyet!"  (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Igazi lelki feltöltődés ez, ami után nem marad más hátra, mint leereszkedni a hegyről. Mi észak felé indulunk, a Citadella terasz felé, ahol egy percre megállva felfrissítjük magunkat a (három közül) két működő ivókút egyikéből, majd bandukolunk tovább lefelé. Hamarosan elérjük a Szent Gellért-szobrot, amely innen, hátulról nézve egészen érdekes perspektívát kínál. Ezt bizonyára azok a társaságok is így gondolták, akik –vélhetően egy görbe este alkalmával – itt „felejtették” kiürült boros, cideres és vodkás üvegeiket. 

A míves, de épphogy csordogáló ivókutaknál sokan frissítik fel magukat (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Pesti panoráma Szent Gellért szobrának perspektívájából. Ha egyszer megfordulna, láthatná a mögötte lévő íves oszlopsor tövében heverő üvegeket (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

Az előző századelőn kialakított lépcsőn lefelé lépegetve elhaladunk a vízesés mellett, innen fentről a cseppet sem diszkrét, rozsdás csöveken túl a belé hullajtott szemetet is láttatni engedi. Lentről viszont gyönyörű, és egészen friss, párás levegővel szórja meg a környékét: fotózzák is sokan. 

Lentről valóban gyönyörű: frissítő, üde vízpermet, gondozott virágok, pázsit (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)

De elég csak pár lépcsőfokot feljebb menni, hogy lássuk, milyen „akadályokon" át vezet a víz útja (Fotó: Both Balázs/Pestbuda)​

A lépcső aljába érve még egyszer visszanézünk a Budapest egyik jelképére. Alulról nyoma sincs szemétnek, sem grafittinek, csak a buja növényzet és a fák közül itt-ott kikandikáló sziklák látszanak, diszkréten tűrve és elrejtve a gondatlan látogatók nyomát. Szép gesztus ez az öreg Gellérthegytől: hősiesen tűri a piszkot és az elhanyagoltságot, a város felé azonban csak a szebbik arcát mutatja, hogy nap mint nap gyönyörködhessünk benne. Illene jobban vigyáznunk rá. 

Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Valoban nagyon igenytelenul nez ki a hegy. A jeghegy csucsa talan az volt amikor pornofilmforgatasok helyszineve valt a hegy tobb mas fovarosi turistacelpont mellett. Nem sok vilagvaros engedne meg maganak azt a luxust, hogy a latvanyossagait kiadna nyilvanos szabadteri orgiak szamara bagoert...


Remélhetőleg a sikló megépítésével és a Magyar Szabadságharcosok Múzeuma a Citadella erődben való megépítésével, rendeződnek az áldatlan állapotok. Úgy tudom a kormány kezdeményezésének, most, kivételesen a Fővárosi Önkormányzat sem kíván keresztbe tenni!



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó