|
Az AIDS-vírus segítői
Fertőzésfokozó ellenanyagok
Védekezési rendszerünk különleges sejtekkel és ellenanyagokkal
is fellép a kórokozókkal szemben. Az ellenanyagokra az jellemző, hogy fajlagosak,
vagyis azzal az anyaggal (antigénnel) kapcsolódnak össze, amely a létrejöttüket
kiváltotta, s ennek hatására az antigén megsemmisül. Ismeretesek azonban olyan
ellenanyagok is – ezeket fertőzésfokozónak nevezték el a szakemberek –, amelyek
nem gátol ják, hanem éppenséggel serkentik a kórokozó szaporodását. Ilyenek
az AIDS vírusával, a HIV-vel megfertőzöttekben is megjelennek. Ezekről beszélgettünk
dr. Füst György professzorral, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem III. számú
belgyógyászati klinikája kutatólaboratóriumának vezetőjével.
– Az AIDS-kutatás világszerte csapatmunka. Az Ön kutatócsoportja kikből
áll?
– Vannak benne immunológusok (jómagam is), víruskutatók és egy klinikus, aki
egy kórházi immunológiai osztály vezetője. Mindannyiunknak van egyéb kutatási
témája is, de a bevezetőben említett fertőzésfokozó ellenanyagok vizsgálata
összehozott bennünket. A mi érdeklődésünket is az keltette fel, hogy mi jellemző
ezekre a viselkedésüket tekintve a hagyományos ellenanyagok közül „kilógó” molekulákra.
Ezek ugyanis nemcsak laboratóriumi körülmények között, tehát sejttenyészettel
végzett kísérletekben, hanem valószínűleg a HIV-vel fertőzött emberben is elősegítik
e vírus szaporodását. A vizsgálatok feltárták, hogy két típusuk van: az egyiknek
a működéséhez szükség van komplementre, a másiknak nem.
– A kórokozók (főleg a baktériumok) elleni védekezésben fontos szerepű komplementrendszerről
nemigen hallott az átlagember.
– Ez olyan, a vérben föllelhető fehérjékből áll, amelyek ha bizonyos sorrendben
enzimmé aktiválják egymást, az utolsó molekula jelenlétében a baktériumsejt
határhártyája kilyukad, s ez a pusztulására vezet.
Ha örökletes hiba miatt valamelyik komplementfehérje hiányzik a szervezetből,
az aktiválódási láncreakció azon a helyen elakad, s emiatt nem lesz hatékony
a baktériumok elleni védekezés. De abból is baj származik, ha olyankor aktiválódik
ez a rendszer, amikor nem kellene.
Mi 1991 óta vizsgáljuk a komplementrendszer szerepét a HIV-fertőzésben. Kísérleti
rendszerünk abból áll, hogy a HIV-pozitív vagy az AIDS-es beteg vérsavóját hővel
kezeljük, aminek hatására a hőre érzékeny komplementfehérjék tönkremennek benne,
majd egészséges ember nem hőkezelt vérsavóját adjuk hozzá, amelyben sértetlen
a komplementrendszer. Miután HIV-et is kevertünk a kétféle vérsavó elegyéhez,
sejttenyészetet fertőzünk meg vele. Ellenőrzésképpen olyan sejttenyészetet is
beállítunk, amelyet csak HIV-vel fertőzünk meg. Ezután nyomon követjük a vírus
szaporodását. Ha az előbbi sejttenyészetben kétszer-háromszor több HIV jön létre,
mint az utóbbiban, az azt jelzi, hogy a vérsavó olyan anyagokat tartalmaz, amelyek
fokozzák a vírus szaporodását. Nos, ezek a fertőzésfokozó ellenanyagok, ám a
vírus fokozott szaporodásához ezenkívül bizonyos komplementfehérjékre és a sejtek
felszínén a kötőanyagukra (receptorukra) is szükség van. Laboratóriumi körülmények
között tehát egyszerűen kimutatható a káros ellenanyagok hatása, ám a HIV-vel
fertőzött emberben játszott szerepüket – holott ugyanez kell legyen – nehéz
bizonyítani.
– Ismeretes, hogy a HIV-nek milyen alkotórészei ellen jönnek létre a fertőzésfokozó
ellenanyagok?
– Elég pontosan tudjuk, hogy a HIV felbukkanásakor milyen ellenanyagokat hoznak
létre a védekezési rendszerhez tartozó B-nyiroksejtek. A vírus burokfehérjéjének
(ennek gp120 a jele; a gp szénhidráttartalmú fehérjét jelent) több szakasza
ellen is létrejönnek ellenanyagok, amelyeknek hagyományos a biológiai feladatuk,
azaz a vírus semlegesítésére szolgálnak. Valójában azonban csak szolgálnának,
mert nemigen képesek elbánni
a HIV-vel. A fertőzésfokozó ellenanyagok ugyanakkor a vírus gp41 jelű anyagával
szemben jönnek létre, s ezek vagy hatástalanok (mert erre is van bizonyíték),
vagy – mint mondottam – elősegítik a HIV szaporodását.
– Ez új ismeret a diákok számára, hiszen azt tanulják, hogy az ellenanyag
annak az anyagnak a semlegesítésére szolgál, amellyel szemben képződött.
– Meg kell mondjam, hogy az immunológusok számára is elég új dolog a „rossz”
ellenanyagok léte. Ilyenek azonban nemcsak a HIV-vel szemben jönnek létre, hanem
például a Dengue-lázat okozó vírus ellen is. (Erről a betegségről 1983. évi
38. számunkban írtunk részletesen. – A szerk.) Kimutatták, hogy ilyen ellenanyagok
jelenlétében annyira súlyos ez a fertőző betegség, hogy sok halálesetet okoz,
különösen a gyermekek körében.
– Nem túlzás azt állítani, hogy a fertőzésfokozó ellenanyagok valósággal
védik a HIV-et a megsemmisüléstől?
– Ha konkrétan nem védelemről van is szó, az jót tesz egy kórokozónak, ha valami
előmozdítja a szaporodását. Az azonban különös, hogy ezt éppen ellenanyagok
teszik.
– Tudják, hogy mi megy végbe a HIV-pozitív ember szervezetében?
– Evégett megnéztük, hogy mennyire gyakoriak a fertőzésfokozó ellenanyagok a
HIV-fertőzés korai és késői szakaszában levő emberek vérében. Kiderült, hogy
az AIDS-es betegekben sokkal nagyobb mennyiségben fordulnak elő, mint azokban,
akik nemrégiben váltak HIV-pozitívvá. Azt is figyeljük, hogy hány százalékban
alakul ki AIDS a kevés és a sok fertőzésfokozó ellenanyagot tartalmazók körében.
Már most elmondható, hogy ezeknek az ellenanyagoknak a menynyisége nagyon megbízhatóan
előre jelzi a fertőzés menetét. Minél több fertőzésfokozó ellenanyag és minél
kevesebb CD4 jelű T-nyiroksejt van a vérben, annál gyorsabban jelenik meg az
AIDS. (A CD4-es T-nyiroksejtek ugyanis a HIV támadásának a fő célpontjai.)
A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ mikrobiológiai kutatócsoportjának
munkatársaival közösen azt vizsgáltuk, hogy milyen összefüggés van a HIV-pozitív
emberek vérében föllelhető „rossz” ellenanyagok mennyisége és a vérben előforduló
HIV száma között. (Az utóbbit nem a vírusrészecskék megszámlálásával, hanem
örökítőanyaguk, ribonukleinsavuk mennyiségének a mérésével állapítottuk meg.)
Kilencvennyolc páciens megfigyelése során azt tapasztaltuk, hogy minél több
fertőzésfokozó ellenanyag van a vérükben, annál több a vírusuk is. Ez egymagában
is elég meggyőző bizonyíték arra, hogy a két jelenség között ok és okozati összefüggés
van. Még nyomósabb érv azonban, hogy sok „rossz” ellenanyag esetén gyorsabban
alakul ki a HIV-pozitivitásból AIDS. A külföldről vásárolt vérmintákon is sikerült
megfigyelnünk a fertőzésfokozó ellenanyagok megjelenését. Vannak ugyanis olyan
cégek, amelyek mélyhűtött állapotban tárolják a hajdani vérplazmaadók vérsorozatát.
Ekképp meg lehet nézni, hogy az idő múlásával miképp változik bennük a fertőzésfokozó
ellenanyagok mennyisége. Van olyan vérminta, amelyet akkor vettek le a pácienstől,
amikor még egészséges volt, azaz nem fertőzte meg a HIV. A vérsorozat többi
mintáját pedig a fertőzés után heti gyakorisággal néhány héten vagy hónapon
át gyűjtötték. Nos, ezúttal is azt tapasztaltuk, hogy a fertőzés után igen rövid
idő múlva megjelennek a fertőzésfokozó ellenanyagok. Az is érdekes, hogy a HIV-fertőzés
után először ezek a „rossz” ellenanyagok bukkannak fel a vérben, s a „jók” (amelyek
– mint mondottam – nem képesek leküzdeni a fertőzést) csak később.
– Tudnak valamit arról, hogy a fertőzésfokozó ellenanyagok miképp mozdítják
elő a HIV szaporodását?
– A laboratóriumi kísérletek azt mutatják, hogy ha a fertőzésfokozó ellenanyagok
összekapcsolódnak a HIV gp41 jelű anyagával, a kórokozó erősebben kötődik a
szaporítására alkalmas sejt felszínéhez, ekképp könnyebben és nagyobb számban
jut be az örökítőanyaga a sejtbe, s gyógyszeres kezelés híján szinte akadálytalanul
jöhetnek létre az új vírusrészecskék. Minden valószínűség szerint ez következik
be a fertőzött ember szervezetében is. Aligha lehet véletlen ugyanis, hogy előbb
a fertőzésfokozó ellenanyagok jelennek meg a vérben, s a HIV féken tartása végett
képződő ellenanyagok csak akkor mutathatók ki, amikor a kórokozó már hemzseg
a szervezetben.
– Nincs mód arra, hogy a fertőzésfokozó ellenanyagok képződését valamiképp
visszaszorítsák, vagy a kész ellenanyagokat hatástalanítsák?
– Ennek aligha lenne szerepe a HIV-fertőzöttek kezelésében. Erre a célra a gyógyszerek
szolgálnak, még ha egyelőre nem küzdik is le a fertőzést. A „rossz” ellenanyagokra
azonban nagyon is oda kell figyelni a HIV elleni védőoltás kapcsán. Ha ugyanis
az oltóanyag a vírusnak éppen azokat a védekezési reakciót megindító anyaga-
it tartalmazza – mint erre volt példa –, amelyek a fertőzésfokozó ellenanyagok
képződésére vezetnek, akkor a vakcinált személy nemcsak hogy nincs védve a HIV-fertőzéssel
szemben, hanem éppenséggel gyorsabban elszaporodik benne a vírus. Nem véletlenül
írta a jeles francia oltóanyag-kutató, J.-P. Lévy a közelmúltban megjelent cikkében:
„Nem lenne etikus a valószínűleg haszontalan vakcinák kipróbálásába úgy bevonni
önkénteseket, hogy a fertőzésfokozó ellananyagok révén leselkedő veszélyt figyelmen
kívül hagyjuk. Több állatkísérlet szól ugyanis amellett, hogy ez a veszély fennáll.”
Az ilyen oltóanyaggal való vakcinálásból az származhatna, hogy az oltottakban
súlyosabb lefolyású lenne a fertőzés és a betegség, mint a nem oltottakban.
Márpedig a legfőbb orvosi szabály (a Ne árts! elv) az oltóanyagokkal végzett
kísérletek során sem szeghető meg.
– A fertőzésfokozó ellenanyagok tehát arra is felhívták a figyelmet, hogy
mit kell kihagyni az oltóanyagból.
– Így van. Ha a vakcina nem tartalmazza a HIV-nek azokat az anyagait, amelyekkel
szemben a „rossz” ellenanyagok képződnek, akkor a fenti veszély elhárul.
– Egy jó oltóanyag hatásos védelmet nyújtana az AIDS ellen?
– Sajnos, nem tudjuk megmondani, hogy a beoltott ember valóban védetté válik-e
a HIV betegségkeltő hatásával szemben. Egyelőre nincs olyan immunológiai reakció
az eszköztárunkban, amellyel ezt kétséget kizáróan megállapíthatnánk. Az a kutató,
aki ezzel majd előáll, méltán számíthat tudományos elismerésre.
Dr. P. T.
|