Kuhulin ifjúsága


Konhovár király uralkodása idején sok vitéz élt Írország északi tartományában, Ulsterben, akiknek nevét az énekek a mai napig megőrizték. A leghíresebb ulsteri vitéz Kuhulin volt, igazi nevén Szetanta. Születéséről a következő történetet mesélték:

Konhovár király uralkodásának kezdetén történt, hogy egy fiatal ír leány ötven kísérőnőjével együtt eltűnt. Három esztendeig keresték, de nem akadtak nyomukra. Akkor egy nyári napon madarak szállottak le az égből és csipegetni kezdték a vetést. Konhovár király és vitézei üldözőbe vették őket, hogy ne pusztítsák el a termést.
Vadászat közben egyre messzebb kerültek otthonuktól, amíg csak a tündérek dombjához nem értek. Itt gyönyörű palotára bukkantak, amelyben egy fiatal házaspár lakott. A király felismerte a ház úrnőjében az eltűnt leányt, aki közben férjhez ment Lug tündérhez. Jót ettek-ittak és este a király és kísérete aludni tért. Mikor reggel felébredtek, eltűnt a fiatal pár, csak egy újszülött csecsemőt találtak a palotában. Ez az eltűnt házaspár gyermeke volt. A madarakat ők küldték Ulsterbe, hogy a királyt és vitézeit a várba csalogassák, s így átadhassák nekik a kisfiút. A gyermeket Szetantának nevezték el, s a druida megjósolta, hogy ő lesz később a leghíresebb ulsteri vitéz. A király azután, az előkelő írek szokása szerint, nevelőszülőkre bízta Szetantát.

Mikor Szetanta ötéves volt, megtudta, hogy Konhovár király udvarában van egy ifjúsági csapat. Ezek napjukat a következő módon töltötték: délelőtt versenyjátékokat játszottak, azután leckét tanultak és a költők énekét hallgatták, este pedig ostáblát játszottak.
Szetanta elhatározta, hogy odamegy és összeméri erejét a király ifjúsági csapatával. Nevelőanyja úgy vélte, hogy nagyon hosszú az út Emin Maháig, Ulster fővárosáig, s hogy Szetanta túlságosan fiatal még ahhoz, hogy egyedül útra keljen. Szetanta azonban magával vitte ezüstlabdáját, kis hajítódárdáját és játék lándzsáját. Ezzel a felszereléssel indult útnak, és az út unalmát azzal űzte el, hogy előregurította a labdát és utánafutott. Azután eldobta a hajítódárdát és a lándzsát és ismét előkapta őket. Úgy igyekezett, hogy mielőtt a lándzsa földet ér, már el is kapja. Így telt-múlt az idő, s a kisfiú elérkezett Emin Mahába.

Az ifjúsági csapat háromszor ötven fiúból állott, és éppen labdajátékot játszottak. Szetanta szó nélkül közéjük állott, elkapta a labdát, és a célba gurította. Az ifjúsági csapat vezére, a királyfi, így kiáltott fel:
- Rajta fiúk, üssük agyon ezt a gyereket. Senki sem csatlakozhat hozzánk és játszhat velünk, mielőtt engedélyt kér rá, és míg biztosítékot nem kapott tőlünk, hogy nem esik semmi bántódása.
Erre az egész csapat rávetette magát Szetantára. Botokat hajigáltak rá, golyókat vágtak a fejéhez, de Szetanta vitézül visszaverte a támadást. Háromszor ötven játék lándzsát is hajítottak felé, de kis pajzsával mind felfogta őket. Ezután vagy ötven fiút a földhöz vágott, majd pedig elindult arra, ahol Konhovár király nem messze a játéktértől kísérőivel éppen ostáblát játszott.

A király így szólt Szetantához:
- Úgy látom innen messziről, hogy nem valami szelíden játszottál az én ifjúsági csapatommal.
- Jó okom volt rá - felelte a fiú. - Messze földről jöttem hozzájuk, de nem úgy fogadtak, ahogy vendéget illő fogadni.
- Nem tudod, kis cimbora, hogy senki sem csatlakozhat az ifjúsági csapathoz, aki nem kér először engedélyt erre, és akit nem biztosítottak, hogy tiszteletben tartják életét és jogait? - emígyen szólt a király.
- Ezt nem tudtam -felelte a fiúcska-, különben másként cselekedtem volna.

A király erre a fiúkhoz fordult és megkérdezte, mit szólnak a magyarázathoz. A fiúk látták, hogy jó társuk lesz Szetanta és engedélyt adtak neki, hogy velük játsszék. Hamarosan ötven fiú hevert a földön. A szülők azt hitték, hogy megölte őket Szetanta, de csak megrettentek a kisfiú roppant erejétől és félelmükben feküdtek a földön.
Szetanta erre azt mondotta:
- Az nem elég, hogy a fiúcsapat biztosítja az én életemet és jogaimat, hanem ők is kérjék tőlem ugyanazt.
Így is történt, s ezentúl az ifjúsági csapat tagjai hű játszótársai voltak Szetantának.

A hős új nevet szerez

Szetanta ott maradt hát az ifjúsági csapatnál és a következő évben újra felfigyelt rá egész Ulster. Ez történt ugyanis:
Ulsterben volt egy híres kovács, akit Kulánnak hívtak. Ez egy napon meghívta Konhovár királyt vendégségbe, de arra kérte, hogy csak kevés harcost vigyen magával kíséretül, mert nem volt neki nagy háza, sem földbirtoka, csak az, amit üllőjével és kalapácsával keresett.
Amikor a kitűzött nap eljött, a király könnyű útiruhát öltött és elindult elbúcsúzni az ifjúsági csapattól. Itt azonban különös látványban volt része. A játéktér egyik végén százötven fiú állott, a másik végén pedig csak egy és ez az egy védte a kaput százötven ellen. Azután másféle labdajátékot játszottak a gyerekek, és a labdát egy lyukba kellett gurítani. Most is egy fiú játszott százötven ellen és egyetlen labdát sem tudtak a lyukba gurítani, mikor ő volt a védő. Majd birkóztak és az egyetlen kisfiú százötven gyereket terített földre, de őt senki sem gyűrte le. Majd egymás ruháját ráncigálták le, és az egyetlen fiú mind a százötvennek lerángatta a köpenyét, de neki még az övét sem tudták kinyitni.

A király szerencsét kívánt Szetantának (mert ő volt a kisfiú) és azt mondta neki, hogy szívesen magával vinné a lakomára.
- Sajnos, most még nem mehetek - felelte a kisfiú -, az ifjúsági csapat nem elégelte meg a játékot. Azonban követni foglak.
- Hogy találsz oda kisfiú? -kérdezte a király.
- Arra megyek, amerre a kocsinyomok vezetnek - felelte Szetanta.

Megérkezett a király Kulán kovács házába és ettek-ittak. Estefelé a kovács megkérdezte:
- Itt van már mindenki?
A király elfeledkezett a kisfiúról és igennel válaszolt. Akkor a kovács bezárta a kaput és kiengedte láncon tartott házőrző vérebét, hogy védje a királyt s a háza népét, mert ellenség garázdálkodott a környéken.
A házőrző körbejárta a tanyát, azután elfoglalta őrhelyét a ház előtt. Lefeküdt a földre és fejét mancsára hajtotta. Iszonyatosan erős, hűséges házőrző kutya volt.

Délután az ifjúsági csapat szétoszlott, ki-ki hazament szüleihez vagy dajkájához; Szetanta pedig elindult a kocsinyomok mentén. Amikor Kulán házához érkezett, a véreb kinyitotta szörnyű pofáját, hogy bekapja a kisfiút. A gyermeknek nem volt semmiféle fegyvere; bedobta hát labdáját a véreb nyitott torkába, majd pedig megragadta a hátsó lábánál fogva és olyan erővel vágta egy kőhöz, hogy a kutya darabokra szakadt szét.

Meghallotta a mulatozó társaság a kutyaugatást és a király így szólt:
- Balszerencsét hozott ez a mai látogatás. Most jutott eszembe, hogy Szetanta utánunk jött, és mostanra a kutya bizonyára széttépte.

A vitézek egytől-egyig felugráltak, kinyitották a nehéz kaput és a ház elé rohantak. Elől Fergusz vitéz ment, Szetanta nevelője. És lám, épségben találta a kisfiút! Vállára vette hát és úgy vitte a király elé. Kifutott Kulán kovács is, és hűséges házőrzőjét darabokra tépve találta. Most már ő is mondotta:
- Bizony balszerencsét hozott ez a lakoma. A kutya volt házam, birtokom egyetlen őrizője, most védelem nélkül maradtam.
- Ne haragudj rám -mondta Szetanta-, elintézzük ezt. Ha van Írországban olyan kutyakölyök, amely a te házőrződnek utóda lehet, azt felnevelem. Addig azonban, amíg jó házőrző lesz belőle, én magam leszek a te kutyád és őrzöm házadat és vagyonodat.

Tetszett a királynak ez a beszéd, Katbad druida pedig azt mondotta, hogy ezentúl hívják Szetantát Kuhulinnak -azaz a kovács kutyájának. A kisfiú eleinte húzódozott ettől, de a druida biztosította, hogy valamikor az egész világ becsülni fogja ezt a nevet.

Néhány évvel később történt, hogy a druida újabb jóslatot mondott. Azt jósolta, hogy az a gyermek, akit ezen a napon avatnak felnőtté, és első ízben e napon ölti fel a felnőtt férfiak fegyverzetét, Írország leghíresebb vitéze lesz. Ugyanakkor azt is megmondotta, hogy ez a vitéz rövid ideig fog élni.

Kuhulin éppen barátaival játszadozott, mikor hírét vette a jóslatnak. Lerakat játékát, bement Konhovár király lakosztályába és köszöntötte. A király érdeklődött, hogy mi járatban van. Kuhulin azt felelte, hogy felnőtthöz illő fegyvereket kér. A király két lándzsát, kardot és pajzsot hozatott elő. A fiú kipróbálta őket és hamarosan valamennyit darabokra törte.
Konhovár királynak tizenhét teljes fegyverzete volt a raktárban, az ifjúsági csapat tagjai számára. Kuhulin valamennyit kipróbálta, és darabokra törte. Végre a király neki adta saját lándzsáit, saját kardját és pajzsát. A kisfiú kipróbálta ezeket is és azt mondotta:
- Ezek a fegyverek méltóak hozzád és hozzám. Nagy tisztesség az országnak, ha a király ilyen jó fegyverekkel rendelkezik.

Ekkor lépett be a szobába Katbad druida, és nagyon csodálkozott, hogy a kedvezőtlen jóslat ellenére Kuhulin éppen ezen a napon öltötte fel a felnőtt férfiak fegyverzetét. De Kuhulin biztosította, hogy sokkal többre becsüli a vitézi hírnevét, mint a hosszú életet.

A druida erre így felelt:
- Lépj fel hát a harci kocsira és próbáld ki, hogy milyen erős vagy.

Fellépett Kuhulin egy harci kocsira, kipróbálta és a kocsi dirib-darabra tört szét. Konhovárnak tizenhét kocsija volt az ifjúsági csapat tagjai számára és Kuhulin valamennyit széttörte.

Megparancsolta tehát a király, hogy hozzák elő saját harci kocsiját. Felszállt rá Kuhulin és megfelelőnek találta a kocsit; befogták a lovakat és oda hajtottak, ahol az ifjúsági csapat gyakorlatozott. Megéljenezték a fiúk Kuhulint, sok szerencsét kívántak neki, de fájlalták, hogy már elhagyta őket. Azután elindult Kuhulin a király kocsiján.

Volt az ország határán egy fjord, amelyet mindennap más ulsteri vitéz őrzött. Az őrnek az volt a feladata, hogy megvívjon az országért, ha ellenség járna erre. Ha költő hagyta el itt az országot, akkor arannyal ajándékozta meg, ha viszont idegenből érkezett költő vagy zenész, egyenesen a király elé vezette; az Ulsterbe érkező költők első éneküket mindig az őrt álló vitéz tiszteletére énekelték.

Mikor Kuhulin a határra érkezett, itt állott Konal vitéz és így szólt:
- Kisfiú, csak nem akarod erődet összemérni felnőtt férfiakkal?

Hiába tiltakozott Kuhulin, Konal nem akart tágítani mellőle. A kisfiú erre megcélozta egy kővel Konal kocsijának tengelyét. A kocsi kettétört és Konal a földre esett. Erre kénytelen volt átadni Kuhulinnak az őrhelyet.

Estig őrködött a fiú a tengerszorosnál, azután továbbindult délnek, amíg Nehtán várához el nem érkezett. A vár előtt kert volt, a kertben pedig kőoszlop. Az oszlopra azt vésték fel, hogy aki a kertbe lép, annak párviadalt kell vívnia a vár minden lakójával. Kuhulin elolvasta az írást, azután nekirugaszkodott, kidöntötte a kőoszlopot és a közeli pocsolyába lökte. Ezután leheveredett a fűbe és elaludt.
Hamarosan megjelent Nehtán egyik fia, meglátta az alvót és megkérdezte a kocsistól, hány éves Kuhulin. Mikor megtudta, hogy csak hétéves, vonakodott megvívni vele. Meghallotta ezt Kuhulin, nekirohant a harcosnak, hozzávágta vaslabdáját és egy dobással megölte ellenfelét. Kitódult a háznép erre a csodára, hogy megbosszulják az ifjú halálát. A felbőszült kisfiú párviadalban legyőzte a ház minden felnőtt vitézét. Azután hazaindult a harci kocsiján, de túlságosan lassúnak találta a király lovait.

Szembefutott a kocsival egy csapat szarvas. Kuhulin elfogott kettőt közülük, befogta őket a harci kocsiba a lovak mellé és így rohantak hazafelé. Útközben fehér hattyúk repültek a fejük felett. Kuhulin követ tett parittyájába és nyolc hattyút ütött le egyetlen kővel. Ezeket a kocsihoz kötözte és így érkezett meg Konhovár király udvarába: vad szarvasok húzták kocsiját és véres hattyúk csüngtek le körös-körül a kocsin. Csakhogy Kuhulint ekkor már annyira elfogta a harci düh, hogy nem tudott lecsillapodni, és attól féltek az ulsteriek, hogy majd ellenük fordul. Hamar leöntötték egy dézsa vízzel, hogy csillapodjék a dühe, de olyan forró volt Kuhulin a harci láztól, hogy felforrt a víz.
Másodszor is, harmadszor is leöntötték hideg vízzel, amíg lassan lecsillapodott. Akkor ünnepi ruhába öltöztették és úgy vitték a király elé. Zöld kabátot hordott, aranycsattal és ötven fürtbe fésülték hosszú aranyhaját. A király két térde közé fogta Kuhulint és megsimogatta fejét. Ilyen hőstetteket vitt véghez aznap, mikor először vette kezébe a felnőtt férfiak fegyverét.

A barna bika elrablása

Kuhulin később sok harci tettet vitt végbe, ellenséges vitézekkel, tündérekkel és szörnyekkel vívott meg. Fiatalkori hőstettei közül legemlékezetesebb volt az a harc, amelyet a connaughtiakkal vívott a barna bika birtokáért.

Amikor Ulsterben Konhovár király uralkodott, Connaughtban Ajlil volt a király. Felesége a gyönyörű Mev királynő volt; haja szőke, arca hosszúkás Ez a Mev valaha Konhovár király felesége volt, azután megharagudtak egymásra, elváltak, és Mev Ajlil felesége lett. Ellenségeskedés dúlt ekkor a két tartomány között.
Mevnek volt egy híres vörös bikája, fehér homlokú, fehér szarvú. Büszke volt a királyné erre a bikára, és azt mondotta, hogy a világon nincsen párja. Egyszer azonban a pásztor elárulta, hogy Ulsterben is él egy csodálatos barna bika. Ennek a bikának olyan széles háta van, hogy ötven gyermek is elfér rajta. Hatalmas és erős állat, még a tündérekkel is szembeszáll. Árnyékában száz ulsteri vitéz talál védelmet hidegtől és melegtől.

Valójában mindkét bika tündér volt valaha, és régi ellenségei egymásnak. Mev elhatározta, hogy nem nyugszik addig, amíg az ulsteri barna bika nem jut birtokába. Összehívta tehát országából a híres harcosokat és más tartományokból is szövetségeseit. Élt Connaughtban ekkoriban egy sereg ulsteri vitéz is, közöttük Fergusz, aki valaha Kuhulin nevelője és jóbarátja volt. Ezek összevesztek az ulsteri királlyal és most Mev udvarában éltek.

Fergusz szép szóval kérte Mevet, hogy ne indítsa meg a harcot Ulster ellen, de hasztalan. A hadjárat előtt azonban Mev kémeket küldött Ulsterbe. Olyan hírt hoztak a kémek, aminek nagyon megörült Mev. Az ulsteriek ugyanis meg voltak átkozva és ebben az időben minden férfi erőtlenül és betegen feküdt ágyában.
Ez pedig a következőképpen történt: egy ulsteri férfinak, Krunhunnak, meghalt a felesége, és a gazda egyedül élt négy kisfiával. Egy este tündérleány jelent meg házában; vacsorát főzött a családnak, megfejte a teheneket és megmosdatta a gyerekeket. A gazda megkérdezte Mahát, a tündérlányt, akar-e a felesége lenni. A tündérleány azt felelte, szívesen itt marad, de ha valakinek elárulja, hogy tündér felesége van, akkor neki azonnal vissza kell mennie Tündérországba.

Telt-múlt az idő; a tündérlány éppen gyermeket várt. Ebben az időben nagy ünnepségeket rendeztek a királyi udvarban, versenyekkel, zenével és tánccal. A tündér kérte férjét, hogy maradjon otthon, máskülönben baj éri őket. De hiába. A lóversenyben a király két gyönyörű lova győzött és az emberek azt kiabálták, hogy egyetlen élőlény sem tud versenyezni ezzel a két lóval, olyan sebesen vágtatnak. Erre Krunhu megfeledkezett ígéretéről és felkiáltott:
- Az én feleségem gyorsabban tud futni, mint ez a két ló.

A király rögtön parancsot adott, hogy kötözzék meg Krunhut és öljék meg dicsekvéséért, ha felesége nem győzi le a versenyben a lovakat. Elmentek a király követei Maháért, aki kérve kérte, adjanak neki haladékot, ne kényszerítsék most versenyfutásra, mert gyermeket vár. A királyt és az ulsterieket azonban elragadta a verseny láza és azt kiáltották, ha Maha nem fut azonnal versenyt a lovakkal, akkor megölik a férjét. Maha versenyt futott a két lóval, legyőzte őket, majd megszülte kisfiát. Ezután elátkozta az ulsteri férfiakat, hogy minden esztendőben öt nap és öt éjjel az országban minden felnőtt férfi betegen feküdjön és annyit szenvedjen, mint amennyit ő szenvedett a versenyfutás közben.

Mikor Mev értesült erről kémeitől, azonnal elindult harcosaival. Azt remélte, hogy harc nélkül megszerzi a barna bikát. Útközben a sereg egy zöld ruhába öltözött tündérlánnyal találkozott, aki szövőszéken éppen aranyfátylat szőtt. Ez a tündérlány jól értett a jövendőmondáshoz. Mev királynő a hadjárat sikeréről érdeklődött nála, mire a tündérlány csak azt mondotta, hogy mindenfele vörös vért lát. Mev azonban bízott abban, hogy az ulsteri férfiak mind betegen fekszenek. Csakhogy nem számolt a vitéz Kuhulinnal.

Kuhulinon nem fogott Maha átka, hiszen olyan fiatal volt még, hogy nem érhette az a varázs, amely a felnőtt férfiakat sújtotta. Éppen a határon kóborolt, amikor megpillantotta az ellenséges sereget. Csakhogy Kuhulin nem szállhatott szembe egymaga ötvennégyezer emberrel. Ezért a következőket cselekedte:
Fél lábon állva, félig csukott szemmel, fél kézzel kitépett egy fiatal tölgyfát, meghajlította és alul összekötözte. Ráírta titkosírással a fa kérgére, hogyan készítette ezt a karikát, és varázsszót mondott, hogy az ellenség addig ne léphesse át a határt, amíg valaki nem képes utánozni ezt a tettet. A karikát a határkőre tette, azután eltávozott.
Megérkezett Mev serege a határra. Fergusz vitéz elolvasta a titkosírást, de senki sem tudta utánozni Kuhulint, maga Fergusz sem. Az éjjel tehát tábort vertek a határnál. A varázslat azonban csak egy éjszakára szólt, másnap reggel útnak indulhatott a sereg. Közben azonban Kuhulin elbújt az erdőben és oldalról támadta meg a sereget. Az volt a terve, hogy akár élete árán is, de visszatartja őket addig, amíg elmúlik a varázslat ideje és az ulsteri férfiak felszabadulnak a rontás alól.

Verekedett Kuhulin Mev seregével és olyan sok harcost ölt meg, hogy Mev félt, tönkreveri az egész sereget. Megállapodtak tehát, hogy a legvitézebb harcosok egyenként lépnek párviadalra Kuhulinnal. Amíg a viadal tartott, Mev serege előrenyomulhatott, amikor azonban vége lett a párviadalnak, tábort kellett ütniök és egy ideig nem mehettek tovább.
Egymás után győzte le Kuhulin Mev vitézeit, de a sereg mégis biztosan nyomult előre Ulster tartományban. Hírét vették az eseménynek az ulsteri gyermekifjak, Kuhulin egykori játszótársai. Elindultak hát a király kisfiának vezetésével és megtámadták az ellenséges sereget. A százötven kisfiú háromszor százötven férfit ölt le, de végül az utolsó szálig elpusztult az ifjúsági csapat. Kuhulin véresen bosszulta meg játszótársai halálát.

A párviadalok közül a legszörnyűbb az volt, melyet Kuhulin Kalatinnal és fiaival vívott. Kalatin boszorkány volt, és hetvenhét fia testéhez volt tapadva. Amikor tehát Kuhulinra támadt, hetvennyolc mérgezett lándzsát hajítottak el egyszerre. Fergusz vitéz nem nézhette tovább, hogy csellel pusztítják el a legvitézebb ulsteri hőst. Elővette kardját és leszúrta a boszorkányt, elpusztult hetvenhét fia is.
Nem volt már senki, aki szembeszállt volna Kuhulinnal, csak az ulsteri Fer Diad, Kuhulin barátja. Valamikor megfogadták, hogy nem fognak fegyvert egymás ellen. Mev királynő kérlelni kezdte Fer Diadot, hogy álljon ki Kuhulinnal és lánya kezét ígérte neki jutalmul. Csakhogy Fer Diad továbbra is vonakodott harcba szállni barátjával. Ekkor gúnyolni kezdte a királynő, gyávának nevezte és azt mondotta, hogy az ír költők gúnyverseket szereznek majd róla és szerte az országban éneklik ezeket. Végre is Fer Diad keserves szívvel elindult a párviadalba. Mikor Kuhulin meglátta, így szólt hozzá:
- Mikor gyermekek voltunk, együtt voltunk jóban-rosszban. Egymás mellett ültünk a lakomákon, együtt harcoltunk az erdőben, együtt hajtottuk fejünket álomra, ne harcolj ellenem!
- Ó, hős Kuhulin, bár együtt tanultuk a költői mesterséget és énekeket zengtek a költők a mi hű barátságunkról, kérlek téged, feledd el mindezt, mert meg kell ütköznöm veled -felelte Fer Diad.

Megütköztek hát egymással, először könnyű lándzsákkal, azután nagy nehéz lándzsákkal és mind a ketten megsebesültek. Mikor eljött az este, ugyanazon tűz mellett pihentek le, megcsókolták egymást, együtt ettek-ittak, s együtt raktak gyógyfüveket sebeikre. Lovaik is együtt legeltek. Másnap egész nap újra harcoltak, gyalog és azután harci kocsikon, de egyik sem tudta legyőzni a másikat. Harmadszorra is egymásnak rohantak, de ekkor már feledve volt a régi barátság, és tudták, hogy egyikük halva marad a csatatéren.

Fer Diad különös gonddal készült a harcra. Csíkos selyemköpenyét aranycsat fogta össze, fején drágakövekkel ékesített sisak, bal karján bronzpajzs, jobb kezében aranyos kard.
Kuhulin felugrott a levegőbe és felülről próbálta Fer Diadot leszúrni. Fer Diad azonban pajzsával védte magát. Ekkor Kuhulin, aki kis termetű volt, a harci dühtől nőni kezdett, egészen addig, amíg akkora lett, mint magas ellenfele. Összecsaptak a kardok, s a víz a folyómederben ijedtében visszafelé folyt, úgyhogy száraz lábbal kelhettek át a folyó közepén. A föld alatt a törpék és az erdei rémek ijedten menekültek.
Megsebezte Fer Diad Kuhulin vállát és körös-körül mindent elöntött a vér. Kuhulin a végveszélyben csodafegyveréhez folyamodott, amelyet eddig nem akart használni jóbarátja ellen. Ez egy olyan dárda-féle volt, mely egyszerre harminc sebet ütött az ellenfelen. Áthatolt a fegyver az ellenfél páncélján és halálra sebezte. Így halt meg Fer Diad, Kuhulin pedig ájultan hullott a földre. Eljött érte tündérapja, elvitte magával, és gyógyfüveket rakott sebére.

Miközben Kuhulin az ellenséggel vívott, Mev seregének egy része behatolt Ulsterbe. A barna bikát már előzőleg figyelmeztették a veszélyre, s a tehenekkel és borjakkal együtt egy völgyben rejtőzött el. Itt is rátaláltak Mev emberei és diadallal áthajtották a határon.

Időközben azonban elmúlt a rontás az ulsteri férfiakról, a király és harcosai lassan magukhoz tértek. Hamarosan elindultak Mev ellen és nem sok időbe tellett, megütköztek az ellenséggel. A szörnyű harc után Mev harci kocsiján menekült, elhagyta Ulstert és maradék vitézeivel visszatért otthonába. Időközben a barna bika összetalálkozott Mev fehér szarvú, vörös bikájával. A borzasztó erejű állatok megküzdöttek, s a harcban mindkét bika elpusztult. Ezután Mev és az ulsteriek hét évre békét kötöttek.

Kuhulinról még sok történetet meséltek Írországban, sok ütközetben vett részt, sok vitézt ölt meg a csatában. A druida jóslata azonban beteljesedett. Árulással ölték meg egy csatában és fiatalon halt meg a legnagyobb ulsteri hős.


Könyvtár

Főmenü