Perm: true
2007. szeptember 29.
Perm: true
Perm: true
Perm: true
Perm: true
Perm: true
Budai éjszaka
Szilágyi Andor: Mansfeld
2006. április 03. 10:42;  riport
Strommer Nóra
Szilágyi Andor készülő filmje az 1956 utáni megtorlás legfiatalabb mártírjának, Mansfeld Péternek állít emléket. A filmhu a Mansfeld éjszakai forgatásán járt a Bartók Béla út egyik mellékutcájában.
KOMMENT KÜLDÉSNYOMTATÁSBETŰ

A fiút először ’57-ben tartóztatják le miután összeütközésbe került a törvénnyel (barátaival autókat lopott), még a nyomozás idején megszökik, elfogják, három és fél hónapot tölt előzetesben, egy évre ítélik, de büntetését 3 év próbaidőre felfüggesztik. Mansfeld az előzetes letartóztatás idején lesz a „rendszer ellensége”. 1958 elején „bandát” szervez, fegyvereket és egyenruhákat szereznek, elrabolnak egy rendőr őrmestert (de pár óra múltan bántatlanul szabadon engedik), majd egy, a börtönből ismert spiclin próbálnak bosszút állni, sikertelenül. Mansfeldet hamarosan letartóztatják, aki minden bűnt magára vállal (olyasmit is, amit el sem követett), szökni próbál, a vádhatóság szemében egyre inkább ideális bűnbaknak látszik.

Bár a Guidi-tanács először 2:1 arányban a fiatalkorú Mansfeld halálos ítélete ellen szavaz, és anyja minden erővel harcol Péter életéért, 1958 március 19-én a másodfokú bíróság a szocialista államrend elleni szervezkedésben és gyilkossági kísérletben találja bűnösnek, 18. születésnapja után tizenegy nappal az ítéletet végrehajtják.

A filmhu a Mansfeld éjszakai forgatásán járt a Bartók Béla út egyik mellékutcájában. A címszerepet játszó Fancsikai Péter éjfél előtt végzett, mert másnap iskolába megy, csak a Mansfeld anyját játszó Maia Morgenstern és a filmben kihallgatótisztet alakító Nagy Ervin maradtak hajnalig. A filmben feltűnik a Rózsa énekeiben és a Werckmeister harmóniákban is szereplő Djoko Rosic, Pindroch Csaba Blaskit, az 1958-as per elsőrendű vádlottját alakítja, Eperjes Károlyt pedig Bárányos ezredes szerepében láthatjuk.

A forgatáson most a külső helyszínek vannak soron, legutóbb a nyolcadik kerületi Leonardo da Vinci és a közeli Zsombolyai utcát foglalta el a stáb, a következő célpont a Katonai Főügyészség épülete, ahol a tárgyalásokat veszik – eredeti helyszínen.

Hajában tartós hullámmal is végtelenül nőies jelenség
Maia Morgenstern

A Gellért hegy oldalában reflektorok világították meg Mansfeldék filmbéli házát és az előtte parkoló, legalább négy évtizedes Opel Recordot. A városban az elmúlt tizenöt évben szinte lehetetlen korsemleges külső teret találni, osztotta meg velünk tapasztalatait Medvigy Gábor, a Mansfeld, és korábban a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák operatőre.

Maia Morgenstern az ’50-es évek otthonka-szabású konfekciójában, hajában tartós hullámmal is végtelenül nőies jelenség. Az éjszakai forgatás szünetében beszélgettünk.

filmhu: Sokat játszott magyar filmekben, Szilágyi Andorral dolgozott együtt a Rózsa énekeiben, miért fogadta el a rendező ajánlatát, amikor felkérte, hogy eljátssza Mansfeld Péter anyját?

Maia Morgenstern: Igent mondtam, mert bármikor dolgoznék újra Szilágyi Andor úrral. Csodálom őt, amióta csak a Rózsa énekeit elolvastam. Meglepett a gondolkodásmódja, ahogy a történetet kibontja és ahogy az érzelemeket bemutatja. 

filmhu: Milyennek látja az ifjú Mansfeld Pétert, akinek az anyját alakítja?

MM: Nem angyal, korántsem az, hibát hibára halmoz, mégis ártatlan, velejéig ártatlan.

filmhu: A Passióban Szűz Máriát alakította, egy olyan anyát játszott, akinek a gyermeke feláldozza életét másokért, és halála után hőssé lesz.
 
MM: Nem keresnék hasonlóságot a két film között, a szerepek eltérőek, a munkamódszer sem ugyanaz és a rendező sem.

filmhu: A Mansfeldben több új arccal játszik együtt, sok a fiatal színész, a Mansfeld Pétert játszó Fancsikai Péter, a Fenyő főhadnagyot játszó Nagy Ervin.

MM: Nem minden arc új nekem, például Oberfrank Pállal nemrég együtt dolgoztunk a Zsidó Nyári Fesztivál egyik darabjában, ami a Marienbad című Sholem Aléchem regényen alapul.

filmhuA Mansfeld eseményei hozzátartoznak a közelmúlt kelet-európai történelméhez.

MM: Ez a mi történelmünk, ráadásul a történelemnek egy olyan szelete, amit én sosem tanultam az iskolában. 56-ról most kezdtem el könyveket olvasni.

A napi forgatási penzum utolsó jelenetéhez érkezve régi gépfegyverek kerültek elő egy kocsi csomagtartójából. A történet ezen pontján a belügyi szervek nagy erőkkel keresik a szökött Mansfeld Pétert, és a kapun Fenyő hadnagy nyomában kikocsizó kamera épphogy elkapja az utca végén gázt adó Opelt. A pontos időzítést igénylő jelenetet legalább tízszer kell ismételni, mire tökéletesen összeááll a ritmus és a világítás.

Szólni kell Ervinnek, mert lehullik a vakolat.
Nagy Ervin

A Mansfeld kihallgató tisztjét alakító Nagy Ervin olyan lendülettel ábrázolta a házból kirohanó Fenyő főhadnagyot, hogy a rendező megjegyezte: „Szólni kell Ervinnek, mert lehullik a vakolat.” A Katona József Színház színészét legutóbb a Mélyen őrzött titkokban és a Szezonban láthattuk a vásznon, ezúttal az ’56-os évfordulóra készülő filmben játszott szerepéről beszélgettünk vele.

filmhu: A történet két fő szála a Mansfeldné és fia, illetve a Mansfeld Péter és kihallgatótisztje, Fenyő főhadnagy közötti kapcsolat. Milyen figura ez a kihallgatótiszt, akit játszol?

Nagy Ervin: Mansfeld Péter nem az ’56-os események kapcsán került a belügyre. Kocsit lopott, fegyvereket gyűjtött, és a maga gyerekes módján azt tervezte, hogy kiszabadítja a börtönből testvére férjét. Én hallgatom ki. Úgy tekintek rá, mint egy tizenéves rossz utcagyerekre. Ez nem egy komoly ügy, maximum kap öt vagy hat évet. A film ötven százalékában meg akarom őt védeni, és nem gondolom, hogy rá komoly büntetést kellene mérni. Csakhogy Péter mindent magára vállal, hihetetlen csökönyös. A másik oldalról Fenyőt presszionálják, hogy ebből precedens értékű ügyet kell csinálni. Nagyon sokáig ellenállok minden fajta felső kezdeményezésnek, amíg tudom, tartom a hátam. Elkezd idegileg szétzilálni Péter makacssága, az ügyben sem tudunk felmutatni semmi előrelépést. Fenyő normális ember, aki a lehető legemberibben próbálja kezelni a történetet, de a film végére kezd deformálódni. Előjön belőle az állat. Végül egy normális hozzáállású rendőrből vadbarommá válik.

filmhu: Milyen partner Maia Morgenstern?

NE: Csodálatos, semmi fakszni, átlép a fókuszpulleren, csak hogy nekem nézésirányt adjon. A jó fajta sztársághoz talán hozzátartozik, hogy hihetetlen emberi, könnyed és laza. Ő nem csak ott akar lenni, minden porcikájával segíti a kollégáját.

A Mansfeld kanadai-magyar koprodukcióban készül, Füredi Zoltántól, a kanadai koproducertől tudtuk meg, hogy a filmben kanadai jelenetek is lesznek, ezek a részek a jelenben játszódnak és a film keretét adják: egy magyar származású operatőrt, aki a szüleivel emigrált '56 után, felkérnek egy Magyarországon forgatandó filmre.

Füredi Zoltán rendezőként végzett a montreali Concordia Egyetemen, Cége, a kanadai 21st Century Dreamquest Films a Mansfeld mellett a készülő Terror háza, és a Dobray György által rendezett, a whiskys rabló életén alapuló Viszkis produceri teendőiben is szerepet vállalt.

A magyar producert, Hábermann Jenőt a forgatás anyagi hátteréről, és a koprodukciós együttműködésről kérdeztük.

A nemzetközi díszbemutató 2006. október 23-án lesz Kanadában
Fancsikai Péter és Maia Morgenstern

filmhu: Miben áll a koprodukciós partnerekkel való együttműködés?

Hábermann Jenő: Kanadai partnerünk a 21st DreamQuestFilms, a forgatókönyv Kanadában kezdődik, így ott is forgatunk, terveink szerint kanadai színésszel, akinek neve még nem publikus. A filmben lesznek számítógépes animációs munkálatok, amelyek az angol szinkronnal együtt szintén ott készülnek. A nemzetközi díszbemutató 2006. október 23-án lesz Kanadában, az ottani ’56-os ünnepségek keretein belül.

filmhu: Mi kell ahhoz, hogy egy magyar produkció külföldi partnerre találjon?

HJ: Szerencse, ismeretség. A kanadai magyarok sokat segítenek, már most szervezzük az elő-eladásokat, a kanadai CBS televízió is meg akarja venni a filmet, persze szeretnénk, ha az ottani mozikba is eljutna.

filmhu: A film teljes költségvetése 550 millió forint, hogyan áll ez össze?

HJ: A költségvetés mindig ilyen kardinális kérdés? Az MMK maximális támogatást nyújtott a Mansfeld-nek, 210 millió forintot adott összesen, a Magyar Történelmi Film Alapítvány (MTFA) összesen 135 millió forintot ítélt meg. Az a fontos, hogy a forgatás példamutató pontossággal és lelkesedéssel halad, betartva a gyártási tervet. Egyedüli nehézséget az okoz, hogy a Magyar Történelmi Film Alapítvány az ebben az évben megítélt összegről még nem tudta megkötni a szerződést a Miniszterelnöki Hivatallal, és így a FilmArt Kft.-vel sem. Ezért a filmet nem tudjuk a Nemzeti Filmirodánál nyilvántartásba vetetni, ami a Concorde Értékpapír Rt.-vel kötendő befektetői szerződéskötés elengedhetetlen feltétele. Ennek hiányában a bank sem tudja rendelkezésünkre bocsátani a Concorde által biztosított összeget és az MTFA által megítélt támogatás sem áll rendelkezésünkre. Március 31-én ül össze az MTFA Kuratóriuma, és talán kedvező döntés születik, amitől felszabadulnak ezek a gátak. El kell mondanom, hogy nem az akarat, illetve a jóindulat hiánya okozza a problémát.

filmhu: Milyen nézőszámot várnak a Mansfeld-től?

HJ: Mansfeld Péter történetének nagyon komoly drámai háttere van, a forgatókönyv nagyon jó, rég olvastam ilyen szép könyvet. Biztos vagyok benne, hogy 80 ezer nézőszám fölé tudunk menni. Szeretnénk a filmhez méltó reklámkampányt. Bíztatóak a muszterek, mindenki nagy szeretettel vesz részt a film elkészítésében. Ennek csak pozitív eredménye lehet.

http://www.dreamquestfilms.com/MANSFELD.htm

KOMMENT KÜLDÉSNYOMTATÁSBETŰ

Perm: true
Perm: true
Perm: true
Perm: true
Belépés
Azonosító
jelszó
Elfelejtettem a jelszavam
regisztráció »
Perm: true
kisfilmhu
Perm: true
fórum
Perm: true
Perm: true
nevezz
leadási határidő:
2007. november 01.
leadási határidő:
2007. október 15.
leadási határidő:
2007. október 15.
leadási határidő:
2007. október 24.
leadási határidő:
2007. szeptember 30.
leadási határidő:
2007. október 22.
leadási határidő:
2007. október 20.