A kabai meteorit

Meteoritok óriási számban csapódnak a Föld légkörébe - különösen az augusztusi csillaghullások idején - de csak ritkán érik el a föld felszínét, mivel a légkörben többnyire elégnek, elpárolognak. A kabai meteorit azon ritka kivételek közé tartozik amelynek magja elég nagy volt ahhoz, hogy túljusson a légkörön. A fényjelenség, amelyet lehullása okozott, nagy feltűnést keltett, a Debrecentől Karcagig terjedő területen többen észlelték. A meteorit már közel másfél évszázada a község büszkesége és nevezetessége, és azóta soha feledésbe nem merülve újra meg újra felkelti a kabai polgárok érdeklődését.
 "A múlt 1857-ik év ápril 15-kén estveli 10 óra tájban Kaba  helységnek egyik jómódú és értelmes lakosa Szilágyi Gábor aludt a háza előtt, tehát a szabad ég alatt, midőn is egy sajátságos zörej által, - mely az ő kifejezése szerint a mennydörgéstől egészen különböző volt - álmából fölriasztatott, s ekkor látott, egyébként felhőtlen ég és szélcsendes idő mellett, egy szerinte kocsi nagyságú, vakító fénnyel világító tüzes testet, mely Földes helység felől, tehát délkeleti irányból jőve, ívképű mindegy 4 másodperc alatt bevégezte. Ezen tüneményt több szomszéd sőt távolabbi helységek lakosai is észlelték, nevezetesen pedig debreceni és karcagi lakosok is. Másnap korán reggel Szilágyi Gábor a tanyájára lovagolt ki, mikor is útközben lova egyszer hirtelen neki bokrosodva horkolni kezdett, s tovább menni nem akart; ő pedig a szekér-járta úton megpillantott egy fekete követ, mely a kemény földbe annyira be volt nyomúlva, és ékülve, hogy fölülete épen a földdel telt. A föld a kő körül be volt horpadva s megrepedezve. Kén- vagy egyéb szagot Szilágyi Gábor ekkor nem vett észre. E fölfedezés dacára folytatta útját és csak estve felé tanyájáról visszajőve ment ki a szomszédokkal és nézőkkel a hely színére ásóval és kapával fölfegyverezve s a lebkövet kiásta" ( Török József: A Magyar Birodalom meteoritjei. Természettud. Közlöny 14.161, 1882.)
Derék kabaiak tehát a Kollégiumnak ajándékozták a meteoritot, csupán kicsiny apróbb töredéket tartottak meg, de hamarosan ezt is Debrecenbe vitték.
A  követ - talán éppen nagy híre miatt - az emberek nagyobbnak képzelik mint amilyen az valójában. Tetején kissé kicsúcsosodó cipóra emlékeztet, legnagyobb átmérője 16,4 cm, a legkisebb 10 cm, magassága 10,8 cm. Eredeti súlya 2877 gramm lehetett, jelenlegi súlya, a vizsgálati célra leválasztott darabok nélkül, alig több mint két és fél kilogramm. Felületét enyhén fénylő fekete megolvadt réteg borítja, amely akkor keletkezett, amikor a kő a Föld légkörébe behatolt és kb. 700 C-ra felhevült. Ebben a megolvadt rétegben a légnyom ás a cipó csúcsától kiinduló barázdákat vájt.
Az érdekes és sokat vizsgált meteoritot 1959-ben - már a modern kor technikai vívmányait is felhasználva - újra megvizsgálták és a kutatás eredményei a Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Konferenciáját ismertették. (Dr. Sztrókai - Tolnay - Dr. Földváriné: A kabai meteorit. Földtani Közlöny, Bp. 91:2 1961.)

<<vissza