Cistercium a kezdeti nehézségek után magára talált. Alberik apát 1100-ban megszerezte II. Paszkál pápa bulláját (Privilegium Romanum), amely különös védelmet biztosított az új monostornak. A hagyomány az angolszász Harding István apátnak tulajdonítja a ciszterci kezdetekről szóló munkának (Exordium Parvum) és a Rend alapokmányának (Charta Caritatis) a megírását. A Szeretet Okmányának alapokmánya részint Szent Benedek Regulájának értelmezésével foglalkozik, részint az egyes ciszterci apátságokat egymáshoz kapcsoló jogi kötelékeket szabályozza. Cîteaux anyamonostorából egy-egy szerzetesi csoport kiválásával hamarosan létrejött a négy alapapátság: La Ferté (1113), Pontigny (1114), Clairvaux és Morimond (1115).

A Ciszterci Rend alapítása és növekedése

A Ciszterci Rend különösen akkor teljesedett ki, amikor 1112-ben Szent Bernát 30 társával együtt belépett a rendbe, és 1115-ben fiatalon Clairvaux első apátja lett. Életeszménye rengeteg követőre talált. Dinamikus egyéniségének is köszönhetően a Ciszterci Rend robbanásszerűen terjedt el a 12. század közepére Európában. Halálakor, 1153-ban az összes ciszterci férfiapátság száma 343 volt. Szokták mondani, hogy a 12. század Szent Bernát százada, és rajta keresztül a ciszterci rendé, amely központosított szervezetével, a Cîteaux-ban évente tartott generális káptalan bevezetésével a távoli országok ciszterci apátjaival is állandó kapcsolatban volt. Ruhájuk a fekete skapuláré kivételével festetlen, természetes színű, inkább szürke mint fehér gyapjúból készült. A monostorok élén álló művelt apátok diplomáciai megbízásokat kaptak a pápáktól és az egyes uralkodóktól.

A szerzetesek mellett conversusok, azaz megtért világiak vagy munkástestvérek (fel nem szentelt szerzetesek) éltek és dolgoztak a monostorban. Kitűnően képzett mesteremberek voltak, akik a kor legmodernebb földművelési rendszerét, a háromnyomásos gazdálkodást, valamint a vízi energia felhasználását ismertették meg környezetükkel.

Az első ciszterci apátságok Közép-Európában

Közép-Európában az első ciszterci apátság 1130-ban a stájerországi Reinben jött létre. Ezt követte a Bécsi-erdőben a heiligenkreuzi apátság, melyet 1133-ban III. Lipót osztrák őrgróf alapított. Halála után fiai rivalizálása miatt az új monostor nem kapott elegendő támogatást. Gotschalk apát ezért a kegyurakhoz fordult: gondoskodjanak élelmezésükről, vagy pedig engedjék meg, hogy II. Béla (1131–1141) magyar királyhoz menjenek, aki az apátot szerzeteseivel együtt meghívta országába. Mivel IV. Lipót herceg birtokot adományozott a monostornak, az apátság olyannyira megerősödött, hogy rövid időn belül szerzetesei négy leányapátságot tudtak létrehozni.

II. Béla szándéka, hogy a ciszterciek meghonosodjanak Magyarországon, fia, II. Géza (1141–1162) alatt valósult meg, aki a heiligenkreuzi szerzeteseket 1142-ben királyi birtokon, Cikádoron, a mai Bátaszéken telepítette le. A terület nem volt lakatlan: az ásatások 1995-ben az apátsági templom falai alatt sírokat hoztak felszínre, amelyek egy korábbi falu temetőjéhez tartoztak. A hely kiválasztásában döntő lehetett, hogy II. Géza kötődött a tájhoz (a tolnai várban született), a Duna közelsége pedig megkönnyítette az összeköttetést a heiligenkreuzi anyamonostorral. Az alapítással Magyarország idejekorán bekapcsolódott a kor európai kulturális áramlatába. A Ciszterci Rend az 1140-es években terjedt el Közép-Európában, valamint a nyugati kereszténység szélső országaiban: Lengyelországban, Portugáliában és Írországban.

A cikádori monostor

Az anyagi javak biztosítása a monostoralapítás nélkülözhetetlen feltétele volt. Alapítólevél híján csak későbbi oklevelekből tudjuk, hogy II. Géza király és utódai bőkezűen gondoskodtak az apátságról. Többek közt megkapta az eszéki vásárvámnak és az eszéki drávai átkelőn szedett révvámnak a kétharmadát, valamint Szék falu határában a sárvízi átkelés illetékét. A monostor konventje hiteleshelyként működve az 1350-es évekig adott ki okleveleket. Az apátság életét a tatárjárás 1242-ben átmenetileg megakasztotta. A pusztításról egy 1347-ben kelt oklevélből értesülünk. Tamás apát elbeszélése szerint „midőn a cikádori monostor minden értékével együtt a tetejétől az aljáig egykor siralmasan leégett, és ebben a hallatlan pusztításban a tatárok rombolásának idejétől senki sem volt segítségünkre, csakis Töttös mester pilisi ispán és visegrádi várnagy, a királyi ajtónállók mestere, aki nekünk száz budai márkát adott, a méneséből tizenkét lovat és egy fedező mént is átengedett (...) a monostort ebből minden haszonvételével együtt, ti. a kerengővel és más szükséges épületeivel helyreállítottuk”.

A monostor története

A nagy pusztítás után a monostort lakhatóvá tették, a templomot is ideiglenesen rendbe hozták, de a nagy felújításhoz pénz kellett. A tatárjárás idején lakatlanná vált birtokokat bérbe adták a szomszédos Töttösi Istvánnak és fiainak, majd az így szerzett összegből állították helyre a monostort. A templom átépítését az tette lehetővé, hogy 1353-ban az apátság Székmál nevű szőlőjéért Töttös mester száz márkát adott. Még 1382-ben is szükség volt újabb építkezésre, amire a Garai Miklós nádornak elzálogosított birtokért kapott száz márka biztosította az anyagi alapot. A 14. század Cikádor lassú hanyatlásának korszaka. Az apátság felélte, elzálogosította vagy bérbe adta birtokait. Az utolsó ciszterci apátról 1416-ban hallunk. 1420-ban Zsigmond király a törököktől veszélyeztetett szerémségi bencés apátság szerzeteseit telepítette ide. Imre nevű apátjuk az Újlaki családból származott. A konvent 1478-ig működött, csak utána szűnt meg a szerzetesi élet. Szék és a birtokok világi kormányzók, gubernátorok kezébe kerültek. Mátyás király elvette tőlük a cikádori, vagy másként széki apátságot és birtokaival együtt egyesítette az ugyancsak királyi alapítású bátai bencés apátsággal. Az eredeti Szék településnévhez kapcsolták Báta nevét, így lett belőle Bátaszék.

A törökkorban a palánkkal megerősített cikádori monostor várként működött, s templomát dzsámiként használták. A török kiűzése után az 1718-tól betelepülő német lakosság számára új templom épült a középkori templom romjain. Az 1741-ben befejezett barokk templom a 19. század végére olyan rossz műszaki állapotba került, hogy déli oldala mellett 1899–1903 között felépítették a mai impozáns méretű neogót plébániatemplomot, majd lebontották a középkori maradványokat rejtő barokk templomot.

Az apátság helyének meghatározása

Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a cikádori apátság helye feledésbe merült, s a 19. században többen az eltűnt apátságot a Tolna megyei cikói templomrommal azonosították. Békefi Remig, a Ciszterci Rend nagy tekintélyű történetírója 1873-ban helyszíni ásatással bizonyította, hogy ez tévedés, és arra a következtetésre jutott, hogy a cikádori monostort Bátaszéken kell keresni. Egy 1470-ben kiadott oklevél egyértelműen megfogalmazta, hogy a széki, vagy másképpen cikádori apátság Szék mezővárosban található. Az apátság helyének egészen pontos meghatározása azonban már csak ásatással volt lehetséges. Ezt a munkát Dr. Zakar Polikárp, a Ciszterci Rend generális apátja (a jelenlegi zirci főapát) megbízásából a helybeliek áldozatos támogatásával e sorok írója végezte el.

Az ásatás eredménye

A plébániatemplom északi oldala melletti kertben és a mellette lévő közparkban 1994 nyarán megtaláltuk az elpusztult apátság maradványait, a középkori téglafalakat és a téglapadlót. Az építési periódusok is kirajzolódtak: legalul a román kori szint, amelyet az 1353-as kora gótikus átépítéskor mintegy hatvanöt cm-rel megemeltek, majd a késő gótikus átépítés nyomai is megfigyelhetők voltak. A falakat általában mintegy 1,5 m-es török pusztítási réteg fedte. Többszörös égés nyomai, törököktől származó beásások váltak láthatóvá. A törökök a templom keleti részét mecsetnek használták, a késő gótikus szentélyhez még egy kis minaretet is építettek. A templomhajóban laktak a főleg bosnyák származású janicsárok, akik a mellékhajófalak bontásából nyert téglákból kisebb helyiségeket választottak le maguknak. Az 1995–1996-ban végzett ásatásokkal tisztáztuk a középkori templom kiterjedését, de az épület maradványainak teljes feltárására csak 2000 nyarán került sor. Kibontakozott az első magyar ciszterci templom alaprajza: háromhajós, keresztházas épület volt, egyenes záródású főszentéllyel, a keresztházakban két-két kápolnával, a hajóban négyszögű pillérekkel. A szentély alig emelkedik ki a kereszthajóból és mélyen benyúlik a keresztházba.

Építészeti leírása

Cikádor temploma igen erős építészeti kapcsolódást mutat az anyaapátság, Heiligenkreuz templomához. Azt gondolhatjuk, hogy a heiligenkreuzi első építkezések befejezése után a feleslegessé vált ciszterci mesterek jöttek Cikádorra templomot, monostort építeni. A cikádori és a heiligenkreuzi templom szélességi méretei megegyeznek egymással: a főhajó mindkét helyen 7,40 m, míg a két mellékhajók 3 m széles. A pillérek mérete is megegyezik, bár Heiligenkreuzban, ahol kötött boltozati rendszer van, minden második pillér kisebb. A pillérek formája viszont azonos, csak az építőanyag más: Heiligenkreuzban kő, Cikádorban tégla. A hajóban négy pillérpárt találtunk, melyek közül az utolsó - nyugati - pillérpár kisebb. A harmadik pillérpár nyugati végében volt ugyanis a szerzetesi kórus vége. Itt a szentélyrekesztő nyomait is megtaláltuk. A főhajóban lévő szerzetesi kórusban csak a szerzetesek tartózkodhattak, a templom nyugati végében pedig a munkástestvérek hallgatták (esetleg a világi hívekkel együtt) a misét, a Szent Kereszt oltár előtt. Ennek sajnos már nem maradt meg a nyoma, de a Ciszterci Rend szigorú szabályai szerint biztosan volt itt ilyen oltár.

A középkori templom nyugati falára ráépült barokk falak alól kiszabadítottuk a rézsűs, bélletes román kori kapu maradványait. A kapu küszöbéül és lépcsőfokául fehér carrarai márványlapokat használtak. Ezek római sírkövek voltak. A hajó négyszögű pilléreit nem tagolják félpillérek, így a boltozat gyámokra, hevederekre támaszkodott, miként Heiligenkreuzban is. A heiligenkreuzi mellékhajókhoz hasonlóan feltehetően borda nélküli keresztboltozat vagy dongaboltozat fedte a hajót. Ilyen hevederekkel erősített dongaboltozat fedi a ciszterci építészet első korszakában épített Fontenay-i franciaországi ciszterci apátság hajóját is.

Az 1350-es években végzett munkálatok során az alaprajzon nem változtattak, de a padlószintet mintegy 65–70 cm-rel megemelték. A főszentélyben biztosan új boltozatot is kellett építeni, mert itt megtaláltuk a kora gótikus keresztboltozat félpilléreinek szépen falazott alapjait. A 14. századi templomról a feltárás nyomán pontosabb képet rajzolhatunk. A homokkő ajtókeretek mellett mérműves ablakok festett darabjait találtuk. Fehér, faragott kőlépcsők vezettek a főszentélybe, a szentélyfalat fehér márvány pasztofórium díszítette. Új burkolatot kapott a templom: a mellékhajók díszítés nélküli téglapadlót, a főhajó és a főszentély díszes téglapadlót. Az egyik típusú téglán fejét hátraszegő ugró szarvast láthatunk, a másikon ugró egyszarvút, ami igen ritka ábrázolás téglapadlón. A templom déli és északi kereszthajójának belső oltára elé eltemetett apátok vagy előkelők kő- vagy márványlappal fedett falazott sírban nyugodtak. A felújítási munkák az 1380-as években fejeződtek be, amikor kelet felé nagyobbították a templomot.

A bátaszéki romkert

A Bátaszék központjában feltárt ciszterci templom impozáns maradványai a neogótikus plébániatemplom szomszédságában létesített romkertben láthatók (1. ábra, Galacanu Efstacia fotója). A millenniumi ünnepségek keretében 2001. augusztus 17-én megnyitott romkert a latin kereszt formájú, keresztházas templomot az 1350-es években történt kora gótikus átépítés padlószintjén mutatja be. A falazott sírok helyét kőlapok jelölik. Impozáns látványt nyújt a keresztházak két-két felfalazott oltára és a főoltár. A nyugati kapu maradványainak restaurálása jól érzékelteti a hajdani rézsűs, bélletes román kori bejáratot. A megemelt határoló falak és pillérek térélményt nyújtanak, és sokat visszaadnak az elpusztult templom tömegéből. 

III. Béla király alapításai

Cikádort, az első magyar ciszterci apátságot közel négy évtized múlva követte újabb alapítás. III. Béla király (1172–1196) idejére esik a rend magyarországi virágkora. III. Béla egymaga öt ciszterci monostort létesített, s mindegyikbe franciaországi szerzetesek települtek. A király udvarában érvényesülő erőteljes francia művelődési és művészeti hatás elterjedésében fontos szerepet játszott az a tény, hogy az uralkodó mindkét felesége francia volt. A francia–magyar kapcsolatokat erősítették a Franciaországból érkező ciszterci szerzetesek. Megtelepedésüket nagymértékben előmozdította, hogy 1183-ban rendkívüli esemény történt. Péter, a rend első és legfontosabb monostorának, Cisterciumnak apátja fényes kísérettel eljött Magyarországra, hogy az uralkodótól személyesen kérje a ciszterci szerzetesek védelmét. III. Béla oklevélben biztosította a magyarországi cisztercieknek ugyanazokat a szabadságjogokat, amelyeket a rend Franciaországban már elnyert.

Az egresi apátság

III. Béla 1179-ben alapította az egresi apátságot. A Csanád megyében, a Maros folyó bal partján épített monostorba az első szerzetesek a rend harmadik nagy apátságából, Pontignyből jöttek. Az egresi monostor falai között temették el II. András második feleségét, Courtenay Jolán királynét, majd magát a királyt is. 1551-ben a törökök elfoglalták és lerombolták. Egres (a mai Igris) területén a 18. században mérnökileg kimért román falu és ortodox templom épült. A közelmúltban néhány faragott kő alapján román kutatók megkísérlik az apátság helyét azonosítani.

A zirci monostor

A középkorban bakonyinak is nevezett zirci monostort 1182-ben III. Béla a franciaországi Clairvaux-ból, Szent Bernát apátságából népesítette be. Zirc jelentőségét mutatja, hogy a középkorban apátjai kapták a legtöbb megbízatást egyházi ügyek intézésére a pápától és a generális káptalantól. Az apátság majorjai és falvai a Bakonyban feküdtek. Legkésőbb 1552-ben, amikor a törökök Veszprémet elfoglalták, elnéptelenedett. Épületei omladozni kezdtek. 1659-től jogilag az osztrák lilienfeldi ciszterci monostoré lettek a birtokok, amelyeket 1699-ben a sziléziai heinrichaui ciszterci apátság szerzett meg. Felépítették 1727–1733 között a monostort, majd 1752-re elkészült a mai barokk templom is, a középkori apátság köveiből. Csak egyetlen - ma is látható - pillérköteget hagytak meg emlékül. A zirci apátság 1814-ben lett független Heinrichautól. Ekkor hozzákapcsolták a török után újratelepült pásztói és szentgotthárdi apátságot. A Ciszterci Rend tanító renddé válva működött 1948-ig, amikor az apátságokat megszüntették. 1990-től újra ciszterciek élnek Zircen, a Ciszterci Rend magyarországi főapátságában.

A pilisi monostor

A pilisi ciszterci monostort 1184-ben alapította III. Béla, a franciaországi Aceyből. 10. századi falu és a 11. században épült bencés apátság helyén települt az új monostor, amely terjedelmes birtokokkal, vízi és száraz vámmal rendelkező apátság volt, a középkorban a legjelentősebb a magyar ciszterci apátságok között. Templomában temették el az 1213-ban meggyilkolt Gertrúd királynőt. 1526. szeptember 7-én a törökök kifosztották és felgyújtották a monostort, amely 1541-től a vidékkel együtt végleg török kézbe került. Elnéptelenedett, épületei omladoztak. A török idők után, a 18. században nem sikerült újratelepíteni. Az 1967-től Gerevich László több mint egy évtizedig folyó ásatásai nyomán kirajzolódtak az apátság alapjai és számos értékes emlék került elő.

A szentgotthárdi apátság

A szentgotthárdi apátságot a Rába folyó jobb partján, a Lapincs torkolatával szemben 1184-ben létesítette az uralkodó. Szerzetesei Clairvaux legelső filiájából, a champagne-i Troisfontaines-ből érkeztek. Egy korai falu, Szent Gotthárd tiszteletére szentelt templommal már állott itt, az apátság és a település a védőszentről nyerte a nevét. A királyi adományokon kívül kisebb birtokosok is gyarapították a monostor javait, amely ily módon jelentős birtoktesttel rendelkezett. Kegyúri joga királyi adományból 1391-ben a Szécsi család kezébe került. A várrá alakított monostorból 1556-ban Szécsi Margit elűzte a szerzeteseket. Sorsát megpecsételte, hogy 1605-ban Wolfgang Tieffenbach osztrák kapitány Bocskai István hajdú–tatár csapataitól tartva felrobbantatta a templomerődöt. 1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek, Szentgotthárd címzetes apátja a templom megmaradt falait részben felhasználva egy kisebb templomot építtetett. Ezt 1787-ig használták istentiszteletre, majd magtárrá alakították, mert 1734-ben az osztrák heiligenkreuzi ciszterci monostor kapta meg a szentgotthárdi apátságot, és F. Anton Pilgram építész tervei alapján 1740–1746 között felépült a barokk kolostor, 1748–1764 között elkészült a ma is álló csodaszép barokk templom. 1971-ben kezdődött, és majd tíz évi szünet után folytatódott a régészeti feltárás az ún. magtártemplom környékén, és napvilágra kerültek a középkori apátság maradványai. A feltárást e sorok írója vezette. A magtártemplomból hangverseny termet alakítottak ki, amely körül romkertben kertészeti eszközökkel kombinálva 1985 óta láthatjuk a középkori ciszterci monostor alapjait.

A pásztói apátság

A Mátra hegység nyugati lábánál, a Zagyva folyó partjának magaslatán a 12. század elején alapította valamelyik magyar király a pásztói apátságot, amely minden bizonnyal bencés rendű volt. III. Béla királytól 1191-ben a pilisi ciszterci apátság kapta meg és népesítette be a monostort. Kegyuraságát 1265-ben Rátót nembeli István kapta meg. Az apátságot 1526 után elnéptelenedett. A törökök elől visszavonuló királyi hadak 1551-ben a várossal együtt felgyújtották az erődítéssé alakított monostort. A 16–17. században már csak romjai léteztek. 1699-ben a velehradi (morvaországi) ciszterci szerzetesek kezében volt, akik a 1715–1717 között barokk rezidenciát építettek itt. E körül kerestük és tártuk fel az apátság maradványait 1965–1968 között, majd az 1980-as évek elején a műhelyépületek feltárására is megtörtént. Az így teljessé vált apátsági épületegyüttes maradványai láthatók a barokk kolostor körül, amelyben a Ciszterci Rend történetét bemutató kiállítás várja a látogatót.

A borsmonostori apátság

A III. Béla által alapított ciszterci monostorok templomai - ahogyan az ásatásokból lemérhető - a francia ciszterci építészet fejlett vonulatához tartoztak. Ezzel szemben a cikádori templom a ciszterci építészet első, archaikus vonulatához tartozik, amelyet legjobban a franciaországi Fontenay 1119-ben alapított és 12. századi állapotában megmaradt templomán tanulmányozhatunk. Leszármazását tekintve a Közép-Európában hagyományos morimond-i német vonalhoz tartozik Heiligenkreuzon keresztül, amely Magyarországon egy-két kivételtől eltekintve nem folytatódott. Ilyen kivétel a ma Burgenlandhoz tartozó Borsmonostor (Klostermarienberg), amely egyike azon igen kevés magyar ciszterci apátságnak, mely nem királyi alapítású. 1190 körül a Miskolc nemzetségből származó Domonkos bán írásba foglalta azon elhatározását, amely szerint a pápa engedélyével, Béla király tanácsára és jóváhagyásával fogadalmát, miszerint az Úr sírjához Jeruzsálembe zarándokol, azzal váltja meg, hogy birtokát Heiligenkreuz apátjának és szerzeteseinek adja, hogy az általa megjelölt helyen Szűz Mária tiszteletére monostort emeljenek. A szerzetesek 1197-ben érkeztek meg Heiligenkreuzból, és a Répce folyó jobb partján, a mai plébánia helyén építették fel monostorukat, melyet Mons Sanctae Mariae (Szent Mária hegye) néven említettek. 1360-tól az alapító Domonkos bán fiáról Borsmonostornak hívták. Kőszeg 1532. évi török ostroma idején pusztult el. Részben az apátság köveiből épült fel 1741-ben a mai barokk plébániatemplom. A monostor északi és keleti szárnya átépítve ma is áll, a középkori templom maradványait 1994–1995-ben tárták fel és tették láthatóvá az osztrák régészek. Nagysága a cikádori templomhoz mérhető, de már a fejlettebb építészeti megoldást alkalmaztak boltozására. Bordás keresztboltozat fedte a hajót, a keresztházat és a főszentélyt.

Francia ciszterci építészeti formavilág

A francia kora gótikus ciszterci építészet formavilága jellemzi a III. Béla által alapított apátságokat. Egresről keveset tudunk, de a zirci apátság alaprajzát és fennmaradt faragott köveit ismerjük. A zirci és a pilisi monostor a legimpozánsabb a magyar ciszterci monostorok között, építésükben közreműködött a királyi udvarban dolgozó francia tanultságú építőműhely. A megmaradt alapfalakból, faragott kövekből is rekonstruálható, hogy itt a ciszterci építészet és művészet legmagasabb színvonalát képviselő épületek álltak. A szentgotthárdi monostort dél-francia provence-i ciszterci építőműhely készítette. A pilisi monostor erejét mutatja, hogy 1191-ben 12 szerzetesből álló közösséget tudott küldeni a pásztói monostorba. A ciszterciek Pásztón átvették a korábbi bencés épületeket, és csak a 13. század elején nagyobbították őket. III. Bélát követően Imre, II. András és IV. Béla királyok is alapítottak ciszterci monostorokat. Néhány főúri és egyházi méltóság is folytatta ezt a hagyományt. Így a középkorban Magyarországon hosszabb-rövidebb ideig a ciszterci rendnek összesen 18 férfi és 4 női monostora volt.

A Premontrei Rend

A Premontrei Rendet az előkelő származású Szent Norbert alapította. Szülővárosában, Xantenben a székeskáptalan tagja lett, bár csak az egyházi rend kisebb fokozatait vette fel. Inkább vonzotta a világi élet. Sokat forgolódott rokonának, IV. Henrik császárnak az udvarában. Amikor 1115-ben rádöbbent hivatására, pappá szenteltette magát. Sajátos kettősség ötvöződött lelkében: egyszerre vonzódott a tevékeny és a szemlélődő élet felé, ami kortársai körében szokatlan volt. Családi örökségét pénzzé tette, a szegények között szétosztotta. Felkereste II. Gelasius pápát, és azzal a meglepő kéréssel fordult hozzá, hogy „parancsold meg, mi legyek: kanonok, szerzetes, remete vagy otthontalan vándor, én pedig engedelmeskedem”. A pápa engedélyezte számára a prédikálást, bármerre jár is. Ez akkortájt igen nagy kiváltságnak számított, mert az egyház az igehirdetés jogát a püspöknek vagy az általa megbízott papoknak tartotta fenn.

Prémontré alapítása

A vándorélet iránti vágy csillapodtával Norbert elfogadta a középfranciaországi Laon város püspökének ajánlatát, és a laoni egyházmegyében letelepedett. A helyet álmában látta meg, innen kapta nevét: Prémontré (Pratum monstratum - megmutatott rét). Ez a Laon és Reims közötti völgykatlan egyik tisztása volt. Elragadó beszédei nyomán fiatalok csatlakoztak hozzá, és új szerzetesi eszmény született, amely sokban hasonlított a bencés Regulát követő hagyományos vagy az új, reform jellegű ciszterci irányzathoz. Az általuk választott vezető irányításával a szerzetesek és a megtért világiak közösséget alkottak, amelyben a munkamegosztás a kezdetektől jelen volt. Mégsem volt ez szabványos szerzetesi élet. Sajátosságuk abban mutatkozott meg, hogy a prédikálás hozzátartozott életmódjukhoz. Szent Norbert ugyanis nem a bencés Regulát, hanem a Szent Ágostontól származó szabályzatot választotta, amely tágabb kereteket biztosított, és a prédikálásra is lehetőséget adott. Ezeket az előírásokat aztán szigorúbb, belső szabályzattal egészítette ki, főként ciszterci hatásra. 1121-ben tettek fogadalmat az ágostonos regula megtartására. Szent Norbert követői így lettek szabályozott (reguláris) kanonokok, akik szerzetesi aszkézisben éltek a szegénységet és a kétkezi munkát illetően, de mint kanonokok bekapcsolódtak a helyi egyház életébe az igehirdetéssel és a plébániai teendők ellátásával. II. Honorius pápa 1126-ban jóváhagyta az új szerzetesi közösséget, amely ekkor már tizenkét monostort számlált. A rend gyorsan elterjedt, nem csupán a francia és a német földön, hanem Itáliában, Portugáliában, Angliában és Magyarországon is. A tartományok (circaria) száma 1320-ban harminc, a monostorok száma pedig mintegy háromszáznyolcvan volt.

Szerzetesi élet és lelkipásztorkodás

Az új rend népszerűsége abban rejlett, hogy a szerzetesi életet össze tudta egyeztetni a lelkipásztorkodással. A ciszterciektől átvették az ekkora már jól bevált intézményeket: az évente tartandó generális káptalant, azt, hogy minden közösség maga választotta meg a prépostot, és az alapító közösség prépostja évente meglátogatta a kirajzott közösséget. Kanonoki rend lévén, az egyes monostorok élén álló vezetőt nem apátnak, hanem prépostnak nevezték. (Magyarországon a préposti cím lett általános, míg másutt az apát titulust is használták.) Az egész rend élén Prémontré prépostja állt. Az anyamonostorban 1150 körül már évente rendszeresen tartottak generális káptalant. A szerzetesek ruhája, valamint az öv és a skapuláré is fehér volt. Ez volt az első szerzetesi rend, amely lelkipásztori feladatokat is vállalt.

A magyarországi prépostságok

Az ősi hagyomány szerint a fehér kanonokok II. István király (1116–1131) hívására Prémontréból érkezetek hazánkba, és Várad városától északra, a Kőrös jobb partján emelkedő dombtetőn emeltek monostort Szent István első vértanú tiszteletére, 1130-ban. A Képes Krónika szerint itt temették el, rendi ruhában II. Istvánt. A 18. századi térképek még feltüntetik a monostor romjait, de ma már ennek a felszínen nem láthatjuk nyomát. A hazai premontrei rendházak többségének Váradhegyfok volt az anyamonostora, vagyis a sűrűn következő alapításokat innen szervezték. A legrégibb ismert premontrei monostorjegyzék szerint 1235-ben a magyarországi rendtartomány húsz férfi és két női monostorból állott. A rendi katalógusok, valamint oklevelek felhasználásával Oszvald Ferenc foglalta össze a magyar rendtartomány Árpád-kori történetét. Megállapította, hogy az első prépostság, az 1130-ban alapított váradhegyfoki és az utolsóként 1264-ben létesített csúti (csőti) monostor mellett harminchét rendházról van tudomásunk. Nem mindegyiknek ismerjük keletkezési idejét, titulusát, számos esetben az alapító személye is rejtve marad előttünk. Legújabban Hervay Ferenc az oklevelekből igazolható premontrei prépostságok számát harminckettőben jelölte meg. A prépostságok közül legfeljebb tíz volt királyi alapítású (Váradhegyfok, Jászó, Jánoshida, Nyulakszigete - ma Margitsziget, Turóc, Csút biztosan), a többi tehetős egyházi vagy világi személynek köszönhette létét. Két női monostor Brassóban és Szebenben állott, amelyek valószínűleg a tatárjáráskor pusztultak el.

Nemzetségi–családi monostorok

A cisztercieknél nagyobb elterjedtségükben szerepet játszhatott, hogy beérték kisebb földterülettel, hiszen az általuk végzett lelkipásztori munka szintén jövedelemforrás lehetett. Ezenkívül a rend szabályzata az alapítóknak némileg nagyobb beleszólást engedett a monostorok életébe. Népszerűségükhöz az is hozzájárulhatott, hogy kitűnően megfeleltek a 11. században kialakult és a 13. század közepéig széleskörűen elterjedt ún. nemzetségi vagy családi monostor követelményeinek. Ezeket a monostorokat a nemzetség (vagy család) birtokközpontjában alapították a nemzetség temetkezési helyéül, a családi–nemzetségi összetartozás szimbólumaként. Kisebb szerzetesi közösség tartozott hozzájuk, a szerzetesek egyik feladata az volt, hogy a család–nemzetség tagjainak lelki üdvéért imádkozzanak. E monostorok általában a bencés rendhez vagy a premontreiekhez tartoztak. A ciszterciek, mint láttuk, szigorúbb szabályzatuk, nagy birtokigényük miatt kevéssé voltak erre alkalmasak. Ezért alig van ciszterci nemzetségi monostor.

Prépostságokat alapító nemzetségek

A premontrei prépostságokat olyan nemzetségek alapították, amelyeknek tagjai az ország politikai életében rövidebb-hosszabb ideig jelentős szerepet játszottak. Ilyen például a Garábot (1179) alapító Kökényes-Radnót nembeli Mikus fehérvári prépost, majd győri püspök, a Leleszt (1188–1196) létesítő Boleszláv váci püspök. A hatvani prépostságot 1150–1180 között Váradhegyfokról a rendi hagyomány szerint Bánk bán veje, Simon telepítette, míg az Osl nemzetség innen hozta a premontreieket az 1180-as években Csornára. A bozóki monostort a Hont-Pázmány nemzetség bencés rendűnek alapította 1124–1131 között, de 1180–1181 között a premontreiek kapták meg. A 13. században ugyancsak a korszak nevezetes családjai, nemzetségei hoztak létre premontrei prépostságot: Majkot a Csák nemzetség trencséni ágához tartozó Máté tárnok- és asztalnokmester, temesi ispán, Türjét Türje nembeli Dénes bán, Gyulafirátótot Rátót nembeli Mátyás esztergomi érsek, Zsámbékot a befolyásos Aynard nemzetség két tagja, Smaragd és Egyed ispán alapította az 1200-as évek elején. A Gut-Keled nemzetség Ábrányban és Adonyban, a Pok nemzetség tagjai Mórichidán és magán Pokon létesítettek monostort. Ez utóbbi tény (ti. a két prépostság majdnem egyidejű alapítása) a nemzetségből kiszakadó és önállósodó családok kialakulásával van összefüggésben.

A 12. században alapított premontrei monostorok építészetének tanulmányozására alig maradt emlék. A hatvaninak nem maradt középkori nyoma, Lelesz gótikus átépítésben maradt ránk, Jászón igényes barokk monostor együttest találunk, Bozók 15. századi átépítésben, de romosan látható. (Ez utóbbi három ma Szlovákiában található.) Csornán csak egy középkori faragvány maradt a pompás monostorból a mai barokk kolostorépületben. Jánoshidán és a szlovákiai Kisbényben maradtak lényeges román kori maradványok (2. ábra: Vadász jelenetet ábrázoló pillérfő a kisbényi premontrei templom nyugati karzatán), és a 13. századi Türje temploma maradt meg csodálatos épségben, valamint az árpás-mórichidai prépostsági templom. Ócsa impozáns román kori templomát a közelmúltban restaurálták. Mind a gyulafirátóti, mind a legszebb premontrei emlék, a romosan megmaradt Zsámbék és a többi premontrei épület alapján bízvást mondhatjuk, hogy - ellentétben a ciszterciekkel - premontrei építőiskoláról nem beszélhetünk. A román kori építészeten belül igen sokrétű irányzatot mutatnak az építészeti emlékek, de kétségtelen a ciszterci építészet hatása. A monostorok felépítésében az alapítók: királyok, nemzetségek játszottak döntő szerepet.

A két 12. századi reform szerzetesrend jelentős szerepet töltött be a magyar kulturális, művészeti és - főleg a ciszterciek - a gazdasági életben. Korán eljutottak Magyarországra, követve az európai gyakorlatot, nálunk is megvalósították az alapítók szándékát, betöltötték hivatásukat.
 

Irodalom

Hervay, L. Ferenc: Repertorium historicum Ordinis Cisterciensis in Hungaria. Roma, 1984.; Hervay Levente–Legeza László– Szacsvay Péter: Ciszterciek. Budapest, 1997.;
Oszvald Ferenc: Adatok a magyarországi premontreiek Árpád-kori történetéhez. Művészettörténeti Értesítő 6 (1957), 231–254.; 
Török József: Szerzetes- és lovagrendek Magyarországon. Budapest, 1990.; 
Valter, Ilona: Das Zistercienserkloster Pásztó. Die archäologische Erschlieäung des ungarischen Zistercienserklosters. Die archäologische Erschlieäologische Erschlien Zistercienserklosters. Di Analecta Cisterciensia 38 (1982), 129–166.; 
Valter Ilona: Bátaszék. Ciszterci romkert és plébániatemplom. Budapest, 2002 (TKM 679).