Gera Zoltán blogja

Nem sikerült rosszul a tegnapi este, jó volt a pályán lenni, de a legjobb az volt, hogy érezni lehetett, hogy az emberek boldogok, és szerették a válogatottat. Azt hiszem senki nem várta talán ezt az eredményt, meg ezt a játékot. Jól, látványosan játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Fontos volt a bemutatkozás az új kapitánynak is, hiszen most nagyobb bizalmat kap majd a szurkolóktól is, meg az újságíróktól is. Azt tudom mondani róla, hogy a csapat jól kijön vele, jó a hangulat, értjük, mit, mikor miért csinálunk, ami a legfontosabb egy válogatottnál.

A meccs után megtörtént a hivatalos ünnepség, megkaptuk a serleget, és volt nagy ünneplés. Lehet, jobb lett volna mindezt hazai pályán, de azért így is nagy volt az öröm. Velünk ünnepelt az a háromezer szurkoló, aki elkísért minket, és végre mosolygott az edzőnk Tony Mowbray is, akinek ez nagy siker, hiszen a klub legutóbb olyan nyolcvan éve volt bajnok. Feljutni bajnokként, a legtöbb rúgott góllal, ez nem rossz előjel a következő szezonra.

"A lefújásnál nem volt szerencsém, mert pont a játékoskijáróval szembeni oldalon voltam, és esélyem sem volt meglógni a szurkolók elől. Gondoltam, hogy besétálok azért, biztos beengednek a szurkolók, de nem jött össze a dolog, mert megrohantak és elkezdtek cibálni. Aztán szerencsém volt, mert az egyik srác felkapott a nyakába, és megpróbálta kikerülni a tömeget és bevinni az öltözőbe. Részben sikerült csak neki, mert közben lerángatták
a cipőimet, ráadásul úgy, hogy közben majdnem kitört a bokám."

"Az a holland válogatott amiben ő játszott, volt a kedvenc csapatom. Nagyon szerettem Van Basten és az egész csapat játékát. Nem tudom milyen edző, milyenek az elvei, milyen futballt szeret játszatni, de amennyiben számít majd rám, akkor rövidesen úgyis megtudom. Azt gondolom, hogy egy ilyen új kapcsolatnál mindenki megadja a másiknak a bizalmat, így Erwin Koemannak ugyanolyan könnyű dolga lesz, mint a keretbe behívott játékosoknak, mert mindenki tiszta lappal indul majd. Fontos lesz nyilván az is, hogy milyen stábot szervez maga köré..."

Jönnek ezzel a gólkirálysággal, én meg mosolyogva csak annyit kérdezek tőlük: „Azért nem jött rosszul ez a két tabletta, ugye? Kicsit kezdtetek izgulni, be voltatok rezelve, és kellett a nyugtató, de jött a doktor úr és felírta. Meccsenként egyet.
Szóval jól elvagyunk, remek a hangulat, lassan az edzőnk, Tony Mowbray is kezd felengedni, de azért ő rutinos profi, aki tudja, hogy még mindig bármi lehet.”

Nem esett jól, és egyáltalán nem tartom korrektnek, hogy a szövetség elnökségének tagjai az újságban megtámadtak, és azt sem, hogy az MLSZ elnöke napokkal a meccs után úgy foglal állást, hogy otthon lett volna a helyem. Nem értem, hogy erre miért volt szükség. Ha ez volt a véleménye az elnök úrnak, akkor miért nem hívott fel a meccs előtt, amikor már világos volt, hogy nem jövök? Miért nem szól előre? Miért csak a vereség után, és miért a televízióban? Szerintem a válogatott csapatkapitányaként annyit megérdemeltem volna, hogyha valakinek gondja van, akkor azt velem közli.

"Számomra fontos ez a találkozó, mert az őszi mérkőzésen 0-0-ál kihagytam egy 11-est a végén, de a sors most sok minden visszaadott, erre mondják, hogy az élet nagy rendező."

"Azt hiszem otthon is lehetett látni, így biztos nem csak én örültem, hogy egy másik magyar is volt a pályán. Priskin Tamás kezdett és jól is játszott. Volt két komoly helyzete is. A meccs után beszéltünk és persze szóba került a válogatott. Tamás még mindig szomorúan mesélt az utolsó, szlovénok elleni meccsről."

Nagyon szerencsétlen eset volt. A lecsorgó labdára rástartoltam, kiabáltam a kapusnak, hogy az enyém, és kirúgom, de ő odavetődött. Féltem, hogy fejbe rúgom, és visszahúztam a lábamat, és sajnos így csak kisebbet rúgtam a labdába, ami Kanu elé került, aki bepasszolta.

"Jó lenne, ha nekem sikerülne betáraznom a jubileumi gólt, de megelégszem azzal is, ha egy pici öngóllal jutunk a kupadöntőbe. Emlékszem otthon, amikor még Pécsett játszottam, meg a Fradiban mindig irigykedve néztem az angol kupadöntőt, de soha nem jutott eszembe, hogy egyszer odáig juthatnék. Most meg itt vagyok a küszöbön. Nagyon szeretnék belépni, és bízom benne, hogy képes is lesz rá a csapat. A pályán valószínűleg találkozom régi szobatársammal Kanuval, akivel a meccs végén szerintem mezt is cserélünk majd."