Az egyetemről

Az egyetem története

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem rövid története

A kolozsvári egyetem alig 140 éves múltra tekinthet vissza, de szellemi jogelődjeinek vallhatja azokat a felsőfokú képzést nyújtó sok száz éves erdélyi tanintézeteket, ahol időnként felcsillant az egyetemmé való fejlődés reménye.
Távolabbra visszatekintve a magyar felsőoktatás története több középkori egyetemet is számon tart, de a pécsi (1367), az óbudai (1395) és a pozsonyi (1467) univerzitás egyike sem bizonyult hosszú életűnek, a magasabb képzettségre vágyó magyarországiak a külföldi egyetemeket látogatták. Erdélyben a 16. század közepén az önálló államiság elnyerésével szinte egyidejűek az egyetemalapítási kísérletek: János Zsigmond fejedelem (vagy korabeli nevén II. János választott magyar király) az 1560-as években Szászsebesen kívánt létrehozni egy akadémiát, ahova neves külföldi tudósokat hívott meg (a párizsi Petrus Ramust, a bázeli Caelius Curiot), ők azonban nem fogadták el a megbízást. Báthory István fejedelem, lengyel király alapítása már sikeresebbnek bizonyult, az 1581-ben Kolozsvárott megszervezett jezsuita kollégium szinte negyedszázadig működött. Olasz, magyar, lengyel és német jezsuita professzorok tanították itt a több mint másfélszáz hallgatót, doktori fokozatot azonban nem nyújtott az intézmény.
Bethlen Gábor 1622-ben Gyulafehérvárott alapította meg az Academicum Collegium néven ismert református főiskolát, ahol kezdetben szintén külföldi tanárok, Martin Opitz, majd Johann Heinrich Bisterfeld, Heinrich Alsted és Ludwig Philipp Piscator oktattak. Bár a tanári kar kidolgozta az akadémia fejlesztési tervét, Bethlen halála és utódainak szűkebb látóköre meghiúsította az egyetemi szint elérését. A nyugati egyetemekkel felérő erdélyi főiskola tervét Apáczai Csere János vetette fel újból 1658-ban, de megvalósítását a háborús körülmények megakadályozták.
A 18. század második felében a protestánsok külföldi egyetemjárásának fékezése végett Mária Terézia felekezetközi egyetem létrehozását tervezte, ebből végül a piarista rend felügyelete alatt Királyi Akadémiai Líceum néven a jogi és az orvosi kar jött létre. Egyetemmé fejlesztés helyett ezek később önálló intézményekként működtek (Joglíceum, Orvos-sebészi Tanintézet). 1848-ban mind magyar, mind román részről fölvetődött az egyetemalapítás gondolata, de az elképzelések körvonalazásán túl más nem történt.
A kiegyezés (1867) után nyilvánvaló vált, hogy a pesti egyetem egymagában nem elégítheti ki a megnövekedett felsőoktatási igényeket, Magyarország második tudományegyetemének székhelyéül Pozsony és Kolozsvár jöhetett számításba. Erdély fővárosa azzal nyert a versenyben, hogy egyrészt 1859 óta itt működött az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelynek könyvtára és egyéb gyűjteményei a felsőfokú képzés tudományos hátterét biztosíthatták, másrészt pedig az itteni joglíceumban és sebészképző intézetben már benne rejlett egy-egy egyetemi kar csírája.
1872-ben hosszas tárgyalások, helyszíni tájékozódás és országgyűlési viták után Eötvös József és Pauler Tivadar kultuszminiszterek törvényjavaslata testet öltött: októberben megnyílt a kolozsvári tudományegyetem négy karral (bölcsész, matematikai-természettudományi, jogi, orvosi), az első évre beiratkozott 284 hallgatót 40 rendes tanár és 11 tanársegéd oktatta. Kezdetben az új egyetem helyiség- és felszerelési gondokkal küszködött, új központi épülete 1895-1901 között készült el a Farkas és az Egyetem utca sarkán, az orvostudományi és a természettudományi kar pedig szintén a 19-20. század fordulóján kapott klinikákat és épületeket a Mikó/Clinicilor u. déli során. A bölcsészkaron kezdettől fogva működő román tanszéket előbb Gregoriu Szilasi, majd Grigore Moldovan töltötte be. Az Egyetem 1881-től használta a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem nevet. A kormány szerződést kötött az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, amelynek értelmében a múzeumi könyvtár, az érem- és régiségtár és a természettudományi gyűjtemények az egyetem használatába kerültek évi bér fejében. Az Egyetemi Könyvtár korszerű épülete Erdélyi Pál igazgató célkitűzései szerint 1907-re készült el, ebben a múzeumi és az egyetemi tulajdonú könyvanyagot külön leltározták, viszont a szerzői betűrendes cédulakatalógus közös volt. A diákjóléti intézmények közül kiemelkedik az Egyetem és a Petőfi utca sarkán épült négyemeletes Gábor Áron Diákotthon, amely 1919-től az Avram Iancu nevet viselte.
Az első világháború végéig eltelt szinte fél évszázadnyi időszakban országos, sőt nemzetközi hírű tudósok tanítottak hosszabb-rövidebb ideig a kolozsvári tudományegyetemen, mint például Kolosváry Sándor jogász, Genersich Antal orvos, Finály Henrik, a latin-magyar szótár összeállítója, Szabó Károly bibliográfus, Purjesz Zsigmond orvosprofesszor, Schneller István pedagógus vagy Böhm Károly filozófus. Meltzl Hugó germanista Brassai Sámuellel együtt indította el 1877-ben a világ első összehasonlító irodalomtörténeti folyóiratát. Vályi Gyula és Farkas Gyula matematikusok utódai, Riesz Frigyes és Fejér Lipót alapították meg a magyar matematikai iskolát.
1918. december 24-én vonultak be a román csapatok Kolozsvárra, 1919. május 12-én a szebeni Román Kormányzótanács megbízásából Onisifor Ghibu átvette az egyetemet Schneller István rektortól. A kolozsvári román egyetem az átvett épületekkel és felszereléssel 1919. november 3-án nyílt meg Vasile Pârvan előadásával, nemsokára felvette az I. Ferdinánd nevet. Ingatlanvagyona új épületekkel bővült, a Babeş diákotthon 1926 óta működött, a Régészeti Intézet számára 1925-ben vásárolták meg a Bástya utcai sarokházat, 1929-ben pedig a Román Történeti Intézet számára a Jókai/Napoca utca 11. sz. alatti épületet. Még az 1910-es években vetette meg Richter Aladár az új botanikus kert alapjait a Majális/Republicii utcában, itt 1935-ben készült el az új Növénytani Intézet. A régi magyar színház Farkas utcai épülete az egyetemmel együtt került a román állam tulajdonába, helyébe épült 1935-ben a "Colegiul Academic Regele Carol II." 1938-ban az egyetem négy karára 3094 hallgató iratkozott be, a tanszemélyzetet 360 egyetemi oktató alkotta. Magyar tanszék is működött az egyetemen, Kristóf György irodalomtörténész tartotta mind az irodalmi, mind a nyelvészeti előadásokat.
A kolozsvári magyar egyetem 1919 májusában nem szűnt meg mint intézmény, csupán elűzöttnek tekintette magát, tanárainak jó része Magyarországra repatriált, a bujdosó univerzitás pedig Szegeden talált otthonra 1921-ben. Neves professzorai közül kiemelkedik Szent-Györgyi Albert, aki a C-vitamin fölfedezéséért 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott.
1940 szeptemberében a második bécsi döntés nyomán Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, a kolozsvári román egyetem Nagyszebenbe és Temesvárra költözött. A Ferenc József Tudományegyetem visszatért Szegedről Kolozsvárra, tanári kara kiegészült a kisebbségi sorban tudományos munkát folytató magántanárokkal, hagyományos négy kara mellé a közgazdaságtudományi fakultást is megszervezték. 1940-1944 között évente átlag 2400 hallgató tanult összesen 85 tanszék keretében. 1943/44-ben 3%-nyi zsidó és 4,8%-nyi román hallgatója volt az egyetemnek. Több kolozsvári professzor is bekerült a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai közé, mint például Búza László nemzetközi jogász, Miskolczy Dezső és Haynal Imre orvosok, Bartók György filozófus, György Lajos irodalomtörténész vagy Szőkefalvi-Nagy Gyula matematikus. A bölcsészkar keretében működő román tanszéket Sulica Szilárd töltötte be.
1944-ben a front közeledtével a kolozsvári egyetem tanárai elhatározták a helyben maradást. Október 11-én vonultak be Kolozsvárra a szovjet csapatok, másnap a Szebenbe menekült román egyetem küldöttsége már megpróbálta a visszafoglalást, azonban a szovjet városparancsnok kiutasította a küldöttséget és engedélyezte a magyar egyetem működését. Az 1944/45-ös tanévre 742 diák iratkozott be, december 1-én 15 tanár kezdte meg előadásait. A Groza-kormány hivatalba lépése után megkezdődtek a tárgyalások a szebeni román egyetem visszatéréséről és az osztozkodásról, végül királyi törvényrendelet mondta ki, hogy június 1-i hatállyal az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem visszatér Kolozsvárra és visszakapja minden korábbi épületét, ugyanakkor pedig Magyar Tudományegyetem létesül a Regina Maria/De Gerando leánynevelő intézet sétatéri épületében. Az új magyar egyetem hivatalosan nem lett jogutódja az 1872-ben alapított és 1945 júniusáig működő univerzitásnak, de szinte teljesen átvette tanári karát (köztük magyar állampolgárokat is) és a diákságot.
A Bolyai János nevét felvevő kolozsvári magyar egyetem első, 1945/46-os félévére 2000 hallgató iratkozott be, a következőben ez 2400-ra emelkedett. A Bolyai TE egyre jobban érezte a kommunista befolyás erősödését: politikai nyomásra tudományos tevékenységgel nem rendelkező személyek is tanári kinevezést kaptak. 1947-ben fokozódott a kommunista párt nyomása, egyre több magyar állampolgárságú tanár távozott az egyetemről, aztán 1948 októberében kiteljesedett az egyetem szovjet mintájú átszervezése. Az orvostudományi kart külön egyetemként Marosvásárhelyre költöztették, de hasonló átalakítást szenvedett a Victor Babeş nevét viselő román egyetem orvos- és gyógyszerésztudományi fakultása is. 1951 őszén a Bolyai jog- és közgazdasági karából valamint a Babeş jogi karából létrehozták a Jog- és Közgazdaságtudományi Főiskolát, ami két év múlva meg is szűnt. Mindezek ellenére 1955-ben a párt engedélyezte a Bolyai TE fennállása 10. évfordulójának megünneplését.
1958-59-ben a bukaresti pártvezetés a számára kedvező nemzetközi konjunktúrát kihasználva a nacionalizmus és a szeparatizmus megszüntetésének jelszavával kimunkálta a két kolozsvári egyetem egyesítését. 1959 júniusában, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szervezetének végleges kimunkálásakor kiderült, hogy nem két tagozatos intézményről van szó, hanem a magyar oktatási nyelv csak bizonyos tanárképző szakokon marad fenn. Ilyenformán például a matematika-fizika tagozaton 30 tantárgyból 9-et, a földrajz-biológia szakon pedig 33-ból 10-et lehetett magyarul hallgatni. A BBTE magyar hallgatóinak száma folyamatosan csökkent az 1960-as-1980-as években, főként a jogi és a filológiai karon, az oktatók létszámában még erőteljesebb csökkenés tapasztalható.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1971-ben érte el a kommunista korszakbeli fejlődésének csúcspontját, ekkor az 14438 diák nyolc fakultáson, azon belül 36 szakon tanult 819 oktató irányításával. A tanszemélyzet 24%-a (194) volt magyar nemzetiségű. A hallgatók jó része diákotthonokban lakott, a Kőkert/Haşdeu utcai diáknegyed az 1960-as években épült fel. Ekkoriban építették a Diákművelődési Házat is a Béke téren. 1972-től fogva a Ceauşescu-féle "kulturális forradalom" során több szakot megszüntettek, a diákok létszáma is csökkent, az 1989/1990-es tanévben csupán 3007 hallgatót tartottak nyilván, közülük 661 volt magyar (22 %).
1992-re a kolozsvári egyetemnek sikerült visszaállítania korábban megszüntetett szakjait, a következő években pedig lendületes fejlődés indult meg: új karok (pl. európai tanulmányok) és új szakok (pl. könyvtártudomány, szociális munkás) nyíltak meg, a hallgatói létszámában is megnövekedett közgazdaságtudományi kar saját új épületbe költözött. Az ortodox, görög-katolikus, római katolikus és református egyházakkal kötött megegyezés alapján vallástanárképző fakultások jöttek létre. Több karon beindult a magiszteri képzés a 2000-es évek elején, majd a 2005/06-os tanévben az egyetem áttért a bolognai rendszerre. 1996-tól nagy arányú infrastrukturális beruházások kezdődtek, amelyek eredményeit mindegyik kar élvezheti.
A magyar és a német nyelvű oktatás 1993-ban biztosabb alapokra került a kötött felvételi keretszámok bevezetésével, azóta jelentősen megnőtt a részben vagy teljesen magyar nyelven végezhető szakok száma (a magiszteri képzést is beleértve), a magyar tagozat intézményesítése azonban még nem fejeződött be.

 

2007 március                                                                                     Sipos Gábor