A notáció kialakulását, az elmúlt évszázadok alatt megtett útját figyelembe véve és a betűírással összevetve, a zenei írásban három rendkívül eltérő hosszúságú szakaszt figyelhetünk meg.

Az első időszak a 9. századig tartott, amikor is a notáció a fejlődés útját tekintve végigjárta azokat a fázisokat, amelyeket az írás a betűírás kialakulásáig megtett.

A második, igen rövid periódus a gótikus hangjegyírás alkalmazásának időszaka (10-11. sz.), amikor a notáció és a betűírás - bár kizárólag a formai jegyeket tekintve - együtt fejlődött.

A harmadik szakasz két részre bontható. Az első periódusban (13-18. sz. végéig) a notáció fokozatosan megteremtette a tartalmi tükrözés követelményeit minden tekintetben kielégítő saját formanyelvét és a betűírással egyenrangú, de attól mát teljesen eltérő, speciális, független, önálló, nemzetközileg azonosan értelmezhető írásrendszerét hozta létre. A második, még le nem zárható időszakban (19. sz.-tól napjainkig) a jelzéskészlet differenciálódásával a hangjegyírás a mondanivaló legrészletesebb rögzítésére is alkalmassá válik.

I. Az egyszólamú zene notációi

1. Kezdetek. Ókori Kelet
2. Görög, bizánci, ószláv (orosz) notációk. Hatásuk és önálló fejlődésük a későbbi történelmi korokban
3. Európán kívüli népek notációi
   • Közel-keleti (arab) notáció
   • Távol-keleti (indiai, kínai, japán)
4. A nyugat-európai notációk kialakulásának körülményei
5. A gregorián ének írásmódja, neumák, korális notáció

1. A menzurális notáció
2. A hangszeres zene notációi.Tabulatúrák, különböző hangszerekre írt notációk, partitúrák
   • Pengetős hangszerek notációi
   • Billentyűs hangszerek notációi
3. A notáció teljes kifejlődése napjainkig

Bevezetés

Amikor a mai értelemben vett hangjegyírás (a továbbiakban notáció=hangjelzés) kialakulásával és fejlődésével foglalkozunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a zene keletkezését és fejlődését, az emberi beszéd és írás kialakulását, mint az emberi gondolatok közvetítésére, maradandó megőrzésére irányuló törekvést.

Az emberiség történetének kezdeti korszakaiban a zene még nem vált el a beszédtől olyan élesen, mint a fejlődés későbbi szakaszaiban. Szabolcsi Bence így határozta meg a zene megszületését: "A legősibb emberi megnyilatkozás, melyben a zene nyomait és megszületését kereshetjük... a hanglejtés, az élőbeszéd hangsúlyrendje, az a zeneiség, mely öntudatlanul mai tagolt beszédünknek is alapjául szolgál, amely oly sajátos csoportokra különíti a beszélő emberiséget, nemzeteken és népi csoportokon belül is... Hanglejtés és dallam szorosan összekapcsolódnak, eredetük valahol a legtávolabbi múltban egy és ugyanaz." (A melódia története. Zeneműkiadó, Bp., 1957.)

Ha tehát a notáció kezdeteit és fejlődését kísérjük nyomon a lejegyzés tekintetében, az írás, szorosabban a betűírás kialakulásával azonos gyökereket kell alapul vennünk (pl. hang, félig ének - félig beszéd, éneklőbeszéd, siratóének, amely már dallamos, ritmikus, énekes deklamáció). Így szükségszerű, hogy a rendelkezésre álló források is mindkét vonatkozásban azonosak. Azonosságnak tekinthető még, hogy ugyanúgy, mint a betűírás, a notáció sem "feltalálás eredménye, hanem valamely földrajzi, néprajzi területen a társadalmi szükségletekkel összhangban alakult ki és fejlődött tovább". (Szántó Tibor: Tipográfia. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1962.)

Amint a betűírás fejlődését és tökéletesedését a közlendők összetettsége, a mondanivaló sokrétűsége és az íráshoz rendelkezésre álló eszközök fejlettsége befolyásolta, úgy a notáció fejlődésére is a zene bonyolultsági foka, a már birtokban levő írásjelismeret és az íróeszközök fejlettsége hatott.

A hangjegyírásnak a betűírástól eltérően összetettebb feladattal kell megbirkóznia, mivel a zenei hang önmagában is összetettebben határozható meg, mint a beszédhang. Ebből következik, hogy a zene írásos rögzítésében egy-egy hangnak a pontos hangmagasságon túl egyidejűleg a hang időtartamát is tartalmaznia kell, a zenei szövegnek pedig egyértelműen tükröznie kell a hangok egymáshoz való magassági és értékbeli viszonyán túl a dallamív (zenei mondat) lejtését és tagolását is.

Tehát a notáció a zenei hangok írásbeli rögzítésére vonatkozó jelrendszer, mely a hangviszonyokat grafikus módon ábrázolja. Kialakulása évezredek kísérleteinek eredménye, első formái már az ókorban kifejlődtek, története a régi keleti kultúrák idején kezdődik.

Bibliográfia

Die Musik in Geschichte und Gegenwart (MGG) (Kassel 1949-1979) - megfelelő szócikkei
Zenei Lexikon (Bp., 1965.) - megfelelő szócikkei
Bruno Stäblein: Schiftbild der einstimmigen Musik (Musikgesichte in Bildern III/4 - Leipzig, 1975)
Rayeczky Benjamin: Mi a gregorián? (Bp., 1981)
A magyar zenetörténet képeskönyve (Keresztury - Falvy - Vécsey Bp., 1960)
Ernst Doblhofer: Jelek és csodák (Bp., 1962)
Herbert Hauschild: Die Schrift, Band 1 (Leipzig, 1965)

Köszönet

A "Tipográfusi Mesteriskola" számára készített szakdolgozatom megírásához szakmai tanácsaival, a szükséges források rendelkezésre bocsátásával nagy segítséget nyújtott dr. Kárpáti János kandidátus, Nagy Olivér, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárai és Szántó Tibor, a Helikon Könyvkiadó művészeti vezetője, amiért ezúton is köszönetet mondok. Ugyanígy köszönet illeti mindazokat a munkatársaimat, akik türelmükkel, támogatásukkal lehetővé tették e munka elvégzését.

FIGYELEM!

Minden jog fenntartva! A közölt anyagot, vagy annak részeit másolni, vagy terjeszteni tilos!
A szakdolgozat teljes terjedelmében megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain.

Folytatás