Károli Gáspár négy éves munkáját sűrítette 70 perces monodrámába az egykor színészként induló szépíró Tóth-Máthé Miklós a Debreceni Csokonai Színház első emeleti stúdiószobájában. Az anyanyelven megszólaltató, közérthető, tömegekhez a szentírást hatékonyan eljuttató Vizsolyi Biblia útja pótolja a drámát. A főszereplő Kóti Árpád zengő basszbaritonjától, belső erejétől, erkölcsi nagyságától, kortól, kórtól, csapástól, gyengeségtől óvó áldottságától lesz ünnepi este a színház.

Modern színész Kóti Árpád? Boltozatos erkölcsi ernyőt feszít hallgatósága fölé. Az egészséges pátosztól idegenkedik korunk színjátszása. Tehát nem modern színész Kóti? A magyar nyelv szavai gyönyörűséget keltőn szólalnak meg száján. Nem akarja meghabosítani a szenvedélyt. Nem fékezi a világjobbító lendületet. Modernség, vagy antikizálás kérdése fel sem merülhet színészetével kapcsolatban. A kérdést értelmetlen feltenni az Én, Károli Gáspár előadása alkalmából is.

Erős színészet az övé. Azé a színészé, aki papként a 16. században Isten propagandistájaként, felkent Thália papjaként a 19. században, mint nyelvterjesztő propagandista térítette híveit-hallgatóságát tisztább létezésre. És jelenkorunkban sem hárul kevesebb teher rá, sem kisebb erkölcsi föladata. Személyiségének összeszedett hatásával, retorika készségével, beszédművészetének aranyszájú bűvölő megragadásával, ajándékba nyert szépséges, árnyalt orgánumának célszerű karbantartásával és alkalmazásával leigázza a másféle szórakozásért a teátrumba járulókat.

Nyelvünk romlandósága idején Kóti Árpád Khrüszosztomosz, az aranyszájú, a tisztaszavú színész. Nem feltornásznia kell a hatás eléréséhez hanganyagát, hanem kemény kézzel tartani az égre rúgtatni kívánó szavakat, hogy a köznapi hordozással érvényesítse az ünnep áhítatát.
Ilyenkor hasonlatokért kapdos az ember. Orgonazene Kóti színpadi dikciója? Kamarazene? Egymagában szimfonikus zenekar? Színházi misét celebrál?

Mindez hírlapi dagály. Egy ember áll a nézőtér mögötti pulpitusnál. Leveti palástját. Ingre gyürkőzik. Fölmegy Libor Katalin jól tagolt egyszemélyes színpadára. A vászonháttér áttetsző, fényt adó réseire rótt szövegek, a magyarra fordított Biblia szavai. Látható szavak előtt a színész láttató szavakat mond. Hittel, elmélyültséggel, torkon ragadó erővel. Szenvedélyét a nézők ügyévé képes tenni. Nem fürdőzik a fényben, a középre álló nagy színész, pályája fél évszázados jubileumát bár ünneplik, de nem ünnepelteti magát. Hátulról több fényt kap, mint szemből. Néha árnyékba rejti arcát. Csak alakjának körvonalai látszanak. Háttal a nézőknek az Írás világítja ki arcát. Árkosi Árpád rendező lemondott minden színházi fogásról. Ízléssel szolgálja az este mutatványát: a Károli Gáspárnál két évtizeddel idősebb színész szellemi izmait, sugárzó erejét, a kívülről nem mutatós, nem mutogatós, szinte a taglejtésekről is lemondó, belső összpontosítással a gondolatait, kétségeit, fájdalmait, meg-megújuló erőre kapásait.

Kóti nem hiszi magát az előadásban azonosnak Károlival. Ő csupán színész. A Debreceni Csokonai Színház tagja 1963 óta. Az a szakmája, hogy a magyar és a világirodalom alakjainak valódi életet adjon. Műfordító: mai emberi valósággá fordítja a régmúlt árnyalakjait. Vért fakaszt a papirosból. Iparosa annak, miként kell lenyűgöznie a játékára jegyet váltó embereket. Nem csap ebből a színpadon nagy hűhót. Csupán önmagát adja. Mindazt a gyönyörűségeset és rútat, nagyszerűt és esendőt, amivel rendelkezik. A legnehezebbet hozza létre a közönség előtt: őszinte minden este.

Esedékes föladata hatalmas nagy monológ. Persze, sokszereplős monológ. Akikhez beszél, vagy akik szólnak hozzá, azokat nem jeleníti meg. Nem „játssza meg" láthatatlan partnereit. A nézők mégis látják, mivel tekintete megváltozik. Mert képzelete látja, a nézők is látják a Károli Gáspár körül segítő vagy akadályozó szellemeket. Könnyű volna kiszínezetten belelépnie más alakokba is. Nem teszi. Egy férfi áll a térben. Megnyilatkozik. Nagy színész. És aki nagy: egyben a legnagyobb is. Hangja Bessenyei orgánumával vetekszik. Engem Somlay Artúrra emlékeztet, ő ugyanolyan vad, ivós, verekedős fickó volt legényként, mint Kóti. S ezért tud olyan higgadtan, megregulázottan nyugton uralkodni.

Múlt évben hívták a főiskolára. Vegye át aranydiplomáját. Nem vette át, mivel még nem kapott az intézettől írásos elismerést tanulmányai bevégzéséről. Nincs írása róla, hogy iparengedélyes színész volna.

Csak az Isten van vele. Meg a nézők.