Relevancia
A Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia wikiből
PETE KRISZTIÁN (Módosította: Kéri Rita)
Miközben a relevancia fogalma a hétköznapi „releváns” formában leginkább a fontos, lényeges jelentéssel rendelkezik, elméleti használata ennél valamivel szűkebb. Rendszerint ha valami releváns, akkor az valamihez releváns, vagy a megértéshez, vagy a magyarázathoz. Így a relevancia kifejezést arra használják, hogy leírják valamilyen információ mennyire helyénvaló, mennyire kapcsolódik, illetve mennyire alkalmazható egy adott kérdésben.
Tartalomjegyzék |
A relevancia etimológiája
A relevancia latin szó jelentése: fontosság, jelentősség, jelentékenység. A releváns szó leggyakoribb jelentése: a tárgyhoz tartozó, vagy kapcsolódó dolog, röviden: idevágó. Jelenthet még fontos, lényeges dolgot, mint például jogi környezetben releváns bizonyíték a perdöntő. Másképpen magyarázva ha 100 szemtanú látta ugyanazt az esetet és a bírósági tárgyaláson mindannyian nagyjából ugyanazt mondanák el, úgy vallomásuk egyformán releváns, de fölösleges lenne mindegyiküket meghallgatni. Gyakran használatos még a szó ellentettje, az irreleváns.
Relevancia a tudományfilozófiában
„A tudományos módszer vizsgálatakor fontos szerepet játszik a releváns bizonyíték fogalma. Jóllehet a tudományos eljárásra vonatkozó bizonyos induktivista felfogások mintha feltételeznék, hogy a releváns bizonyítékok vagy adatok a hipotézisek megfogalmazása előtt is összegyűjthetők a kutatás során, ugyanakkor már egy rövid meggondolás alapján is világos kell legyen, hogy a relevancia viszonylagos fogalom: valamely tapasztalati adat csak egy megadott hipotézisre vonatkozóan mondható relevánsnak vagy irrelevánsnak, és maga a hipotézis lesz az, ami meghatározza, milyen fajtájú adatok vagy bizonyítékok relevánsak vele kapcsolatban. Csakugyan, egy tapasztalati tény akkor és csak akkor releváns valamely hipotézis számára, ha arra nézve kedvező vagy kedvezőtlen bizonyítékot képez; más szavakkal, ha konfirmálja vagy diszkonfirmálja azt. Ennélfogva a relevancia precíz meghatározása előfeltételezi a konfirmáció és a diszkonfirmáció elemzését.” (Hempel 1999)
Relevancia a logikában
A klasszikus logikának egy filozófiai bírálata abból indult ki, hogy egyrészt a feltételes állítások kondicionálissal (⊃) való formalizálása nem megfelelő, és a klasszikus logika következményrelációja ebből fakadóan nem elég erős. Ezért egyes logikusok arra törekedtek, hogy a klasszikus logikát kiegészítve egy új logikai rendszert alkossanak. Egy ilyen új elmélet volt a releváns logika. „A ’releváns’ jelző arra kíván utalni, hogy egy helyes következtetésben a premisszáknak relevanciával kell bírniuk a konklúzióra nézve, hozzávetőleg abban az értelemben, hogy a premisszák adatait ténylegesen fel kell használni a konklúzió levezetésében.” (Ruzsa-Máté 1997, 181.) A klasszikus logika levezetési szabályai egy új mondatfunktor bevezetésével (→) módosulnak. A nyílra vonatkozó szabály: Ha Γ ├ A → B, és Γ ├ A, akkor Γ ├ B. (ahol Γ a kiinduló premisszahalmaz; és ├ a szintaktikai következményreláció).
A Gentzen-féle levezetési szabályok továbbra is érvényesek maradnak, mindössze egy relevanciakikötéssel kell kiegészíteni őket. Például: (DT*) Ha Γ ∪ {A}├ B, akkor Γ ├ A → B, föltéve, hogy B levezetésére az A premisszát ténylegesen fölhasználtuk.
Relevancia a pragmatikában
Grice maximái
Grice szerint a társalgás alapvetően egy szabályok vezérelte tevékenység, melynek legfőbb szabályát a következőképp határozza meg:
„Megfogalmazhatunk tehát egy durva általános elvet, amit a társalgás résztvevői (ceteris paribus) elvártan követnek, nevezetesen: legyen adalékod a társalgáshoz olyan, amilyet azon a helyen ahol megjelenik, annak a beszélgetésnek elfogadott célja vagy iránya elvár, melyben épp részt veszel. Elnevezhetjük ezt EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAPELVNEK.” (Grice 2001, 216.)
Ezen az alapelven belül kanti mintára négy kategóriát különböztet meg, a mennyiség, a minőség, a viszony, és a modor kategóriáját, melyek alá különböző maximák tartoznak.
A mennyiség kategóriája alá:
1. Hozzájárulásod legyen a kívánt mértékben informatív.
2. Hozzájárulásod ne legyen informatívebb, mint amennyire szükséges.
A minőség kategóriája alá:
1. Ne mondj olyasmit, amiről úgy hiszed, hogy hamis.
2. Ne mondj olyasmit, amire nézve nincs megfelelő evidenciád.
A viszony kategóriája alá:
1 Légy releváns.
És a modor kategóriája alá:
1. Kerüld a kifejezés homályosságát.
2. Kerüld a kétértelműséget.
3. Légy tömör.
4. Légy rendezett.
Grice a reláció egyetlen maximáját igen fontosnak tartotta, elsősorban azért, mert az implikatúrák előállítása és továbbítása során meglehetősen sokszor sértjük meg ezt vagy azt a maximát, de csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a relevancia maximáját sértenénk meg. Erre is van azonban példa
„Talán ritkák az olyan példák, melyekben az implikatúrát a látszólagostól eltérően a Relevancia maxima valóságos megsértése hozza létre, az alábbi azonban jó példának tűnik erre. Egy kellemes teázás közben A azt mondja, hogy X-né vén szatyor. Ezt kínos csend követi, majd B azt mondja: Idén nyáron nagyon jó volt az idő, nem? B durván megtagadta, hogy amit mond releváns legyen A korábbi megjegyzéséhez képest. Ezzel azt implikálja, hogy A megjegyzését nem kell megbeszélni, s talán még specifikusabban azt implikálja, hogy A társasági ügyetlenséget követett el.” (Grice 2001, 224.)
Relevanciaelmélet
A relevanciaelmélet - Sperber és Wilson (1986) által kidolgozott eredeti változata - Grice kommunikációs szándék tulajdonításos rendszerének továbbfejlesztése, mely az intenciótulajdonítás szerepét hangsúlyozza, és valamennyi maximát visszavezeti a relevanciára, utóbbit pedig működési elvként fogalmazza meg.
„Sperber és Wilson nem egyszerűen azt javasolja, hogy az összes többi maximát az együttműködési elvvel együtt helyettesítsük az összefüggés maximájával. Sokkal kifinomultabb mechanizmussal állnak elő, ahol a relevancia fogalma erősen kapcsolódik az informatív és kommunikatív szándék, de méginkább a rámutató-következtetéses kommunikáció fogalmához. Nézeteik szerint ugyanis nem létezik valami reláció maximája, amely azt írná elő, hogy a beszélő legyen releváns, és amely a rámutató következtetéses kommunikáció fogalmát (valamint az informatív és kommunikatív szándék fogalmait) egészítené ki; ehelyett egy olyan általános alapelv létezését feltételezik, amely semmit nem ír elő, és magából a rámutató következtetéses kommunikáció fogalmából következik; nem irányítja a beszélgető viselkedését, hanem alapként szolgál a megnyilatkozások értelmezésének következtetési folyamata számára, amely folyamat a aközponti rendszerben , a tudattalan szinten zajlik le. Ez az általános alapelv nem más, mint a relevanciaelv: minden megnyilatkozás saját relevanciájának elvárását váltja ki a hallgatóból.” (Reboul-Moeschler 2000, 91.)
Az információ kinyerése erőfeszítést igényel, mint ahogyan a megértése – vagyis a manifeszt tényekből levont következtetések meghozatala – is, ezért az emberi gondolkodást a relevancia maximalizálása vezérli (kognitív relevanciaelv). A humán kognitív folyamatokat ugyanakkor az a cél motiválja, hogy az ember a világról való tudását bővítse, a világról alkotott reprezentációit tökéletesítse. A kommunikáció osztenzív jellege pedig azt az elvárást mozgósítja a közönségben, hogy a kommunikáció során ez a tudásgyarapodás hatékony módon történhet meg: az optimális relevancia garanciáját hordozza (kommunikatív relevanciaelv). A tudásgyarapodás ebben az értelemben nem gondolatok másolásával, hanem a kognitív környezet megváltoztatásával történik: a dekódolás mellett fontos szerepet kapnak a következtetések, melyek új vélekedésekhez, illetve korábbi vélekedéseink erősségének megváltozásához vezetnek. A közönség feldolgozási mechanizmusai az osztenzív kommunikáció hatására az így értelmezett relevancia feltételezésének és keresésének rendelődnek alá.
Bibliográfia
Grice, H. P., 2001. A társalgás logikája. In: Pléh-Síklaki-Terestyéni (szerk.), Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés. Budapest: Osiris
Hempel, C. G., 1999. Tanulmányok a konfirmáció logikájáról. In: Forrai G. - Szegedi P. (szerk.), Tudományfilozófia: Szöveggyûjtemény. Budapest: Áron
Reboul, A. – Moeschler, J., 2000. A társalgás cselei. Budapest: Osiris
Ruzsa I. – Máté A., 1997. Bevezetés a modern logikába. Budapest: Osiris
Sperber, D. – Wilson, D., 1986., 1995. Relevance. Communication and Relevance. Oxford: Blackwell
