Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 ősz – Kultúra rovat

Csepeli GyörgyMátay Mónika

A Magyar betyár életei a médiában (1/9)

Bevezetés

A magyar köztudatban a betyár megítélése az 1830-as években radikálisan megváltozott. Míg a 18. században és a 19. század első évtizedeiben a sajtó és a ponyvakiadványok egyértelműen negatív szerepben tüntették fel az országutak rablólovagjait – közönséges bűnözőknek állítva be őket –, a reformkorban a korábbi megjelenítésekkel szemben a betyárok szinte nemzeti hősökké magasztosultak. Vajon miért? Milyen okai lehettek ennek a jelentős változásnak? Kérdés továbbá az is, mivel magyarázható, hogy a pozitív imázs tartósnak bizonyult, hiszen még a közelmúltban is közönségsikert arathatott Sobri Jóska, Angyal Bandi és Rózsa Sándor modernkori reinkarnációja, a magyar és nemzetközi sajtóban egyaránt elhíresült Ambrus Attila, aki éveken át kijátszotta a bankok védelmi rendszerét, a rendőrséget és az ország legbiztonságosabbnak tartott börtönének őreit. Az alábbi tanulmány arra keresi a választ, milyen sajátos körülmények játszottak szerepet a szemléletváltásban, hogyan született meg a „jó betyár” közkedvelt alakja és hogyan őrizhette meg népszerűségét a különböző politikai rendszerekben.1

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Keresés:
Rovatok
Archívum
Támogatónk

Lapunk megjelenését 2009-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja.