Sitke
Sitke
  1. Térképek
  2. Képgaléria
  3. Vendégkönyv
  4. Fórum
  5. Apróhirdetés
2010. november 23. - Kelemen, Klementina napja van

Köszöntő

Aktuális

Bemutatkozás

Önkormányzat / Hivatal

Intézmények

Turizmus

Gazdaság

Hasznos linkek

Műemlékek

navigáció: / főoldal / turizmus / műemlékek
2. oldal

Szent Lőrinc római katolikus templom
(Cím: 9671 Sitke, Petőfi S. utca)

Szent Lőrinc római katolikus templomA középkori település Szent Lőrinc tiszteletére épült templomáról az 1418., 1426. és az 1523. évi oklevelek szólnak. Tudjuk, hogy a régi templomot 1636-ban megnagyobbították. Az 1698. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint boltozott szentélyű volt. A XVI. Században evangélikus lelkészek működtek itt, majd 1725-ben rekatolizálták. A mai templomot barokk stílusban Felsőbüki Nagy Ferencné, gr. Niczky Borbála építtette. 1842 és 1865 között a templombelsőt tatarozták. A templom egyhajós, a hajónál keskenyebb szentélye belül félköríves, kívül a nyolcszög három oldalával záródik. Bejárati homlokzata előtti tornya négyszintes. A szentély mellett kétoldalt szimmetrikusan elhelyezkedő sekrestye van. A hajó három, a szentély egy csehsüveg-boltszakaszos. A hevederek gazdag fejezetes és lábazatos félpillérkötegekbe futnak le. A bejárati oldalon karzat áll. A nagyméretű barokk, négyoszlopos, gazdag, kagylókkal és füzérekkel díszített oltárnál áll a négy egyházatya aranyozott, nagyméretű szobra. Ez az oltárépítmény keretezi a Stef. Dorfmeister acad. Vindobon p. 1774 felirattal jelzett Szentháromság oltárképet. A bal falon Szent László ágaskodó lovon vizet fakaszt a sziklából – feltehetően szintén Dorfmeister alkotása. A szentélytől jobbra eső első oltáron ifj. Dorfmeister István Immaculata festménye látható 1801-ből. A reliefes barokk szószék kosarát Szent Péter és Szent Pál szobrai díszítik. A függönyutánzattal kialakított, erősen tagolt hangvetőn angyalkák és félgömbön ülő, sugarakkal övezett kelyhet taró nőalak látható. A régi, román stílusú templom timpanon domborműve egy 1938-ban végzett belső festés idején került a mellékoltárra: a jáki iskola műve a XIII. századból, Isten Báránya ábrázolás kereszttel és sárkánnyal. Felette nagy Nepomuki Szent Jánost ábrázoló festmény látható. A bejárati homlokzata barokk tagolású, a főpárkánnyal szervesen a templomhajóhoz kapcsolt a homlokzat előtti torony, amelyen a kórus szintjén és a harangok szintjén félköríves ablakok vannak. Órapárkánya felett gúlasisak áll. A homlokzat pozitív és negatív sarkai kettős lizénákkal tagolt falfelületek. Az enyhén íves oromfal volutában végződik, és két kőrózsa díszíti. A templombelsőt legutóbb 1938-ban tatarozták. A templom 2000-2001-ben a sitkei hívek és a szombathelyi püspökség támogatásával külsőleg teljesen újjászületett. A templomot teljesen új köntösbe öltöztették. A hajót és a tornyot újravakolták és festették, a tetőn kicserélték az elhasználódott léceket és a cserepezést, új villámhárító és csőcsatorna készült, emellett megoldották az épület körül a csapadékvíz-elvezetést is. Új zsaluzatot készítettek a tornyon lévő nagy ablakokra, újrafestették a sisakot. Az 1767 és 1774 között épült templomon természetesen minden munkafolyamatot a műemléki hatóság szigorú előírásai szerint kellett végezni.
 
Sankt Laurenz römisch-katholische Kirche

(Adresse: 9671 Sitke, Petőfi S. Straße)

Von der Kirche der mittelalterlichen Siedlung, geweiht dem St. Laurenz, sprechen Urkunden aus den Jahren 1418, 1426 bzw. 1523. Wir wissen, dass die alte Kirche im Jahre 1636 vergrößert wurde. Anhand des Kircheninspektionsprotokolls des Jahres 1698 hatte sie einen gewölbten Altar. Im 16 Jahrhundert waren hier evangelische Pfarrer tätig, im Jahre 1725 wurde sie wieder katholisch. Die heutige Kirche wurde im Barockstil von der Gemahlin des Ferenc Felsőbüki Nagy, Borbála Niczky, restauriert. Im Zeitraum 1842 und 1865 wurde das Kircheninnere renoviert.
Die Kirche hat ein Schiff, der Altar, schmaler als das Schiff, ist an der Innenseite gewölbt, von außen wird es mit drei Seiten des Achtecks geschlossen. Der Turm vor der Eingangsfassade ist vierstöckig. Es gibt eine Sakristei symmetrisch an beiden Seiten des Altars. Das Schiff hat ein drei-, der Altar ein einjochiges Gewölbe. Die Scheitel laufen in reiche mit Kopf- und Fußteil versehene Halbdienstbündel. Auf der Eingangsseite steht eine Brüstung. Am großen, mit Muscheln und Kränzen verzierten Barockaltar mit vier Pfeilern stehen die vier vergoldeten Statuen der Kirchenväter. Dieses Altargebilde umrahmt das Altarbild der Heiligen Dreifaltigkeit, auf dem die Aufschrift Stef. Dorfmeister acad. Vindobon p. 1774.
Auf der linken Wandfläche steht ein Werk, vermutlich von Stefan Dorfmeister – das Pferd des Königs, des Heiligen Ladislaus, entfacht mit Hufeisen Wasser aus einem Felsen. Auf dem Altar rechts vom Schrein ist das Gemälde des Stefan Dorfmeister Jun. Aus dem Jahre 1801 Mit dem Titel Immaculata zu sehen. Der Korb der barocken Kanzel mit Relief ist mit den Statuen des Heiligen Paulus und Petrus verziert. Auf der stark gegliederten, mit einer Vorhangnachahmung versehenen Kanzel sind Engel sowie eine Frauenfigur mit einem im Strahlenkranz stehenden Kelch zu sehen.
Der Tympanonrelief der alten, romanischen Kirche wurde im Zuge des Ausmalens des Innenraumes an den Seitenaltar gebracht: es ist ein Werk der Schule aus Ják aus dem 8. Jahrhundert. Es handelt sich hierbei um eine Agnus Dei Abbildung mit dem Kruzifix und dem Drachen. Oberhalb ist ein großes Gemälde des Heiligen Johannes von Nepomuk zu sehen.
Die Eingangsfassade zeigt eine barocke Gliederung, der Turm vor der Fassade ist mit dem Hauptsims organisch dem Kirchenschiff verbunden, auf der Chor- bzw. Glockenebene gibt es halbkreisförmige Fenster. Oberhalb des Glockensimses steht ein Turmhelm. Die positiven und negativen Ecken der Fassade sind mit doppelten Lisenen gegliedert. Die leicht gebogene Spitzenwand endet in einer Volute und ist mit zwei Steinrosen verziert. Das Kircheninnere wurde zuletzt im Jahre 1938 restauriert. Die Kirche wurde im Zeitraum 2000-2001 dank der Unterstützung der Gläubigen in der Gemeinde und des Bistums in Szombathely völlig renoviert. Sie bekam einen neuen Mantel: das Schiff und der Turm wurden neu verputzt, die abgenutzten Balken und Dachziegel wurden ausgewechselt, bzw. die Ableitung des Regenwassers rund um das Gebäude wurde ebenfalls gelöst. Zu den großen Fenstern im Turm wurden neue Jalousien gemacht und der Turmhelm neu angestrichen. Natürlich wurden alle Bauarbeiten an der zwischen 1767 und 1774 gebauten Kirche unter strengster Einhaltung der Vorschriften des Denkmalschutzamtes getätigt.

Kontaktadressen
 Telefon: -
 Fax: -
 E-Mail: -
 Homepage: -

Kontaktperson
István Marton, Pfarrer



Elérhetőségek

  1. Telefon: -
  2. Fax: -
  3. E-mail: -
  4. Honlap: -


Kapcsolattartó
Marton István, plébános

További kapcsolódó képek:

Szent Lőrinc római katolikus templom


2. oldal

Összes látogató száma: 23.068 fő      Impresszum | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép | Kapcsolat