Hollósy Kornélia, a „magyar csalogány”
- Részletek
- Megjelent: 2012. január 07. szombat, 19:43
- Írta: Hollósy Gerti
Magyarországon az operajátszás párhuzamosan fejlődött a színjátszással. A XIX. század első felében Déryné Széppataki Róza volt operajátszásunk úttörője, aki prózai művekben, drámákban is játszott. Még az Ő sikereinek idején tűnt fel az akkori énekművészet később mindenkit túlszárnyaló tehetsége, Hollósy Kornélia, akit rajongó közönsége a „magyar csalogány” becézõ névvel tisztelt meg. Az énekművésznőnek jelentős érdemei vannak a magyar operaéneklés fejlesztésében. Hollósy Kornélia a kor neves zeneszerzőjének, Erkel Ferencnek az egyik legkedvesebb énekesnője volt. Erkel sokat játszott nagy operájában a Bánk bán-ban Hollósy Kornélia játszotta a bemutatón Melinda szerepét. Később ezt a szerepet Pesten és vidéki turnéin, hangversenyein egyaránt sokszor szívesen és nagy sikerrel énekelte. Ezzel nagyban hozzájárult a saját sikerével párhuzamosan az opera népszerűsítéséhez is.
Hollósy Kornélia ősei, (eredeti nevük Korbuly) szamosújvári gazdag örmények voltak. ( A család egyik tagja, Korbuly Bogdán 1871-1874-ig a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa volt, négy éven át a saját pénzéből fedezte a színház tetemes kiadásait.) Hollósy Kornélia az örmény származású Korbuly Bogdán és Csausz Mária 11. gyermekeként született 1827. április 13-án Gertenyesen, a szülei birtokán. Édesanyja az ő születését nem élte túl, de hamarosan, szerencséjükre testvéreivel együtt szerető nevelőanyát kaptak, az ugyancsak örmény Lászlóffy Rebeka személyében. (1832-ben Korbuly Bogdán gertenyesi előnévvel magyar nemességet kapott I. Ferenctõl, amely kiterjedt fiú- és leányági törvényes leszármazottaira is. A család ugyanakkor nevét Hollósyra változtatta.)
Kornéliának gondtalan, boldog gyermekkora volt népes családja körében Gertenyesen. 11 éves korától Temesváron járt iskolába, apácazárdába. Jó tanuló volt, de különösen feltűnt már ekkor a zenéhez való tehetsége, szép énekhangja és kiválóan zongorázott.
Zimmermann nevű zenetanára egykor a bécsi operaház tenoristája volt és felhívta a szülők figyelmét a kislány kiemelkedő tehetségére, odáig merészkedett, hogy kimondta, művészpályán a helye. Származásáról csak azért írtam bővebben, hogy érthető legyen szülei mennyire ellenezték, hogy a legkisebb lányuk énekesnő legyen, ahogy ők mondták, nincs szüksége rá, hogy „dolgozzon”. Hollósy Bogdán hallani sem akart arról, hogy egy gazdag és nemes família leánya színésznő legyen. Kornélia mégis szorgalmasan gyakorolt és készült, magában erősen dédelgette álmát, hogy bárhogy is, de énekesnő lesz.15 éves korában befejezte tanulmányait és könyörgött apjának, hogy külföldi tanulmányútra engedje. A család többi tagjai is segítettek a zord apa megpuhításában. Végül megkapta anyai örökségét, a hozományát és apja látva, hogy mennyire elszánt egy idős rokon hölgy kíséretében külföldi tanulmányútra engedte. Kornélia először Bécsbe ment, és Matteo Salvinál, az udvari opera egyik tagjánál tanult. 1843 őszén természetesen kísérőjével együtt Milánóba utazott Lamperti mesterhez. Két évig volt a növendéke, s tanulmányai befejeztével egy énekmesteri bizottság előtt teljes sikerrel vizsgázott.
Így Hollósy Kornélia fiatalon, 19 éves korában elkezdte később nagyon sikeres operaénekesnői pályáját.
Először Corfun lépett fel, Verdi Ernani c. operájának Elvira szerepét énekelte. Két hónap múlva Torinóba hívták, ahol felfigyelt rá Henriette Carl asszony, a híres énekesnő, aki éppen egy olasz társulatot szervezett, bukaresti vendégjátékokra. Hollósy Kornéliát is szerződtette, három hónapra. Elindult tehát a művészpálya. Magyar színpadon először Temesvárott (korábbi gyerekkori tanulmányainak színhelye) lépett föl 1846. június 4-én, Bellini: Alvajáró című operájában, majd a Normában és Donizetti Linda című operájában is énekelt. Sikere volt, a bevételt a társulat a kisdedóvónak ajánlotta. (Hollósy Kornélia későbbi élete folyamán is jellemzően sokat jótékonykodott) Az első hazai sikeréről még a Pesti Divatlap is beszámolt, de édesapjának aggályait ez sem oszlatta el. Nem tudott örülni leánya sikereinek. (Egy nemes kisasszony nem énekelhet pénzért, nem mutogathatja magát- még mindig ezt hajtogatta.) Kornéliában azonban ekkor már élt a művészi elhivatottság és kitartott az énekesnői pálya mellett. Nemsokára Pestre utazott, rokonai meglátogatására, de igazán a Nemzeti Színház megismerése vonzotta. Hamarosan létrejött egy megegyezés, hogy Hollósy Kornélia néhány operában vendégszerepelhessen és 1846. augusztus 24-én szerződtették. Hollósy Kornélia szerződtetésével pezsgő élet kezdődött a Nemzeti Színházban. Egymás után énekelte nagy sikereket aratva a jobbnál jobb szerepeket. Természetesen előfordult némi vetélkedés közte és a már korábban a Nemzetiben játszó nálánál idősebb színésznők között, de ezek a gondok gyorsan elsimultak.
Hollósy Konélia Garai Mária szerepében 1847-ben.
1848-ban a honvédség felszerelésére és az önálló Nemzeti Bank megalapítására, színész kollégáival együtt évi fizetésének 3 százalékát ajánlotta fel és még külön adományt is adott.
A színház képviseletében részt vett egy nőküldöttségben, akik tisztelegtek Kossuth Lajos előtt. Az átnyújtott hatalmas rózsacsokor szalagján ez állt:
"Te leborultál a nemzet nagysága előtt -
mi előtted borulunk le, lángszavú Kossuth Lajos."
Kossuth meghatottan köszönte meg a figyelmességet, és a küldöttség minden hölgytagját homlokon csókolta.
Hollósy Kornélia a szabadságharc után 1851. szeptember 17-én lépett újra a pesti közönség elé, Donizetti Lindájában. Óriási sikere volt, mégis visszavonulni készült, a lapoknak is az volt a fő témája, hogy marad vagy visszavonul a művésznő. Visszavonulásának egyik oka az volt, hogy közeledett az esküvője, a szintén nemesi család sarjával, Lonovics Józseffel. Másik oka az lehetett, hogy bátyja Hollósy József részt vett a szabadságharcban, el is ítélték, az aradi várbörtönben raboskodott. A hírhedt Haynau pedig olykor látogatta a Nemzeti Színház előadásait és tudomására hozták a rab és a művésznő rokonságát.
A Nemzeti Színház után Hollósy Kornélia külföldi turnéra indult, először Bécsben majd Varsóban lépett fel. A bécsi udvari színházban maga I. Ferenc József magyar király is meghallgatta. Varsóban nemcsak az operaelőadásokon lépett fel, hanem a hangversenyeken is énekelt. A varsói közönség nagyon szerette, ha magyar dalokat énekelt, ezzel nagy sikert aratott.
Lonovics József és Hollósy Kornélia 1852. április 21-én kötöttek házasságot Aradon és először Eger mellett éltek Lonovics édesapjával, majd halála után Bécsbe költöztek Lonovics ott élő nagybátyjának ápolása miatt. 1855 március végén érkeztek Pestre.
Hollósy Kornélia lakásukon (az Egyetem téren, később a mai Astoria helyén a Zrínyi házban) házi hangversenyeket adott a barátoknak, ismerősöknek. Nem győzték dicsérni hangja szépségét, csodálatos csengését. A Lonovics-Hollósy házaspár nagy baráti kört alakított ki maga körül, szalonjuk híres volt az egész város művészetkedvelőinek körében. A szalonról külön is érdemes kicsit többet megtudni.
A szalon
Hollósy Kornélia és Lonovics József külön-külön is nagy ismeretségi és baráti körrel rendelkezett, mindketten nagybirtokos nemesi családból származtak, ezért jó kapcsolataik voltak az előkelő társasággal. A jó kapcsolatok mellé megvolt a megfelelő anyagi háttér is. A család néhány tagjának hazafias elkötelezettsége miatt „48-as” politikai barátságok is alakultak köréjük. Kornélia nagybátyja, Csausz Márton orvosprofesszor révén pedig az értelmiségi elit tagjai, orvosok, tudósok is gyakran látogattak el hozzájuk. Végül ott voltak még a művésznő kollégái, írók, újságírók és a rajongói is.
Mi volt hát a szalon titka, hogy ennyiféle embert vonzott és összehozott?
"E művésznővel és e nővel mindenki, akár fényes név, akár kitűnő elme, akár társadalmi állás tünteté ki, óhajtott megismerkedni. Sokszor ajtaja nyitját gazdag főúr adta át szegény írónak, előkelő asszony derék polgári nőnek, politikai nevezetesség egy névtelen tisztelőnek. Mindenkit egyaránt a hódolat vitte oda, s a rokonszenv tartotta ott. Bármily távol állottak is egymástól a külvilágban, a művésznő szalonjában egy láthatatlan szál összekapcsolta őket. A nagyúr és mágnás hölgy nem találhatta rangján alóli lépésnek, ha meglátogatja e nőt, kit előkelő és nemes ízlés díszített, párosulva az asszonyi jóság egyszerűségével; a szegény vendéget pedig nem riasztá vissza sohasem fönnhéjázás, sem hidegség, sem szeszély. Jogcímet nyerhetett e szalonban mindenki, ha művelt volt és nemesen élt. A háziasszony szívesen látott mindenkit, aki méltó volt rá. A család "intimusai" mindig azt az ugyanegyet találták ott, amit nem lehet megunni, mert csak ritka helyen lehet föltalálni. A tisztelet, a hódolat komolysága párosult e légkörben a derült, fesztelen vidámság sugaraival. Magyar szívesség és úrias műveltség nyomtak vonzó bélyeget e szalonra, mely nem vált sem egyoldalúvá, sem exclusívvé, sem feszessé. Nem égette a tömjént senki sem tüntetően; a könnyű társalgásnak nemcsak szárnya, hanem tartalma is volt; ha komoly dologról volt szó, az sohasem tette nehézkessé a beszédet, s ha szőnyegre kerültek a nap hírei, pletykái, azok sohasem váltak közönséges mende-mondázássá. A háziasszony vidám kedélye fűszert adott minden tárgyhoz, s a vendégek mély rokonszenve mindig megszabta az ízlés korlátait." – ezt írta róla és a szalonról Vadnay Károly író.
Néhány megszokott neves vendég a teljesség igénye nélkül. Az arisztokrácia köréből a svájci száműzetésből hazatért gróf Batthyány Lajosné, a szinte a szomszédban lakó gróf Károlyi György, gróf Almásy György, aki a művésznő legnagyobb rajongójának számított, tőle kapta a legtöbb virágcsokrot, Gróf Ráday Gedeon. A társasághoz tartozott báró Eötvös József és báró Podmaniczky Frigyes és Ürményi József, a konzervatív politikus, aki egyúttal szívesen támogatta tekintélyes vagyonából az ifjú írókat, költőket, akikkel a szalonban megismerkedett.
Kornélia nagybátyja révén került a szalonba Balassa János sebészprofesszor, egyetemi tanár; Tomori Anasztáz, mérnök, matematikatanár, gróf Lázár Kálmán természettudományi író, a kiváló gyermekgyógyász, Bókay János és családja.(a Bókay gyerekek, valamint a kis Lonovics Gyula jó pajtások voltak)
Lonovics József baráti köréhez közéleti emberek is tartoztak, Zalár József, Heves vármegye alispánja, Erdélyi József, Heves vármegye főjegyzője, Tárkányi Béla egri kanonok és Tanács Márton váci városi tanácsos, valamint Mészáros Károly ügyvéd, jogtudós.
Írók, költők, újságírók is szép számmal megfordultak Hollósy Kornélia szalonjában. Gyakori vendég volt Gaál József, a Peleskei nótárius szerzője, Sárosy Gyula, az Arany trombita szerzője, Szathmáry Károly, valamint Szigligeti Ede, Gyulai Pál, Arany János, Tompa Mihály, Jókai Mór, Vahot Imréék, Lisznyai Kálmán költő.
A Nemzeti Színház szinte valamennyi vezető színésze, Egressy Gábor, Szerdahelyi Kálmán, Szigligeti József, Bulyovszky Lilla, Markovits Ilka operaénekesnő és Laborfalvi Róza állandó vendégek voltak. A színház baritonistája, Füredy Mihály, valamint Kőszeghy Károly basszista és Benza Károly basszista Kornélia kedves partnerei voltak a helyben tartott zenés produkciókban.
A zeneszerzők közül természetesen Erkel Ferencen, de szívesen látott vendég volt Reményi Ede, Huber Károly (Hubay Jenő apja) és pesti tartózkodásai idején Liszt Ferenc, a Doppler testvérek, Ferenc és Károly, ők fuvolán játszottak kíséretül az énekléshez. A szalonban nemcsak ének- és zeneszámokat adtak elő, hanem a fiatal írók, költők itt olvasták fel először verseiket, novelláikat. A színészek gyakran játszottak el színdarab-részleteket. Kornélia nagyon kedvelte a tréfás jeleneteket. Szívesen parodizálta színésztársait, még balettozott is. Olyan a kettősöket énekelt, amelyben ő maga énekelte a férfi szerepeket is.
Vadnay Károly és Sárosy Gyula irányításával Hollósy Kornália tiszteletére a szalon látogatói a művésznő 30. születésnapjára zöld bársonykötésű, ezüsttel díszített emlékalbumot készítettek. Meghatottan így köszönte meg: "Ami örömet most érzek, azt én szóban nem tudom, csak énekelve tudnám tán igazán kifejezni, beleöntve egész szívemet."
Két különleges epizód ismeretes a szalon történetéből. Az egyik, amikor Hollósy Kornélia kívánságának teljesítésére, hogy nagyon szeretne cigányzenét hallgatni : -"Nagyon szeretem a szép zenét, s midőn az Ilkában Sárköziék rágyújtanak a bokázó nótára, mindig irigylem magukat, hogy annyit mulathatnak jó cigányzene mellett."- mondta Sárosy Gyulának - Sárosy összefogott barátaival és összeszedték Pest leghíresebb cigánybandáit, sőt vidékről is hozattak cigányzenekarokat.
Így írt erről az eseményről Vadnay Károly:
"Emlékezetessé vált sokunknak az az este, 1857. február 11-ike, a vén Luby-ház földszintjén [Sárosy Gyula lakásában], midőn három népzenekar kelt valóságos hangversenyre Hollósy Kornélia előtt. Mindegyik azon volt, hogy túltegyen a másikon. Nagy estélyt csaptunk, s a lakomaasztal közepét a Vörösmarty mellszobrával ékítettük, a Vén cigány költőjével, aki keserű kedvvel énekelte hattyúdalában: »Húzd, ki tudja meddig húzhatod!« [...] Ritkán volt szünet. Mikor Jókai észrevette, hogy valaki az asztal végén toasthoz kezd fészkelődni, megelőzte a veszedelmet felszólalván: Azt megmondom, hogy ezúttal toast ne legyen!"
A másik eset Hollósy Kornélia politikai érzületére és segítőkészségére emlékeztet. Egy alkalommal az ifjúság a Nemzeti Múzeumnál tüntetett, a Szózat-ot énekelték, Deákot éltették, Schmerlinget pedig szidalmazták. A tüntetés feloszlatására katonák érkeztek és a fiatalok a környező kávéházakba, kapualjakba menekültek előlük. Hollósy Kornélia a Zrínyi-ház erkélyéről nézte az eseményeket. Az egyik cseléd jelentette neki, hogy három menekülő fiatalember van az előszobában. "Rögtön be kell bocsátani és elbújtatni őket, ahová lehet" – válaszolt Kornélia. Először megszidta, azután megdicsérte az ifjakat, és másnap reggelig ott tartotta őket.
Hollósy Kornélia életében nemcsak az otthon és a szalon létezett, számtalan fellépésen és nagy sikerrel énekelt még éveken át. 1860-ban még a londoni Covent Garden is szívesen szerződtette volna, de nem vállalt már külföldi szereplést.
1857-ben Ferenc József és Erzsébet királyné magyarországi látogatása alkalmából elénekelte az Erzsébet tiszteletére írt és először bemutatott Erzsébet című opera címszerepét, a mű Árpádházi Szent Erzsébet életéről szólt. (zenéjét Erkel szerezte) Volt benne egy dal, amit Arany János Hollósy Kornélia számára írt és beépítették az operába. (a későbbi partitúrákból ez hiányzik) Ez a dal az előadáson átütő sikert aratott.
Köszöntő
Bort ide a billikomba! föl vele!
Csengjen össze tiszta ezüst kebele,
Mint szivünkből e kivánat égre száll:
Éljen a hon! éljen urunk, a király!
Harcra magyar! lelsz magadnak vívni tért:
Győzni dicső, halni dicső, a hitért;
Tűzz keresztet Jerusálem szent fokán:
Éljen a hit! vesszen el a vad pogány!
Egyesül a rózsavirág és kereszt:
Ily jegy alatt hű lovagszív vért ereszt:
Éljen urunk, hős királyunk, s leánya,
Magyarország legdeliebb rózsája!
Akkor a Vasárnapi újság című lap május 17-ei száma is kiemelte az Arany János által írt és Hollósy Kornélia által elénekelt dalbetét sikerét.
Arany Jánost Ráday Gedeon ismertette össze a szalonban Hollósy Kornéliával. A költő tisztelte és csodálta énekművészetét, egy verset is írt az emlékkönyvébe.
„Egy nép lakik túl a tengeren
Hol délre lejt az Alpok alja,
Hol fűszeres völgy, rónaság
Az erdős Appennint uralja:
Hajdan dicső nemzet, ma rab; –
S hogy lánca csörgésit ne hallja:
Énekkel űzi bús neszét,
S az érc igát enyhíti dalja.
Oh, hát, dalolj nekünk!…”
– Arany János: Hollósy Kornéliának
Két figyelemre méltó epizód Hollósy Kornélia életéből, 1860-ból, szintén hazafias érzelmeit jelzik.1860. január 30-án megjelent azon az emlékezetes Reményi Ede koncerten, ahol a művész előadta a Rákóczi-indulót, s e miatt a hatóságok átmenetileg eltiltották a koncertezéstől. 1860. tavaszán Hollósy Kornélia énekelte a Requiem egyik szólóját gróf Széchenyi István tömegtüntetéssé vált temetésén.
Utolsó jelentős fellépése 1861. március 9-én egyben zenetörténetileg is kiemelkedő volt, mert ekkor volt Erkel Ferenc Bánk bán című operának az ősbemutatója, ahol Hollósy Kornélia Melinda szerepét énekelte.
Mosonyi Mihály írta a Zenei Lapokban: „Hollósy L. Cornélia asszony, mint Melinda kellőleg bizonyítá, hogy drámai szerepben is méltó helyet tud elfoglalni, s hogy az ének koloratura nem egyedüli hivatása. Ő oly igéző valamivel rendelkezik, mit a legóriásibb körvonalazatú énekesnőnél is hasztalanul keresünk. Nem szavazhatunk eléggé köszönetet a szerzőnek azon művészi tapintatáért, hogy a t. művésznőnek szerepét kiválólag a szép hordozott hangú éneklésre alapítá. A szerző nem is csalatkozott művészi tapintatában.”
A Nemzeti Színház 1862. július 29-én tartotta Hollósy Kornélia búcsúfellépését a Bánk Bán Melinda szerepében. Természetesen átütő sikere volt, ennek ellenére a nehéz és valóban végső búcsú után augusztus 1-én dombegyházi birtokára utazott és hamarosan befejezte a művészi pályafutását.
Egy újságíró szerint: "Ezen az estén véget ért egy dicsőségben, áldásokban gazdag közpálya. Ezen az esten ért véget az a derült szalonélet is, mely oly sokaknak képezte örömét, s már-már szükségét." 1862 őszétől 1864 nyaráig Hollósy Kornélia még sikeres vidéki turnén vett rész, Debrecen, Kolozsvár, Szamosújvár, Marosvásárhely, Kassa, Léva, Miskolc, Szatmár és Nagyvárad után voltak a sikereinek színhelyei. Ezután hazaköltözött férje dombegyházi birtokára, és itt élt egészen 1890-ben bekövetkezett haláláig. A dombegyházi birtokon gazdálkodtak, hétköznapi családi életet éltek. Gyula fiúkat Pesten neveltették. Hollósy Kornélia, aki évtizedeken át Pest, Bécs, Varsó színházainak királynője volt, pompa és ragyogás vette körül, hamar megszokta a csendes, vidéki életet. Nagy szeretettel foglalkozott a gyerekekkel, kicsikkel és nagyokkal egyaránt és színjátszó is csoportot szervezett. Magyar nótákra tanította a gyerekeket és mindenben segítette tanítványait, még gyógyította is házi patikájából a rászorulókat. A Lonovics-kúriában jól érezték magukat a rokonok, a vendégek és az alkalmazottak is.
Hollósy Kornélia még egyszer tért vissza a színpadra, 1865. augusztus 15. és 20. között, amikor a Pest-budai Hangászegylet - amelynek alapító tagja is volt - fennállásának negyedszázados ünnepét tartotta. Nagy ünnepséget rendeztek, amelyen Liszt Ferencet is részt vett és itt mutatták be először Szent Erzsébet című oratóriumát. Ezen a rendkívüli zenei ünnepen való közreműködését Hollósy Kornélia sem tagadhatta meg.
Az Európában 1889. őszén elterjedt súlyos influenza járvány eljutott Hollósy Kornélia családjába is. Először a férje betegedett meg, majd az alig hat éves unoka és végül Kornélia is megkapta a betegséget. A leggondosabb ápolás és orvosi kezelés ellenére is a betegség annyira elhatalmasodott, hogy Hollósy Kornélia 1890. február 10-én meghalt.
Szász Károly református püspök, a szalon egykori vendége így búcsúzott tőle:
"Egyszer aztán elnémul, elhallgat,
Mindörökre vége fénynek, dalnak.
Harmatos lomb, sűrű bokor árnya
Sírva borul a holt csalogányra.
Kis bokornak sóhajtó, kesergő
Panaszától megzendül az erdő,
Mély zúgását hegy-völgy továbbadja
Kis csalogányt egy ország siratja."
A váratlan haláleset gyászba borította nem csak a családot, de az egész ország gyászolta a feledhetetlen nagy művésznőt, a „magyar csalogányt”.
Hollósy Kornéliát, Lonovics József, főispán feleségét a dombegyházi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. 63 évet élt.
Hollósy Gerti
