Jó lenne, ha lassan vége lenne ennek az agyatlan magyarkodásnak. Lassan már nem tudom eldönteni, hogy magyar vagyok-e, hisz ahány okos, annyiféleképp értelmezi a magyarságomat.
Magyar vagyok, mert itt születtem, ezt a nyelvet beszélem. Ha külföldöm éltem, büszkén vállaltam magyarságom, sőt, még zászló is van a kertünkben.
Nem vagyok magyar, mert szinte az összes felmenőm németajkú. Dédnagymamám jobban beszélt németül, mint magyarul. Nem tudom az Árpádházig visszavezetni a családfám, nem lobogtatok Árpád-sávos lobogót (sőt, viszolygok tőle), nem tudnék hűségesküt tenni egy műkoronának (főleg, mivel köztársaságban élünk) és nem akarok fekete egyenruhában masírozó fiatalokat látni az országban.
Liberális vagyok (nem a magyar értelemben), mert hiszek az egyén szabadságában, a polgári demokráciában, elítélem a szélsőségeket.
Globalizáció párti is vagyok, mert élvezem, hogy bármikor rendelhetek bármit, akár Hong-kongból is. Nem akarom, hogy valaki megmondja, hogy milyen nemzetiségű árut vegyek, hol tankoljak, mit és milyen nyelven tanítsak a fiamnak
Konzervatív is vagyok, mert hiszek a hagyományokban, de azt is vallom, hogy a hagyományok megtartása nem jelenti azt, hogy azok esetleg teljesen változtathatatlanok. Hiszem, hogy nincs szükségünk ekkora politikai garnitúrára, parlamentre. Nem hiszek az általános választójogban, mert amíg a nem adózó szavazata egyezik az adózóéval, addig csak a demagógia és a populizmus uralja a politikai kultúrát vagy kultúrálatlanságot.
Republikánus is vagyok, mert nem hiszem, hogy mindent a gazdagoknak kéne fizetni, s közben az ország fele meg segélyekből éljen.
Radikális is vagyok, mert nem hiszek a segélyezésben, sőt még az esélyegyenlőségben sem. Biztos, hogy szépen hangzik ez az egyenlősdi, de értsük már meg, hogy olyan sosem lesz, hogy mindenki egyenlő. Egyszer már megpróbáltuk. Nem sikerült. Most is annak a levét isszuk. Aki egyenlő akar lenni, elmehet Észak-Koreába. Ott mindenki egyenlően szegény, kivéve a komcsi pártvezetést. Eltiltanék mindenkit a politizálástól, aki 1990 előtt bármilyen politikai pozícióban volt. Nem engedném, hogy fiatal, munkát még messziről sem ismerő emberek bármilyen képviselőséget vállaljanak.
De mindegy is. Nem is érdekes, hogy én milyen identitászavarban szenvedek. De mit szóljon az muzulmán hitet valló, magyar feleséggel rendelkező, itt dolgozó és adózó, segélyt még hírből sem ismerő állampolgár? Pedig, hogy lehet, hogy hasznosabb tagja a magyar társadalomnak, mint aki segélyért szül gyereket, aki anélkül lehet Európa Parlamenti képviselő, hogy életében huzamosabb ideig dolgozott volna, vagy akár aki politikai befolyását kihasználva korrumpálódik, hazudik és csal.
Nehéz lesz az én ízlésemet bárkinek is kielégítenie, de fogadok, hogy rengeteg fantasztikus ígéret közül választhatok majd.
