A 20. század fordulója a magyar temetői művészet fénykora. Az egykor páratlan igényességgel megépített kripták és síremlékek jelentős része azonban a családok kihalása és az államosítások miatt mára a pusztulás szélére került. A Fiumei úti Nemzeti Sírkert ebből a szempontból szerencsés kivétel: sírépítményeinek többsége jó állapotban van. A Maloschik-családé azonban a szomorú kivételek közé tartozik: negyven évnyi gazdátlanság után ugyanis csak a rendszerváltáskor kapták vissza a családi mauzóleumot. Azóta küzdenek a dédnagypapa által építtetett, egyedülálló szecessziós műemlék megmentéséért, amelyet öt év múlva mégis elveszíthetnek.
Angyalok a Malosik-mauzóleum kápolnájában. Fotó: Őry Dániel
Maloschik Edittel és Klárával a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben találkozunk. Edit jól ismeri a temető minden zegét-zugát, hiszen az átlagosnál jóval több időt tölt itt: a híres szecessziós árkádsor végén, Jókai és Ady sírjai között ugyanis az ő családtagjai nyugszanak a dédapa, Malosik Antal által építtetett mauzóleumban, amely a temető legnagyobb és legszebb síremlékei közé tartozik.
„Az ajtót már mi csináltattuk meg” – jegyzi meg Edit, miközben a mauzóleum lépcsősorának tetején állva kitárja a feketére festett ajtószárnyat. Az 1917-ben elkészült mauzóleumba a család még az ötvenes években is temethetett, 1964-ben azonban már nem engedték őket vissza. Hosszú évtizedekig magára hagyatva állt a síremlék, úgymond az állam kezelésében. A nyolcvanas években a természetes állagromlást beköltöző hajléktalanok súlyosbították. Amikor 1989-ben a családtagok úgy döntöttek: visszafoglalják felmenőik sírhelyét, úgy kellett összeszedegetni a csontokat a kripta padlójáról.
A feltáruló ajtó mögött kis mérete ellenére meglepően igényes kápolna fogad. A Magyarországon szokatlan megformálású, indiai sziklatemplomokra emlékeztető kripta ugyanis kétszintes: a hátsó oldalról megközelíthető alsó szinten helyezték el a koporsókat, felül pedig kis oltárral és padokkal berendezett teret alakítottak ki. Az ablakok Róth Miksa műhelyében készültek, akárcsak az apró tér fölé boruló üvegmozaik a négy hatalmas angyallal. Megvan az eredeti Villeroy&Boch padlóburkolat, a Thék Endre műhelyében készült, gyönyörűen faragott pad darabjai, valamint az egyik kovácsoltvas kandeláber maradványa. A márványoltár hatalmas, a falhoz rögzített keresztje azonban a beázás miatt levált és a földre zuhant. A korpuszt a család sokáig elveszettnek hitte, Edit azonban nemrég felfedezte a temető bejáratánál álló Kegyeleti Múzeumban, az állandó kiállításon.
A mai napig a kápolnában áll az építtető, Malosik Antal és felesége, Katzer Emília márvány mellszobra, amely a korpusszal együtt Istók János műhelyében készült, de alighanem az unokatestvér Stróbl Alajos tervei alapján. Ellentétben a temető más kriptaépíttetőivel, például Ganz Ábrahámmal, a Malosik név a ma emberének nem cseng ismerősen. A morvaországi Josefsdorfban, szegény római katolikus családban született Vaclav Malosik iskoláit Szakolcán végezte, a szlovák származású későbbi hercegprímással, Csernoch Jánossal egy osztályban, majd 18 esztendősen érkezett Magyarországra szerencsét próbálni. Budapestre költöző fivéreihez hasonlóan a vendéglátóiparban helyezkedett el. Magyarul az Antal nevet használta, családnevét pedig 1867-től Maloschikként írta (a család is így használja ma, a mauzóleumon viszont az egyszerűbb forma olvasható). 1911-ig bornagykereskedőként tevékenykedett, országos hálózatot építve ki. Az ország első tíz adófizető polgára közé dolgozta fel magát, a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestületének díszalelnöke volt, emellett közismert mecénás Budapesten és szülővárosában is. Halála után, 1921 májusában A Vendéglős szaklapban Glück Frigyes, a Pannónia Szálloda legendás tulajdonosa búcsúztatta meghatott sorokkal, a temetőben pedig Gundel Károly mondott búcsúbeszédet.
Akkor már ugyanis állt a családi mauzóleum; a kor szokásához híven Malosik jóval halála előtt, 1906-ban megkereste Wachtel Elemért a tervezéssel. Nem tudni, miért éppen őt: a család tulajdonában levő bérházat a Thököly út 5. alatt nem Wachtel tervezte, aki ráadásul 1906-ban még csak 27 éves volt, és frissen érkezett haza a neves német építész, Alfred Messel mellett töltött tanulóévekről. A források hiányában nehéz megmondani, de alighanem ez az első magyarországi munkája, több komoly német épület után. Az egészen 1917-ig elhúzódó építkezés a családtagok elmondása szerint egy háromemeletes lakóház árát emésztette fel, elsősorban a felhasznált, első osztályú anyagok miatt. Tény, hogy ilyen reprezentatív kriptaépület nincs sok a Fiumei úti temetőben. A három politikai nagyság, Deák, Batthyány és Kossuth mauzóleumait az állam tartja (jó) karban, Ganz Ábrahámét a gyár újíttatta fel néhány éve. Malosik Antalé azonban a családra maradt.
A Malosik-mauzóleum ablakait ma a Róth Miksa Emlékmúzeumban őrzi. Fotó: Míves Üvegműhely
A család saját költségén állíttatta helyre az ablakokat, majd a restaurátor tanácsára megőrzésre a múzeumnak adták. Fotó: Míves Üvegműhely
A rendszerváltás után az egykori vagyonból a család nem sokat kapott vissza; a legnagyobb értéket épp a legnagyobb terhet is jelentő mauzóleum képviseli. 2002-ben Nagy Bálint építészirodája még a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megbízásából elkészítette a rekonstrukciós terveket. Az eddig megvalósult munka már a család szervezésében zajlott, pályázati pénzek és elsősorban a Nemzeti Panteon Alapítvány segítségével. A bejárati ajtó elkészíttetése után a legsürgősebb lépés a tető helyreállítása volt, hiszen az elmozdult kövek repedéseiben növények telepedtek meg, és az itt leszivárgó, télen megfagyó víz rongálta a leginkább az épületet. Ezt követte az igen sérülékeny üvegablakok restaurálása. A munkát a lapunkban nemrég bemutatott Míves Üvegstúdió végezte, az ablakok pedig a temető helyett egyelőre a Róth Miksa Emlékmúzeum biztonságos falai között várnak sorsukra. A következő lépés a mennyezeti mozaik helyreállítása volna; a mester már megvan, pénz azonban egyelőre nincs.
A család hamarosan újabb próbatétel elé kerül. Bár a kripta saját tulajdonuk, az alatta levő földterület a temetőé, amelynek százéves bérlete 2017-ben lejár. A megújításhoz várhatóan újabb komoly összegre lenne szükség, különben nem használhatják többet a mauzóleumot. Mindezt annak ellenére, hogy saját hibájukon kívül már így is kizárták őket évtizedekre. Edit és Klára tovább dolgoznak azon, hogy a Malosik-kripta épségben átvészeljen egy újabb századot – de az korántsem biztos, hogy a család használatában.
A Maloschik-család alapítványt hozott létre, ahova örömmel fogadják az 1%-os felajánlást és egyéb adományokat is: Malosik-Mauzóleum Alapítvány, Adószám: 18124602-1-41, bankszámlaszám: Erste 1160006-00000000-19479819. További információért a mauzóleum és az alapítvány ügyében Horváthné Malosik Editet lehet keresni, a 06 20 448 13 19 telefonszámon.
Hozzászólások