2013. február 28., csütörtök

» Szentatyánk, XVI. Benedek búcsúbeszéde Castel Gandolfóban

19:59 | Aktualitás | vatikanifigyelo | 0 komment

2013. február 28-án 17:38-kor a Castel Gandolfo-i pápai palota homlokzati erkélyéről mondta el utolsó pápai beszédét s adta utolsó apostoli áldását XVI. Benedek pápa.

„Köszönöm. Köszönöm nektek!

Kedves barátaim, örülök, hogy itt lehetek veletek, ahol a teremtett világ és a ti rokonszenvetek vesz körül, ami nagyon jólesik nekem. Köszönöm barátságotokat, szereteteteket.

Tudjátok, hogy ez a napom különbözik a korábbiaktól. Nem vagyok már a katolikus Egyház pápája: este nyolc óráig még az leszek, azután már nem. Egyszerűen egy zarándok vagyok, aki földi zarándokútjának utolsó szakaszát kezdi meg. De szeretnék szívemből, szeretetemmel, imádságommal, gondolkodásommal, minden benső erőmmel a közjóért és az Egyház és a világ javáért dolgozni. S nagyban érzem rokonszenvetek támogatását. Menjünk tovább az Úrral az Egyház és a világ javára.

Köszönöm, most teljes szívemből adom rátok áldásomat.

Áldjon meg minket a mindenható Isten, áldjon meg titeket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek!

Köszönöm, jó éjszakát! Köszönöm mindnyájatoknak!”

» A Pápai Államtitkárság tiltakozik a nyomásgyakorlás ellen

19:49 | Római Kúria | Aktualitás | vatikanifigyelo | 0 komment

A Pápai Államtitkárság közleménye 2013. február 23-án

A Bíborosi Kollégium szabadságát, amelynek a jog szerint feladata a Római Pápai megválasztása, a Szentszék mindig is fáradhatatlanul védelmezte annak biztosítékaként, hogy a választás egyedül az Egyház javát célzó megfontolásokon alapuljon.

Az évszázadok során a bíborosoknak az egyes választókra, vagy magára a Kollégiumra irányuló nyomásgyakorlás számos formájával kellett szembesülniük, melyek döntéseiket politikai, vagy világi logika szerint akarták befolyásolni.

A múltban az úgynevezett hatalmak, vagyis az államok törekedtek befolyásukat érvényesíteni a pápaválasztás során, ma pedig a közvélemény súlyát kísérlik meg kijátszani, sokszor olyan megfontolások alapján, amelyek nem ragadják meg az Egyház által átélt időszak jellegzetes lelki természetét.

Sajnálatos, hogy a konklávé kezdetének közeledtével, amikor is a bíborosoknak lelkiismereti és Isten előtti kötelessége teljes szabadsággal kinyilvánítani választásukat, sokasodnak a sokszor nem ellenőrzött, vagy ellenőrizhetetlen, sőt egyenesen hamis híresztelések, amikből súlyos károk származnak a személyekre és az intézményekre nézve is.

Ezekben a pillanatokban a katolikusok mindennél jobban összpontosítanak arra, ami lényeges: imádkoznak Benedek pápáért, imádkoznak, hogy a Szentlélek világosítsa meg a Bíborosi Kollégiumot, imádkoznak a jövendő pápáért, bizakodva, hogy Péter hajójának sorsa Isten kezében van.

(VF fordítás)

» XVI. Benedek pápa lemondónyilatkozata

2013. február 11-én a vatikáni Apostoli Palotában megtartott konzisztórium végén Szentatyánk, XVI. Benedek bejelentette, hogy 2013. február 28. este 8 órai hatállyal lemond a péteri szolgálatról.

A latin nyelvű nyilatkozat magyar fordítása:

Kedves Testvérek!

Nem csupán a három szentté avatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem hogy közöljek veletek egy, az egyház élete szempontjából nagy jelentőséggel bíró döntést. Miután ismételt lelkiismeretvizsgálatot tartottam az Úr színe előtt arra a bizonyosságra jutottam, hogy előrehaladott korom miatt nincs már elég erőm a péteri szolgálat megfelelő gyakorlásához.

Tudatában vagyok, hogy ezt a szolgálatot, a maga lelki lényegéből fakadóan, nem csupán tettel és szóval kell ellátni, de nem kevésbé szenvedéssel és imádsággal.

Mindazonáltal a mai, gyorsan változó, s a hitéletet érintő nagy jelentőségű kérdések által hányatott világban, Szent Péter hajójának kormányzásához és az Evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Arra az erőre, ami az utóbbi hónapokban olyannyira megfogyatkozott bennem, hogy el kell ismernem, képtelen vagyok jól ellátni a rám bízott szolgálatot.

Éppen ezért, cselekedetem súlyának teljes tudatában, teljes szabadsággal kijelentem, hogy lemondok Róma püspökének, Szent Péter utódjának a bíborosok keze által 2005. április 19-én rám bízott szolgálatáról. Oly módon, hogy 2013. február 28-án 20 órakor a római szék, Szent Péter széke megüresedett lesz, és azoknak, akiknek ez a feladatuk, össze kell hívniuk az új római pápát megválasztó konklávét.

Kedves Testvérek, igaz szívből köszönetet mondok nektek mindazért a szeretetért és munkáért, amivel velem együtt hordoztátok szolgálatom súlyát, és bocsánatot kérek minden hibámért.

Bízzuk most az egyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaira, s kérjük az ő Szentséges Anyját, Máriát, hogy anyai jóságával támogassa a bíboros atyákat az új Római Pápa megválasztásakor.

Ami engem illet, a jövőben is teljes szívemből, egy imádságnak szentelt élettel akarom szolgálni Isten Szent Egyházát.

(VF ford.)

2012. április 6., péntek

» Az engedelmesség és a szabadság közötti hamis ellentét

14:12 | XVI. Benedek | Hit és tanítás | vatikanifigyelo | 1 komment

A nagycsütörtök esti szentmisén XVI. Benedek – mintegy folytatván a délelőtt megkezdett gondolatmenetet – az engedelmesség és a szabadság látszólagos ellentmondásának tarthatatlanságára világított rá Krisztus példája nyomán.

Homíliájának vonatkozó része (VF-fordítás):

„Oda kell figyelnünk Jézus Olajfák-hegyi imájának tartalmára is. Jézus azt mondja: „Abba, Atyám! Te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!" (Mk 14,36). Az Ember Jézus természetes akarata ijedten hátrál az ilyen hatalmas dolog elől. Azt kéri, hogy kíméljék meg tőle. Fiúként azonban ezt az emberi akaratot az Atya akaratába helyezi: nem én, hanem te. Ezáltal Jézus megváltoztatta Ádám hozzáállását, az ember elsődleges bűnét, s így meggyógyította az embert.

Ádám hozzáállása ez volt: ne az legyen, amit te akartál, Isten, hanem én magam akarok isten lenni. Ez a gőg a bűn igazi lényege. Úgy gondoljuk, hogy akkor lehetünk csak szabadok és valóban saját magunk, ha kizárólag a saját akaratunkat követjük. Isten a szabadságunk ellentétének tűnik. Meg kell szabadulnunk Tőle – így gondoljuk – mert csak akkor leszünk szabadok. Ez az az alapvető lázadás, ami áthatja a történelmet, s az alapvető hazugság, ami kiforgatja életünket.

Amikor az ember Isten ellen fordul, saját igazsága ellen fordul s így nem szabaddá lesz, hanem elidegenedik saját magától. Csak akkor vagyunk szabadok, ha saját igazságunkban maradunk, ha együtt vagyunk Istennel. Akkor leszünk valójában „olyanok, mint Isten” – nem pedig akkor, ha szembeszállunk Istennel, vagy megszabadulunk Tőle, vagy tagadjuk Őt.

Az Olajfák-hegyén mondott küzdelmes imádságával Jézus feloldotta az engedelmesség és a szabadság közötti hamis ellentétet, és megnyitotta az utat a szabadság felé. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy vezessen el minket az Isten akaratára kimondandó „igenre”, s így tegyen minket valóban szabaddá.”

» Az engedetlenség révén meg lehet újítani az Egyházat?

14:09 | XVI. Benedek | Hit és tanítás | vatikanifigyelo | 0 komment

Nagycsütörtök az áldozati papság alapításának ünnepe is, s ezért a délelőtti krizmaszentelési misén az egyházmegye papsága a püspök előtt megújítja ígéreteit. Nem véletlen, hogy XVI. Benedek is ezt az alkalmat használta fel, hogy nagyon is egyértelmű iránymutatást adjon a papoknak arról, hogyan is kell hitelesnek lenniük. Egyúttal szelíd, de határozott választ adott arra is, mi az értelme a papi engedelmességnek és hogyan is kell hozzáfogni az Egyház – egyesek által fennhangon szorgalmazott – megújításához. Egyértelműen az osztrák „papi kezdeményezésre” (Pfarrer-Initiative) célzott.

Röviden: Isten akaratát Jézus tudta hitelesen értelmezni számunkra. Ő pedig engedelmes volt az Atya akarata iránt, méghozzá nem is akárhogyan: egészen a kereszthalálig. És ezek után még vannak, akik az engedetlenségben látnák a megújulás útját? Az Egyház megújulásának előfeltétele, hogy mind jobban hasonlóvá váljunk Krisztushoz: ezért van az, hogy az igazi egyházreformerek a szentek voltak. Az Evangéliumot, az Egyház tanítását nem csak prédikálni kell, hanem saját életünkben meg is kell élni – figyelmeztette a papokat Szentatyánk.

A Szentatya homíliájának vonatkozó részei (VF-fordítás):

„Hogyan kell megvalósulnia ennek a Krisztushoz hasonulásnak, aki nem uralkodik, hanem szolgál; nem elvesz, hanem ad – hogyan kell hát ennek megvalósulnia abban a gyakorta drámai helyzetben, amiben ma az Egyház leledzik? Nemrég az egyik európai országban papok egy csoportja engedetlenségi felhívást tett közzé, amiben egyúttal konkrét példákat is felhozott az engedetlenség lehetséges kifejezési formáira, akár a Tanítóhivatal által véglegesnek kijelentett döntéseket is figyelmen kívül hagyva. Például a nők pappá szentelésének kérdésével kapcsolatban, amiről Boldog II. János Pál pápa végérvényesen kijelentette, hogy az Egyház erre nézve semmilyen felhatalmazást nem kapott az Úrtól.

Az engedetlenség az Egyház megújításának útja volna? Szeretnénk hinni a felhívás szerzőinek, amikor azt állítják, hogy az Egyház iránti buzgalom indítja őket; amikor meggyőződésüknek mondják, hogy az intézmények lassúságával szemben drasztikus eszközöket kell alkalmazni, s így nyitni új utakat – annak érdekében, hogy az Egyház ma újra a helyzet magaslatán álljon. De az engedetlenség valóban egy járható út? Vajon fel lehet-e benne fedezni valamit a Krisztushoz hasonulásból, ami minden megújulás előfeltétele? Vagy inkább csak egy elkeseredett törekvés volna, hogy csináljunk valamit, hogy az Egyházat a saját vágyainknak és elképzeléseinknek megfelelően alakítsuk át?

De ne egyszerűsítsük le túlzottan a problémát. Krisztus talán nem korrigálta azokat az emberi hagyományokat, amik Isten szavának és akaratának elnyomásával fenyegettek? De, megtette, méghozzá azért, hogy újra felébressze az Isten valódi akarata, s az ő örökérvényű igéje iránti engedelmességet. Ő éppenséggel az igazi engedelmességet tartotta fontosnak az emberi önkényességgel szemben. S ne feledjük: Ő volt a Fiú, akinek egyedülálló hatalma és felelőssége volt, hogy felfedje Isten hiteles akaratát, hogy Isten igéje számára ily módon megnyissa az utat a pogányok világa felé. Végül pedig a küldetését Ő a kereszthalálig tartó engedelmességével és alázatosságával valósította meg, s így hitelessé tette küldetését. Ne az én akaratom, hanem a tiéd: ezek a szavak fedik fel előttünk a Fiút, az ő alázatosságát, s ezzel együtt istenségét, s ezek mutatják meg számunkra az utat.

De tegyük fel még egyszer a kérdést magunknak: nem lehet, hogy ezen megfontolásokkal valójában csak a mozdulatlanságot, a hagyomány megmerevedését védjük? Nem. Aki végigtekint a zsinat utáni korszak történelmén, felismerheti a valódi megújulás dinamikáját, amely élettel teli mozgalmakban gyakorta váratlan formákat öltött, s ami mintegy tapinthatóvá teszi a Szentegyház kifogyhatatlan vitalitását, a Szentlélek jelenlétét és hatékony működését. S ha azokra az emberekre tekintünk, akiktől az élet ezen friss folyamai fakadtak s fakadnak, azt látjuk, az új termékenységhez az kell, hogy el legyünk telve a hit örömével, az engedelmesség radikalitásával, a remény dinamikájával és a szeretet erejével.

Kedves barátaim! Világos, hogy minden megújulás előfeltétele és alapja a Krisztushoz hasonulás. (…) A szentek megmutatják nekünk, hogyan működik a megújulás és hogyan állhatunk annak szolgálatába. És segítenek megérteni, hogy Isten nem a nagy számokat nézi és a külső sikereket, hanem a mustármag alázatos jelében aratja győzelmét. (…)

Igehirdetésünk mércéjét Jézus Krisztus szavai adják: „Tanításom nem tőlem való, hanem attól, aki küldött.” (Jn 7,16). Nem saját elméleteinket és magánvéleményünket hirdetjük, hanem az Egyház hitét, amelynek szolgái vagyunk. Ez azonban természetesen nem azt jelenti, hogy nekem ne kellene teljes valómmal támogatnom ezt a tanítást és ne kellene hozzá szilárdan ragaszkodnom. (…)

Ha nem önmagunkat hirdetjük, s ha bensőleg teljes mértékben azonosulunk Azzal, aki arra hívott bennünket, hogy hírnökei legyünk, s így a hit alakít bennünket, és megéljük a hitet – igehirdetésünk csakis így lesz hiteles. Nem reklámozom magamat, hanem odaadom magamat. Az ars-i plébános nem volt tanult értelmiségi, mint tudjuk. Igehirdetése mégis megérintette az emberek szívét, mert szívében őt magát is megérintették. (…)

Az embereknek nem szabad soha úgy érezniük, hogy mi lelkiismeretesen kitöltjük ugyan a munkaidőnket, de előtte és utána csakis magunkéi vagyunk. Egy pap sosem saját magáé. Az embereknek buzgóságunkat kell érzékelniük, ami által hiteles tanúságot teszünk Jézus Krisztus Evangéliumáról.”

2012. január 22., vasárnap

» Egyházi törvények helyes értelmezése

18:38 | Római Kúria | Kánonjog | vatikanifigyelo | 0 komment

Amikor a pápa kihallgatáson fogadja a Rota Romana Bíróság bíráit és munkatársait, a bírósági éved megnyitása alkalmával, beszédében mindig az egész Egyház számára jelentőséggel bíró üzeneteket fogalmaz meg. Iránymutatással szolgál az egyházi igazságszolgáltatás számára, és jogfilozófiai kérdésekben is kifejti tanítását. Ezek a beszédek, amint arra a pápa ezúttal is nyomatékosan emlékeztetett, kötelező erővel bírnak.

Az idei Rota-beszédben XVI. Benedek az egyházi törvény értelmezésének kérdését taglalta. Két téves hozzáállás elítélése mellett természetesen kifejtette azt is, mi a helyes út, amit tehát követni kell (a Vatikáni Rádió ismertetője itt olvasható).

Az egyik szélsőséges hozzáállás az egyházi törvényekhez a jogszabály betűjének szolgai követésében áll. Ez a manapság a világi jogban uralkodó jogpozitivista felfogás: az a törvény, amit az illetékes törvényhozó a megfelelő formában törvényként kihirdet. Esetünkben a kánonjogi kódex és egyéb pápai dokumentumok. Ez azonban teljesen elszakad az Egyház valóságától, megfeledkezik arról, ami mégiscsak a legfontosabb: a természetjogról és a tételes isteni jogról (vagyis az Isten által adott törvényeket írásba foglaló egyházi tanításról, ami nem mind a kánonjogi kódexben található meg).

A másik téves és szélsőséges felfogás pedig mindenféle „pasztorális” ürüggyel kifacsarja, vagy egyszerűen megkerüli az egyházi jogszabályokat. Vagyis: nem az a lényeg, mit akart a törvényhozó, s mit tartalmaz a jogszabály, hanem az, hogyan lehet a szabályokat úgy értelmezni, hogy azok a saját elképzeléseinket és az általunk kigondolt megoldásokat igazolják, mert vélt „lelkipásztori szempontok” így diktálnák. Ez is olyan, mint a jogpozitivista megközelítés, mondja a Szentatya, csak ellenkező előjellel: a törvény betűje helyett az önkényes értelmezéshez ragaszkodik.

Ezekkel szemben a helyes felfogás az, ami nemcsak a törvényességet de az igazságosságot is biztosítja. A pápa visszatérően hangoztatja a nem hívők előtt is – legutóbb a német parlamentben – hogy az igazi jog nem szakadhat el az igazságosságtól. Még inkább igaz ez Egyházra: a kánonjog esetében végképp nem válhat külön a törvényesség és az igazságosság. Hiszen az Egyházban minden kérdésnek, még a tisztán egyházi törvények által szabályozott kérdéseknek is van valami isteni jogi, hittani alapja.

Az egyházi törvény valódi értelmének megértéséhez tehát figyelembe kell venni, mi is az, amit szabályozni kíván, mindenekelőtt azt kell megérteni, miről is szól maga az Egyház léte és élete.

XVI. Benedek a mostani beszédben külön kijelentette, hogy a kánonjogra is érvényes a „folytonosság és reform hermeneutikája”, akárcsak a II. Vatikáni Zsinat tanítására. Vagyis az egyházi törvények értelmezéséhez az egyházi hagyomány egészét figyelembe kell venni, s a jogszabályt az „Egyházban kell értelmezni”, vagyis az Egyház sajátos céljának és természetének megfelelően. Ahogy a pápa mondta: egyházias érzülettel.

Végül a pápa két fontos figyelmeztetést intézett a kánonjog művelőihez. Egyrészt engedelmesen, becsülettel és odaadással kell fogadni az Egyház törvényeit, és azonosulni kell velük, legyen szó akár az illetékes főpásztorok rendelkezéseiről, akár – s még inkább – a pápa által hozott jogszabályokról, illetve a vonatkozó pápai tanításról. Másrészt pedig – főként az egyházi bíróságoknak – munkájuk során alkalmazniuk kell az egységes jogértelmezést biztosító, amúgy kötelező erejű jogi eszközöket: a vonatkozó pápai tanítást (különösen a mostanihoz hasonló Rota-beszédeket), továbbá magának a Rota Romanának a jogalkalmazási gyakorlatát, valamint a Római Kúria többi dikasztériuma által kiadott jogszabályokat és nyilatkozatokat.

Kicsit olyan, mintha arra figyelmeztetne, hogy a „Roma locuta causa finita” ősi alapelve továbbra is érvényes.

Érdemes megemlíteni, hogy a Rota Romana tavaly újabb kompetenciákat kapott a Qaerit semper motu proprio alapján. Mindeddig tevékenységének túlnyomó többségét a házassági semmisségi perek képezték. Mostantól ezek mellett ítélkezni fog a megkötött de el nem hált házasságok ügyeiben, valamint az egyházi renddel kapcsolatos semmisségi ügyekben is (érvénytelen papszentelés). Ez a két kategória eddig az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció illetékességébe tartozott, lévén hogy szentségekkel kapcsolatos kérdéseket érint. XVI. Benedek a Qaerit semperrel egyfajta „profiltisztítást” hajtott végre ennél a kongregációnál, hogy legfőbb feladatára, a liturgia előmozdítására tudjon összpontosítani.

2012. január 6., péntek

» A negyedik konzisztórium

Huszonkét új bíboros, köztük 18 választókorú – tehát 80 év alatti – kinevezését jelentette be XVI. Benedek a vízkereszti Úrangyala-imádság végén. Jelenleg a 192 bíborosból 108 választókorú, így a februári konzisztóriummal – hacsak rövid időre is – 126-ra emelkedik létszámuk, vagyis a Szentatya túllép a 120 fős „törvényes limiten” – ami persze jogában áll. Figyelembe kell venni azonban, hogy még az idén további 11 bíboros lépi át a 80 éves választói korhatárt.

A mostani konzisztóriummal az olasz bíborosok létszáma egy esetleges konklávé létszámának negyedét tenné ki, az őket követő legnépesebb nemzeti csoport az amerikai, összesen 18 kardinálissal. Noha minden országban kiemelt figyelemmel követik a bíborosi kalapok földrajzi elosztását, valójában a kinevezések nem a katolikusok létszámának aránya alapján történnek, ez utóbbi szempont csak második helyen játszhat szerepet. Ezért nem hordoz különösebb üzenetet, hogy a mostani alkalommal például nem lesz afrikai a kinevezettek között. A bíborosi kinevezések nagy része „hivatalból” történik: a Római Kúria dikasztériumainak vezetői szinte automatikusan (a pápai tanácsok elnökei nem feltétlenül), illetve a fontosabb egyházmegyék főpásztorai az első adandó alkalommal bekerülnek a Szent Kollégiumba.

A mostani lista ezért nem sok meglepetést tartalmaz: az elmúlt hónapokban a vatikáni kongregációk és hivatalok élén több olyan személyi változás történt, ami miatt az új bíborosok nagy része a Kúriából kerül ki.

Ilyen az olasz Fernando Filoni (Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa) és a brazil João Braz De Aviz (Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregáció prefektusa), a két fontos szentszéki gazdasági tárcát vezető Domenico Calcagno (Apostoli Szék Vagyonkezelőségének elnöke) és Giuseppe Versaldi (Szentszék Gazdasági Ügyei Prefektúrájának elnöke), továbbá Giuseppe Bertello vatikánvárosi kormányzó (Vatikánvárosi Pápai Bizottság és Kormányzóság elnöke, amolyan „főpolgármester”), az amerikai Edwin F. O’Brien (Szent Sír Lovagrend nagymestere), a spanyol Santos Abril y Castelló, a S. Maria Maggiore-bazilika archipresbiterje, vagy éppen az alig egy nappal a mostani bejelentés előtt kinevezett új, portugál származású főpenitenciárius, Manuel Monteiro de Castro.

Nem számít automatikusnak a két pápai tanácsi elnök bíborosi méltóságra emelése: Francesco Coccopalmerio (Törvényszövegek Pápai Tanácsa) már két konzisztóriumot „kihagyott”, Antonio Maria Veglió (Migránsok és Útonlevők Pápai Tanácsa) viszont csak a legutóbbit – ráadásul az ő neve nem is szerepelt azok között, akiket az elemzők most esélyesnek tartottak. Várnia kell még viszont a bíborosi kalapra Salvatore Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének, akire pedig az idén induló Hit Éve és az októberi püspöki szinódus kapcsán központi szerep vár a Kúriában.

Az egyházmegyés főpásztorok esetében ezúttal is érvényesült az íratlan szabály, hogy egy székhelynek egyszerre csak egy választókorú bíborosa lehet, így ahol a nyugalmazott érsek még 80 év alatti, az utódnak várnia kell. Ez alól kivételt – ezúttal – Giuseppe Betori firenzei érsek képez, aki korábban az olasz püspöki konferencia főtitkára volt, s elődje, Ennio Antonelli bíboros a Pápai Családtanács elnöke. Dominik Duka prágai, Timothy Dolan New York-i és John Tong Hon Hong Kong-i érsek azért kerülhetett mégis a listára, mert elődjük a közeli hónapokban lépi át a 80-at.

Két ún. sajátjogú egyház vezetője is megkapja a bíborosi kalapot: az indiai George Alencherry ernakulam-angamalyi szír-malabár rítusú nagyérsek, valamint Lucian Mureşan fogaras-gyulafehérvári román görögkatolikus nagyérsek. Ez utóbbi már betöltötte a 80-at, így kinevezése részben az általa vezetett egyház megbecsülését, részben saját „életműve”elismerését jelenti (a román görögkatolikus egyházat XVI. Benedek emelte a nagyobb önállósággal járó nagyérseki rangra 2005-ben). A keleti rítusú egyházak vezetői azért kapnak kinevezést a Bíborosi Kollégiumba (ami pedig eredetileg a „római”, tehát latin rítusú klérus intézménye), hogy az egyetemes Egyház sokszínűségét és egységét képviseljék a pápa legszorosabb tanácsadói körében.

A konzisztóriumok alkalmával többnyire a 80. évüket már betöltött bíborosok jelentik az igazi meglepetést, akik mintegy „életműdíjként” kapják az elismerést, hivatali kötöttségek nélkül, így esetükben érvényesül legjobban a pápa személyes választása.

Ezúttal három jeles teológust tüntet ki a Szentatya, akik közül a máltai ágostonrendi Prosper Grech és a német jezsuita Karl Becker sokáig munkatársai voltak a Hittani Kongregáció konzultoraként. A Gregoriana Egyetem dogmatika professzora, P. Becker szakértelmét Ratzinger bíboros mindig is nagyra becsülte, többek között részt vett a katolikus-evangélikus Közös Nyilatkozat a Megigazulásról szerkesztésében, vagy legutóbb a Szt. X. Piusz Papi Testvériséggel folytatott teológiai párbeszédben. Grech atya biblikus teológus, a hermeneutika és a patrisztika jeles szakértője, s egyben a történelem második máltai származású bíborosa lesz. A harmadik új bíboros teológus Julien Ries, a Louvain-i Katolikus Egyetem volt professzora, a vallásantropológia atyjának számít, s mint ilyen a vallás társadalmi szerepének tanulmányozója (Szentatyánk egyik kedves témája).

A februári lesz XVI. Benedek pápaságának negyedik konzisztóriuma, s 84-re emelkedik az általa kinevezett bíborosok száma. Akik közül összesen 63-an vehetnének részt egy esetleges konklávén, vagyis a következő pápa megválasztásakor minden bizonnyal már jelenlegi Szentatyánk bíborosai alkotják majd a többséget (mégha nem is a szükséges kétharmadot).

Az új bíborosok életrajza angolul és olaszul.

2011. december 31., szombat

» Keresztény nemzedékek bölcsessége: Te Deum

A pápa szilveszter estéje ünnepi hálaadással telt a Szent Péter-bazilikában, Szűz Mária Istenanyasága ünnepének első vesperása keretében.

A szertartás után a Szentatya szokás szerint kikocsizott a térre, hogy röviden imádkozzon a hatalmas betlehem előtt. A Pápai Svájci Gárda zenekara közben karácsonyi énekeket adott elő.

Részlet XVI. Benedek szilveszteri homíliájából (VF-fordítás):

„Te Deum laudamus! Téged, Isten, dicsérünk! Az Egyház javasolja, hogy ne fejezzük be az évet anélkül, hogy köszönetet mondanánk Istennek jótéteményeiért. Istenben kell véget érnie a mi utolsó óránknak, s az idő és a történelem utolsó órájának. Ha megfeledkezünk életünk ezen végső céljáról a semmibe hullunk, az értelmetlen életbe. Az Egyház ezért adja ajkunkra a Te Deum ősi himnuszát. Számos keresztény nemzedék bölcsességével telített himnusz ez, akik szükségét érezték, hogy magasba emeljék szívüket annak tudatában, hogy mindannyian Isten irgalommal teli kezeiben vagyunk.”

2011. december 29., csütörtök

» A Szent Péter-bazilika betleheme

7:48 | Érdekesség | vatikanifigyelo | 0 komment

A karácsonyi időben nemcsak kint a téren, de bent a Szent Péter-bazilikában is található egy hatalmas betlehem. Első alkalommal 1985-ben állították fel, s a bazilika karbantartói, a „sanpietrinók” gondozzák.

A bazilika baloldali második mellékkápolnáját foglalja el (Szent X. Piusz oltára). Központi szobrait egy oberammergaui fafaragó adományozta II. János Pálnak.

Az idők során jellegzetes olasz betlehemmé fejlődött további szobrokkal, épületekkel. Érdekessége, hogy igazi patak csobog benne, amely egy vízimalom kerekét hajtja. Sőt, az idén, a nap meghatározott óráiban még havazik is benne.

A Kisjézus szobrát maga a Szentatya viszi körmenetben a betlehemhez a karácsony éjjeli szentmise végén. (A Kisjézus ünnepélyes elhelyezése a templomi betlehemben másutt is könnyen megvalósítható szép eleme lehetne az éjjeli szentmisének.)

2011. december 28., szerda

» Karácsonyfa a Szent Péter téren

7:41 | Érdekesség | vatikanifigyelo | 0 komment

Az idei hatalmas karácsonyfát – melyet szintén II. János Pál kezdeményezésére állítanak minden évben – az idén Ukrajna adományozta a Szentatyának. A 30 méteres, 61 éves vörösfenyő Kárpátaljáról érkezett, az ungvári görögkatolikus egyházmegye területéről.

Színes égők, a pápai színeket idéző arany és ezüst üveggömbök díszítik, valamint fából faragott jellegzetes ukrajnai karácsonyfa-díszek.

Felavatására december 16-án került sor (Olaszországban már Advent során felállítják a karácsonyfákat) ukrajnai latin, illetve görög szertartású katolikus, valamint ortodox egyházi hatóságok jelenlétében. A Szentatya nem vett részt az ünnepségen, de különkihallgatáson fogadta a delegációt.

A hozzájuk intézett beszédében emlékeztetett:

„A fenyőfa, mely Krisztus Születésének jelentőségteljes szimbóluma, mert örökzöld ágaival az élet fennmaradására utal, egyúttal hazátok népi vallásosságát és kultúrátok keresztény gyökereit is jelzi. (…)

A Karácsony keresztény ünnep, és jelképei kiemelten utalnak Jézus megtestesülésének és születésének nagy titkára, amit a liturgia folytonosan felidéz. A világegyetem Teremtője gyermekké lett, s eljött közénk, hogy társunk legyen az úton. Kicsinnyé lett, hogy belépve az ember szívébe megújítsa őt szeretetével.”

2011. december 27., kedd

» Betlehem a Szent Péter téren

12:36 | Érdekesség | Történelem | vatikanifigyelo | 0 komment

A Szent Péter téri betlehem állításának hagyománya 1982-re nyúlik vissza, II. János Pál kezdeményezésére. Az idei, sorban a harmincadik óriásbetlehem Szűz Mária életének egyes jeleneteit eleveníti meg: a Vatikánvárosi Kormányzóság technikusai a boldog pápa Mária-tiszteletének kívántak adózni vele.

A központban a betlehemi barlang-istálló áll, benne a fából faragott hatalmas történelmi alakokkal, amiket még 1842-ben Pallotti Szt. Vince alkalmazott először a Sant’Andrea della Valle templomban. Mária, József, a Kisjézus és a Háromkirályok hatalmas szobrait Alessandro Torlonia herceg megbízására faragták.

A tér közepén, az obeliszk mellett álló betlehem-építmény túloldalán kisebb épületek sorakoznak: egyikük ablakán betekintve az angyali üdvözlet jelenete tűnik fel.

A barlang mellett jobbra látható annak jelenete, amikor Szűz Mária felkeresi Erzsébetet.

A főjelenet baloldalán pedig Jézus bemutatásának történetét ábrázolták a jeruzsálemi templomot idéző épületben.

A hatalmas épület-együttes heteken át épült, és egészen február 2-ig, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig lesz látható. December 24-én késő délután avatták fel karácsonyi dalok kíséretében. A Szentatya dolgozószobája ablakából nézte, kezében égő gyertyával. December 31-én este, a Te Deumot követően majd kikocsizik a térre, hogy imádkozzon a betlehemnél – mintegy belépve a jelenetbe letérdel a Kisjézus jászla előtt.

2011. december 25., vasárnap

» Hogyan lett Karácsony a fontosabb ünneppé? – XVI. Benedek éjjeli szentbeszéde

23:53 | XVI. Benedek | Hit és tanítás | vatikanifigyelo | 2 komment

A keresztény hit tartalma szerint, s liturgikus értelemben is a Húsvét a legfontosabb ünnep. Mégis mára a Karácsony mintegy „társadalmilag” fontosabbá nőtte ki magát mint a meghittség és „a szeretet ünnepe”. XVI. Benedek Karácsony éjjeli szentbeszédéből többek között azt is megtudhatjuk, miért alakulhatott ez így.

Amikor Szent Ferenc Greccióban megjelenítette a születéstörténetet, az első élő betlehemet, kézzel foghatóan megtapasztalhatta Isten alázatosságát, aki gondozásra és szeretetre szoruló kisgyermekké lett. A betlehemi Születés-templom alacsony bejárati kapuja jól példázza ezt az alázatot: nekünk is lélekben lehajtott fővel kell átlépnünk a hit kapuját, hogy találkozhassunk Istennel.

Ehhez képest a pápa beszédének lényegét a magyar híradások többsége hozzávetőleg abban vélte megragadni, hogy a pápa „az ünnepet elhomályosító fogyasztási láz ellen szólalt fel”, illetve hogy „a mai embernek el kell szakadnia mindattól, ami ’anyagi, mérhető és kézzel fogható’”…

Íme XVI. Benedek szentbeszédének két vonatkozó részlete:

„Amikor 1223-ban Assisi Ferenc Greccióban a Karácsonyt egy ökörrel és egy szamárral, s egy szalmával teli jászollal ünnepelte meg, a Karácsony titkának új dimenziója vált láthatóvá. Assisi Ferenc Karácsonyt – minden más ünnepnél inkább – ’az ünnepek ünnepének’ nevezte, és ’kimondhatatlan buzgalommal’ ünnepelte (Celanói Tamás, Vita Secunda, 199). Nagy áhítattal csókolgatta a Kisjézus képmását, s gyermek módjára édes szavakat gügyögött, amint azt Celanói Tamás elmeséli (u.o.). Az ókori Egyház számára az ünnepek ünnepe a Húsvét volt: feltámadásával Krisztus ledöntötte a halál kapuját s így radikálisan megváltoztatta a világot: az ember számára magában Istenben teremtett helyet.

Nos, Ferenc nem kívánta az ünnepek ezen objektív rangsorát, a hit belső szerkezetét megváltoztatni, amelynek középpontja a húsvéti titok. Azonban általa, s az ő hite révén valami új történt: Ferenc teljesen új mélységében fedezte fel Jézus emberségét. Istennek ez az ember-léte abban a pillanatban vált számára leginkább evidenssé, amikor Isten Fiát, aki Szűz Máriától született, pólyába takarták és egy jászolba fektették. A feltámadás feltételezi a megtestesülést. Isten Fia mint gyermek, mint valódi emberfia – ez mélységesen megérintette Assisi Szentjének szívét, a hitet szeretetté alakítva. ’Megmutatkozott előttünk Isten jósága és emberek iránti szeretete’: Szent Pál ezen mondta teljesen új mélységet nyert így. A betlehemi istállóban fekvő gyermekben úgymond meg lehet érinteni az Istent, meg lehet simogatni Őt. Így hát az egyházi év egy második súlypontot nyert ezzel az ünneppel, ami mindenekelőtt a szív ünnepe. Mindebben nincsen semmi szentimentalizmus. Éppen Jézus emberi valóságának új megtapasztalásában mutatkozik meg a hit nagy titka.

Ferenc szerette Jézust, a gyermeket, mert ebben a gyermek-létben világossá vált előtte Isten alázatossága. Isten szegénnyé lett. Fia az istálló szegénységében született meg. A gyermek Jézusban Isten függővé tette magát, akinek emberek szeretetére van szüksége, s a szeretetüket – a miénket – kéri.

Mára Karácsony az üzletek ünnepévé lett, a vakító csillogás elrejti Isten alázatának titkát, ami pedig alázatra és egyszerűségre int minket. Kérjük az Urat, hogy segítsen tekintetünkkel áthatolni korunk villódzó kirakatain, hogy mögöttük megleljük a betlehemi istállóban fekvő Kisdedet, s így felfedezzük az igazi örömöt, s az igazi fényt.

A jászol fölött, ahol az ökör és a szamár volt, Ferenc szentmisét mondatott (vö. Celanói Tamás, Vita Prima, 85). Később a jászol fölé oltárt építettek, hogy ahol valamikor az állatok a szénát ették, ott azontúl testük és lelkük egészségére az emberek vegyék az ártatlan és érintetlen Báránynak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak testét, amint azt Celánói Tamás elbeszéli (vö. Celanói Tamás, Vita Prima, 87). A grecciói szent éjben Ferenc, mint diakónus, csengő hangján személyesen énekelte a karácsonyi evangéliumot. A testvérek ragyogó karácsonyi énekeinek köszönhetően az egész szertartás egyetlen örömujjongásnak tűnt (vö. Celanói Tamás, Vita Prima, 85-86). Az Isten alázatosságával való találkozás változott örömmé: az ő jósága adja az igazi ünnepet.”

(…)

„Ha meg akarjuk találni a gyermek képében megjelent Istent, le kell szállnunk ’felvilágosult’ értelmünk magas lováról. Le kell vetkőznünk hamis bizonyosságainkat, szellemi kevélységünket, ami megakadályozza, hogy megérezzük Isten közelségét. Szent Ferenc belső útját kell követnünk – azt az utat, ami a szívet látni képessé tevő külső és belső egyszerűség felé vezet. Meg kell hajolnunk, lelki értelemben úgymond gyalog kell mennünk, hogy beléphessünk a hit kapuján és találkozhassunk Istennel, aki különbözik előítéleteinktől és véleményeinktől: ő az újszülött kisgyermek alázatában megbúvó Isten. Ünnepeljük így e Szent Éj liturgiáját, s mondjunk le arról, hogy az anyagira, a mérhetőre és a kézzelfoghatóra összpontosítunk. Engedjük, hogy egyszerűvé tegyen bennünket az Isten, aki az egyszerűvé lett szív előtt mutatkozik meg.”

(VF-fordítás)

Kép: Greccio: „a jászol fölé oltárt építettek”

2011. december 24., szombat

» Közénk jött, hogy társunk legyen

17:47 | Aktualitás | vatikanifigyelo | 0 komment

„A világegyetem Teremtője gyermekké lett,

s közénk jött, hogy társunk legyen az úton.

Kicsinnyé lett, hogy belépve az ember szívébe megújítsa őt szeretetével.”

(XVI. Benedek a Szt. Péter téren felállított,
kárpátaljai eredetű karácsonyfa avatásakor, 2011.12.16.)

2011. december 4., vasárnap

» A mai Úrangyala-beszéd

23:05 | Szemle | Aktualitás | vatikanifigyelo | 0 komment

A Szentatya mai Úrangyala-beszéde, és azt követő üzenete is olvasható teljes fordításban az "Úrangyala - XVI. Benedek vasárnapi beszédei" blogon:

Advent II. vasárnapja – Karácsonyra készülvén szálljunk magunkba és vizsgáljuk felül életünket

2011. november 27., vasárnap

» XVI. Benedek Úrangyala-beszédei – új blog

Minden vasárnap és jelesebb egyházi ünnepen a Szentatya délben kiáll vatikáni dolgozószobája ablakába és rövid szentbeszédet mond a Szent Péter téren gyülekező zarándokoknak. Az Angelus Domini (Úrangyala) – illetve húsvéti időben a Regina Caeli (Mennyek királyné asszonya) – kezdetű imádság közös elmondása után áldását adja, majd több nyelven köszönti az összegyűlteket. Előfordul, hogy valamely fontosabb aktuális egyházi, vagy világi eseményre, hírre is reflektál ilyenkor. Amikor a téren délelőtt pápai mise van, a Szentatya nem a dolgozószobája ablakában, hanem a bazilika előtti oltárnál végzi az imádságot.

Az Úrangyala akkor sem marad el, ha a pápa Rómán kívül tartózkodik. Olaszországi, vagy nemzetközi utazásai során a vasárnap déli szentmise zárásaként imádkozza el, s ugyanúgy hozzáfűz egy külön üzenetet, mint amikor a Vatikánban tartózkodik. Nyári szabadsága idején Castel Gandolfóban, a pápai nyaralókastély erkélyéről imádkozza az őt ott is felkereső zarándokokkal, s egyúttal élő video-összeköttetésben a Szent Péter téren összegyűltekkel.

A pápai Úrangyala-imát élőben közvetíti több televíziós csatorna és rádióadó (köztük természetesen a Vatikáni Rádió), szövege pedig szinte azonnal olvasható a Szentszék honlapján.

Az Úrangyala tehát a pápával való találkozás és közös imádság egy egyszerű, de fontos alkalma.

XVI. Benedek ilyenkor valóságos mini-homíliát mond: szól az aktuális egyházi ünnepről, magyarázza az aznapi szentírási olvasmányokat, illetve ezek alapján lelki útravalóval látja el a híveket. A vasárnapi szentbeszédnek éppen erről kell(ene) szólnia – a Szentatya nem tesz mást, mint személyes példájával jár elől.

Papoknak és egyszerű világi hívőknek tehát egyaránt épülésére szolgálnak XVI. Benedek Úrangyala-beszédei. Ennek elősegítését tűzi ki célul a Vatikáni Figyelő testvérblogja, az „Úrangyala – XVI. Benedek vasárnapi beszédei”, ami az új egyházi év kezdete alkalmából indult, Advent I. vasárnapján.

A blog az Úrangyala előtt elhangzó pápai beszéd magyar fordítását közli: nem tekinthető sem hivatalos, sem egyházilag jóváhagyott fordításnak, csupán segédeszközként szolgál.

2011. november 22., kedd

» Gantin bíboros emlékezete

Az egyik ok, amiért Beninre esett Szentatyánk választása második afrikai útja célpontjaként Bernardin Gantin bíboros emléke volt. Maga XVI. Benedek erősítette ezt meg a szokásos repülőfedélzeti interjú során, s a benini látogatás egyik megható mozzanata volt, amikor imádkozott régi barátja sírjánál.

Egyúttal felelevenítette megismerkedésük történetét is: Gantint 1977-ben, egy közös tanítványuk meghívása nyomán részt vett Ratzinger püspökké szentelésén Münchenben. A közös tanítvány nem mellesleg ma a Kultúra Pápai Tanácsának titkára: Mons. Barthélémy Adoukounou.

XVI. Benedeket személyes jó viszony fűzte Gantin bíboroshoz, akinek különösen is tisztelte okos bölcsességét és lényeglátását, sőt humorát is. Hosszú éveken át együtt dolgozott vele a Római Kúriában, ugyanis Gantin 1984-1998. között az egyik legfontosabb dikasztériumot, a Püspöki Kongregációt vezette. Közben 1993-ban a Bíborosi Kollégium dékánjává választották, ami tulajdonképpen a pápa utáni legmagasabb méltóság a katolikus egyházban (széküresedés idején egyfajta ideiglenes államfőként irányítja a Bíborosi Kollégium és a Vatikánvárosi Állam működését).

80. életéve betöltésekor, 2002-ben Bernardin Gantin bíboros lemondott dékáni tisztéről, ami pedig életre szóló megbízatás, tehát nem esik a 80. betöltött életév általános korlátja alá. Vissza kívánt ugyanis térni hazájába, Beninbe (2008. május 13-án egy párizsi kórházban érte őt a halál, ahová a benini kormány szállíttatta át utolsó napjaiban, hogy a lehető legjobb kezelésben részesüljön).

Nem nehéz e tettében a Gondviselés működését észrevenni: helyébe ugyanis az addigi dékán-helyettest, Joseph Ratzinger bíborost választották meg, akinek a dékáni pozíció kiemelkedő szerepet biztosított a 2005-ös széküresedés idején. Elég csak a II. János Pál temetésén, valamint a konklávét megnyitó szentmisén elmondott nagyhatású homíliáira gondolni.

Bernardin Gantin bíboros emlékezete Magyarországon is él. Leginkább talán a budapesti felső-krisztinavárosi plébánián, ahol mindmáig látható az ottani látogatását megörökítő fénykép. 1981. november 29-én vasárnap reggel ugyanis maga Gantin bíboros celebrálta a 9-órai diákmisét a felső-krisztinavárosi templomban Lékai László bíboros és Ijjas József kalocsai érsek társaságában. Francia nyelvű szentbeszédét Gál Ferenc teológiaprofesszor tolmácsolta. A misét követően a plébánia fiataljai adventi játékot mutattak be előtte, a meghatódott Gantin bíboros pedig megígérte, hogy elviszi a magyar gyerekek köszöntését a Szentatyának.

Ezt megelőzően Gantin, aki akkor még az Igazságosság és Béke Pápai Tanács és a Cor Unum Pápai Tanács elnöke volt, felkereste az épülő lelkigyakorlatos házat Leányfalun, valamint Farkasréten az új templomot és a XXIII. János Szeretetotthont.

Másik emlékezetes látogatására 1995-ben került sor, amikor a Püspöki Kongregáció prefektusaként október 25-én megáldotta a budapesti Tábori Püspökség székházát.

(Kép: Bernardin Gantin bíboros a felső-krisztinavárosi templomban, 1981., forrás: Felsőkrisztina, 2002. Te Deum)

2011. november 19., szombat

» Az ökumené feladatai és félreértése

A szeptemberi németországi pápalátogatás egyik központi mozzanata volt, amikor XVI. Benedek egy kiemelkedően szimbolikus helyszínen, az erfurti volt ágostonos kolostorban találkozott a németországi evangélikus egyház tanácsának képviselőivel, amit ökumenikus imádság követett az egykori kolostortemplomban.

Itt élt 1505-1511. között Luther Márton ágostonrendi szerzetesként, itt tanult teológiát, itt mutatta be első szentmiséjét. A helyszín tehát a „katolikus Luther” emlékét is őrzi valamiképpen. Éppen erre a „hely szellemére” kívánt építeni a Szentatya mindkét ottani beszédében, melyekben rámutatott az ökumenikus mozgalom valódi eredményeire, továbbá azokra a feladatokra, amelyeknek a keresztények közötti együttműködés középpontjában kell állniuk.

Az ökumené fő feladatai

A felekezeti szembenállás korának nagy tévedése az volt – mutatott rá Benedek pápa –, hogy a keresztények csak azt nézték, ami elválasztja őket, s nem fogták fel azt, ami minden megosztottság ellenére közös maradt bennük. Az utóbbi évtizedek nagy ökumenikus haladása éppen abban áll, hogy újra felfedezték a köztük fennálló alapvető közösséget, ami a Szentírásban és az ókeresztény hitvallásokban gyökerezik.

Nem szabadna, hogy meglepetést okozzon a Szentatya pozitív megközelítése: ökumenikus körökben ne a megosztottság és a szakadások miatt panaszkodjunk, hanem mindenekelőtt adjunk hálát Istennek az egység azon jeleiért, amelyeket Ő ad és tart meg a keresztények között. A pápa szerint a fennálló közösséget mindenekelőtt a közös imádságban lehet megélni, továbbá a keresztény ethosz melletti nyilvános kiállásban, és a Jézus Krisztus Istene melletti közös tanúságtételben.

Az ökumené két legfontosabb feladata, célja a pápa szerint, hogy a keresztények kölcsönösen segítsék egymást mind mélyebben és élőbben hinni, továbbá hogy közösen tanúságot tegyenek az élő Isten jelenlétéről, s ezáltal megadják a világnak azt a választ, amire szüksége van.

Ugyanis a legfőbb kihívás, amivel manapság a kereszténység szembesül, az a szekularizáció nyomása, „Isten hiánya” a társadalomban. Ennek ellenére nem a szekularizációnak tett engedmények révén, nem a hit felvizezése árán kell modernné válni – figyelmeztetett a pápa. A hitet természetesen manapság új módon kell átgondolni, és újra megélni annak érdekében, hogy az ne valami múltbeli dolog legyen, hanem a jelenhez tartozó valóság. Ugyanakkor „nem a hit felvizezése segít, hanem teljes értékű megélése a mában”, mert „nem a taktikák fognak megmenteni minket és a kereszténységet, hanem az új módon átgondolt és megélt hit, amelynek révén Krisztus, és Vele az élő Isten beléphet mai világunkba”.

S hogy mit ért a pápa ezen hit alatt? A keresztény hit alapja nem egy a világ keletkezésére vonatkozó filozófiai elmélet – figyelmeztetett –, mert Istennek arca van és beszélt hozzánk: „az ember Jézus Krisztusban egy lett közülünk, egyszerre valódi Isten és valódi ember”. Luther teljes lelkisége Krisztus-központú volt, Krisztus jelentette számára a Szentírás értelmezésének döntő kritériumát – emlékeztetett a pápa. Ennek megfelelően a mi életünknek és lelkiségünknek középpontjában is Krisztusnak kell állnia, s az iránta való szeretetnek, a vele való együttlétnek kell életünket irányítania.

A hit komolysága végső soron abban nyilvánul meg, ahogyan megéljük Isten Igéjét. Ez pedig a mai világban az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember iránti szolgálatban mutatkozik meg nagyon konkrét módon: „Isten ismerete nélkül az ember manipulálhatóvá válik. Az istenhitnek az ember iránti közös elkötelezettségben kell konkretizálódnia”. Amikor manapság „bizonytalanná váltak annak kritériumai, hogy mi is az ember, s az etika helyére a következmények mérlegelése lépett”, az ökumenikus tanúságtétel egyik konkrét területe a pápa szerint „az ember sérthetetlen méltóságának védelmezése, a fogamzástól a halálig, a preimplantációs diagnózis kérdéseitől az eutanáziáig”.

Az ökumenizmus politikai félreértése

A közös pontok hangsúlyozása után XVI. Benedek nem mulasztotta el, hogy tisztázzon egy alapvető félreértést is az ökumenizmussal kapcsolatban. Voltak ugyanis, mind evangélikus, mind katolikus részről, akik a pápa látogatásától azt várták, hogy az majd fontos előrelépést hoz az ökumenikus kapcsolatok terén, méghozzá katolikus részről teendő bizonyos engedmények révén. Ezen félreértés miatt történhetett, hogy némelyeknek aztán csalódást jelentett a pápalátogatás.

Az ökumenikus szertartáson XVI. Benedek egyértelműen fogalmazott ebben a kérdésben is: az ilyen elvárások „a hit és az ökumenizmus politikai félreértését jelentik”. Az államközi kapcsolatok működnek úgy – folytatta –, hogy az államfői látogatást megelőzően a felek képviselői leülnek tárgyalni, hogy az előnyök és hátrányok mérlegelésével mindkét fél számára előnyösnek tűnő kompromisszumra jussanak, s így aztán aláírhassanak egy megállapodást.

„Azonban a keresztények hite nem az előnyök és hátrányok mérlegelésén nyugszik. A saját magunk által készített hit értéktelen. A hit nem olyasvalami, amit mi találunk ki és letárgyalunk, hanem életünk alapja. Az egység nem az előnyök és hátrányok mérlegelése révén növekszik, hanem csakis azáltal, hogy gondolatban és életünkben mindinkább elmélyülünk a hitben.”

2011. november 8., kedd

» Magyarok a Szentszék intézményeiben

A Szentszék különböző intézményei, testületei a Római Pápát hivatottak segíteni legfőbb pásztori szolgálata ellátásában. Ebből a küldetésből valamiképpen az egész Egyház kiveszi a részét, többek között azon hívek – klerikusok és világiak – révén, akik különböző státusban „a Vatikánban” dolgoznak: tagjai, vagy tanácsadói a szentszéki dikasztériumoknak, különféle tanácsadó szerveknek. Közöttük természetesen magyarokat is találunk, jelenleg az alábbi megoszlásban.

A bíborosok egyik legfontosabb feladata a pápa munkájának segítése a Római Kúria hivatalaiban, legalábbis 80 éves korukig. Ennek megfelelően a két magyar bíboros közül Erdő Péter összesen hat szentszéki megbízatással rendelkezik. Tagja a Pápai Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Részlege Bíborosi és Püspöki Tanácsának, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációnak, valamint a Katolikus Nevelésügyi Kongregációnak. Emellett az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának, továbbá a Törvényszövegek Pápai Tanácsának és a Kultúra Pápai Tanácsának.

A szentszéki dikasztériumok tagjai közé megyéspüspököket is kinevez a pápa. Így találjuk Udvardy György pécsi püspököt a Kléruskongregációnál működő Nemzetközi Kateketikai Tanács tagjai sorában.

Bizonyos pápai tanácsoknak világiak is tagjai lehetnek, mert egyrészt tanácsadó testületekről van szó, tehát nem egyházkormányzati szervekről, másrészt az illetékességi terület éppenséggel világi szakértelmet kíván meg. Magyar részről a Világiak Pápai Tanácsának tagja Schanda Balázs jogászprofesszor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának dékánja, a Pápai Családtanácsé pedig egy házaspár: Gergely Attila és Júlia.

A Római Kúria hivatali apparátusában is dolgoznak magyarok. A Gyulafehérvári Főegyházmegyéből származó Mons. Kovács Gergely a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetője (capo ufficio), s emellett tagja a Kléruskongregáció diakónusi és papi kötelezettségek alóli felmentéseket vizsgáló különbizottságának, valamint kötelékvédő az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációnál működő, az el nem hált házasságok alóli felmentések ügyeivel foglalkozó különbizottságánál (ezek a kompetenciák nemrég átkerültek a Rota Romana bíróságához). Somorjai Ádám bencés atya pedig a Pápai Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Részlegének munkatársa.

A pápai diplomácia soraiban jelenleg három magyar pap teljesít szolgálatot. A váci egyházmegyés Mons. Pintér Gábor a manilai nunciatúra tanácsosa, a felvidéki származású, esztergom-budapesti egyházmegyés Forró József atya a jakartai nunciatúra, a székesfehérvári egyházmegyés Lengyel Ervin atya pedig a kameruni nunciatúra titkára.

A Szentszék egyik legfontosabb háttérintézményének számító Vatikáni Rádió magyar adásának felelős szerkesztője Vertse Márta.

A szentszéki hivatalok tanácsadói között találjuk Szentmártoni Mihály jezsuita atyát, aki a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja konzultora, valamint a Pápai Gergely Egyetem Lelkiségi Intézetének igazgatója. Továbbá Szabó Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kánonjogász professzorát, a Törvényszövegek Pápai Tanácsának konzultoraként.

A nemzetközi bizottságok, testületek soraiban is vannak magyarok. A Nemzetközi Kateketikai Tanácsban tag az Amerikában élő Ráday Ágnes nővér, a magyar alapítású Jézus Szíve Nővérek Társaságából. A Nemzetközi Teológiai Bizottságnak magyar tagja Mons. Ivancsó István, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola professzora, a Pápai Biblikus Bizottságé pedig Farkasfalvy Dénes ciszterci rendi apát. A Pápai Tudományos Akadémia egyetlen magyar származású tagja jelenleg a Kanadában élő Polányi János (John Charles Polányi) Nobel-díjas kémikus.

Az elmúlt évek újdonsága a magyar világiak megjelenése: Schanda és Szabó professzorok mellett a Gergely-házaspár. Ugyanakkor püspökeink közül lejárt szentszéki megbízatása (mely rendesen öt évre szól) Ternyák Csaba egri érseknek és Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi püspöknek. A magyar jelenlét további csökkenését hozta, hogy a közelmúltban elhunyt Mons. Tóth Giulio (Gyula), a Pápai Kápolna magyar származású klerikusa, Jáki Szaniszló bencés atya, a Pápai Tudományos Akadémia tagja, valamint Hajnal János festőművész, a Pantheon Melletti Virtuózok Tekintetes Pápai Szépművészeti és Irodalmi Akadémiája tiszteletbeli tagja.

2011. október 23., vasárnap

» Liszt Ferenc és IX. Piusz – egy sztár megtérése

Köztudott, hogy a 200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc élete második felében sok időt töltött Rómában, s jó kapcsolatban állt Boldog IX. Piusz pápával. Az is benne van a köztudatban, hogy a zeneszerző felvette az ún. kisebb egyházi rendeket is. Ez utóbbit sokan talán csak mozgalmas élete egyik extravagáns gesztusának vélik.

Pedig nyugodtan mondható, hogy esetében egy ünnepelt nemzetközi sztár megtéréséről volt szó. Ami ráadásul szorosan kapcsolódott a pápához és a Szentszékhez, méghozzá egy olyan korban, amikor a pápát és magát a katolikus Egyházat is heves támadások érték. Az 1860-as évekről van szó, amikor az olasz egység megvalósulásának – korántsem katolikus szellemiségtől áthatott – folyamata immár közvetlenül fenyegette a Pápai Államot.

Miközben egyesek kampányt indítottak Boldog IX. Piusz pápa ellen, ultrakonzervatívnak és a modernitás ellenfelének kiáltván ki őt (valójában nem a modernitást, hanem a modernizmust mint ideológiát ellenezte), az ünnepelt sztárzeneszerző a pápa tiszteletére írt himnuszt. A később a Krisztus oratóriumba integrált „Tu es Petrus” („Pio IX, Der Papsthymnus”) eredetileg éppúgy pápai himnuszként született, mint más híres kortárs zeneszerzők pápahimnuszai: elég Gioacchino Rossinira, vagy éppen Charles Gounod-ra gondolni – végül ez utóbbi műve vált a ma is hivatalos pápahimnusszá.

Liszt pápahimnusza eredetileg a „Dall’Alma Roma sommo Pastore” olasz himnusz megzenésítése volt, amit később orgonára is átírt Tu es Petrus címmel, IX. Piusz tiszteletére, amit Szt. Péter halálának 800. évfordulójának ünnepségein 1867-ben mutattak be. Az 1869-es „Inno a Maria Vergine” kórusmű szintén IX. Piusz tiszteletére készült.

Liszt 1861-ben érkezett Rómába, majd 1863-65. között a Monte Marión, az akkoriban még Rómán kívül fekvő domonkosrendi Rózsafüzér Királynője (Santa Maria del Rosario) kolostorban lakott. A mindössze három szerzetes lakta helyet a Vatikáni Titkos Levéltár prefektusa, Agostino Theiner ajánlotta neki. Több vallásos témájú zeneműve született e falak között, mint például a Krisztus oratórium.

Ugyancsak itt került sor talán legismertebb találkozására is IX. Piusszal 1863. július 11-én. Az őt cellájában felkereső pápának Liszt a hagyomány szerint a Szent Ferenc a madarakkal beszél című művét adta elő, majd Bellini Normájából a Casta diva áriát, amit a pápa el is énekelt. IX. Piusz ekkor egy gyűrűt adományozott Lisztnek, majd pár nappal később a Vatikánban fogadta őt és egy Madonnát ábrázoló kámeával ajándékozta meg.

Nagyrabecsülését a pápa hivatalosabb formában is kifejezésre juttatta, így lett Liszt Ferenc az egyik legtöbb pápai kitüntetéssel dicsekedhető magyarrá. IX. Piusz még 1859 augusztusában, az Esztergomi Mise (Missa Solennis) elismeréseképpen adományozta Lisztnek a Nagy Szent Gergely-rend tisztikeresztjét. 1864. március 21-én, a nagyheti péterfillér-gyűjtés alkalmával Liszt kifejezetten a pápa felkérésére adott jótékonysági hangversenyt a római Castro Pretorio laktanyában. Ennek hatalmas sikere is hozzájárult, hogy érdemei elismeréséül 1864. április 15-én a pápa az általa alapított Piusz-rend harmadosztályával (lovagkereszt) tüntette ki. Végül pedig később az ugyancsak IX. Piusz által újjáélesztett Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává (nagykeresztes lovag) lett.

IX. Piusz számára később is több alkalommal adott hangversenyt. 1864 júliusában például Castel Gandolfóban tartózkodott, s az ott nyaraló pápai udvar számára koncertezett. 1866. június 21-én a pápai magánkönyvtárban IX. Piusz koronázásának 20. évfordulója alkalmából adott hangversenyt, amit két évvel később is megismételt.

A Monte Mario magányát otthagyva, 1865 áprilisa és 1866 júniusa között Liszt a vatikáni Apostoli Palotában lakott, Mons. Gustav Hohenlohe lakosztályában, ahol ablaka a Szent Péter térre nyílt. Reggelente ministrált Hohenlohe-nak, majd teológiai tanulmányokat folytatott, előkészületként a kisebb egyházi rendek felvételére.

1865. április 25-én Liszt Mons. Hohenlohe-tól a magánkápolnájában felvette a tonzúrát, ami által klerikusi állapotba lépett. Aznap este rövid magánkihallgatáson fogadta őt a pápa. A kisebb egyházi rendeket – ostiarius, lector, exorcista, acolitus – 1865. július 30-án, ugyancsak Hohenlohe-tól vette fel, de immár Tivoliban, a Villa d’Este kápolnájában (később ugyanitt külön lakosztály állt rendelkezésére). Gustav Hohenlohe ebben az időben rangját tekintve pápai kamarás és trónálló volt, funkciói szerint pedig a Szent Péter-bazilika kanonokja és pápai titkos alamizsnás. IX. Piusz 1866-ban nevezte ki presbiter-bíborossá, majd 1879-ben lett albanói püspök-bíboros, ezért történhetett, hogy az ottani káptalannal kineveztette Lisztet tiszteletbeli albanói kanonokká.

Liszt római tartózkodásának egyik fontos emlékhelye a Monte Marión álló Rózsafüzér Királynője kolostor, amelynek homlokzatán éppen 100 évvel ezelőtt, a zeneszerző születésének első centenáriumán örökítették meg emléktáblával IX. Piusszal történt találkozását is.

A szabad szemmel alig olvasható olasz felirat a következő:

„A QUESTA ALTURA
DA CUI S’APRE TANTA VISIONE
DI BELLEZZA E DI STORIA
CHIESE TRANQUILLITÀ E SALUTE
FRANZ LISZT
E NELLE ARMONIE DEL LUOGO
TROVÒ SUBLIMI ACCORDI PEL CHRISTUS
--
NEL PRIMO CENTENARIO DELLA SUA NASCITA
22 OTTOBRE 1911
L’ASSOCIAZIONE PRO-MONTE MARIO
E L’UNIONE STORIA E ARTE
VOLLERO QUIVI PERPETUATO
IL RICORDO DEL SUO SOGGIORNO
DOVE IL PONTEFICE PIO IX SI RECÒ A VISITARLO
L’11 LUGLIO 1863”

(„E magaslaton – ahonnan a szépség és a történelem nagy látványa tárul fel – keresett Liszt Ferenc nyugalmat és egészséget, s a hely harmóniái közepette lelt magasztos hangzásokra a Christus-hoz. – Születése első centenáriumán, 1911. október 22-én, a Monte Marióért Egyesület és a Történelmi és Művészeti Unió itt kívánta megörökíteni tartózkodásának emlékét, ahol IX. Piusz pápa 1863. július 11-én felkereste őt.”)

Képek: Santa Maria del Rosario a Monte Mario – a templom homlokzata, baloldalt a Liszt-emléktáblával, a templom belülről, továbbá a kolostor oldalszárnya.

2011. október 18., kedd

» A hit kapuja mindig nyitva áll – XVI. Benedek „kisenciklikája” a hitről

18:57 | XVI. Benedek | Hit és tanítás | vatikanifigyelo | 0 komment

„A hit kapuja (vö. ApCsel 14,27), mely az Istennel való közösségre vezet, és lehetővé teszi, hogy belépjünk Egyházába, mindig nyitva áll előttünk. Akkor lehet átlépni küszöbét, ha Isten Igéjét hirdetik és a szív engedi, hogy átalakítsa a kegyelem.” E szavakkal kezdődik a Porta fidei motu proprio, amivel, illetve a benne meghirdetett Hit Évével XVI. Benedek a három legaktuálisabb egyházi kérdésre igyekszik választ adni: az új evangelizáció tartalmára, a II. Vatikáni Zsinat értelmezésére és az Egyház reformjára.

A Hit Évének a II. Vatikáni Zsinat 50. évfordulójára időzítése nem véletlen, amint azt a Szentatya részletesen ki is fejti a dokumentumban. A zsinat – Boldog II. János Pál szavai szerint – nagy kegyelem volt az Egyház számára a XX. században, s az Egyház Hagyományának keretében, helyesen értelmezett tanítása biztos iránytű marad ebben az évszázadban is. Mindehhez Szentatyánk hozzáteszi, hogy a zsinat szövegei, amennyiben a helyes értelmezés (hermeneutika) mentén olvassuk azokat, az Egyház mindig is szükséges megújulásának nagy erőforrásai lehetnek.

De nemcsak a zsinat félévszázados jubileumáról van szó, hanem egyúttal a Katolikus Egyház Katekizmusának 20. évfordulójáról is. A Katekizmus pedig a II. Vatikáni Zsinat egyik legfontosabb valódi gyümölcse – jelenti ki a pápa – s azt a hit tanításának biztos mércéjéül ismeri el az Egyház.

Ami az Egyház többek által szorgalmazott reformját illeti, XVI. Benedek nemrég, a német katolikus világiak előtt ismét világossá tette: „az Egyház igazi válsága a nyugati világban a hit válsága, ha nem jutunk el a hitben való megújulásra, akkor az egész strukturális reform hatástalan marad”. A Hit Éve így kapcsolódik az Egyház megújításához, amihez II. János Pál szerint éppen a Katekizmus nyújthat nagyon fontos támpontot.

Szentatyánk a Hit Éve egyik központi feladatául tehát a hit alapvető tartalmának újrafelfedezését és tanulmányozását írja elő, méghozzá a Katekizmusban foglaltak alapján, ami a II. Vatikáni Zsinat hiteles értelmezését jelenti. Egy másik hasznos forrás, amire a pápa felhívja a figyelmet Szent Ágoston tanítása: az ő írásai „napjainkban is páratlan kincset jelentenek és továbbra is számos istenkereső embernek teszik lehetővé, hogy megtalálják a helyes utat a hit kapujához”.

De mi is az a hit, aminek erősödését reméli Szentatyánk ezen év során? A Porta fidei szövegében többször is visszaköszön XVI. Benedek pápaságának egyik alapüzenete: a hit nem egy elvont elmélet, hanem a feltámadott, és az Egyházban élő Krisztussal való találkozás öröme és lelkesedése. Ami az Istentől kapott szeretet megtapasztalása folytán növekszik: „a hit ugyanis akkor növekszik, amikor a kapott szeretet megtapasztalásaként élik meg, s amikor kegyelem és öröm tapasztalataként adják tovább. (…) Csakis ha hiszünk növekszik és erősödik a hitünk. Nincs más lehetőség, hogy életünkkel kapcsolatban bizonyosságra tegyünk szert, mint hogy mindinkább belehelyezzük magunkat annak a szeretetnek a kezébe, amelyet mindig nagyobbnak tapasztalunk, mert Istentől ered.”

Hit és szeretet (caritas) szorosan összefügg, mondja a pápa. Szeretet nélkül a hit nem hoz gyümölcsöt, ugyanakkor hit nélkül a szeretet csupán egy kétségek között vergődő érzelem volna: a hit teszi lehetővé, hogy a szükséget szenvedő emberben felismerjük Krisztus képmását.

A hitnek természetes következménye a nyilvános tanúságtétel és szerepvállalás: „a keresztény soha nem gondolhatja úgy, hogy hinni magánügy”. A hit mindenkit arra kötelez, hogy élő jellé váljon: a feltámadott Krisztus jelen van a világban. A mai világnak pedig különösen „azok hiteles tanúságtételére van szüksége, akiknek eszét és szívét megvilágította Isten Igéje, s így képesek megnyitni mások eszét és szívét is az Isten és a soha véget nem érő igazi élet iránti vágyra”.

Noha a motu proprio mint forma inkább jogszabályok, rendelkezések kihirdetésére szolgál, mint tanítás kifejtésére, ez a mostani akár a hitről szóló kisebb enciklikának is tekinthető. A kifejtő, tanító első részt azonban ezúttal is az egész Egyház számára előírt rendelkezések követik: a Porta fideit nemcsak elolvasni és átelmélkedni kell, hanem végrehajtani. A részletes utasításokat egy későbbre ígért szentszéki dokumentum (Nota) fogja tartalmazni, azonban a pápa már most megjelöl néhány konkrét teendőt.

Felszólítja az egész világ püspökeit, csatlakozzanak Péter Utódjához, hogy „méltó és gyümölcsöző módon” ünnepeljék a Hit Évét. Intenzívebbé kell tenni a hit tartalmának megismerését és megismertetését – a pápa sugallja, hogy a Hitvallás szövegét ismét mindenkinek betéve kellene tudni – nyilvánosan meg kell vallani hitünket a székesegyházakban és templomokban, az otthonokban és a családokban, a szerzetesi és plébániai közösségekben, a régi és új egyházi közegekben, a hívők mind hitelesebbé váló életében. A hitet a maga teljességében kell megvallani, és intenzívebbé kell tenni megünneplését a liturgiában, különösen az Eucharisztiában.

„Újra felfedezni a megvallott, ünnepelt, megélt és átimádkozott hit tartalmát, valamint átgondolni magának a hitnek az aktusát: ez az a feladat, amit különösen is ebben az évben minden hívőnek magáévá kell tennie.”

Vatikáni Figyelő