Az űrkutatás első fél évszázada
A bolygókutatás folytatása
Marskutatás
1971-ben érte el a Marsot az amerikai Mariner-9 szonda, amely bolygó körüli pályára állt és fotókat küldött onnan.
Ugyancsak 1971- ben sikeresen leszállt a szov--- jet Mars-3, de 1,8 perc múlva megszakadt vele a kapcsolat.
1976. július 20- án a Viking-1 si-mán leszállt a Marsra (1975. augusztus 20-án indították) és panoráma felvételeket küldött onnan. Keringő egysége egy emberi archoz hasonló alakzatot fotózott le, ami aztán nagy figyelmet keltett, különösen az UFO-hívők körében, felmelegítve az “összeesküvés” elméleteket, miszerint “a kormány” visszatart fontos információkat.
A Viking-2 1975. szeptember 9-én indult a Mars felé, és egy év múlva, 1976. szeptember 3-án szállt le a leszálló egysége a vörös bolygóra. Ennek is volt keringő egysége, amely Mars körüli pályára állt.
2001. áprilisában azután a NASA a Mars körül 1997 szeptembere óta keringő Mars Global Surveyor szonda nagy felbontású kameráját irányozta a rejtélyes arcformájú objektumra, és ekkor kiderült, hogy közönséges természetes sziklaalakzatról van szó. A Mars Global Surveyor 1996. november 7-én indult el és 1997. szeptember 12-én állt Mars körüli pályára.
1988. július 7-én és július 12-én a szovjetek fellőtték Bajkonurból a Fobosz-1 és Fobosz-2 szondákat, a Mars és egyik holdja, a Phobos kutatására. A Fobosz-1 sajnos egy hibás földi utasítás miatt használhatatlanná vált, a napelemtábláit nem megfelelő irányba fordította és “lemerült”, a Fobosz-2 viszont 1989. január 29-én Mars körüli pályára állt. Fényképezte közelről a Phobost, a Napról is készített felvételeket a röntgen-tartományban, de 1989. március 27-én váratlanul megszakadt ezzel is a kapcsolat. A Phobosról készült felvételein jól látható, hogy ez nem egy szabályos gömb alakú hold, hanem egy szabálytalan alakú hatalmas szikladarab.
Az amerikai Mars Pathfander (Nyom-kereső, ejtsd: pászfájnder!) 1996. december 4-én indult útjára, 1997. június 4-én leszállt, és a Marsra tette az első Marsjárót, a Sojournert (Jövevény, ejtsd: szódzsörnör!), amely 1997. október 16-ig volt üzemképes.
Az első európai Mars-szonda, a Mars Express 2003. június 2-án indult, és leszálló egysége, a Be-ag-le-2 december 25-én érte el a vörös bolygó felszínét. A Beagle-2-vel viszonylag hamar megszakadt a kapcsolat, valójában becsapódott, de a Mars Explorer, a Mars körül keringve továbbra is működik. Elsőként mutatta ki, hogy a Marson van víz. Sőt, a felvételei alapján ma már az is bizonyos, hogy kb. 3,5-3,8 milliárd évvel ezelőtt óceánok hullámoztak a “vörös” bolygó felszínén.
A Mars Express közben felvételeket készített közelről a Mars egyik holdjáról, a Phobosról. (A Marsnak két holdja van, és mint római hadistennek a kísérői, stílszerűen lettek elnevezve: Phobos és Deimos, vagyis a Rettegés és a Rémület római istenei.)
2003. június 10-én indult a Mars Explorer Rover 1. és július 7-én a Mars Explorer Rover 2. amerikai űrszonda, amelyek egy-egy Marsjárót szállítottak: a Spiritet és az Opportunityt. Mindkettő 2004 januárjában (4.-én és 25.-én) sikeresen leszállt, a Mars két ellentétes oldalán, és a járművek elindultak felfedező útjukra. 90 napra tervezték e járművek működését, ám ezt messze meghaladva, 2004 decemberében még mindig használhatóak voltak.
A 758 kg tömegű amerikai Mars Odyssey űrszonda 2001. április 7-én indult a vörös bolygó felé, és 2001. október 24-én állt körülötte pályára. Pontosabbá tette a Marsról készült térképet, mind a látható, mind az infravörös tartományban.
Ha összeszámoljuk, akkor a Marsra eddig leszállt (illetve becsapódott) hét ember alkotta szerkezet: Mars-3 (szovjet, nem egészen két percig működött, 1971), Viking-1 és Viking-2 (amerikai, 1976), Mars Pathfinder (amerikai, 1997), Mars Explorer-1 és -2 (amerikai, 2004). Az európai Mars Express leszálló egysége, a Beagle-2 is ide tartozik (2003), de mint említettem, becsapódott.
Három jármű is eljutott a Marsra (mindhárom amerikai): Sojourner (működött 1997. június - október között), Spirit és Opportunity (leszállás 2004 januárjában, egy év múlva még működtek).
A Mars körül kering hét szerkezet: Mariner-9 (amerikai), Viking-1 és -2 keringő egységei (amerikai), Mars Global Surveyor és Mars Odyssey (amerikai), Fobosz-2 (szovjet, 1988), Mars Express (európai).
Érzékelhető, hogy egyre sűrűsödik a Mars kutatása, egyre nagyobb erőket koncentrálunk oda.
Jupiter, Vénusz és Merkúr
1989. október 18-án az Atlantis űrrepülőgép fedélzetéről indították el a Galileo szondát, amely 1991-ben a Gaspra kisbolygót, 1993.-ban pedig az Ida kisbolygót fényképezte közelről. 1995. december 7-én a leszálló egysége a Jupiter légkörébe merült és 57 percen át küldött adatokat. A keringő egység vizsgálta a Jupiter holdjai közül az Iót, amelyen aktív vulkánt talált, valamint az Európát, a Ganymedest (a Naprendszer legnagyobb holdja) és a Callistót, amelyeknek felfedezte a légkörét és a mágneses mezejét.
1975. október 22-én a szovjet Vénus-9 szonda leszállt a Vénusz közel 500 Celsius fokos felszínére (90 atmoszféra nyomás!), és 53 percen keresztül fotózta a felszínt.
A Vega-1 és Vega-2 szovjet űrszondákról (indítva 1984. decemberében) a következő fejezetben lesz szó, mert a Vénuszon kívül ezek kutatták a Halley-üstököst is. A Vénusz légkörébe engedtek egy-egy ballont, de igazi céljuk az üstökös megközelítése volt.
2004. július 3-án Cape Ca-na-veralból fellőtték a Mes-senger (Hírvivő) nevű szatellitát, amely a Merkúrhoz fog elérni négy év múlva. A Naphoz legközelebb eső bolygót kissé elhanyagolta az űrkutatás az utóbbi időben, hiszen több mint egy évtizede nem járt “arrafelé” (a Naphoz közel, a belső bolygók térségében tudniillik) ember alkotta szerkezet.
Kisbolygók és üstökösök kutatása
A Near Shoemaker (ejtsd: nír súméjkör!) űrszonda 2000. február 14-én megközelítette az Eros kisbolygót, keringeni kezdett körülötte, majd egyévi keringés után, 2001. február 12-én leszállt annak felszínére.
Az Eros 34 km hosszú szikladarab mindössze. Ez a Földön kívül levő ötödik objektum, amelyre idáig ember alkotta szerkezet leszállt, a Hold, a Vénusz, a Mars és a Jupiter után.
1984. december 15-én lőtték föl a szovjetek a Vega-1 és -2 űrszondát, amelyek a Vénusz bolygót és a Halley-üstököst keresték föl. (Venus + Gallej = Vega.) Először 1985 júniusában elhaladtak a Vénusz mellett, kibocsátva egy-egy leszálló egységet, és egy-egy légkörben lebegő ballont. Ez utóbbiak 50 km-re a felszíntől lebegtek, két napig szolgáltatva értékes adatokat. A leszálló egységek leereszkedtek a felszínre.
1986. március 6-án a Vega-1, 8890 km-re megközelítve a Halley-üstököst, felvételeket készített róla, annak Földközelbe jutásakor (tudjuk, erre 76 évenként kerül sor). Bebizonyosodott, hogy az üstökös egy piszkos hógolyó, ahogy már sejtettük.
Három nappal később, március 9-én a Vega-2, 8030 km-re közelítette meg az üstököst.
2004. január 2.-án a 385 kg-os amerikai Star-dust (Csillagpor, ejtsd: sztárdaszt!) üstökös kutató szatellita elérte úti célját, a Wild-2 üstököst, lefényképezte, valamint pormintát vett abból. Ezt a pormintát 2006-ban egy ejtőernyős kapszula segítségével fogja visszajuttatni a Földre. A Stardust 1999-ben indult, és öt év alatt érte el a célt.
Érdekes programnak ígérkezik az ESA 1,25 milliárd dollárba kerülő Rosetta expedíciója a Csurimov-Geraszimov üstököshöz. A Rosetta űrszonda 2004. március 2-án indult, sajátos pályán. Egy szép rozettát rajzol az égre (innen a neve), ugyanis háromszor is visszatér a Föld közelébe (2005-ben, 2007-ben és 2009-ben), valamint egyszer a Mars mellett is elhalad, 2007-ben. E pályák révén a Föld és a Mars gravitációs ereje fogja tovább lendíteni, és csak 2014-ben éri el a fent említett üstököst. Közben azonban közelről fényképez két kisbolygót, a Steint és a Lutetiát. Végü,l 2014-ben, egy leszálló egységet, a Philae-t fogja az üstökösre eljuttatni.
2005. január 12-én indította a NASA Cape Canaveralból a Deep Impact (Mély Becsapódás) nevű üstököskutató szondát, amely 2005. július 4-én (a legnagyobb amerikai ünnepen, a “Függetlenség napján”) elérte a Tempel-1 üstököst, és az egyik egysége, az Impactor (egy 372 kg-os rézlövedék tkp.) becsapódott abba, futballpálya nagyságú, 14 emelet magas épületnek megfelelő “lyukat” ütve. (Elférne ebben a “résben” a római Colosseum is.) Az Impactor becsapódását három űrtávcső is fényképezte: a Hubble, a Spitzer és a Chandra.
A NASA Genesis szatellitája félig meddig kudarc volt, mert a 2001 augusztusában indított Napkutató szerkezet, miután napszél port gyűjtött be, visszatéréskor Utah államban a földbe csapódott. A NASA szakemberei most megpróbálnak valamennyi napszél anyagot mégis megmenteni a vizsgálatok céljára.
Út a messzeségbe: a legtávolabbra jutott szatelliták
Amelyek elhagyják a Naprendszert
1972-ben, március 3-án bocsátották föl az amerikaiak a Pioneer-10, és 1973. április 6-án a Pioneer-11 űrszondát a távolabbi bolygók vizsgálatára. Mindkettő sebessége elérte a III. kozmikus sebességet, vagyis a 16 km/s-ot, ami azt jelenti, hogy örökre elhagyják a Naprendszert, és Galaxisunk (a Tejútrendszer) magja körül fognak keringeni. Kb. 80 000 év múlva érik el a hozzánk legközelebbi csillagok térségét. (A hozzánk legközelebbi csillag a csak a déli féltekéről látható Proxima Centauri, amely egy hármas csillagrendszer - az Alfa Centauri - egyik tagja a Centauri csillagképben.)
Carl Sagan, a világhírű csillagász javaslatára, üzenetként, egy-egy aranylapocskát helyeztek el a fedélzetükön, ábrákkal: egy emberpár, a szatellita méretarányos rajza, a hozzánk legközelebbi csillagok felől nézve Naprendszerünk helyzete az égen, és a hidrogénatom által kisugárzott 21 cm-es hullámhosszúságú elektromágneses sugárzásra emlékeztetve egy 21 cm-es szakasz. Ebből fogják majd tudni a “kis zöld emberkék”, hogy mi ismerjük a világegyetem leggyakoribb (több mint 90 %-át alkotó), legegyszerűbb, legkönnyebb elemének sugárzási hullámhosszát. (A hidrogénatommag közül keringő egyetlen elektron, ha gerjesztik, magasabb pályára ugrik, majd újra visszatér eredeti legbelső pályájára, és közben kibocsát egy 21 cm hullámhosszú fényfotont.)
Carl Sagan szerint, ha egyetlen mondatba kellene sűrítenünk, hogy mit tudunk mi, a földi civilizáció, akkor az a mondat a következő lehetne: A világegyetem atomokból áll. (Mellesleg ezt már a jón bölcselők is tudták! Gondoljunk Leukipposzra és Demokrítoszra! Nil novum, sub Sole. Nincs új a Nap alatt!)
A Pioneer-10 első űreszközként repült el a Jupiter mellett (1973. december 4.) és készített róla közeli felvételeket. 2003-ban, a második legtávolabbra jutott ember alkotta szerkezetként (az öt évvel később fellőtt Voyager-1 megelőzte időközben, mert gyorsabb volt) 12,5 milliárd km-re járt tőlünk, túlhaladva a Plutó pályáján, tehát a naprendszeren kívülre jutva.
A Pioneer-11. a Jupitert és a Szaturnuszt (1979. szeptember 1.) fényképezte, és 2003-ban 9,6 milliárd km-re járt tőlünk, a negyedik legtávolabbra jutott szatellitaként.
1977-ben, ugyancsak az amerikaiak bocsátották útjára a Voyager (Utazó, ejtsd: vojedzser!)-1 és -2 űrszondát. A Voyager-2 indult előbb, augusztus 20-án, a Voya-ger- 1 pedig később, szep-tember 5-én, tehát nem a fellövés sorrendjében számozták őket. Ezeken elhelyeztek egy-egy 30 cm átmérőjű aranyozott rézlemez elektronikus adathordozót, amelyeken rögzítettek 115 képet, 36 földi hangot, 27 zenerészletet, két beszédet (VI. Pál pápától és Jimmy Carter amerikai el-nöktől), egy-egy darabka urán 238-as izotópot, és 55 nyelven egy üzenetet: “Üdvözöljük önöket az emberiség nevében”. A földi zajok: nagyváros lüktetése, tengermorajlás, vulkánkitörés, madárcsicsergés, gyermeksírás, stb.)
A Voyager-1 a Jupitert (1979) és a Szaturnuszt (1980) vizsgálta, ma ez a Földtől legtávolabbra jutott ember alkotta szerkezet, 2003-ban 13,7 milliárd km-re volt tőlünk.
A Voyager-2 a Jupitert (1979), a Szaturnuszt (1981), az Uránuszt (1986. január 24.) és a Neptunuszt (1989. augusztus 24.) egyaránt megközelítette. 2003-ban 10,9 milliárd km-re járt a Földtől, vagyis ez a harmadik legtávolabbra jutott emberkészítette tárgy.
A két Voyager 22 új holdat fedezett föl a külső bolygók körül.
A legfrissebb eredmény
Egy űrszonda a Szaturnusz körül: a Cassini-Huygens páros
Az amerikai Cassini űrszonda egy albérlőt, vagy társbérlőt is vitt magával a Szaturnuszhoz: az ESA (Európai űrkutatási Ügynökség) Huygens nevű leszálló egységét, amely 2005. január 14-én leereszkedett a Titán holdra (a Naprendszer második legnagyobb holdja a Jupiter körül keringő Ganymedes után, és nagyobb, mint a Merkúr bolygó), ahol vízjég páncélt sejtenek a felszínen. (A Szaturnusz a Naprendszer 6. bolygója, a Naptól kifelé számítva, tehát a Jupiter után következik.)
A Cassini-Huygens kettőst 1997-ben indították útjára, 2003-ban 1,2 milliárd km-re járt a Földtől, így az ötödik legmesszebbre jutott ember alkotta szerkezet. 2004. július elsején elérte a Szaturnuszt, pályára állt az óriásbolygó körül és közeli képeket készített a Titánról. A Huygens 2004. december 24-én, karácsony napján sikeresen levált a Cassiniről és pályára állt a Titán körül. Közben a Cassini közeli fényképet készített a Saturnusz Phoebe nevű holdjáról, valamint éppen Szilveszter napján a Japetusról, amely a Szaturnusz 3. legnagyobb holdja. A Japetus csupán egyötöde a Marsnak, ám közel akkora hegy található rajta, mint a Mars Olympus Mons nevű, 25 km magas vulkánja, amely a földi Mount Everest magasságának háromszorosa, és a legnagyobb hegy a Naprendszerben. A Cassini 2007 szeptemberében újra felkeresi majd a Japetust, és akkor százszor jobb felbontású képeket készít majd róla. 2005. január 14-én a Huygens két-és fél órán át tartó ereszkedés után simán landolt a Titán felszínén, kép-és hangfelvételeket (!) küldött onnan a Cassinin keresztül a Földre. A Titán így a hatodik Földön kívüli égitest, amelyre addig (2005. január) ember alkotta szerkezet szállt le, a Hold, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és az Eros kisbolygó után.
Ma már csupán a Plutó az egyetlen Naprendszerünk kilenc bolygója közül, amelyet még nem keresett föl űrszonda, de 2006. januárjában az amerikaiak elindítják oda a New Horizons nevű űrszondát, amely a leggyorsabb ember alkotta szerkezet lesz. 2015-ben éri el a Plútót, majd elhagyja a Naprendszert.
A verseny eltérő hatása a két szuperhatalomra
Egyéb téren is folyt a technológiai verseny a két szuperhatalom között. A hagyományos (nem nukleáris) fegyverek kifejlesztése terén a Szovjetunió egészen az 1980-as évekig állta a versenyt, mind mennyiségben, mind minőségben.
A szovjet sikerek, s főként az űrsikerek elkápráztatják, és egyben meg is tévesztik a világ közvéleményét. Sokan azt hiszik Nyugaton, hogy a Szovjetunióban “minden rendben”, a tömegek életszínvonala is gyorsan javul.
Valójában azonban a stratégiai kulcságazatokban, tehát az atomtechnikában, az űrkutatásban és rakétatechnikában, az energetikában, a fegyvergyártásban elért szovjet sikerek nem a gazdaság általános fejlettségéből, hanem az ide koncentrált hatalmas erőforrásokból fakadtak, mégpedig elég rossz hatékonysággal, ha a klasszikus közgazdasági hozam/ráfordítás viszonyt nézzük! Ezek az ágazatok a polgári termelés többi ágazatától elszigetelt enklávék voltak, titok és titkolózás vette őket körül, a bizalmatlanság fala szigetelte el a nemzetgazdaság többi szférájától. Így paradox módon nem tudtak hozzájárulni a szovjet gazdaság általános fejlődéséhez, sőt, fékezték az általános technikai fejlődést, mert erőforrásokat vontak el a többi ágazattól, anélkül, hogy visszajuttatták volna a technikai vívmányokat eme többi ágazatnak.
Ezzel szemben az USA-ban, a hadiiparban, az űriparban, stb. működtek a piaci mechanizmusok, és megmaradt a stratégiai kulcságazatok, valamint a polgári (civil) szféra közötti intenzív kapcsolat.
Az amerikai hadiipari és űripari kutatás ráadásul még Nyugat-Európával szemben is élvez egy hatalmas előnyt a mai napig! Ugyanis az USA-ban azonos vállalatokon belül folyik a két szféra, tehát a polgári és a katonai szféra technikai fejlesztése, míg ez Nyugat-Európában is mereven el van választva. A Boeing, a McDonald Douglas, vagy a Lockheed cég egyaránt gyárt katonai és polgári repülőgépeket, vagy akár űrrakétát is. Egy amerikai elektronikai cég gyárt a hadiipar részére és a polgári ipar részére is elektronikai eszközöket. Így aztán egészen szoros a kapcsolat a két szféra között. Működik a piaci mechanizmus és az anyagi érdekeltség! Az amerikaiak által a kulcságazatokba invesztált erőforrások így sokszorosan megtérülnek, hiszen húzzák magukkal az egész gazdaságot.
Bizony, Európának, az Európai Uniónak lenne mit tanulnia az amerikai K+F működési mechanizmusából, ha tényleg át akarja venni a technológiai vezető szerepet az Újvilágtól!
Gazdag László
