Elment Janda Iván

Nyáron lett volna nyolcvannégy éves. Nagy örömmel zongorázott volna egy jóízűt a Pozsonyi Casino kis magyar közösségének, a barátoknak és jó ismerősöknek, akik mindig várták az ilyen különleges zamatú estéket. A Casino mindig megtelt, ha híre ment, hogy aznap este Janda Iván zongorázik. A karnagyot, az iskolaigazgatót, a szlovákiai magyar kulturális élet egyik meghatározó alakját, akinek élete a kis és nagy közösségek szolgálatában telt, tegnap temették Pozsonyban. Tanítócsaládban született, és tanár lett maga is. A pozsonyi alma materben olyan legendás oktatói voltak, mint Szalatnai Rezső, Schleicher László, de meghatározó volt életútjára Eugen Suchoň és Albrecht Sándor is. Testnevelés-földrajz szakon szerzett tanári diplomát, majd elvégezte a zenei nevelés szakot is. 1950-től a pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnázium tanára, majd igazgatója, 1954-től pedig 27 éven keresztül állt a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium élén. Neve összenőtt az intézménnyel, akárcsak a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkarával, amelynek alapító karnagya volt. Munkásságát több kitüntetéssel méltatták.
Ismét szegényebbek lettünk tehát, hiszen egy nagy nemzedék jeles képviselője távozott közülünk, akinek mosolya, humora a barátoknak, közösségépítő munkája pedig mindnyájunknak hiányozni fog.
(kö)

Ajánló

Egy hónap múlva urnákhoz járulunk, az ujszo.com úgy döntött, bemutatja a jelölteket. Interaktív térkép, profilok,...

Luís Suárez kevesebb mint egy héttel barcelonai bemutatkozása előtt bevallotta, hogy néhány hónappal ezelőtt attól...