Camus a padláson

Több mint négyszáz franciaországi előadás után a budapesti Vígszínház is műsorára tűzte a Nobel-díjas Albert Camus A pestis című, a világ szinte valamennyi nyelvére lefordított regényének monodráma változatát. Ebben egyetlen színész tucatnyi alak sorsát játssza el a halálos kór sújtotta Oránból. A magyar változatot Dömötör András rendezte, Hegedűs D. Géza adja elő a Víg padlásszínházában, a zeneszerző és csellista Márkos Albert közreműködésével. A mű aktualitásáról, asszociációs tartományáról beszélgettünk Hegedűs D. Gézával.

Egyenlítő: Bár monodrámaként vitték színpadra Camus regényét, s ez már önmagában érdekes ötlet volt, valójában mégsem egyszereplős darabot látunk: a regény főbb alakjai sorra megjelennek a színen, csak épp mindegyiküket Ön játssza.

Hegedűs D. Géza: Valóban nem klasszikus monodráma A pestis. Nem egyetlen szálon fut a cselekmény, hanem folyamos visszakapcsolódások sorát követheti a néző. A nyolcvanas években Francis Huster, francia színész és rendező írta át monodrámává a művet, és hosszú szériát játszott belőle éveken keresztül. Még szabadtéri előadásokon, sőt, a Coˆte d’Azur-ön is többször előadta. Sikeréhez persze mindenképpen kellett az a Camus-kultusz is, ami a mai napig jellemzi a francia közönséget. A szöveget aztán az 1956-ban Franciaországba emigrált, de Párizsból hazatelepült Márton László fordította magyarra, nekem is ő adta kezembe. Ez úgy két éve volt, s akkor épp egy izgalmas független színházi produkcióban dolgoztam együtt Dömötör Andrással, Az ember tragédiájának egy ötszereplős változatát játszottuk, benne mindnyájan több szerepet megformálva. Ez az a darab egyébként, ami az eredeti cím rövidítéséből az E. T. címet kapta, ez is jelezte, hogy szövegvariációval dolgoztunk.

Egyenlítő: Ez volt az első közös munkájuk?

Hegedűs D. Géza: Ekkor ismertem meg Dömötör András gondolkodásmódját, s ezért is javasoltam, hogy ő rendezze meg ezt az előadást is. András lelkesen ráállt, s hamarosan el is kezdtünk készülődni.

Egyenlítő: Albert Camus 1947-ben írta a regényt. A pestist akkor és az óta is behelyettesítették már a halálos járvány-szerűen terjedő fasizmussal. De most akár lehetne a gazdasági válság okozta egzisztenciális pusztulás rémének metaforája is.

Hegedűs D. Géza: Ez fogott meg a legjobban! Örvénylő állapotban volt a világ, Magyarország, amikor a fordítást elolvastam; a ránk törő válság, az erre adott reakciók és kétségbeesett gesztusok, tagadások, önfelmentések, és még sorolhatnám mi minden miatt, hirtelen rádöbbentem, hogy A pestis modellértékű szöveg, hisz épp azt mutatja be, milyen az, amikor egy közösségre rátörő váratlan helyzet kibillenti az addig gyanútlan létükben élő embereket, s mint egy örvény, magával ragadja őket. Tanulságos, hogyan viszonyulnak ehhez a nagyobb közösség más-más vidéken élő tagjai. A mű olyan erővel hatott rám, hogy rádöbbentem: ma is ugyanolyan romlatlan tisztaságban, erővel ragyog, hogy nem pillanatnyi, hanem egyetemesebb érvényű gondolatokat, tartalmakat hordoz. Camus egy többszólamú, polifon művet alkotott, nem akarja ránk oktrojálni a személyes igazságát. Hagyja a maga logikája szerint érvényesülni a mondanivalót, ránk bízza, ki-ki vonja le magának a következtetéseket.

Egyenlítő: Sokféle alak, sokféle igazság, sokféle szociológiai közegből – egyetlen színész számára komoly kihívás ezeket az igazságokat, ezeket a karaktereket megjeleníteni. Láthatóan kizsigereli az előadás, ugyanakkor nem leplezetten mégis lubickol is benne.

Hegedűs D. Géza: Így van. Az E. T.-ben is sokféle tartalmat jelenítettünk meg, láttam, hogy ez a szöveg is nagyon Dömötör Andrásnak való. Az ő elképzelése volt az, hogy a legtisztább, legegyszerűbb formát találjuk meg az előadásnak, hogy annál jobban erősödhessenek föl és születhessenek meg minél gazdagabban a humanitás létformái. Ugyanakkor Andrásban az is működött, hogy jó lenne, ha társamul szegődne az általa már többször foglalkoztatott Márkos Albert csellóművész. A világot nemcsak verbálisan lehet kifejezni, hanem számtalan módon és eszközzel is, ezek egyike a zene. Ez olyan érzéki hatást tud kiváltani, amely zsigerig hatol, és szavak nélkül, de mégis azt az érzést adja, hogy valamit megértettünk a világból. Berci az én igazi partnerem az előadás során, nem kísérőzenét szolgáltat, hanem a legtermészetesebb drámai része az előadásnak.

 HEGEDŰS D. Géza színművész, rendező, egyetemi docens, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színész Tanszékének megbízott vezetője, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.
1953. május 7-én született Ibrányban. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1975-ben a Vígszínházba szerződött, amelynek azóta is tagja. 1987 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1992-ben elvégezte a főiskola rendező szakát is. 2000-ben DLA fokozatot szerzett. Munkásságát 1980-ban Jászai Mari-díjjal, 1989-ben Érdemes Művész, 2007-ben Kiváló Művész elismeréssel, 2009-ben pedig Kossuth-díjjal méltányolták; emellett háromszor kapott Ajtay Andor- díjat, 2007-től a Vígszínház örökös tagja, később Gundel Művészeti valamint Roboz Imre-díjat vehetett át, 2011-től Budapest XIII. kerületének díszpolgára. 2006-tól szülőfaluja (ma már város) Ibrány díszpolgára.

Egyenlítő: Látták az eredeti előadást?

Hegedűs D. Géza: Nem, csak a kész szöveget kaptuk meg. Többféleképpen próbáltunk, tanulságos volt, hogyan találtuk meg az egész formai nyelvét, Berci is sokféle ajánlást tett. Sok improvizációs munka után forrt ki, azaz folyamatosan egyszerűsödött az előadás. Nagy élmény volt, amikor először összeállt, eggyé.

Egyenlítő:  Nem hagyják munka nélkül a néző képzelőerejét sem. A pillanat, amikor felismerik, hogy járvány tört ki, és hirtelen vaksötét, félelmetes vaksötét szakad a nézőre…

Hegedűs D. Géza: – …mint ahogyan az ilyen helyzetekben ilyesmi szokott volt történni. Egyedül az ember képes arra, hogy a fantáziájával belépjen egy történetbe, majd onnan vissza, ahogy Helmut Plesner írta, „az ember szárnynélküli angyal”, s ez a gyönyörű képességünk valóban komoly szerepet kap az előadás során is.

Egyenlítő:  Ősszel volt a darab bemutatója. A Házi Színpad mérsékelt befogadóképességű színházterem; eddig hányan látták a produkciót?

Hegedűs D. Géza: A bemutató óta hat előadás volt, vagyis közel ötszázan láthatták eddig.

Egyenlítő: A január végi előadáson zsúfolásig megtelt a nézőtér, az összes pótszék, de még a lépcső is. Nem tervezik, hogy átvigyék a nagyszínpadra?

Hegedűs D. Géza: Nem tudok róla, de ne felejtsük el, hogy ez egy rétegdarab, feltételez bizonyos történelmi tapasztalatot és sok egyéb ismeretet. Meg aztán az intimitását is elvesztené, ráadásul mi nem számíthatunk a Camus-kultuszra, ami Franciaországban még a tengerparton is nézőket hozott.

Egyenlítő: Milyenek a kritikák?

Hegedűs D. Géza: A bemutató óta eddig erről kaptam a legtöbb, legjobb kritikát. Koltai Tamás például azt írta róla, hogy világszínvonalú színház, ritkán lehet ilyent látni.

Egyenlítő: Ha visszagondol pályája kezdetére, hogyan látja ma akkori önmagát? Távoli vidékről a fővárosba „katapultált” ifjú színészként hogyan tudott a Vígszínházban évtizedeken át, mindmáig megmaradni, a társulat egyik vezető művészévé válni?

Hegedűs D. Géza: Sok múlik a szerencsén, a mestereken, azon, hogy milyen szellemi társulathoz kerül valaki. Persze a személyiségjegyek sem vonhatók ki ez alól, hisz a döntéseinket azok is meghatározzák. Figyeltem az emblematikus, nagy elődökre, Soós Imrére, Szirtes Ádámra, Horváth Terire és Törőcsik Marira. Terikét és Szirtes Ádámot munka közben, közelről figyelhettem, és Törőcsik Marival is sokat beszélgettem. A mi szakmánkban azokra leselkedik veszély, akik mélyről jöttek. Ha nincs valaki, aki a gátlásokat, hiányosságokat, frusztrációkat segítene kiegyengetni, akkor nagyon nehéz. Nekem szerencsém volt, mert tanáraim, rendezőim, Horvai István és Kapás Dezső iskolateremtő színészpedagógusok voltak. Gálffi Lacival együtt engem rögtön a Vígszínházba hívtak. Ez volt a másik nagy szerencsém, hiszen 1975-ben a Vígben egy Európa-szigetre csöppentem. Szellemisége, tág horizontja lenyűgözött. Várkonyi, Örkény korszaka volt ez, hihetetlenül élő, nagy formátumú társulatba, a legélőbb szellemi közegbe csöppentem, s ez húzóerőt jelentett. De ők sem a vidéki kisfiút látták bennem, sokat tanultam tőlük, barátságukba fogadtak. Fejes Endre és Déry Tibor szintén nagy hatással volt rám, Spiró Györggyel pedig három ősbemutatója révén alakult ki mély barátság köztünk. Fontos szerepet töltött be az életemben a rendező Marton László is, aki hosszú ideig igazgató-főrendező volt a Vígszínházban, s több kulcsszerepet kaptam tőle. Vagyis a jó pályához szerencsés momentumok egész sora kell, meg persze személyiség, tehetség, kíváncsiság és lelki-fizikai kondíció. Nekem is voltak kiemelkedő és vergődő periódusaim, és hát a jó meg a rossz elviseléséhez is erő és kondíció kell. Mert amennyire jó, annyira szörnyűséges is lehet, hogy a színház a most művészete. Ha például márciusban nem vagyok jó, akkor hiába voltam jó októberben, az már nem számít. Ezért mindig a maximumra törekedve kell újrakezdeni.

Egyenlítő: Ebben az újrakezdésben – ennyi év után – bizonyára segít a rutin is.

Hegedűs D. Géza: Dehogy. Egyre szorongóbban indulok neki valaminek, mert egyre jobban ismerem a felelősség súlyát. Lelkiismereti kérdés, hogy jól csináljak meg valamit. Ebben a Vígszínház a mai napig nagy húzóerőt jelent, mert mindmáig a tág gondolati, szellemi lépték jellemzi a társulatot, s ettől most is óriási a megtartó ereje. A szerepek visszahatnak az emberre, alakítanak, tanulunk belőlük. Az a jó bennük, hogy a szerepeken keresztül kívülről is láthatom magamat.

Egyenlítő: A franciák látták a pesti előadást?

Hegedűs D. Géza: Eljátszottam a Francia Intézetben. Tervezik, hogy elvisszük az előadást olyan magyar városokba, ahol francia nyelvet és irodalmat tanítanak, s miután az egyetemisták megnézik a darabot, beszélgetnének róla, akár filozófusok segítségével is.

Egyenlítő: Említette, hogy a szerencsén kívül sokat köszönhet azoknak a mestereknek is, akik még főiskolás illetve pályakezdő korában terelgették, utat mutattak az akkori vidéki fiúnak. Ön most a színművészeti egyetem docense, sőt, tanszékvezetője, látja a tanítványai között a mai „kis” Hegedűs D. Gézát? Terelgeti-e úgy, mint egykor Önnel tette a sok nagyszerű tanár, színházi vezető?

Hegedűs D. Géza: A MASZK1 elnöke vagyok, így nemcsak a saját tanítványaimra koncentrálok, hanem általában a pályakezdőkre, akiket még nem ismernek, akik még nem tudják megvédeni magukat. Ma két helyen folyik felsőfokú színészképzés az országban, Budapesten és Kaposváron. Mindkét egyetem pályakezdőit támogatjuk. Létrehoztunk egy ösztöndíjrendszert, mert szerencsére van még olyan cég, amelyik támogatást nyújt. Célunk, hogy a tanítványok az ösztöndíj fejében feladatot kapjanak, hiszen mindenütt szükség van fiatal művészekre, de a színházaknak nincs elég státuszuk. Így viszont szerepet, ösztöndíjat kap a kezdő színész, megismerheti őt a társulat, akár le is szerződtetheti. Mit tanácsolok, mit mondok a fiataloknak? Először is azt, hogy aki művész akar lenni, az is lesz, ha jár iskolába, ha nem. De mégis azt gondolom, hogy folyamatos utánpótlás nélkül minden szakma árt magának, vagyis az utánpótlásról gondoskodni kell! Ehhez persze verseny is szükséges, hiszen ahogy a Biblia írja, sok van, ki elhivatott, de kevés a kiválasztott. Ez igaz a színészetre is. Folyamatosan új hangokra, új gondolatokra van szükség. Javaslom, hogy jöjjenek a fiatalok a színművészeti egyetemre, mert ez az a hely, ahol nem számít, szegény-e vagy gazdag valaki, honnan jött, városból, faluról, határon túlról; csak a tehetség számít, és itt mindenki egyenlő eséllyel indul. Jelenleg tizenegy hallgatóm van, különféle társadalmi közegből jöttek, hozták a saját kultúrájukat, azzal hatnak egymásra. Ők jönnek most soron. Jó látni, hogy ez a sokféle ember hogyan oltódik be egymástól, s mindeközben én is sokat tanulok tőlük, félszavakból értjük egymást. Nincs annál nagyobb élmény, mint az, hogy az ember felnevel egy generációt, amely aztán beveszi a világot, és a tehetségével „tarol”.

Jegyzet

  1. „A MASZK Országos Színészegyesület a színművészeti tevékenységnek az 1989. évi II. törvény alapján működő országos szakmai érdekképviseleti szervezete. A szakmai szervezet politikailag független, sem politikai párttól, sem politikai mozgalomtól támogatást nem fogad el, országgyűlési képviselőt nem jelöl, és nem támogat. […] Célja: a magyar színművészek szervezetbe tömörítése, annak érdekében, hogy segítse és védje nemcsak tagjai szakmai, anyagi, erkölcsi és szociális érdekeit, hanem a szakma hitelét, rangját és etikáját. Ezzel szolgálja a színházművészet fejlődését, a szakmai tudást, a művészi munka megbecsülését” – áll az egyesület alapszabályában. A MASZK elnöke: Hegedűs D. Géza, ügyvezető elnöke: Fehér Anna, a vezetőség tagja: Barnák László, Kulka János, Dunai Tamás, Felföldi Anikó és Haumann Péter. (http://maszk.org)