"Franz Lehár"-nak ismeri az egész világ a mi Lehár Ferencünket. Az olvasó most azt gondolhatja magában, miért akarunk mindenáron magyart csinálni belőle, amikor élete javarészét külföldön töltötte és Ischlben lakott állandóan, abban az osztrák városkában, amelyet újabban - mint ez az "anzix"-kártyákon látható - Lehár- városnak neveztek el.

Ezerkilencszáznegyvenhét őszén érkezett meg Lehár Ferenc kérelme a Magyar Népköztársaság kormányához: régi útlevele érvényét vesztette, s kéri egy új, érvényes útlevél kiállítását. A hatóságok készségesen álltak a világhírű zeneszerző rendelkezésére, aki mindig magyar állampolgár volt és maradt. Lehár megkapta szabályos útlevelét. Akkortájt Zürichben élt, már betegen, s néhány hónap múlva meghalt, hatvannyolc éves korában, mielőtt viszontláthatta volna hazáját...

Nyolcvanöt évvel ezelőtt háromszoros tusst húzott a komáromi háziezred zenekara, díszjelet fújtak a rezesek, karmesterük Nádor utcai lakása előtt abból az alkalomból, hogy id. Lehár Ferencné, a komáromi születésű Krisztina asszony egészséges fiúgyermeknek adott életet. A katonakarmester pesti gimnáziumba járatta fiát s - katonakarmestert nevelt belőle. A K.u.K. hadsereg nem tudta sokáig megtartani az ifjú Lehárt. Összeütközésbe került feljebbvalóival, s hamar otthagyta katonakarmesteri állását, hogy a szabad művészeti pályán boldoguljon. A vérbeli zenész csak a századforduló táján talált önmagára, különböző operai kísérletek után, s míg özvegy édesanyja Budapesten telepedett le, ő Bécsben próbált érvényesülni. Milyen sikerrel? Ezt az egész világ ismeri, hiszen melódiái belopták magukat az emberek szívébe.

"A víg özvegy"-től a "Giudittá"-ig, a "Frasquitá"-tól a Pacsirtáig minden darabja más országban játszódik le. Érdekes módja azt internacionalista zenei törekvésnek, noha minden operettjét külön-külön is szeretettel fogadták a nemzetközi színpadokon. Ha valaki utánanézne, melyik operett aratta a legnagyobb sikert az utolsó öt évtizedben, bizonyosan "A Víg özvegy" vinné el a pálmát. De maradjunk csak a "Cigányszerelem"-nél. A gyerekkorban szerzett zenei élményeknek köszönhető az olyan magyar dallam, mint amilyen a "Messze a nagy erdő" melódiája. Erre gondoltunk a kis megemlékezés elején, amikor a "mi Lehárunk"-ról írtunk, akinek ízes magyar beszédjében sűrűn hangzottak el csallóközi, komáromi kifejezések.
Lehárt tehát a magunkénak valljuk.

Kristóf Károly
- Színház és Mozi,
1955. április 29.

Lehár az osztrák-magyar közös hadseregben volt karmester és már gyerekkorától eljegyezte magát a zenével. Ő maga így beszél kezdő éveiről egyik nyilatkozatában:

Mire Lehár húszéves lett, meghívták karmesternek a losonci gyalogezred zenekarához. Ő lett a monarchia legfiatalabb katonakarmestere. Losonci működésével főnökei meg voltak elégedve, mégis egy kellemetlen incidens miatt távoznia kellett a városból. Az történt, hogy egyik este, mikor a kávéházban vacsorázott, hozzálépett az egyik pincér.
- Karnagy úr kérem... az a tiszt úr a szomszéd asztalnál kéri, fáradjon oda hozzá. Szeretné, ha Ön hegedűn eljátszaná egyik kedvenc dalát...
Lehár elvörösödött, majd jó hangosan ezt mondta a pincérnek:
- Mondja meg a tiszt úrnak, hogy először is nincs nálam a hegedűm, másodszor én nem vagyok cigányprímás! Harmadszor, ha az úr akar valamit tőlem, hát akkor jöjjön ide ő maga és kérjen meg, de ne üzengessen nekem! A tiszt nem csinált botrányt, szó nélkül távozott, de az eset mégis következményekkel járt. Felettesei Lehárt bocsánatkérésre szólították fel, mire ő állása felmondásával válaszolt. Nem maradt sokáig állás nélkül. Pályázatot hirdettek a pólai haditengerészet zenekarának karmesteri állására. A 124 pályázó közül Lehár nyerte el az állást. Az Adria partján Lehár nemcsak karmesterkedéssel töltötte idejét. Ezekről a napokról így írt naplójában:
"Felkeresett egy Falzari nevű korvettkapitány, aki megkérdezte, nem volna e kedvem vele operát írni? Hozott magával egy szövegkönyvet is, mely a Volga partján játszódott. Megtetszett és elkezdtem írni rá a zenét. Tíz hónap múlva kész voltam vele. A tiszti kaszinó termében mutattuk be, kicsit furcsa módon, énekesek nélkül. Falzari elolvasta egy-egy jelenet szövegét és én utána a zenekarral lejátszottam a hozzá illő muzsikát. A közönség így is elismerő tapsokkal jutalmazta operámat, melynek Kukuska volt a címe."

A Kukuska még a 19. század. Hat-hét év múlva már nem a tiszti kaszinóban ünneplik Lehárt. A XX. század első évtizedeiben virágkorát élte Európában a bécsi operett. Lehár Ferenc pedig, mint az egyik legtermékenyebb zeneszerző, hosszú időre az operettszínpadok egyeduralkodójává vált. A "Luxemburg grófja" és "A mosoly országa" mellett, a Victor Leon és Leo Stein szövegére komponált "A víg özvegy" című nagyoperett aratta a legnagyobb sikert. Ez a mű frivol világával és csodálatos dallamaival a mai napig hódít világszerte a zenés színpadokon.
A víg özvegy története Párizsban játszódik. Az első felvonás színhelye a montenegrói követség, ahol Zéta Mirkó nagykövet éppen azon fáradozik, hogy valami megoldást találjon Montenegró zilált pénzügyeinek rendezésére. Zéta úgy érzi, megtalálta a legegyszerűbb megoldást. A párizsi társaság egyik legszebb asszonyát, a dúsgazdag özvegyet, Glavári Hannát össze kell házasítani egy montenegrói állampolgárral, nevezetesen Danilovics Danilóval, a követség titkárával. Így Glavári Hannával együtt Montenegróba kerül az a húszmillió is, amit nemrég az özvegy örökölt. Daniló, aki igen mulatós és könynyelmű fiatalember, a párizsi orfeumok állandó törzsvendége, nincs elragadtatva az ötlettől. Ismeri Hannát még leánykorából, mikor udvarolt is neki, de semmiképpen sem óhajt most hozományvadászként jelentkezni nála. A nagykövet nyomatékos kérésére mégis felkeresi Hannát, aki örömmel fogadja a régi kedves ismerőst és felkéri arra, hogy mint régi barát, tartsa távol tőle a kérők seregét, akik nemcsak a szép özvegyet, hanem a szép vagyont is körüludvarolják.
A második felvonás Hanna párizsi palotájának parkjában kezdődik, ahol Hanna estélyt ad Montenegró nemzeti ünnepe alkalmából. A vendégek között ott van Daniló is, aki szerelemre gyulladt Hanna iránt. Hannának is tetszik Daniló, de egyelőre mindketten titkolják érzelmeiket. A meghívottak között ott találjuk Zéta nagykövetet, feleségével, a csinos Valenciennel, aki szívesen fogadja egy jóképű párizsi gavallér, Rosillon udvarlását. Rosillon ráveszi a szépasszonyt arra, hogy egy kis időre hagyja magára totyakos férjét, és mialatt a nagykövet a párizsi diplomáciai élet kiválóságaival cseveg, jöjjön vele a kerti pavilonba egy kis "beszélgetésre". Mindez megtörténik, de időközben a nagykövet is társaságával véletlenül a pavilon felé sétál, és a pavilon homályos üvegén két csókolódzó árnyékot lát, melyből az egyik feltűnően hasonlít a feleségére. A kínos helyzetet Hanna oldja meg, aki egy hátsó ajtón beszalad a pavilonba, egy pillanatra leoltja a lámpát, mialatt Valenciene kioson, Hanna pedig feláldozva jó hírét barátnője érdekében, Rosillon karján lép ki a pavilonból. Így mindenki megnyugszik - hisz egy özvegy azzal csókolódzik akivel akar -, csak Daniló távozik kétségbeesve, abban a hitben, hogy Hanna Rosillon kedvese.
A harmadik felvonás színhelye ismét Hanna palotája. Ezúttal a szép özvegy kabaréestet rendez a párizsi társaság mulattatására. Meghívja Danilót is, sőt annak az orfeumnak művésznőit is, ahol a bánatos Daniló minden estéjét tölti. A művésznők vidáman hancúroznak, énekelnek, táncolnak a meghívottak nagy örömére, csak Daniló mulatásában van valami keserűség. Hanna megérzi, mi bántja Daniló szívét, ezért félrevonja a társaságtól és két dolgot hoz tudomására. Az egyik: elmondja, hogy a pavilonban mi történt, illetve mi nem történt, hiszen az egész jelenet csak Valenciene megmentésére történt. A másik: kézhez vette férje végrendeletét, mely szerint ha férjhez megy, elveszti a millióit! Daniló fékeveszett örömmel öleli magához Hannát. "Akkor a feleségem leszel, mert így már senki nem mondhatja, hogy a pénzedért veszlek el!" Hanna boldogan igent mond, de még a finálé előtt felolvassa férje végrendeletének befejező sorait: "A milliók felett özvegyem férjhez menetele után nem rendelkezik, hanem kívánságom szerint az egész vagyon jövendőbeli férjét illeti!"

A víg özvegy szövegkönyve alkalmat adott Lehárnak, hogy szakítson az operettek világában túlnyomórészt uralkodó valószerűtlenségekkel. Részben mondén, részben nemzeti karakterű muzsikával, logikus drámai felépítéssel olyat alkotott, ami merőben új volt ebben a műfajban. Művével új megvilágításba került az operett- zeneszerzés zenekari technikája is. Hangszerelése lényegében gazdagabb és szebb színekben csillogott, mint elődeinek és kortársainak ilyen jellegű munkája.
A Magyar Színház 1906. november 27-i premierjén a zeneszerzővel osztozott a sikerben a fordító, Mérei Adolf, a címszerepet játszó tüneményesen éneklő Turchányi Olga és Daniló szerepében a hódítóan elegáns Ráthonyi Ákos, akiről így írt a Budapesti Hírlap: "A nézőtéren minden nő szerelmes lett belé, korosztályra való tekintet nélkül, akár férjezett volt, akár hajadon!"
Glavári Hanna és Daniló története nem mindennapi karriert futott be. Mindent felülmúló internacionális sikere bizonyította, hogy Lehár feltalálta a nemzetközi operett komponálásának receptjét. Egész Európa Lehárnak tapsolt és 1907 októberében New Yorkból elindult A víg özvegy amerikai sikersorozata is. Két évtizeddel az első magyar operett megszületése után már volt egy világhírű magyar operett-szerzőnk is, és két év sem telt bele, kiderült, hogy Lehár Ferenc csak elindította a sort.