A Karmelita Rendet a Calabriából származó Berthold lovag - akinek egyik őse Salamon magyar király rokona volt - alapította a Haifa melletti Karmel hegyen. Az utóda által megalkotott rendi szabályzatot Albert jeruzsálemi pátriárka hagyta jóvá. A Szentföld pogány uralom alá jutását követően Európában telepedtek meg, a remete élet kolostorivá változott. A női ággal is kibővült Rend gyors terjedését feltehetően Mária-tiszteletüknek köszönheti. A 14. század végén a Rend két irányzatra szakadt: a korábbi szigort visszaállítani kívánókra (obszervánsok, szemlélődők, sarutlanok), és az életszabályzatot enyhíteni akarókra (konventuálisok, sarusok, rendházban élők).

A Rend iránt nagy figyelmet tanúsító és segítő Nagy Lajos rendházat építtetett. A király szobrát ennek emlékére emelték a székesfehérvári karmelita templom oldalán. A Hódoltság után hazánkban a Rend sarutlan ága kelt új életre Győrben (1687), Budán (1692), Székesfehérváron (1730) Pesten (1896), Zomborban (Subotica, 1904) és Keszthelyen (1928).

A török kiűzése után a város romhalmaz képét mutatta, a bevonuló keresztény csapatok a hálaadó szentmisét ép templom hiányában a szabad ég alatt tartották. Nyugalmat a város ezután sem lelt évtizedekig.

A nagysokára megindult újjáépítés során azonban javítás helyett rombolt, a középkorból megmaradt és még helyreállítható romok építőanyagát széthordták, de elpusztították a török emlékeket is. Az újjáépítést a visszatérő szerzetesek kezdeményezték, közülük is a ferencesek voltak az elsők, akik az egykori királyi palota helyén építették fel rendházukat és külső megjelenésében egyszerű templomukat.

A karmeliták is építkeztek, templomukat 1731-1769 között építették, de egy korabeli feljegyzés szerint 1732 őszén az eredetileg Karmelhegyi Boldogasszony tiszteletére szentelt templomukat már használatba vették. A tervező-építő neve nem ismert.

A templom sorsa viszontagságossá vált, amikor 1783-ban II. József megszüntette többek között a karmeliták működését is. A polgári lakosság plébániatemplomaként szolgált 1801-ig, majd a kialakuló papnevelés helyi központjának temploma lett. A földrengés 1800-ban megrepesztette a templom boltozatát, ezt csak részben javították ki. A francia seregek bevonulása után hadicélokat szolgált a papneveldével együtt. A templom belsejét 1903-ban, majd a második világháborút követően 1955-ben restaurálták, ekkor állították helyre a többször átfestett freskók eredeti szépségét.

A templom külseje nem árul el semmit a belsejében rejlő értékekről. A homlokzatból kinővő torony órapárkányos, csúcsán magas, négyszög alaprajzú sisakkal. Közvetlenül mellé épült az 1910-ben második emelettel bővített kolostor, a későbbi papnevelde.

A viszonylag kis templom szépségét az arányos barokk térhatásnak, a boltívek könnyedségének, a berendezés összhangjának és a freskóknak köszönheti. A nagy ablakokon beáramló fény kiemeli a szentély, a szószék és a különleges Nepomuki Szent János oltár részletgazdagságát.

A freskók Franz Anton Maulbertsch alkotásai, Szűz Mária életét és küldetését ábrázolják. A szentély mennyezetén a megváltás misztériuma tárul elénk a bűnbeesett emberpárral. A hajó első mennyezetképe Mária mennybevitelét, a következő Mária születését ábrázolja. A freskókat rokokódíszes keret övezi, látszat-architektúra nyitja meg a távlatokat fölfelé. Különlegesen szépek a csegelyekbe festett jelenetek is.

A főoltár fölött a rokokó keretezésű Fekete Madonna kegyképet két angyal tartja. A kép a bécsi karmeliták Szűzanya ábrázolásának 18. századi másolata.

Maulbertsch alkotta a Szent Anna oktatja a gyermek Máriát című és a Szent József halálát ábrázoló festményeket, amelyek a szentély jobb illetve bal oldalán lévő mellékoltárok felett függnek. A Nepomuki Szent János oltár és az evangéliumi oldalon lévő szószék szimmetriája hatásosan illeszkedik a térbe. A bejárattól jobbra lévő Szent Adalbert képet egyesek ugyancsak Maulbertsch művének tulajdonítják, a kutatás azonban inkább a nagy mester egyik tanítványa, Felix Ivo Leicher alkotásának véli. A bejárattól jobbra eső mellékoltár Árpád-házi Szent Erzsébet-festmény megbontja a tér egységes harmóniáját, Túry Gyula festette 1906-ban. A padok rokokó faragványaikkal fokozzák a térhatást.

A karzat alatti bal oldali kápolnában a Kálvária jelenet-, az un. Pestis kereszt csoportját szemlélhetjük, a bajor Hauser művész alkotta. A túloldali kápolna freskóit a hagyomány ugyancsak Maulbertsch művének tekinti, a templomot kifestető karmelita rendfőnököt ábrázolja. A kápolnák bejáratát barokk kovácsoltvas ajtók fedik.

Nem lehet említés nélkül hagyni a sekrestye feletti oratórium freskóját. Maulbertsch a Megfeszített Krisztust ábrázolja rendkívüli megjelenítő erővel.

Fitz Jenő: Székesfehérvár. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. Bp., 1957

Fitz Jenő: Séta a régi Székesfehérvárt. A Fejér megyei Múzeumok kiadása. Székesfehérvár, 1966.

Genthon István: Magyarország művészeti emlékei 1. Dunántúl. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. Bp., 1959

Kapossy János: A barokk mennyezetfestés emlékei Székesfehérvárt. = Magyar Művészet 1930/7.

Kovács Péter: Franz Anton Maulbertsch Fehérvárott. = Irodalom- Művészet- Valóság 2005/10 [http://www.argus.hu/2005_8/karmelita.htm]

Rados Jenő: Magyar oltárok. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda kiadása. Bp., é. n. [1938]

Say Géza: Székesfehérvár. Officina. Bp., 1944