Zajti Balázs művét jövőre Wroclawban is bemutathatják (Fotó: Csudai Sándor)

– Sokszor hangsúlyozzuk a lengyel–magyar barátságot. Ön szerint honnan és miért van ez a vonzódás a két nép között?

– Ez egy misztikus helyzet, hiszen önmagában a történelem nem indokolja, hogy a lengyel és a magyar nép ilyen közel legyen egymáshoz. Azokon a példákon keresztül, amelyeket megtalálunk a filmjeinkben, talán valamit meg lehet érteni a vonzódásból. A magyar nem szláv és germán, de nem is indoeurópai nép, tulajdonképpen önmagában, mintegy zárványként él itt, Közép-Európában. Mellette létezik egy olyan szláv nép, amellyel baráti viszonyt ápol, miközben a szlávokkal nem túl harmonikus a kapcsolata. Érdekes megfigyelni, hogy a hatvanas–hetvenes években erős kulturális áramlás indult el Lengyelország felől. Készülőben van egy olyan filmünk is, amely a hatvanas–hetvenes és a nyolcvanas évek autóstopos generációját jeleníti meg. Egész más okból indulnak el a különböző korosztályok, de életükben meghatározó lett a lengyel–magyar viszony.

– A most díjazott Szeptember katonája című filmben is a két nép kapcsolata jelenik meg Nizalowski Ernő életén keresztül. Honnan az érdeklődése irántuk?

– Valamikor lengyelül tanultam a gimnáziumban, néhány éve pedig gyakorlatilag „szembejött” velünk a történet. Megismerkedtünk Dabi Istvánnal, aki portréfilmünk alanyát, Nizalowski Ernőt istápolja. A közel százéves Ernő bácsi élettörténete kezdett érdekelni minket. Felvetődött az is, hogy egy jó játékfilm születhetne a történetéből, később ezt a tervet elvetettük finanszírozási nehézségek miatt, így dokumentumfilmben mutatjuk meg az életét. Ernő bácsi lengyel apától és magyar édesanyától származik, és amikor kitört a második világháború, édesapja földjére ment vissza védeni „apaföldjét” a náci betolakodókkal szemben. Idővel fogságba esett, megszökött, majd Magyarországra visszatérve a lengyelek mentésében segédkezett, később magas pozícióba került tolmácsként. A Rákosi-korszakban bebörtönözték. Történetében egy-két olyan részt is felgöngyölítünk, amely egyszerre beszél az emberről, az elmúlt rendszerről és a megfoghatatlan viszonyról.

– Az ismeretterjesztő műfaj egy ideje nem éli fénykorát itthon, önök mégis elsősorban ezt a műfajt kívánják képviselni.

– Úgy gondolom, hogy mostanában inkább a nagy visszhangot kiváltó dokumentumfilmek készülnek el. A hétköznapi történetek, amelyek kevésbé fontosak sokak számára, könnyen kikerülnek a támogatottak közül. Jó esetben a televízió bemutat egy-kettőt, de elég nagy baj, hogy nincs egy olyan csatorna, amely direkt dokumentumfilmeket vetítene. Az a filmes gondolkodás, amely a hatvanas–hetvenes éveket jellemezte, ma szinte nem létezik. Ennek ellenére úgy vélem, hogy van egy réteg, amelyet érdekel ez a műfaj. Járom a filmszemléket, és remek, nézhető alkotásokat látok, amelyek a tévében is mehetnének, csupán szemlélet kérdése, hogy ez megvalósul-e.

– Lengyelországba el tudják vinni a Szeptember katonáját?

– Kaptunk egy felkérést, amely szerint Wroclawba kikerülhet a film jövőre, az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatra. Egyelőre ez a biztos, de remélem, több helyen is látható lesz majd.