Kázmér
3 °C
12 °C

Bajnai Gordont durván fejen rúgták

2011.08.17. 08:34

Súlyos sportsérülést szenvedett Bajnai Gordon exkormányfő egy hétfő esti edzőmeccsen, írja a szerdai Blikk. Bajnai a 43-as Építők kapusaként ütközött az ellenfél csatárával, aki fejbe rúgta a volt miniszterelnököt.

A sportbaleset a labdarúgó-mérkőzés 35. percében történt. A Grund FC csatára 43-as Építők kapuja felé tört, Bajnai elévetődve a labdáért nyúlt, meg is szerezte azt, de a még lendületben lévő csatár megpróbálta elrúgni a labdát. Ekkor találkozott a stoplis cipő és a kapus arca.

Bajnai a földön maradt, csapattársai rögtön látták, hogy baj van. "Minden csupa vér volt, azonnal hívtuk a mentőket" - mondta egyikük a Blikknek.

Bajnai Gordon mint kapus
Bajnai Gordon mint kapus

Bajnai Gordont kórházba szállították, ahol éjjel egyig tartott az operáció. Bajnai orrán két vágást is össze kellett varrni, és mivel levált egy porc, kötést is kellett rakni a sérült testrészre.

A varratokat körülbelül egy hét múlva szedik ki, a volt miniszterelnök egy darabig még nem léphet pályára. Csapata mellesleg 6-5-re kikapott a Grund FC-től.

Bajnainak nem ez az első sérülése a focipályán, volt hogy a fülét kellett visszavarrni, máskor a szemöldöke hasadt fel, emlékeztet a Blikk

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.