A Dunát mindenki ismeri. Vele kapcsolatban lelki struktúránk, képzettségünk, átélt élményeink, vagy pillanatnyi hangulatunk függvényében különböző asszociált fogalmak juthatnak eszünkbe, mint: ulmi székesegyház, a Duna Regensburgnál árad, Kék Duna keringő, Lánchíd, Vaskapu, stb.
A legtöbben a Dunát »egy« európai folyónak, kevesebbünk pedig »az« európai folyónak tartjuk.
Elemista korunkból még megmaradt emlékezetünkben, hogy a Duna a Fekete-erdőben ered, de ezzel nagyjából be is fejeződnek a Felső-Dunával kapcsolatos ismereteink. Pedig érdemes egy kicsit többet megismerni róla – ha lehet a helyszínen -, ha nem akkor legalább fényképek és olvasmányok segítségével.
Már útjának első 50 km-én sok izgalmas kérdés adódik múltjával, forrásaival, valamint vízének elszivárgásával kapcsolatban.
A felmerülő kérdések megválaszolására egy krimihez hasonlóan nyomozásra van szükség.
Kezdjük el együtt a nyomozást!



Hol a Duna forrása?

Hát a Fekete-erdőben – jöhetne a spontán válasz, csakhogy a Fekete-erdő észak-déli irányban 160 km hosszan, kelet-nyugati irányban pedig váltakozóan 30-50 km szélességben terjed ki. Egyáltalán - majd az elkövetkezőkben látni fogjuk – a kérdést így feltenni helytelen.
Lássuk előbb a vitathatatlan tényeket. Furtwangen városkától északnyugatra, légvonalban mintegy hét kilométerre, a tengerszínt felett, 1078 m magasságban ered a Breg nevű patak. Figyelemre méltó, hogy a Breg forrásától csak pár száz méterre található egy másik forrás is, az Elz forrása. A két forrás, illetve patak vízgyűjtő területét ugyan csak pár száz méter válassza el, mégis köztük egy világ van, hiszen itt található egy vízrajzi határ az európai vízválasztó. Az Elz az 1360 m hosszú Rajnába torkollik, majd a Rajna az Északi-tengerbe ömlik, míg a Breg Donaueschingen alatt egyesül a Brigachhal és mint Duna 2850 km után a Fekete-tengerbe torkollik.
A száraz, pontosabban jelen esetben nagyon is »vizes« tényekhez hozzátartozik még egy harmadik forrás is. Ez a sok gondot okozó forrás Donaueschingenben ered, a Fürstenberg kastély udvarán és Duna-forrásként van számon tartva, vize pedig földalatti vezetéken keresztül a Bregbe folyik.
Foglaljuk csak össze röviden az eddig felleltározott tényeket. Azt mondtuk a Duna a Fekete-erdőben ered. Ezen állítás alátámasztására van két, a Fekete-erdőben eredő patakunk a Breg és a Brigach, melyek egyesülése után már csak a Dunáról hallani. Ide kívánkozik még megjegyzésnek az, az axiomatikus mondás, amit már minden német kisiskolás tud: „Brigach und Breg, bringen die Donau zuweg”, ami szabad fordításban körülbelül így hangzik: Breg és Brigach útra teszik a Dunát. A két Fekete-erdei forráson kívül van egy donaueschingeni, tehát a Fekete-erdőn kívüli Duna-forrásunk is. Itt valami nincs rendben!
Mi a tudomány álláspontja a folyók forrásával kapcsolatban? Ha egy folyónak több forrása van, akkor az a döntő, hogy melyik forrás van messzebb a torkolattól. Ezt tudván, teljesen egyértelmű, hogy a Duna fő forráspatakja a Breg. Így legalább egy forrást, mármint a Brigach forrását kizártuk a további vitából. Egyébként a Brigach –forrás-környékiek nem is igénylik e forrásnak a »Duna-forrás« rangot.
A nagy vita, mondhatni csata azok között zajlik, akik a Breg forrását tartják a valódi Duna-forrásnak és azok között, akik a donaueschingeni kastélykerti forrást vélik az egyedül hiteles Duna-forrásnak. A vita, különböző hevességgel mindig újra fel-fellángol, hiszen nem csak vízrajzi kérdésről van itt szó, hanem történelmi háttérről, és ami messze nem elhanyagolható – az idegenforgalom számára nagy vonzerő, ha egy forrást Duna-forrásként lehet eladni.
Történelmi szempontok figyelembevétele azért elkerülhetetlen, mert hosszú ideig a donaueschingeni forrást vélték a Duna autentikus forrásának, így már Krisztus előtt 15-ben Tiberius római császár a donaueschingeni forrást látogatta meg és hitte valódi Duna-forrásnak. A későbbiekben is több nevezetes személyiség, mint például az 1499-ben itt járt I Miksa német király (később császár) is ezt a forrást tekintette meg és tekintette valódi Duna-forrásnak. Mindennek persze írásos nyoma van és nyoma maradt a köztudatban is.
A kastélykerti forrásnak nem volt mindig olyan elegáns, kútszerű foglalata, mint ma és vize szabadon folyt a Brigachba, csak az 1820-22-es években rejtették a föld alá, ami ma egyértelműen baklövésnek minősül. Baklövésektől a Breg-Duna-forráspártiak sem maradtak mentesek. 1992-ben egy sajtókampány keretein belül a donaueschingeni tábor bebizonyította, hogy a ma az egyetlen és kizárólagos Duna-forrásként reklámozott Breg-forrás még Breg-forrásnak sem hiteles. Mai helyén és formájában csak 1954-től létezik, mesterségesen hozták létre az eredeti és természetes Breg-forrás felett 30-40 méterre.
Ennyi bonyodalom után végül is hol a hivatalos Duna-forrás? A legtöbb tankönyvben, atlaszban a Duna hosszaként a 2850 km körüli szám olvasható (ez a helyes szám és nem az itt-ott olvasható 2888 km). A képzeletbeli mérőszalag vége Sulinánál található, ahol a Duna a Fekete-tengerrel találkozik. De hol van az eleje?
Nos a tudósok tekintetbe véve föld-, illetve vízrajzi, de ugyanakkor a történelmi szempontokat is, megállapították, hogy a Duna ott kezdődik, ahol a Brigach és a Breg a donaueschingeni kastélykert alatt összefolynak. Így tehát talán helyesebb a »hol a Duna forrása?« kérdés helyett úgy kérdezni, hogy honnan kezdve hívják a Dunát Dunának?, vagy hol kezdődik a Duna?
Érdemes ezzel a témával kapcsolatban megjegyezni, hogy 1938. augusztus 11-én Szabó Lőrinc meglátogatta a donaueschingeni u.n. Duna-forrást és a Duna-források problematikájával meglepően behatóan foglalkozott és nagyon reális eredményre jutott. Többek között ezt írja: „A sok részlet megismerése után látni akartam a nagy folyam születését, a forrását is. Mondjam el, hogy nem találtam meg? Azt hiszem, a Dunának csakugyan nincs forrása. Vagy pedig sok van.„ „...amit ott márványkupolás kis épületben a Duna forrásának mutatnak, azt – gondolom – csak kinevezték annak.” (Szabó Lőrinc, A magyar Dunán. In.: Sz.L.: A magyar Dunán. In.: Sz.L.: Emlékezések.., I.m.: 653)

Hogyan jut a Duna vize az Északi –tengerbe?

Alig 30 km után a fiatal Duna vizének egy része, száraz időben (és ez némely évben 200 nap is lehet) a teljes vízmennyiség eltűnik a folyómeder repedéseiben. Volt Duna, nincs Duna. A jelenség a mészkő tulajdonságaival és a Duna ezen szakaszát befogadó terep hidrogeológiai sajátosságaival magyarázható. Itt, (kb. Geisingen és Sigmaringen között) a folyó mészkőréte-gen folyik át. A mészkő aránylag jól oldódik széndioxiddal telitett, tehát savas vízben. Így a repedések egyre mélyebbek és tágabbak lesznek. Ezt a korróziós jelenséget egy bizonyos mértékig az erózió is segíti. Ez az alapja a barlangképződésnek is és amint látni fogjuk itt is a végeredmény egy barlang.
Már nagyon régen megfigyelték, hogy a Duna fő elszivárgási helyei Immendingen, Möhringen és Friedingen helységeknél, illetve ezek közelében találhatók, az viszont sokáig rejtély maradt, hogy hova folyik el a víz, hol lát ismét napvilágot. 1896-ban indul meg a nyomozás, amikor is anilinnel, majd 1877-ben palakátrányolajjal és konyhasóval, a múlt században pedig fluoreszceinnel festették, illetve jelezték meg a Duna vizét. Ezek a kísérletek egyöntetűen bebizonyították, hogy az elszivárgott Duna-víz jelentős része Aach helységnél, a fent jelzett elszivárgási pontoktól délre, légvonalban 12-18 km-re buggyan a földből ki Németország legnagyobb forrását képezve, amelynek vízhozama a száraz, illetve csapadékos idő függvényében kb. 8500 és 25000 l másodpercenként.
Bátor és tudásszomjas búvárok lemerültek a forrásba és egy víz alatti barlangot találtak, amiből eddig több mint 600 métert sikerült feltárniok. Az Aach-forrásból kifolyó Duna-víz, mint patak folyik tovább, amit Radolfzeller-Aachnak neveznek és Radolfzellnél ömlik a Boden tóba, ahonnan a Rajnába jut. Így lesz Duna-vízből Rajna-víz.
A » kriminek« azonban ezzel koránt sincs vége.
A víz nem csak napjainkban fontos, a múltban is nélkülözhetetlen volt. Amikor a Duna mentiek észrevették, hogy az oly fontos víz elszivárog, elkezdték a folyómederben található repedéseket, lyukakat betömni kővel, fával, agyaggal, sőt még betonnal is és így meggátolni a víz elszivárgását.
Ezen akciókat igen rossz szemmel nézték viszont az Aach mentén lakók. A kialakult vitát csak bonyolította az a tény, hogy a Felső-Duna, tehát ahol a víz elszivárog Württemberghez, az Aach-forrás és patak pedig Badenhez tartóztak. Mindez oda vezetett, hogy 1927-ben a Birodalmi Törvényszék előtt egy szabályos per zajlott le a Duna vizével kapcsolatban, jobban mondva ennek felhasználásával kapcsolatban. A baj csak az volt, hogy nem létezett paragrafus, ami alapján ítéletet lehetett volna mondani.
Megnyugtató megoldás csak azután született, miután Baden és Württemberg egyesültek. Ma, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, a Duna vizének egy részét egy kb. másfél kilométer hosszú betontárón vezetik át, így nem tud az egész vízmennyiség elszivárogni és az Aach-forrás sem szárad ki soha.


Az Ős-Duna

A Duna arculata a földtörténet során többször is drasztikusan megváltozott. Az Ős-Dunának két fő variánsát érdemes egy kicsit szemügyre venni. Az első az Aare-Duna. Az Aare egy ma is létező folyó. Svájcban, a Berni-felvidéken (Berner Oberland) ered és a Rajnába torkollik. Ez a folyó volt mintegy kétmillió évvel ezelőtt az Ős-Duna fő forrásfolyója. Később, az u.n. arvensis korban a Fekete-erdő, illetve az a terület, amit ma annak nevezünk kezdett
felemelkedni, aminek következtében az Aare, amely eddig északkeleti irányt tartott, most hirtelen nyugatnak fordult, a mai Basel irányába. Így az eddig mellékfolyóként szereplő Wutach lép elő fő forrásfolyónak és ezt az Ős-Dunavariánst Feldberg-Dunának nevezik. Nevét a Fekete-erdő legmagasabb hegyétől, az 1493 m-es Feldbergtől kapta. Ennek keleti lejtőjén található a Feldsee (Feld-tó) ahova a Feldbergen eredő erecskék folynak be, és amiből a Seebach patak ered. Itt volt a Feldberg-Duna forrása. A Seebach beletorkollik a Titi-tóba. A tóból továbbfolyó patakot már Gutachnak (azaz jó pataknak) nevezik, és miután jobboldalról felveszi a Haslach patakot ismét nevet változtat. Innentől kezdve Wutachnak (azaz dühös pataknak) hívják és egészen a würmi eljegesedés tetőfokáig a Feldberg-Duna forrásfolyója volt. A Wutach továbbfolyt kelet-északkeleti irányba, a mai jelentéktelen Aitrach patakocska völgyén és tovább a mai Duna völgyén. Nagyjából 70000 évvel ezelőtt a Wutach hirtelen irányt változtat és a mai Blumberg helyiség előtt délnek fordul. Erwin Rutte szerint az alkalmat erre feltehetőleg egy hirtelen és nagy olvadás okozta átfolyás adhatta. Ennek a feltételezett árvíznek a kiindulópontja a Kappel nevű falunál végződő gleccser lehetett. Az átfolyást, az eredeti meder elhagyását erősen elősegítette az a tény, hogy Blumbergtől déli irányba Waldshutig (ahol ma a Wutach a Rajnába torkollik) 38 km-en mintegy 225 m magasságkülönbség van, míg ugyanezt nyugati irányba csak 490 km megtétele után éri el a Duna. Akkoriban, tehát 70000 évvel ezelőtt a szintkülönbség még 165-200 m-el nagyobb volt. Így érthető a déli irányba kifejtett gyors és intenzív visszaható erózió, amit még az a tény is elősegített, hogy itt túlnyomórészt puha Jura-kőzetek találhatók.
Azóta a Duna hozzávetőleg úgy folyik, mint ma és nagyobb változásokat (sajnos sokszor igen károsakat) csak az emberi tevékenység nyomán észlelhetünk.

Íme a dunabonyodalom végére értünk. Persze a Duna tovább folyik és a további szakaszokon is akad vele kapcsolatban sok érdekes kérdés, történet, festmény, vers és más művészeti, vagy tudományos feldolgozás. De ezek már többé-kevésbé ismertek.

ˆ Schneider Alfréd

2009. április 06., 17:44:23

Sok fénykép és magyarázó térképvázlat tartózik ehhez a tanulmányhoz, melyek alátámasztanák a szöveget. Sajnos nem lehetséges az ilusztrációk bevitele a szövegbe.