Rózsadomb Budapest városrésze a II. kerületben, Budapest és Magyarország egyik leghíresebb és legnagyobb presztízsű lakóövezete. A Rózsadomb a II. kerület keleti részén, hegyvidéki területen fekszik. A szomszédos városrészek: Országút, Rézmál, Vérhalom, Szemlőhegy és Felhévíz. Határai: Bimbó út, Alsó Törökvész út, Vérhalom utca, Veronika utca, Zivatar utca. Bár a Rózsadomb név hivatalosan csak erre a viszonylag kis városrészre utal, tágabb értelemben véve a budapestiek "Rózsadombnak" nevezik a II. kerület egyes hegyes-dombos terepen elhelyezkedő, előkelő luxusövezeteit is, mint Csatárka, Látó-hegy (Gugger-hegy), Pálvölgy, Zöldmál, Szemlőhegy, Törökvész, Vérhalom, Rézmál.

HIRDETÉS

A török hódoltság idején a legendák szerint rózsákkal ültették be a dombot, innen eredne a neve is. A XII. kerület hegyoldalaihoz hasonlóan a XIX. század végétől és a XX. század elejétől kezdődött beépülése eleinte hétvégi telkekkel, nyaralókkal üdülőterületként, majd a korabeli elit, jómódú vállalkozók, kereskedők, gyártulajdonosok építettek maguknak impozáns, tágas villákat. A II. világháború után az eredeti tulajdonosaiktól az állam elkobozta az ingatlanokat és magas pozíciójú kommunista pártfunkcionáriusoknak utalták ki azokat.

A városrész előkelő villáiról, híres lakóiról vált ismertté. A lakásárak igen magasak, 2006 végén a négyzetméterenkénti 400-500 ezer forintot is meghaladták, amivel az ország egyik legdrágább környéke. Kitüntetett helyzetét kiváló adottságainak köszönheti. A belváros közelsége ellenére csendes, nyugodt, tiszta levegőjű terület. Tágas, kiterjedt zöldterületekkel, ősfás parkokkal rendelkezik. Hegy jellegéből adódóan egyedülálló panorámája van a Budai-hegységre, a Várnegyedre, az Országházra, a Dunára és a Margitszigetre.

A beépítettsége változatos képet mutat. Megtalálhatók itt patinás századfordulós villák, melyek ma gyakran cégközpontokként, magánklinikákként, nagykövetségekként szolgálnak, a zöldövezeti társasházi lakások és természetesen az elhíresült rezidenciák is.

A rózsadombi villanegyed születése

A budapesti Rózsadomb neve nem pusztán földrajzi helyet jelöl, hanem egyszersmind társadalmi tartalmat és hangulatot is hordoz. A főváros egyik legelegánsabb villanegyede a két világháború között lett a felső középosztály és a pénz-arisztokrácia luxuslakóhelye; az 1950-es évektől elterjedt gúnyos „káderdűlő* kifejezés viszont arra utalt, hogy a rózsadombi villák egy részében a háború előtti gazdagok helyét a kommunista párt felső és középkáderei foglalták el.

A Rózsadomb valójában nem egyetlen dombot vagy hegyet jelöl, hanem a budai hegyvidéknek a Dunához lefutó két nagy völgye (Szépvölgy és Ördög-árok) által közrefogott, több csúcsot és dombhátat magába foglaló magaslatot.

Maga a Rózsadomb (Rosenhügel) név csak a XIX. század közepe felé vált közkedveltté, és eredetileg csak a Dunához közel eső, keleti és dél-keleti lejtőkre alkalmazták. A hagyomány szerint a név eredete Gül baba XVI. században emelt sírjára és az egykori környékbeli rózsakertjére vezethető vissza.

Rózsadombnak főbb magaslati pontjai a Ferenc-hegy (265m), a József-hegy (232m), a Kálvária-hegy (179m) és a Rókus-hegy (249m). Az egészet északon a Szépvölgy, délen az Ördög-árok (lásd: Ördög-árok), keleten a Duna határolja. Nyugat felé nincs pontos határvonal: a Rózsadomb fennsíkja itt beleolvad a Látó-hegy keleti lejtőjébe. 

A Rózsadomb az 1870-es években
(a domb tetején a Kálvária-kápolna, a Duna partján a Császár fürdő,
s a kép szélén a Szent István irgalmasrendi kápolna látható)

Budapest 1873-as létrehozásáig (lásd: Pest-Buda egyesítése) Rózsadomb területe Újlakhoz és az Országút nevű területhez tartozott, míg 1873-tól a II. kerület részévé vált.

A belterületi részeken (Ürömi utca, Gül baba utca, Mecset utca, stb.) már a XVIII. századtól kezdve épültek kisebb házak, míg a külterületet - amelynek nagy részét a XIX. század derekáig csak szőlőként, szántóként
vagy legelőként, illetve kő-, kavics- vagy agyagbányaként hasznosították - az adókivetéshez nélkülözhetetlen ingatlan-nyilvántartás érdekében már korán dűlőkre osztották. Az ekkoriban kialakult dűlőnevek - a budai lakosság többsége által akkor beszélt nyelvnek megfelelően - németek voltak. A ma is használt nevek 1847-ben léptek érvénybe Döbrentei Gábor dűlőkeresztelő munkássága folytán. E keresztelők alkalmával főként a törökellenes harcokat idéző neveket adtak.

Ekkor lett a Franásaberg Vérhalom-dűlő, a Josefsberg Szemlőhegy-dűlő, a Kalvarienberg és a Kreidenbruch Rézmál-dűlő, a Rochusberg, a Fruchtbarer Ried és az Ochsenried Törökvész, a Saiwiese Pasarét, a Tschardaken Csatárka-dűlő. Ugyanakkor tovább használták a hegyek elnevezését, csak épp magyarra fordítva (mint Ferenc-hegy, József-hegy, Rókus-hegy, Kálvária-hegy), de már nem a dűlő megnevezéseként, hanem valóban a hegy neveként. A dűlőutak keresztül-kasul behálózták a területet, s a későbbi utcavonalak ezek nyomvonalán alakultak ki. Az első utcaelnevezésekre akkor került sor, amikor a beépítés foka már indokolta.

A szőlők, szántók, legelők mellett a Rózsadombon bőven akadt terméketlen, szakadékos terület, s volt itt jó néhány kő-, kavics- és agyagbánya, amelyek nyomai ma is fellelhetők. A vidék egészben véve kopár benyomást keltett, kevés volt rajta a fa, a ligetes hely; vad árkok, vízmosások szabdalták fel. Alig egy évszázada még árkok húzódtak többek közt a mai Vérhalom, József-hegyi, Kavics, Áldás, Gábor Áron, Kapy utca, a Virág-árok, az Alvinci és Felvinci út és több más útvonal helyén.

A beépülés mértékét Marék János 1873-as térképe mutatja: a térkép szerint a mai Rózsadomb területén csupán egy-két kápolna, vincellérház, csőszház, kocsma és kisebb pajták álltak, s csak néhány helyen tüntetett fel a térkép olyan épület- és kertalaprajzokat, amelyek nyári lakokat sejtetnek.

Ilyen ház volt a belterület szélén álló házikó (ma Keleti Károly utca 5-7.), amely 1870-es években Prónay Gábor báró, majd az 1890-es évektől 1917-ig Zipernovszky Károly műegyetemi tanár tulajdonában volt. A térkép további házakat jelöl a Lövőház, a Zivatar és a Rózsahegy utcákban is, amelyek szintén az akkori belterülethez tartoztak.

A Marek-féle 1872-es Budát ábrázoló térkép szerint a lakott városrésztől egészen távol, a Pasaréti út - Szilfa utca sarkán már állt egy kertes ház, amely még az 1890-es években is Szemler Mór nyaralója volt.

Feltehetően vincellérházak vagy igen szerény nyári lakok lehettek azok az épületek, amelyek alaprajzát a Marek-féle térkép a József-hegy Újlak fölötti, északkeleti lejtőjén jelöli. Néhány más nyári lak létesülésére a budai szépítő és építő bizottmány által az 1870-es években kiadott építési engedélyekből következtethetünk. Mivel azonban az iratokon a helyet nem tüntették fel pontosan, ezeknek a Marek-féle térképen még nem jelölt szerény kis épületeknek a helye nem mindig határozható meg.

1870-ben kapott engedélyt Orbay (Richwaldszky) Antal a saját kréta-hegyi (Kreidenbruch) szőlőjében felépítendő nyári lakra. A földszintes, két szobát, konyhát, kamrát, istállót magában foglaló kicsiny ház valószínűleg a mai Tövis utca 12/a helyén állott, legalábbis az 1891-es címtár szerint Orbay Antal kataszteri hivatali tisztviselőnek itt volt házingatlana.

Perimutter Izsák közelebbről meg nem határozott helyen lévő rózsadombi nyaralójához 1870-ben már pótépítkezésre kért engedélyt. Hild Károly 1871-ben nyári lakot tervezett Mlinkó József Rókus-hegyi szőlőjébe, amely valószínűleg a mai Ruszti út és Hermán Ottó út sarkán lehetett - a helyszínrajz szerint „a trombitástól a szőlők alatt a Lipótmezőre vezető út"-ból (a mai Trombitás útból) kiágazó, „a Kis Rókus hegyre vezető út, az úgynevezett hohl weg" (azaz mélyút) kanyarulatánál.

A későbbiekben elhíresült környék egy 1884-es térképen
(ekkor a Margitsziget még különállt a budai Kis-szigettől)

Ezek a szőlőkben elszórt nyári lakok voltak a későbbi rózsadombi villák korai, szerény elődei. A tulajdonképpeni villanegyed csak az 1880-as években kezdett kialakulni. Magyarázatra szorul azonban, hogy miért ilyen későn, mintegy fél évszázaddal a zugligeti-svábhegyi, és jóval a városligeti villanegyed keletkezése után irányult a mar lakot építeni kívánók figyelme a Rózsadombra. E vidék ugyanis kevésbé volt távol a lakott területektől, mint a Zugliget vagy a Svábhegy, bár igaz, hogy szépség tekintetében alulmaradt velük szemben. A hegyes-völgyes, erdős, árnyas Zugligettel és a magasan a város fölé emelkedő Sváb-heggyel ellentétben a Rózsadomb a múlt század utolsó negyedéig sok helyütt, mint tudjuk, kopár, vad, meredek, másutt pedig - éppen a szelídebb délkeleti és déli lejtőkön - szőlőkkel sűrűn beültetett terület volt, miként ez a korabeli látképeken és térképeken látható is.

A Margit híd átadásával a helyzet nagymértékben változott: az 1876-ban megnyílt dunai átkelőhely sokkal közelebb hozta Pest lakosait a Rózsadombhoz, amely így a Városliget méltó vetélytársává vált.

Az 1880-as filoxéravész néhány év alatt kipusztította a rózsadombi szőlőket, amely így elhozta a Rózsadomb történetében az átalakulás, funkcióváltás lehetőségét. Ezzel felerősödött a szőlőbeli épületek hasznosításának tendenciája. Ez a folyamat nem állt le az új szőlőtelepítések után sem, s az esetenként több katasztrális hold nagyságú szőlőbirtokon – gyakran a régi pince-présház épület átalakításával – téli használatra is alkalmas nyaraló épületet építettek. A birtokok több parcellára történt felosztását ennek az igénynek a megjelenése indukálta.

Eleinte főként a déli és keleti lejtőkön épültek állandó lakásul szolgáló családi házak és villák, s bizonyára növelte a hely vonzerejét az is, hogy különösen a József-hegy, a Ferenc-hegy, a Kálvária-hegy és a Rókus-hegy csúcsáról és lejtőiről gyönyörű kilátás nyílt Pestre, az egész pesti síkságra, Óbudára, a Várra és a Gellért-hegyre.

Az építkezés fellendülésében nagy valószínűséggel az is közrejátszott, hogy az 1890-es évekig e területen a kiépített infrastruktúra hiánya jelentősen lent tartotta a telekárakat.

A keleti lejtők beépülésének kezdeti fázisai többé-kevésbé nyomon követhetők a meglehetősen kis számban fennmaradt korabeli látképek segítségével. Ezek leginkább a pesti Duna-part vagy a Margitsziget felől készültek, keletkezésük időpontját csak az épületek azonosításával lehet hozzávetőlegesen meghatározni (az azonosítás pedig térképek és más nyomtatott vagy kéziratos források felhasználásával lehetséges).

A legkorábbi látképek 1872-ben a Margitsziget felől a Császár fürdőről és a Lukács fürdőről készültek, s csak mellékesen látszik rajtuk a Rózsadomb fölöttük lévő részlete (lásd a cikk elején lévő képet). A dombon ekkor még nem volt más épület, csak a többször átalakított és a második világháború után lebontott Kálvária-kápolna (más néven Veronika-kápolna), s az ettől délre elhelyezkedő (de a képen nem szereplő) Gül baba türbéje.

A Margit híd és a Rózsadomb 1876 körül
(a Rózsadomb még csupasz, s a Jászai Mari tér helyén is csak egy hatalmas gödör tátong)

Az 1870-es évek végén készülhetett az a látkép, amely a Margit híd pesti hídfőjétől (a mai Jászai Mari tértől) készült: előtérben rendezetlen terület nagy gödörrel, míg a távolban a Rózsadomb is csak a teljesen kopár domboldallal látható, a József-hegy északkeleti lejtőjén. A fényképészek később is szívesen készítettek látképeket a Margit hídtól délre eső pesti Duna-part felől.

Rózsadombi kilátás Budapestre 1891 körül

Az 1880-as évek második felében készülhetett az a látkép, amely a Margit hídtól délre, a Duna-parton lehorgonyzott dunai fürdőtől készült: a képen a Kálvária-kápolnától balra már egy földszintes villaépület is látható, alatta kivehető a türbe kupolája, s körülötte Wagner János a türbét körülfogó, négy saroktornyos, oszlopcsarnokos villájának előzménye. A látképen a kápolnától balra, azaz déli, délkeleti irányban több ház is sorakozik egymás mellett (Apostol utca 5. és 7. szám), melyek 1884-ben, illetve 1887-ben épültek. A Rózsadomb északkeleti lejtőin nagyjából még mindig ugyanazok a házak fedezhetők fel, mint a korábbi látképen.

A Lukács fürdő és Császár fürdő képe
(a dombtetőn balra a Kálvária-kápolna, jobbra a Wörner-villa látható)

Az 1890 után készült látképeken már rajta van a türbét körülvevő Wagner-villa (lásd: Wagner-villa) és a kápolnától északra lévő kastélyszerű Wörner-villa, mely utóbbi Wörner Jakab pesti gépgyáros nyaralója volt. Wörner 1889 legelején vette meg a Borbolya, Vérhalom, Bolyai utca által közrefogott hatalmas, csaknem három katasztrális holdas telket, s 1890 júniusában emeletes villa építésére kért engedélyt. Az építész Schomann Antal volt. A soktornyos villa az akkor divatos, historizáló stílusban épült. A tervező (vagy a tulajdonos) kiválóan választotta ki a villa helyét a Duna fölé emelkedő domb legmagasabb pontján, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt mind a négy égtáj felé. Az épületről több információ nem lelhető fel.

A Wörner-villa és a régi Császár fürdő

A századforduló idején előszeretettel készítettek képeslapokat a Lukács és a Császárfürdőről, melyek mögött kiváló rálátás nyílik az akkori Rózsadombra. Mindegyiken látható a Wörner-villa alatt egy másik kastélyszerű épület, amely 1898-ban épült Alpár Ignác tervei szerint Neuschlosz Ödön gyáros számára, s az Apostol utca 13b-ben található (lásd: Alpár Ignác). Az Apostol utca 11. alatt épült fel 1900-ban ugyancsak Alpár tervei szerint egy újabb villa Neuschlosz Marcell számára.

Az 1890 körül épült emeletes Wörner-villa sok évig egyedül magasodott a Rózsadomb alján sorakozó épületek fölé, messziről is impozáns látványt nyújtva három tekintélyes tornyával, viszonylag nagy tömegével.

A századforduló táján vetélytársai akadtak: az Apostol, Vérhalom és Gül baba utca által közrefogott hatalmas területen 1899-ben, illetve 1900-ban épült fel két testvér, Neuschlosz Ödön és Marcell egy-egy villája.

Neuschlosz Ödön mérnök és gyáros 1891-ben vásárolta meg a telket, majd miután 1898-ban megosztotta öccsével és üzlettársával, a mai Apostol utca 13b alatt felépíttette villáját. Az Alpár Ignác tervezte épület az akkori Rózsadomb legjelentősebb és - a közvélekedés szerint - legszebb villája lett.

Kívülről a Neuschlosz-villa legjellegzetesebb eleme a déli homlokzaton elhelyezett masszív, négyszögletes alaprajzú, két emelettel a tető fölé magasodó, prágai típusú sisakkal koronázott torony (egyébként ehhez hasonló volt a Wörner-villa keleti főhomlokzatának középső tornya). Nagy elismerést váltottak ki a gazdag fafaragásokkal ékes teraszok, nyitott és zárt verandák is a villa keleti és északi frontján. A belső ugyanolyan nagyszabású volt, mint a külső.

Bierbauer István így írt róla: "A villának két bejárása van, az egyik a belépőnek és ruhatárnak szolgáló télikerten át, a másik a lépcsőházon keresztül vezet egy központi csarnokba, mely két emelet magas, s amely körül az összes helyiségek csoportosulnak. A csarnok román fafaragásokban gazdag ó-norvég stylusban készült és az emeleten karzata van. A gazdag famunkák mind amerikai pitch-pine-ból [sárgafenyőből] készültek, a szomszédos lépcsőház magyar motívumokban gazdag architektúrája pedig tömör tölgyfából való".

Neuschlosz-villa

Látképek és egyéb fényképek vagy más ábrázolások hiányában a beépítés sorrendje elsősorban az írott vagy nyomtatott források - térképek, telekkönyvi iratok, tervek, címtárak, jegyzőkönyvek, sajtóközlemények - által lehetséges.

A Budapesti Czím- és Lakjegyzék 1891/92-es kötete mintegy 140 házat sorol fel Pasarét-, Rézmál-, Rókushegy-, Törökvész-, Vérhalom- és Szemlőhegy-dűlőkben a tulajdonosok megjelölésével. Ezek nem csak nyaralók, hanem egyéb gazdasági építmény, például vincellérház, présház, major, pajta vagy csőszház is lehetett.

1895-ben megjelent a főváros kiadásában egy 1:5000 méretarányú térkép, amely az utcavonalakon, a telekhatárokon és a helyrajzi számokon kívül a külterületi részeken az épületalaprajzokat is feltüntette. Ezek többnyire néhány évvel ezelőtti adatok lehettek. Miután 1900-ban a budai helyrajzi számokat megváltoztatták, 1908-ban ismét kiadták az úgynevezett 5000-es térképet. Ez a térkép az 1904-es állapotokat tüntette fel. Ennek alapján nagyjából rekonstruálható a XX. század elejéig terjedő rózsadombi villaépítkezések históriája.

Az 1895-ös térképen a Rózsadomb területén mintegy 130 épületrajz vehető ki. Ezek közül kettő mellett olvasható felirat: Wörner nyaraló, Rupp nyaraló. A Rupp nyaraló a Törökvész-dűlőben (ma Lorántffy Zsuzsanna út 5. szám) épült Rupp Imre miniszteri osztálytanácsos számára az 1890-es évek elejéig. Ezen épület kissé átalakítva a korabeli két melléképülettel együtt még ma is áll.

A századforduló képei alapján elmondható, hogy e dűlők hepehupás földutak, vízmosásos mélyutak, árkok voltak, amelyen a szekerek is alig tudtak fölkapaszkodni. Az utak rendbetétele az 1890-es évek derekán indult csak meg.

A Rózsadomb első betelepülői a villatulajdonosok közül kerültek ki, akiknek jelentős része az értelmiségi és alkalmazotti középosztályból került ki. Nagy számban akadtak köztük tanárok, tanítók, vasúti, postai és minisztériumi tisztviselők, mérnökök, építészek és építőmesterek. A századforduló háztulajdonosai között húsznál is több igazgató, tanár vagy tanító volt, s legtöbbjük a Rézmál-dűlőben építkezett, amely nem lehetett véletlen. Az ismerősök vagy kollégák valószínűleg egymást hívták a dombra, egymásnak ajánlgatták az ingatlanvásárlást.

Szép számmal voltak a korai betelepülők között minisztériumi, vasúti és postai tisztviselők, valamint építészek és mérnökök, akik közül sokan egyszersmind minisztériumi alkalmazásban álltak. Elképzelhető, hogy ők is egymást hívták a Rózsadombra, s ezért volt az 1890-1900-as évek rózsadombi ingatlantulajdonosai között oly sok minisztériumi osztálytanácsos, zömmel a Közlekedési és Kereskedelemügyi Minisztériumból, számtiszt, segédhivatali és egyéb tisztviselő, továbbá postai és távírdai tiszt, tanácsos, MÁV-felügyelő és más közlekedési alkalmazott.

Az Ecet-kút az Áldás utca és Szemlőhegy utca találkozásánál

Az építtetők között híres építészek, ügyvédek, orvosok, bírák, katonatisztek, bakigazgatók, gyárosok, iparosok is voltak szép számmal.

A villanyt és a vizet csak a XX. század első éveitől kezdődően kezdték el nagyobb számban telepíteni, amely így is csupán a városhoz közel eső területekre koncentrálódott. H. Boros Vilma leírásában így ír a rózsadombi állapotokról: "Az úgynevezett közművekről szó sem volt. A Szemlőhegy utca és az Áldás utca kereszteződésénél állt egy szívó-nyomó kút. Homokszín építmény volt, egyik oldalán zakatoló karral lehetett a vizet felszivattyúzni. Ám vize rossz volt, s ezért „ecet-kútnak" nevezték el. Utcánk - árok volt. Kapunk előtt három vagy négy gyatra lépcsőn lehetett lemenni a mélyére, hogy a túlsó oldalon ugyancsak lépcsőkön kapaszkodhassunk fel a másik gyalogjáróra. A közlekedés nehéz volt télen, a csúszós, havas utcákon. De hogy milyen volt az utcák rendezése előtt, ősszel, azt csak az tudja, aki akkor itt lakott. Mert a rózsadombi sűrű, ragadós sár úgy tapadt a kerékhez, cipőhöz, mintha hozzánőtt volna. Minthogy ősszel az utak járhatatlanokká lettek, dőre be kellett szerezni minden élelmiszert télire".

A terület beépítését kisebb-nagyobb késéssel követte a környék közigazgatási rendezése, köztük az addig névtelen utcák elnevezése. Az 1870-es évekig csupán a belterületi utcáknak volt neve, amelyeket egy 1878-as keltezésű német nyelvű címtár a következőket sorolta fel: Windgasse (Szél utca), Kapellengasse (Kápolna utca), Stationgasse (Stáció utca), Margaretengasse (Margit utca, 1874-ig József utca), Moscheegasse (Mecset utca), Niedermayergasse, Brunnengasse (Kút utca), Rosenberggasse (Rózsahegy utca), Doktorgasse (Tudor utca), Grüne-Sáulengasse (Zöld oszlop utca). A főváros egyesítése után fokozatosan megszüntették a többes utcaneveket, s ennek folytán a következő években a Szél utcából Zivatar utca lett, a Kápolna utcából Zárda utca (az országüti ferencesek kolostoráról), a Stáció utcából Apostol utca.

Ugyancsak közigazgatási intézkedéssel lett - a jelző elhagyásával - a korábbi Zöld oszlop utcából Oszlop utca (ezt az utcát 1913-ban az akkor elhunyt Heltai Ferenc főpolgármesterről, majd 1921-ben Keleti Károlyról nevezték el; mindkét elnevezésnek volt kapcsolata az Oszlop utcával: Heltai ott lakott, Keleti Károly pedig a Központi Statisztikai Hivatal első igazgatója volt). A Niedermayergasse neve 1915-ben Gül baba utcára változott (nyilvánvalóan az első világháborúban a központi hatalmakhoz csatlakozott Törökországnak tett gesztusként).

Mindezeknek az utcaneveknek volt valamilyen tárgyi kapcsolata az adott hellyel. A Kápolna és a Stáció utca a Kálvária-kápolnához vezetett, illetve az utca mentén álltak a stációk. A Mecset utca a Gül baba türbéhez vitt. A Niedermayer utca az ott ingatlanbirtokos Niedermayer családról kapta a nevét. A Margit utca a Margit kőrútból ágazott ki. A Tudor utcát állítólag az utca 5. számú házában lakó Gyulai Pálról nevezték így, mivel azonban az utca neve már 1854-ben - amikor Gyulai Pál még csak 28 éves volt - egy várostérkép szerint Doctorgasse volt, könnyen lehet, hogy az elnevezés magyarázata másutt keresendő. A Zöld oszlop utca egy 1913-as újságcikk szerint egy ottani, zöldre festett oszlopról kapta a nevét, bár ennek nem sikerült nyomára bukkanni.

Tömegesebb hivatalos utcaelnevezésekre 1895-től került sor. A névadás dátumai azt is jelzik, mikor ért el a szórványos beépítés olyan fokot, amikor - többnyire helyi lakosok, háztulajdonosok javaslatára - már a hatóság is szükségesnek ítélte az utcák elnevezését. Ennek hatásköre a Fővárosi Közmunkák Tanácsához tartozott. Az 1895. május 9-i ülésükön foglalkoztak a kérdéssel, és Oetl Ferenc rózsadombi nyaralótulajdonos (Áldás utca 3.) kérése alapján, 2536. számú határozatában számos utcanevet fogadtak el: Áldás, Szemlőhegy, Vérhalom, Kis Zárda, Niedermayer, Bimbó és Mész utca. A Kis Zárda utca nevét egy év elteltével Levél utcára változtatták, amelynek egy mellékutcája még napjainkban is ezt a nevet viseli.

A Mész utca elnevezés minden valószínűség szerint onnan származik, hogy az egykori Kréta-hegy (szó szerint: Kreidenbruch, magyarul Kréta-bánya) és a Rókus-hegy között, a Marczibányi-rét fölötti lejtőkön a XIX. század derekán mészégető és téglaégető kemencék működtek, a Mész utca pedig ebbe az irányba vezetett. Az utca Marczibányi térbe torkolló szakaszát egyébként 1907-ben (még a rendezés és a szerpentinút kiépítése előtt) Ribarv Józsefről, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának akkoriban elhunyt egykori tagjáról nevezték el.

1897-ben a Pasarét-dűlőben fekvő Császári és Királyi Hadapród Iskola környékén újonnan kialakított utcák kaptak a tanintézettel összefüggő neveket: a Hidász, Riadó, Hadapród, Testőr nevet (a két utóbbi ma Kelemen László, illetve Lotz Károly utca). 1900-ban ugyancsak a Pasarét-dűlőben, továbbá a Rézmál-dűlőben neveztek el jó néhány újabb utcát.

Az akkor még Trombitás útnak nevezett mai Pasaréti út és az Ördög-árok között nem sokkal korábban parcelláztak egy jókora területet, s az itt kihasított új utcáknak adta a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a Házmán, Pázsit, Küküllő, Ákos és Júlia nevet. Az Ákos utca nevet a mai Gábor Áron utcának a Pasaréti útig terjedő szakasza viselte (efölött az utca akkor még árokban folytatódott).

A Rézmál-dűlőben ekkor kapta mai nevét a Marczibányi tér (addig csak Marczibányi-rétnek nevezték, a területet Buda városának adományozó egykori tulajdonosról). 1900-ban változtatta meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsa - a Budapesti Polgári Lövészegylet kérésére - az addigi Nagy Rókus utca nevet Lövőház utcára.

Az Ördög-árok és környéke egy 1902-es térképen
(a téglagyár fel van ugyan tüntetve, de a Pasarét elnevezést a térkép még nem jelöli)

A Pasaréti út elnevezésének drámai előzménye volt. Korábban a Trombitás út vezetett ki egészen a Hadapród (vagyis a mai Kelemen László) utcáig, csakhogy nem pontosan a Trombitás és a Pasaréti út mai vonalában. A Trombitás út ugyanis egykor a Pesti Kőszénbánya és Téglagyár Társulat téglagyárának telke, illetve a téglagyártáshoz kivájt hatalmas gödör fölötti meredek partfal tetején vitt egyenes vonalban kifelé. Ez a vonal nagyjából a mai sportpálya közepe táján vezetett, és a mai Radna utca és Pasaréti út sarkánál folytatódott a később Pasaréti útnak elnevezett vonalon. 1881-ben azonban a Trombitás út téglagyár fölötti szakasza a partfallal együtt nagy darabon leszakadt, s így az út folytatása a semmibe veszett (a mai Vasas Sporttelep nagyrészt az omlás területén van).

A téglagyár tulajdonosaival folytatott hosszadalmas viták után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa és a fővárosi hatóságok döntése alapján végül is csak huszonkét évvel később, 1903 elejére épült meg a leszakadt útszakasz pótlására a Retek utcából a fogaskerekű alsó végállomásával szemközt kiágazó útszakasz, a mai Pasaréti út eleje. Ez a mai Radna utca torkolatánál érte el a Trombitás út megmaradt szakaszát. Az egész útnak azután a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1904. évi határozata a Pasaréti út nevet adta. Ezt a nevet az útnak egészen a mai Pasaréti térig, sőt azon túl, az Ördög-árokig vezető folytatására is kiterjesztették. A Trombitás út név ettől kezdve csak a Rókushegyi útig terjedő szakaszra volt érvényes.

Az 1880-as évektől mind nagyobb számban épülő rózsadombi nyári lakok, családi házak, villák a korra jellemző építészeti divat, a historizmus jegyében a különböző történeti stílusok elemeit használták fel, sokszor egymással vegyítve. A rózsadombi nyaralók, villák, családi házak tervezői között ismerünk jelentős, jó nevű építészeket, de az akkori szabályozásnak megfelelően a fennmaradt építészeti tervek nagy részét csak az építőmesterek vagy kőművesmesterek szignálták.

Az ekkoriban épült házak közül csak kevés maradt fenn máig, s különösen kevés maradt fenn változatlan vagy alig változott formában. Többségüket időközben lebontották, vagy lényegesen - gyakran a felismerhetetlenségig - átalakították. Az eredeti rózsadombi villanegyed épületeiről a régi fényképek, eredeti építészeti tervek, a korabeli szakirodalomban megjelent leírások segítségével alkothatunk képet, de esetenként a még meglévő épületek alapján is következtetni lehet az eredeti építészeti megjelenésre.

Egy család számára készült házban, az 1901 júniusában kiadott használhatási engedély szerint abban hét szoba, egy fürdőszoba, konyha, kamra, veranda, mosókonyha, mángorlóhelyiség és fáskamra volt.

Az 1880-90-es évek jellegzetes nyárilak- vagy villatípusához tartoztak azok a többnyire emeletes épületek, amelyek legfőbb dísze a tető fölé emelkedő kilátótorony volt. Ilyen tornyos épület volt a Duna felől felvett látképeken többnyire jól látható, 1881 körül épült Pórszász-villa és Virágh Andor építész 1890-es évekből származó villája a Szemlőhegy utca 25. szám alatt, amelyet azóta lebontottak. A Rózsadomb más pontjain is voltak ilyen kilátótornyos villák. Közülük ma is áll még néhány, például a Bimbó út 54. szám alatti.

Az 1890-1900-as években épült családi házak és villák közül soknak a homlokzatán találhatók neoreneszánsz és neobarokk elemek. Ilyenek - a megmaradt épületek közül - egyebek közt a Szemlőhegy utca 17., a Levél utca 6., az Áldás utca 6. és 7. számú házak, de az időközben eltűnt villák közt is számos hasonló volt.

A századforduló táján épült rózsadombi villák közül figyelemre méltó Alpár Ignác Bolyai utca 11. és Schulek Frigyesné Berkenye utca 3. szám alatti villája. A mai Bolyai utca 11. szám alatti, több mint 2600 négyszögöles telket - amely addig szántó és kert volt - 1892-ben vette meg Illits József szállodaigazgató, és 1893-ban nyári lakot építtetett rajta. Az ingatlant 1896-ban Gundel János vendéglős, majd tőle 1899-ben Alpár Ignác építész vásárolta meg, aki aztán átalakította, később pedig egymást követő hozzáépítésekkel megnagyobbította az épületet. A nagyrészt neoreneszánsz motívumokat alkalmazó, impozáns fő- és oldalhomlokzatok meglepő részlete a keleti oldalhomlokzaton látható félköríves alaprajzú, faszerkezetű, nyitott veranda, dúsan faragott faoromzattal. A historizáló irányzatot követő villaépítészetnek ez a magas színvonalú alkotása ma is áll (lásd. Műemlékem.hu).

A Berkenye utca 3. számú telken 1905-re épült fel Schulek Frigyesné egyemeletes nyaralója, Schulek János tervei alapján. A viszonylag nagyméretű villa felső szintjének változatos tető-rendszerében bőségesen használtak faelemeket, amelyek a hegyvidéki faépítkezés hangulatát idézik fel.

Az 1890-1900-as években épült rózsadombi nyaralók és családi házak nagy része az akkor már kiépülni kezdő közművek - vízvezeték, csatorna, villanyvezeték, légszesz- (azaz gáz-) szolgáltatás - felhasználásával épült, tehát alkalmazta a legkorszerűbb infrastruktúrát. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az ekkoriban épített nyaralókból nem hiányoztak a fürdőszobák és a vízöblítéses illemhelyek, sőt a régebbiekhez is építettek utólag ilyeneket.