1956 cigány hősei

Eörsi László

„Elmentünk a Rudas fürdőbe, onnan jöttünk haza, és akkor már álltak a villamosok. Azt kiabálták, hogy aki magyar, velünk tart. Hát, mondom, én megyek velük, mint a franckarika. Persze, hogy megyek. Mert én egyszerre magyar, meg cigány is vagyok” – mesélte Fehér Nándor, aki 15 évesen csatlakozott a felkelőkhöz 1956-ban.

A szovjetekkel szembeszálló csapatokban sok olyan roma volt, aki a harcok során meghalt vagy megsebesült, börtönbüntetést kapott vagy külföldre menekült. Egyébként a forradalom résztvevőinek nemzetiségére vonatkozó kutatás még nem volt, az viszont már kiderült, hogy a fegyveres ellenállás központját jelentő Budapest belső kerületeiben nagy számban harcoltak romák, szinte minden fegyveres csoportban. Róluk kérdeztem Eörsi László történészt.

-         Mikor kezdődtek az ’56-os roma ellenállókkal kapcsolatos kutatások?

-         Romákra vonatkozó célzott kutatás tudtommal még nem indult, ugyanis külön nem találunk dossziékat „Roma felkelők” címmel. A budapesti felkelés történetét kutatva igyekszem gyűjteni a roma forradalmárokkal kapcsolatos adatokat, levéltári anyagokból és visszaemlékezésekből egyaránt.

-         Milyen nehézségekkel szembesült a kutatások során?

-         Ennek a munkának az adja a nehézségét, hogy a korabeli levéltári forrásokban nincsen feltüntetve a származás. Bizonyos esetekben megemlítik, hogy romákról van szó, így ezek alapján lehet azonosítani. Ha nem található ilyen utalás a korabeli iratokban, akkor maradnak olyan egyéb adatok, mint a név, a becenév, a foglalkozás, és a fénykép, amely csak kiindulópont lehet, de a legtöbb esetben következtetni lehet a cigány származásra.

-         Mi az, amit már tudnak a roma forradalmárokról?

-         Becslésem szerint a romák 5-8%-a vett részt az eseményekben. Általában fiatalok voltak, lányok, fiúk vegyesen, és a fegyveres eseményekben is részt vettek. A cigány ellenállók a szegényebb rétegekből kerültek ki, főleg a Vágóhíd utcai, az Aszódi utcai, a Mária Valéria-telepen, és a ferencvárosi Dzsumbuj környékén laktak. Különböző csoportokban harcoltak, így a Corvin köziben, a Práter utcaiban, a ferencvárosiban, a VII. kerületiben, a soroksáriban, a pesterzsébetiben, a csepeliben, sőt, még a Széna tériben is.

-         Kik azok, akikről bebizonyosodott, hogy cigányok, és életüket vesztették a forradalom során?

-         Az ’56-os forradalmat követő megtorlás 229 áldozata közül három biztosan cigány származású volt. Az egyik Kolompár Mátyás. 1956. október 27-én nagy tömeg verődött össze Kiskunmajsán. Letörték, lemeszelték a vörös csillagokat, leverték a köztáblákat. Követelték Neményi Józsefnek, a begyűjtési hivatal volt vezetőjének, tanácselnöknek és párttitkárnak a megbüntetését. A tanácsháza pincéjébe zárták azzal, hogy majd a többi vezetővel együtt hallgatják ki, ám azok elmenekültek. Kolompár Mátyás felhozta Neményit Józsefet a pincéből, és amint kiértek az épületből, a tömeg agyonverte a volt tanácselnököt. A roma forradalmárt első fokon szándékos emberölés vádjával tizenkét év börtönre ítélték. A védő fellebbezett, de másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel és gyilkosság vádjával halálbüntetésre súlyosbította az ítéletet. 1957. október 10-én harminchárom évesen végezték ki Kolompár Mátyást Kecskeméten. Hat gyerek maradt utána.

Kóté Sörös József

A másik roma áldozat Kóté Sörös József (Holi) volt, aki Kiskunfélegyházán nevelkedett egy tízgyerekes családban. Egyik bátyját a nyilasok lőtték agyon. Vándoriparosként és alkalmi zenészként dolgozott. 1952-ben belépett a pártba. 1956. október 29-én a vele egy perben halálra ítélt Tóth Józseffel a Vöröskereszt által összegyűjtött két teherautónyi élelmiszert szállította a pesti kórházakba, amikor találkozott a VIII. kerületi Vajdahunyad utcai felkelőkkel. Fegyvert kaptak, és beszálltak az utcai harcokba. A november 4-i Üllői úti csatában megsebesült a combján. Néhány nap múlva Ausztriába menekült, majd az amnesztiában bízva haza tért. 1957. július 18-án tartóztatták le. Első- és másodfokon is halálra ítélték a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel, valamint egyéb vádak miatt. Kóté Sörös Józsefet 1959. február 26-án, harminckét évesen végezték ki. Három gyerek maradt utána.

A harmadik, de valószínűleg nem az utolsó áldozat Csányi Sándor volt. 1948-ban Budapestre költözött, ahol két évig rendőrként és segédmunkásként dolgozott. November 4-én csatlakozott a Thököly úti fegyveres csoporthoz, és az egyik tüzelőállásba osztották be. Több szovjet páncélost megtámadtak, és visszafordulásra kényszerítették őket. Olyan jól harcoltak, hogy az ő csoportjuknak nem volt halottja. November 8-ig tartották magukat, amikor is visszavonultak a túlerő elől, és a csapat feloszlott. 1958. október 1-én tartóztatták le. Halálra ítélték és 1958. október 28-án kivégezték.

- Kik kaptak börtönbüntetést?

- Sokan, többek között Fehér Nándor. A ferencvárosi Berzenczey utcai csoportnak ő volt a Benjáminja: még csak 15 esztendős volt. A Göndör csoport már október 24-től harcolt, elsősorban a szovjetek, de a kivezényelt magyar rendőrök ellen is. Fehér Nándor azt mesélte 23-áról, hogy amikor azt kiabálták, aki magyar, velünk tart, akkor azt mondta, hogy „Megyek velük, mint a franckarika”. Persze, hogy megy, hiszen ő egyszerre magyar, meg cigány is. Két és fél éves börtönbüntetésre ítélték, 1959-ben szabadult. Tudomásom szerint Fehér Nándor ma is él, és az ’56-osok házában lakik.

Való Mátyás

Dilinkó Gábor

A Práter utcai csoportból ismerjük Kisnémeth Lászlót (Cigány Laci), Horváth Károlyt, róluk nem tudjuk, hogy milyen büntetést kaptak.  Radics Józsefre viszont 5, Damu Jánosra pedig 4 évet mértek. Szintén ennek a csoportnak volt a tagja Való Mátyás (Csoki) is, aki hat évet kapott. Ő leginkább sofőrködött, és fosztogatókat akadályozott meg abban, hogy pénztárgépeket törjenek föl. Így vigyázott a forradalom tisztaságára.

Dilinkó Gábor (Bizsu) festőművész a Corvin közi tevékenysége miatt hét év börtönt kapott.

Valószínűleg elhagyta az országot a Váci útiak közül a Cigány, Kóró és Narancs becenévre hallgató roma forradalmár.

A kivégzett dramaturg, Szirmai Ottó csoportjához tartozott Fátyol István villanyszerelő, aki az orosz megszállást követően is röplapokat gyártott, és részt vett a december 4-i nőtüntetés szervezésében. Mindezért börtönbe került.

A Sztojka fivérek közül László és Vince 14 évet, Péter 10 évet kapott. A kiszabott büntetés mértékéből lehet arra következtetni, milyen fontos események történtek Soroksáron.

- Hogyan alakult a börtönből szabaduló romák sorsa?

- Amiatt, mert romák voltak, nem kellett több retorziót elszenvedniük, „csak” a forradalmi tevékenységükért szabtak ki rájuk ítéletet. Egészen a rendszerváltásig rajtuk maradt a megbélyegző ellenforradalmár elnevezés. Sajnos, a későbbiekről szinte semmit nem tudunk, mert nincsenek adatok a levéltárakban.

- Mit gondol, milyen eredménye lesz az ’56-os forradalomban részt vett romáról szóló kutatásnak?

- Szerintem még több cigány ellenállóról szóló vonatkozó adat kerül majd elő.

- Mit tanulhatnak a fiatalok ma az 1956-os történetekből?

- A kutatásaim során nem találtam olyan adatot, hogy bármikor is számított volna a származás. Tehát aki a műegyetemisták 16 pontjáért küzdött, annak helye volt a csapatban, és a forradalmárok között voltak olyan romák, akik még vezető szerepet is kaptak. Például a már említett Berzencei csoportban az egyik parancsnokhelyettes Falusi János volt. Ő később emigrált, ezért keveset tudunk róla.

A közös cél, a közös eszmék, a közös harc, a küzdelem egy jobb, igazságosabb rendszerért nem tűrtek meg bármiféle előítéletet, rasszizmust.

Mohácsi Andrea összeállítása