1990 január 20-án a Magyar Ház választmánya összehívta az összes Venezuela-ban müködö 15 szervezet elnökét, hogy egy nagyszabású gyüjtést megtárgyaljanak, az erdélyi magyarság megsegitésére. Ez volt eddig az idöpontig a megoldás minden olyan megmozdulásra, ami a venezuelai összmagayarságot érintette; rendszerint az ilyen nagygyülés kinevezett egy ad-hoc bizottságot a kérdés elintézésére.          

     Ebben az esetben viszont Balthazár Ferenc és Marton József azt a javaslatot helyezték a gyülés elé, hogy célszerübb lenne az ad-hoc bizottságok helyett egy állandó jellegü bizottságot megválasztani, amely biztositaná a müködési folyamatosságot és fel lenne hatalmazva az országban élö összmagyarság nevében nyilatkozni és cselekedni a magyar ügyekkel kapcsolatban. Ezt a javaslatot a megjelentek egyhangúan elfogadták és a bizottság tagjaiként kinevezték a következö személyeket: Kunckelné Fényes Ildikó (elnök), dr. Vladár Pál, Nyisztorné, Kristoffy-Jeszenszky Judit, Marton József és Balthazár Ferenc.

    Egy hét múlva volt a bizottság elsö ülése, amin eldöntötték a bizottság nevét, és elfogadták az alábbi munkáját megalapozó és munkakörét meghatározó pontokat:

1.Információ gyüjtése és központositása a magyar ügyekkel kapcsolatban, helyi és külföldi hirek alapján.
2. A magyar kolónia tájékoztatása az összegyüjtött és elemezett hirek alapján. A fontosnak tartott hireket és információkat minden bizottsági tag az általa képviselt szervezetek tagjai tudomására hozza. A rendszeres szervezeti gyüléseken kivül erre a célra szolgál a Magyar Ház-ban elhelyezett fali újság is úgy mint a Caracas-ban szerkesztett Caribi Újság is.
3. Állásfoglalás a magyar ügyekkel foglalkozó hirekkel kapcsolatban. A bizottság a venezuelai magyarok nevében támogathat, publikálhat és elömozdithat minden hites értesülést. A helytelen híreket megpróbálja kijavitani, és tiltakozik esetleges sértö kijelentések ellen.
4. A venezuelai medián keresztül igyekszik kiépeiteni egy olyan hálózatot, amin keresztül próbálna magyar ügyekkel kapcsolatos tájékoztatást közzé tenni.
5. A “magyar kolóniát‿képviseli Venezuelában.
6. A venezuelai magyar kolóniát képviseli nemzetközileg, úgy mint a külföldi magyar szervezetekkel szemben. A külföldi magyar egyesületekkel hivatalosan felveszi a kapcsolatot, hogy ezáltal a venezuelai magyarságot lehessen értesiteni és alkalom adtán mozgositani.

       Hogy a kitüzött célkitüzéseket el tudja érni, a bizottságnak a különbözö Venezuelában müködö egyesületekkel együtt kell müködnie, véleményüket kell, hogy képviselje. Ezért több tagot hív meg, úgy, hogy minden szervezet kellöképen képviselve legyen, és a képviselök vállalják a szervezeteket rendszeresen tájékoztatni a bizottság munkájáról, a különbözö fontos kérdéseket megvitatni és véleményeiket közölni a bizottsággal.

A bizottságnak rendszeresen kell összeülnie, elöre láthatóan minden hónapban, de szükség esetén gyakrabban is.
Cselekedéshez arra kell törekedni, hogy a döntések egyhanguak legyenek.
1990 óta a mai napig folyamatosan müködik a Bizottság, a 4.-ik pontot kivéve a többi célkitüzést sikerült elérni. Az eredeti bizottsági tagokból Kunckelné Fényes Ildikó és Nyisztorné Kristoffy-Jeszenszky Judit maradtak.

A müködö szervezetek száma tízre csökkent, a bizottság szükség szerint ülésezik.
Amikor 1993-ban Jakabffy Ernö, a Magyarok Világszövetsége Nyugati Régió elnöke javaslatára, arra kérték a tagszervezeteket, hogy országos tanácsok-ba szervezkedjenek, Venezuelában a Koordinációs Bizottság felvállalta az országos tanács szerepét és 2002-ig teljesitette. Ebben az évben lépett ki a latin-amerikai magyarság az MVSZ-böl, ekkor viszza vette az eredeti nevét.

.Egy pár fontosabb teljsesitmény:

• Már 1990-ben elértük az akkor venezuelai elnöktöl, Carlos Andrés Perez-töl, akihez az erdélyi eseményekkel kapcsolatban fordultunk, hogy irásban igérte “bármiféle vita mely ebben az ügyben felvetödik, úgy az Egyesült Nemzetek, mint egyéb forumokon számithatnak megértésünkre, részvételünkre, támogatásunkra‿lt;/li>
• Felvettük a hivatalos kapcsolatot a caracasi magyar nagykövetséggel és velük együtt dolgoztunk ameddig a magyar állam be nen zárta
• Megrendeztük az “Emigráció a Hazáért‿ venezuelai részét 1992-ben
• Megszerveztük Göncz Árpád elnök látogatásat Venezuelába
• Megszerveztük a Millecentenárium megemlékezését
• Közremüködtünk 2005-ben a tb. Konzullal, Fenjves Jánossal, a Plaza Hungría megvalositásánál
• Több izben, amikor valamelyik szervezet ideiglenesen nem tudott munkákat elintézni, ezeket felvállalta a Koordinációs Bizottság. Igy több éven keresztül rendezte a Szent István napi ünnepet, vagy vezette a Magyar Házat.

A rendszeres gyülések lehetöséget adtak arra, hogy a szervezetek vezetöi a kolonia problémáit kötetlenül megtárgyalják, együtt keressenek megoldásokat vagy simitsanak ellentéteket. Örömmel kell leszögezni, hogy sikerült elérnünk azt a célkitüzést, hogy minden kérdésben egyhangúan tudtunk dönteni.

Összeállitotta Kunckelné Fényes Ildikó, a Venezuelai Magyar Szervezetek Koordinációs Bizottság elnöke.
Caracas, 2010 április

Venezuelai “MAGYAR HÁZ‿rövid története

      Az 1947-50 között venezuelába kivándorolt magyarok elsö gyülekezö helye és otthona egy bérelt villa (Quinta Mauraco) volt, majd a kicsiny, de lelkes csoport 1952-töl egy tágasabb otthonba költözött; az Avenida Los Castaños-on, Los Chorros negyedbe, Caracas keleti részébe.
Az ujonnan érkezettek felismerték az összetartás szükségességét, ezért egymás után alakultak meg az egyesületek a több mint 3000 före növekedett kolóniában. 1950-ben alakulnak meg a Cserkész csapatok, majd a Magyar Református Közösség és a Magyar Katolikus Közösség. 1952-ben megalakul a Lórántffy Zsuzsanna Protestáns Nöegylet és 1954-ben a Szent Erzsébet Katólikus Nöegylet. 1951-52-re tahetjük annak az akciónak a dátumát  ami a Magyar Ház  (hivatalos nevén: Centro Cultural y Social Venezolano-Húngaro) megalapításához vezetett. A kezmeményezés ebben az esetben is a volt katonatisztek érdeme, akik kezdettöl fogva összetartottak, kölcsönösen segítették egymást és késöbb, 1955-ben hivatalosan is megalakították a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét. (MHBK)
Tizenkét magyar, akiket késöbb csak mint a ‿2 apostol‿t emlegettek, felvállalt egy állandó anyagi segítséget, mely lehetövé tette a Magyar Ház müködését .
A 12 alapító névsora (Betegh Gábor adatai szerint): Dózsa Zsigmond, Vid László, V. Somogyváry Mátyás, Sziklay Ödön, Lázár László, Muraközy Ádám, Muraközy Bálint, Bandl Ferenc, Dr. Fröhlich Lajos, Láng Imre, Dolányi Tibor és Szücs András.
Megjelenik 1955-ben a “Caribi Ujság‿a kolónia magyar nyelvü ujságja, 1957-ben megalakult az elsö Tánccsoport és beindult a Magyar Óvoda is.
Az 1956-57-es bevándorló hullám közel 5000 före növelte a kolóniát és ugyanakkor megnövelte igényeit is egy saját otthon megépítésére. Ennek tudatában öt, tehetösebb magyar megalakított egy Részvénytársaságot “Casa Cultural Venezolano-Húngara S.A.‿elnevezéssel és ugyanakkor lefektette annak anyagi alapjait.  Ennek az öt honfitársunknak nevét ma is olvashatjuk a Ház falában elhelyezett emléktáblán: Heidekker Lajos, Dr. Kertész Tivadar, Dr. Kezes Béla, Morvai József és Dr. Vladár Pál. Több mint 160 magyar család vett részvényeket és 1965 dec. 20-án egy 1648 M2 telek megvételére kerülhetett sor Caracasban, a Los Chorros negyedben, Avenida Álvarez Michaud #4 cím alatt. Az alapkövet, mely magyar honból hozott földet tartalmazott, az 1968 március 15-i ünnepély alkalmábol helyezték el.
Magyar szakemberek  önzetlen munkájával elkészültek a Ház tervei és az impozáns épületet 1969 január 19-én ünnepélyesen felavatták. Temeshy Aladár és Gyömrey Kornél építészek, Füves István statikus, Pálházy Albin épületgépész , Muraközy Bálint és Hibján Géza müvezetök valamint Fülöp József és Szotyory Nagy Tibor vállalkozók nevét kell itt kiemelnünk, de külön elismerést érdemel Dr. Kertész Tivadarné, Edit is, aki minden nap, önkéntesen felügyelt a munka menetére és minöségére.
Az épület magva egy nagyméretü terem és annak karzatai, szinpaddal és ornamentális lépcsökkel. Ide csatlakozilk az italozó, konyha, házmester lakás és mellékhelységek. Az udvar igen szükös, de 16 év óta használhatunk egy nagy szomszéd telket is, mely a fiataloknak, cserkészeknek játék teret ad és parkolási lehetöséget nyujt a rendezvények alkalmából.
A Részvénytársaság (RT) mint tulajdonos egy szimbólikus összegért bérbe adta az épületet a “Centro Cultural y Social Venezolano-Hungaro‿nak, röviden a Magyar Háznak, elhatárolva ilyen módon a tulajdonost és a haszonélvezöt és önzetlenül lemondva a befektetés  nyereségi lehetöségeiröl.
A Magyar Ház  kidolgozta müködésének Alapszabályait, melyet az Alakuló Közgyülés elfogadott, majd az 1971 május 2-i Rendkivüli Közgyülés ezen Alapszabályokat megerösítette és hivatalosan, spanyol nyelven, iktatta.

     Az Alapszabályok a magyar nyelv és kultura fenntartását, a Venezuela-Magyarország viszony ápolását tüzte ki céljául. Kikötötte, hogy a Magyar Háznak nyerészkedési célok nélkül, a tagok önkéntes adományaiból kell müködnie. Megszabta, hogy tagja lehet minden venezuelai magyar  és a tagságról nyilvántartást kell vezetni. Legfelsöbb szerve, a Közgyülés, egy két évre szóló mandátummal rendelkezö 15 tagú Választmányt nevez  ki és a kinevezettek maguk között választják meg a tisztségeket: elnök, titkár, pénztáros,  gondnok és jegyzö.  Minden évben legalább egy Közgyülést kell összhívni és a Választmány havonként, vagy sürübben kell hogy összegyüljön. A Választmány ügyel az Alapszabályok betartására, felelös a Ház gazdálkodásáért és müködéséért.  Az Elnök egyben a Ház jogi képviselöje is. 
Ilyen alapokra helyezve, végleges otthonában müködik a Magyar Ház 1969-töl napjainkig. Minden magyar Szervezetnek otthont  nyújt, egyeseknek külön termekben, másoknak a terem és a szinpad használatával és elmondhatjuk, hogy a Magyar Ház minden magyarnak második otthona. Az otthon jelleghez hozzájárultak azok a csodálatos díszítö munkák, mint a karzatok faburkolatának elkészítése, a magyaros mintákkal díszített vitrálok és a tetö müvészi kiképzése, mely Piralla Zoltán építészmérnök vezetésével és több fiatal lelekes segítségével készült el. A tetön Nagymagyarország térképét és a Hiszekegy sorait a vármegyék címerei veszik körül, beborítva az egész menyezetet, kiváltva minden hozzánk látogató csodálatát. Látogatóink közül egy nevet ki kell emelni: Minszenty hercegprímás 1975-ös rövid ittléte óriás jelentöségü volt, áldását, bölcs tanácsait vallási különbség nélkül minden magyarnak osztotta. Határozott kérésére alakult meg a Venezuelai Magyar Kataszter Bizottság mely azóta is sikeresen müködik, nem csak az adatok gyüjtésével, de egy Magyar Telefon Lista idönkénti kiadásával elösegíti a kolónián belüli komunikációt is.
Göncz Árpád Köztársasági Elnök, egy Magyar Parlamenti Küldöttség és Jeszenszky Géza Külügyminiszter látogatásait kell még megemlítenünk. Több neves magyar müvész is megfordult a szinpadunkon, mint például Szeleczky Zita, Páger Antal és Vaszary Piroska.
A Magyar Házban dolgozzuk ki minden évben a Szervezetek  összehangolt programját, órarendjét, mely megengedi a harmónikus együttmüködést és lehetövé teszi a Ház bérbeadását egy-egy estére, ami elengedhetetlen bevétel a költségeink fedezésére. Az önkéntesen felajánlott tagdíjak mellett a kolónia asszonyainak nagysikerü magyaros ebédei adnak még anyagi alapot, mert minden hónap elsö vasárnapján más-más Szervezet rendez és föz egy  ebédet és a bevétel nagy részét a Ház fenntartására adományozzák. Idén elöször otthonról, a Miniszterelnöki Hivataltól is kaptunk  valamennyi pénzbeli segítséget.
A Ház jelenlegi Választmányában a többség fiatal, ami arra a reményre ad okot, hogy van jövöje a Magyar Háznak és még sokáig nyújthat otthont a venezuelai magyarságnak.

     Végezetül az Elnökök listája, akik napjainkig, a vezetöségi tagokkal együtt, önfeláldozó munkájukkal mutattak példát : Dr. Betegh Péter  1956-1957,   V. Somogyváry Mátyás 1957-1958 és 1959-1960, Dolányi Tibor  1958-1959,   Lázár László  1960-1962 és 1969-1970,  Dr. Fröhlich Lajos 1962-1964,  Dr. Kezes Béla  1964-1966,  Szotyori Nagy Tibor 1966-1967 és 1974,  Dr. Vladár Pál 1967-1969, 1971-1974-1976, Dr. Muslay István 1970-1971,  Dr. Gazsó Gábor 1976-1980,  Dózsa Ferenc 1980-1984, Muraközy Ádám  1984-1996,  Kertész Zsuzsanna  1996-1998,  Horváth Arnó  1998-2004,  Gózon Imre 2004-
Isten tartsa meg sokáig a magyarságot, határokon belül, határokon kívül!

                      
Gózon Imre
M. H. Elnök
Caracas, 2010 április                                                            

A Caracasi Magyar Protestáns Gyülekezet Története

 

Venezuelában nem élt számot tevö magyar a második világháború vége elött. Persze, hogy azért míndútalan találkozik az ember valami magyar névvel: kalandorok akik gyémántot kerestek az ôserdôben, botanikusok akik szétnéztek ebben az „Istentöl is elhagyott‿országban a 19. században; egy nevezetesebb fényképész, Rosti Pál, aki tudomásom szerint az elsô Daguerrotipusu fényképeket vette fel 1850-es évek elején és egy-két magyar származásu zsidó család akik a fasiszta üldözés elöl menekültek ide.
1947 második felében kezdtek érkezni magyar emigránsok állandó növekedö számban. Úgynevezett „Dípík‿voltak (D.P.= „displaced persons‿, menekültek föleg németországból, ausztriából, olaszországból és franciaországból.  Akkor úgyszólván senkinek sem volt célja, hogy örökre itt letelepedjen, csak egy kicsit távolabbról akarták kivárni, hogy vissza mehessenek magyarországra. Ezért kezdettöl fogva fontos volt megôrizni a magyar nyelvet, hitet, szokásokat és kultúrát.

A kezdet
Az elsö nyilvános magyar istentiszteletet venezuelában Dr. Puky Pál orvos tartotta 1948 december 24. az „El Trompillo‿nevü bevándorló táborban cirka 30 személynek.
Caracasban az 1949. esztendö tavszán Dr. Harcsár Ferenc hívta barátjait, hogy olvassák együtt a bibliát. Az elsö héten nem jelent meg senki. A második hívásra már két barátja jelent meg, és utána mindig többen és többen. Egy hölgy is jelentkezett, hogy ö is részt akar venni. Az elsök között ott volt Dr. Nyerges Miklós is aki aktiv vezetö volt ifju kora óta a miskolci református egyházban. Elkezdték  szisztematikusan összeszedni a protestáns magyarokat és lelkészt keresni.. Rövidesen minden csütörtök délután négykor Harcsárék lakásában gyültek össze fôleg a reformátusok, nagyobb részt férfiak, de eleitôl fogva evangélikusok is részt vettek.. Elhatározták, hogy karácsonyra megszerveznek egy istentiszteletet. Kólcsön kapták 1949 december 24. d.u. 4-re a belvárosi „El Redentor‿Presbiteriánus (református) templomot, amely akkor a fôtér szomszédságában volt. Miklós bácsi tartotta az istentiszteletet amelyen felekezeti külömbség nélkül sok nagyon meghatódott magyar vett részt.
Ezen felbátorodva a következö évben már rendszeresen tartottak olvasott magyar istentiszteletet minden hónap 2.-ik vasárnapján délután 3:30.-kor.  Persze énekes könyve csak kevés embernek volt, az sem volt mind egyforma de kimásolták írógéppel, sok átütéssel a legismertebb zsoltárokat és énekeket. Az „Ideiglenes Magyar Protestáns Presbiterium‿1950 júliusi istentiszteletén kett beiktatva. Tiszteletükre vállik, hogy eleitôl fogva a református és evangélikus keresztyének egyesültek. Az elején még nagyon ügyeltek arra, hogy a Presbitereknek pontosan a fele az egyik vallásból és a másik fele a másikból legyen és ha a gondnok református volt akkor az algondnoknak evangélikusnak kellett lennie és fordítva.  Ez a tény idövel aztán teljesen lényegtelen lett. Az istentiszteleteket általában Nyerges Miklós bácsi tartotta aki az elsô ideiglenes presbiterium gondnoka is volt. Hamarosan bekapcsolódott Szotyory-Nagy Tibor is, egy református hitoktató tanár de ô  legtöbb idejét az ifjuság és a cserkészet megszerve-zésének szentelte.
Minden eröfeszítés ellenére nem sikerült az id. presbiteriumnak lelkészt szerezni. Teljesen véletlül két angolul beszélö presbiter, akik rendszeresen jártak az amerikai protestáns templomba, megismertek egy amerikai lelkészt aki le jött Caracasba, hogy felvegye a kapcsolatot egy csoport német és lett evangélikussal, akik tölük kértek lelkészi segítséget. Ez meghívta a magyarokat, ha érdekelve volnának a másnapi gyülésre. El is mentek, meg is állapodtak. A három csoport együtt alkotott egy gyülekezetet caracasban: a „Feltámadás Egyházközséget‿miután a németek és a lettek is megalakították az ideiglenes presbiteriumjaikat. Mindegyik csoport kinevezett 4 presbitert és ezek alakították a közös presbiteriumot. Közben megérkezett Fred Kern lelkész, akit a „United Lutheran Church of Amerika”¿megbízott, hogy segítsen az alapító munkában. Sok órát szenteltek az egyes és a közös alapszabályok kidolgozásának. Hála az 1948-ban megalakult Evangélikus Világszövetségnek és az amerikai egyház segítségének sikerült egy új épúletbe költözö privát iskola régi épuletét megvenni egy könnyen elérhetö helyen. A kertben felépített barakk szerü épületet átalakították templommá és így a 1952-ben Usából érkezö három lelkész a német, Nt. Dr. Falk Heinrich (feb.4.), a lett, nt. Gulbis Alfreds (jun.26.) és a magyar, nt. Pósfay György (sept.12.) már kész templomban kezdhették el müködésüket. Lévén, hogy az elköltözö iskola a bútorok nagyobb részét is otthagyta, ugy határoztak, hogy elemi iskolát nyitnak.”Pedagógico La Esperanza‿név alatt. Számos magyar gyerek is járt oda és rendszeres különórákon magyar nyelv és hittan tanításban részesültek. Az iskolát egy évvel késöbb beolvasztották az újjá alakuló német „Colegio Humboldt‿ba avval a megállapodással, hogy a külömbözö nyelvi gyülekezetek továbbá is folytathatják a különórákat. Az iskola tovább ott müködött, mig új épuletét be nem fejezték söt a németek egy internátust is tartottak belföldi gyermekek részére. Igy persze nagyon szükös volt a hely és 1954-ben elhatározták, hogy vesznek telket és építenek új templomot, paplakokkal és internátussal. Ez még abban az évben meg is történt. Megvettek a „La Castellana‿i városrészben egy 4280 négyzetméteres telket. Az alapkö letétel 1955 május 29. történt. Már október 31. felavatják a kápolnát és az egyházi élet  a la castellanai még félig nyers  épületekbe költözik. A nagy templomot valamikor az évforduló körül kezdik el használni. Mivel Pósfay lelkész jól beszél svédül elkezdte a skandinávokat is összeszedni és 1954 októberében megalakul a „skandináv nyelvi gyülekezet‿ A három paplak 1957-re készült el.

A rendszeres munka
A gyülekezetünk még önfenntartó, rendszeres havi önkéntes felajánlásokból fedezi a lelkész fizetését és más kiadásait.
A lelkészek legelsö nagy kihívása volt a hívek összeszedése. A fövárosban és környékén már valamennyire meg volt az alap, de belföldön, kissebb és nagyobb városokban, falukban és tanyákon elszóródva még sok  magyar, lett, német és skandináv élt. Igy elkezdték ezeknek a látogatását, együtt vagy külön-külön.  Elöször a közeli városok, aztán mind távolabb, hosszú gépkocsi túrák fárasztó rossz utakon. A távoli városokba néha repülön kellett menni, mert autóval 3 napos út volt. Egy ilyen körúton 8-10 istentisztelet hívök otthonaikban amelyek megnyíltak a környékbeli hívök részére. Sokszor többnyelvüek voltak és föleg eleinte majdnem minden helyen keresztelö és hitoktatással egybekötve. A 160 km-re fekvö Valencia városában nagyobb számottevö európai protestáns élt, ugy hogy  már 1948-ban alapítottak egy egyházi iskolát és késöbb gyülekezetet is. Pósfay lelkész érkezése után egy hónappal már leutazott (akkor még 5 órás út volt) és megtartotta az elsö magyar istentiszteletet és attól kezdve minden hónap utolsó vasárnapján és a nagy egyházi üinnepeken délután 4-kor volt magyar istentisztelet, kezdetben az iskolában, majd a templom elkészülése után ott.
.                                                                                                          Puky Ákos

A „Lórántffy Zsuzsanna‿ Protestáns Nöegylet

          1952 októberében alakult meg mint önálló testület, de mondhatnám szíve lelke a gyülekezetnek. Segély munkát végez. Az elején sok tanulási ösztöndíjjat adott, még  Burg Kastl-i és magyarországi tanulóknak is jutott. Venezuelában a reászoruló magyarokkal foglalkozik: beteglátogatás (ápolás), idösek öregotthonban vagy még lakásukon. Egyedül álló magyarok temetése, stb. Néha felesbe a katolikus nöegylettel. De több helybeli szociális intézmény is kap rendszeres támogatást:, igy a süketnémák iskolája, az égett gyermekek intézete, a börtönbe zárt asszonyok gyermekei intermátusa, stb. Az anyagiakat erre egyszer az évben szerzik, az októberi „Öszi Vásár‿on, amely egyben a legnagyobb magyar megmozdulás venezuelában (800 adag ebéd!) Manapság a nöegylet élet fontosságu a gyülekezet részére, mert komoly támogatásuk nélkül már nem volnánk életkképesek.
Egy igen fontos összekötö szál az „Üzenet‿címü kis egyházi lapunk. 1973-ig havonta jelent meg; attól kezdve 2-3 havonta, a megfelelö lelkésztöl függöen. 2006 és 2008 között nem lett kiadva. Tavaly megint feltámasztottuk, hiszen ez most már az egyetlen magyar nyelvü kiadvány venezuelában de már csak 80 példányt nyomtatunk. Jelenleg három havonta jelenik meg, plusz egy karácsonyi szám.
A magyar gyülekezetnek a legjobb éveiben 1955-65 közel 300 bejegyzett tagja volt. Ma már nem éri el a százat. De eddig 1952 öszétöl kezdve minden vasárnap volt magyar istentisztelet. Ha a lelkész úton vagy vakáción volt, vagy amikor nem volt lelkész  (1993-96 ban két és fél évig!) rendszeresen a presbiterek tartották. Az úrvacsoráknál kisegített valamelyik másnyelvü lelkész.

          Pósfay Genf-be menetele után 1971 augusztusában ahol átvette az Evangélikus Világszövetség latinamerikai osztály vezetését összesen 10 magyar lelkész szolgált nálunk: 3 délamerikából: Dr. Kadicsfalvy József, Dr. Leskó Béla és Leskó Károly; 1 dániából 3 ízben: Szilas Knuth Atila, 1 északamerikából: ny. föesperes, nt. Brachna Gábor, 4 magyarországból: két református: ny. Dr. Domján János és Kardos Péter és két evangélikus: ny. Dr. Bodrog Miklós és Bizik László. Néha csak fél évre, néha 3, 4 vagy 6 évre. A tizedik én vagyok, e sorok írója, Puky Ákos, helybeli, félidös, mert a 1984-ben elkezdett spanyol nyelvigyülekezetet is szolgálom. Szerencsére összes lelkészünk bekapcsolódott a Magyar Ház-i aktivitásokba is, ki jobban, söt feleségestül, ki kevésbbé: magyar órák, hittan órák, cserkészet, színtjátszó ifjuság, közös ekuménikus istentiszteletek fontos magyar ünnepnapokon.
Jelenleg már csak ritkán megy a lelkész belföldi útakra mert igen csökkent a hívek száma. Sok család felköltözött caracasba, sokan teljesen beolvadtak és nem beszélnek már magyarul. A fiatalok nagy számban hagyják el az országot jobb jövöt és biztonságot keresve a világ külömbözö égtájain. Sokan mentek az egyesült államokba, magyarországra is, bár itt születtek, de többek között él magyar származásu konfirmandusom ausztráliában, kínában izlandban és luxenburgban is. Ezért persze nagyon csökkent a gyermekek száma. De az Úr Isten sagítségével tartjuk a frontot és büszkék vagyunk arra, hogy egész latinamerikában az egyetlenek vagyunk ahol még minden vasárnap magyarul szólal meg az isteni ige

.                                                                                           Puky Ákos

A Caracasi Magyar  Óvódák rövid története.

    Caracasban  két magyar óvóda müködött.
Az elsőt egy  1957 elején érkezett  házaspár, Kiss  Erzsébet, és férje, Kiss László alapította és vezette 7 éven keresztül 1964-ig,  mikor betegégeikből kifolyólag  abba kellett hagyniuk. Erzsi néni szakképzett óvónő volt, férje pedig a gyermekek szállitását végezte, egyéb munkája mellett,  dr. Marton József gépkocsiján. Az óvoda a Magyar Házban  (akkor még bérelt villa) működött, hétfötől péntekig, volt idő mikor  egész nap foglakoztak a gyerekekkel. A házmestercsaládhoz tartozó nagymama főzött rájuk.  Létszámuk átlag 10-15 között mozgott. Rajzoltak, ügyeskedtek,  mesét hallgattak,  sokat énekeltek zongora kisérettel.   Karácsonykor, Anyák napján és más alkalmakkor kedves műsörokkal örvendeztették meg a szülőket és  a közönséget. Ez az óvoda megalapozta  növendékei  mai napig tartó magyar tudását és kötödését.
A második magyar óvoda 1975 június 5.-én kezdte működését. Megalakulása szoros összefüggésben van Mindenszenty biboros hercegprimás caracasi látogatásával,  1975 áprilisában. Fiatal magyar édesanyák meglepetésként dalokat, táncokat tanítottak be kicsiny gyermekeiknek, ami nagyon tetszett a hercegprimásnak, aki öszintén gratulált nekik. Dr. Kertészné, Edit megjegyezte a fiatal mamáknak, hogy kicsit becsaptuk a bíborost, mert ő azt hiszi, van óvodánk, pedig nincs. Napokon  belül történtek az események: jelentkezett egy óvónéni  Tedenholtné Juhász Stefi, a Ráskai felnött cserkészcsapat tagja. A Magyar Ház ingyen felajánlott egy helységet, a Katolikus Egyházközösség kölcsönt adott a legszükségesebb  berendezés megvételére, magán emberek és egyesületek anyagi segítséget nyújtottak. Dr. Kertész Tivadarné, Edit pedig elvállalta az óvoda gazdasági ügyintézését, amit kitünően, lelkiismeretesen végzett  20 éven át, mikor rövid betegség után elhúnyt. Utána leánya, Kertész Zsuzsa egyetemi tanárnő   folytatta áldozatos  munkáját,  addig amig  visszatelepült Magyarországra.  1998-tól ezt a feladatot Fedák Istvánné, Gazsó Krisztina végezte nagy buzgósággal egészen  2006 ig.    Az ő ügyintézése alatt  felujították és korszerűsítették az óvoda berendezését.  A 2006-2007-es években,  ifj. Pesti Andrásné Seva Karen  vitte a pénzügyeket.
    Óvónénik: Stefi után 1975 július 11.-én kapcsolódott be Udvaros Károlyné,  Éva néni, aki 31 éven át volt odaadó, mindenki által  szeretett óvonénink.  1977 februárjában, Stefi távozása után lépett be másik kitünő óvónéni, Mórocz Jenőné, Csicser néni, aki sok sok éven  át végezte elsörangú pedagógiai munkáját,  egészen Magyarországra való visszatelepüléséig.  Feladatait 1998-ban  Kovács Erzsébet vette át, aki már előzöleg is dolgozott az óvónők szabadsága  alatt. Időnként a nyári szünidőben Fedor Alizka is besegített.
Háromszor  kaptunk frissitést, illetve segítséget  Magyarországról   Először Sinka Anikó, óvónő, aki rokonlátogatásra és spanyol tanulásra jött Venezuelába, s mint önkéntes  dolgozott   egy iskola éven át,   1998-99-ben. Azután  2004-2005-ben Tavas Judit  elsőrangú fiatal óvónő  vállalkozott erre a feladatra. Mindkét idejében, a gyerekek délután is bennmaradhattak az óvodában. Harmadszor, mikor a mindennapos óvoda már megszünt, 2006-2007 ben Cser Erika nyert pályázatot, és tartott óvodás és kisiskolás foglalkozást hetente 3-szor félnapra. A LAMOSZSZ  kitartó  kérvényezésére sikerült támogatást kapni az Oktatási Miniszterium Határon Túli Magyarok Föosztályától,  amely megfizette e két  óvonő utiköltségét és betegbiztosítását, eltartásuk a  mi feladatunk volt.
Óvódánk hétfötől péntekig működött, még a nyári  szünidő alatt is,  reggel 8-tól déli 12.30-ig.  Számos jobbnál jobb aranyos előadással  örvendeztették  meg  kolóniánkat.
Az óvoda fennmaradásának  elengedehetetlen feltétele volt a szállitás.
Ezt a kérdést több áldozattkész magyar  hozzájárulásával sikerült megoldani

    .Az “új‿óvoda első járművét  dr. Marton József és dr. Gazsó Gábor nagylelkű adományából sikerült megvenni 1976 júliusában. Miután ez a kisbusz kiöregedett,  dr. Gazsó Gábor és  dr. Kertészné, Edit, a Magyar Ház Részvénytársaságával karöltve  vettek egy másik minibuszt, mely 1992.-ig volt üzemképes. Ekkor újra dr. Marton József kezdeményezésére gyüjtés indult,  melynek eredményeként egy vadonatúj 8 üléses Suzuki Super Carryt sikerült megvenni,  mely egészen 2007-ig szolgált, évekig ugyanazzal  a venezuelai sofőrrel.

Létszámok: A 31 év alatt 155 leány és  171 fiú,  öszesen  326 gyerek járt az óvodába. A 90-es évektől már a régi óvodások gyermekei folytatták a sort.  1970 nyarán érte el a legmagasabb létszámot, 28 növendékkel.  Az átlag létszám  12-20 között mozgott, az utolsó években már 10 alá csökkent.  De soha nem a mennyiség, hanem a minőség volt a mérvadó. 

Felmérhetetlen érdemei vannak az óvodának. Az elsőrangú, önfeláldozó  pedagógus gárdának köszönhetjük,  hogy annyi magyar, és magyar számazású gyermek részesült nemcsak magyar nyelv oktatásban,  hanem   kitünő általános képzésben mely döntően befolyásolta késöbbi iskolai, sőt pályáikon elért sikereiket. Több jónevű iskola, (például a némettagozatú Humboldt, vagy a zenetagozatú Emil Friedman)  a magyar óvodából jött növendékeket  simán  felvette. Bár nem volt a venezuelai  oktatásügyi  miniszteriumban bejegyezve,  mégis a növendékek eredménye által elismertté vált. Bátran állitjuk, hogy  talán a magyar kolónia legfontosabb intézményének tekinthetjük, mert mind a magyarság felé, mind a befogadó hazánk felé  nagyszerű  kisugárzása volt.

       Véleményünk szerint, a Magyar Ház fenntartása mellett, az óvoda újrainditása  és esetleg egy magyar iskola szervezése volna a legfontosabb  magyarságmentő  feladat a jövőben.

Dr. Kertész Tivadarné,  Edit, és Udvarosné, Éva feljegyzései alapján összeállitotta
Nyisztorné, K.J. Judith

Caracas, 2010, április  19.

Rövid összefoglalás a Venezuelai Magyar Katolikusok közösségéről

     A második világháború után,  a negyvenes évek végén  érkeztek az első magyar bevándorlók Venezuelába. Nagyon idegen környezetbe kerültek:          a nyelv (spanyol), a szokások, az emberek kinézése, a természet,  az élelmiszer, mind más volt mint Magyarországon, vagy akár Európában. De egy közös vonást azért hamar találtak: a keresztény, sőt, a római katolikus hit. Venezuela egy mélyen katolikus ország. A Szent Miséket annakidején latinúl tartották, úgy mint az elhagyott otthonukban. A magyar gyerekek a katolikus apácák vagy papok által vezetett iskolákban hamar találtak helyet. Sőt, nemsokára a Guadalupe ferences apáca iskolának a kápolnájában tartottuk a magyar Szent Miséket. Úgyszintén még emlékeznek valahányan arra is, hogy az első években többen  Karácsonykor a bencés rend templomába mentek mert németül énekeltek, és sok magyar tudott németül. A vallásilag vegyes házasságú magyarok hamar elkezdetek szervezkedni, és úgy a protestánsok mint a katolikusok a gyerekeket összeszedték, hogy  hittan órán vehessenek részt.

     Az ötvenes évek elejére  már annyira sikerült megszerveződni,  hogy a katolikus közösség még lelkészt is kapott: Ft. Pribusz Györgyöt. A következő szöveg jól összefoglalja a következő  éveket 1991-ig. Írta Hibján Géza mérnök, a Katolikus Egyházközségi Tanács laikus vezetöje, aki röviddel utána szerencsétlenül elhunyt.

‿lt;strong>A CARACASI MINDSZENTY JÓZSEF R. KAT. EGYHÁZKÖZÖSSÉG TÖRTÉNETE
Írta: Hibján Géza 1991-ben

    A római katolikus közösség megszervezése 1950-ben kezdödött az MHBK kezdeményezésére és v.Sziklay Ödön, Farkass Endre, Ercsei László, Fröhlich Gyula és Siklósi Lajos közreműködésével. Erőfeszitésük eredményeként, már 1951-ben megérkezett Caracasba Pribusz György lelkész, aki 1955-ig látta el a caracasi magyarok lelkipásztorolását, amikor egészségi okokból visszavonult.

    Az egyházak megszervezése nagy hatással volt a magyarok összevonását illetően, mert amikor még nem volt Magyar Ház, a vasárnapi templomi találkozók nagyban hozzájárultak az összetartozandóság tudatához és a nemzeti ünnepeken a Guadalupe apácaiskola disztermében tartottuk a megemlékező ünnepélyeinket.

    Pribusz atya távozása után rövid ideig Borbély Béla Honor ferences szerzetes látta el a lelkipásztori teendöket, s őt Dr. Nyisztor Zoltán, neves egyházi iró követte, aki 1961-ig maradt köreinkben és korára való tekintettel a Vatikánba helyezték át. Átmeneti  megoldásként Szabó István németországi plébános volt közöttünk s még ugyanaz évben kapta meg kinevezését Dömötör Ede ferences szerzetes, aki egyike volt a kolóniánk legnagyobb tiszteletnek örvendő papjának. Fáradhatatlan szolgája volt híveinek, de különösen az elesetteknek és a szegényeknek. Az ő idejére esett Mindszenty bíboros hercegprimás úr caracasi látogatása 1975-ben, mely koloniánknak minden tagját megmozditotta. Látogatásának emlékére a Magyar Házban emléktáblát állitottunk és késöbb, a kimagasló hősiességét és személyi értékét a következő generációk figyelmébe ajánlandó, Kay László által készitett művészi képével díszitettük a Magyar Ház falát.

    Az egész magyar kolónia sajnálatára, Dömötör Ede páter 1976-ban, minden jel szerint a túlfeszitett munka következtében, hirtelenül meghalt. Ede páter rendkívül élethű képét szintén Kay László festette meg és hálánk jeléül a Mindszenty hercegprimás úr képével szemben helyeztül el. Rövid ideig Simon József látta el a lelkipásztori teendőket és 1977-ben kinevezték Gróza József lelkészünket aki mai napig is, immár 14 éve, szolgálja közösségünket.

    Nem fejezhetjük be elbeszélésünket a Szent Erzsébet Nöegylet folyamatos támogatásának és az Egyházközösségi Tanács fontosságának kihangsulyozás nélkül, melyeknek sajnos már sok érdemes tagja elhagyott bennünket.‿lt;/p>

     Az aktiven résztvevők névsora hosszu, de talán meglehet emlékezni a fentemlitetteken kívül a következőkröl is, annélkül, hogy mindenkinek elegettegyünk: maga Hibján Géza, Beteg Péter, Nemes András, Koe Bözsi, Macsotay Márta, Vaszary Klári, Kárpáti Aranka, Szotyori-Nagy Tibor, Dolányi Géza, Dolányi Tibor, Bartha Rudolf, Zirczy Géza, Raffensperger Ferenc, Frőhlich Lajos, Kammerer Egon, Beteg Gábor, Rosztonics Vitusz, Fényes Iván, Kunckel Ildikó, Muraközi Klári, Höfle Imre, Korsos Olga. Balogh Gyurka és Tóth Erzsi orgonáltak a miséken és elég sokáig egy kórus is énekelt. Venezuela többi nagyobb városaiban is keletkeztek kis közösségek és úgy Ede páter, mint József atya, rendszeresen látogatták őket és éllátták lelki szükségleteiket.‿lt;/p>

     Az 1991 után következő években, még sokáig Gróza József volt a lelkészünk. Sajnos ahogy azt Hibján Géza elbeszéléséből ki lehet venni, az  itt élő magyar kolónia fogyatkozni kezdett, a öregekek  elhaláloztak, egyre több vegyes házasság jött létre, a beolvadási folyamat meggyorsult.   Az ujjabb generációkat egyre nehezebben lehetett  a magyar nyelv használatára szoktatni.  Ezért a Szent Misére mint kissebb számban jöttek, a hívek  legtöbbje inkább az eredeti bevándorlók nagyon idős kortársai voltak. Maga József atya végül 2006 Szeptember 11-én, röviddel 83-ik születésnapja elött, majdnem harminc éves szeretettteljes szolgálati év után elhagyott bennünket. Addigra a Magyar Katolikus Közösségből  „Szent István Személyes Plébánia‿lett, és ezért a caracasi vallási hatóságok az Érsek személyébe azonnal a jövőnkkel törödtek, és kineveztek egy venezuelai lelkészt, Mons. Acosta Humbertót, mint plébánosunkat. Egy Szent Mise se maradt el, és Mons. Acosta megértette mindjárt, hogy a katolikus közösség nem csak egy vallásos egyesület,  hanem, hogy az anyaországunk, multunk, természetünk érzelmeit tartja össze. Ezért megállapodtunk vele, hogy a Szent Misén, annak ellenére, hogy ennyi idő után már mindenki  jól beszél  spanyolul, a két Szentleckét magyarul olvassuk fel, a közös imákat mindenki azon a nyelven mondja el amin neki  jobban esik, és hogy a Szent Mise végén a magyar himnuszt énekeljük. Ezen kívül  Szent István, Szent Erzsébet,  Március 15-i és Oktober 23.-i  ünnepeken tényleg megható szövegekkel lepett meg minket. Beszédeiben  nagy elismeréssel kiemelte a magyar kereszténység értékeit az univerzális kereszténység szempontjából, de megemlékezett a nemzeti vonatkozásokról is.  Azóta azok is hozzánk csatlakoztak akik nem beszélnek már magyarul, és a nagyobb ünnepeken már többször elértük a száz résztvevőt is. Idén majdnem negyvenen lesznek akik májusba elöször fognak áldozni vagy akiket bérmálni fognak.

                                                                       Írta: Rajkay Ana Maria
Caracas, 2010                            

 Szent Erzsébet Katolikus Nöegylet története.

 

1954 Junius 18-án  a katolikus magyar nök megalapitották a Szent Erzsébet Segitöegyesületet.

Célja: A Venezuelában élö honfitársaink szociális és erkölcsi támogatása, elsösorban is a betegség folytán munkaképtellenné váltak megsegitése, támogatása ujj hazánk életközösségébe való beilleszkedés megkönnyitése.
Minden katolikus asszony vagy leány tagja lehet a Szent Erzsébet Segitö egyesületnek.
Pártoló tagok azok, akik bár nem katolikus vallásuak, de adományukkal vagy önkéntes munkájukkal hozzájárulnak az egyesület célkitüzéséhez.
Ugyannebben az évben törvényesitettük a venezuelai állam hivatalos községnél mint: Asociación Benefica Santa Elizabeth.
Az elsö elnöknö Dr. Koe Krompecher Lászlóné, megköszönte a megválasztott vezetöségi tagok iránti bizalmat és Isten segitségét kérte a közös meginduló munkára.
Az évek során számtalan honfitársunkon segitettünk föleg olyanokon akiknek nem volt hozzátartozója Venezuelában. Gyogyszerekkel, látogatással, segitettünk a betegeken és több esetben temetkezési költségeket vállaltunk. Mindenkori lelkészünk eltartásához is hozzájároltunk.
Az idö multával változtak az elnöknök a szervezet szabálya szerin, de a munka az továbbra is ugy folyt ahogy azt megkezdték.
Dr. Koe Krompecher Lászlóné után az elnöknök a következök voltak; Höfle Anna, Bartha Magdolna, Frölich Judit, Nemesné, Nagy Ilonka, Nagy Ágnes, Cherhalmi Márta, Dolányi Izsákné; jelenleg Csiszér Ágota vezeti 2004 óta az egyesületet.
1957-ben Venezuelába egy nagyobb bevándorlás következett: az 1956-os forradalom menekültjei érkeztek, akiknek segitségére a nöegylet erösen kivette részét a munkából: álláskeresés, lakáskeresés, butorok és ruhák gyüjtése és anyagi segitséggel.
A Szent Erzsébet Nöegylet havonta tart gyülést, amelyeken megtárgyaljuk a felmerült problémákat: anyagi segitség öregotthonoknak, gyogyszerek betegeknek, öregotthonokba helyet szerezni a rászorultaknak, stb.
Az adományok az ország egyre nehezebb helyzete miatt lassanként elmaradtak, és ezért most már önerönkböl kell az egyesület szükségeit ellátnunk. Minden eszközt megragadunk, hogy bevételt csináljunk belöle: használt könyveket árultunk, és hosszú éveken keresztül a nöegylet tagjai egész évben kézimunkákat készitettunk eladásra, de sajnos a mostani generácionak már se ideje se kedve nincsen ilyen munkákra.
Évente egyszer a Magyar Ház javára fözünk egy ebédet, ami hála Istennek magas számban látogatott és novemberben, Szent Erzsébet napján, egyesületünk javára rendezünk ebédet, ennek a bevétele fedeznie kell a mi egész évi szükségletünket, ezért az ebéd mellett tombolát is rendezünk, amihez most már a nyereményeket ugy kell össze kolduljuk.
A magyarok megsegitésén kivül, még venezuelai öregotthonokat is támogatunk.
Ez a mi egyesületünk rövid története, kérjük Isten segitségét a további munkánkhoz.

     ‿lt;strong>GYÖNGYÖSBOKRÉTA Néptánccsoport‿lt;/strong>
Caracas-Venezuela
           
   A Caracas-i Gyöngyösbokréta Néptánccsoport 1958-ban alakult, egy maréknyi áldozatkész magyar családnak köszönhetöen. Szinte a semmiböl teremtettek elö minden szükséges kelléket: a ruhákat, az eszközöket, a zenés kíséretet. A családok apraja-nagyja be volt fogva: aki nem táncolt az énekelt, aki nem énekelt, az függönyt húzott. Fellépéseikkel nemcsak a magyar kolóniát örvendeztették, hanem a venezuelai társadalom elött is méltóan képviselték a magyar nemzeti kultúra értékeit.
Ez az elsö Gyöngyösbokréta a hatvanas évek vége felé sajnos megszünt,  de pár év múlva, konkrétan 1973 júniusában, egy teljesen új generáció elhatározta, hogy feleleveníti a régi tánccsoport dicsö múltját. A “felelevenítés‿oly mód sikeres volt, hogy az „új‿együttes immár 37  éve megszakítás nélkül müködik.
A Gyöngyösbokréta második szakászának életrehívása -az akkori leánycserkészcsapat parancsnokával karöltve-  két fiatal, akkor éppen frissen Európából érkezö amatör néptáncos nevéhez füzödik. Az egyik Burg Kastl-ból, a németországi Magyar Gimnázium tánckarából, a másik pedig egyenesen egy nyiregyházi néptánccsoportból hozta tudását és lelkesedését. Azóta
A csoport  tagjai általában 14 és 20 plussz valahány év közötti fiatalokból áll. Létszáma mindig is ingadozó volt, máximum 16  pár és mínimum 6 pár között. Az együttes szerda esténként, fellépések elött szükségszerinti gyakorisággal  próbál  a Magyar Házban.
Kezdetben az együttes a Szent István fiúcserkész- és a Szent Erzsébet leánycserkészcsapat égisze alatt müködött. Táncoskedvü tagjai is ezekböl a csapatokból származtak. Kellemes és hasznos volt ez a szimbiózis: a Gyöngyösbokrétába “bekerülni‿valami jutalom féle volt akkor, ami nagyszerüen motiválta a cserkészmunkát. Ugyanakkor a fiatalok a Gyöngyösbokrétán keresztül jutottak közelebb a magyar népi kultúra, különösen a néptánc, népzene, népdal egyedülállóan izgalmas világához. Késöbb, a kolónia feltarthatatlan zsugorodása következtében már nem volt sine qua non feltétel, hogy a táncosok cserkészek legyenek, söt, ma már a magyar származás se követelmény. Különös élmény látni, milyen remek kiállással ropja a magyar táncot a venéz, portugál vagy éppen perúi származásu fiatal táncos. Közülük az évek múltán nem egyböl lett mára Magyarországon élö, magyar földön született gyermeket nevelö  boldog családapa.
A Gyöngyösbokréta soha nem volt öncélú intézmény. A fiatalok nemcsak a maguk gyönyörüségére táncoltak. A csoport munkáját mindenkor két eszményi cél vezérelte: elsösorban a caracasi magyar és magyar származású gyermekekkel és fiatalokkal a magyar népi kultúra értékeit, hagyományait megismertetni és megszerettetni, majd arra törekedni, hogy népmüvészetünket minél tágabb körben ismertessük a befogadó ország, azaz a venezuelai társadalom köreiben is. Hamis szerénység nélkül állíthatjuk, hogy a Gyöngyösbokréta, alapítása óta, a venezuelai magyarok “követe, képviselöje, kirakata‿volt és ezt a szerepet büszkén vállalta és legjobb tudása szerint teljesítette is. Itt meg kell jegyezni, hogy a Gyöngyösbokréta minden eddigi  vezetöje egyidöben aktív cserkészvezetö is volt. Egymásnak adták át a fáklyát, mind a mai napig!! Az ö áldozatos munkájuknak köszönhetöen 37 év alatt több mint 250 magyar, magyarszármazásu  és –mint mondottuk- kisszámban más nemzetiségü fiatalt sikerült beavatni  -a táncon, zenén, éneken keresztül- a magyar nép csodálatos érzelmi világába.
A továbbképzés természetesen mindenkor fontos, de anyagilag nem mindenkor könnyen megoldható feladat volt. Valahogy azonban mindig sikerült egy-egy neves táncpedagógust, koreográfust Magyarországról kihozatni. Ittlétük kivétel nélkül gazdagító volt, nemcsak táncszakmai szempontból, hanem emberi kapcsolatok szintjén is: szoros barátság alakult ki mindig a “tánctanár‿és az éppen soron lévö  táncos-generáció között.
A másik fontos feladat az utánpótlásról való gondoskodás volt, ami legkésöbb a nyolcvanas évek elején vált teljesen szükségessé. Nem kellett az érdeklödö gyerekeket nagyítóval keresni. A kiscserkészek mindig is áhítattal nézték a “nagyokat‿ A Magyar Ház-i próbákon, fellépéseken nem lehetett öket a színpad tövétöl eltávolítani, ott ingatták-ringatták magukat szüntelen, a “nagyokat‿utánozván. Így egészen spontánul megindult a “Mini-Gyöngyösbokréta‿csoport, melyet késöbb, ismét két szolgálatkész cserkészvezetönek és egy különösen dinamikus szülögenerációnak köszönhetöen, ‿lt;strong>Rubintos Madár Gyermektánccsoport‿nak  kereszteltek. Ahogy elérték a tizennégy életévet, a “madárkák átszállhattak‿a Gyöngyösbokrétába
Képtelenség lenne e rövid ismertetö keretében a Gyöngyösbokréta szervezésében vagy közremüködésével 52 év alatt lezajlott fellépéseket, tánctáborokat, fesztiválokat, rendezvényeket, táncházakat, televiziós szerepléseket, stb. felsorolni. Szabadjon itt csak a legkimagaslóbbakat, ill. rendszeresebbeket  megemlíteni.
-Magyar Ház-i, ill. más magyar szervezetek rendezvényein való fellépés (pl. a protestáns egyház évi Öszi Vásár-án, a katolikus nöegylet Erzsébet napi ebédjén, Szent István-kor, stb.)
-Önálló müsorok és rendezvények  a Magyar Házban (Gála Estek, Folklór Fesztiválok más nemzetiségü csoportok meghívásával, Jeles Napok,  kultúr estek, „pénzfelhajtó‿vacsorák, ebédek, stb.)
-Különbözö venezuelai intézmények (egyetemek, iskolák, városi és állami hivatalos szervek, magán klubbok, színházak, karitatív szervek, stb) meghívására való fellépések
-A minden évi, caracasi ‿lt;strong>Festival Internacional de Danzas Folklóricas‿on való részvétel.
-A ‿lt;strong>II. Festival Internacional de Danzas Folklóricas‿megszervezése és lebonyolítása (öt ezer nézö, egész napos non-stop folklor-program, magyaros ételek, kirakodó vásár, médiák bevonása, stb.)
-A ‿lt;strong>Latinamerikai Magyar Néptánctalálkozók”–on való részvétel (sajnos nem minden alkalommal)
-A “II. Latinamerikai Magyar Néptánctalálkozó‿ megszervezése és lebonyolítása (150 fiatal fogadása Buenos Airesból, Montevideoból, Sao Pauloból, New Yorkból és Bécsböl, továbbképzö szimpóziummal egybekötve)
-A pozsonyi ‿lt;strong>Szöttes Néptáncegyüttes‿Caracasba való  kihozatala, ellátása és országszerte való szerepeltetése.