Mindennapi függőségeink

Nincs menekvés: az elmúlt hét végén megérkezett Magyarországra is a legújabb őrület, a Pokémon Go. Nem is bírta a szerver a rohamot, ahogy rászabadult a magyar piac – hiába töltötték le ezrek a játékot, sokan nem tudtak regisztrálni, így azonnal játszani sem. Ez a probléma aztán hamar megoldódott, indulhatott a játék, és nem kell jóstehetség ahhoz, hogy megtippeljük, hamarosan itthon is ellepik az utcákat a mobiltelefonjukat bámulva kóválygó tinik (és miért ne, játékfüggő felnőttek), hogy virtuális színes szörnyecskéket gyűjtsenek be, és ezzel előbbre járjanak társaiknál.

Akinek mindez kínaiul hangzik, ne aggódjon: a Pokémon Go egy játék, amelyet okostelefonra fejlesztettek, és néhány hét alatt megbolondította a világot. A lényege, hogy ha a telefon kameráján keresztül nézzük a környezetünket, a szoftver a valós képbe beszúr úgynevezett pokémonokat, színes figurákat, amelyeket a játékosnak sétálással be kell gyűjtenie (odaautózni-biciklizni nem ér, a program figyeli a telefontulajdonos haladási sebességét). Kétségkívül arra jó, hogy kimozdítsa a fiatalokat a lakásból, ám napok kérdése, és jönnek a hírek arról, hogy pokémonozó embereket gázoltak el autósok, vagy netalán annyira bámulta valaki a képernyőt, hogy gödörbe-szakadékba esett. A játék különben ingyenes, de persze lehet vásárolni pénzért előrejutást segítő kiegészítőket. A világsikernek köszönhetően a szoftvergyártó cég, a Nintendo árfolyama hatéves csúcsra jutott a tőzsdén – egyetlen hét alatt nyolcvan százalékot emelkedett az értéke! Az őrület egyébként szakértők szerint annak köszönhető, hogy mostanra vált fizetőképes felnőtté az a generáció, amely a kilencvenes években odavolt a hasonló nevű rajzfilmért.

Aki azt gondolná, hogy mindez kevesek szórakozása, súlyosan téved. A globalizáció és a virtuális világ fejlődése elhozta azt, hogy egy ilyen világdivat nagyságrendekkel gyorsabban terjed, mint akár az influenza – egy szingapúri kollégiumi szobában összerakott jól eltalált programocskával mesés vagyonokat, dollármilliókat lehet keresni akár néhány nap alatt. A kamaszok – és nem csak ők – nagyjából mindenütt a földön ugyanarra vágynak: iPhone vagy Samsung okostelefonra, hogy azon – most éppen – pokémont játszhassanak.

Nemrégiben került nyilvánosságra a legfrissebb ESPAD-felmérés magyarországi eredménye (az ESPAD egy négyévente megismétlődő nagyszabású európai vizsgálat a 16. életévüket betöltött kamaszok alkohol- és drogfogyasztási szokásairól, valamint különféle függőségeiről). A viselkedési addikciókat vizsgálva a kutatók rákérdeztek a tinik internethasználatára és az online játékok fontosságára az életükben. A 2015. márciusi adatfelvétel alapján a megkérdezett diákok 97,9 százaléka használt internetet a kérdezést megelőző hét napban, tehát gyakorlatilag mindenki. Nem is keveset: a kilenc–tizedikes serdülők átlagosan heti 23 órát lógtak a világhálón (a lányok egy órával többet, mint a fiúk). Ezzel elmondható, hogy a televízió mint fő szórakoztatási eszköz már a múlté – átvette a szerepét a monitor vagy még inkább az okostelefon képernyője. A lányok jellemzően a közösségi oldalakon lógnak, magyarán facebookoznak, a fiúk inkább online játékokat játszanak. Nagyjából minden ötödik fiatal beszámolt problémákról az internethasználat miatt – ez nem azt jelenti, hogy baj volt a netkapcsolattal, hanem azt, hogy a túlzott netezés miatt akadtak gondjai. Már 16 éves korban is megjelenik a szerencsejáték: a kamaszok hat százaléka heti rendszerességgel köt sportfogadásokat a világhálón, természetesen pénzért.

A szakértők azt mondják: mind általában az internet, mind a közösségi oldalak, mind pedig az online játékok túlzott használata a hagyományos függőségekéhez hasonló jelekkel járhat. Aki elmerül ebben, az elveszíti a kontrollt a tevékenység felett, és pszichés megvonási tünetei jelentkeznek, ha megpróbálja abbahagyni vagy csökkenteni. Lemond más, korábban kedvelt tevékenységeiről, hobbijairól, nem képes elvégezni a mindennapi teendőit, romlik az iskolai-munkahelyi teljesítménye. Kóros esetben megromlik a kapcsolata közeli hozzátartozóival, és elszigetelődik a világtól – mindehhez nem kell az immár klasszikusnak számító alkohol vagy drog, elég egy megfelelő netkapcsolat és egy közepes okostelefon. De legalább meglesz az összes pokémonja, mondják a legújabb őrület függői, és meg vannak győződve arról, hogy minden rendben van a világban.

Mindezeket nem azért írtam le, mert a magam 45 évével öregnek számítok ehhez az új világhoz és siránkozni akarok a mai fiatalokon. Egyszerűen jelezni akarom: rövidesen egészen más típusú egészségügyi-szocializációs-társadalmi problémákat kell megoldani, olyanokat, amelyekről most talán még nem is tudunk. És ha még a problémát sem ismerjük, hogy fogjuk megtalálni a helyes válaszokat?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 18.