Beszélgetés Tordy Gézával

Tordy Géza, a Nemzet Színésze, A kétfejű fenevad főszereplője nyilatkozik pályájáról, múltról és jelenről.

Beszélgetés Tordy Gézával

Kapcsolódó anyagok

Örült a felkérésnek? Mi motiválta elsősorban arra, hogy igent mondjon? A rendező, a mű, az ismeretlen társulat, vagy maga a játék lehetősége?

Ez így együtt mind igaz. Egyrészt az utóbbi 25-30 évben már nagyon ritkán játszom. A darab hihetetlenül érdekes, nem könnyen adja meg magát, ezt már azt első  olvasásnál tapasztaltam, de világ életemben szerettem a kihívásokat, a nehezebb utakat járni. Az pedig, hogy egy olyan társulatban vagyok, ahol nem mindenkit ismerek, mindig vonzó számomra. Érdekel, mert új kollégákat ismerek meg, főként mert az utóbbi 20 évben nagyon nem is ismerjük egymást, sajnos szétszóródott a szakmánk. Valószínűleg sokkal többen is vagyunk, mint régen, amikor én még aktív színész voltam, úgy 40-50 éves koromig bezárólag. Fiatalkoromban mindig mindenkit ismertem és engem is ismertek a szakmában, nemcsak a filmezés miatt.
Szikora János személye miatt is örültem a felkérésnek, hiszen ő - aki egyébként nagyon jó barátom - életem egyik meghatározó szerepét bízta rám Az ügynök halálában, amit a Vígszínházban százszor játszottam. Mondhatom, hogy az ügynök szerepe az egyik legfontosabb élményem a színész pályámon.

Egyébként milyen rendszerességgel áll színpadra manapság?

Ahogy mondtam, az utóbbi években nagyon ritkán. Volt hogy évekig nem játszottam, van hogy hónapokig nem állok színpadra.

Szeret még játszani? Ezt nem lehet megunni?

Szeretnék én játszani, csakhogy amennyire meg voltam veszve a színészetért fiatalkoromban, ugyanolyan sok rossz rendezővel találkoztam és legalább ennyire nehezen viseltem el őket. Minél gyengébb vagy bizonytalanabb ugyanis egy rendező, annál határozottabbnak akar tűnni, és emiatt határozott baromságokat tud mondani, amitől én már fiatalkoromban is határozottan ideges voltam ... és kekeccé és kötekedővé váltam. Tudom, hogy nehéz velem dolgozni. Nekem is önfegyelem kell, hogy elviseljem a rendezői terrort, vagy nagyképűséget, vagy akár csak a rendező jogát - furcsa módon ezt kell, hogy mondjam, miközben legalább száz rendezés áll mögöttem, de ez az igazság...

A legendás film és fantasztikus színpadi szerepei közül van legkedvesebb, akár több is?

Az az igazság, hogy őrületes szerencsék sora követte az életemet attól kezdve hogy 18 éves koromban bekerültem Kaposvárra Zách Jánoshoz, aki visszahozta Németh Antalt,  aki a háború előtt a Nemzeti Színháznak volt 10 évig az igazgatója és akkor ott rendezett. Németh Antal második rendezésében A mi kis városunkban játszottam. A bemutató a forradalom után volt, valamikor március körül. Nos ezt látták és felhoztak filmezni. Tehát nekem csuda szerencsém volt.
Utána Szegedre szerződtettek színésznek, ahol még el is kellett venni tőlem egy szerepet. A különleges családias miliőjű kis kaposvári társulat után bekerültem Szegeden a nagy mammut színházba a sok nagy név közé (Kátay Bandi, Kovács Jancsi, Laky Jóska, Domján Edit stb.) és egyszerűen összecsináltam magam, belém szorult a szó. Aztán persze megmentettek. Elsősorban Versényi Ida, akinél korábban 1954-56 között műkedvelő voltam (részben így is kerültem Szegedre). Ő ott volt rendező és Komor István - aki sajnos nagyon korán meghalt - ő is borzasztó nagy szeretettel nyúlt a hónom alá és két perc alatt kihúztak a bajból.  Sőt, akkor volt ott Horvai István is eltiltásban. Vele nagyokat sétáltam, illetve ő sétálgatott velem a Tisza-parton és hallgatta az én ostoba 19 éves sirámaimat hogy mi lesz velem... Tele vagyok szép emlékkel nem tudnék választani.

 

Néhány éve rendezett már itt és nagy örömünkre, Molnár Ferenc: A doktor úr című színjátékát is Ön állítja színpadra nemsokára. Mi motiválta annak idején arra, hogy a másik oldalt is kipróbálja? Ha választásra kényszerülne, melyik pályát választaná: színészet vagy rendezés?


Az előbb említett értetlenkedésem volt az egyik forrása a váltáspróbának, a másik pedig, hogy kifejezetten érdekelt mindig is a színház úgy am Block. Halálosan izgatott. Én mindig megnéztem a díszletet, amikor először bejött a színpadra, ott voltam a világítási próbákon. Érdekelt például a zsinór, és a színház működése általában. Azt hiszem a színészek átlagánál jobban érdekelt, hogy hogyan illeszkedik a sok rész az egészbe. Ugyan velünk prózistákkal akkor nem foglalkozott, de láttam, hogy dolgozik például Vaszy Viktor, aki akkor jött vissza másodszor Szegedre. Aztán Versényi Ida, aki egy szenzációs pedagógus volt, a főiskolán tanított rendezést. Azok után, hogy elvettek tőlem egy szerepet, következő évben már Edgart játszottam a Lear királyban Kiss Ferenc mellett, Cordelia Domján Edit volt. Ezek a jó rendezők és nagy színészek mind inspiráltak.

 

Ön szerint fontos, hogy emberileg is megtalálja a közös hangot kollégáival ahhoz, hogy partnerként is jól együtt tudjanak működni, vagy profiknál ez nem gond?

De, mindig gond. Alapvetően az a jó, ha baráti, huncut-jópofa légkör van egy színházban. Persze a színházcsinálásnak vannak időszakai és állapotai, amikor fegyelmezettnek és rigorózusnak kell lenni önmagunkkal is. Vannak szabályok, amiket be kell tartani. Manapság a "rendetlenkedést" az ügyelők, segédrendezők figyelik. Érdekes módon például a Vígben annak idején erre nem volt szükség. Mindenki tudta, hol a határ. Általában mindig egy nagy színész volt a főszereplő - a Sulyok Máriától pl. úgy félt mindenki mint a tűztől, amikor főszerepet játszott. Bulla Elma ugyanúgy megkövetelte magának a tiszteletet. Egészen más emberek voltak mindketten, de szigorúak voltak. Páger Antal egy tündérien játékos, huncut nagy színész volt, akárcsak Bilicsi Tivadar, de azért valami módon automatikusan ők is azt sugallták, hogy "nem vicc ez barátom", hiszen itt alkalmasint az ember az egész lelkét kifordítja. Amikor én is már abban a korban voltam és olyan szerepet játszottam, volt, hogy rávillantam bizony kollégára, aki hülyéskedett meg lazított előadáson.


Könnyen barátkozik? Mennyire tud, illetve akar megnyílni egy ilyen "vendéghelyzetben"?


Nagyon szeretnék, csak hát nincs rá idő. Itt vagyunk bent a próbákon folyamatosan, nem is tudunk lazítani. Talán, ha egyszer volt alkalmunk egy laza baráti estére, pedig szívesen beszélgetnék.


Érdemes és kiváló művész, kétszeres Jászai-díjas, Kossuth-díjas, tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2008 óta a Nemzet Színésze és sok más díjnak a tulajdonosa. Fel lehet ezt egyáltalán dolgozni? Melyik díjára a legbüszkébb?


Biztos  a Kossuth-díjra. De a díjakkal úgy vagyunk, hogy az csak addig hergeli az embert, amíg nincs meg. Amikor megvan, akkor már nem foglalkozunk vele. Én például nem mondogatom senkinek, hogy Kossuth-díjas színész vagyok, kinek mondhatnám? Na jó, egyszer-egyszer esetleg egy dühödt helyzetben elfut a méreg, amikor szerintem méltatlan szituációba kerülök, akkor eszembe jut, hogy azért mégiscsak Kossuth-díjas vagyok... Egyébként az is igaz, hogy azért nagyon felhígultak a dolgok. Máshogy osztogatják már az elismerést. Olyanok is kapnak díjakat, akik számára talán nem olyan fontos a színház, mint korábban a mi számunkra volt. Mindez lehet, hogy azért volt másként, mert diktatúra volt és mert a diktatúrának szüksége volt színházra. Ma a gazdasági élet a fontos, és ezt is meg tudom érteni - pláne most, amikor ilyen szörnyű állapotot örökölt ez a kormány és még a világban is gazdasági válság van...

 

Három gyermeke van és négy unokája. Az Ön szavait idézve "édesen civilek". Örül neki, hogy nem választották a színészetet? Miért?

 

Határozottan örülök. Nagyon kiszolgáltatott és szubjektív ez a pálya. Ott volt például Latinovits Zoltán és Darvas Iván. Mindketten nagyszerű színészek voltak, mégsem kedvelte őket egyformán mindenki. Még az ő pályájukat is befolyásolta, hogy ki kinek tetszik. Nem könnyű ezt lelkileg megélni nap mint nap.


Jó lehet Tordy Géza kisunokájának lenni?


Imádom őket, nagyon édesek, de sajnos a vágyottnál kevesebb időt töltök el velük.


Tényleg szokott baracklekvárt főzni és uborkát kovászolni?


Hát persze! Ráadásul a hagyományos módon, lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett. Egyszer sajnos előfordult, hogy véletlenül sót öntöttem cukor helyett, na az az adag sajnos ment a szemétbe, de valóban szeretek és tudok is főzni.

 

Hol és mivel tölti legszívesebben a szabadidejét?

 

Tihanyban a nyaralómban. Nagyon szeretnék családi házban élni, főként mert egykor élveztem ennek minden előnyét. Szeretem a kertet, a természetet. Most ezért, ha tehetem, Tihanyba utazom. Főzök, pihenek és uborkát kovászolok…

« 2016. november »
h k sz cs p sz v
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!