Beszélgetés Járó Zsuzsával és Mészáros Mátéval -

Járó Zsuzsa és Mészáros Máté pályája több párhuzamot is mutat: osztálytársak voltak a Máté–Horvai osztályban, éveket töltöttek az egri színháznál, aztán a Vígszínházhoz szerződtek, majd felmondták a sokak által vágyott vígszínházi létet és a szabadúszást választották. Új, közös bemutatójuk, az Egy nyári nap kapcsán beszélgettünk, de sok minden más is szóba került.

A szabadúszásról egy korábbi interjúban azt mondtad, még próbálgatod a lehetőségeket, talán kopogtatni is lehetne egy darabötlettel valahol.

Mészáros Máté / fotó: Takács AttilaMészáros Máté: Az Egy nyári nap éppen azt bizonyítja, hogy így is lehet előadást csinálni. A bemutató után nagyon büszke voltam, hogy sikerült. Persze, az még csak ez után derül ki, hogy milyen élete lesz, de jó érzés, hogy amit eldöntöttünk, azt megcsináltuk. Korábban azt gondoltam, hogy a színész utcalány: áll a Rákóczi téren, és várja, hogy jöjjön a kuncsaft, aztán megpróbál teljesíteni. Most kiderült, hogy be is lehet kopogtatni, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a Manna Egyesület segített az előadás létrejöttében, a Pesti Magyar Színház pedig befogadta.

Miért éppen egy Mrożek-darabot választottatok?

M.M.: Bementünk Ágoston Péterrel (az előadás harmadik szereplőjével – a szerk.) az Országos Színháztörténeti Intézetbe, böngésztünk a két-háromszereplős darabok között. Mrożek több ilyet is írt. Ez azért tetszett meg nekünk, mert a szereplői, Sik és Balsik nem feltétlenül hús-vér emberek, inkább ideák, világnézetek ütköznek bennük. Úgy gondoltuk, jól el lehet majd játszani, mit gondolunk sikerről, balsikerről, női és férfi szerepekről. Persze olyan praktikus szempontokat is figyelembe vettünk, hogy kis túlzással elég hozzá egy pad, vagyis jól utaztatható előadás készülhet, amivel vidékre is eljuthatunk.

És akkor kopogtattak nálad, Zsuzsa, hogy játszd el a harmadik szerepet?

Járó Zsuzsa: Nem. Amikor megtudtam, hogy megtalálták ezt a darabot, én jelentkeztem, hogy ugye, velem csináljátok meg? Mátéval a főiskola óta kergetjük egymást, hosszú éveket töltöttünk egy színháznál, Egerben is, a Vígben is, mégis úgy alakult, hogy viszonylag keveset játszottunk együtt. Holott az ízlésünk, az értékítéletünk nagyon hasonló. Jól tudunk közösen dolgozni. Vannak csörtéink, de ezeket le tudjuk rendezni.

Mit gondolsz erről a nőről, akit játszol? Miért Balsiket választja, ha választ egyáltalán?

J.Zs.: Szerintem nem választ. És nem is egy nőnek gondolom, nem egy hús-vér nőnek. Minden pillanatban máshogy viselkedik. Hol kislány, hol démon, hol okos, hol buta, egyszer meleg, családszerető, máskor hideg, számító. Azt a sokféleséget kellene megmutatni, ami ott van bennünk, nőkben, a hormonviharainkban. Nem egyszerű, még keresgélek.

M.M.: Nekünk sem egyszerű eltalálni a játékstílust: általános emberi tulajdonságokat eljátszani úgy, hogy az ne legyen se maníros, se közhelyes. A fontos az, hogy – Cseh Judittal, a rendezővel együtt – ezt négyen keresgélhessük, időt tölthessünk vele.

J.Zs.: Még próbáltam volna egy kicsit, pedig általában úgy vagyok, hogy várom a bemutatót, legyünk túl rajta. Ritkán tudjuk játszani, így lassabban érhet be, de nincs idő megunni se.

Mészáros Máté, Járó Zsuzsa, Ágoston Péter / fotó: Kállai-Tóth Anett

M.M.: Ez benne van a színházi rendszer mai működésében, hogy teltházra kell törekedni, ezért minél több előadást be kell mutatni, így viszont sok idő telik el az egyes előadások között, az ember meg folyamatosan küzd a szöveggel. Nyolc-kilenc futó szerep egyszerre, az még természetes, de tizenhárom-tizennégy, az már nagyon sok. Ezért aztán úgy tudok rettegni egy többedik előadástól is, mintha bemutató lenne.

Cseh Judittal egy másik rendezése, a Nőkből is megárt… kapcsán beszélgettem, akkor mondta, hogy rendezőként sem tudja megtagadni a színésznő voltát. Ezt tapasztaltátok most is?

M.M.: Kellett az ő külső szeme, de nem akart semmit ránk erőltetni. És igen, az instruálásán érződött, hogy maga is színész.

Zsuzsa, most te is szabadúszó leszel. Miért döntöttél így?

Járó Zsuzsa / fotó: Kállai-Tóth Anett J.Zs.: Igen, felmondtam a Vígszínháznál, és elindultam egy másik úton. A döntésemben úgy 50 %-ban az is közrejátszott, hogy azt érzem, ez az utolsó pillanat, hogy nekikezdjek megvalósítani a saját gondolataimat, létrehozni a saját előadásaimat. Mindig is kőszínházban dolgoztam, de mostanra meguntam, hogy megmondják, mit csináljak, belefásultam az ottani létbe, fejlődni szeretnék. Azt látom, hogy barlangokban, pincékben is születnek jó előadások. A kőszínházban nem bíznak eléggé a színészben, nem bíznak abban, hogy a nélkül is el tudnám játszani a szerepemet, hogy alám teszik a drága jelmezt, díszletet, hogy a színészi jelenlét önmagában is elég erő lehet.

Máté, te nagyon hasonlókat mondtál, amikor két éve eljöttél a Vígből.

M.M.: Ez csak a véletlen műve lehet… Komolyra fordítva: úgy látom, egyre nehezebb fenntartani a kőszínházi struktúrát, nem tudnak jó értelemben vett kapitalisták lenni. Megszokták, hogy jön a pénz. Nem gond, ha a drága díszletet a rendező kidobja a főpróbahéten, mert a művészi szabadság miatt ezt megteheti. Nem gond, hogy nem lehet utaztatni az előadást, hiába marad így le fesztiválokról. Nem hiszem, hogy az megalkuvás vagy kompromisszum lenne, hogy gondoljanak erre, lehessen már összehajtogatni azt a díszletet. Mindenre jut pénz, csak a színészre nem, aki viszont nem nagyon tud máshol pénzt keresni.

J.Zs.: Ha meg véletlenül tudna, mert hívják, a színháznak az csak probléma, azt gondolja, nem érdeke, hogy a színésze máshol is szerepeljen. Én ezt éppen fordítva gondolom.

A függetleneket viszont a pénzhiány fojtja meg, és azt mondják, egy idő után a legkreatívabb ötletek is elapadnak, ha alapdolgokra és a megélhetésre nincs pénz.

M.M.: Ez biztosan így van. Az én szabadúszós tapasztalataim főleg az Orlai Produkcióból származnak, nekik több előadásukban is játszom. És azt látom, hogy ott nagyon odafigyelnek ránk, színészekre, mivel mindenkinek az az érdeke, hogy elégedettek legyünk, jó kondícióban, örömmel játszunk. Csak egy példa: volt, hogy egy orlais, szentendrei premier előtti napra hívtak filmezni, és nem azt mondták, hogy nem mehetek, hanem megszervezték, hogy legyen szállásom, pihenhessek. Vagy amikor az első premierem volt ott, a Mindent Éváról című előadásban, a díszítők gratuláltak, és elmondták, hogy örülnek a sikernek, mert az biztosítja az ő munkájukat is. A Vígben ez nem így volt. A nézők az év elején megvették a bérletet, onnantól kezdve már nem volt akkora kockázat, ha mondjuk, az utolsó bemutató más lett, mint amit meghirdettek.

Zsuzsa, te is szerepelsz orlais produkcióban, és új bemutatód is lesz ott.

J.Zs.: Igen, a Családi játszmák lesz a következő, de máshol is fogok dolgozni, amiről még nem beszélhetek. Az a fura helyzet állt elő, hogy most egy évre előre pontosan tudom, mikor hol és mi lesz a munkám, míg a Vígszínházban úgy szerződtünk le, hogy nem tudtuk pontosan, hogy mire, és olyan is előfordult, hogy pénteken tudtam meg, hogy hétfőn olvasópróbám lesz.

Egy korábbi interjúban, ami még az egri korszakodban készült, azt is elmondtad, hogy úgy érzed, öt-hat év után muszáj továbbmenni, megújulni. Ez is benne van a mostani eljöveteledben?

J.Zs.: Egerben még benne volt plusz öt év, mert olyan, amilyen az egri korszak volt, egyszer adatik meg egy színész életében. Örülök, hogy nekem ez megvolt. De különben tényleg fontos nekem, hogy kitekinthessek, hogy ne ugyanoda kelljen bemennem éveken keresztül.

Járó Zsuzsa, Herczegh Adrienn és Fodor Annamária a Kortalan Kortársban / fotó: Kállai-Tóth Anett

Ilyen kitekintés a Kortalan Kortárs sorozat is a Mozsár Színpadon, amit Fodor Annamáriával és Herczeg Adrienn-nel csináltok?

J.Zs.: Ez egy egészen egyedi dolog, egyszeri, egy téma köré szerveződő estékkel. Kortárs írók szövegeit dolgozzuk fel, a második részben pedig egy meghívott vendéggel beszélgetünk az adott témáról. Eddig négy ilyen este volt, és ebben az évadban egy lesz még, Örökség címmel, május 21-én. Bercsényi Péternek köszönhetően zeneileg is izgalmas. Kemény munka különben, komoly szövegeket kell egyetlen előadás kedvéért megtanulni. Mostanra összeszoktunk, kialakult egy szabályrendszere,szeretnénk jövőre is folytatni.

Ami a szövegtanulás nehézségeit illeti, azt hiszem, erről most Máténak is van mit mesélni…

M.M.: Hát igen, Az étkezés ártalmasságáról, Parti Nagy Lajos darabja, amit a Jurányiban játszom, igen komoly falat. Másfél óra nettó szövegmennyiség, nem a könnyű fajtából. Volt, hogy azt éreztem, nem tudom megcsinálni, és hogy mégis sikerült, az nagy élmény. De még kell pár előadás, hogy ne a szövegen görcsöljek közben, hogy vajon mit hagytam ki. Ráadásul ezt és az Egy nyári napot párhuzamosan próbáltuk… Parti Nagy Lajos egyszer jött be próbára, sokat segített a húzásban, amire azért volt szükség, mert más az írott szöveg és más a színpadi beszéd. Azt hiszem, a lényeg, amiért megírta, és amiért mi elővettük, benne maradt: a humorral teli, mégis fájdalmas szenvedély, amivel a hozzám hasonló, enni szerető embereket jellemzi.

Hogy lett a tiéd ez a monodráma?

M.M.: Érdekes történet, mert Orlai Tibor és a rendező, Znamenák István egymástól függetlenül ajánlották nekem. Bele is telt egy kis időbe, míg rájöttem, hogy ugyanarról beszélnek. Nem volt még szerepem, ami ennyire én lettem volna. Az a cinikus, intelligens, választékos stílus… Én is nagyon ügyesen tudok cikornyás mondatokban fájdalmat okozni, miközben a mondatok mögött ott van az a nyomorult ember, aki csak kétségbeesetten túlélni akar, és legszívesebben belebújna anyuci ölébe. Még kell pár előadás, hogy ne figyeljek annyira a szövegre, és hogy meglegyen benne a szerelem, hogy ez az ember szereti azt a nőt, akit annyit fikáz. Pofán csap, nagy élmény ez a munka. De különben jobban szeretek partnerekkel játszani. Lassan tizenöt éve diplomáztunk, lehet, hogy kell még tizenöt, hogy egy újabb monodrámába kezdjek.

Zsuzsa, te játszottál már monodrámát?

J.Zs.: Nem, valahogy engem eddig nem is izgatott ez a műfaj. De azt sem gondolom, hogy sosem fogok.

M.M.: Még nem is mondtam, de én találtam már neked egyet, egy terhes nőről szóló angol szöveget…

Az interjút Turbuly Lilla készítette.