Laskod református temploma

Laskod Nyíregyházától 35 kilométerre keletre található: a 41-es útról Baktalórántházánál kell letérni észak felé, Petneházán át közelíthetjük meg a zsákfalut. A település neve – Laskudként – 1283-ban jelent meg először írásban, birtokosa ekkoriban Bagdai Illés szabolcsi ispán volt, aki V. István királytól (1270–72) kapta adományként a nyírségi falut. Az 1315 körül meghalt Illés leszármazottain kívül a Balog-Semjén nemzetségbeli Mihály fia István és testvérei is társbirtokosok lettek, miután 1321-ben per útján tulajdonjogot szereztek Laskodon. 1326-ban Ófehértó határjárási levele a község Ábrahám nevű földesurát is említi, ami újabb adalék a közeli (Nyír)ibrony korabeli névadásához. (Lásd múlt heti írásunkat!) 1411-ben „terra vacua”-ként, azaz üres, lakatlan földként írják össze Laskodot, amelyet 1427-ben Zsigmond király Kállay Jánosnak adott. A középkor végére számos birtokosa volt a falunak – olvasható a falu műemlék templomáról 2001-ben megjelent, Dercsényi Balázs szerkesztette kismonográfiában azt a megjegyzést követően, hogy míg a település történetéről számos adat maradt ránk, a templomról szinte semmi. Csak az Árpád-kori eredetű egyház védőszentjét ismerhetjük – Szent Mihály arkangyal –, az egyetlen, 1483. évi tudósítás arról számol be, hogy a torony nélküli egyház kőből épült (holott téglából készült, s idővel csupán bevakolták).
Az írott források helyett beszéljenek hát az építőanyagok, az alaprajzok és az épület korhatározó részletei! Az 1994–95-ben elvégzett régészeti kutatás során sikerült tisztázni a laskodi református egyház építésének időszakait. A belül öt méter széles, tizenhat méter hosszú teremtemplom legrégebbi, nyugati falszakasza a XIII. századból származik: annak a kicsiny, félkörszentélyű falusi egyháznak a hajója volt, amelynek apszisívvonalát a műemléki helyreállításkor megőrizték és bemutatták a padlózaton. Három félköríves ablak nyílt a déli oldalán, itt volt a bejárata is, a hajót sík mennyezet, a szentélyt gömbhéjboltozat fedte. Kegyurasága vélhetően Illés ispán volt vagy talán az apja a IV. Béla király uralma alatti újjáépítés és a falusi egyházalapítások évtizedeiben.
Sok esztendő, szokatlanul hosszúra nyúlt idő múlt el, amikorra sor került az Árpád-kori templom megnagyobbítására. Egy újabb kurta feljegyzés 1693-ból megismétli a kétszáztíz évvel korábbi tévedést, amikor is „lapideum templum Calvinistratum”-nak, azaz kőből valónak nevezi a kálvinisták (téglából épült) egyházát. Újabb évszázad múltával azonban csordogálni kezdenek az adatok megbízható kútfőinkből. Szabolcs vármegye 1785-ben építési engedélyért folyamodott az udvari helytartótanácshoz a laskodi protestáns hívek nevében, amelyet nem sokra rá meg is kapott a II. József király nevében intézkedő hatóságtól. A református egyház 1809. évi összeírásában olvasható, hogy a „templom régi romladozásából renováltatott és ujjra mennyezeltetett a Nemes Ekklésia közö(nsége)s költségével A(nn)o 1791-ben”. Ekkor tehát még csupán a XIII. századi építményt javították ki. 1830-ban tíz méterrel megtoldották kelet felé a szentélyt, és egybenyitották az új gyülekezeti teret az öreg hajóval. Az új traktus déli oldalához előcsarnokot építettek, majd 1863-ban klasszicista stílusú tornyot ragasztottak a nyugati oromfalhoz. (Addig a Nyírturán 1833 előtt lebontott fa harangtornyot használták a laskodi atyafiak, amelyet az ottani reformátusoktól vettek meg.)
Az 1994-ben megkezdett feltáró ásatáskor középkori falfestés nyomait fedezte fel a terület műemlék-felügyelője, Szatmári István. A falkutatás és az 1999-ben befejezett restaurálás nyomán három különböző keletkezési periódust és egymástól eltérő stílust különböztetnek meg a művészettörténészek, amelyek közül a legkorábbi – és számunkra a legfontosabb – a XIV. század eleji Szent László-freskóciklus. László Gyula 1993-ban megjelent gyűjteményében (A Szent László-legenda középkori falképei) még „csak” 29 település neve szerepel a meglévő, régről ismert és elpusztult Szent László-legendák „otthonaiként” a Kárpát-medencében. Azóta legalább három-négy új lelőhellyel gyarapodott a lista, s közülük az egyik a laskodi templom, amelynek déli falán László herceg 1068. esztendei erdélyi „kalandját” örökítette meg az ismeretlen festő.
A magasan lévő ablaksor alatti falmezőn balról jobbra látjuk a kerlési (cserhalmi) ütközet ismert jeleneteit: a leányrabló kun lovas üldözését és a birkózást, amelynek végén a koronás bajnok levágja a kun vitéz fejét. Az 1192-ben szentté avatott Árpád-házi uralkodó mellé a vérző sebeit mutató Krisztus glóriás alakját helyezte el a hétszáz éve itt alkotott művész, s ezzel alaposan feladta a leckét a jelenkori művészet- és valláselemzőknek.