Egerszeg várát a várvadász blog egy korábbi bejegyzésében már részletesen bemutattam. (2014.09.26 - http://varvadasz.bloglap.hu/cikkek/egerszeg-palankvara-57415/ ) Egervár pedig Pölöskéhez vagy Kemendhez képest ismertebb, jól kutatott erősség. Számos tanulmány, ismertető, könyv foglalkozik a történetével, feltárásával, felépítésével. Úgy döntöttem, hogy a témaadó sorozat fősodrához igazodva a Kanizsával szembeni végvidékben betöltött szerepét és történetét vizsgálom meg. Érdekességképpen említem meg, hogy Egervár 1950-ig Vas vármegyéhez, majd Vas megyéhez tartozott, utána került közigazgatásilag Zala megyéhez. Az írás illusztrációjaként pedig a felújított, és 2013-ban átadott várkastély belső fotóit és kiállításának képeit adom közre, mert ilyen részleteket bemutató fotók kis kivételtől eltekintve a mai napig nem igazán kerültek közlésre internetes berkekben.

Kanizsa török kézre kerülése (1600) után az erődítmény a nyugati országrész egyik legfontosabb végvára lett. Törvénycikkek sora rendelkezett megerősítéséről. Jelentőségét az növelte meg ennyire, hogy a Kanizsát Béccsel összekötő legrövidebb út erre haladt. A folyón túli első vár, ami a kalandozók útját állhatta, Egervár volt. Hogy a török útja valóban erre vezethetett, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a pölöskei őrségnek az összes többi várénál súlyosabbak voltak a veszteségei. S jóllehet Egervár, a Zala mögött, már a védelmi rendszer hátsó, védettebb tagjai közé számított, veszteségei súlyosságát tekintve rosszabb helyzetben volt, mint a török torkában lévő Kiskomárom.

Nagy Ferenc az „újfajta" kanizsai végvidéken teljesített szolgálatot, amely Kanizsa várának elvesztése (1600) után „Kanizsával szembeni végek" néven alakult ki néhány évtized alatt, több törvény (1609:61, 1613:17, 1618:35, 1622:41, 1625:20, 1638:70) és egyéb rendelkezések folytán. Kanizsa várát pótolni kellett, kisebb várak megerősítése útján, mivel hiánya erősen veszélyeztette az örökös tartományokat, különösen Stájerországot. A fenti törvények főleg Nempti, Egervár, Keszthely, Szigliget, Csobánc, Zalavár és Egerszeg várának megerősítését írták elő, a dunántúli vármegyék közmunkájának és pénzadójának felhasználása útján, de nyomatékosan hangsúlyozták, hogy elvárják a veszélyeztetett osztrák tartományok közreműködését is e terhek viselése terén.

1605- Nádasdy II. Tamás csatlakozott a Bocskai szabadságharchoz, így a király el akarta kobozni birtokait. Ekkor a földesúr családját Egervárra költöztette át.

1613-Az országgyűlés a vár kincstári pénzből történő megerősítését határozta el, mivel az erősség az oszmán haderő vonulási útvonalába esett.

ÖStA HHStA Türkei I. Karton 101. Konv. 1. 1615.10. fol. 27-29.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus TURCICA 1521-1643

Dokumentum dátuma              1615.10.07. Prága

Ügyleírás                    II. Mátyás – Hanns von Mollart, a Hofkriegsrat elnöke (orig. német Adam von Trauttmansdorff és G. Questenberg) a Portára utazó követ instrukciójának tartalmáról instruálja, Nádasdy Tamás Egervár nevű vára megerősítéséről, vagy inkább más vár, pl. Zalavár előtérbe helyezéséről, Zichy Pál kinevezéséről veszprémi kapitánnyá Keglevich helyett, Kovács Balázs vázsonyi kapitányi kinevezéséről

1619.05.22. Ügyszám                 1481        Hely            Szombathely oppidum

Ügyleírás                    Mivel az Egervár várához szolgáltatandó ingyenmunkákkal, illetve ezek megváltásának a hátralékaival kapcsolatban Nádasdy Tamás úr (magnificus) több közgyűlésen is éppen elég panaszt terjesztett elő, ezért a vármegye közönsége elrendelte, hogy az elhunyt perceptor özvegye és örökösei a Szent Medárd ünnepe előtti pénteken, vagyis június 7-én terjesszék a számadásokat a számvevők elé. E számvevők a következő személyek lesznek: Szántóházy Ferenc jegyző, Káldy Ambrus és Guary Miklós szolgabírák, valamint a mondott Nádasdy Tamás úr egyik familiárisa, akit tudniillik arra kijelöl.

1620-Egervárat Bethlen Gábor fejedelem hadai foglalták el. Nádasdy II. Tamás ugyanebben az évben elhunyt, így a vár tulajdonjoga Nádasdy I. Pál dunántúli főkapitányra és Vas vármegyei főispánra szálltak. Pált 1625-ben az uralkodó grófi rangra emelte.

1622-Esterházy Miklós országbíró Egerváron tárgyalt a Bethlen Gábor által elfoglalt várak és birtokok visszaadásáról.

StA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 130. Konv. 1626. július fol. 54-72.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1626.07.06.?

Ügyleírás                    Kimutatás a magyar végekről (teljesnek mondható). fol. "Extract was auf allen Ihrer K.M. zugehörigen hernachgeschribnen hungarisch und windischen grenizen für khriegs volkh zu roß und fueß besoldt und underhaten ist" (köt db.) [pl. Győr: 1000 német gyalog, 315 huszár, 150 m. gyalog, 100 naszádos és 46 tüzér, Szentmártonhegy: 25 huszár és 50 m. gyalog, Csesznek 14 huszár és 50 gyalog, Pápa 200 huszár, 250 gyalog és 27 tüzér, Veszprém 200 huszár, 300 gyalog, 12 tüzér, Tata 50 huszár, 100 gyalog és 7 tüzér. Komárom 300 német gyalog, 100 huszár, 576 naszádos, 38 tüzér, Ujvár 800 német gyalog, 500 huszár, 500 gyalog, 38 tüzér, Léva 50 német gyalog, 100 huszár, 100 gyalog, 10 tüzér, kanizsai végeknél...Craishauptmanschafft zu Scharwar 150 huszár és 100 gyalog, Egerszeg 200 huszár, 150 gyalog, 7 tüzér, Egervár 25 huszár, 56 gyalog, 1 tüzér, ...Pozsony 200 német gyalog, Magyaróvár 25 német gyalog,] 1625.01.31. fol.60-62, 68-70. kivonat a teljes magyar és vend végekről (más létszámadatok és hozzá a zsold összege). fol.63-66. Kivonat a bányavidék várairól (Nr.2.). fol.67. külön kivonat Győrről (Nr.1.)

ÖStA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 133. Konv. 1628. március fol. 515-534.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1628.03.27.

Ügyleírás                    Udvari Kamara-Udvari Kamara(anw) 1628.03.01. Bécs (orig.) magyar végvárak ellátása ügyében, a zsoldfizetésre mutató több melléklettel. fol.516-519. "Verzaichnus was auf hernach volgendte granizen (Außer der perggstetterische unndt oberhungarische so alberait ire verordnete bezallung empfangen haben) .. lauffen thuet" (a győri, kanizsai és vend végek Katonaságáról készült kimutatás a zsold összegének megadásával) [fol. 517r. Egervár 25 ló és 50 gyalog, 285 ft 37 x 2 den. a költség]

1631.06.16.  Ügyszám                152       Hely                Szombathely

Ügyleírás                    A vármegye közönsége a szolgabírákat bízta meg ezzel a feladattal, tudniillik, hogy ki-ki közülük a saját járásában szedje be a hátralékokat. A mondott szolgabírák megkapták a bírságleveleket is a Kanizsa végvárával szemben lévő várak, azaz Pápa, Pölöske, Egervár és Egerszeg építésére szükséges ingyenmunkákat illetően: akik tehát eddig nem teljesítették ebbéli kötelezettségüket, azok készpénzben fogják megváltani a reájuk kivetett munkát

1632.03.25.  Ügyszám                1267      Hely              Körmend

Ügyleírás                    A dunáninneni megyék szombathelyi gyűlésének határozata alapján a Kanizsával szembeni véghelyek megsegítésére rendelt gabonát Egervár vára kapja. A töröktől megszállt porták fél, a többiek egy kőszegi köböllel adjanak Szent György napig Nádasdy Pál gróf közvetítésével, vagyis neki kell átadni a gabonát.

ÖStA HKA Hoffinanz -Ungarn. r. Nr. 147. Konv. 1633. március fol. 37-41.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1631.03.10.

Ügyleírás                    Osztrák Udvari Kancellária dekrétuma Udvari Kamarához a magyar végvidékek zsoldjának kifizetése ügyében (pénz előteremtése) 1632.09.29. (orig. n., Tobias Gertinger) + mell. táblázatos kimutatások a győri, kanizsai és vend, bányavárosok, és komárom végek katonáságáról:. fol. 38. "Extract über die Raaberischen Granitzen" (Győr: 700 német lovas, 314 huszár, 250 gyalog és 41 tüzér, Keszthely: 100 huszár, 100 gyalog és 2 tüzér). fol. 39. (Extract über die Canischischen und Windische Granitzen" (Kiskomárom: 150 huszár, 240 gyalog és 5 tüzér, Egervár: 25 lovas és 50 gyalog, zsold: havi 269 ft 37 1/2 ft, évi 3235 ft 30 den.). fol. 40. "Extract über die Comornische, Perggstetterische, und oberungarische drey gränitzen" (orig. n.)

1633.05.31.   Ügyszám               1584.      Hely Szombathely vára

Ügyleírás                    A vármegye közönsége azt is elrendelte, hogy a Pápa és Egervár építésére szükséges ingyenmunkát június havának 20. napjáig kell teljesíteni az előző esztendőben elmaradtakkal együtt, s a rendelkezésnek nem engedelmeskedőket a kivetett munka kétszeresének a teljesítésére kell büntetésül kötelezni.

Az 1633-38 közötti időszakból a következő 10 várban regisztráltak halálesetet: Egerszeg, Pölöske, Kapornak, Egervár, Kemend, Lövő, Kiskomárom, Zalavár, Szentgyörgy, Szentgrót.1633-ban Egerváron 4 halott, 6 kilépő. 1638: 67-69 között mozgott a létszám a 75-ös kerethez képest. Kállóczfalvay Imre egervári vajda 1630,40,50 Kaczor Balázs kapitány 1630-as,1640-es évek.

ÖStA HKA Hoffinanz–Ungarn. r. Nr. 168. Konv. 1643. december 80-113.

Levéltár   Bécsi Levéltári Delegáció

Adatbázis                   Bécsi segédletek

Ügytípus HOFFINANZ UNGARN (1275) 1525-1641

Dokumentum dátuma              1643.12.19.

Ügyleírás                    III. Ferdinánd – Pálffy Pál, Magyar Kamara elnöke, a Kanizsa elleni végek és a báni végek zsoldfizetése ügyében instruálja, a Johann von Goess által kínált 15000 ft kölcsön és további 5000 ft-ra a biztosíték a félharmincad, a báni végekre szánt 15000 ft-ból 7000 ft átadandó a biztosnak, Veit Friedrich Streublnak, a maradék 8000 ft-t tartsa további rendelkezésig magánál (latin fog.). + fol. 81-86, 87-92. Kimutatás a Kanizsa elleni végeken végrehajtott zsoldfizetésről, a magyar ft-t néha 80, máskor 100 dénárban számítva, létszámadatok is részben megjelölve: „Specification der verrichten bezahlung...” (két példány) (A várak: Körmend, ahol KáldyFerenc „crayhauptmann” működik, Egerszeg, ahol az „obrister leutnant” van, és hozzá Török Miklós és Gregoróczy kapitány, Pölöske, Kapornak, Egervár, Kemend, Lövő, Mogyoros, Kiskomárom, Zalavár, Szentgyörgyvár, Alsólendva, Nempti, Szécsisziget). fol. 93, 111-112. Udvari Kamara előterjesztése a báni végek fizetésére szánt 7000 ft-ról, ill. a Pálffy Pál átal ajánlott előlegről, rajta feljegyzés uralkodói audienciáról, 1643.09.18. Bécs (résztvevők: Lichtenstein herceg, Slavata, Khevenhüller, Verdenberg, Schlick, Martinitz, Kurz - Kolowrat Udvari Kamara elnöke és Stauding tanácsos). fol. 94-95. Veit Freidrich Streubl beadványa az ügyben (orig. német). fol. 96-97. Vatay Lukács kimutatása a félharmincadról, 1643.12.01. (orig. latin). fol. 98-101. Kivonat a Kanizsa elleni végek zsoldfizetéséről, 31000 ft-ról: „Extractus super assignatione pecuniae solutionis confiniorum Canisae oppositorum die 8. Novembris Anni 1643” (orig. latin). fol. 12-103. Szombathelyi Márton levele az ügyben, vlsz. Pálffy Pálhoz, 1643.11.30. Szentgrót (latin másolat). fol. 105-107. Batthyány Ádám gróf levele, vlsz. Pálffy Pálhoz, 1643.11.28. Szentgrót (latin másolat). fol. 107-108. Batthyány Ádám gróf, Kueffstein báró, Jakob Rauch mustramester – Pálffy Pál gróf, 1643.11.29. Szengrót (orig. német). fol. 109-110. Pálffy Pál levele III. Ferdinándhoz, 1643.11.27. Pozsony (latin másolat).

1646-Kaczor Balázs várkapitány jelentést készített a várban uralkodó rossz állapotokról. A helyőrség létszáma 75 volt, a 20 lovas közül azonban csak 10-en tudtak lóra ülni, mert a többieknek nem volt lovuk. Puskaporral és tartalék munícióval sem rendelkeztek ekkor. (A várkapitány nem saját kezűleg keltezhette leveleit, mert egyes források szerint írástudatlan volt.)

1648-ban 20 lovas, 30 gyalogos szolgált a várban, míg 1649-ben az egervári helyőrség létszáma 13 lovas, 30 gyalog.

1649-ben Kállóczfalvi Imre egervári vajda Batthyány Ádámnak írt levelében arról számolt be, hogy a rossz állapotba került várban új hidat, felvonót és kaput kezdett építeni. Tudósít emellett a külső várat érintő palánk javíttatásáról is.

1655 Tűzvész pusztított a várban, amelyben két bástya égett le (és feltehetően a külső vár is). A vár már korábban is rossz állapotban volt, erről számolt be a tűzvész előtt kelt levelében Ányos György várkapitány. Ekkor az Udvari Kamarát utasították, hogy a vár helyreállításához 500 forintot utalványozzon az akkori tulajdonosnak, gróf Nádasdy III. Ferenc országbírónak, Vas, Zala és Somogy vármegyei főispánnak.

 „[. . .] meggyulladot és tőbül mind kiégett, csak egy karó sem maradt a belső várnak [. ..] tarackok is mind elégtek. Ember is elég égett benne f. . .]" Másnap a tudósító, Kerpacsics István egerszegi főhadnagy pontosít: ,,[...] az külső ostatja és külső kapuja, az belső kapuja és az egyik bástyája épen megmaradt. Nagy bozódban vagyon, ahoz nem jöhetni sehonnéd is. Csak éppen az kapurul jó vizes árka vagyon-"

1656 folyamán ismételten kérték az Udvari Kamarától a vár felújítására utalványozott összeget.

1656.03.20.  Ügyszám                1835  Hely                  Körmend

Ügyleírás Az uralkodó kegyes meghagyására minden porta után egy szekeret rendelnek az egervári vár helyreállítására Kaszaházy (Kaszahazi) György járásából egy napra.

1664 A vár kapitánya, Landor Péter hosszasan alkudozott a Bécs irányába vonuló, Köprülü (Küprili) Mehmed nagyvezír vezette oszmánokkal, végül azonban kényszerűségből átadta a várat, és elvonult a védőkkel. Ekkor az oszmánok felgyújtották a várat, a tűz minden bizonnyal nemcsak a külső, hanem valamilyen mértékben a belső várat is érintette.

1671 Egervár földesurát, gróf Nádasdy III. Ferencet a Habsburg-ellenes Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt lefejezték, birtokait elkobozták, így Egervár is kincstári tulajdonba került.

1671-1676 között a kincstár a leromlott állapotú várat tartozékaival együtt Radonay Mátyás zalavári apátnak-és egyben ottani várkapitánynak adta bérbe. Feltételezések szerint ebben az időszakban is folytak az építkezések a várban. Ekkor kerültek befedésre a belső épületek, ekkor kerülhetett sor a torony helyreállítására és a kialakítására. Ezekről azonban egyelőre hiteles források még nem kerültek elő. Egy 1675-ös jelentés szerint a várnak még mind a négy szárnya állt.

1676- Széchényi I. György kalocsai érsek – későbbi esztergomi érsek – megvásárolta a kincstártól az egervári uradalmat, (a vételár a pölöskei és szentgyörgyvári uradalmakkal együtt 33000 Ft-ot tett ki) 1677-ben az uralkodó adománylevelet is kiállított a főpap számára az új birtokról.

Batthyány lt. Missiles. 17385. 1678.VI.26. Gyenesy Gergely Egerszegről Kelemen István kapornak! vajdának. Kanizsai törökök marháit akarják megrabolni. Sz.Grot, Vasvár, Egervár, Lenti, Széosisziget, várakból is részt vesznek. Sz. Jáiháliakra, Rajkiakra, Almasiakra gondunk lesz, nehogy hirt vigyenek.

1678- Széchenyi II. György az uradalom kezelését testvérének fiára, Széchenyi II. Györgyre bízta,(1679. január 24.-én) aki 1679-ben feleségével együtt Egervárra költözött. Sőt, itt születtek gyermekei is. 1685-től II. György lett a vár kapitánya, majd a Haditanács egerszegi várkapitánnyá is kinevezte. György hozzákezdett az uradalom újjászervezéséhez. Romjaiból helyreállította a templomot, újra betelepítette a falut, termelőképessé tette a szétzilált uradalmat. Érdemeiért Györgyöt, nejét és gyermekeit 1697-ben Lipót császár grófi rangra emelte.

Abban, hogy szinte poraiból új életre kelhetett a XVIII. században, jelentős szerepet játszott a magyar történelem egyik legjelentősebb családja. Egerváron 1676-tól 1873-ig a Széchenyi család a földbirtokos.

1690 Kanizsa visszafoglalásával Egervár katonai jelentősége átmenetileg megszűnt. (A Rákóczi féle szabadságharc eseményeiben lesz még kisebb szerepe) Ekkoriban mindössze ötven gyalogos és tizenhét lovas katona védte.

1692-ben a Széchenyi család átköltözött Egervárról a (fertő) széplaki kastélyba. Ezt követően csak birtokigazgatás vagy ítélkezés céljából látogatott ide a földesúr.

A várkastély átvészelte a Kanizsa visszafoglalását követő évszázadok viharait. 2013-tól felújítva Múzeumként és rendezvényközpontként várja az érdeklődőket.

 

Zalalövő végvára (1566 után – 1702)

A Zalai dombság peremén az Őrség és a Göcsej határán helyezkedik el Zalövő. A település már a rómaiak idején is lakott volt. Ennek az időszaknak a tárgyi és történeti emlékeit láthatjuk a Göcseji Múzeum állandó kiállításán, amelyhez egy különleges romkert is csatlakozik (Villa Publica). A Kanizsával szembeni végvidék várait bemutató sorozat vonalvezetése szempontjából az a kis palánkvár az érdekes, amelynek története fennállásának majd 140 éve alatt szorosan összefonódott a Perneszy család nevével. A vár történetét „Simon Éva – Zalalövő története 1566-1690” című írásának és a Zala megyei levéltár vonatkozó adatainak felhasználásával igyekszem bemutatni. Simon Éva leírását az időrendi események szerint átszerkesztettem (dőlt betűvel jelenítem meg), míg a vonatkozó részek teljesebb illusztrálása érdekében beszúrtam a levéltár anyagait (kisebb vastag betűs karakterek). Saját gondolataim egyenes, átlagos magasságú karakterekkel kerülnek megjelenítésre.

,,Ezt pedig nemcsak saját használatomra és kényelmemre, hanem nem kevésbé a szent császári és királyi felségnek, rendkívül kegyelmes uramnak, védelmére és megőrzésére is készítettem ". Ezekkel a szavakkal határozta meg Perneszy András 1576-ban lövői vára építésének célját Ernő főherceghez írt levelében. Perneszy András volt, aki feleségével, Brodarics Katalinnal a faluban lévő nemesi kúriába költözött.  Kiderült, hogy Szigetvár elvesztése után ő épített „castellumot" a településen, amelyről csak annyi állítható egészen bizonyosan, hogy 1576 előtt már készen állt.  1566-ban Szigetvár fontos végvárának oszmán kézre kerülése után ismét szükségessé vált egy új védelmi övezet kialakítása, amelyet a mai Nagykanizsa, az egykori Kanizsa központtal szervezett meg a bécsi Udvari Haditanács. Ebben az esetben mintegy természetes akadályokat használták fel a korabeli Zala megye mocsarait és folyóvizeit. Megerődítették a Kanizsától északi és déli irányban húzódó Kanizsa-patak völgyét, valamint a Zala folyó partjának néhány fontosabb átkelőhelyét.  Esetünkben az építkezést 1566 után kezdték meg Lövőn. Ekkor nem a meglévő kúriát erődítették meg, hanem egy teljesen új várat emeltek, ami tetemes költségeket rótt a családra. A hosszabb ideig tartó építkezés saját és hitvese birtokainak minden jövedelmét felemésztette.  Ezeknek az őrhelyeknek zárt végvárrendszerré szervezése 1577 - a nagy bécsi haditanácskozás - után történt meg.  Lövő vára először 10 főnyi őrséglétszámmal az 1582. évi végvárösszeírásban bukkant fel, feltételezhetően Perneszy András említett 1576. évi kérelmének hatására. Ettől az időponttól tarthatjuk a török elleni királyi védelmi rendszer szerves részének. Szerepe már ekkor és a későbbi időszakban is végig a Zala folyón átvezető híd védelme, a török portyák szemmel tartása a gázlók ellenőrzése, felügyelete és a hírek továbbítása volt. E feladatok ellátására a települést kedvező elhelyezkedése tette alkalmassá. A gázlók védelmét állandó őrök állításával nem lehetett megoldani, különösen mivel a széles kanyarulatokat képező folyókon némelyik falu határában több átkelő is volt. Ezek a helyek jelentették az egyébként jól záródó természetes védvonal gyenge pontjait. A gázlókat Zala vármegye gyűlésének határozatai alapján az alispán és a főszolgabíró elvi irányításával évről évre bevágták, ami annyit jelentett, hogy kidőlt fákkal torlaszolták el, így téve azokat használhatatlanná.  De a falusiak gazdasági és kereskedelmi igényei miatt ezt a munkát nem mindig tudták végrehajtani, vagy a lakosság a már bevágott átkelőt hamar kibontotta. A kialakult esetleges gondatlanságokat a török portyázók szinte azonnal kihasználták.  Különösen azoknak a gázlóknak bevágása volt fontos feladat, amelyek nem a falvak belsejében, hanem azoktól távolabb feküdtek. Korszakunkban a mocsaras rétekkel körülvett folyómedren való átkelés nem volt egyszerű feladat. A jó szándékú utasnak a meglévő kiépített átkelőket, hidakat és kompokat kellett igénybe vennie, amelyek használatáért vámot volt köteles fizetni. A hidak védelmét, a török betörések által veszélyeztetett országrészben, általában egy-egy kis őrházra bízták. így volt ez Lövő esetében is. A Perneszyek 72 öl hosszú fahídján vezetett át az út Körmend, Sopron és Bécs felé,  amelyet itt a lövői palánk oltalmazott. A hódoltság peremén — mint már fent is láthattuk — létkérdés volt a pontos hírszerzés és az információknak kellő időben a megfelelő helyre való eljuttatása. A híradásnak és hírtovábbításnak éppen ezért többrétű, jól szervezett rendszere alakult ki. Idetartozik a kémek és kalauzok világa , de a jobbágyi társadalom mindennapjait is átszőtte ez a probléma, mivel ők figyelhették meg legjobban a falujuk körül kószáló törökök mozgását, azaz a „nyomokat". Éppen ezért reggel és este rendszeresen bejárva környéküket (nyomjárás), tapasztalataikról be kellett számolniuk a közeli végvár kapitányának. A nyomjárás megtagadásából vagy hanyag végzéséből a megtorló intézkedések mellett akár peres ügyek is keletkezhettek.

A zalalövői vár első kapitányainak kilétére utaló forrás a mai napig nem ismeretes. A várat felépítő Perneszy Andrást ugyanis az eddig megismert dokumentumok egyetlen helyen sem nevezik a lövői vár kapitányának. Ezzel szemben Alsó-Lendván tölti be ezt a funkciót. András halála után, 1596-ban, gyermekei egyenlő arányban osztoztak a váron. Ekkor pontosan meghatározza az osztálylevél, hogy ki legyen a vár gondviselője: "Az mely tiz gyalogot őfölsége ide rendelt Lövőbe, annak gondja viselése Perneszy Jánostul függjön főképpen, de azért közönséges dolgokban, kiváltképpen és mindenekben, az miben lehet, mint jó attyafi igyekeznék az ű attyafiainak segítséggé lenni minden dologban azokkal az gyalogokkal."  János korábban Kiskomáromban szolgált, majd 1581-ben a kanizsai lovas őrség egyik kapitánya volt, tehát a fegyverforgatásban meglehetősen járatos ember.  Lövői kapitányságának feltételezett ideje az 1591-1606 közötti időszak, pontosan a tizenöt éves háború és Bocskai szabadságharcának korszaka.

A vár külső megjelenéséről és szerkezetéről a Perneszy család említett 1596. évi, első fennmaradt osztálylevele tájékoztat. Ekkor az építtető Perneszy András gyermekei egyenlő mértékben osztozkodtak apjuk örökségén. Eszerint a palánkkal és vizesárokkal övezett vár, vagy ahogyan ők nevezték, a kastély négyzetes alaprajzú volt. Építőanyagát nem egységesen jelölik meg a leírások. Bél Mátyás a XVIII. században téglából készült falakat említ,  míg egyik fenti dokumentumunk  kövekről beszélt. Bizonyos tehát, hogy a vár a kor kisebb várkastélyaihoz és palánkjaihoz hasonlóan, többféle anyagból (kő, tégla, fa) épült. Tetejét fazsindelyek borították. Kapuja az útra, nyugat felé nézett. Rajta belépve a kapuközbe értek, amelyet 1596-ban meghagytak közös használatúnak, elsősorban a porkolábok és drabantok fegyvereinek tárolására. A vár déli oldalán egy bástya és egy csardak, vagyis kis őrbódé állt. A baloldalon, azaz északon, csak egy bástya volt, ebben kapott helyet a konyha. Maga az építmény két szintből állt, udvarán lakó -és a legénység gabonaszükségletének tárolására szolgáló gazdasági épületekkel. Az északkeleti sarokban volt a pitvaros „rend ház" ezen vezetett fel a „grádics" a felső szintre. A keleti oldalon valószínűleg egy másik lakószárny volt, amelyet szintén „Rend ház" -ként emlegetnek. Ez ekkor Perneszy János, a megbízott kapitány tulajdonába került. Sajnos azt nem tudjuk, hogy a katonaság lakhelye melyik részben lehetett. Érdekes viszont annak a „kwfolio kuth"-nak az említése a vár közelében, amely talán megegyezik a szájhagyomány által Huszár-kútként  emlegetett máig megtalálható forrással. Feltehetően innét biztosították a végváriak ivóvíz - szükségletét.  Pozsony. U s t r . A r c h i v . Pasc. 102. n r . 80. 1609. július 13. Esterházy cs. cseszneki ágának levéltára.Zala m. osztálylevelek a Perneszi család tagjai  között.

A Lövő kastélybeli házaknak osztálya.

Jutott Perneszi Ferencnek, s Pálnak egy öreg kályhás szoba az alatta való öreg pincével és ezekből nyíló, két egymáson való kamara. Jutott Perneszi Istvánnak az h . . z a t t h alatt való ház tornácával és pitvarával együtt. Jutott Perneszi Borbálának szeglet bástya és ellenében való swtoő füstös szobának az feli az fölötte való kalihás szobának a felével. - "Napenyészetről a kapu közben ... egy kis kályhás szoba pitvarával egyetemben." A kapu közben, mikor bejönnének balkéz felől, a szeglet bástya aljánál és fölivel egyetemben két öreg ház a szeglet bástya ellenében, föl szélrül egy swteő füstetős szoba, ennek a fele a fölötte levő kályház szoba felé. – Fel vannak sorolva az ékszerek ékkövek és más értékek. Itt is fel van jegyezve, mi melyik családtagnak jutott .

1609-ből adósságjegyzék van az iratban. Eszerint az adósok között szerepelnek Milej-ből Thubol Demeter és Rózsás Demetérné. Az irat eleje és vége hiányzik. Ennek ellenére eredeti osztálylevélnek néz ki . 1609-ből egy újabb osztálylevél a kastélybeli házakat sorolja fel. Ebben szó esik egy öreg kályhás azaz nagy szobáról, amely alá volt pincézve, mellette pedig mindkét szinten kamra helyezkedett el. A forrás megemlékezik egy tornácos pit varos házról is, amely talán megegyezik a fent említett északkeleti „rendházzal". Az egyik bástyával szemben egy sütő füstös szoba állt, amely felett szintén volt egy kályhás szoba. Nyugaton a kapuközben egy pitvaros kis szoba volt, de tudunk még két öreg házról az északi bástyával szemben is.  A későbbi források szerint pedig a vár egyik pincéjét tömlöcként alkalmazták.

Az őrség létszámát illetően az első adatunk 1582-ből származik. Ekkor csupán 10 királyi fizetésű gyalogos szolgált a várban összesen havi 26 rajnai forint 15 krajcárnyi zsoldért. Ez a létszám folyamatosan megmaradt 1599-ig , amikor igen megszaporodtak a fizetetlenségről szóló hírek. Augusztus 27-én Nádasdy Ferenc dunántúli kerületi és sárvári főkapitány (1598-1604) számolt be Batthyány Ferencnek arról, hogy nincs pénz, „...s bizony dolog, hogy ha ez fogyatkozás miatt az vitézlő népnek, főképpen az gyalognak valami bontakozása történik." Nádasdy jóslata sajnos bekövetkezett. 1599. szeptember 8-án Zala vármegye közgyűlésén Perneszy János másodalispán ugyanis a vármegye nevében már azzal a kéréssel fordult a királyhoz, hogy azt a 10 gyalogost, akiket korábban Kanizsáról helyeztek a lövői castellumba, de nem sokkal ezelőtt elhagyták a várat, a környező vidékek védelmére újra rendeljék oda.  A kérés meghallgatásra talált, hiszen 1600 júniusában már a lövői várban szolgáló 10 kanizsai gyalog ellátása és fizetése ügyében fordult Perneszy Mátyás főherceghez.  (1600- Lövő castellum  Kérik /Mátyás főherceget/ hogy gondoskodjék annak a 10 gyalogos katonának ellátásáról, akiket Lövő castellum-ban már korábbi királyi rendelkezés helyezett el.) Kanizsa eleste, 1600. október 22. után a helyzet gyökeresen megváltozott. A kis lövői vár szerepe ugyanis a frontvonal északabbra tolódásával felértékelődött, az új védelmi vonalban nagyobb létszámú őrséggel kapott helyet. 1601-ben már 20 gyalogos és 6 lovas szolgált benne.  Perneszy János halála után Lövőn fia és örököse, Ferenc vette át tisztségét. A korábbi lövői „kapitányok" a szó szoros értelmében nem voltak az uralkodó kinevezéssel kirendelt és beiktatott kapitányai, csupán a vár gondviselői, mint annak birtokosai. A véghely tehát földesúri kézen maradt, ugyanakkor benne a kamara által fizetett királyi zsoldos katonák szolgáltak, de a vár örökös urainak csak névleges kapitánysága alatt.

Ferenc 1618-tól kezdve keltezte Lövőről leveleit. Ezek közül az egyik legérdekesebb 1621-ben, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) magyarországi mozgalma idején született. Az is véletlen, hogy kezünkbe kerülhetett, mert záró soraiban többször is nyomatékosan kérte a címzett Batthyány Ferencet, hogy szaggassa szét írását. Ez a levél minden burkolt szándék nélkül felfedi szerzőjének gondolkodásmódját. Természetesen nem vethetünk semmit Perneszy szemére, mert most megismerhető politizálását, ill. ügyeskedését a szükség és a félelem alakította.

Az „országgyarapítás" idején Batthyány Ferenc generális, dunántúli kerületi főkapitány (1620-21) is a Habsburg-ellenes táborhoz csatlakozott és segítségével a Dunántúl jelentős része Bethlen ellenőrzése alá került.  1621-ben ismét fellángoltak a harcok, és a zűrzavar Perneszy birtokait sem kímélte. A csallóközi és Fűztő melletti javait Pálffy Miklós foglalta el, de a zalaiakat is háborgatták a császári seregek. „Minden marhámat elhajtották vala mind magamét, ücsémét, jobbágyimét és némely Nagyságod szolgáiét is és jobbágyiét is, az kiknek Körmendről feleségek ide jutottak volt hosgám." - írta Perneszy Batthyánynak június 15-én. Borotvaélen táncolva próbált hű maradni generálisához, ugyanakkor meg akarta őrizni javait is. Sérelme miatt bement a német táborba és közben megfigyelte az ottani helyzetet.„...az éhes oly igen sok volt köptök, úgy mint az kenyér Körmend alatt, hogy két pénz érő kenyeret 10 pénzen [ti. dénáron - S. É.] meg vettek volna, nem csak az német, de még az magyarok is. " Perneszytől is élelmet követeltek. „Én Nagyságos Uram nem merek nekik ártani, mert mind magam életében hátamat, marhámat és jószágomat porrá és semmire teszik; azal fenyegetnek, hogy ha valamiből ellenek vetek." Ennek ellenére a környék helyzetéről mégis félrevezető információkat adott a németeknek. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy tartott levelének idegen kézbe kerülésétől.

A várkatonaság létszáma egészen az 1650-es évek elejéig nem változott, folyamatosan 20 gyaloggal és 6 lovassal őrizte a környéket. A legénység első fennmaradt név szerinti felsorolása 1621 nyaráról származik. (1621. július 16 - augusztus 2. (MOL 1322 A Batthyány család körmendi központi igazgatóságának iratai. A hadinépre vonatkozó iratok. 7. csomó. No. 237. fol. 233.) Szabó János tizedes, Nagy Mihály, Iván Balázs, Bodó György, Molnár János, Benczik Bálint, Tornyos Pál, Bedeők Benedek, Karos Miklós, Vidis András.) Erről az összeírásról azonban bizonyossággal kijelenthető, hogy nem teljes, hiszen csak 10 gyalogos katona nevét adja meg; feltételezhetően azokét, akik Bethlen mozgalma idején pártjára álltak és éppen a várban tartózkodtak, Ekkor a Szabó János tizedes és emberei 31 forint zsoldot kaptak a zab árából.  Ugyanekkor a 6 lövői lovasnak is fizettek 24 forintot. A véghelyek élelemszükségletét a vár birtokokról és a vármegyék által beszedett rovásadóból, a contributioból (dicából) fedezték. Az átlagos gabonaszükséglet lovasoknak 4 1/2, gyalogoknak 3 kőszegi köböl volt, amely búzát vagy rozsot jelentett. Ez egy gyalog esetén 2,5 mázsa gabonát tett ki. A lövői katonaságnak, 20 gyalognak és 6 lovasnak, a fennmaradt 1638. évi adatok szerint 87 köböl gabonára volt szüksége, amelynek előteremtése az ország törvényei  szerint a vármegyék feladata volt. A török által kevésbé sújtott országrészek adóját használták fel erre a célra. Ebben az esetben például a lövői katonaság élelemszükségletének egy része - 45 köböl gabona - a távoli Komárom megyéből érkezett.  Két évvel később, 1640-ben már arról értesülhetünk, hogy Mosón megyéből rendeltek Lövőre, Magyarósdra és Kányavárra gabonát.  A katonák az élelemellátás mellett pénzben és posztóban kaptak még járandóságot. A közkatonák hópénze 3-5 forint között változott. Az egyeden olyan hosszabb távú részletes kimutatás, amelyben nevek is szerepelnek, az 1633 és 1640 közötti időszakot öleli fel. Rendkívül értékes forrás, hiszen tartalmazza a katonák szolgálatba állásának és távozásának pontos dátumát, néha pedig még okát (halál, elment, levágták, stb.) is.

A lövői varban szolgálatot teljesített személyek

1633. januar-1640. március

(MOL P 1322. A Batthány család körmendi központi igazgatóságénak iratai. A hadinépre vonatkozó iratok. 12. csomó. No. 327. fol. 80-82., fol. 137-138.)

Név        Csapatnem         Beosztás             Szolgálati idő     Megjegyzés

Balogh Peter      gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Benczik Balazs   gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Benczik Bálint    gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Cseke Tamás      gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Fias Gáspár         gyalogos                           1638.08.-1640.03.          

Fias György         gyalogos             tizedes  1633.09.-1640.03.          

Horváth Gáspár gyalogos                           1638.08.-1640.03.          

Horváth Márton               gyalogos             tizedes  1633.01.-1634.07.           kilépett

Horváth Mihály  gyalogos                           1635.06.-1640.03.          

Ispán Mihály       gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Ispán Péter         gyalogos             tizedes  1635.12.-1640.03.          

Joan Balázs         gyalogos                           1633.01.-1638.07.           kilépett

Karos Miklós      gyalogos                           1633.01.-1634.03.           kilépett

Magyarósdy István          gyalogos             tizedes  1640.03.-1640.03.          

Molnár György  gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Molnár János     gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Móré György      gyalogos             tizedes  1633.01.-1635.10. 1635.12.-1640.03.      kilépett, majd visszalépett

Mudis András     gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Nagy Mihály       gyalogos                           1633.01.-1633.07.           meghalt

Pangi Péter         gyalogos                           1633.01.-1640.03.           meghalt

Szabó Gáspár     gyalogos                           1633.09.-1635.10.           kilépett

Szabó János        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Szabó Péter        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Szentgyörgyvölgyi Albert              gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Tornyos Ferenc  gyalogos                           1636.03.-1640.03.          

Tornyos Miklós  gyalogos                           1635.06.-1640.03.           kilépett

Tornyos Pál        gyalogos                           1633.01.-1633.07.           kilépett

Tóth András        gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

Tóth Balázs         gyalogos                           1640.01.-1640.03.          

Tóth György       gyalogos                           1633.01.-1633.05.           kilépett

Töttösy György  gyalogos                           1633.09.-1640.03.          

Varga Benedek  gyalogos             tizedes  1637.08.-1640.03.          

Varga György     gyalogos                           1633.01.-1635.12.           kilépett

Vöse Mihály       gyalogos                           1633.01.-1640.03.          

A legkevesebben 1634 júliusában tartózkodtak a várban, míg a legnagyobb kilépési hullám egy évvel korábban, 1633 júliusában következett be. Ez a jelenség nemcsak Lövőn jelentkezett, hanem a Kanizsával szembeni végvidék szinte minden egyes várában megfigyelhető. Okát mindeddig nem sikerült a kutatásoknak megállapítaniuk. Ekkor Lövőről 6 gyalogos távozott, közülük 4 olyan, aki feltételezhetően már 1621 óta a várban szolgált.

(A lövői várban szolgálatot tevő gyalogosok névsora 1640. augusztus 20-án

(MOL P 1315. A Batthyány család levéltára. Batthyány I. Ádám iratai. Másolati könyvek Rsz. 4/b. pp. 38.) Szabó János tizedes, Horváth Gáspár, Gerenchér István, Tóth István, Kanassy István, Szabó Péter, Cseke Tamás, Fias Gáspár tizedes, Tóth Balázs, Tornyos Ferenc, Horváth Mihály, Németh Mihály, Lövő Márton, Ispán Mihály, Teötössy György, Veöse Mihály)

A későbbiekben is a Batthyányak hű szolgájának bizonyult Perneszy. 1641- ben Bessenyey István  kiskomári kapitánnyal (1636-1648) a végvárak fogyatkozásairól beszámoló, Bécsbe küldött bizottság tagja volt.  Személyesen találkozott Gerard Questenberggel, a Haditanács alelnökével.  A tárgyalásokon felvetődött kérdések általában a végek állandó problémáit jelentették. Tanácskozást hívtak össze a károk miatt és kiküldték Jakob Rauch von Rauchenberg mustramestert a végvidékre vizitálni. Perneszy Bécsben figyelte az eseményeket és tudósított. Előre jelezte katonai felettesének, Batthyány Ádám végvidéki főkapitánynak egy tracta, azaz béke meg kötésének előkészületeit. Ezt Szőnyben 1642-ben tető alá is hozták, aminek következtében Perneszy, a jó diplomáciai érzékkel rendelkező kapitány is új feladatot kapott. A béke megtartása ügyében helyi, határ menti szinten, két küldöttség tárgyalt egymással. 12 magyar és ugyanennyi török kapitány. Elhatározták a titkon való csaták szigorú megbüntetését, kimondták az utazók és határterületen mozgók számára a hitlevél (azaz salvus conductus) kiállításának szükségességét, megszabták a hódolt falvak számát és adóját, az ingyenmunkának és a rabok ki szabadulásának módját.

1642-től Ferenc betegeskedni kezdett. Ezután már csak nehezen tudott Batthyány Ádám végvidéki főkapitány szolgálatában maradni, mivel a lábai miatt „fölötte nyavalyásul" érezte magát. 1644-ben ismét azt állította magáról, hogy öreg és beteg, ezért fiát készül maga helyett Lövőre helyezni. Zala vármegyei alispáni funkcióját viszont egészen 1649-ig betöltötte. 1647-ben pedig még a pozsonyi országgyűlésen is részt vett.  1654-ben azonban már biztosan nem volt az élők sorában.

Az 1630-1640-es évek fordulóján a túlélés feltételei megnehezedtek Lövő környékén. A szaporodó török támadások miatt a várban szolgáló szegény legények faluban élő családja és vagyona is egyre nagyobb veszélybe került.  Éppen ezért érte újabb fogyatkozás a lövői sereget. 1640 végén Kurta György tizedes 5 társával együtt szökött meg a várból. Az eseményekről először Perneszy Ferenc várkapitány december 2-án kelt levele tudósít bennünket. Ebben beszámol Batthyánynak arról, hogy„...egy Kurta György nevő tizedes ... lator az töröknek mostani ki csatározásokat publica [sic], mindaz 20 legényt, hogy pusztán hagyják ez helt, mivel az falun békességessen nem lakhatnak, és így hatod magával ki szökött az beiből, és most Kanisára ment. Egerszegi végház mellett hit levelet hoza magának avagy törökké lésben, még nem tudjuk, így már 17 legénynél több nincs ez beiben... "

A lázadó tizedest és embereit a következő év nyarára sikerült elfogni. 1641 augusztusában már az egerszegi vicegenerális hadiszéke előtt döntöttek ügyükben. A perbe fogottak név szerint Kurta György tizedes, Balogh Péter, Benczik Balázs, Tóth András és Kávási György hajdúk voltak. Kurta ellen a legfőbb vád az volt, hogy kapitánya és az egerszegi vicegenerális akarata ellenére Kanizsára ment, onnét visszatérve felbújtotta a katonaságot, azaz „azon végházban lévő vitézeknek esteket vesztvén, búcsút adott nekik ily siókkal: nem jámbor volna az anyatok besse [sic!] lélek fiai, ha ki nem mentek a végházból. " Néhányan távoztak is szavára, a többiek előtt viszont kardot rántott az egyik hajdúra. Védekezésében ugyanakkor Kurta azzal érvelt, hogy kapitánya engedélyével hagyta el a várat, és tagadta, hogy bárkit is távozásra szólított volna fel. Ügyét végül megfelelő bizonyítékok hiányában az október 5-én tartandó egerszegi hadiszékre napolták el. A másik két vádlott, Balogh Péter és Benczik Balázs rokonaik török fogságba esésére hivatkoztak, amikor a vár elhagyásának okát előadták. Vallomása szerint Tóth András a kapitánytól is búcsút vett. Az ítélet alapján Baloghot és Tóthot szabadon bocsátották, Bencziket, mivel szabadságlevele nem volt, kötelezték a végvárban való további szolgálatra. Ugyanekkor Kávási Györgyöt, aki ráadásul egy gyilkos hajdú szökéséhez is segítséget nyújtott, fővételre ítélték. A lövői vár katonalétszámának csökkenését nemcsak belső problémák, ha nem külső támadások is előidézhették. A fent vizsgált időszak mutatói azonban a gyakori panaszok és elégedetlenkedések ellenére sem nevezhetők túlságosan magasnak. 1630-1641 között mindössze 4 fő került a pogányság kezére,  pedig a környéket többször is prédálta a török. 1638 júliusában Csébről vitték el Gerencsér Mihályt ötödmagával, szeptemberben pedig két bagodi hajdút családostól.  1644-ben egy lövői katona, Gyenes György fogságba kerüléséről hallunk, akit 200 forint sarcért szabadíthattak ki.  Végül 1652-ből tudunk egy olyan esetről is, amikor a lövői katonákat nem saját falujukban érte támadás. Ekkor ugyanis Nován ütött rajtuk a török, miként a korabeli beszámoló mondja „...két tikmonyázó hajdút, lövőiek közül, ott az faluban el nyomtattak" s el is vitték őket.  Szerencsés kimenetelűnek bizonyult az 1646. évi török rajtaütés. November 7-én, egy szombati napon, amikor a marhákat haza akarták hajtani Lövőre, 20 lovas török jelent meg a várkastély előtt. Egy figyelmes hajdú azonban észrevette, hogy nem saját katonáik közelednek, ezért gyorsan becsukta a vár kapuját. A bejutni nem tudó törökök erre lövöldözni kezdtek. A tűzharcban egyetlen lovat ért csupán találat, de egy szerencsétlen falusi polgár az ellenség kezére jutva fejével fizetett óvatlanságáért. Az eseményekről Francsics Gáspár körmendi kapitány számolt be: 1646.XI. 9. Franstics Gáspár B. Ádámhoz Körmendről. "...ez elmúlt szombaton...mikor az marhát haza hajtották volna Lövőre száz lovas jött be iöth az Kastelt  tsak nem megh loptak , egy haidu hogy megh esmérte, hogy nem kattonak, hirtelen betette az Kaput s ugy lövöldöztek hozzájuk..."  De a falu népe sem volt mindig ennyire szerencsés. A gravaminák, azaz a fogyatkozásokról szóló sérelmi feliratok szerint ugyanebben az évben január és október között már 4 személyt levágtak a törökök.

Az 1646. év egész Zala és Vas megyében a nehezebb esztendők közé számított. ,Az elmúlt két hónapban csak az ő Fölsége végbeli szolgáiban többet kit levágtak, kit elvittek száznál [...] azon kivöl falukat hodultattak és az régen koldult falukra is, az kiknek valamijüket érzik, mert a polgárok árulják egymást el, többet vittek rabságba másfél száz- nál." — írta Batthyány Ádám Lippay György esztergomi érseknek.  Ha az okokat próbáljuk feltárni, csak a megszokott jelenségekkel találkozunk. Elsősorban a végbeliek fizetetlensége és fogyatkozása miatt estek ezek a kárvallások.

Perneszy Ferenc Fiáról, Perneszy Istvánról 1647-től igazolható minden kétséget kizáróan, hogy a vár kapitánya volt. Fiatal korától Batthyány Ádám familiárisaként szolgált. 1643-ból fennmaradt fizetésének összege is.  Apjához hasonlóan gyakran vett részt különféle, a végvárak ügyeit érintő megbízatásokban. 1654-ben Lövő kapitányaként utazott Bécsbe a Haditanácshoz, hogy a végváriak hátra maradt zsoldja ügyében tárgyaljon.  Kapitánysága alatt érte el a vár legnagyobb számú királyi fizetésű haderejét, mint ahogyan erről az alábbiakban még részletesen lesz szó.

A zsold fizetésének kérdése az egész korszakon végighúzódó egyik legsúlyosabb probléma volt. 1648-ból már arról értesülhetünk, hogy a végvári kapitányok, mintegy kényszerítő eszközhöz folyamodva, megtagadták a számukra alamizsnaként odavetett kéthavi járandóság felvételét. Ez a módszer teljesen bevett volt a XVII. század közepén. Batthyány Ádám főkapitány azonban - véleményem szerint helyesen - a kérdést nem látta ilyen egyszerűnek. Szerinte a szegény legények, akiknek semmi „az szájokba való falat sincsen" örömest veszik fel a rész zsoldot is, hiszen könnyebb nekik abból élve várni a többire, „nehogy...sokra várakozván sem egyik, sem másik ne legyen... "  Ilyen esetekben a legénység úgy próbált magán segíteni, ahogy tudott. A lövőiek is ezt tették nyomorúságukban, noha néha nem a törvényes utat választották. Úgyszintén 1648-ban például két lövői katona a közeli Szentgyörgy faluból a birtokos Nádasdy Ferenc jobbágyainak két lovát elhajtotta.(1650 - Két Lövö-i gyalogos katona 1648-ban Szentgyörgy possessio-ban a Hagygyöp nevü legelőről g r . Nádasdi Perenc egyik jobbágyának 2 lovát elhajtotta…)

Az ellátás fedezetéül szolgáló zsold hiánya úgy látszik a XVII. század közepére már olyan súlyos méreteket öltött, hogy a végvidék átszervezését is kilátásba helyezték. Perneszy Ferenc kapitány már 1644-ben arról panaszkodott, hogy többek között az ő végházából is elvetetnék a fizetés. 1649-ből és 1652-ből pedig fennmaradtak a változásokat megfogalmazó tervezetek, amelyek közül az előbbi a kis lövői véghelyet is a megszüntetendő várak között sorolta fel.  A krízis azonban nem tartott sokáig. Az 1652. évi, végül jóváhagyott javaslat a meghagyandó véghelyek közé vette fel Lövőt.  1648-ból származik az egyetlen eddig előkerült olyan adat, amely a vár renoválásáról intézkedik. Ekkor teljesen romos állapotúnak mondták,ezért fennállt a veszélye annak, hogy a törökök megszállják. Ez annak ellenére is így volt, hogy az egerszegiek már 1643-ban arról panaszkodtak, hogy az ingyen munka (gratuitus labor) nagyobbik részét, amely korábban hozzájuk tartozott, Lövőhöz rendelték. Lövő esetében is — éppúgy mint általában — a végház karbantartása és építése a szomszédos települések feladata volt, ingyen munka formájában, amelyet az országgyűlési törvények határoztak meg.  1649-ben Háshágy, Baksa és Pórszombat tartozott szolgálattal a lövői várhoz.  1653-ban Háshágy, Cséb, Pórszombat és Salomvár lakosságát rendelték ki egy „új bástya" építéséhez.  Az 1650-es évek második felében — ugyan többnyire posztóban, de — valóban a végvidéki főkapitány állításának megfelelően, rendszeresebben érkezett fizetés.  A kis lövői véghely esetében is megfigyelhetünk ekkor létszámgyarapodást. Az 1650-ben még 6 huszárral védett vár legénysége 1653-ra 20 lovas vitézre növekedett és ugyanekkor újabb 20 legényt kért a Haditanácstól a kapitány.  (1653.XII. 16. Lövő kapitányának levele a Haditanácshoz. Kéri, a presidium 20 főnyi lovas legénységét 40 főre emeljék fel .) Perneszy István még a télen megkapta a kért friss sereget, mert az 1654 februárjában Egerszegen tartott mustrán már 40 lovassal jelent meg.  A fizetés azonban ekkor sem zajlott le zökkenőmentesen. A fizetőmesterek csak a korábban felfogadott 20 vitéz zsoldját akarták kifizetni, a később felvettek ügyében alkudozás indult meg. A komisszáriusok 5 havi fizetést ajánlottak az egész évi 10 helyett. Perneszy ezt visszautasította és az alábbi szavakkal hívta fel főkapitánya figyelmét a korrupcióra. „...Ki teccik abbul Nagyságos Uram, hogy csak a magok hasznát nézik, mert ők mind a 300 új lovasra való fizetést fölvették, és ha mit megtarthatnak benne, az az ő szerencséjek."  Arról sajnos nem szólnak az eddig előkerült források, hogy miként zárult le a kapitány és a mustramesterek konfliktusa.

Úgy látszik, az új legények fogadása Perneszy számára általában nem ment problémamentesen. 1654 tavaszán ismét nézeteltérésbe keveredett, ekkor a szomszédos kis vár, Magyarósd kapitányával, Darabos Gáspárral, akinek három jobbágya a lövői hadba kéretőzött szolgálatra. Korábbi földesuruk természetesen nem örült távozásuknak és Batthyány főgenerálishoz fordult emberei visszaszerzése ügyében. Perneszy mentegetőzni kényszerült. Védekezésében az ország törvényeit citálta, miszerint még az örökös jobbágyok is végvári szolgálatra állhatnak, csak telküket nem hagyhatják pusztán; az ő új legényei pedig nem örökös jobbágyok, ezért hagyhatták el régi urukat.

A Perneszyeknek azonban nemcsak kapitánytársaikkal, hanem generálisaikkal is meggyűlt a bajuk. 1653-ban, még Perneszy Ferenc idején, a lövői katonák ellopták a főkapitány egyik jobbágyának lovait. A jószágok keresésére indult tulajdonost és a mellé adott hajdút a végbeliek a vár tömlöcébe zárták és Batthyány értesülései szerint tizedesük vezetésével törvényt akartak felette ülni. A főkapitány hangot adva felháborodásának, szokatlanul kemény szavakkal dorgálta meg Perneszyt: "...örömest  akaránk tudni, honnét vetted az autoritást magadnak, hogy szolgáinkat háborgatván, ujjat vonsz Generálisoddal [...] mert nem hogy ollyan gyermekded, és alattunk levő kapitánnak meg engednénk, más renden való embernek sem engednénk szolgáinkat megháborgatni. " Az események folytatását Perneszy egyik leveléből ismerhetjük meg. „ Vevén ezért a Nagyságod parancsolatját, és Szekér Mihókra törvényt nem láttattam, de mivel úgy nincsen az dolog, az mint Nagyságodat informálták, azért el sem bocsátottam [...] De kérem Nagyságodat alázatossan, míg engem meg nem hallgat, akár mely szinisztra információjára annyira ne büntessen. "  Három hónappal később az említett Szekér Mihók már Batthyány törvényszéke előtt állt latorság vádjával.

Egy másik eset, egy lólopás kapcsán személyleírást is kapunk két gyanúsított lövői katonáról. Egyiküknek, Zaroczai Jánosnak kapitánya leírása szerint „...mostani fizetett posztó új kék dolmánya, vörös béllés süvege, egy szál darutoll benne, és új sárga karmazsin csizmája vagyon", Keöreösy Zsigának pedig „szederjes új dolmánya farkasbőr rajta, fekete süvege és három szál sastoll benne, annak is sárga csizmája" volt.  A bajkeverésben tehát Perneszy István katonái sem maradtak alul.

Zalalövő környéke a XVII. században, a meglehetősen rossz közállapotok idején nem volt mentes a latrok és garázdák tevékenységétől sem. Mivel a marhakereskedelem volt a magyar gazdaság legjövedelmezőbb ágazata, a marhalopás volt az egyik leggyakoribb bűntény a korszakban. 1636-ban egy egész bűnszövetkezet nyomára akadt Perneszy Ferenc. Egy Torod Lőrinc nevű nemesember ekkor már néhány éve a fia és más latrok által ellopott jószágok orgazdája volt. Saját házánál vagy erdőkben és mocsaras völgyekben rejtette el az eltulajdonított állatokat, hogy aztán a jelentős haszonért értékesítse őket. Perneszy Batthyány Ádámtól kérte ezen személyek megbüntetését.  Latrokat ugyanekkor a szökött végvári katonák között is találunk. 1652-ben egy Kis Andor nevű személyről írta a kapitány: "...akkoris vasban lévén, hogy elszökött, az véghelyt meghágta, s úgy ment el azon kurvájával, nem is volt — el higgye Nagyságod — az csak mellett híresebb tolvaj ennél. "  A korabeli erkölcsöket mutatja, hogy szinte minden gonosztevő mellett találunk egy vagy több házasságtörő asszonyt.

Egy évvel a kapitány megfeddése után ismét bántalom érte a generális embereit. Az igazságot ugyan nehéz kideríteni, mert a két fél két merőben különböző történetet adott elő, ugyanakkor érdemes meghallgatni mindkettejüktől a „krimibe" illő részleteket. Batthyány Ádám 1654. április 2-án Perneszy Istvánnak címzett levele alapján:„...Egerszegre lévén a Szent Péteri katonáink egy néhányan, akikkel Ráksy [ Rákosi ] jobbágyink is voltának s be szállottak Lövőn az kegyelmed korcsmájára, ott pénzeken iván, ment egy hajdú közjkben, a pénz nélkül akarván innya köztök, mondotta egyik jobbágyunk, igyék. Azonban az hajdú úgy ütötte jobbágyunkat, hogy holt elevenen vették föl az földrül, s az több kegyelmed hajdúi és katonái föl támodtanak, szolgáinkat verték és táglották polgárinkkal együtt, mind az tömlöcbe hanták őket, és katonáinknak fegyvereket lovokat mind elvették...

Ezzel szemben Perneszy 1654. április 4-én Batthyány főkapitányhoz írt levele így összegzi ugyanezeket az eseményeket: "Az elmult estve megérkezvén ide Lövőre, találám itten fogva Nagyságod két Szent Péteri katonáját, az kik az elmúlt kedden itthon nem létemben ezen faluban, elsőben itt való katonáimmal öszye veszvén lóra ültek, a közben egy egerszegi katona egy más itt való katonával lovat akarván cserélni futtatni mentek volna ki. Egy korbácsnál egyéb fegyver nem lévén nálok. Azon Szent Péteri katonák reájok támadtak, az én katonám nehezen el szaladott elöttök, az egerszegi katonát elérvén, fejét akarták venni az gallérán ennyihány vágás van és mind az két kezét öszze vagdalták, kiváltképpen ezen Kouach Giörgi, az ki itt vagyon fogva. Az társát elbocsáttattam; in flagranti utannok menvén az itt való katonák megfogdozták őket. "

A következő évben, 1655-ben érte el a vár legnagyobb sereglétszámát. Ekkor az országgyűlési törvény 3. cikkelye értelmében, 80 lovasnak és 78 gyalogosnak kellett volna szolgálatban állni.  1655. június 2-án azonban csak 46 huszár és 40 hajdú volt a várban.  Felmerül a kérdés, hol fért el a megnövekedett számú legénység Lövőn? 1644-ben ugyanis még azt írta a vár kapitánya, hogy „Polgár beit bíró hajdú egy sincs, csak tarisztnások" ami talán azt is jelentette, hogy a kis erősségben volt elegendő szállása a katonáknak.  Mint a fentiekben már olvashattuk, 1654-ben készíttetett egy új bástyát Perneszy István, de ez a bővítés nem biztos, hogy elegendő hellyel szolgált a megduplázódott végvári seregnek. Legvalószínűbbnek az látszik, hogy ezután részben a vár alatti faluban találtak szállást a katonák, esetleg a majorház megerősítésével teremtettek több helyet, de erre konkrétan egyetlen forrás sem utal. 1656-ban azonban valószínűleg értékes „szakembert" szerzett Perneszy kapitány. A Pölöskéről távozó Krakkay András kalauz legény dolgában írt Batthyánynak. "...illeti kalauz legény Kanisa fele mostan ebekben az végházakban bizony nincsen, kár volna ha a Nagyságod generálissága alól el menne, az minthogy ki megyén inkább hogy sem Pölöskére vissza mennyen. 1655-ben Perneszy nem kapott idejében hírt arról, hogy Szentgyörgyön ütött a török, Batthyány Ádám főkapitány pátenslevelet bocsátott ki, amely megnevezte azokat a falvakat, amelyek nyomhordással tartoztak a vár kapitánya számára. A Szalapatakától Magyarósdig való nyomhordásról címet viselő iratból megtudhatjuk, hogy nem csak a közvetlen környék, hanem a törökök szokásos útvonalába eső távolabb fekvő Nova, Pórszombat, vagy a majdnem 30 km-re lévő Csömödér is a lövői várnak szolgáltatott híreket. A falvak nyomolvasása mellett maguk a végvárak és őrházak is fontos szerepet töltöttek be a hírközlésben. A XVII. századra kétféle gyakorlat vált általánossá. Az első, a gyorsabb, de nem minden körülmény között alkalmazható: a hírlövés. Ez valójában vészjelzés vagy bizonyos jel leadását, továbbítását jelentette, amely öblös mozsárágyúval (hírlövő mozsár, pattantyú) keltett, meghatározott számú jól hallható lövésből állt. Használatát a jó idő {„mikor tiszta idő és csöndes hogy szél nem fúj vagy eső nem esik") és a szomszédos várak közötti csekély távolság tette lehetővé. Ha valamelyik végvár felé ellenség közeledett, vagy a vár látótávolságán belül elhaladt, ezt jelenteni kellett a szomszédos erősségeknek. Ilyenkor a várban is dobbal, trombitával lármát csaptak és az őrszemélyzetet a hostátból (váralja, a vár alatti város) a várba rendelték. A lövés a földeken dolgozó parasztság számára is fontos figyelmeztetést jelentett.

A XVII. század közepén a Kanizsával szembeni végeken is szükségessé vált a hírlövések rendszerének még pontosabb és használhatóbb alkalmazása érdekében azok szabályozása. 1644-ből maradt fenn az a végvidéki főkapitányi utasítás, amely meghatározta a Zala folyó Egerszegtől keletre húzódó szakaszán a hírközlést. 1652- Ránk János mustramester javaslatára hírlövő ágyút kapott a Lövői vár.

Bár a hírlövés a korabeli hírközlés leggyorsabb módozata volt, jócskán rendelkezett hátrányokkal. Nem csak rossz időben vált bizonytalanná használata, de nem lehetett ezzel a módszerrel hosszabb és részletesebb helyzetjelentéseket küldeni, csupán annyit tudatni, hogy a környéken jár a török. Ezért gyakran párhuzamosan használták a másik megoldással: a futárláncolattal. Ez a szolgálat a Batthyányak főkapitánysága idején, 1633-tól Németújvár és Körmend központtal működött. Szükség idején futárok nyargaltak váltott lovakkal a zalai dombok kö zött pihenőtől pihenőig. Ebben a rendszerben Lövő szintén a muraközi Zrínyi birtokok és Lenti, valamint Körmend között jelentett fontos láncszemet. Ugyanezt a szolgálatot vették igénybe a falubeliek által begyűjtött nyomok továbbítására is.

A lövőiek talán „legnagyobb hadi sikere" is létszámgyarapodásuk után következett be. 1657. december 11-én 150 lovas török 300 lóval a szomszédos Salomváron Lenti várához tartozó katonákat szorított be. Perneszy miután hírt kapott, embereivel kiment, hogy megnézze, mi történik. Terve az volt, hogy csak szükség esetén avatkozik az eseményekbe, inkább a Zala túlpartján felvonulva ijeszti meg a törököket. Mire megérkezett, a támadók már elvonultak, egy halottat és több sebesült törököt hagyva hátra.  Varga József azt is tudni véli, hogy ekkor Perneszy 29 török latrot fogott, akiket a körmendi főkapitány utasítására sáncmunkára fogtak.

A létszám csökkentésének oka elsősorban I. Lipót császár 1671 decemberében - a Wesselényi összeesküvés leleplezése után - kiadott redukciós pátensében keresendő.  A rendelet értelmében a magyar végváriak háromnegyed részét -elvileg legalábbis - elbocsátották, hogy helyüket német birodalmi ezredekkel és végváriakból szervezett szabadcsapatokkal töltsék fel. Míg 1671 előtt Lövőn 46 lovas és 42 hajdú állt szolgálatban, a redukció után csaknem 50 százalékkal kevesebben, 30 huszár és 15 hajdú.  Az eredeti létszámot egészen 1682-ig nem állították vissza. Perneszy János rövid ideig tartó (1671-74) kapitánysága után István fia, ifjabb Ferenc lett a vár parancsnoka.  Ő volt az egyetlen, aki nagyobb veszélyben elhagyta várát. 

1676-ban ismét zsoldja miatt panaszkodott a lövői legénység Batthyány Kristóf generálisnak. Ekkor a Haditanács azt kérte a katonáktól, mondjanak le hátramaradt fizetésük egy részéről. Tiltakozásukat nyomatékosabbá téve, így ecsetelték szomorú helyzetüket: "...sokkal is kevesebben lévén mint azelőtt, az szolgálat is sokkal is terhesebben esik rajtunk, im az végházbul sokára ki nem bocsáttattunk, török részre való csaták [portyák - S. É.] erősen tiltatnak, kicsi munkával sem kereshetünk, jegy vertelenek és ruhátalanok s kenyér nélkül is tellyességgel szűkösök vagyunk. "

1678-ban már olyan rossz állapotban van a kastély, hogy a családtagok nem osztják fel újra.  Ezek után a forrásokban már alig szerepel, inkább csak kapitányáról értesülve következtethetünk fennállására.

Perneszy Ferenc kapitány 1681-ben, kelt és az elmúlt 18 esztendőről szóló jelentésében a kártételekről részletesen beszámolt. 1665-ben egy hét leforgása alatt két ízben is a végház alá ütöttek a törökök, elvittek hat embert és a háború után megmaradt marhájukat mind elhajtották. 1680-ban a szokásos módon, az aratás idejét kihasználva támadtak ismét a falura 200 lovassal. Ekkor tizenegy embert vittek el. 1676-ban a csordásukat hurcolta el Vékony Jancsi Kanizsára, ahonnét a beglerbég magával is vitte távoztakor a rabot. 1680-ban pedig egy szénahordó katonáját vágta le az egyik pribék.

A tüzérek, vagy korabeli kifejezéssel a pattantyúsok  közül Lövőn csak nagyon későn, a visszafoglaló háborúk idején találkozunk az elsővel, amikor a várba helyezik, „mert hogy csak a hajdúk lőjenek, több kár esik a lövő szerszámokban és puska porban, hogy sem mint a pattantyús fizetése lenne."   A kézi lő fegyverek használata ekkor már természetes volt a hadba hívott gyalogság körében, ugyanakkor a strázsaházak egy-két tarackját és hírlövő mozsárágyúját is gyakran ők kezelték. 1638-ban, lőport, kanócot és ónt Lövőre nem adtak.  1640-ben mindössze 37 font puskaport utaltak ki a várbeli katonaságnak.  Ezekből az adatokból inkább arra a következtetésre juthatunk, hogy a hajdúság puskáinak megtöltésén kívül másra nem használták a lőszert. De ennél többre talán nem is volt szükség a kis Zala-parti őrhelyen. Mint láthattuk, a várat néhány kisebb portyán kívül komoly támadás nem érte.  1684-ben, amikor a visszafoglaló háború kezdetén reguláris német csapatok táboroztak a vidéken, Lövőt is többször megsarcolták. A hatalmas adók elől - az alföldi települések egy jelentős részéhez hasonlóan - elmenekült a lakosság, és megfutamodott cselédeivel együtt Perneszy Ferenc is.  Halálát ugyan nem tudjuk mi okozta, de az még ugyanebben az évben bekövetkezett. Erről Nagy Ferenc, a Kanizsával szembeni végek vicegenerálisa  az alábbi szavakkal számolt be Batthyány Kristófnak:„...szegény Perneszy Ferenc Uram halálárul, kit még ez előtt nem értettem volt, bizony szánokodásra méltó, mert jó indulata ifjú, erős ember volt. "Az ő halálával véget ért a Perneszy család földbirtokos kapitányainak sora Zalalövőn. 1685-ben ismét a lövőiek ínségéről szólnak a források. (1685.X.8. Csupor Pál Alsólendváról B. Ádámnak "...akarám...romlott végházunk állapottyát emlitenem, az mellyet az mennyire lehetett epitettünk ugyan, de az strasa hellyek mostis csak pusztán állának, csak annyi hely nincsen, az hol az  fegyvert az kapusok lerakják...")

Ekkor már a török elleni visszafoglaló háború (1683-1699) miatt megérkezett főként német zsoldosok ellátása is a környéket terhelte.  A legénység is megfogyatkozott, hiszen 1686-ban már nem tudták belőle kitölteni a császári táborba menők helyeit. Általában fizetetlen szabad legényeket küldtek helyettük, akik a zsákmányból tartották fenn magukat. Lövőről ekkor 25 lovas és 30 gyalog vonult hadba. A vár teljes legénysége 46 lovas és 42 gyalog volt, közöttük mindössze 3 szabad legénnyel.  1687-ben azonban Csapody István kapitány alatt már csak 35 lovas 1 tizedes vezetésével valamint egy gyalogos vajda alatt 3 tizedes vezetésével 35 királyi hajdú szolgált.  Közülük egy 300 fős kontingensben 11 lovast és 10 gyalogot rendeltek Pécsre.  Ez a sereg azonban a szökések miatt csak nagyon meg fogyatkozva érkezett meg rendeltetési helyére. Helyettük új emberek kiállítását parancsolták meg. Eközben azonban Lövőn sem csökkent a pogány veszély. Nagy Ferenc vicegenerális arról számolt be, hogy katonái Lövő körül kézigránátos törökökre bukkantak.  1689-ben már amiatt panaszkodnak a lövői végváriak, hogy őket senki sem váltja le, ott halnak meg a várban.  Erre azután két héten belül végre megérkeztek az új legények.  A török veszély azonban nem csökkent, így felmerült, hogy megtiltsák a környékbeli szőlők megművelését, amit korábban fegyveres őrizet alatt tudtak elvégezni. „Ha ebeket megtiltjuk, — írta szemléletesen Nagy Ferenc vicegenerális — mind az végházak, mind az környéke elpusztulnak, mert inkább ki megyén a végházbul a szegény legény, hogy sem mint a szőlőjét pusztán haggyá. Egyébiránt is vetése igen kevés lévén, a szőlő hasznából élődik. " 1689-ben azonban már csupán 26 lovas volt Lövőn. A gyalogok számáról ekkor adatokkal nem rendelkezünk.  1690 júliusának végén Nagy Ferenc vicegenerális pedig már arról tudósította felettesét, Batthyány főkapitányt, hogy tűz pusztított Lövőn, s emiatt a „szerencsétlenségük miatt nagy visszavonásban vannak, úgy, hogy rövid nap ember halál is következtetik miatta".  1691-ben az őrség fizetése már oly minimális, hogy nagyon-nagyon kevesen lehettek.  Csapody István leányágról kapcsolódott a Perneszy családhoz. A végvidék vezetőiben azonban felmerült a kérdés, vajon alkalmas lesz-e az örökös, az ismeretlen Csapody, a vár irányítására?  Nagy Ferenc ezzel kapcsolatban a következőképpen számolt be aggályairól Batthyány Kristófnak:" Csapody István Uramat láttam ugyan, de én sem vagyok derekas ismeretes ő kegyelmével, el hittem másképpen qualitatis [sic!] meg vannak, csak benn lakhassék a végházban, de ha csak névvel viselik a kapitányságot, soha benn nem laknak némeIilyek a végházban, rettenetes nehéz egy nyomorult paraszt vajdával" [ti. aki a királyi gyalogság élén ott áll — S. E.]. 107

A fő- és vicegenerális aggodalmai egyáltalán nem voltak alaptalanok, hiszen Csapodyval utóbb jócskán meggyűlt a bajuk. Ő ugyanis még egy éve sem viselte a kapitányságot, amikor generálisa hadbahivó parancsára a következőket válaszolta Jakról írott levelében: ,Akarám azért Nagyságodnak alázatossan tuttáro adnom, én biszony míg most is nyomorult beteges állapotul levék. Ma vettem valami ürüszagot be, sokkal rosszabbul érzem magamat utána. Az Fordos is [fürdős — S. É.] nálam volt, meg hattá, hogy átjövő szerdán be mennyek hovgájo Szombathelyre és ott fog orvosolni." Azt, hogy mi lehetett a baja, sajnos nem tudjuk, de ha írása igaz, elég rosszul érezhette magát, „...még csak a lábomon is egyik nyomtul az másikhoz alig mehetek" — panaszkodott.  De ez nála nem számított ritkaságnak, ha katonáskodására volt szükség. 1690-ben ismét nem tudott főkapitánya rendelkezésére állni. „Kegyelmes Uram minden nap az nagy hideglölés van rajtam" — írta.  Egy idő után ezt feljebbvalói is megsokallták és 1691-ben a végvári katonaságból kiállított és Eszékre küldött sereg élére helyezték. „Csapodi István Uramat rendelvén eleikben, mert száz lovassal illik egy kapitánnak, vagy főhadnagynak lenni. Gyenessi Uram sem vonyogálná ugyan magát elránt, de az elmúlt télen is oda alá volt, s a nyáron is. Csapodi Uram pedig még ekkoráig kevesset táborozott, most az egy holnapot eltöltheti ottan ő kegyelme. Melléje pedig vice hadnagyot Vass János Uramat, aki is becsületes katonaember, a magam compániájábul rendeltem... " - nyilatkozta gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális a főkapitánynak. Ebből az utolsó mondatból is kitűnik, hogy feljebbvalói nem bíztak meg feltétlenül Csapodyban. A lövői várnak ő volt az utolsó parancsnoka. Egy 1697-es urbáriumban még feltűnik a Lövői vár. (1697. Úrbéri osszeirás- e r e d e t i .  Luvö seu Leö   Mezőváros Kanizsától 9 német mérföldre. Palánkkal körülvett erősség, huszárok és hajdúk lakják.  Jobbágynevek: 4 negyedtelkes jobbágy / összesen 1 egész t e l e k / , gyermekek, állatok száma, széna mennyisége.)

1701.november 9-én I. Lipót császár és magyar király (1657- 1705) rendeletileg is megszüntette a magyar katonák által őrzött végházakat.  1702-ben a korábbi Kanizsával szembe vetett végek közül már néhányat felrobbantottak. Lövőről a XVIII. század elején csak annyit olvashatunk, hogy romos, tehát használaton kívül van.  Mivel apró végvár volt, nem robbantották fel, hanem magára hagyva adták át az enyészetnek. Zalalövő hódoltságkori történetével együtt lezárult tehát a korszak elején birtokosként felbukkant és a település sorsát meghatározó Perneszy család története. De nem csak a Zala vármegyei szinten neves família tűnt el ekkor, hanem a település históriáját meghatározó vár is.

Napjainkban a várból a felszín felett semmi sem látszik. A Göcseji Múzeum a közelmúltban két ásatást is folytatott a törökkori palánkvár helyszínén. A helyszín pedig a Deák Ferenc úti óvoda területe és a mellette levő focipálya.  Az óvoda területén 2011-ben folytattak ásatást Redő Ferenc vezetésével. A 2011-es ásatás folyamán pedig a törökkori vár nyugati bejárata (ott, ahol Simon Éva is sejtette), a kapuköz, a várudvar kővel burkolt részlete és a várhoz tartozó helyiségek is előkerültek. A kutatás egyik jelentős eredménye, hogy bizonyítást nyert a vár keleti palánkfalának helye, az előkerült 4 párhuzamos cölöpsor a vár szerkezeti felépítéséről és kiterjedéséről is pontosabb képet mutat. (A cölöpsor által jelzett palánkfal mellett keletre húzódik a várárok, melynek teljes szélességét nem sikerült akkor meghatározni) Az óvoda melletti területen (focipálya) 2014-ben folytattak ásatásokat. A késő középkori leletek között van egy 1575-ös ezüst pénzérme, amely a palánkfal betöltéséből került elő – ez igazolja a vár építési időpontjára vonatkozó eddigi adatokat. Az előkerült gazdag leletanyag zöme a 16–17. századra datálható kerámiatöredék – többek között festett tányérok, fajansztöredékek –, kályhacsempe (Habsburg-címeres és lovagalakos is) és kályhaszem töredékek, kovácsoltvas palánk- és épületszegek, vaseszközök, díszített üveg- és ablakszemtöredékek, állatcsont, de előkerült még több bronz gombostű, francia kapocs, gyűrű, csat, ólom puskagolyó, plomba, ruhadísz, ékszertöredékek és lószerszámok, valamint egy nagyobb méretű bronzedény is. Habsburg-kori érmék, többek között 1575-ös és 1630-as keltezésűek is. (Göcseji múzeum beszámolói alapján)  A focipályát azonban már hiába keresi az erre vetődő érdeklődő. Helyén ugyanis mentőállomás létesült, amelyet pont napjainkban adtak át a lakosságnak.

 

Források:

Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében

Iványi Emma: Gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális

Zala és Vas vármegyei jegyzőkönyvek, Batthyány Missilisek.

Kelenik József : A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638

Egervári reneszánsz várkastély és látogatóközpont – vártörténet 27,28,29. oldal  (2013)

Simon Éva – Zalalövő története 1566-1690.

Zala megyei levéltár helytörténeti bejegyzései – Zalalövő.

Göcseji múzeum ásatási beszámolója - Feltevésből valóság – törökkori palánkvár a Zalalövőre tervezett mentőállomás helyén-2014. október 29.

Zala Média Online - Vár az óvoda alatt…(2011)

 

Írta, fényképezte, és összeállította: ifj. Fidrich Tibor 

 

 

Folytatása következik...