A világ egyik legjelentősebb római kori tárgyegyüttese mostantól egészében hazánk birtokában van (Fotó: Nagy Balázs)
Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a Parlamentben tegnap Orbán Viktor miniszterelnök és
Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, hogy sikerült hazahozni a híres ókori ezüsttárgyak, a Seuso-kincs másik felét is.

Orbán Viktor tegnap úgy fogalmazott: „Kötelességünket teljesítettük, és visszaszereztük a Seu­so-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen értékű leletegyüttesének második hét darabját.”
A Parlament Vadásztermében kiállított tárgyak előtt Baán László arra emlékeztetett: 1990 óta minden magyar kormány törekedett arra, hogy visszaszerezze a kincseket, hol perben, hol egyezségben. Hozzátette: ez most két lépésben sikerült, hiszen 2014-ben tért haza az első hét darab, most pedig a második, művészettörténeti szempontból még értékesebb rész került Magyarországra.

Baán László tegnap felidézte, hogy az elmúlt években sikerült megállapodni két ütemben a kincs két felét birtokló két családi alapítvánnyal a kompenzációs díjról, ez az első esetben 15 millió euró, a második esetben 28 millió euró (mintegy 4,6, valamint 8,6 milliárd forint) volt. Ennek fejében átadták a kincseket, és nem is vitatták Magyarország tulajdonjogát, hiszen hazánk sosem mondott le erről. Hozzátette: a kincseket a becsült piaci ár harmadáért, negyedéért sikerült visszaszerezni.

Azt is hangsúlyozta: a kincsek hazatérése nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára rendkívüli jelentőségű, ugyanis végre bemutathatóvá válik. Elmondása szerint most, hogy valamennyi ismert darab (egyes vélekedések szerint jóval több tárgy tartozhat a teljes lelethez – a szerk.) itt van, a kutatás is jobban haladhat.

A most hazatért hét műtárgy az Achilleus- és a Meleagros-tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amphora, a Hippolytos-kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör. Ezeket most szombattól a Parlamentben láthatja a nagyközönség, naponta 12 és 19 óra között.

Baán lapunknak tegnap elmondta: nem ismerjük a kincs piaci értékét, de 1990-ben mai értéken számolva százmillió euró lett volna a kikiáltási ára, de ennél nyilván sokkal drágábban kelt volna el. Így a becsülhető piaci ár harmadáért sikerült ismét Magyarországra hozni a kincseket – hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint a tárgyak végleges bemutatási helyszíne kapcsán több alternatíva is felmerült, de végleges döntés még nincs.

Amint arról lapunk három éve beszámolt, a Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet minden valószínűség szerint a hetvenes években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között juthatott ki az országból. A kincs 1990-ben New Yorkban bukkant fel egy aukción, ezek után indított pert hazánk, valamint Jugoszlávia és Libanon, mind magának tulajdonítva a leletegyüttest.

Amikor 2014-ben a lelet fele, a névadó Seuso-tál – más néven a vadásztál –, valamint a geometrikus tál, a két geometrikus kancsó, a kézmosótál, az illatszeres doboz és a Dio­nysos-kancsó, továbbá a kincsek tárolására szolgáló rézüst hazakerült, Baán László elárulta, hogy egy brit testvérpártól szerezték vissza, akik nem vitatták hazánk tulajdonjogát. A brit hatóságok bonyolult engedélyezési folyamat után kiengedték a kincset, ezzel elfogadták Magyarország tulajdonjogát, amely a későbbiekre nézve is nagyon biztató volt. Vélhetően most is így sikerült hazahozni a tárgyakat.

A Seuso-kincsről a fentebb említett perben, az 1993-as ítéletben a bíróság végül nem mondta ki, hogy kié a tulajdonjog, csupán annyit, hogy semelyik ország nem tudta bizonyítani ezt a státusát. A három évvel ezelőtti visszaszerzéskor Baán lapunknak azt mondta: kidolgozták a szerződéses és kártalanítási formákat – utóbbit az elmúlt évtizedekbeli őrzésért, vizsgálatokért például –, és azzal, hogy az első hét műtárgy hazánkba érkezett, már erősebb pozícióból lehetett tárgyalni a másik felének birtokosával. Ez vélhetően – bár hivatalosan nem jelentették be – a Lord Northampton vezette konzorcium, illetve családi alapítvány lehetett, amely 1990-ben árverésre kínálta a kincset.

Lapunknak Varga Benedek, az első hét tárgyat 2014 óta vizsgáló testületben is részt vevő Nemzeti Múzeum főigazgatója tegnap azt mondta: a kutatás jó ütemben zajlik, szerinte néhány hónapon belül lezárulhat, és a pontos eredményekről akkor tudnak tájékoztatást adni. Annyit azonban elárult: a szakértők egybehangzó véleménye szerint nagyon valószínű, hogy tényleg Magyarországról került elő a kincs. Hasonlóképp nyilatkozott kérdésünkre Török László akadémikus, a kutatóbizottság elnöke. Mint elmondta, a vizsgálatokat öt évre tervezték, hiszen számos tudományágat és külföldi laboratóriumokat is be kell vonni. Ha minden részeredmény összevethető lesz, akkor állnak a nyilvánosság elé. De közlése alapján úgy tűnik, nincs akadálya annak, hogy elfogadjuk a magyarországi eredetét. A három évvel ezelőtti bemutatókor lapunknak Mráv Zsolt régész, a Nemzeti Múzeum munkatársa úgy fogalmazott: erős nyom a hazai előkerülésre, hogy az intézményben őriznek egy római kori állványt, amely Polgárdi környékén került elő a 19. század végén, és amely nagyfokú azonosságot mutat a Seuso-kincs jellemzőivel.

A magyarországi eredet mellett szól még egyébként az, hogy a fő darab, a Seuso-tál belsejében a Balaton latin neve, a Pelso olvasható, a tó formájára emlékeztető mintával. Feltételezések szerint a névadó egy magas rangú tisztségviselő lehetett, és az ezüstkincset vélhetően a 4. század végén, az 5. század elején egy barbár támadás miatt a földbe rejtették, Polgárdi közelében. A feltételezések szerint az 1970-es évek közepén egy Sümegh József nevű ember találhatta meg a tizennégy darabos kincset ugyanitt. Emellett szól az, hogy az említett New York-i per során végzett talajtani vizsgálatok egyike „gyakorlatilag azonosnak” ítélte a Polgárdi környékén található földet és az egyik tálról származó agyagmaradványt.

Sümegh felakasztott holttestét 1980-ban találták meg egy Polgárdi melletti pincében. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, de ezt sokan vitatták, az újraindult nyomozás egyelőre nem hozott eredményt az elmúlt évtizedekben. A műkincsegyüttesnek a nyolcvanas években nyoma veszett, feltételezhetően közvetítők útján került a nyugat-európai piacra. A rendelkezése álló információk szerint a kincs a nyolcvanas években később hamisnak bizonyult libanoni papírokkal az illegális műkincspiacon bukkant fel, majd került az említett Lord Northampton birtokába.