Kovács Pétert először 1967. augusztus 11-én gyanúsítottként hallgatták ki a Szekeresné elleni emberölés bűntettében. A férfi akkor határozottan tagadta, hogy ismerte volna az áldozatot. Ám, szembesítették a szemtanúkkal, sógora – akivel Kovács és Szekeresné együtt italozott június 18-án a tiszaföldvári „Marci-féle” italboltban –, szintén ellene vallott.
Három nappal később bevallotta: ő ölte meg Szekeresnét, majd augusztus 28-án beismerte a Sipos Ilona és Méhész Éva ellen elkövetett támadásokat is. A rendőrség olyannyira megnyugodott ezen beismerések okán, hogy a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet.
Szerencsére nem így vélekedett a dr. Szabóval és dr. Barnával megerősített ügyészség, s az általuk végzett nyomozás során a további három bűncselekmény részleteire is fény derült. Kovács ezekről hónapokkal később, 1968 februárjában beszélt. Így végre az is kiderült, mi is vezetett az első áldozat, Szegedi Margit megöléséhez.
Dr. Barna Bálint nyomozóügyész A martfűi rém című film szolnoki közönségtalálkozóján elmondta, hogy Kovács Péter végső beismerő vallomása a tettesnek azon, az egyébként tévesnek bizonyult bizakodásán alapult, hogy őt nem bűnözőnek, hanem betegnek tekinti majd a bíróság, s így elkerüli a kötelet.
Dr. Szabó Zoltán pedig egy korábban a Belügyi Szemlében is közzétett elméletében úgy vélekedett, hogy a gyilkosságsorba az 1955-ben meggyilkolt Nemes Erzsébet ügye is beilleszthető, ám Kovács azt az elkövetést mindvégig tagadta.
A homoszexuális háttér
Az elmezavartság egy enyhe fokának megállapítása egyébiránt a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete kihirdetésének indoklásában is szerepel. A Kovácsra vonatkozó orvos szakértői véleményt az első fokon eljárt Szolnok Megyei Bíróság kérte meg:
„…a vádlott kétségtelenül kóros személyiségszerkezetű egyén, akinek ösztönélete zavart és az sem kétséges, hogy kóros adottságai a bűncselekmények elkövetésénél feltétlenül szerepet játszottak.
A terheltet e hátrányos adottságai azonban nem tették képtelenné és nem is korlátozták a cselekményei társadalomra veszélyességének a felismerésében és akaratának megfelelő magatartásában…”.
No, de milyen élet- és jellemrajz szerepel a vádlottról a bírósági jegyzőkönyvekben?
„A vádlott 1934. január 11-én Szolnokon született. Tiszaföldváron nevelkedett, általános iskoláit is ott végezte elégséges eredménnyel. Szülei középparasztok voltak. Édesapja a második világháborúban halt meg. Iskolái elvégzése után édesanyjánál segédkezett. 1954–1956 években katonai szolgálatot teljesített.
Leszerelése után a martfűi Tisza Cipőgyárban dolgozott. 1958 áprilisában a tiszaföldvári Aranykalász Termelőszövetkezetnél, ezután a cibakházi Gépállomáson, 1960-tól pedig a Budapesti Épületfuvarozó Vállalatnál helyezkedett el. 1961–1964 években ismét a Tisza Cipőgyárban dolgozott, majd gépkocsivezetőként a szolnoki 7. számú AKÖV-nél vállalt munkát.
Feleségével 1962. április 14-én kötött házasságot, egy közös gyermekük született, de a felesége első házasságából született gyermeket is közösen nevelték. A vádlott munkáját mindig megfelelően látta el, készséges embernek ismerték, aki munkatársaival jó viszonyt alakított ki.
Személyiségének és jellemének alakulásában döntő szerepet játszott, hogy 1948-ban megismerkedett Bodócs Mihállyal, aki homosexuális, epilepsiás ember. Akkori közeledésének hatására a vádlottban kóros sexualitás, ösztönéletének fokozódó zavara alakult ki.
A homosexuális élmény állandó és intenziv onániában (önkielégítésben) rögzült. A normális nemi élettől idegenkedett, az ellenkező nemről csak fantáziált, és gátoltsága miatt házasélete sem volt zavartalan. Életvezetésében egyébként mindvégig egyenletes vonalvezetés volt megfigyelhető.
Ösztönéletének zavara talaján kifejlődött kóros személyisége környezetében rejtve maradt…”.
A rendezett családi és munkahelyi életet élő, csendes és rendes Kovács Péterre tehát a környezete, de még az őt több gyilkosság után többször is kihallgató rendőrség sem gyanakodott. De miként is kezdődtek bizonyítottan a rémtettek?
Beismerések és tényállások
Kovács Péter 1957. július 22-én a tiszaföldvári Táncsics moziban az este hétkor kezdődő Visszaélés című, argentin filmdrámát nézte. A film egyik jelenetében egy fiatal nő vetkőzött, egy másikban pedig egy férfi erőszakoskodott az említett nővel.
Ez olyan erős izgalmi hatással volt rá, hogy vetítés közben elhagyta a mozit, kerékpárra pattant, és azzal a céllal kerekezett el, hogy valami hasonlót csináljon, mint amit a filmrészletekben látott.
Az egykori földvári mozi. Itt kapott kedvet a gyilkoláshoz Kovács…
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
A martfűi cipőgyárig biciklizett, ahol este tíz körül a műszakból hazafelé, Tiszaföldvár felé gyalog elindult az akkor huszonhárom éves Szegedi Margit. Nem ismerte, viszont kerékpárjával követte.
Az út menti vasúti sín mellől magához vett egy fémdarabot, s miután pár száz méter megtétele után a lányt utolérte, a bringát az útra dobva, az áldozatával szemben megállt, majd fejbe verte őt a vasrúddal.
Behúzta az ájult testet a kukoricásba, ott lemeztelenítette, fojtogatta, eközben önkielégítést végzett. Az alélt nőt végül bevonszolta a közeli vizesárokba, ahol Szegedi Margit megfulladt. A holttestre másnap talált rá a lányt kereső sógora, Nyitrai János.
Kovács, öt évvel később, 1962. március 5-én ugyancsak a tiszaföldvári moziba indult a százhuszonöt köbcentis Danuvia motorjával. Útközben azonban összetalálkozott a húszesztendős Sipos Ilonával, akit úgy is ismert, mint aki „könnyen barátkozik férfiakkal”.
A férfi és a lány motorra pattant, s Martfűt pár száz méterre elhagyva Szolnok irányába utaztak. A 442-es úton, ahol az út a legközelebb esik a Tiszához, megálltak, az ártérre gyalogoltak, ahol levetkőztek. A közösülés azonban Kovács „sikertelensége” miatt meghiúsult, ám a férfi attól jött izgalomba, hogy elkezdte fojtogatni a lányt.
Az ájult nő mellett onanizált, majd a szájába beletömte annak melltartóját, nyakára egy madzagot kötött, arra egy jókora követ, s a testet bedobta a Tiszába. Oszlásnak indult testét két hónappal később, május 4-én vetette partra Nagyrévnél a folyó.
Kovács 1963. november 13-án este, otthonában, a televízióban a Bűn és bűnhődés című filmdrámát nézte. A darab hatására ismét erőszakos képzetek lettek úrrá rajta. A felesége mellől felállt a televízió mellől, kalapácsot vett magához, motorra ült (akkor már egy kettőszázötvenes Pannoniája volt), és Tiszaföldvárról elrobogott a közeli Homokra.
A vasútállomásnál megállt, ahol este tíz óra után beért a Martfű felől érkező vonat. Arról leszállt a harminchárom éves Szabó Istvánné, akit otthona előtt néhány méterre az utcában Kovács a kalapácsával leütött. Az asszonyt lemeztelenítette, fojtogatta, majd onanizált, s vélhetően megzavarhatták, mert gyilkos „dolga” végezetlen felpattant a motorjára, és hazament.
A nő koponyatörést és agysérülést szenvedett, de az életét megmentették.
Kovács ismét a televízió előtt ült 1964. március 21-én. A Tenkes kapitánya című sorozat futott a képernyőn, amikor a film egyik jelenetében látottaktól, talán, amikor a kurucok fokossal verték fejbe a labancokat, újra izgalomba jött.
Kalapácsával együtt gyalog elindult a településen, és a Mártírok úton, a Csugó-gödör mellett a sötétben leütötte a negyvenkét éves Sinka Józsefnét. Az asszonyt nem érte súlyos csapás, ezért sikoltozni kezdett, mire támadója elmenekült.
A végkifejlet
A tizennégy esztendős Méhész Évának 1965. március 20-án nem volt szerencséje. Az esti órákban a tiszaföldvári vásártéren álló kútnál összetalálkozott Kovács Péterrel, aki épp a Škoda teherautóját mosta ott. Jól ismerték egymást, és nem sokkal később a lány már a férfi járművében ült.
Kép a helyszínelésről, illetve a négy halálos áldozat fotója
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
Kovács a 442-es főúton fuvarozta a stopposát, mikoris a férfi eszébe ötlött, hogy jó volna ezzel a lánnyal is azt csinálni, mint amit Sipos Ilonával tett. Így is volt: a Škoda tehergépkocsiban megverte, megfojtotta Évát, lemeztelenítette, onanizált mellette, majd közel ugyanott, mint Ilonáét, ezt a holttestet is a Tiszába dobta.
Méhész Éva bomlásnak indult testét egy hónappal később, április 22-én Tiszakécskénél fogták ki a folyóból.
Szintén nagyon rosszul járt a huszonnyolc éves Szekeres Károlyné, akivel Kovács és annak sógora, Harangozó László 1967. június 18-án együtt italozott a földvári „Marciban”. Másnap reggel Kovács a Škoda teherkocsijával árut szállított a martfűi cipőgyárba.
A járművel a gyár egyes számú portájánál a sorompólánchoz csapódott, ami kitörte oldalsó szélvédőjét. Az üvegszilánkok beborították az egész utasteret. Este a kettes számú portánál bevárta a műszakból hazafelé, Tiszaföldvárra tartó Szekeresnét.
Felvette, majd egy helyen leállította a teherautót, az asszonyt megtámadta, megfojtotta, lemeztelenítette és onanizált mellette. Ezt követően a késével levágta Szekeresné melleit. A holttestet az öcsödi hídon a Körösbe vetette, melyre másnap találtak rá.
Bitófára került a bestia
Miután Kovács beismert mindent, a megvádolása előtt Kirják Jánost ki kellett szabadítani (jelentkezett időközben „gyilkosnak” a rendőröknél egy Szabó László nevezetű öcsödi éttermi felszolgáló is, de őt nem sokkal a „beismerő vallomása” után a gyöngyösi elmegyógyintézetbe szállították).
A Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételt rendelt el, s ennek eredményeként rehabilitálta a korábban ártatlanul elítéltet. Ez 1968-ban megtörtént. Kirják ezek után hazaköltözött Tiszaföldvárra, és rokkantnyugdíjazásáig a martfűi cipőgyárban dolgozott.
Fia elmondása szerint új családot nem alapított, a börtönben ártatlanul eltöltött évekért pénzbeli kárpótlást soha nem kapott, egyedül élt a nyolcvanas években bekövetkezett haláláig.
Végül a négy gyilkosságot és két sikertelen támadást beismerő Kovács Pétert halálra ítélték, amit a Legfelsőbb Bíróság és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa is jóváhagyott.
Kovács Péter (középen) a Legfelsőbb Bíróság előtt. Az ítélet: bűnös. A büntetés: kötél…Magyar Nemzeti Levéltér
Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár
„A martfűi rémet”, aki tiszaföldvári volt, 1968. december 1-én akasztották kötélre.
Ha nem elrettentő brutalitás és durva obcenitás volna a „martfűi rémnek” ismert sorozatgyilkos bűncselekményeinek hátterében, akkor a tiszaföldváriak minden bizonnyal kikérnék maguknak a ma már hírhedtté vált jelzős szószerkezet használatát. Mondván, elorozták településük nevét.
Ám bölcsen, nem forszírozzák a helyesbítést…
Vége.
A történet korábbi részei:
1. rész: Kíváncsi a „martfűi rém” igaz történetére? Íme az 1. rész!
2. rész: Ha ráfüggött volna a „martfűi rém” sztorijára, itt a 2. rész!
3. rész: Kétszer is halálra ítélték az ártatlan Kirjákot – a „martfűi rém”, 3. rész
4. rész: Brutális gyilkostól rettegnek a cipőgyár női dolgozói – itt a „martfűi rém” 4. része
5. rész: A legkegyetlenebb gyilkosság is megtörtént – a „martfűi rém” 5. része
