SZILÁRD BÉLA (Mezőberény, 1884. jan. 20. - Párizs, 1926 jún. 2.)

Mint gyógyszerészinas készült fel az érettségire, és a budapesti egyetemen is gyógyszerészként szerzett oklevelet (1904) és doktorátust (1905). Sokoldalúsága már ez idő tájt megmutatkozott, mindenekelőtt a különféle sugárzások (katód, röntgen, radioaktív, fény) fizikai, kémiai és biológiai hatásairól írt cikkeiben, továbbá 1905-ben megjelent kismonográfiájában, amely Magyarországon elsőként foglalkozott nagyobb terjedelemben a radioaktivitással. Ugyancsak egyik hazai úttörője volt - Lengyel Béla mellett - az ásványvizek radioaktivitás-kutatásának; ő mérte meg először a Lukács-fürdő vizének aktivitását.

1907-ben állami ösztöndíjjal Párizsba utazott, ahol a Curie-laboratórium munkatársa volt három évig. A híres tudományos műhely légköre nagy hatást gyakorolt rá, egyszersmind megrajzolta későbbi tevékenységének, érdeklődési körének alapvonalait. A saját korában gyakran idézett kémiai és igen figyelemreméltó kolloidikai munkássága mellett ekkor kezdett sugárzásmérőkkel ("radiométerekkel") foglalkozni.

1912-ben, műszerkészítői sikerein felbuzdulva, önálló műhelyt nyitott Laboratoire de produits Radioactifs néven, és itt állította elő eszközeit.

Az I. világháború idején Spanyolországba költözött, a madridi egyetem Instituto de Radioactividad-jában kapott állást. Folytatta módszertani munkásságát, megvizsgálva a spanyol ásványokat is, ami a napilapokban szép sikert hozott számára, nem kevésbé a tudományos körökben.

A háború után visszatért Párizsba, folytatta konstruktőri és feltalálói tevékenységét. A radioaktivitás mérésére szolgáló eszközeit tovább tökéletesítette, kifejlesztve a Kelvinféle elektrométer meghatározott célokat szolgáló, specializált változatait. A dozimetria különféle eljárásaival foglalkozott, beleértve az elvi méréstechnikai kérdéseket is. Találmányai közül talán a legnevezetesebb az a módszer volt, amellyel az akkoriban divatba jött tenyésztett gyöngyöket meg tudta különböztetni az igazi gyöngyöktől.

Sz. B. tehát főként alkalmazó, hasznosító szakember volt, de sikereit aligha érhette volna el kitűnő alapfelkészültsége nélkül. Ennek bizonyítékát részint összefoglaló jellegű kémiai, radiokémiai írásaiban lelhetjük fel, részint ismeretterjesztő írásaiban, melyek a radioaktivitás nyomán kiépült tanok szinte minden zegét-zugát magukban foglalják. Még a filozófia sem maradt idegen tőle: ő fordította magyarra nagy pártfogója, Henri Poincaré Tudomány és föltevés című művét (Bp., 1908.).

Szilárd Béla egyike volt azon tudósainknak, akik hazai neveltetésüket külföldön kamatoztatták, és tudósként ott érték el kiemelkedő sikereiket. Mindössze 42 évet élt, ám ez alatt mintegy 150 publikációja jelent meg, amihez hozzá kell számítanunk a különféle országokban benyújtott nagyszámú szabadalmát. Javarészt a radioaktivitást tanulmányozta, főképp ennek mérési eljárásait, illetve kémiai vonatkozásait. A rövid életműhöz viszonyítva lenyűgöző eredményesség legfőbb elismerése 1925-re, Szilárd halálát megelőző évre esett: Franciaországban megkapta a Becsületrend Lovagja címet.

Magyarországi kapcsolatait igyekezett mindvégig megőrizni, amit főként Ilosvay Lajos professzorral folytatott levelezése bizonyít. Az időközben lazuló szálak élete legvégén ismét erősödni kezdtek, de 1926-ban a halál mindörökre elszakította őket. A battignolles-i temetőben nyugszik.

Irodalom

PALLÓ Gábor: Sz. B. fotokémiai munkái. Technikatörténeti Szemle, 1973.; Sz. B. hagyatéka a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában és az MTA Kézirattárában.

Palló Gábor