Mohandász Karamcsand Gandhi

Mohandász Karamcsand Gandhi
Született	1869. október 2. Porbandar, Brit-India
Elhunyt	1948. január 30. (78 évesen) Újdelhi, Indiai Unió
Sírhely	Raj Ghat and associated memorials
Párt	Indiai Nemzeti Kongresszus
Szülei	Karamchand Uttamchand Gandhi
Házastársa	Kasztúrbáí Gandhi
Gyermekei	Harilal Gandhi Manilal Gandhi Ramdas Gandhi Devdas Gandhi
Foglalkozás	ügyvéd, politikus, spirituális vezető
Iskolái	Alfred High School, Rajkot Inner Temple University College London
Halál oka	lövési seb
Vallás	hinduizmus
Díjak	Az év embere (1930. december)
Mohandász Karamcsand Gandhi aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Mohandász Karamcsand Gandhi témájú médiaállományokat.

Mohandász Karamcsand Gandhi, híveitől kapott tiszteletnevén Mahátma Gandhi (gudzsaráti: મોહનદાસ કરમચંદ ગાંધી; hindi: मोहनदास करमचंद गांधी; IAST: Mohanadās Karamacaṇd Gāṇdhī; IPA: ˈmoːɦənd̪aːs ˈkərəmtʃənd̪ ˈɡaːnd̪ʱi]; Porbandar, Gudzsarát állam, 1869. október 2. – Újdelhi, Delhi állam, 1948. január 30.) jogász, politikus. India politikai és spirituális vezetője, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja.

A Gandhi gudzsaráti kasztnév: banija, vagyis a legkapzsibb kereskedők kasztjába tartozott. Maga a család fűszerkereskedő volt. Későbbi nevét híveitől kapta; a Mahátma szanszkrit szó, jelentése: „nagy lélek”. Ezen a néven ismeri őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé. Nem áll vele rokonságban a későbbi indiai miniszterelnökök közül egyik Gandhi nevű sem.

Élete

Mohandász Karamcsand Gandhi 1906-ban

Gandhi a rokkán fon, 1920-as évek vége

Beszédei végén a hindu 'namaszté' köszöntéssel, összetette kezeit és enyhén meghajolt, amely azt jelenti, "az én szívem és a te szíved egy – légy üdvözölve" vagy ""Hódolatomat ajánlom neked"

Nehru és Gandhi, 1942.

Gandhi Indiában, Gudzsarát államban született, jómódú család sarjaként. Szüleivel az indiai dzsaina vallás követője volt, amely vallás egyesíti magában az ősi hindu világnézetet a későbbi buddhizmus vallásbölcseleti eredményeivel. A dzsainista háttér erősen meghatározta Gandhi későbbi tanait. Ez alapján tette meg tanai alapjául az erőszakmentességet.
Az indiai hagyományoknak megfelelően korán, tizenhárom évesen nősült (1883-ban).
1887-ben, apja halála után két évvel érettségi vizsgát tett. Családja ezután Angliába küldte továbbtanulni. Kasturbát a feleségét már 13 éves korában nőül kellett vennie. A fiatal Gandhi elutazása előtt (táplálkozási és nemi) önmegtartóztatási fogadalmat tett. Ekkor már egy fiúgyermeke volt, később még három fia született. (Négy fia megszületése után feleségével, Kasturbával fogadalmat tettek házaséletük felfüggesztéséről.) Pályakezdéskor Gandhi habozott, hogy a jogászi vagy az orvosi pályát válassza-e. Azért döntött mégis a jogászi hivatás mellett, mert dzsaina származásából adódóan nem tartotta erkölcsösnek az orvosi munkát (a boncolások miatt).

1888 és 1891 között Angliában, Londonban tanult jogot. 1891-ben letette vizsgáit és ügyvéddé avatták, hazautazott Indiába.

1893-ban egy indiai kereskedőcég felajánlotta neki, hogy mint ügyvédjét kiküldi Dél-Afrikába. Ő elfogadta az ajánlatot, hogy így egy új országot ismerhet meg és bővítheti a tapasztalatait. Itt azonban szembesült az indiaiakat sújtó diszkriminációval. Leszállították a vonatról Pietermaritzburgnál, miután nem volt hajlandó átmenni az első osztályról a harmadik osztályra, pedig az első osztályra volt érvényes jegye. A hindu kisebbség szószólója lett. Ebben az időben alakította ki filozófiai rendszerét, melyre egész pályafutása épült. Elvének lényege, hogy az igazság ereje győz, így passzív ellenállással kell elérni a kitűzött célokat.
Dél-Afrikában pár év alatt sikeres ügyvéd és kimagasló politikai személyiség lett. A szerződött munkások jogainak védelmezőjeként széles körben ismertté vált. Konferenciákon szólalt fel, memorandumokat fogalmazott a kormány minisztereinek, leveleket írt az újságoknak és petíciókat küldött szét. Két röpiratot adott ki: Felszólalás minden Dél-Afrikában élő brithez és Felszólalás az indiaiak választójogáért
Létrehozta a Passzív Ellenállás Egyesületét, és 1906 szeptemberében a johannesburgi Empire Színházban összegyűlt indiaiakat megeskette, hogy nem engedelmeskednek a megalázó törvényeknek. Más tömeggyűléseken is a kormány elleni bojkottra szólította fel az indiaiakat.
John Ruskin könyveinek hatására Johannesburg közelében egy önfenntartó mintatelepülést hozott létre Phoenix elnevezéssel, azzal a céllal, hogy a nincsteleneknek és meghurcolt embereknek átmeneti otthont nyújtson. A telepen mindenki fizikai munkát végzett és szerény vegetáriánus táplálékot fogyasztott. Egyben itt kísérletezett Tolsztoj kései elképzeléseinek megvalósításával, így a közösség később a Tolsztoj-farm nevet kapta.
1908-ban megírta Hind Szvarádzs, avagy az Indiai önkormányzat című művét, amelyben a modern civilizációról, az orvostudományról, az oktatási rendszerről, a gépekről, a vallásról és az emberekről alkotott nézeteit ismerhetjük meg.

1915-ben családjával mint ügyvéd tért vissza Indiába, de kicsit később abbahagyta az ügyvédi gyakorlatot, mert arra a meggyőződésre jutott, hogy a törvénykezés olyan módszer, amely erőszak alkalmazásával próbál igazságot tenni. A függetlenségi mozgalom élére állt, s ekkoriban kapta a Mahátma jelzőt is híveitől. Ahmedabad közelében megalapította a Szabarmati vagy másképp a Szatjágraha ásramot, melynek feladata a függetlenségi mozgalomban részt vevő aktivisták kiképzése volt. Az ásram életét a jama és nijama etikai szabályai határozták meg, melyek közül az igazságot (szatjá) és az erőszakmentességet (ahimszá) tekintették a legalapvetőbbnek.

India ebben az időben még brit koronagyarmat, Gandhi pedig Brit Birodalommal szemben a hindu nacionalizmus képviselőjeként lépett fel, és a parasztokat bátorította, hogy ne fizessék a törvénytelenül kivetett adókat. 1918-ban Csamparanban polgári engedetlenségi mozgalmat, Ahmadábádban sztrájkot szervez. Ekkor tartott először éhségsztrájkot politikai eszközként egy közügy érdekében.

Gazdasági és kulturális meggondolásokból buzdított a pamutipar hagyományának újraélesztésére. Tevékenysége hozzájárult, hogy mindenfelé elterjedt a rokka az ország tájain.

Az első világháborút követően Nagy-Britannia szövetségesnek tűnhet, Gandhi pedig India függetlenségét követelte.
1920-ban Tilak indiai politikai vezető meghalt, ettől kezdve Gandhi lett az Indiai Nemzeti Kongresszus vitathatatlan irányítója. A Kongresszus Gandhi javaslatára jóváhagyta a kormánnyal való együttműködés megtagadását, az idegen intézmények bojkottját és a teljes önkormányzat követelését. Gandhi a fejlődés gátjának az idegen (brit) uralmat tartotta. 1922-ben az egész országot polgári engedetlenségre buzdította, amiért hat év börtönbüntetésre ítélték. 1924-ben vakbélgyulladással megoperálták, majd a betegsége miatt szabadon engedték. Ezután 21 napos éhségsztrájkot tartott a hindu–muzulmán egység helyreállításáért. Miután nagy tekintélye volt, ezzel sikerült nyomást gyakorolnia a vallási vezetőkre, hogy azok egységkonferenciát hívjanak össze, amelyen megállapodtak a lelkiismereti és vallásszabadság biztosításában és egyben elítélték az erőszakot.

Ettől az időtől politikai akciói révén egyre élesebb ellentét alakult ki a brit hatóságok és az indiai függetlenség hívei közt.
1928-ban egyéves politikai szilenciumot fogadott, közben társadalomépítő konstruktív programját népszerűsítette.
1930. január 26-án a Kongresszus határozata alapján első ízben ünnepelték meg országszerte a Függetlenség napját, amely azóta is India ünnepe. Ugyanaznap mindenütt felolvasták Gandhi függetlenségi nyilatkozatát.
1930. január 30-án lapjában, a Young Indiában közzétette 11 pontos követelését. A Kongresszus és Gandhi politikai követeléseinek sztrájkhullám, fegyveres megmozdulások és parasztmozgalmak adtak nyomatékot.
Március 12-én Ahmadábádból a sómenet élén indult el, hogy tiltakozzon a britek sómonopóliuma ellen. A közel 400 kilométeres út után - miután több ezer tiltakozó csatlakozott hozzá - április 5-én érkezett meg a tengerhez, Dandiba.
Szerte Indiában egyre inkább terebélyesedtek a sztrájkmozgalmak, a tömegtüntetések. A kormány megkezdte a letartóztatásokat. Májusban Nehruval együtt Gandhit is letartóztatták. Június végére közel százezer politikai vezető volt börtönben. A Kongresszust törvényen kívül helyezték.

Lord Irwin alkirály 1931-ben szabadon engedte a Kongresszus vezetőit és Gandhit. A Gandhi–Irwin tárgyalás a Kongresszus hivatalos elismerését jelentette, de 1932-ben az új alkirály, Freeman-Thomas kemény kézzel fogott hozzá a rendcsináláshoz. Gandhit és a Kongresszus vezetőit ismét letartóztatták, a pártot illegálisnak nyilvánították.
Gandhi 1933 tavaszán felfüggesztette a már csak itt-ott felbukkanó polgári engedetlenségi mozgalmat és feloszlatta a párt szervezeteit. A politikai élet csak akkor éledt fel, amikor a brit parlament elfogadta az India kormányzásáról szóló 1935. évi törvényt, amely India új alkotmánya lett, és 1937-ben lépett hatályba. Ezekben az években Gandhi a politikától a háttérben maradt, és még 1933-ban falufejlesztési filozófiája révén létrehozta a Szevágrám ásramot Vardhá mellett (Mahárástra állam), ahol aztán ő is hosszú éveken át élt. 1939-ben megakadályozta a Kongresszuson belül a baloldal előretörését és helyreállította a párt egységét.

A második világháború idején többször hangsúlyozta, hogy csak a független, szabad India tud csatlakozni a szövetséges hatalmakhoz. A polgári engedetlenség és a passzív ellenállás a leghevesebb európai és észak-afrikai harcok idején érte el csúcspontját, ám India függetlenségét mégsem sikerült kivívniuk.

1942-ben az Össz-indiai Kongresszusi Bizottság Gandhi által megfogalmazott határozata: „Britek, távozzatok Indiából!” (British, quit India). Gandhit és a többi vezetőt letartóztatták. 1943-ban 21 napos éhségsztrájkot tartott.

1944. május 6-án Wavell alkirály kiengedte; szabadulása után azonban szembesülnie kellett azzal, hogy politikai küzdelme nem érte el a célját: a hinduk és muzulmánok kiegyezése nem jött létre, nem tudta elejét venni a véres zavargásoknak, és a volt gyarmat 1947-es függetlenné válásával két országra szakadt: Indiára és Pakisztánra.

1946-ban Gandhi Noakháliba (Bengália) ment, hogy lecsillapítsa a vallásközösségi vérengzést. A zavargásokban legjobban sújtotta területeket járta gyalog egyik faluról a másikra, hogy a békét helyreállítsa. 1947-ben Bihárban békített. Nem járult hozzá az ország felosztásához, amit így a Kongresszus nélküle fogadott el.

1948-ban éhségsztrájkkal elérte, hogy India adja át Pakisztánnak a nemzeti vagyon neki járó részét. Január 30-án, miközben arra akarta rávenni a hindu közösséget, hogy tegyen engedményeket a muzulmán kisebbségnek, Újdelhiben egy szélsőséges nacionalista, Náthúrám Vinájaka Godsze – aki a hinduk árulójának tekintette őt – lelőtte.

2007 júniusában az ENSZ közgyűlése október 2-át, Gandhi születésnapját az erőszakmentesség világnapjává nyilvánította.

Tanítása

Gandhi textilipari dolgozónőkkel Angliában, 1931.

Gandhi két unokahúga társaságában, 1947. október 6.

A "Young India' című folyóirat egy címlapja 1919-ből

Gandhi soha nem állította, hogy bármilyen új elvet vagy tant alkotott volna, csak próbálta alkalmazni „az örök igazságokat a mindennapi életünkre és gondjainkra.” De kijelentette, hogy üzenete és módszereinek lényege az egész világnak szól. Tanításai mellett gyakorlatban is példát mutatott követőinek.

Tanításaiban gyakran felcsengtek Jézus szavai: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok üldözőitekért!”

Nézete szerint a szeretet és az erőszakmentesség mindent legyőz! Az erőszakmentesség az, amikor azokat szeretjük, akik minket gyűlölnek. Ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek az nem erőszakmentesség. Az élet harcában a gyűlölet legyőzhető szeretettel, a szeretet nagyobb a gyűlöletnél.

• „Nacionalistának vallom magam, de az én nacionalizmusom olyan tágas, akár a világmindenség. Engem az egész Föld boldogulása foglalkoztat. Nem szeretném, ha az én Indiám más népek hamvain emelkedne fel. Ha kell időtlen időkig várok, de nem óhajtom véres eszközökkel keresni hazám szabadságát.” „Nincs egyéb fegyverem, egyedül csak az erőszak-nélküliség.”

Gandhi ellenzett mindenféle erőszakot, mert „ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó.” Az ember mondjon le az erőszak minden formájáról, és ragaszkodjék az igazsághoz, ne engedelmeskedjen igazságtalan törvényeknek. Az Igazság (szatja) követése nem engedi meg az erőszak alkalmazását az ellenféllel szemben. Az ellenfelet inkább türelemmel és szeretettel kell megnyernünk, mert „ami nekünk talán igazságnak tűnik, az ellenfél előtt a szenvedés vállalásával egyértelmű.”

• „Személyes hitem teljesen egyértelmű. Szándékosan semmit sem sérthetek meg, ami él, emberi lényeket végképp nem, még ha a legnagyobb rosszat teszik is nekem és az enyéimnek.”

Intette az embereket, hogy óvakodjanak attól, hogy gonoszsággal vádolják egymást.

• „Akiket rossznak tartunk, azoktól elkerülhetetlenül visszakapjuk ezt a bókot.” „A gyanú az erőszak melegágya. Az erőszakmentesség nem tehet mást, mint hogy bízik.”

Ha bizalommal és szeretettel közeledünk az emberek felé többszörösen visszakapjuk a bizalmat és a szeretetet.

• „Az ember nem más, mint saját gondolatainak terméke: azzá válik, amit gondol.”

Az emberek gyakran azzá válnak, aminek hiszik magukat. Ha egyre csak azt hajtogatjuk magunknak, hogy nem vagyunk képesek valamit megtenni, akkor valóban képtelenek lehetünk rá, és ha azt a hitet tápláljuk, hogy képesek vagyunk valamire, akkor megszerezhetjük hozzá a szükséges képességet, még ha kezdetben nem is volt meg bennünk.

Mindenkinek meg kell gondolnia, hogy a legtitkosabb gondolatai is éppúgy kihatnak másokra, mint őrá magára. Ezért kell önuralmat gyakorolnia, hogy minden rossz gondolatot kirekesszen az elméjéből és csak a nemesítő gondolatokat fogadja magába.

A második világháború végén a Japánban felrobbantott atombombák után arról beszélt, hogy az egyre nagyobb bomba nem lehet válasz semmire, hiszen az erőszak erőszakot szül.
A háborúk és viszályok ellen a legnagyobb fegyverként a böjtöt, az imát és az erőszakmentességet alkalmazta.
Mint írta, az ima mentette meg az életét. A legfájóbb tapasztalatokban volt része, amelyek átmenetileg kétségbe ejtették. Az ima segítségével kerekedett felül ezen a kétségbeesésen. Az ima, amely nem volt mindig élete része, puszta szükségszerűségből jött, amikor olyan helyzetben találta magát, amelyben nem boldogulhatott volna nélküle. Ahogy telt-múlt az idő, Istenbe vetett hite megerősödött, s az ima iránti vágya egyre ellenállhatatlanabbá vált. „Ismerje fel mindenki, hogy a napi ima milyen új színt hozhat az ember életébe!”

A böjtről azt tartotta, hogy általa megtisztul az ember lelke és gondolata és magasabb tudatállapotba kerül.

Gandhi életmódjában az „Istenhez vezető magatartás”, a személyes példaadás, az önmegtartóztatás (brahmacsarja), és a teljes megtisztulás keresése felé fordult. Mély meggyőződése volt, hogy mindenkinek egyszerű életet kellene vezetnie. Az egyszerűség képviselőjeként lemondott a nyugati ruhák viseléséről is. Arra ugyanis mint a siker és jólét szimbólumára tekintett. Márpedig az ő idejében egy átlag indiai nagy ínségben élt. Gandhi meg akarta mutatni , hogy nemcsak átérzi, hanem osztja is sorsukat, ezért ő is a legszegényebbek által viselt ruhát hordta és gyalog járt India poros útjain faluról falura. Sokszor heteken át semmit sem evett, csak citrommal ízesített vizet ivott. Beszédeket tartott és az embereken segített. Reményt és bátorságot öntött az emberekbe, hogy nemsokára egy jobb élet köszönt majd rájuk. Általában 20 percig ő maga beszélt, majd 20 percig válaszolt az emberek kérdéseire. Többek között azt tanácsolta az embereknek, hogy tisztítsák meg a testüket és ők is böjtöljenek, és akkor békét és boldogságot fognak találni ezen a földön, akármilyen szegények is legyenek. "A böjtölő lelke újjászületik" hirdette.

Származásából és erkölcsi felfogásából adódóan a vegetarianizmus mellett tett hitet. Mint mondta „egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik... Helytelen mindennapi imáinkban a könyörületes Isten áldását kérnünk, míg magunk nem gyakorlunk elemi könyörületet teremtménytársaink iránt.”

Gandhi - saját bevallása szerint - nézeteinek kialakításában éppúgy merített a Bibliából és más szent iratokból, továbbá Thoreau, Ruskin, Emerson, Mazzini, Tolsztoj műveiből, mint a hindu írásokból.
Krisztus arcképe a szobája falán függött, és a hegyi beszéd igazságainak a gyakorlatba ültetése életének fő feladata volt. Önmagát soha nem tartotta kereszténynek vagy hindunak, de hirdette, hogy ő egyszerre zsidó, muzulmán, hindu és keresztény. Hitt abban, hogy a Biblia, a Korán, a Zend-Aveszta és a Védák mind isteni inspirációra születtek. Amikor a hinduk és a muzulmánok közötti ellenségeskedés már elviselhetetlenné duzzadt, és elsöpörte a két közösség barátságát, Gandhi így nyilatkozott: „A muszlimok barátjának tartom magam. Ők az én édestestvéreim. A hibáik az én hibáim, s osztozom az örömükben és a bánatukban. Minden vétség, amelyet egy muszlim elkövet, olyannyira bánt engem, mintha egy hindu követte volna el... egész India a családom.” „Isten megtagadása az, ha valaki másokat bántalmaz, megszentségteleníti a templomokat vagy mecseteket, ha más ember vallását ócsárolja... Ahol szeretet van, ott az élet. A gyűlölet pusztulásra vezet.”

• „Isten az Igazság és a szeretet, ő az etika és az erkölcs.”

Sohasem fogjuk megismerni Istent, ha nem birkózunk meg a rosszal és nem küzdünk ellene.

• „Az emberiség szolgálatán keresztül szándékozom meglátni Istent, mert tudom, hogy Isten nem az egekben s nem is odalenn lakozik, hanem mindenkiben.”

Számára Isten a legnagyobb demokrata, mert meghagyja a szabadságunkat, hogy magunk válasszunk a rossz és jó között.
Gandhi felszólította az embereket, hogy tisztítsák meg szívüket és legyenek könyörületesek. Legyen a szívük olyan végtelen, mint a tenger. Nincs joguk rosszindulattal viseltetni senki iránt, vagy egy szót is szólni ellenük.

• Vallotta, hogy „senkinek sem sikerülhet önmaga megismerésére jutnia, ha nem szabja életét bizonyos szabályokhoz. Három ezek közül általánosan kötelező. Az első megkívánja, hogy az ember ragaszkodjék az igazsághoz... Nincs magasabb rendű vallás, mint az Igazság és az Igazságosság... A második azt kívánja, hogy az ember ne bántson meg másokat. Aki másokat megbánt, az nem alkalmas arra, hogy e világban éljen... A harmadik azt kívánja, hogy uralkodjunk a szenvedélyeinken, mivel csak az képes megismerni önmagát, aki a szenvedélyein teljesen úrrá tud lenni.”

S ez a tökéletesedés sem öncélú; Gandhi szerint az öntökéletesedés egyetlen célja, hogy az ember méltóképpen tudja teljesíteni kötelességét, azt a feladatot, ami egyedül őrá vár, amit senki más nem végezhet el helyette; s ez nem más, mint a többi ember önzetlen szolgálata. S ezt a szolgálatot nem azért kell vállalni, hogy másoknak jót tegyünk, hanem azért, mert ez a létezés törvénye... Minden önző vágy erkölcstelen, míg az a vágy, hogy magunkat jobbá tegyük azzal a céllal, hogy másoknak jót tehessünk, valóban erkölcsös. Azoknak, akik az erény útját járják, nem szabad elveszteniük bátorságukat arra a gondolatra, hogy az erény olyan ritka ezen a világon, és hogy az erkölcsös emberek a kisebbséget alkotják. Kötelességük egyszerűen azt tenni, ami helyes, a többit bízzák Istenre...”

A rossznak minden kísértését szilárdan le kell küzdenünk. Minden emberi célok legnemesebbike: Isten odaadó tisztelete. Az istentisztelet legmagasabb formája abban áll, hogy Isten művét végezzük, engedelmeskedve az erkölcsi törvénynek és érdek nélkül szolgálva az emberiséget.

• "Elvárom, hogy mindannyian a szolgálatnak szenteljék az életüket, gyakoroljanak önuralmat a lehetőségeik szerint és mondjanak le a vagyonszerzés vágyáról."

Gandhi brusztja Johannesburgban

Önmagáról úgy nyilatkozott, hogy egy szegény koldus, mégis a világ leggazdagabb emberének érzi magát, mert soha nem szenvedett hiányt sem önmagát, sem a közérdekű céljait illetően. „Isten mindig idejében és csalhatatlan biztonsággal válaszolt... A világ talán nevethet azon, hogy minden tulajdonról lemondok. Ez a vagyontalanság nekem hasznomra vált. Szeretném, ha a többi ember is hozzám hasonlóan elégedett lenne. A legnagyobb kincs az, ami a birtokomban van.”
Erkölcstelennek érezte a hivalkodó öltözéket, dús lakomákat, a paloták csillogását, amíg az indiai parasztnak nincs váltás ruhája, kétszeri étkezésre sem futja, és sárkunyhóját elmossa az eső.

„Nagyon könnyű és kényelmes életet élek. Minden rendelkezésemre áll, amire csak szükségem lehet, anélkül hogy a legkisebb gondot is kellene fordítanom bármiféle személyes vagyontárgy birtoklására. Életem a szakadatlan munka közepette is örömteli. Mivel nem gondolok a holnap gondjával, szabadnak érzem magam, mint a madár.”
Az aggodalomtól óva intett, mert az legyengíti a testet. Akinek pedig egy csekélyke hite is van Istenben, annak szégyellnie kell magát, ha bármi miatt is aggodalmaskodik.

Életében összesen mintegy hat és fél évet töltött különböző börtönökben. Az itt eltöltött idő önvizsgálatra, tanulásra és elmélkedésre késztette.

• „Mindannyiunknak meg kell vizsgálnunk bensőnket és megtisztítani a szívünket, amennyire csak lehet. Át kell gondolnunk, hogyan tehetjük magunkat jobbá.”

Az alázat embereként folytonosan elismerte tökéletlenségét. Sosem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy tévedhetetlenek vagyunk. A Természet olyannak teremtett minket, hogy ne lássuk a hátunkat, hanem ez maradjon meg a többiek kiváltságának. Ezért bölcs dolog tanulni abból, amit ők látnak.
A Mahátmá jelzőt is megtiltotta az embereknek, hogy így szólítsák őt. „Boldogan megszavaznék egy olyan törvényt, amely bűncselekménnyé nyilvánítaná, hogy bárki Mahátmának szólítson vagy megérintse a lábam.”(dicsőítésként)

• „Én csak az Igazság keresője vagyok. Hiszem, hogy a helyes úton járok és szüntelenül fáradozom, hogy megtaláljam az Igazságot. De elismerem, hogy eddig még nem találtam meg. Az Igazságot megtalálni annyit tesz, mint önmagunkat megvalósítani, rendeltetésünket betölteni, más szavakkal: tökéletessé válni... Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.”

• „Az egyetlen tekintély, akit e világon elfogadok, nem más, mint a bensőmben megszólaló »nyugodt, halk hang«. Még ha bele is kell törődnöm abba, hogy nézetemmel magamra maradok, alázattal hiszem, hogy bátran vállalom e reménytelen kisebbséget.”

Szatjágraha

A Szatjágraha a Gandhi által vezetett, erőszakmentességet valló, passzív ellenállás mozgalma volt. A szatjá igazságot jelent, a kifejezés pedig az igazsághoz való ragaszkodást, az igazság hatalmát. "Az igazság kizárja az erőszak alkalmazását, miután az ember nem képes felismerni az abszolút igazságot, ezért ahhoz sincs joga, hogy büntessen." A szatjágraha követője inkább börtönbe vonult, mint igazságtalan törvényeknek engedelmeskedjen.

A Szatjágraha követőinek a fogadalma volt, amelyet maga Gandhi is gyakorolt:

• „Erőszakmentesség (ahimsza), igazságszeretet (szatja), önmegtartóztatás (brahmacsarja), birtoklásmentesség (aparigraha), fizikai munka, a tulajdon tisztelete - a lopás tiltása (asztéja), az étvágy féken tartása, szvadésí (házilag készült termékek használata), minden vallás egyenértékű tisztelete, félelemnélküliség, az érinthetetlenség intézményétől való távolságtartás.”

Gandhi az érinthetetleneket haridzsanoknak, "Isten gyermekei"nek nevezte el és ugyanezen címmel hetilapot is indított. A vallás számára az egyenlőség, az igazság és a felebaráti szeretet gyakorlatba ültetését jelentette, a Ráma-rádzsja, vagyis az Isteni királyság megvalósítását.

Idézetek Gandhitól

Média lejátszása

Setét Jenő roma polgárjogi vezető idézi Gandhit a Roma Büszkeség Napján

• „A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.”
• „Magad legyél a változás, amit a világban látni akarsz.”
• „A gyengék nem tudnak megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága.”
• „Sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot.”
• „Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.”
• „A szemet-szemért elv vakítja meg az egész világot.”
• „Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.”
• „Kétféle hatalom létezik. Az egyik a büntetéstől való félelemmel éri el a célját, a másik szeretetteljes cselekedetekkel. A szereteten alapuló hatalom százszorta hatékonyabb és maradandóbb.”
• „Élj úgy, mintha holnap meghalnál, de tanulj úgy, mintha örökké élhetnél.”
• További idézetek Gandhitól

Természetgyógyászati tanácsai

Kasztúrbáí a férje lábát mossa, 1935 körül

A huszadik század elején az Indian Opinion című lapban gudzsaráti nyelven látott napvilágot természetgyógyászati cikk-sorozata, amely 1921-ben angol nyelven is megjelent A Guide to Health (Egészségre Vezérlő Kalauz) címen. Indián kívül - még Gandhi életében - ez az egyik legolvasottabb könyve lett.

Gandhit fiatalabb korában vonzotta az orvostudomány, de a származásából adódó dzsaina nézetek mellett azért is döntött végül a jogászi pálya mellett, mert úgy gondolta, hogy nem tisztességes foglalkozás az orvosé. A nyugati orvostudománnyal az igazi természetes orvoslást állítja szembe: minden betegségnek ugyanaz az eredete, hogy nem követjük az egészség természeti törvényeit.

Egészségprogramjának részeként a hivatalos (nyugati) gyógyszerközpontú orvostudománnyal szemben az ősi indiai ájurvédikus hagyományokon alapuló természetgyógyászatot képviselte és hirdette miután tanulmányai és személyes tapasztalatai során meggyőződött a természetes életmód értékeiről és hatásosságáról.
A gyógyszerek helyettesítéseként Gandhi módszerében a böjt és a helyes étrendbeállítás állt a középpontban.

"Ahogy életem mind egyszerűbbé vált, egyre jobban idegenkedtem az orvosságoktól... Bár életem folyamán kétszer is megesett, hogy súlyos betegség vett elő, azt tartom, hogy az embernek nemigen van szüksége gyógyszerekre. Ezer eset közül kilencszázkilencvenkilencben a beteg meggyógyítható jól szabályozott diéta, agyag- és vízkúra és hasonló eljárások segítségével. Aki minden bajával orvoshoz szalad és mindenféle gyógyszert fogyaszt az ahelyett hogy testének urává válnék, a szolgája lesz, nincs többé önmagán hatalma. Nehogy az olvasó félretolja ezeket a megjegyzéseket, mondván hogy hiszen betegágyamban írtam le... Én magam vagyok e bajok oka... inkább hálát adtam Istennek a leckéért, és sikerrel álltam ellen a kísértésnek, hogy mindenféle orvosságokkal tömjem magam... Aki drogoktól és gyógyszerektől várja gyógyulását, olyan bolond az, mint aki takarítás helyett eltakarással próbálja meg elfedni a háza belsejében összegyűlt szemetet."

Gandhi külsőleg törékeny kinézetű ember volt. A látszat azonban csalt, tele volt energiával. Miközben egy több hetes böjtölése alatt ő és követői -akik megpróbálták utánozni - pár hét alatt több száz kilométert tettek meg gyalog, a vele tartók közül többen összeestek a kimerültségtől az út szélén és csak ökrös szekéren tudták folytatni az utat. "Az új generáció gyenge és nagyon elkényeztetett." - jegyezte meg.
Gandhi a gyaloglás lelkes híve volt, mindig kereste a gyaloglás lehetőségeit, bárhol lakott is. A gyaloglás ajánlásakor arra hivatkozik, hogy "a mi szádhuink és fakírjaink is végiggyalogolják az országot."

A gyaloglás a test minden részét megmozgatja és friss keringésre készteti a vért, ha gyorsan megyünk, friss levegőt lélegzünk be. Ki kell mennünk a földekre és az erdőkbe, hogy belekóstoljunk a természetbe. A természet szépségének szemlélete örömben is részesít minket. Végezzünk légzésgyakorlatokat a friss levegőn és a lakásunkban is gondoskodjunk a gyakori szellőztetésről, nyitott ablaknál való alvásról.

A tevékenységet, a test edzését igen fontosként tárgyalja. "Bármilyen munkája legyen is az embernek, mindig kell időt szakítania a testgyakorlásra, miként az étkezésre is szakítunk időt." Gondolatmenetében a paraszti munkát, az (indiai) paraszt természetes életét és tevékenységét tartotta az eszményi tevékenységnek. Minél jobban eltérünk ettől az állapottól, annál inkább kárát vallja egészségünk.

A táplálkozásában Gandhi nemcsak vallási és erkölcsi, de egészségügyi szempontból is elutasította a húsevést. A vastagbélben rothadással bomlik, ez állandó önmérgezésforrás a szervezetben és számos betegség kiváltója. "Az emberi felépítés gondos vizsgálata azt bizonyítja, hogy a hús nem természetes táplálék... és a Természet az embert növényevőnek szánta." A vegetárius étrendet illetően első alapfeltétele, hogy a gyümölcsétrend a legjobb étrend, a gyümölcsök az ember fennmaradásához szükséges összes elemet tartalmazzák. Második alaptétele: "Nem szükséges megfőzni ételünket. Ami nyersen nem ehető, azt nem szánta a Természet tápláléknak." " "Sok drága időt vesztegetünk főzésre. Ha nyers étrenden tudnánk élni, sok időt, energiát és pénzt spórolhatnánk meg, amit hasznosabb célra fordíthatnánk. Továbbmenve "a gyümölcsétkezés után a növényi étrend a legjobb. Ez gyümölcsön, zöldségen kívül főzelék- és gabonafélékből, valamint tejből áll."

Elítélte az Indiában szokásos erős fűszerezést és az erős sózást is.

A mértékletesség mellett az alapos rágást hangsúlyozza. Eszerint az ételt teljesen folyékony péppé kell rágnunk, amíg csak az ízét érezni lehet. "Annak, akinek kellemetlen szagú a széklete, meg kell értenie, hogy egészségtelen ételt evett, és nem rágta meg jól... Sok zavarnak az a gyökere, hogy gyomrunkat latrinává változtatjuk és magunkkal cipeljük ezt a latrinát. Ha józanul meggondoljuk a dolgot, megvetést fogunk érezni magunkkal szemben. Mi haspókok módjára oda szoktattuk az ínyünket, hogy mindig természetellenes ízek után vágyódjék." "

Még fiatalon Gandhi napjában többször evett, majd később áttért a napi kétszeri könnyű étkezésre. Úgy vélte, hogy az emberek a nyugati világban túl sok táplálékot vesznek magukhoz.

"A betegség nem más, mint a Természet figyelmeztetése, hogy szemét halmozódott fel a test valamely részében, és a bölcsesség azt tanácsolja, tegyük lehetővé, hogy a Természet kitakarítsa ezt a piszkot. Ne fedjük el gyógyszerekkel. Aki gyógyszert vesz be, megnehezíti a Természet munkáját. A Természet munkáját úgy segíthetjük, ha bizonyos elemi alapelveket ismerünk, például böjtölünk, hogy a szemét ne szaporodjék, és szabad levegőn testgyakorlatokat végzünk, hogy a szemét egy része izzadás útján távozzon. A legfontosabb pedig az, hogy elménket szigorú felügyelet alatt tartsuk."

Az ember rabsága vagy szabadsága értelmének állapotától függ. Ebből következik, hogy rajtunk múlik, egészségesek vagyunk-e vagy betegek.

Gandhi szólt még a dohányzás ártalmáról; a vízkúrák, a hideg vizes pakolás és az agyagborítás hasznáról, az önmegtartóztatásról, a test és lélek egymásra hatásáról, a pszichoszomatikáról. A test és lélek között nagyon szoros kapcsolat van, ha bármelyikkel baj van, a másik is megszenvedi. "Akinek jelleme nem tiszta, az nem tarthatja magát igazán egészségesnek. A beteg lelket magában foglaló test is beteg." És fordítva is igaz: egy beteg testnek beteg gondolatai vannak.

Az egészség természetes szabályainak betartása megszabadít minket a betegségektől. "A gyógyítás egyetlen természetes rendszere az, hogy az egészség alapvető törvényeinek megőrzésével a betegség gyökerét szaggassuk ki."

Az egészség és a gyógyulás lényegének tartja, hogy hit által lelkierőnk legyen, és a Gondviselésbe vetett bizalom töltsön el bennünket.

A tisztaság, a test megtisztítása és tisztán tartása a salakanyagoktól, mérgektől, mindenféle tisztátalanságtól. A testünk és lelkünk tisztán tartása isteni törvény is: a test Isten és a lélek temploma, tisztán kell megőriznünk. Elsődleges a negatív, gyűlölködő, rosszindulatú gondolatoktól, érzésektől, méregtől, szorongástól való megszabadulás.

• "A világ egész más képet ölt magára, ha a férfiak és nők szigorú önfegyelemmel megváltoztatják az életüket."

Kapcsolódó cikkek

• Szolgálat (vallás)

További információk

• Balázs Ferenc: Gandhi (Erdélyi Helikon, 1932)
• Gandhi biszexuális volt?, kulturpart.hu
• Thrill of the chaste: The truth about Gandhi's sex life, independent.co.uk
• A Different Gandhi, nybooks.com