|
|
 |
 Delicatessen
Pick Szeged
Alig ismert üzletemberek közbeiktatásával cserélt gazdát két nehézsúlyú
multimilliárdos között tavaly a patinás húsipari cég. Azt jogerős bírósági döntés
bizonyítja, hogy a két közvetítő összejátszott, de vajon volt-e kapcsolat a lánc végein
álló milliárdosok között? A manager magazin úgy tudja, volt.
Amikor az Arago fő tulajdonosa, Leisztinger Tamás 2005 tavaszán lakásán felkereste Csányi Sándort, már hónapok óta görcsben állt a gyomra, ha egyik érdekeltségére, a Pickre gondolt. A patinás vállalat, a világon talán legismertebb magyar brand számos problémával küzdött: az előző évet 6,5 milliárd forintos veszteséggel zárta, a 2005-re betervezett 3,5 milliárdos hiány fele pedig már az első negyedévben összejött. És ez még csak egyike volt a nyomasztó gondoknak. „Leisztinger még hónapokig tudta volna finanszírozni a történetet, de mivel a Pick miatt rosszul aludt, egyszerűen nem akarta tovább csinálni, ki akart szállni” – mesélte egy, az ügyletet közelről figyelő forrásunk, aki szerint az üzletembert az borította ki teljesen, hogy „a húsipar korábban 200 év alatt nem változott annyit, mint a Leisztinger megjelenését követő három évben”. (Az Arago és Leisztinger Tamás megjelenéséről, tevékenységéről a Pickben lásd Pénz és hús című írásunkat.) A médiában sokszor „gonosz felvásárlóként” bemutatott üzletember nem kívánt a világhírű magyar márka „gyilkosa” lenni, ezért 2005 év elején leült, és kisakkozta: milyen opciói vannak arra, hogy megszabaduljon a cégtől, miközben annak hosszú távú túlélését is biztosítja. Külföldi befektetőnek – többek között a nemzetközi élelmiszerláncoknál szerzett rossz tapasztalatai miatt – nem akarta értékesíteni, a magyar piacon pedig igen kevés vállalkozó jött szóba, akinek megfelelő tőkeereje és szakértelme is van az ekkor már csak a prémiumtermékek gyártásával foglalkozó Pick sikeres menedzseléséhez. Ezért kopogtatott be egy tavaszi napon az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának otthonába.
Csányiról akkor már mindenki tudta a piacon, hogy egységes, európai szinten is versenyképes élelmiszeripari vertikumban gondolkodik, és a Délhús tulajdonosaként – részben a Pick farvizén evezve – az elmúlt években számos külföldi sikert is elért. Széles magánportfólióval rendelkezett, amelynek egyre több elemével „kijött a napfényre”, azaz nyíltan vállalta, hogy érdekkörébe tartozik. A szerzemények között volt a villányi pincészet, a hazai tejipar egyharmada, a Dalmand Rt. és a Picknél is valamivel nagyobb forgalmú húsipari cég, a Délhús. A tavaszi „nagy” találkozón született meg az egyezség: a Pick Csányié lesz. Értesüléseink szerint ekkor csak egyetlen nyitott kérdés maradt: hogyan bonyolódjon le a tranzakció?
HÚSBAVÁGÓ Arra közvetlen bizonyítékok nincsenek, hogy a két milliárdos pontosan megegyezett volna abban a tranzakciósorozatban, amely az elkövetkezendő pár hónapban a befektetők, a közvélemény és a hatóságok szeme láttára zajlott (a kronológiát lásd Részvény-keringő című írásunkban), az viszont tény, hogy e találkozó után a Pick környékén mindenki mozgásba lendült, és mint akik felsőbb utasításra cselekszenek, napról napra tették a dolgukat.
A két üzletemberhez közel álló forrásaink állítják: a teljesen tiszta megoldásra azért nem volt mód, mert Leisztinger gyorsan akart szabadulni a Picktől. A nyilvános ajánlattétel időigényes, nem is beszélve a két cég mérete miatt feltétlenül szükséges versenyhivatali engedélyezési eljárásról, ami miatt Leisztinger Tamásnak további hosszú hónapokig kellett volna a Pickben „ülnie”. Ezt pedig mindenképpen szerette volna elkerülni, és az irányítást azonnal átadni a Délhús csapatának.
A Gazdasági Versenyhivatal egyébként a vitatott tranzakciósorozat után megvizsgálta a felvásárlást, és nem talált benne kivetnivalót. A hatóság a Bonitás 2002 Kft. – Csányi Sándor élelmiszeripari érdekeltségei – és a Pick- csoport együttes részesedését vizsgálta. Szigorúan járt el, mert nem csupán a teljes húspiac, de az egyes húsfeldolgozási termékek piacán is vizsgálódott. Bodócsi András versenytanácstag elmondta, hogy a két csoport együttes részesedése a legtöbb termékcsoport esetében nem lépte túl az egyfajta határnak tekintett 20 százalékot. Szalámi esetében ugyan nagyobb a Pick részesedése, de azt a Délhús nem gyártott, így ez a részarány nem változott. Két olyan termékcsoport volt, a vörösáru és a szalonnák, ahol külön-külön is tíz százalékosnál nagyobb szereplők voltak, együttes részesedésük pedig a vörösáru esetén átlépte a 30, sőt a szalonnák esetében a 40 százalékot, de a sok további húsipari szereplő miatt a hivatal ezt sem találta aggályosnak.
MAGÁNYOS ELKÖVETőK Nézzük tehát, hogy hogyan is zajlott pontosan a tranzakció! Hogyan viselkedtek a „sakkfigurák”, és min „buktak le”, milyen pontokon sikerült a pénzügyi felügyeletnek megtámadnia az ügyletet?
2005. március 16-án, a Leisztinger–Csányi csúcstalálkozó után nem sokkal az akkor 95 százalékos részesedéssel bíró Arago 31,2 százaléknyi részvényt eladott a Csányi érdekeltségébe tartozó Délhús Rt.-nek, majd nem sokkal később két magánszemélynek – Brazsák Józsefnek és Csarodai Jánosnak – is értékesített 31,9-31,9 százaléknyi részvényt. Az ügylet összértéke 2,15 milliárd forint volt, Brazsák névértéken 1,042 milliárd forintért, Csarodai 1046 forintos részvényenkénti áron, összesen 1,107 milliárd forintért vásárolt. Az így kialakított tulajdonosi struktúrának az volt a „varázsa”, hogy a Délhús, Csarodai és Brazsák egyaránt a cég egyharmada alatti részesedéssel bírtak, így semelyik befektetőre nem vonatkozott a 33 százalékos befolyás átlépésénél kötelező nyilvános ajánlattételi szabály. Ezzel a megoldással a Délhús tehát szinte azonnal átvehette a kontrollt a Pick felett, nem kellett hosszú hónapokat azzal elvesztegetnie, hogy a versenyhivatali és a felügyeleti eljárás jóváhagyja a többségi tulajdonát, illetve a vételi ajánlatot. A Délhús így „ráért” csak júniusban vételi ajánlatot tenni a Pick valamennyi részvényére, a felvásárlás szeptemberre zárult le, akkora a cég – és így közvetve Csányi – 98 százalékos részesedést szerzett a Pickben, amelyet azóta 100 százalékra növelt.
Az ügylet kiötlői számára két súlyos kockázatot hordozott. Az egyik az volt, hogy a két magánszemély, akiket egyfajta „bizalmi kézként” közbeiktattak, önállósítja magát, és nem garantálja, hogy a Délhús érdekei érvényesüljenek a Picknél a köztes időszakban. A másik veszély pedig, hogy a hatóságok, főképpen a pénzügyi felügyelet, nem nézik majd jó szemmel a nyilvános ajánlattétel kikerülését, és keményebb eszközökhöz folyamodnak. Az első veszély nem volt reális, a két közbeiktatott magánszemélyt gondosan választották ki, a másikat pedig részben sikerült kivédeni: a felügyelet végül csak a két magánszemély összejátszását bizonyította, azzal nem foglalkozott, hogy a bizalmi kezeket ki mozgatta, mennyiben volt közük az ügyletsorozat két végén lévő üzletemberekhez.
SZALÁMI-TAKTIKA Tény, hogy Csányi Sándor mindkét üzletembert ismerte. Csarodai Jánossal a 80-as évek közepén ismerkedtek meg Ausztráliában, amikor a bankár – még hitelbankosként – üzleti úton ott járt. Kapcsolatuk a 90-es években mélyült el, amikor a rendszerváltás után Csarodai az ausztrál követség kereskedelmi főtanácsosa lett. Ezt a pozíciót 1997-ig töltötte be, majd az ausztrál QBE biztosító képviselőjeként az Atlasz Biztosító Rt. megvásárlását irányította. Nevét fellelhetjük 1995 és 1999 között a Törökugrató Vállalkozási Kft. felügyelőbizottságában, amelyben Csányi is szerepel, feleségével együtt. Később – mint azt a HVG május elején írta – az OTP-vezér javaslatára bekerült a Mol igazgatótanácsába, és Csányi magánalapítványának kuratóriumi tagja is. A bankárhoz közel álló forrásaink szerint egyébként Csarodai részben igazat mondott, amikor a sajtónak a később vitatott ügylet kapcsán azt nyilatkozta, hogy őt magát is érdekelte a Pick mint befektetési lehetőség, ausztrál megbízók számára ugyanis valóban komolyan tanulmányozta a vállalatot a kilencvenes évek második felében. Brazsák Józsefről úgy tudjuk, hogy Csányi szívesen fogadta az üzletben, mert szakember: élelmiszeripari mérnök, vezető beosztásban dolgozik egy holland cég magyarországi leányvállalatánál.
A felügyeleti vizsgálat végén a hatóság nem fogadta el ezt a mesterségesen kialakított tulajdonosi struktúrát, Csarodainak és Brazsáknak is 50-50 millió forintos büntetést kellett fizetni. A határozatot a Fővárosi Bíróság is helybenhagyta, és kimondta: a részvényeket el kell adniuk, hivatalosan hat napon belül kellett elidegeníteni a részvényeiket, de már nem volt náluk. Időközben a Délhús felvásárolta a azokat.
A felügyeleti és a bírósági indoklásból kiviláglik, a magánszemélyek túlságosan nem is igyekeztek adni arra a látszatra, hogy egymástól független vásárlókként mutatkozzanak. Pontosan ugyanakkora részesedést vettek, a tranzakció lebonyolításához egymást követő ügyfélszámlaszámmal nyitottak bankszámlát, és mint az osztrák érdekeltségű magyarországi hitelintézet munkatársának vallomásából kiderült, a bank is egy tárgyalóban fogadta, együtt kezelte a klienseket. Bár Csarodai és Brazsák pénzügyi befektetőnek minősítették magukat, a milliárdos vételár ellenére nem alkalmaztak ügyvédet, brókercéget a tranzakció során, nem is világították át a céget. Különösen pikáns volt az 1,107 illetve az 1,042 milliárd forintos vételár finanszírozása: mindketten ugyanazt, a hitelnyújtással amúgy alaptevékenységként nem foglalkozó külföldi céget találták meg hitelezőnek.
Értesüléseink szerint ez a 202 ezer euró törzstőkéjű, spanyol bejegyzésű cég egy panamai székhellyel bejegyzett részvénytársaság tulajdonában van. Tény, hogy a cég kölcsönnyújtással nem foglalkozik, de ehhez a két tranzakcióhoz engedélyt kért és kapott a Spanyol Nemzeti Banktól. Hogy a két magánszemélynek nyújtott 4,4-4,4 millió euró kölcsön Csányi Sándor pénze volt-e vagy pedig azé a Svájcban élő, alapvetően ingatlanokkal foglalkozó üzletemberé, akié a 17,5 millió amerikai dollár törzstőkéjű panamai társaság, arról nincsenek információink. Feltételezhető mindenesetre, hogy a svájci üzletember is Csányi ismeretségéhez tartozik.
Az ügyletet azért így, nem pedig bankhitelből finanszírozták, mert – ahogy egy forrásunk fogalmazott, utalva a kezdeti szórt tulajdonosi Pick-struktúrára – „egy alma megvásárlásához szívesen folyósít kölcsönt egy bank, de az alma egyharmad szeletének megvételéhez senki nem ad pénzt.”
A PSZÁF-vizsgálat ugyan napvilágra hozta a nyilvánvaló összejátszást, de nem bizonyította, hogy a Délhúsnak illetve Csányi Sándornak köze van a strómanokhoz. A felügyelet a manager magazin kérésére nem kommentálta a vizsgálat eredményét, így a következő kérdésre sem válaszolt: miért nem firtatták, hogy Csarodai és Brazsák kinek az irányítására cselekedett.
Ha bizonyítják, hogy a Délhús törvénysértéssel szerezte többségi tulajdonrészét, akkor az azóta bekövetkezett kiszorítás előtt még tulajdonnal bíró néhány kisbefektetőt kártérítés illetheti. Az mindenesetre különösen bántja a kisbefektetőket – tudta meg egyiküktől a manager magazin –, hogy a Délhússal elvileg nem összejátszó magánszemély, az ismerői által „igazi ravasz rókának”, „rendkívül felkészült üzletembernek” leírt Csarodai János decemberben bekerült a Pick Szeged igazgatóságába, pedig ekkor már a Délhús volt az egyedüli érdemi részvényes. Kovács László, a Pick Szeged és egyben a Délhús Rt. elnök-vezérigazgatója Csarodai igazgatósági tagságáról azt mondta: „Csarodai úr nemzetközi téren is tapasztalt és elismert üzletember, segíteni tudja a céget terveink megvalósításában. Kereskedelmi kapcsolatrendszere révén közreműködik a cégcsoport nemzetközi terjeszkedésében.”
A tőkepiaci kommentárok között megengedőbb véleménnyel is találkoztunk, eszerint „bár természetesen a strómanok alkalmazása nem szép dolog, az előre megfontolt törvénysértés pedig nem is kérdéses, ami miatt meg is kell bírságolni a szabályok ellen vétőket, de a bírság mértéke indokolatlanul magas”. Az e véleményt vallók szerint a tőkepiac biztonsága nem sérült, a társadalmi veszélyesség foka alacsony volt. A magánszemélyek közbeiktatásával nem károsodott senki, inkább csak technikai okból, a tulajdonos irányítási kompetenciához kellett ez a lépés, „spóroltak öt hónapot”. A PSZÁF szerintük túlzott, ahogyan akkor is igen furcsán lépett, amikor az Aragót és a Délhúst azért bírságolta meg 30-30 millió forintra, mert az Arago a Pick Szeged 2005. április 11-i közgyűlésén nem szavazott, átengedve ezzel az akkor még csak harmadrészben tulajdonos Délhúsnak a többségi döntést. „Alighanem jogtörténeti premier, hogy egy részvényest azért büntessenek, mert egy közgyűlésen nem vett részt” – kommentálta a döntést egy tőkepiaci szakember. Az Arago beperelte a felügyeletet, a jogerős ítélet a felügyeletnek adott igazat. A manager magazin információi szerint a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete után az ügylet minden szereplője él a további jogorvoslat lehetőségével. Csarodai és Brazsák már be is nyújtotta a felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bírósághoz, a Délhús és az Arago pedig a rendelkezésre álló határidőn belül, információink szerint július közepéig ugyanezt megteszi.
„Nem volt egy szépségdíjas megoldás” – ismerték el a manager magazin számára a két üzletember környezetében, de hozzátették, hogy a cég érdekében szükség volt rá. Szerintük ugyanis tartalmi érdekek nem sérültek: a vállalat megmenekült a csődtől, a vagyont nem kellett elkótyavetyélni, mindenki megkapta a pénzét, míg ha tovább várnak, a helyzet csak romlik.
A történet végén tehát a Pick Szeged Rt. immár Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának magánérdekeltsége, hiszen az általa közvetetten birtokolt Délhús Rt. száz százalékos részesedésre tett szert a szegedi cégben. A legtovább kitartó kisebb részvényeseket végül a tőkepiacon gyakran alkalmazott kiszorítási eljárással „tolták ki” tulajdonosi pozíciójukból. A Pick mindenesetre egy kézben van, stratégia kilátásai jobbak, mint egy évvel korábban.
Vajda Éva – Brückner Gergely
Pénz és hús
A keménységéről és gyors észjárásáról ismert Leisztinger Tamás információink szerint 1999-ben kezdte el felvásárolni a Pick-részvényeket a tőzsdén, de szerepvállalása csak 2001-re vált nyilvánossá. A tőzsdén szórt tulajdonosi struktúrával rendelkező társaságokat előszeretettel felvásároló Arago csoport először a Pick harmadát vásárolta meg 2001-ben, és mivel egyéb meghatározó tulajdonos nem volt, így maradéktalanul érvényesíthette akaratát, majd elkezdte tovább növelni részesedését, 2002 októberében már 90 százalék fölé jutott. 1999-ben – a felvásárlási akció kezdetén – a cég még nagyon vonzó célpontnak tűnt: Leisztinger úgy látta, hogy remek üzlet lehet a mintegy hatmilliárdos EBITDA-jú társaság felvásárlása. Úgy kalkulált, hogy a cég értéke 42 milliárd forint körül van, de mintegy feleekkora összegért fel lehet vásárolni. 2001-re azonban a környezet radikálisan megváltozott, éppen ekkor kezdődött ugyanis a hazai – és részben a nemzetközi – húsipar „tíz csapása”. Minden hónapra jutott egy katasztrofális hír, a helyzet pedig 2005-re egyre súlyosabb lett. Nézzük, mivel nem számolt Leisztinger:
Iparági környezet: Világszerte megcsappant a bizalom a húsipari termékek iránt, sertéseket érintő száj- és körömfájás, illetve a kergemarhakór miatt romlott a vöröshúsok nemzetközi elfogadottsága.
Gazdálkodási környezet: Az euró elkezdett gyengülni, ami csökkentette a forintban kifejezett exportár-bevételt. Folyamatosan apadtak a termékek fedezetei.
Szabályozás: Megváltoztak a korábbi exporttámogatások, az agrárminisztérium korántsem állt a helyzet magaslatán, itthon egyre erősebbek lettek a nagy bevásárlóláncok, ugyanakkor a legfőbb alapanyag, vagyis a sertéshús ára emelkedett. „Európa legdrágább sertése volt az input, és Európa legkeményebb vevői álltak az output oldalon, akik akkor is számláztak a beszállítónak, ha az levegőt vett” – emlékszik egy érintett.
Menedzsmentgondok: Az Arago a menedzsment szemében klasszikus ellenséges felvásárló volt, azaz nemcsak tulajdonszerzéséről nem egyeztetett a regnáló Pick-menedzsmenttel, de hamarosan élesen egymásnak is feszült a tulajdonos pénzügyi szemlélete és a Pick vezetőinek, Bihari Vilmosnak és társainak szakmai érvei. A pénzügyi hatékonyság egyébként is az a pont volt, ami körül az indulatok összecsaptak: a KGST összeomlását és a tőzsdei bevezetést sikeresen levezénylő régi menedzsment nem értette a „korszerű gondolkodást, míg Leisztingerék azt nem értették meg, hogy Bihari Vilmosék szenvedélyesen szerették a húsgyártást”. Csak két történet a kétfajta szemlélet érzékeltetésére: A „pénzügyérek” nagy megrökönyödésére Bihari némi gondolkodás után mindössze két embert tudott megnevezni a közel négyezer dolgozóból, amikor az új tulajdonos a hatékonyság növelése érdekében létszámleépítést kívánt végrehajtani. A „húsosok” pedig azon szörnyülködtek, hogy Leisztinger embere a téliszalámi érlelési idejének lerövidítését kérte megtakarításra hivatkozva, márpedig ez a termék – amelyet télen három hónapon keresztül, tartósítószer nélkül érlelnek – főleg Bihariék szakmai elkötelezettségének köszönhette a túlélését a szovjet piacok összeomlása utáni csaknem lehetetlen helyzetben.
2001-re tehát nyilvánvalóvá vált, hogy intézkedni kell. Az Arago korábban hatalmas tartalékokat látott a hatékonyságjavításokban, ám annyit nem, mint amennyivel romlott a Pick Szeged gazdálkodási környezete. Mivel számításaik szerint a vágás, a darabolás nagy veszteséget termelt, hamarosan olyan koncepciót dolgoztak ki, amely szerint a Pick Szegedből prémiumtermékekre szakosodott cég lesz, és pénzügyi befektetőtől szokatlanul aktív módon látott a feladathoz, elsősorban az Arago által delegált elnök, Kovács Tamás. (Ő korábban a TVK-t is egykoron irányító Croesus alap egyik vezetője volt.) Először is kivezették a cég részvényeit a tőzsdéről, majd egy sor radikális intézkedést hoztak:
- Leépítések: Bezárták a hizlaldákat és az üzemek egy részét (Cegléd, Ringa). A tevékenységek megszüntetése, a sok elbocsátás valósággal sokkolta a munkatársakat.
- Osztalékkivétel: Az Aragó-sok – miután úgy látták, hogy nem feltétlenül tudják rövid távon a Picket jól eladni szakmai vevőnek – az általuk fizetett, piaci becslések szerint 19-20 milliárd forintos vételár nagy részét kivették a cégből. A 2001-es és a 2002-es üzleti év után összesen 17 milliárd forintot fizettettek ki osztalékként főleg a korábbi évek nyereségeiből felduzzasztott eredmény-tartalék terhére, ami pedig még sebezhetőbbé tette a csoportot. Az Aragóhoz közeli forrásaink szerint mindez nem igaz, a tőkekivonás normál üzleti döntés volt, kisebb cégben gondolkoztak, amelyhez nem kellett annyi működő tőke, a Picknek pedig soha nem voltak likviditási problémái, csak jövedelmezőségi gondjai adódtak.
- Cégeladások: 2004 végén ezért az utolsó két, még eladható leánycégtől, a budapesti Herztől és a Szegedi Paprikától is megvált a Pick, és a befolyó vételárat adósságai csökkentésére fordította, miközben az eladással önmagának teremtett szalámigyártó konkurenciát.
Az Arago vezetői ekkorra már egyáltalán nem szerették ezt a befektetésüket, az állandó rossz hírek, a súlyos pénzügyi veszteség frusztrálta őket, a bankok drágán hiteleztek. Leisztinger eddigre már régen belátta, hogy szüksége lenne olyan szakemberre, aki ért a szalámigyártás fortélyaihoz. Ezért kereste meg a Debrecen Hús tulajdonosát, Román Gyulát, akinek forrásaink szerint „élete álma volt a Pick”, és már évek óta ismerték egymást, miután a vállalkozó maga jelentkezett be Leisztingerhez az Arago tőzsdei nyomulásának kezdetekor, hogy bemutatkozzon. A 2004 őszére létrejött deal lényege a Leisztingert ismerők szerint az volt, hogy Román Gyula 25 százalékos tulajdonrészért cserébe adja a szakértelmét, és ne hagyja, hogy „széthordják a gyárat”. „Kvázi vagyonkezelői szerződést kötöttek. Egyébként Román Gyula elvileg fizetett a részesedéséért, de a szerződés csak 33 százalékig engedte volna tulajdonossá válni, és Leisztingernek volt opciója, hogy kivásárolja őt, nem pedig fordítva, mint ami a piacon terjedt” – mesélte az ügyletet közelről ismerő forrásunk.
Román Gyula azonban „lélektani” szempontból későn érkezett, Leisztinger Tamás „cérnája” ugyanis ekkorra kis híján elszakadt. „Az objektív külső körülményeken túl az akasztotta ki teljesen, hogy éveken keresztül hetente kapta a telefonokat a vezetéstől a rossz hírekkel. Olykor olyan tragikus hívást száj- és körömfájásról vagy egyébről, ami egyet jelentett a totális csőddel.” Így úgy érezte, nem maradt más választása, mint Csányival üzletet kötni.
Csányi tervei
Piaci vélemények szerint az OTP Bankban és a Molban betöltött pozíciójából és felhalmozott magánvagyonából fakadóan Csányi Sándor gyakorlatilag korlátlan forrással rendelkezik, vidéki (jászsági) kötődése, a mezőgazdaság-élelmiszeripar iránti szeretete illetve a jövőbeni üzleti potenciál miatt szívesen invesztál a cégekbe, bár egyes becslések szerint az egész élelmiszeripari portfóliója egyelőre falja a pénzt, közöttük is talán a Pick a legnagyobb mértékben. „Azt persze nem engedi a hiúsága, hogy valamit ne nyereségesen csináljon, ezért a Pick is rögtön nyereséget mutat ki, de egy hatalmas belső beszerzéssel rendelkező csoportnál könnyű bármit pluszban vagy mínuszban kihozni” – mondja forrásunk. Szegedi forrásaink szerint egyébként Csányi Sándor úgy kéthavonta felbukkan a cégnél, többször megnézte a gyártást, sőt, a Pick Szeged által támogatott, immár kupagyőztes férfi kézilabdacsapat mérkőzését is meglátogatta.
Tennivaló persze a jelenlegi húsipari érdekeltségeknél is bőven van. 2004-ben – a már-már csődközeli állapot által fojtogatva – a Pick-vezetés a mínuszos tevékenységeket át- vagy kiszervezte, sőt olykor megszüntette, létszámot is racionalizált, amivel végleg letisztult a cégprofil. A Délhús belépése után, 2005-ben Kovács Károly termelési igazgató elmondása alapján „elkezdtünk egy olyan együttműködést, amelyben a termelésben és értékesítésben rejlő szinergiákat a lehető leggyorsabban áttekintettük, és lépéseket tettünk ezek kiaknázására. Az alapanyagok döntő többsége a Délhústól érkezik, ahol a sertések darabolása, csomagolása is történik, ennek kedvező hatása van az eredményre.” Tény, hogy a két vállalatnak immár közös vezetése van a stratégiai pontokon, azonos az első számú vezető, a kereskedelmi és marketingigazgató, az export terület irányítója, a húskereskedelmi vezető és a gazdasági igazgató. A beszerzésnél nemcsak a fő alapanyag, a sertéshús beszerzésénél van szinergia, hanem a termeléshez kötődő egyéb segéd- és adalékanyagoknál, fűszereknél, csomagolóanyagoknál. Az együttműködés során a két vállalat 2006-ban már közös tendereket ír ki, fejleszti a logisztikai rendszert.
Ahogyan az Arago szalámigyártásra szakosodott céget álmodott meg, úgy a Délhús elképzelésében a Pick Szeged egy nagyon komoly élelmiszeripari integráció szerves része, amely az élőállat-vágást is a lehető leghatékonyabban kívánja megoldani. Ezért a Délhús Rt. pécsi üzemében megszűnt a sertésvágás, ott húscentrumot (darabolás és csontozás) alakítottak ki, Szegeden viszont a 2004. végi szüneteltetés után újra elindult 2006 januárjában. Az derült ugyanis ki, hogy a 650 ezer db/év kapacitású és jelenleg száz százalékon futó szegedi vágóüzem kapacitása nagyobb, jobbak a fajlagos mutatók, azaz a bér- és energiaköltség. A törekvés az, hogy a belső láncolatból származó sertések számát tovább növelje a csoport, aminek a biztonság, a minőség szempontjából is van jelentősége, valamint védelmet adhat egyes piaci anomáliák ellen (például ha nem tervezhető dolog, esetleg egy sertéspestis-járvány nyomán az árak az EU-ban drasztikusan elmozdulnak).
„Az idei év a termelési kooperációk éve lesz – mondja Kovács Károly – a sertésvágás átszervezése után, a termelési szűk keresztmetszetek megvizsgálása és feloldása a feladat, hol melyik termékcsalád előállítására optimálisak a feltételek.” Ennek jegyében a sonkagyártás már átkerült Bajára, Szegedre jöttek viszont a bacon-félék. Kovács László vezérigazgató azt is elmondta, hogy Szegeden a hagyományos penészes szárazáruk gyártását erősítik, míg a Délhús most épülő új alsómocsoládi üzemében a penészmentes termékek hatékony gyártása a cél. Következő lépés a szeletelés, csomagolás áttekintése, a Pick rendezi a technológiai vonalakat. A cég számára fontos a belföldi piac, ahol az idén 5 százalék körüli növekedést remél, de nagyon fókuszál a Délhússal közös exportértékesítésre, ahol két számjegyű növekedést tervez. A fő piac a német, ahol szeptembertől médiakampány indul a márkanév megerősítése érdekében. Az egyik versenytárs szerint a Pick „német nyomulása nehéz helyzetbe hozza a versenytársakat, mert jelenleg, bizonyára a kampány jegyében rendkívül kedvező árakon is vállal szállítást a Pick Németországban.”
A Csányi Sándor nevével fémjelzett Pick Szeged nagyban gondolkodik, a hosszabb távú építkező stratégia szerint a Délhús és a Pick együttesen nemcsak Magyarországon, de Európában is meghatározó húsipari cég lehet. Kovács László szerint „a Pick márka a korábbi időszak hányattatásai ellenére megőrizte patináját, a legismertebb magyar márkanév maradt bel- és külföldön egyaránt.”
A beszerzési és értékesítési szinergiákat ráadásul nemcsak a húsipari érdekeltségek keresik, de Csányi Sándor többi élelmiszeripari társaságai is. A Pannon-Food elnevezésű csoport nagyrészt lefedi a Csányi-féle élelmiszeripari érdekeltségeket, a társvállalatok a vezérigazgatók aktív kommunikációja révén szorosan együttműködnek egymással. Ez az együttműködés azért korlátozott erejű, mert a nagy kereskedelmi láncoknál nem ugyanaz a személy szerzi be a hús-, mint a tejipari termékeket, vagy éppen a borokat. Ami pedig a főtulajdonost illeti, úgy tudjuk, hogy a jövőben nem magyarországi befektetéseket keres.
Részvény-keringő
1992. június: 2,27 milliárd forintos alaptőkével megalakul a Pick Szeged Rt.
1992. decemberig: Tulajdonossá válnak az alkalmazottak, egyes önkormányzatok, a hitelező bankok, illetve 1200 forintos forgalomba hozatal után hazai és külföldi intézmények, magyar magánszemélyek, egykori kárpótlásijegy-tulajdonosok.
1992. december 21.: Tőzsdéreviszik a Picket.
1994–1997: Sikeres tőkeemelések, előbb 6200, majd 13 000 forintos áron, 1997-ben a Pick részvény 18 005 forinton eléri árfolyamcsúcsát.
1998–1999: Kisebb tőkeemelések az osztalékot részvényben felvenni szándékozóknak.
2001: Az Arago csoport válik a cég meghatározó tulajdonosává.
2001: Az Arago 6900 forintos áron tőkét emel.
2001. október–december: Arago-ajánlatok, előbb 3770 forinton (a felügyelet nem fogadja el), majd 4270 forinton.
2002. november 7.: Újabb Arago-ajánlat (5265 forinton a tőzsdén keresztül) után az Arago 90 százalékos részesedés fölé jut, majd kivezetik a Pick-részvényeket a BÉT-ről, záróár: 4605 forint.
2003: Az Arago részvényenként 4840 forintos osztalékot „vesz ki” a Pickből.
2004. augusztus 24.: Az Arago megkezdi az exitet, 25,75 százalékot elad a Román Gyula érdekeltségébe tartozó R-KO-N Kft.-nek.
2005. március 16.: Az Arago visszaveszi az R-KO-N-nek eladott pakettet, ugyanakkor 31,2 százalékot elad a Délhús Rt.-nek.
2005. április 11.: Az Arago Brazsák József és Csarodai János magánszemélyeknek 31,9-31,9 százaléknyi részvényt ad el.
2005. június 8.: A Délhús Rt. 1046 forintos áron vételi ajánlatot tesz a Pick valamennyi részvényére.
2005. július 4.: A felügyelet megbünteti az összehangolt módon befolyást szerző magánszemélyeket, Csarodai Jánost és Brazsák Józsefet, ugyanakkor a Délhús ajánlatát szabályosnak ítéli.
2005. szeptember 9.: Lezárul a Délhús ajánlata, amelynek révén a Délhús, közvetve pedig Csányi Sándor 98 százalékos, azóta 100 százalékosra növelt befolyást szerez a Pick Szeged Rt.-ben.
2006. február 1.: A Pick Rt. zártkörű részvénytársasággá alakul.
2006. május: A Pick Zrt. alaptőkéje a Délhús tőkeemelése után 4 milliárd forintra nő, ugyanakkor saját tőkéje 7,6 milliárd forintról 5,6 milliárd forintra csökken, mert 2 milliárd forint saját tőkével kiválik a cégből a Ceglédi IH Kft., amely a bezárt ceglédi telephely eszközeit birtokolja.
|
|
