Magyar Iszlám Közösség

Második kiadás: 2003. A jogutód Magyar Iszlám Közösség kiadásában
Szerkesztő: Bolek Zoltán

Felelős kiadó: Durich Huszein Hilmi.
PALLAS IROD. ÉS NYOMDAI RT, Budapest, Y., Honvéd-u. 10.
Felelős: Tiringer Bároly igazgató.) - Távbeszélő: 20-5-67, 20-5-68, 20-5-69.
A második kiadást végzi, minden jogot fenntartva a Magyar Iszlám Közösség, mint a Gül Babáról elnevezett Magyar Autonóm Mohamedán Egyházközség egyetlen hivatalos jogutódja és örököse. Minden jogsértést e könyvvel kapcsolatban bírósági eljárást von maga után!
Magyar Iszlám Közösség, Budapest, XIII. ker. Róbert Károly krt. 104.
www.magyariszlam.hu

Sok víz lefolyt azóta a Dunán, mióta e könyv megjelent. Az idők változtak, közben volt a II. Világháború, nyilas rémuralom, kommunista diktatúra gyilkosságokkal, vallásüldözéssel, egy dicső 56-os forradalom és egy rendszer változás, s most minden vallást szabadon gyakorolhatunk, van demokratikus parlamentünk és a jövő nemzedéke félelem nélkül nőhet fel Hazánkban!
Elődeink közül sokan fegyverrel a kézben harcoltak szabadságunkért 56-ban.
Miközben e sorokat írom, 2003 október 23.-a van, s ezért van némi pátosz soraim között.
E könyv megírása és mostani kiadása között eltelt pár évtized, így ennek olvasása is egyféle történelmi szemléletet és bizonyos kritikát igényel. Ezzel természetesen nem célom megsérteni a volt budai főmufti és követői emlékét! Az idegen szavak és nevek kiejtése bosnyák és török dialektusban íródott, tekintettel arra, hogy a néhai (Isten adjon Neki jutalmat) budai főmufti bosnyák származású volt, s törökül igen jól beszélt.
Sajnálatos módon eljött 2001 szeptember 11.-e is, a szörnyűséges terrortámadásaival. E könyv rávilágít az Iszlám békés, eredendően toleráns arcára, melyet gonosz erők, bizonyos politikai kríziseket, vélt, vagy valós sérelmeket ártatlan emberek lemészárlásával igyekeznek megtorolni!
Isten elszámol mindenkivel
Fogadják e könyvet sok szeretettel és békés szívvel, mivel célja az egymás megismerése és a párbeszéd.

Előszó.
Ez a szerény kis könyvecském az Iszlám vallás kialakulásának és történetének compendium-szerű ismertetését kívánja nyújtani a keresztény magyar közönség számára. Vegyék olyan jóindulattal a kezükbe, mint amilyen szeretettel azt én írtam. Az egy igaz Istenben való hit magasztos ereje egyesítsen minden muszlimot és keresztényt megértésben, egyn2ás iránt érzett megbecsülésben, tiszteletben és szeretetben. Ez a Korán rendelése, ez Krisztus parancsa. A keresztet épp úgy, miként a félholdat, Isten fénylő napsugara ragyogja be, a harangok érces zúgása ép oly fenséges, Lélekbeható, mint a müezzinnek a karcsú minárékről messze hangzó, imára hívó éneke.
A kereszt és félhold: jelképek, a harangzúgás és adzán (müezzin hívása): lélekhívogató muzsika. Ezek nem lehetnek válaszfalak azok között, akik hiszik, szeretik, és buzgó lélekkel imádják az Istent, akik ápolják szívükben a legnagyobb, mindent átfogó, örök értékű isteni adományt: a hitet és a Koránnal, vagy Bibliával kezükben az igazságnak életre vezető útját járva, követik a legfőbb parancsot: az egymás iránti felebaráti szeretetet.

Bevezetés.
A jóságos Isten ezt a világot, amelyben élünk, megteremtette, de annak vége is lesz és újra meg fog semmisülni. De az Isten egy más világot is teremtett, melybe halálunk után jutunk el. Ez a világ örökéletű, melynek neve Ákhiret. Mi ezen a világon születtünk, élünk és meghalunk és halálunk után az Akhiretbe, a másvilágra jutunk. Minden, ami a világunkban található, az Isten által teremtetett, épp úgy az állatok, mint az emberek is. Az ember sokban hasonlít az állathoz. Táplálkoznia, aludnia, ruházkodnia kell. Minden ember arra törekszik, hogy az élet fenntartásához szükségeseket megszerezze bárhonnan is, de abban különbözik az állattól, hogy meg tudja különböztetni a tulajdont, és a személyére nézve ártalmas dolgoktól óvakodik. De az emberek ingerlékenyek és gyakran harcra kelnek egymással, sőt embertársukat meg is ölik. Ezért szükséges, hogy az emberek között rend teremtessék és megvonassanak azok a határok, amelyek minden egyén cselekvési szabadságát szabályozzák. Az embert meg kell ismertetni azzal, hogy mi a jó és mi a rossz. Erre a mi örökké ingadozó és átmenetnek alávetett világunkban a megélhetés szempontjából feltétlenül szükség van. Ennél még sokkal fontosabb, hogy lelkünk kiegyensúlyozott és nyugodt legyen és áhítozzék az "Akhiret" után, mely sohasem fog elmúlni. Mit kell tehát minden embernek tudnia a jóról és rosszról, és mit kell cselekednie, hogy ezen és a más világon boldog lehessem Ezt önmagától, annak ellenére, hogy eszes lény, sohasem fogja megtudni. De a mindenható Isten jóságos és kegyelmes és igen jól tudja, 'hogy mire van minden teremtménynek szüksége, és küldöttjei útján kinyilatkoztatta a világnak mindazt, ami az Ő akarata, és ami a világ üdvösségéhez vezet. Az Isten parancsainak és kinyilatkoztatásainak összessége az, ami által mindkét világon üdvünket elnyerhetjük, képezik a "Dín"-t, azaz a vallást. De csak az igazi hit útján érhetjük el üdvünket ezen és a másvilágon. Az igaz vallást "Dínu-l-haqq" vagy "Iszlám"-nak nevezzük. Ezzel a névvel nevezzük meg azt a vallást, melyet az Isten utolsó küldötte: "Mohammed - Szalláláhu alejhi ve szellem -" hirdetett.
A mondottakból kitűnik, hagy a vallás az emberiségnek a legfőbb szükséglete és mar az emberiség fennállása óta mindenkor találkozhatunk nyomaival. "Ádám alejhisszalám" atyánknak az Isten teremtése után megparancsolta a vallás alaptételeit, mert arra utasítatta, hogy hinni és dolgozni kell. Megparancsolta az első embernek az Isten, hogy a vallás ezen alapfogalmait utódaival megtartassa, és ez által megadta az első vallásoktatást. Az idők folyamán észlelhettük, hogy mindenkor, amikor az emberek vallási érzésükben ingadozni kezdtek, az Isten mindenkor elküldte küldötteit, hogy az embereket a vallásra oktassák, és a helyes útra visszatereljék. Az Istennek a parancsai a világ fennállása óta alapjukban véve ugyanazok maradtak és az embernek üdvözülésben és mindkét világon bekövetkező igazságban való hite változatlanul fennmaradt, amit az Istenben és túlvilágban való hit és az Isten ítélőszékétől való félelem, a tiszta szív és alázatosság és lelki béke megismerésével érhetnek el. Az Isten parancsai ez irányban mindenkor változatlanok maradtak, azért bátran állíthatjuk hogy a "Dín" az Isten kinyilatkoztatása mindenkor egy és ugyanaz. De változásnak voltak alávetve a vallás és az erkölcsök megnyilvánulásai. Változtak az emberi törvények, társadalmi szakások és életformák, melyek az embernek egymáshoz való viszonyát és társadalmi életét szabályozzák: Ezt nevezzük "Sería" vallásnak. "Sería" alatt azokat az isteni parancsokat értjük, melyek az emberek egymáshoz való viszonyára vonatkoznak, vagyis: az Isten iránt és az egymás közötti kötelességükre.
Tehát miért változik a "Sería"? Tudjuk, hogy az ember születésekor nem olyan erős és nagy, mint később. A gyermekekből ifjak, aztán aggok lesznek. Már a gyermeknek sem, szabad az akaratát korlátok nélkül szabadon bocsátani és nevelni kell őt munkára. Már a gyermek lelkébe bele kell nevelni azt az érzést, hogy másnak kárt ne okozzon, és ne támadjon másra illetlenül. A gyermeket oktatnunk kell arra, hogy alázkodjon meg és tisztelje szüleit és oktatóit. Amint az egyes embernek gyermekkora, serdűlt kora és érett kora van, úgy az emberiségnek is ugyanilyen fejlődési korszakai észlelhetők. Az ősember nem volt olyan ügyes, értelmes, fejlett és eszes, mint a mai kor embere. Hogy fejlődhessék, az Isten olyan törvényeket szabott az embereknek, amelyek minden kornak a "Seriá"-jában vannak lefektetve. Az emberiség fejlődésében a "Sería" is fejlődött és mindenkor olyanná vált, amilyen az emberiség boldogulása szempontjából szükséges. Minél inkább fejlődtek az emberek értelmileg, ugyanabban a mértékben fejlődtek az Istentől kinyilatkoztatott vallási törvények is. Amikor az emberiség az idők teljébe lépett, az Isten elküldte hozzánk "Mohammedet alejhi szelam", aki az Ő utolsó küldöttje, és akivel olyan törvényt nyilatkoztatott ki, mely ma minden nemzetnek és az egész jövendő emberiségnek törvényül szolgálhat. Ezért a mi Prófétánk által hirdetett "Sería" magában foglalja az összes törvényeket, és a mi Prófétánk valamennyi prófétának művét megkoronázta. Újabb "Sería" vagy újabb Próféta a világ végéig már nem jövendöl.

"Pejgamberek" (A Próféták).
Az Isten minden törvényét, amint már az előbb mondottuk, küldöttjei útján nyilatkoztatta ki az embereknek. Az Istennek választottjai: akikkel a "Dín"-t az emberekkel közölt, "Pejgambereknek", "Embija", "Ruszul", "Nebijj Reszul"-nek nevezzük. Mindem próféta korának a legfennköltebb és legképzettebb embere volt. Minden próféta aranyszívű és gyémánt tiszta lelkű, tökéletes ember volt. Egy prófétától sem származhatott semmi rossz, de főleg semmi a hittel és igazsággal ellenkező. Minden próféta népének jótevője volt és csodáival, irgalmával, gyógyította az emberek testi és lelki bajait. A próféta soha nem kereste az emberek elismerését, vagy háláját és munkájáért az emberektől nem várt semmit. A próféták a világ legtiszteletreméltóbb egyénei "szalavatulláhi ve szalamuhu alá nebijjina ve alejhim edzsmein". A próféták száma igen nagy és pontosan meg nem állapítható, mégis biztonsággal mondhatjuk a százezret.
Magyarázat: A próféták néhány kiváló írástudók szerint 3 csoportba, oszthatók. Az első az úgynevezett "ulul ázám". Ezek közé tartozik a mi prófétánk: Mohammed alejhi szalam, Nuch (Noe), Ibrahim (Ábrahám), Muszá (Mózes) és Isza (Jézus) "szálá vátul láhi ve szálámuhú alejhim". A másik csoportba tartoznak, akiknek a "Melek", "Dzebrail" (Angyalok) üzenetet hoztak, vagy akik az előző Serián változtattak, ezeket "Ruszul" (Ruszuloknak) hívják és a "Hadisz" szavai szerint számuk 313. A harmadik csoportba azok a próféták tartoznak, akikkel az Isten kinyilatkoztatását nem az angyalok közölték, de azt megálmodták. Az "Ilhámok", vagyis az álomlátó próféták, vagy olyanak, akik a Seriát változatlanul magyarázták, és akiknek a neve "Nebijj Embiják" megkülönböztetésül fentebbiektől, akiket "Ruszul Embijáknak" hívunk. A Korán 25 prófétát nevezett meg. Ezek
Ádem (Ádám) alej hisszálám.
Az első próféta Ádám. Ő az első ember. Ő előtte a földön csak állatok és lelkek éltek, akiket "Dzsinn"-nek neveztek és az utolsó időben "Melek" (az angyalok) egy része.
Magyarázat: Szellemek azok a lények, akiket szemünk nem lát, kezünk nem érezhet, mert olyanok, mint a levegő és testetlenek: Ilyen lények: ami lelkünk, a "Mellek", "Dzsinnek", stb.
Ádámot a jóságos Isten a földből teremtette. Már teremtésekor felruházta mind azzal a tudással, amelyre a föld és a világi életben szüksége volt. Tudásával még azokat az angyalokat is felülmúlta, akik akkor a földet benépesítették. Ezért az Isten ezeket az angyalokat alája rendelte és megparancsolta, hagy őt tiszteljék és engedelmeskedjenek neki. Ezek kezdettől fogva teljesítették is Isten parancsát. Csak egy angyal "Sejtán" (Sátán) gőgből ellenszegült Isten parancsának. Vakságában és gőgjében elragadtatta magát azzal, hogy a mindenható "Allah"-hal szembeszálljon. Ezért elveszítette isten kegyelmét, aki elűzte a színe előtti angyalok sorából és Isten átkát vonta magára.
Magyarázat: Amikor az Isten fentebb említett angyalok előtt kinyilvánítatta szándékát, hogy az embert meg fogja teremteni és átadja neki a föld fölötti hatalmat, ezen igen elcsodálkozának, mert ők tudták és előre látták, hogy az embernek számos testi szükséglete lesz és rossz tulajdonságok fognak lakozni benne. Tudták, hogy minden ember azon lesz, hogy az életszükségleteit megszerezze, és a vágyait kielégítse és ezért többi embertársával harcba fog keveredni. Tudták, hogy ember és ember között civakodásra és küzdelemre kerül a sor, és hogy az emberek más gonoszságokat is fognak elkövetni. Amikor ezt előre látták, arról elmélkedtek, hogy miért is adta az Isten a föld fölötti uralmat az embernek, mert mikor ők uralkodtak és ők voltak a föld urai, ott csak jóság és megelégedettség uralkodott. Azért azt gondolták, hogy bölcsebb dolog volna, ha továbbra is ők uralkodnának e földön. De ebben tévedtek, mert a föld fölötti uralomra legalkalmasabbak azok, akiknek tudása a legtökéletesebb. Az Isten, amikor Ádámot megteremtette, és tudással ajándékozta meg, az angyalokhoz kérdéseket intézett, amelyekre azok választ adni képtelenek voltak. Ádám viszont minden kérdésre megfelelt, miután Ádám nagyobb tudást tanúsított, mint az angyalok, Isten megparancsolta, hagy alávessék magukat neki. Az angyalok valamennyien alá is vetették magukat a parancsnak, csak Sátán ellenkezett Isten parancsával, mert nézete szerint ő, aki a tűz szülötte, azé a tűzé, mely éltet és melegít, nagyobb, mint Ádám, aki földhöz van kötve. "Miért rendeljem alá magamat Ádámnak, mikor származásom és lényem közelebb áll Istenhez, mint az Övé" Ezért az ellenkezésért kiesett Isten kegyéből és az Úr örök időkre elátkozta. Ezért Sátán gyűlölettel telt el Ádámmal és leszármazottjaival szemben és megfogadta, hagy minden eszközt fel fog használni arra, hogy őt és utódait a jótól eltérítse, és bűnre csábítsa.
Oktatás: 1. Az ember azért él a földön, hagy Isten kegyelméből uralkodjék felette, ezért kötelessége, hagy ékesítse magát mindazokkal a szép épületes tulajdonságokkal, amelyek Istentől megvannak, és pedig tudással, ismeretekkel, tisztasággal, hűséggel, jószívűséggel, irgalommal, jósággal, adakozó készséggel, gyengék támogatásával, stb.
2. A bölcsesség a legnagyobb kincs, mely az ember legnagyobb ékessége és dicsősége. Az igazságos és a legbölcsebb mindenkor az élen áll, és a többi embert vezeti. Ezért minden embernek kötelessége, hogy tudását bővítse, és azon legyen, hogy minél inkább közelítse meg az Isten végtelen bölcsességét.
3. A tudást megbecsülni és a tudásokat tisztelni kell. Az angyaloknak, akik sohasem követhetnek el bűnt, meg kell hajolniuk az ember előtt, mert bár nem bűnöktől mentes, mégis tudásával felettük áll. Ezt maga az Isten nyilatkoztatta ki előttük.
4. A gőg és az irigység megvetendő és csúf tulajdonságok, amelyek az embernek szégyenére válnak, és csak bajba keverhetik annál inkább, mert általuk elveszíti a mindenható Isten kegyelmét. Arra a sorsra jut általuk az ember, mint Sátán. Azért minden erőnkkel azon kell lennünk, ahogy ezen bűnös hajlamok lelkünktől távol maradjanak, de ha már hatalmukba kerítettek volna bennünket, ki kell őket irtanunk. Senki se dicsőítse önmagát, és mindenki minden erejével művelje a jót.
5. Az embert nem szabad megítélni külseje és modora, de tudása és cselekedetei után igen! Isten előtt az embernek nem fog használni magas rangú születése, ha tudatlan és nem cselekszi a jót. Sátánon sem segített, hogy az eleme a tűz, amely perzsel, és magasba lobog, mert ennek dacára megaláztatott.
6. Az Isten elleni lázadás következménye, hogy a teremtmény ezáltal magára vonja haragját és elveszti kegyét. Ezért mindenben vessük alá magunkat Isten akaratának és kövessük minden parancsát Jaj annak, aki az Isten kegyelméből kiesik, és ki magára vonja Isten haragját. Az ilyen ember mindenkor vesztét készíti elő és bűnhődni fog minden bizonnyal, ha nem ezen, akkor a másvilágon.
7. Sátán az ember ellensége. Ő sugalmazza nekünk a rosszat és eltérít bennünket a jótól. Azért legyünk résen és ne hallgassunk incselkedéseire. A rossz: a tisztátlan gondolatok azok a fegyverek, amelyekkel a Sátán bennünket a jó útról eltéríteni iparkodik, ezek azok az incselkedések, melyekkel bennünket engedetlenségre, rosszra és gyalázatos cselekedetekre téríteni akar.
8. Ádám ősatya és Éva ősanya.
A mindenható Isten Ádámnak Évában társat és segítőt teremtett. Tőlük származik az emberiség, ezért tiszteljük Ádámban és Évában az emberiség őseit.
Ádám és Éva hosszú életűek voltak és még életükben utódaik hatalmasan elszaporodtak.
Sit és Idrisz.
Ádám próféta még életében utódjait kioktatta, mi a kötelességük Isten, önmagukkal és embertársaikkal szemben. Oktatta őket, mi a jó és rossz és a jó útra vezette utódait. Ádám próféta halála után ugyanezt folytatta legidősebb fia, "Sit alejhisszalam". Ezért az Isten őt is prófétává tette és 50 táblás törvényt íratott vele, mely törvényben Istennek a vallásról szóló kinyilatkoztatásai taglaltatnak. Amikor a későbbi időikben az emberiség kételkedni kezdett, Isten elküldte "Idrisz alejhisszalam"-ot. További 90 törvénnyel visszavezette az emberiséget az eretnekségből az igaz útra.

Núh (Noé).
Noé próféta idejében az emberek annyira elszaporodtak, hogy városokat kezdtek építeni, és különböző ipart űztek, azonban az emberek jólétükben az igaz útról, az Isten félelmétől eltértek. Bűneik Isten ellen annyira elszaporodtak, hogy feledésbe ment az előző kor prófétái által íródott isteni törvény.
Magyarázat: Az Isten Noénak azt parancsolta, hogy az embereket visszatérítse a vallásos útra, hagy újra felélessze bennük az Isten iránti félelmet. Noé iparkodott az embereket a bálványimádástól és más gonosz cselekedetektől eltéríteni. Hosszú éveken át fáradozott ezen és minden erejét annak szentelte, hagy Isten parancsának eleget tegyen. De az emberek nem hallgattak rá, és nem követték tanítását. Ezért kigúnyolták, üldözték, sőt kezet emeltek szentséges személye ellen.
Amikor Noé látta, hogy minden igyekezete hiábavaló, panaszával a mindenható Istenhez fordult. Így imádkozott: Uram és Istenem, intő szavam az emberek között eredménytelenül elhangzott, minél inkább buzdítom őket a jóra, annál jobban megrögződnek a rosszban. Uram, pusztítsd el e nemzedéket e földről, hogy legalább az utóbbi nemzedék kövesse az igaz utat, mert ha ezek tovább maradnak, minden utódjuk még fokozottabban halad majd a bűn útján. Jobb az emberiségnek, hagy ne létezzék, minthogy úgy éljen tovább, mint most él! Az Isten meghallgatta Noé kérését, megnyitotta az ég csatornáit, amelyek elöntötték a földet és Noé kisszámú igaz társainak kivételével, minden élőlényt a vízözönbe fullasztotta. Noé és hívei egy bárkában, melyet Isten parancsa szerint épített, megmenekültek a végveszedelemtől. Ezt a vízözönt, amely hivatott volt az emberiség elpusztítására és elsöprésére a föld színéről, "Túfáni Nuh"-nek nevezzük.

Húd és Szalih-alejhi masszalam.
Így érte el Isten büntetése az emberiséget és feltehető volt, hagy a jövőben jobb útra fog térni. De sajnos, az újra elszaporodott emberiség semmivel sem volt jobb a Noé-korabeli embereknél és mindenben azokba a bűnökbe estek, mint elődjeik. Az istentelenség, az erkölcstelenség és gonoszság, az Isten elleni lázadás újra felütötte fejét és az emberiség újra letért az üdvözülésnek és boldogulásnak útjáról. Ezért Isten igazságos haragja súlyos csapásokkal sújtotta az emberiséget, így "DAD" nemzetsége, az arabok ősei, akik a mai "Sze Huda", "Szemud" és "Hedzsu" fellázadtak Szalih és Hud ellen és büntetésül az Isten szélviharral pusztította el őket. Szemud vidék lakói nem hallgattak "Szálih" próféta intő szavára és csodálatos megzavarodással bűnhődtek. Ezek az emberek óriási erejűek, nagyképzettségűek voltak, különösen az építkezés terén. Egy sziklába építettek maguknak lakást (barlangokat) és sziklába vájt házakban laktak. De ők sem menekültek Isten haragja elől. Ahová zarándokaink vándorolnak, a Soma és Emedin között láthatjuk elpusztult sziklaépítményeiket. Ezt a vidéket "Medajni Szalih"-nak hívják. Isten haragja őket is eltüntettette a föld színéről. Az Isten büntetése sokféle és szörnyű. Büntetései az éhínség, szárazság, a vizek és források elapadása, a mindent leperzselő napsugár, a gondok és a bánat, a félelem és irtózat, a kétségbeesés, reménytelenség stb. Azért óvakodjunk és éberek legyünk, hogy Isten irgalmát el ne veszítsük és senkit a jó útról el ne térítsünk, mert jaj annak a népnek és nemzetnek, aki Vele ellenkezik és magára vonva Isten haragját, a jóságnak viruló vetését a gonoszok korhadt fájával együtt a tűz martalékává teszi és legbűnösebbek azok a vezetők, akik népükre visszahívják a mindenható Isten büntetését, mert semmibe véve parancsait, a jó útról eltérítik. Erre gondoljon mindenki, mielőtt cselekszik.

Ibrahim (Ábrahám) Alejhisz szalam.
Volt egy nép, amelyet Kaldeusok-nak neveztek, amely Babilon városában a Furát folyó mellett lakott, mely hatalmas és művelt volt. Kereskedelme és forgalma nagy fejlettségnek örvendett. Királyok uralkodtak felette, akiket "Nemrudok"-nak neveztek. A bálványimádás elharapódzott közöttük és csillagjósok voltak, rossz tulajdonságok fertőzték meg őket. Az igaz vallást nem követték. A mindenható Isten "Ibrahim" (Ábrahám) Alejhiszszálám" prófétát küldte hozzájuk, hogy őket a jó útra vezesse. A próféta mindent elkövetett, hogy az eltévelyedetteket a jó útra visszatérítse és tévelygéseik elhagyására késztesse. Ők vitába bocsátkoztak Ábrahám prófétával és a vallás tételeit elvakultságukban igaztalansággal iparkodtak bizonyítani. Ábrahám prófétát tűzhalálra ítélték. Egy tűzhányó hegynek lángjai közé taszították, de Isten megmentette prófétáját a lánghaláltól. Ábrahám látva, hogy minden fáradozása hiábavaló, elvándorolt erről a vidékről és "Sám"-ban telepedett le:
Oktatás: Ábrahám (alejhiszszalam), amikor még gyermek volt, belátta, hogy a pogányok csillagimádása téves és serdült korában meggyőződött arról, hogy a csillagok járása az emberre semmi hatalmat nem gyakorolhat. Apja kép-, és kegy tárgykereskedő volt. Észlelte, hogy a vevők a képek és kegytárgyak előtt imádkoznak. Amikor egyszer atyja áruinak eladását reá bízta, így kiáltott fel: "Azt akarjátok megvásárolni, ami nektek semmit nem adhat, semmit nem árthat" Amikor egyszer egy nagy tömeget látott, amely a csillagokat imádta, felkiáltott: "A csillagok felett látom az Istent" És amikor látta, hogy a csillagok elhalványulnak. és később eltűnnek, felkiáltott: "Ez a csillag nem lehet Isten, mert kialszik. Isten 'csak olyan lény lehet, aki és ami örök és állandó és aki el nem múlik soha " Ugyanezt állapította meg később a holdról, a napról és a többi égitestekről és szívében megerősödött az a meggyőződés, hagy ezek az égitestek nem lehetnek az Isten és azokat nem is lehet, nem is szabad imádni. Az égitestek szemlélése megérlelte benne azt a hitet, hogy ahhoz forduljon, aki az égitesteket és földet megteremtette és általuk jutott el az igaz és egyedüli Isten ismeretéhez. Ábrahám meggyőződött arról, hogy hivatása a nemzetét ezekből a tévedésekből kiemelni és az egy igaz Isten megismeréséhez vezetni. Kétségbe ejtette nemzete elvakultsága, olyannyira, hogy elment a templomokba és a bálványokat ledöntötte. Amikor a nép felzúdult, Ábrahám így szólt hozzájuk: "Ledöntöttem a bálványokat, de nézzétek, mi történt erre. Ha ezek a bálványok azzal a hatalommal rendelkeznének, amelyet ti nekik tulajdoníttok, forduljatok hozzájuk és kérdezzétek meg őket, hagy mivel büntetnek meg engem: A nép látva tehetetlenségüket, azt kérdezték tőle: "Hát miből tudod te azt, hogy ezek a bálványok hallgatnak?" "Abból, - válaszolta Ábrahám - hagy az igaz Isten azt, aki öt követi, azt jutalmazza és aki ellene vét, azt lesújtja. De milyen Isten az, aki semmit nem adhat, és büntetni senkit sem tud. Hát észszerű az, hogy ilyen élettelen tárgyakat imádjátok?" A népnek az volt a határozata, hogy Ábrahámot kiutasítja az országból. De később megváltoztatták szándékukat és tűzhalálra ítélték és ekkor az Isten élő bizonyítékát adta prófétája igazságosságának. Ábrahám nem csak próféta, de népeinek oktatója is volt. Őróla feljegyezte a hagyomány, hogy a tisztaságnak volt az első apostola, aki arra tanította népét, hogy szakállát és körmét nyírja, fejét borotválja, stb. Az Isten iránti szeretetét azzal bizonyította, hogy még egyszülött fiát is kész volt feláldozni. (Erről később fogunk beszélni.) Minden egyes cselekedetével tanújelét adta annak, hogy olyan ember, aki Istennek igaz hódolója, kész mindent az Isten dicsőségére felállazni és Isten parancsainak teljesítésében mindent eltűrni. Ábrahám prófétát a "Halilullah", Isten barátja és "Ebul Embija", a próféták útja elnevezéssel tisztelték meg. Ő a mí Mohemmedünk alejhisz szalam mellett, Istennél az első és a legtiszteltebb próféta.

"Lut" (Lot) Alejhisz szalam:
Ábrahám idejében Sodoma és Gomara városok épültek. Ott az erkölcstelenség a legnagyobb fokra hágott, úgy, hogy még állatokkal is fajtalankadtak. Isten Ábrahám próféta sógorát, "Lut" prófétát küldte el hozzájuk, hogy a bűn fertőjéből kiemelje őket és figyelmeztesse őket, hagy bűnhődésüket, ha meg nem térnek, el fogják szenvedni. A próféta intő szava meddő maradt és az Isten kőesőt bocsátott rájuk. Városaik elpusztultak és a Holt tenger keletkezett felettük. Lot alejhisz szalam még idejekorán elmenekült a végveszély elől, mert erre Isten figyelmeztette. Példáját látjuk ebben annak, hogy az Isten mennyire bünteti az erkölcstelenséget, de még akkor is, ha ilyen borzasztó büntetésekkel nem is sújtja mindig az emberiséget, tartózkodjunk a paráználkodástól, mert a túlvilágon ezért a bűnért sokkal borzasztóbb és örökkévaló a bűnhődés.

"Iszhah" (Izsák) Alejhisz szalam és "Iszmail".
Ábrahám halála után, mint próféta fia, "Izsák" próféta, a Sára szülöttje követte őt Kánánban. A másodszülöttje "Hadzere" (Hágár) rabnő fia ellenben prófétai küldetését Mekkában teljesítette, mert oda költözött. Ő általa építette Ábrahám próféta a "Mekkai Kábá"-t.
Magyarárat: Amikor Ábrahám megöregedett és gyermekei nem voltak, felesége bánkódott magtalanságán, oda ajándékozta neki rabnőjét, "Hágárt". Azt gondolta, hogy ha már gyermekei nem lehetnek, a próféta családja mégis csak fennálljon. Hágár Ábrahámtól anya lett, de Sára Hágárra féltékenykedett és így szólt Ábrahámhoz: "Távolítsd el Őt szemem elől, hogy ne lássam. Ábrahám Hágárt élelmiszerrel látta el és távol lakóhelyétől, Sámától, elvezette a pusztába, oda, hol ma Mekka áll. Otthagyta őt a pusztában és visszatért. Mindez Istennek parancsára történt, mert rövidesen rá Hágár fiúgyermeket szült, akinek Iszmail nevet adott. Amikor megszülte gyermekét, vizet keresett, hogy megfüröszthesse és saját szomját olthassa de a pusztában vizet sehol sem talált.
Kétségbeesésében mindenütt vizét keresett és 7-szer körül szaladta az egész vidéket, hogy vizet találhasson. Közben mindig szemmel tartotta újszülöttjét, aki a földön feküdt. Azt a területet, amelyet akkor bejárt, "Szafá"-nak nevezik. Azt a helyet, ahol az újszülött feküdt, "Merva"-nak. Ennek emlékére kell Hadzs zarándokainak hétszer körülszaladni ezen a helyen, mely ájtatosságot "Száj"-nak hívják. Amikor Hágár hiába keresett vizet, visszatért újszülöttjéhez. Újszülöttje mellett egy felbuggyanó forrást talált, melyet a mindenható Isten ott fakasztott. Ennek a forrásnak a mai neve "Abu Zem Zem". Nem múlt el sok idő és az emberek erre a helyre vándoroltak és ott le is telepedtek. Így keletkezett Mekka városa, a mi szeretett prófétánk, "Muhammed alejhiszszalam" születésének helye. Ábrahám meg szerette volna látogatni gyermekét és a gyermeke anyját. Amikor a gyermek már felserdült, Ábrahám azt álmodta, hogy beteljesedett annak ideje, hagy ígéretének eleget tegyen. Amikor felébredt, elgondolkodott álma felett és meg emlékezett arról, hogy Istennek ígéretet tett, hogyha gyermeke születne, azt Istennek feláldozza, "Kurbán"-t végezne. Küszködött magával, hogy csak rendes álomról van-e szó, vagy Isten kinyilatkoztatásáról. De az álom 3-szor megismétlődött. Ekkor meggyőződött arról, hogy Isten parancsával áll szemben, felkerekedett és Hágárhoz vándorolt. Megparancsolta neki hogy Iszmailt megfürdesse és ünneplő köntösben öltöztesse. Amikor a gyermek, mint egy aranyalma állott előtte, elvezette a "Mina" felé. Hágárt balsejtelmek nyugtalanították, hogy gyermekét nem fogja többé viszontlátni. Mégis azt gondolta, hogy a gyermeknek a szülőatyjától nem kell félnie, "Egy atya - mondá - gyermekét nem bánthatja", de ha Ábrahám a gyermekét Isten parancsából feláldozná, akkor is teljesüljön Isten parancsa. Maga Iszmail is így szólt atyjához "Ha atyám Istennek felajánlott és az Isten elfogadja ezt az áldozatot, én is belenyugszom sorsomba: Amikor megérkeztek a Minára, Ábrahám felvilágosította Iszmailt ígéretéről, Iszmail maga kérte, hogy végezze el Isten parancsát. Amikor Ábrahám az áldozat előkészületénél kését fente, megszólalt Iszmail: "Atyám, kötözz meg engem, mert talán védekeznék és meg akadályoználak az Isten parancsa teljesítésében." Atyja megkötözte és felemelte a kését, de ebben a pillanatban erős hangot hallott és megjelent előtte Gábriel arkangyal, kezében egy fehér báránnyal, "Isten küldöttjeként itt hozom e bárányt, melyet Iszmail helyett áldozzál fel, mert hűen teljesítetted Isten parancsát, ezen túl "Halilulah" (az Isten barátja) lesz neved. Ábrahám Iszmaillel együtt, amikor már az utóbbi fel nőtt és férfiú lett, Isten parancsára a "Kábá"-t ugyan azon a helyen építette fel, ahol még ma is áll.
Iszmail születése után, annak dacára, hagy Sára már meghaladta azt a kort, amikor gyermeke születhetett volna, fiúgyermeknek adott életet, akinek Izsák nevet adott. Izsák is próféta és atyjának utóda volt "Sámban". Izsáknak két fia volt, Jákob és Aisz (Ézsau).

Jákub (Jakob) aleihisz szalam.
Izsák próféta fia, Jákob, aki szintén próféta, Kánán földjén élt. Ezt a földet Izraelnek is nevezik és népét izraelitáknak (Benú Iszrail). Jákobnak 12 fia volt. Köztük Juszuf (József) próféta, aki "Miszr"-ben (Egyiptomban) tartózkodott. Egyiptomban József magas állást töltött be, Egyiptom uralkodóinál, sokban segített népén. Jákob próféta nemzetsége 215 éven keresztül Egyiptomban tartózkodott és ott hatalmasan el is szaporodott.
Magyarázat, Jákob próféta fiai között a legértelmesebb József volt és ezért atyja őt szerette a legjobban. Ezt testvérei rossz szemmel nézték és áskálódtak ellene. Elvezették Józsefet a pusztába és egy száraz kútba dobták. Ott hagyták és atyjuknak azt hazudták, hogy Józsefet egy farkas tépte szét. Jákob megsiratta József fiát és fájdalmában széttépte ruháit. Közben kereskedők érkeztek a kúthoz, kihúzták Józsefet, magukkal vitték Egyiptomba s ott eladták rabszolgának egy egyiptomi királyi tisztviselőnek. Ott tartózkodott József, amikor szerencsétlenségére gazdájának felesége "Zulejka" szemet vetett a csinos fiúra és Józsefet el akarta csábítani: József ellenkezett és ezért Zulejka beárulta őt férjénél és József, bár ártatlanul, börtönbe került. A királynak ekkor különös álma volt, amelyet senki sem tudott megfejteni, maga elé vezettette Józsefet, aki álmát megfejtette, amire a király őt gazdájának visszaadta. A gazdája nemsokára meg halt és a király őt helyezte helyébe. Ekkor a király kegyence lett. József a király álmának tolmácsolásából megértette, hogy rövidesen éhínség fog Egyiptomra nehezedni, ezért hatalmas gabonakészletet halmozott fel. Amikor az éhínség bekövetkezett, az egész birodalom népe József raktárai felé özönlött. József 10 fivére is eljött, hagy ők is részesüljenek a kiosztásra kerülő gabonából. József nyomban felismerte őket, de azok őt nem. Amikor másodízben testvérei újra Egyiptomba jöttek, magukkal hozták legifjabb öccsüket, "Benjamin"-t. Amikor József a legifjabb öccsét meglátta, elárulta kilétét és többi fivérei megszégyenülve látták, hogy hazugságukkal csak önmaguknak ártottak. József nagylelkűen megbocsátott nékik és megparancsolta, hogy atyját és egész nemzetségüket vezessék át Egyiptomba. Amíg József élt, egész nemzetségük Egyiptomban bőségben és boldogságban élt. Mi a tanulság az elmondottakból:
1. Az engedelmes és épeszű gyermek bármilyen korban is legyen, mindenkor a szülők kedvence és leginkább képes arra, hogy szülei jótéteményét meghálálhassa.
2. Ne cselekedj olyat, ami később szégyenedre válhat, mert szégyenletes cselekedetről csakis baj és szégyen származhatik.
3. A hazugsággal nem jutsz messze és a hazugság szégyenben és leleplezésben részesül.
4. Az igazság előbb-utóbb mindig kiderül. Bármeddig tart is, napfényre kell kerülnie, mint ezt József próféta példája is bizonyítja.
5. Az irigység megvetendő tulajdonság, amely az embert mindenkor rossz útra tereli.
6. Az igaz embert a gonoszak áskálódása el nem nyomhatja és tettéért mindíg csak jól jár. Látjuk, hogy József fivéreinek gonosz cselekedetét jóval viszonozta.
7. Ha bőségben vagy, ne pazarolj, de takarékoskodj, hogy azokban az időkben, amikor a szükség bekopogtat, legyen miből élned és adnod.

Ejjub (Jób) alejhisz szalam.
A mai Holt-tenger vidékén lakott Jób próféta, ki Jákob nővérének ,,Ajsó"-nak fia volt. Istenfélő és tekintélyes ember volt. Az Isten, hogy prófétája huségét próbára tegye és hogy példáját adja annak, hogy az igaz a bajban el nem tántorodik, Jóbat megpróbáltatásoknak vetette alá. Egyik csapás a másikat érte. Először is gyermekei haltak meg, utána elpusztultak barmai és végül többi vagyona is semmivé vált. Ezek után még súlyos betegségekkel is sújtotta az Isten. De Jób nem tántorodott el és megadással tűrte a megpróbáltatásokat és csapásokat. Ezt a hibát a mindenható Isten megjutalmazta és tízszeresen adta vissza minden vagyonát. Mily felemelő példája ez annak, hogv mi is így viselkedjünk. A csapások között ismerjük fel az igazi embert. Az ember ha kitartó és alázatos, számíthat a mindenható Isten irgalmára.

Suajb alejhis salom.
Szíriában "Medjen és Ejke" városban a nép tolvaj, rabló és erőszakos volt. Azon kívül minden kereskedő csalt és uzsoráskodott. Hozzájuk küldte Isten "Suajb" prófétát, hogy eltérítse őket a gonosz útról. Suajb kiváló szónok volt és ezért aranyszájúnak nevezték. De minden ékesszólása dacára nem tudta őket eltéríteni a gonosz útról. Ezért Isten az égből tüzet bocsátott rájuk és így pusztítatta el városaikat a föld színéről. Suajb és hívő társai megmenekültek, mert a végítélet elől Mekkába zarándokoltak. Ebből is láthatjuk, hagy mi az ilyen cselekedeteknek a következménye. Az Isten tűzzel pusztít el minden ilyem gonosz tettet már a földön, de milyen büntetés érheti ezeket a másvilágon. Jaj azoknak, akik ilyen gonosz cselekedeteknek követőivé válnak.

Izraeliták és Prófétáik. Muszá és Hárun (Mózes és Áron)alejhi maszalám:
A zsidók sorsa Egyptomban eleinte igen jó volt, de később rosszra vált. Az őket pártfogoló Fáraók meghaltak és a későbbi uralkodók súlyos rabszolgamunkára fogták őket.
Volt egy Fáraó, aki fiúgyermekeiket kiirtatta, mert attól tartottak, hogy a túlságosan elszaporodó zsidók idővel elnyomják a bennszülött egyiptomi lakosságot. A zsidók 12 törzsből álltak, akik nem voltak egységesek és ezért képtelenek voltak ellen állni a sanyargatásoknak. Idővel mindinkább felébredt bennük a régi haza utáni vágy és követelték a Fáraóktól, hogy engedjék őket vissza hazájukba. A Fáraók ezt megtagadták, mert attól tartottak, hagy az újjáébredt Izráel részéről Egyiptomot veszély fenyegeti.
Abban az időben, mikor a zsidógyermekek legyilkolása napirenden volt, született "Múszá" (Mózes) próféta. Az Isten különös kegyelme folytán megóvta őt az elpusztulástól. Amikor felserdült, elzarándokolt "Medjen"-be Suajb prófétához, aki őt a vallásban kioktatta. Tíz esztendő múlva visszatért Egyiptomba és "Turisziná" hegyén Istentől azt a parancsot kapta, hogy vezesse ki népét Egyiptomból és élessze fel köztük az Egyistenben való hitet. Az egyiptomiaknál még bálványokat imádtak és csillagjóslással vezették félre a népet. Mózes Isten parancsára a zsidókat kivezette Egyiptomból, aki kérésére bátyját, Áront adta melléje, hogy segítse ki, mert kitűnő szónok volt és a dadogó Mózest kisegítette. Mózes és Áron arra törekedtek, hogy az egyiptomiakat az igaz hitre térítsék. ("Mud zsize"). Ez nem sikerült nekik, sőt a Fáraók és a világ nagyjai csalóknak és a nép ellenségeinek nyilvánították őket. Amikor Mózes és Áron beláttak, hogy térítési kísérletük meddő, minden igyekezetükkel azon voltak, hogy rávegyék az uralkodókat arra, hagy a zsidóknak Egyiptomból való elköltözését megengedjék. Megkapták a Fáraótól a költözködési engedélyt és eljutottak "Szahrátja" mellett a Vörös-tengerhez. A Fáraó megbánta a költözködési engedélyt és seregével utánuk iramodott. De a mindenható Isten szétválasztotta a tenger hullámait, átvonultatta a zsidó népet és az üldöző Fáraót seregével együtt a tenger hullámaiba fullasztotta. Erre Mózes a Szinai-hegyre vonult és ott Isten kinyilatkoztatása folytán megírta a "Tevrát"-tot (Talmud). A népet Áron bátyjának vezetésére bízta. A zsidók nem hallgattak Áron szavaira, megtagadták az engedelmességet és bálványimádásra vetemedtek. De mint mindenkor, most is bekövetkezett engedetlenségükért Isten büntetése. Amikor Mózes a Szinai hegyről visszatért, megtagadták a továbbvándorlást Kánáán felé. Büntetésül az Isten 40 esztendőn keresztül vándoroltatta a pusztaságban őket és csak Mózes és Áron halála után "Jusá" (Józsua) próféta vezette őket Palesztinába, az ígéret földjére.
Magyarázat: A zsidók sokat szenvedtek Egyiptomban, ha másról nem is szólunk, mint a fiúgyermekeik legyilkolásáról látjuk, hogy megpróbáltatásoknak voltak kitéve. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a Fáraók parancsai szerint minden gyermeket születése után megvizsgáltak és ha fiúgyermeket szült az anya, azt megölték, megérthetjük e nép szörnyű megpróbáltatását és mindezeknek ellenére Mózes próféta megmenekült, Isten Mózes anyjának azt sugallta, hogy gyermekének születését titokban tartsa és a Nílus folyó nádasaiban elrejtse. Ő ezt meg is tette. A Fáraó felesége, jószívű és nemes lelkű nő, meg találta a gyermeket és magához fogadva, felnevelte és minden jóban részesítette. Amikor a gyermek részére dajkát kerestek, mindenki csodálatára, a gyermek nem fogadta el az emlőket, erre a Fáráó felesége kihirdette, hogy egy zsidó dajkát találjanak, aki a gyermeket táplálni fogja. Egy jó ember Mózes anyját küldte dajkaként, aki felnevelte a gyermeket. Ezzel Isten különös kegyelméből a gyermek és az anya megtalálták egymást. Mózes a Fáraó udvarában nevelkedett és egyáltalán nem tudta, hogy zsidó származású, azt gondolta magáról, hogy a Fáraó ivadékaihoz tartozik. Csak serdült korában tudta meg származásának titkát és attól fogva a zsidók felé hajlott. Serdült korában a Fáraók udvarából a városba ment és észrevette, hogy két férfi verekszik egymással. Az egyik egyiptomi volt, a másik zsidó. A zsidó védelmére kelt és legyőzte az egyiptomit. (Öklével úgy ütötte fejbe az egyiptomit, hogy másnap meghalt.) De tettét rögtön megbánta és felkiáltott: " A sátán sugallta nekem ezt, nem .szándékkal cselekedtem"! Térdre borulva imádkozni kezdett. "Istenem bocsásd meg vétkemet". Másnap ugyan csak az a zsidó újra verekedésbe keveredett egy egyiptomival s segítségére hívta a Mózest. De ez megtagadta a segítséget, sőt erőszakkal szétválasztotta ellenfelétől. A zsidó erre azt mondotta Mózesnek, "Mózes most te engem akarsz megütni, aki tegnap ellenfelemet leütötted, neked más szándékod nincs, csak bebizonyítani azt, hagy uralkodni akarsz az ember felett?" Közben az első egyiptomi az ütés következtében másnap meg halt és az utóbbi jelenet is köztudomásúvá vált, hogy ki volt a gyilkosa. Ez volt oka annak, hogy Mózes elmenekült Egyiptomból és "Medina"-ba szökött. Amikor Medinába érkezett, a mezőn nyájat látott és két lányt, aki a nyájat itatta. Mózes megkérdezte őket, hogy miért nem merítenek a kútból vizet. Erre a leányok azt válaszolták, hogy nem. elég erősek, hogy a vedret felhúzzák és atyjuk igen öreg és otthon van. Erre Mózes a kútból kimerte a vizet és a nyájat megitatta és munka után kifáradva egy fa árnyékába pihenni ment. Egyik lány visszatért hozzá és megszólalt: "Jöjj apámhoz, hogy megfizessen neked azért, hogy a nyájat megitattad". A leány "Suajb" próféta leánya volt. Amikor Mózes Suájb házába jutott, ez fel ismerte az egyiptomi Mózest, de biztosította, hogy házában baja nem esik. Suájb Mózesnek ajánlatot tett, hagy leányai közül az egyikkel házasságot kössön és ezért szolgáljon nála. Igy Mózes 8 vagy 10 esztendeig szolgált Suájbnál az egyik lányáért. Ami kor a kikötött idő letelt, a feleségével együtt, visszatért Egyiptomba, hogy anyját meglátogatassa. Amikor "Turi Szina" (Szinai hegyhez) ért, az éjszaka rájuk köszöntött, és nem haladhattak tovább. Felesége keserűen panaszkodott, hogy se világosságuk, se tüzük nincsen és az utat is eltéveszthetik. Ekkor Mózes a szinai hegyen egy fénysávot vett észre. Várj, szólt, hozok tüzet. Amikor a hegytetejére ért, látta, hogy nem tüzet látott, de egy zöld faágat, melyen 1ángok világítanak. Mózes megdermedve szemlélte a csodát akkor felhangzott Isten hangja: "Mózes, Én vagyok, a Te urad és Istened. Vesd le saruidat, mert szent helyen állsz, a "Szinai hegyen". Én téged választottalak, hogy igémet hirdesd. Én vagyok az Isten, rajtam kívül más Isten nincs. Ezért alázkodj meg előttem, szolgálj hűséggel és sohasem feledkezz meg rólam. Az élet újjá ébredése be fog köszönni és minden lélek, megkapja cselekedeteinek jutalmát. El ne tántorítson téged hitedben senki és semmi és ne félj. Aki engem követ, és bennem hisz, félelembe és kísértésbe sohasem eshetik. Mi az ott a te jobb kezedben Mózes?" ,,Ez Uram a vándorbotom. Erre támaszkodom, ezzel töröm a lombot a nyájamnak és más munkánál is használom". "Dobd el pálcádat Mózes" mondá, az Úr. Mózes engedelmeskedett és elhajította botját. legnagyobb csodálatára a botja kígyóvá vált, mely mindig félelmetesebbé nőtt, sziklákat gyúrt és feléje közeledett. Mózes menekült, de ekkor megszólalt Isten hangja: "Ne félj Mózes, a kígyót visszaparancsolom az előbbi alakjába. Ragadd meg őt és ne félj". Mózes engedelmeskedett és. a kígyó átváltozott botjává. Ez volt Isten első bizonyítéka, hogy Isten őt szemelte ki a Fáraók elleni küzdelemre, mert amint az Isten előtte kinyilatkoztatta, a választott nép ellen erőszakot követtek el. "Uram, - imádkozott Mózes - adj nekem segítséget, mert tudod, hogy nyelvem nehézkes. Add segítségül bátyámat, hadd beszéljen ő helyettem a néphez". "Meg adatott neked, legyen segítőd fivéred, menjetek a Fáraóhoz és iparkodjatok őt szép szóval rávenni arra, hagy engedje meg a zsidók elköltözködését". "Attól tartunk, hagy a Fáraó meg fog bennünket ölni". "Ne féljetek tőle, mert én veletek vagyok". "Én mindent hallok és látok, menjetek el a Fáráóhoz és mondjátok meg, hogy ti vagytok az Isten küldöttjei és követeljétek tőle a zsidó nép szabadon bocsátását". Mózes az Isten parancsának értelmében mindent megkísérelt, hogy Fáraót Isten parancsa teljesítésére rábírja. De kevés sikerrel, mert Fáraó és környezete Mózest és Áront varázslóknak tartatta és nem Isten küldötteinek. A Fáraó összehívta a vének tanácsát és előttük megkérdezte Mózest és Áront, hagy valóban varázslók-e ők. A gyülekezetben Fáraó felszólította Mózest, hagy műveljen csodát, Mózes csak azt kérdezte Fáraótól, hagy ki mutasson be előbb csodát, ő vagy az egyiptomi bölcsek. Az egyiptomiak bemutatták erre a varázsló művészetüket: a szemfényvesztő ekvilibrista és akrobatamutatványokat. Amikor Mózes művészetüket látta, félelem szállta meg, de Isten szava megszólalt benne, aki mondá: "Ne félj Mózes, te nagyobb bűvész, vagy, mint mindezek, dobd el magadtól, amit bal kezedben, tartasz és, megfogja semmisíteni mindazt, amit az egyiptomi bűvészek bemutattak". Mózes elhajítatta pálcáját, amely hatalmas kígyóvá vált és fölfalta mindazt, amit az egyiptomi bölcseik felépítettek. A nép, de maguk a bűvészek is elképedve kiáltották: "Hisszük, hogy Mózes és Áron az Isten küldöttjei". A Fáraó haragjában a bűvészeit arra ítélte, hogy karjaikat és lábukat levágják és így kössék a pálmafához, hadd lássák, miképp bünteti Fáraó az ügyetleneket. De a megtért bűvészek azt felelték Fáraónak: A te büntetésed súlyos ugyan, de milyen lehet akkor Isten büntetése, aki hatalmánál fogva Mózessel megtétette a legnagyobb csodát, ki csak ebben az életben ítélkezhet és ítélhet el bennünket, de a Mindenható, büntetése és jutalma nemcsak erre a mulandó világra szól. - Mózesnek még számos küzdelme volt a Fáraóval, akit senki sem bírt meggyőzni arról, hogy a zsidók megszabadítsa Isten parancsa. Isten, hogy megtörje Fáraó makacsságát, súlyos csapásokkal sújtotta Egyiptomot. Az állatok elhulltak, mérges legyek, szúnyogok és békák özönlötték be a világot, a Nílus kiöntött és a víz szokása ellenére nem tért vissza medrébe, stb. A csapás súlya alatt és a nép zúgolódása folytán Fáraó megengedte a zsidók elköltözését. A zsidók ki is vándoroltak, azonban a Fáraó megbánva engedélyét, seregével utánuk ment, de Isten a zsidókat átsegítette a Vörös-tengeren, és Fáraót seregével együtt a tenger hullámaiba temette. A pusztában vándorolva, Mózes felment a Szinai hegyre, hogy Istennel tanácskozzék, aki a 10 parancsolatot adta a kezébe a zsidók számára.

A 10 parancsolat a következő:
1. Egy az Isten.
2. Faragott bálványt ne csinálj magadnak és csak őt imádjad (az Istent).
3. Isten nevét ne vedd hiába a szádra.
4. Üld meg az ünnepet és ne szentségtelenítsd meg munkával.
5. Tiszteld szüleidet és engedelmeskedj nékik.
6. Ne ölj.
7. Ne paráználkodj.
8. Ne lopj.
9. Ne rágalmazz és élj békességben szomszédaiddal.
10. Ne vesd szemedet másnak tulajdonára és felebarátaid, de különösen szomszédod, vagyonát ne kívánd. (A tíz parancsolat a hívő mohamedán részére még a mai napon is érvényben van, kivéve a szombat ünneplését, amely már beszüntettetett. Mózes az Istentől a 10 parancsolaton kívül még a "Tevrtá" (Talmud) törvényt is kapta, amelyben az összes emberi szükségletekre megadta az Isten a zsidóknak parancsait. A Talmud nemcsak a vallásra, de az ember társadalmi és gazdasági létkérdéseire is kiterjeszkedik.
Addig, amíg Mózes a Szinai hegyen tartózkodott, Áron a pusztában várta a próféta visszatérését. A zsidók Egyiptomból sok aranyat és ékszert hoztak magukkal. A zsidók egy aranyborjút öntöttek az aranyból, amely belül üres lévén, erős szélnél olyan hangot adott, mintha egy borjú bőgne. A zsidók ezt csodának tekintették és leborulva a borjú előtt, körültáncolva Istenként imádták. Hiába iparkodott Áron őket visszatartani és hiába fenyegetődzött, hogy e viselkedésük miatt panaszkodni fog rájuk Mózesnél. Amikor Mózes a Szinai hegyről visszatért és látta a bálványimádást, haragjában megragadta
Áron szakállát, sőt megütötte és haragos szavakkal szemére vetette erélytelenségét. "Ne bánts, ó anyám szülöttje", válaszolá Áron, "én attól tartottam, hagy azzal fogsz megvádolni hogy túl erélyes fellépéssel lázadást idéztem elő a zsidók között". Mózes a bálványt tűzre vetette és a bálvány öntőjét "Szami rija"-t, kitagadta és elátkozta, aki később megőrült. De a zsidók, akik az egyiptomi fogság alatt tapasztaltak, 1elkileg meg romlottak, szakadatlanul látható bálványokat követeltek Mózestől és kérésüket azzal indokolták, hagy nem tudnak egy olyan Istenhez imádkozni, akit nem látnak. A zsidók a pusztában 40 évig harcoltak az "Amalekt"-ákkal, akik Mózes felszólítására, hogy Isten parancsára engedjék őket "Kán"-án földjére, azt válaszolták: "Menj tovább Isteneddel együtt, mi itt ülünk és miénk ez a föld". Ezek a küzdelmek 44 esztendeig tartottak, amely idő alatt a zsidók kénytelenek voltak a pusztában vándorolni és csak "Jusa" (Józsua) vezette végre a zsidó népet Kánáánba, azaz a mai Palesztinába.
Mózes próféta történetéből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy Isten törvénye örökre szóló és alapvető eszméje az, hogy csak akkor érhetünk célt a földi és lelki életünkben, ha kitartással és minden erőnkből iparkodunk Isten parancsainak eleget tenni. Istennek hatalmában állott volna Mózest, a választottját, minden gond és megpróbáltatás nélkül választott népének élére állítani, kényszeríthette volna Fáraót, hogy parancsait nyomban teljesítse, de üdvösnek találta Mózesre és népére nézve, hagy az ígéretföldjére csak súlyos küzdelmek árán juthassanak. "Akinek zsebe üres, annak nem okoz gondot az, hogy a zsebe lyukas". Csak akkor javulhatunk meg és tökéletesíthetjük lelkünket a bűntől, ha annak lényét meg ismertük. Látjuk, hagy a prófétának szavaival ellenkező fáraó megsemmisült, mert szívét elzárta makacsul az Isten küldöttje által hirdetett igazságok elől. A zsidó nép annak dacára, hogy nagyszámú és viruló volt, egyenetlensége következtében a fáraók rabigájába süllyedt, De mikor Mózes Egyistenhez való hitben egyesítette őket, eljutattak az ígéretföldjére. Tanulságul szolgáljon nekünk az, hogy vessük alá akaratunkat Isten parancsának és akaratának, hallgassunk Isten küldöttjeinek szavára, mert aki Isten parancsával ellenkezik, előbb-utóbb feltét lenül elpusztul.
Davud (Dávid) és Szulejman (Salamon) "Alejhi masszalam".
400 esztendővel Mózes halála után a zsidók hatalmas állammá tömörültek és királyokat koronáztak maguknak. Előzőleg 12 törzsben éltek, a törzseknek együtt egy bírája volt, de egyébként minden törzs a maga akarata szerint intézte ügyeit. Első királyuk "Tálut" volt, aki után "Dávid" következett. Dávid, a zsidók királya, szintén próféta volt. Dávidnak adá az Isten a "Zeburt", egy a talmuthoz hasonló törvénykönyvet, amelyet Dávid héber nyelven írt. A Zebur nem tartalmazott seriát-törvényeket, csak magyarázatokat, tanácsokat és bölcs oktatásokat az egy igaz Isten dicsőítésére. A törvény mindenkor a Talmut marad. Dávidot az uralkodásban "Salamon" követte, aki szintén próféta volt. Salamon uralkodása alatt a zsidó nép hatalma fénykorát élte. Salamon építette a szent templomot Jeruzsálemben, a ,beiti mukaddesz"-t, melynek felépítése hét esztendőt vett igénybe. Azon kivül királyi palotát építtetett magának, mely munka 13 esztendőt igényelt. Dávid és Salamon Istennek hű szolgái és népük igazságos és szerető fejedelmei voltak. Páncélkovácsolásból hatalmas vagyonra tettek szert és ezért építkezéseikhez nem voltak kénytelenek az állam pénzét igénybe venni. Mindketten hosszú ideig, 40 évig uralkodtak és sem előbb, sem utóbb Izráel nem látott többé oly jó időket, mint uralkodásuk alatt, Boldog nép, akinek nagy próféták a vezetői, de jaj annak a népnek, amely nem egységes és nem olyan uralkodók kormányozzák, akik nem félik az Istent és nem első őrei az erényeknek.

Junusz (Jónás), Eljesza (Illés), Zekarija (Za kariás) és Jahja (János) "alejhi masszalom".
Salamon után a zsidók kettészakadtak és ennek következtében hatalmuk gyengült. Vallásosságuk is gyengébbé vált és mindinkább eltávolodtak Isten parancsaitól, harcokba bocsátkozva az "Asszírok"-kal, akiknek fővárosa "Ninivé" volt. Ninivébe küldte az Úr Jónás prófétát, de a niniveiek nem tér tek meg. Izráel népe mindinkább tovább süllyedt az erkölcsi lejtőn. Az Isten által küldött próféták, Illés és Éliás és a többi próféták tanítását semmibe sem vették, úgyhogy végül elvesztették önállóságukat és a Római Birodalom hatalma alá estek. Ebben az időben Zakarjás próféta hallatta szavát és visszatéríteni iparkodott népét az igaz útra. Az ő nemzetségéből való volt "Jahja" (Keresztelő szt. János).

Íszá (Jézus) "Alejhisz szalam".
A zsidók, miután elvesztették nemzeti szabadságukat, számtalan szorongattatásoknak voltak kitéve. Csak egy remény vigasztalta őket, hogy egy hatalmas próféta támad föl közülük, aki meg fogja alapitani az új, nagy és dicsőséges Izrael királyságát. Hitük egész erejével várták Istennek e prófétáját. Ő ép úgy, mint Mózes, Isten legnagyobb prófétáinak egyike. Őt tüntette ki a mindenható Isten "Kitab"-jával, vagyis "Indzil"-lel vagyis evangéliumával, amelynek tantételeit Mózes próféta seriátját és talmutjának több törvényeit hatályon kívül helyezi, illetve megváltoztatja. Az Isten ezen túl még csodatévő hatalommal ruházta föl, úgyhogy halottakat feltámasztott, bélpoklosakat kigyógyított, vakokat látóvá tett stb. (Ő az Izrael népét követésére és a din elismerésére tanítatta és oktatta, de ezek minden csodája dacára prófétának e1 nem ismerik, sőt életére törtek. A zsidók más prófétát vártak, olyat, aki ellenségeiket karddal legyőzi és jármaikat széttöri. Jézus próféta egészen mást tanított. A békét, a szeretetet, az alázatot, a bűnök megbocsátását, sőt egyik tan tétele az, hogy "Ha valaki megütötte jobb orcádat, tartsd oda neki a balt is." Ezért a zsidók nem tartották és nem akarták elismerni prófétájuknak és nem, akarták tanait sem követni. Röviddel prófétasága előtt megtörtént, hagy megölték Zakarjás prófétát, leölték fiát, Jahját (Jánost) és erre a sorsra akarták juttatni Jézust is. Csak 12 hű ember csatlakozott Jézushoz, akiket "Havarijjun"-oknak nevez a Korán. Ezek az apostolok később tanait szétvitték az egész világon. Idővel azonban újra írástudók és vallástolmácsolók közötti vallási viták támadtak, és az "Indzil" (a törvény)-nek helyes magyarázatára új Isten küldöttjére volt szükség, aki az embereket a tévelygésükből és bűneikből a jó útra térítse. Isten belátta, hogy az emberiségnek nagy prófétára van szüksége, aki az örök törvényt újra helyre állítja és a tévelygésükből megtisztítja őket és új seriátot vezet be, amellyel az embereket visszatereli az igaz . vallás útjára. Ezt az akaratát a mindenható "Allah" azzal érvényesítette, hogy közéjük küldte a legnagyobb és utolsó prófétáját, "Muhammedet, alajhisz szalam", az ő örök tövényével, "Kitab"-bal (a Koránnal).
Magyarázat: A mindenható legnagyobb csodái közé, amelyeket emberi ésszel megmagyarázni nem lehet, sorolható Jézus próféta születése. A mindenható Isten akarata folytán, atya nélkül született. Jézus próféta anyja "Hánina", "Imrán" felesége magtalan volt. Ép úgy nővére, Zakarjásnak felesége magtalannak neveztetett. Zakarjás öreg napjaiban a hatalmas Istenhez imádkozott, hagy áldja meg őt fiúgyermekkel. Isten megígérte, hogy fiút ajándékoz neki, akit Jánosnak kell elneveznie. Zakarjás felesége magtalan öregasszony volt. Zakarjás elcsodálkozott és felfohászkodott: ,Én uram, Istenem, hogy lehetne nekem fiam a feleségemtől, amikor ő magtalan és én agg vagyok!" De Isten kinyilatkoztatta előtte: "Előttem semmi sem lehetetlen, 'ha én téged nem teremtettelek volna, nem léteznél."` "Uram, - mondá Zakarjás - adjál nekem mégis jelt" Isten azt válaszolta, hogy a jel az lesz, hogy 3 nap és 3 éjjel némává fog válni. És így is történt. Megszületett János, aki, amikor felnőtt, Isten parancsára a talmudot magyarázni kezdte, de amikor rokona, Jézus próféta, akinél ő csak egy félévvel volt idősebb, evangéliumát kezdte hirdetni, akkor János is az új törvény szerint oktatott. Jánost ezért a zsidók megölték. Hánina teherbe esett. Uram - mondá. - "Te, ki mindent hallasz és mindent tudsz, fogadd ezt a gyermeket, aki nem emberi módon fogantatott, szenteld meg őt szolgálatoddal." Amikor a gyermek megszületett, rémülve látta, hogy az újszülött leány, pedig .a leányt nem lehet Isten szolgálatának szentelni. Ezért felkiáltott: "Én Uram Istenem, én leánygyermeket szültem, de ha már leány, legyen neve "Mária" és őt is neked szentelem és könyörgöm hozzád, hagy óvd meg őt az átkozott sátán minden gonoszságától, utódjaival együtt. A mindenható Istent "Hánina" e szavai meghatották és örömmel töltötték el. A leányka felserdült, nénje, Zakarjás felesége, gondjai mellett. Amikor felserdült "Merjema" (Mária), elvonult egy rejtett helyre, hogy átöltözködjék. Amikor abban a kamrában tartózkodott, megjelent előtte Gábriel arkangyal egy szépséges fiú képében. Mária természetesen nem tudta, hogy angyallal áll szemben és rémülten felkiáltott. "Istenem, védelmezz engem és Te távozzál, ha istenfélő vagy." "Én az Isten küldöttje vagyok, hogy Isten parancsára hírt hozzak neked, hogy fenséges gyermeket fogsz szülni". "Hogy szülhetnék én gyermeket, amikor férjem sincs és nem vagyok bukott nő?" "Az Isten parancsa ez - mondá Gábriel, - előttem minden könnyű és ezért teszem ezt, hogy e gyermeket minden hatóságomnak és kegyelmemnek zálogául küldjem el e világra, mert ilyen az én akaratom". E szavak után az angyal az égbe szállt és megtörtént a csoda. Mária gyermeket fogant. A szülés előtt eltávozott hazulról, mert érezte a szülési fájdalmakat. Egy hatalmas pálmafa alatt telepedett le és érezte, 'hagy itt fogja gyermekét megszülni. Így imádkozott magában: "Bár csak Isten elvenné életemet és mindenki feledne el engem". Ekkor egy égi hang szólalt meg: "Ne sírj, Mária, Isten melletted patakot fakaszt és a pálma friss gyümölcse fog téged táplálni. Egyél és igyál és légy boldog és bárkit látsz az emberek között, hirdesd, hogy gyermeked Istentől van", Megszülte gyermekét, karjára vette és az emberek közé ment. Amikor a zsidók meg látták a gyermekkel, megrágalmazták és így suttogtak: Az atyja tisztességes ember volt és anyja is mindenkor az erkölcs útján maradt, hogy vetemedhetett ő ilyen aljas dologra. "De Mária jelt adott nekik, hogy hallgassanak és felszólította őket, hogy kérdezzék meg a gyermeket. Nevetve felelték: "Hát hogyan fogunk mi egy pólyásgyermekkel beszélni?" és ekkor megtörtént a csoda. A gyermek megszólalt: "Én Isten szolgája, vagyok. Az Isten azért küldött a földre, hogy "Indzilt" (evangéliumot) hirdessek. Prófétává tett és hatalmat adott nekem arra, hogy mindenütt jót cselekedjek. Megparancsolta nekem, hogy csak hozzá imádkozzak és belém lehelte nemes lelkét. Tehát addig, amíg élek, anyámnak csak dicsőségére válhatok, de nem válhatok szégyenére, vagy gyalázatára. Isten védelme és a béke velem van születésem pillanatától fogva egész halálom órájáig és azért is fel fogak támadni". A zsidók ezen a csodán annyira elámultak, hogy Mária rágaImazásától elálltak. De Máriát nem tudták megnyugtatni és egyik rokona kíséretében a gyermekkel Egyiptomba menekült. Ott a gyermekkel 12 esztendőn át maradt, ahonnan visszatérve, Názáretben telepedett le. Itt tartózkodott addig, amíg Jézus alejhisszalam elérte 30-ik életévét. Amikor Isten parancsa szerint tanítani kezdte az evangéliumot és magyarázta a népnek az Isten törvényét és számos csodát téve, szemmel láthatóan bebizonyult próféta-volta. És mégis csak 12 követője akadt, akiket a keresztények apostoloknak neveznek. Judás kiszolgáltatta öt a hatóságoknak. A római jeruzsálemi kormányzó helyettes ítélkezett felette, mert a nép lázítással és törvényelleni izgatással vádolta. Ezért kereszthalálra ítélték őt. Jézus alejhisszalam elrejtőzött és híveivel együtt egy házba vonult. Judás és a zsidók kutattak utána, hogy elfoghassák. Egy este Jézus alejhisszalam maga köré hívta a 12 apostolt és a következőket mondatta nekik: "Mielőtt a kakas háromszor kukorékol, egyik közületek el fog engem árulni és engem egy kis pénzösszegért el fog adni". Judás a 12 közül árulta el a zsidóknak, hagy Jézus hol tartózkodik. Egy nagy csapat elindult, hogy Isten prófétáját, Jézust, kézre kerítsék. Judást, aki a 12 között tartózkodott, a pribékek Jézusnak gondolták, a helytartó elé hurcolták, aki Jézus próféta helyett Judást ítélte halálra, öt ki is végezték és keresztre feszítették. Így a mindenható Isten megmentette prófétáját és Judás elvette méltó büntetését. Jézus próféta törvénye gyorsan terjedt a nép között, mert apostolai az egész világon hirdették tanait. Jézus parancsára a világ minden tájára elszéledtek és terjesztették az igaz vallást. Azok, akik hittek Jézusban és elfogadták új törvényeit, elrejtőztek és titokban szolgálták az Istent, mert a hatóságok mindenütt üldözték őket. Mind ennek dacára az új törvény a föld összes népei között gyorsan terjedt. Az új tan követői számos vezetőt és tanítót választott maguknak és 313 éven át a vallást annyira elterjesztették, hogy az új törvény mindenütt vezető vallássá fejlődött. Jézusnak igaz törvénye: az evangélium rövidesen változásokon ment át, mert számos hamis evangéliumot kezdtek hirdetni, ezért Jézus próféta követőinek vezérei kimondták, hogy csak négy evangélium érvényes és minden más törvény megsemmisítendő. Tekintettel arra, hogy Jézus alejhisszalam, csak három évig tanított e földön mint próféta és miután csak 12 apostola, illetve Judás bűnhődése folytán, 11 követője volt, a törvényt csak kevesen hallották közvetlenül tőle és ezért az evangélium magyarázatát és tantételeinek összességét nem volt lehetséges vég1egesem kidolgozni. Ezért az igaz evangéliumnak számtalan hibás magyarázata keletkezett. És minél tovább terjedt Jézus próféta tana különösen olyan emberek között, akiknek előbbi vallása tanaival ellenkező irányban mozgott, a tiszta evangélium mindinkább megromlott különféle babonákkal és törvényellenességekkel. A vallás terjedésének érdekéban néhány fő elnézte ezeket az elváltozásokat, csak hogy a hívők minél nagyobb tömege térjen át Jézus vallására. Ez által Jézus próféta tiszta vallása idegen befolyás következtében kezdett keveredett vallássá változni. Leginkább megrontotta a tiszta törvényt a görög filozófia, úgy hogy néhány évszázad múlva Jézus alejhisszalam és az ő apostolai, már rá sem ismertek volna az eredeti törvényre. A hívők egy része a keresztet kezdte imádni, egy másik része képimádásra és szentek imádására vetemedett. Hatalmas tért hódítottak a képimádók (ikonisták), akik kevéssel különböztek a bálványimádóktól, akik ellen Isten kezdettől fogva elküldte prófétáit. Többen azt a tévhitet kezdték vallani, hogy Isten nem egységes, hanem három személyből áll és hogy Jézus alejhisszalam, a nagy Isten bocsássa meg bűnüket, az Isten fia. Így történt, hagy aránylag rövid idő múlva az igazi vallás, amelyet a nagy próféták: Jézus, Mózes, Ábrahám és a többi próféták hirdettek, megromlott. "Szalavá tulláhi alajhim edzmein". Szükségessé vált, hogy az emberiség előtt újra kihirdettessék a törvény a maga ősi tisztaságában és egy új seriát alapítsa meg mind azt, amit az Isten törvényének állagát képezi és megmaradjanak Istennek azok az örök érvényű parancsai, amelyeken az Isten elejétől fogva kinyilatkoztatott. Ez az igaz seriét Isten KITÁB-ja elejétől fogva, mint maga az Isten, örökké való és ennek a törvénynek a hirdetésével a mindenható Isten kegye a mi Mohammed prófétánk alejhisz szalam bízta meg.

Arábia és az arabok.
Tőlünk keletre hatalmas terület húzódik el: Arábia, vagyis, amint mi mondjuk (Arábisztán), tartományai: "Hedzasz", "Jemen", "Nedzd" stb. Hedzász legnagyobb városai Mekka és Medina. Arábisztán lakói az. arabok. Az arab nemzet nemes és minden jó tulajdonsággal ékeskedő, de ezen jó tulajdonságok dacára abban a korban, amikor még a műveltség alacsony fokán állott, az erkölcstelenség és vallástalanság felburjánzott közöttük. A bűnök hosszú sorát követték el, iszákosak, uzsoráskodók, szerencsejátékosok, erőszakosok voltak. Törzsekre oszlattak, akik örökös harcban álltak egymással. Egyikük sem volt képes magára vállalni a vezető szerepet. Egyik jellegzetes tulajdonságuk a túlzott érzékenység. Előfordult, hogy állati viselkedést tanúsítottak, az is előfordult, hogy az atya gyermekét, (főleg leánygyermekét) élve eltemette. Az uzsoráskodás náluk annyira elfajult, hagy minden egyes törzsnek meg volt a fő uzsorása a "Kjába", de élt közöttük néhány keresztény és zsidó is. Igazán szükségessé vált, hogy Isten prófétát küldjön közéjük, ki őket bűneikből felemeli és az erkölcs és a felvilágosodottság útjára vezeti: Miután a többi nemzetek is rossz útra tértek, Isten végtelen bölcsessége elhatározta, hogy ennek révén visszatereli az emberiséget az igaz útra. Az arabok, bár voltak hibáik, de velük született bőkezűségük és egyéb jó tulajdonságaik folytán alkalmasnak mutatkoztak, hagy Isten akaratának hirdetőjévé váljanak a többi nemzet között is. Hozzájuk küldte Isten utolsó prófétáját "Mohammedet alejhisszalatu vesszelám". Az új törvény prófétája a szent Kába helyén Mekkában, Jézus próféta születése után, az 57-ik év április havának huszadik napján "Rabiul avval" 12-én született meg, vasárnap este. Atyjának neve "Abdullá" volt, nagyapja "Abdul Mutallib" és ükapjáé "Hasim", akik a "Kurejs" nemes nemzetségéből származtak és törzsfájukat Iszmail prófétára vezetik vissza. Amikor anyja "Ámina" meg szülte a gyermeket, egy "Halima" nevű dajkára bízta. Atyja még születése előtt meghalt, úgyhogy, mint árva jött e világra. Hatéves karában anyja is meghalt és "Abdullah" nevű nagy bátyja vette gondozás alá. Két év múlva nagybátyja is elhalt és "Ebu Tálib" rokonához került. Ez gondját viselte a gyermeknek és saját gyermekével felnevelte. De még ha nem is viselték volna gondját, a gyermek oly jó volt és eszes, hagy mindenkinek csodálatát keltette fel. Már kis korában mindenki láthatta, hogy kiváló ember fog válni belőle, aki az Isten prófétája lesz. Különösen előre látta azt egy "Bászra" városában lakó keresztény, akinek "Búkajra" volt a neve, aki Mohammedet akkor ismerte, mikor a rokonok 12 éves korában "Sámba" vezették. Jósága és eszessége miatt a gyermeket mindenki szerette és ezért nevezték el "mohammedul emin"-nek, ami azt jelenti, a hű Mohammed. Ezen jótulajdonságai folytán egy gazdag nő "Hatidza" reá bízta nyáját, hogy azzal Sámban kereskedjék. Amikor Hatidza megbízásából Sámba indult, 23 éves volt. 25 éves korában azután feleségül vette Hatidzát és vele alapított családot. Amíg Hatidza élt, Mohammed alejhisszalam más feleséget nem vett el. Hatidza 6 gyermeket szült Mohammednek, 4 leányt és pedig "Fatima"-át, "Rukája"-át,' "Zejneb"-et és "Umi Gülszum"-mot és két fiút, "AbduIláh"-t és "Kászim"-ot. Előbb Mohammednek még egy fia született, "Ibráhim", de ez nem volt Hatidza fia, hanem egy rabnőnek a gyermeke. Gyermekei még ő előtte haltak el. Fatima "Hazreti Álijá"-hoz ment nőül. Ő Mohammed után egy fél évvel halt meg. Ő volt mindenkor atyja kedvence. Hatidze halála után Mohammed többször nősült és nejei közül "Ájisa" "Abu Bekr" leánya és Hazfa Hazreti Omár leánya voltak. Negyvenéves koráig Mohammed alajhisszalam, épp oly életet élt, mint a többi férfi, aki üzlettel foglalkozik. Abban különbözött az emberektől, hogy senkivel sem verekedett, ellentétbe nem jött és minden cselekedete tiszta volt és senkit sem sértett meg és senkivel szemben nem követett el igazságtalanságot. Ellenkezőleg, bőkezűen gondoskodott családjáról és rokonairól, de még idegenekkel és különösen szegényekkel szemben is mindenkor bőkezűnek és segélyre késznek mutatkozott. Amikor 40-ik életévét betöltötte, prófétává lett. Tudnillik megjelent előtte Istennek küldöttje az arkangyal "Dzebrail" (Gábriel) és kinyilatkoztatta előtte, hogy Isten őt prófétává választatta. Isten megparancsolta `Mohammednek alejhisszalam, hogy törvényét a népeknek kihirdesse és pedig mind azt, amit Gábriel arkangyal megmagyarázott neki és amiről Mohammednek, mint Isten akaratáról szólott. Istennek küldöttje 3 éven át oktatta Mohammedet. Három év elteltével Mohammed tanaival a nyilvánosság elé lépett. Legelsőknek a "Dini Iszlámot" (Isten törvényét) Hatidza, Ebu Bekr és Ali radi jallahu anhum fogadta el és követte őket a bölcs és tekintélyes emberek hosszú sora, akik mind bíztak az alejhisszalam ban, akit az Isten prófétává avatott. Erre az is indította őket, hogy 40 éven át soha sem hallottak Mohammedtől hazugságot és nem találhattak bűnt vagy hibát sem cselekedeteiben, sem lelkületében. Mohammed maga soha sem prédikált, sohasem vitatkozott tudósokkal, mert ilyenek nem igen akadtak környezetében, a Din és a seriát, az emberiség minden szükségletét magába foglalja és törvénnyé vált. Ilyen a Korán, amelyet a legtudósabb elme sem képes megdönteni, ez másképp nem magyarázható, csak úgy, hogy ezt a törvényt maga az Isten nyilatkoztatta ki választott prófétája előtt. Ezt Mohammed követői elismerték, ezért hittek Mohammed próféta voltában. Történtek jelek és csodák, amelyeket az Alejhissz:alam bemutatott. És mégis eleinte igen kevesen bíztak Isten prófétájának küldetésében. Ennek az indoka az volt, hogy akadtak olyanok, akik nem akarták magukat az Alejhiszalámnak alá vetni, aki sem gazdagságában, sem tekintélye révén nem tűnt ki. Ők féltették dicsőségüket és hatalmukat arra, az esetre, ha a törvény, amely reájuk szállott, megváltozik. Mohammed megmagyarázta törvényeik értelmetlen voltát és rossz szokásaikat ostorozta. Akadtak megint mások, akik elzárkozottságukban és hanyagságukban nem akarták követni a prófétát: Mások ismét személyi érdekeiket Isten parancsa elé helyezték és nem akarták elhinni azt, hogy az ő nemzetségükből származó közönséges ember válhatnék Isten prófétájává. Mindezek ért az Alejhisszalam tanai sok akadállyal találkoztak és a prófétának megszámlálhatatlan ellensége is támadt. Különösen, amikor a "Musrik"-et (pogányokat), akik bálványokat állítanak az emberiség elé, kezdte megtámadni azzal, hogy nemcsak az egy igaz Istent imádják, hanem bálványokat is. A támadások mind erősebbekké váltak. Akadtak, akik Mohamed prófétát alejhisszalám őrültnek, csalónak, szemfényvesztőnek nevezték el. De a legközelebbi rokonai és hívei megvédték a prófétát és szülőhelyén Mekkában szembeszálltak az ellenségeivel. A támadások oly elkeseredetté váltak, hogy a próféta hívei a legnagyabb nyomorba jutottak és végül már falevelekkel és fűvel táplálkoztak, de az Alejhisszalam mindezeket a megpróbáltatásokat nyugodtan tűrte és rendületlenül folytatta munkáját, mert tudatában volt annak, hogy türelem önfeláldozás nélkül eredményt nem lehet elérni. Azért soha sem szűnt mag az embereket Isten törvényének követésére buzdítani és szép szóval és a meggyőződés fegyvereivel a jó útra terelni, visszatéríteni. És minél inkább támadták az első "Hazret"-iket (Prófétákat), az első muszlimok annál inkább ragaszkodtak az Isten által kinyilatkoztatott valláshoz és inkább elszenvedtek minden megaláztatást és üldöztetést mintsem hogy a törvénnyel ellenkezésbe jussanak. Amikor az üldöztetés tűrhetetlenné vált, sokan elköltözködtek Abesszíniába "Hábesbe" és végül a próféta engedélyével valamennyien elköltöztek Medinába, mely költözködést "hidzsrának"- nek nevezünk. Az Alejhisszalam Mekkában 13 esztendőt töltött és ezen idő alatt a legnagyobb üldöztetések között térítette a hitetleneket a "Din" követésére. A hívőknek igazi atyja volt. Lelkileg gondozta és istápolta őket és amikor ők Medinába vándoroltak, úgyszólván egyedül maradt Mekkában. Egy éjjel a pogányok körülfogták házát és várták, hogy amikor kilép a szabadba, megölhessék. De aki Isten oltalmában van, azt a gonoszok el nem pusztíthatják. A próféta eltávozott házából és Isten kegyelméből ellenségei előtt láthatatlanná vált. Elment az "Abu Bekr" házába és vele együtt Medina felé igyekezett. A pogányok üldözőbe vették a menekülőket, de sehol sem tudták őket megtalálni. A két igaz elrejtőzött egy barlangba és ott töltött 3 éjszakát. Innen ellenségeik közepette Isten különös kegyelméből elmenekültek és végül Medinába érkeztek, mely menekülést Mekkából Medinába "Hidzret", "Hedzsra"-nak nevezzük. Ezzel az eseménnyel kezdődik az Iszlám időszámítás.
Amikor Mohammed alejhisszalam Medinába vándorolt, "Kubá"-ban, Medina közelében szállott meg. Itt építette az első "Dzami"-t (templomot). Medinában "Hazreti Halid Ébu Ejjub" házában szállt meg. Medinában is nyomban "Dzámi"-t és ennek közelében saját magának és családjának hajlékot épített. Medinában csatlakoztak az Alejhisszalamhoz legigazabb követői, akik között természetesen voltak hívei, akik Mekkából vándoroltak ide. Medina népe örömmámorban, úszott, hogy Isten prófétája falai közé jött és ezzel őket boldogította. Ottani és Mekkából ideköltözött hívei a legmesszebbmenőleg tisztelték és becsülték. Mindenben segítségére voltak és elnevezték őket "Muhadziri" (jövevények)-nek, Medina népét ellenben "Enszar" és "Enszarijék"-nek (segítőknek). Medinában már a próféta érkezése előtt az igaz törvény gyökeret vert. Minden gyűlésre, vagy nagyobb vásárra elment Mohammed próféta és csatlakozásra szólította fel az arab törzseket és vezéreket. A Hedzsra előtt két évvel Medinából 6 tekintélyes vezető felkereste a Prófétát. Amikor visszatértek, magukkal hívták a próféta egyik emberét, akit a próféta azzal bízott meg, hogy a törvényt magyarázza és terjessze. Már egy év elteltével egy újabb küldöttség, amely 12 személyből állott, érkezett és "Akabá"-nál - Mekkához közel -megfogadták, hogy a prófétát támogatják. A 3-ik évben 72 személyes küldöttség jött, amely között két nő is volt. Ezek is hitet tettek a próféta mellett. Így fejlődött lassan az iszlám vallás Medinában, még a próféta odaérkezése előtt. A prófétának Medinába való költözése után. ez a város vált az Iszlám székhelyévé és innen kezdett terjeszkedni. az egész világon. Hiába volt az ellenség minden erőlködése, az iszlám terjedését megakadályozni nem tudták. Tény, hogy a prófétának nagy munkát kellett végeznie, mert egyrészt az iszlámot kellett terjesztenie, másrészt a törvényt magyarázni és mindig jó példával kellett elől járnia. Továbbá védekeznie kellett az ellenséges támadások ellen. Az iszlám fejlődése során a hívők és a hitet lenek között össze ütkezésre került a sor, mint például "Bedra" és "Uhudánál". A hegységeket árokkal vették körül és még Mekka meghódítása előtt "Hajben" és "Mutnál", de ezeknél a harcoknál mindenütt az igaz hívők győzedelmeskedtek és ellenfeleiket megsemmisítették. A mondottakból kitűnik, hogy a prófétának sohasem volt nyugta és örökös veszélyek és felőrlő munka közepette tett eleget Isten parancsának és terjesztette az igaz vallást. Egy alkalommal arcán sebesült meg és ellenségei kiütötték fogát, de még akkor sem haragudott meg kínzóira, környezete arra akarta rábírni, hogy átkozza el a gonoszokat. De az Alejhisszalam így válaszolt: "Engem az Isten nem azért küldött, hogy elátkozzak, de arra, hogy mindent az igaz útra vezessek. Az én Istenem népemet arra az útra fogja téríteni, amelyen eljut üdvéhez!" Amíg Mekkában tartózkodott, szakadatlanul ki volt tévé ellenségei támadásának és nem nyugodtak addig, amíg el nem üldözték. Medinában ellenben néhány tekintélyes zsidó halálos ellenségnek bizonyult. Tény, hogy a próféta olyan szerződést kötött velük, hogy ő és a mohamedánok velük nem fognak törődni és meghagyják őket vallásukban, feltéve hogy sem nyíltan, sem titokban nem akadályozzák meg az Iszlám terjedését. De a zsidók nem állták ezt a szerződést és később sok bajt okoztak a prófétának, amire Medinából kiüldözték őket. Medinában még a "Munafik"-ok említendők fel az iszlám ellenségei sorában, akik azt állították, hogy ők iszlamiták, de csak azért, hogy a muszlimokat kihasználják és őket ellenségeiknél elárulhassák. Ezek a Munafikok az iszlámnak a legnagyobb bajokat okozták. Őmiattuk a legnagyobb óvatosságra kényszerült a próféta, mert velük szemben erélyesen nem léphetett fel, mert ők éppúgy, mint az igaz iszlamiták imádkoztak, böjtöltek, elmondták a "Kelimei séhádet" és valamennyi iszlám kötelezettségnek eleget tettek. Tehát külsőleg iszlamitáknak kellett tekinteni őket. Azért mindez nem törte meg az iszlám erejét. A Hedzsra után a 8-ik évben Mohammed próféta, alejhisszalam, megtisztította Mekkát és a szent Kábát valamennyi pogánytól. A Kábában 360 bálvány volt felállítva, amelyeket tűzre vetettek és megsemmisítettek. Mekkából küldte Mohamed próféta alejhisszalam leveleit az egész vidék vezetőihez, amelyekben felszólítja őket az Iszlám követésére. Ezek a következők voltak: Perzsia királya, a görög (bizánc) császár, Abesszínia uralkodója, Egyiptom fejedelme és két arab uralkodó. Mekka megtérítése után a nép tömegesen vette fel az iszlámot és követte az Alejhisszalam tanait. A próféta "Aszhábok"kat (helytartóit) küldötte a néphez, hogy az iszlám tanait oktassák:
Tíz évvel a Hedzsra után Mohammed alejhisszalam, Medinából Mekkába vándorolt, amit "Hadzs-ul Vádá" (zarándoklatnak) nevezünk. Ennél az alkalomnál az az öröm érte, hogy több mint százezer hívőjét láthatta. A zarándokokat a vallásban oktatta és tanácsokkal látta el. A jelenlévőknek meghagyta, hogy szavait és tanait azok között, akik otthon maradtak, terjesszék. Az egybegyűlt nép előtt kinyilvánította, hogy halála közel van és rövid idő múlva a másvilágra fog költözni. És amit mondott, be is következett és Istennek küldöttje, Alejhisszalam Medinában elköltözött a másvilágra az "Áhiretbe", életének 63-ik esztendejében. Az Alejhisszalamot saját házában, ugyanazon a helyen temették el, aho1 kilehelte lelkét, mely szent helyet "Revdái Muttahará"-nak nevezzük. Mohammed halálának napja minden iszlamitanak legszomorúbb emlékét képezi, mert szent prófétájuk körükből elköltözött, de ha a múló porhüvelyét vissza is adták az anyaföldnek, a próféta azóta ma és mindörökre minden iszlamita szívében él és védi övéit. Röviden halála után követőinek száma elérte a milliót és ma a muszlimok száma e földön meg közelíti a 400 milliót. Az iszlám a világ végéig létezni fog és ha a jóságos Isten úgy akarja, igaz híveinek száma még szaporodik. Azt az isteni kegyet kéri minden igaz iszlámita, hogy sohase térjen le arról az igaz útról, amelyet szent prófétája kijelölt népének, mert csak így közeledhetnek a vallásos és a világi tökéletesedés felé:
Mohammed alejhisszalam akkor hunyt el, amikor küldetését teljesítette. A halandók által meghamisított "Dint" meg tisztította. Új seriátot (törvényt) adott, amely annyira tökéletes, hogy minden nemzetnek, minden időkre megfelel. Ha a Iszlám törvényt a világon mindenütt elfogadnák és szerinte élnének, a bajoknak és gondoknak, egyenetlenségnek és gonoszságnak mindörökké vége szakadna, az emberek boldogan és megelégedetten élhetnének e földön. Mohammed törvénye a józanész törvénye és rendelkezései figyelemmel vannak az emberek szükségleteire és természetére. Mohammed alejhiaszalam mindazokat a bűnöket és erkölcstelenségeket, amelyek Arábiát elárasztatták, megszüntette. Gyökerestől kiirtotta a bálványimádást és a többi vallástalan szokásokat. Törvényében kifejezésre juttatta mindazokat az erényeket, amelyekkel az igaz embernek fel kell. magát ékesítenie. Ő véglegesen véget vetett az. arab törzsek közötti vérengzéseknek és szívükbe plántálta a testvériséget és emberszeretetet. Szabályozta társadalmi életüket és az egyes törzseknek külön törvényt szabott, amelyeket túllépni nem szabad, egyenlőséget teremtett közöttük, ledöntötte a születés, a rang és egyéb előnyöknek a válaszfalait. Tana azt plántálja az emberi lelkekbe, hogy csak a tudás és a munka az, ami által az egyik ember a másikkal szemben kiválóvá válhatik. Ő az emberiség igazi fejlődésének nyitott utat, azért nemcsak követőivel, de az egész emberiséggel szemiben soha el nem múló érdemeket szerzett.
A prófétának a mindenható Isteni törvényt nyilatkoztatott ki a "Kurán"-t (Korán)-t. Gábriel arkangyal a Koránt fokozatosan, fejezetről-fejezetre közölte vele, úgyhogy 23 esztendeig tartott.Tartalmazza azoknak a sorsát is, akik Istennel és prófétáival ellenkezésbe kerülnek és nem hallgatják meg az általuk íródott isteni törvényt, felvilágosítja az embert az igazak és a hitetlenek és gonoszok sorsáról és azokról a jutalmakról és büntetésekről, amelyek őket nemcsak ezen, de a másik világon is, haláluk után várják. Megismertette az emberekkel a mennyek gyönyöreit és "Gehennem" (pokol) irtózatos szenvedéseit. A Korán továbbá a vallásos gyakorlatnak alaptörvényeit is tartalmazza, az imádkozásra vonatkozó szabályokat és megszabja az embernek felebarátjával szemben való viselkedését. Végül megállapítja az ember kötelességeit és jogait. Végül a Korán a társadalmi életnek a szabályozására adja meg a törvényes rendezéseket. Pontosan megtaláljuk benne mindazokat a dolgokat, amelyei jók és nemesek és velük szemben azokat, amelyek rosszak és kerülendők. Megtaláljuk az oktatást arra vonatkozólag is, hogy hogyan erősödhetünk meg a jóban és hogy szabadulhatunk meg a rossz tulajdonságoktól. Mohammed alejhiasszalam mindazt, amit Korán magában foglal, magyarázatokkal látta el, amelyeket "Szunneh"-nek nevezünk. A Korán és a Szunnet, az a két forrás, amelyből vallásunk minden tételét meríthetjük és mindkettő alapja az ezen és a másvilágon való boldogulásunknak. Adja Isten, hogy egyikünk se térjen le soha az általuk megszabott útról!
Az első Kalifák Mohammed alejhisszálam után a "Hulefái Rasidin"-ek.
Amikor Mohammed alejhisszalam a másvilágra költözött, az iszlám világnak szüksége volt arra, hogy olyan vezért válasszon: soraiból, aki Mohammed helyett átveszi a vezetést és gondoskodik va11ási és világi szükségleteikről. Ezt a kérdést az iszlamiták mégis oldották és a prófétának általuk választott utódját "Hálifa" (kalifának) nevezték el.
"Ebu Bekr" Radijalláhu ánhu.
Az első kalifa Ebu Bekr (Abu Bekr) - Sziddik, - aki a próféta halála után azonnal átvette a hatalmat. Ő volt a Alejhisszalam legkedvesebb és leghűségesebb követője. Minden vagyonát az iszlám terjesztésére fordította. Az ő leánya "Hazreti Ájisa", Mohammed próféta legkedvesebb felesége. Abu Bekr Sziddik, radijálláhu ánhu, a legelsők között volt, aki gondolkodás nélkül elfogadta az iszlámot és mint Mohammed áldazatra kész hívője, nemcsak leányát, Ajisát adta hozzá feleségül, de maga. is minden erejével terjesztette az iszlámot és első gondja volt, hogy rögtön a próféta halála után Sámba, amely a Bizantinusok kezében volt, sereget küldjön, hogy az ottani és Mohammed tanával ellenkező arab törzseket megfékezze és kényszerítse őket a "Zékjat" (élő állatokkal fizetendő adó) beszolgáltatására. Uralkodása alatt hamis próféták léptek fel, Abu Bekr seregei a lázadókat megsemmisítették és helyreállították a rendet és a békét. Amikor már az iszlám egész Arábiában győzedelmeskedett, Abu Bekr elhatározta, hogy az iszlám távolabbi ellenségeinek is megmutatja hatalmát és náluk is terjeszti a próféta vallását. Háborúkat viselt Perzsiával és a római birodalommal. Perzsiától elhódította "Irákot" (Mezopotámiát), azt a területet, amely a mai Baszra és Bagdad között fekszik. Utóbbitól elhódította Szíriát. Legkitűnőbb hadvezére, Halid ben Velid, radijálláhu ánhu, volt. A Hedzsra útán a 13-ik esztendőben, Szíriának fő városa, "Damaszkus" is elesett, amelynek neve még ma is "Sám". Abu Bekr 63 éves korában meghalt, uralkodása mindössze két esztendeig és néhány hónapig tartott. Ezen idő alatt az iszlámnak és Mohamednek mérhetetlen szolgálatot tett Abu Bekr. A Koránt, amelynek egyes részei bőrre, és fadeszkákra voltak feljegyezve, összefoglalta és ezt az összefoglaló törvényt "Muszháf"-nak nevezzük.

Omár el Fáruk, radijálláhu ánhu.
Abu Bekr halála után a kalifátus a Hedzsra utáni 13-ik esztendőben "Omár el fáruk" r. á.-ra szállt. Trónralépését Abu Bekr egy a legkiválóbb "Aszhabok"-kal írásban kötött szerződéssel biztosította. Omár a prófétánál, Abu Bekr után, első kegyben állt és leányát, "Háfzát" adta hozzá feleségül. Omárnak a nép előtt is nagy tekintélye volt, mert kitűnő hadvezérnek bizonyult és a trónra léptekor az egész nép örömtől repeső szívvel fogadta a "Harami Serifbe", a Kjába előtt. Omár éles elmélyű, kiváló államférfiú és még Abu Bekr életében is annak első tanácsadója, úgyszólván jobbkeze volt: De még a próféta is szívesen hallgatott tanácsára, amíg élt. Kíváló tulajdanságaihoz tartozott páratlan igazság érzete, egyenlően ítélt a gazdag és szegény, a rokon és idegen ügyében. A seriát dolgaiban kérlelhetetlenül szigorú volt és ezért Emirul Muminin (az igazhívők bírája") névvel tisztelték meg. Omár, Abu Bekr munkáját folytatta a hódítás terén is. Befejezte Szíria és egész Egyiptom, Tripolisz és Perzsia meghódítását. Trónra léptekor Szíriában fővezérének, Halid ben Vélid helyett Ebu-Ubejjede ben el Dzerák-ot nevezte ki fővezérül. Amikor Damaszkuszt meghódította, a sereg egy részét Omár Ibn Al Ász alatt Palesztina állam irányította, egy másikat Ubejde és Halid ben Vélid alatt "Herakléjos"-szal (görög császárral) viselt háborút és sorba, elhódította tőle a szíriai nagyvárasokat, "Hámot", "Himst", "Hálébet" stb. és rövidesen megtörte a bizantinusok hatalmát. Egy 3-ik hadsereget "Szad ben Ebi el: vákkász" vezérlete alatt Perzsiába küldött. A legnagyobb ütközetet "Kád-Sziji"-nál vívta, ahol 5napig százezer főnyi ellenséggel küzdött. Végül a perzsa sereg teljesen megsemmisült és még szent zászlajuk, a "Réfsz Kijávi ján", amelyen mérhetetlen drágaságok voltak, az. iszlamiták kezébe került. Ez a Hedzsra utáni 15-ik esztendőben történt. A győzedelmes muszlimok Perzsia fővárosát "Medaint" (Kataszifont) elfoglalták 7 havi ostrom után. Amíg az iszlám Perzsiával szemben ily fényes győzelmeket aratott, egy másik sereg Palesztinában haladt előre és elérkezett "Kudusz" (Jeruzsálem) falai alá, mely várost ostrom alá vett. Jeruzsálem lakói megígérték, hogy átadják a várost, ha a Kalifa személyesen jön és láthatják. Omár kalifa tehát odajött Medinából és a Hedzsra utáni 16-ik esztendőben bevonult Jeruzsálembe. A lakosságot ámulatba ejtette a Kalifa kegye és jósága, mert attól tartattak, hogy nem lévén iszlamiták, erőszakot és üldöztetést kell elszenvedniök, épp úgy, mint az előbbi idegen megszállók részéről. De a Kalifa, az igazságos, másvallású alattvalóival is ugyanúgy viselkedett, mint a híveivel szemben. Seregének megparancsolta, hogy a lakossággal szemben ugyanúgy viselkedjék, mintha azok is a Próféta igaz követői volnának. Omár mindenütt, ahol győzedelmesen haladt előre a Próféta zászlaja, mint valódi és páratlan muszlim, teljes vallásszabadságot engedélyezett, ami az egyik "Fermánjá"-ból (parancs), amely a mai napig fennmaradt, világosan kitűnik. A Hedzsra után tizenhét évvel Omár Kalifa két új várost épített: Baszrát és Kjofát. A Hedzsra utáni 19-ik esztendőben Omár ben Ász Miszrben (egyiptomi tartomány) küzdött, amelyet el is foglalt. Csak Alexandria á11t ellen 7 hónapig. Vele Egyiptom utolsó része is az iszlamiták kezébe került. A Hedzsra utáni 20-ik. évben a hódítás befejeződött. Ekkor alapíttatott egy új város, "Kahire" (Kairó), amelyik ma is Egyiptom fővárosa. A Hedzsra utáni 21-ik évben még egyszer fellángolta perzsiai ellenállás, de "Nehávend" városa mellett az iszlamiták döntő győzelmet arattak és Perzsia keleti részén Turkesztánig, nyugati részén pedig Tripolisz és Tuniszig jutottak. A Hedzsra utáni 23-ik esztendőiben a dicső Omár Házréti kalifát egy Ébu-Lulú nevű gonosztevő, aki perzsa hadifogoly volt, a mecsetben meggyilkolta és a Kalifa 3 nappal 63-ik életévének betöltése előtt meghalt éppúgy, mint elődje, Abu Bekr. Tíz és fél esztendeig uralkadott és Abu Bekr mellé a "Révdái Mutáhhér"-ben temették el. A nagy Omár kalifa rendkívül egyszerű életet élt, táplálkozása kenyérből, aludttejből és szilvagyümölcsből állott és foltozott ruhában járt. "Radijálláhu ánhu".

Oszmán ben Afan, radijálláhu ánhu.
Omár kalifa halála után Oszmán ben Afan r.á:-t választották meg kalifának. Oszmán azok közül való volt, akik mint a legelsők vették fel az iszlamot és a prófétának kedves embere is volt. Nagy vagyonát legnagyobbrészt a Din és a muszlimok ügyének szentelte. A prófétának a veje volt és előbb "Hazreti Rukija" (Rukajja) és később "Umigulszum" volt a neve, amiért is Zunnurejnek (két fényesség tulajdonosának) nevezték. Hozzávetőleg 12 évig uralkodott és uralkodása alatt a birodalom belügyei nem voltak a legrendezettebbek. 70 éves aggastyánként került trónra és egészsége már akkor is meg volt rendülve, másrészt, túlságosan jószívű volt. Rokonaitól nem tudott semmit sem megtagadni, mely jóságával sok lelketlen rokona visszaélt és őt önző céljaikra használták ki. De az is latba esett, hogy az Iszlám nép már nem volt olyan, mint Abu Bekr és Omár idejében, mert más nemzetekkel voltak keveredve, felvették azoknak rossz szokásait és főleg pénzgyűjtésre, a gazdagodásra fordították egész figyelmüket. Mind ezért lázadások ütötték fel fejüket, különösen uralkodásának vége felé. A kalifának nem volt már elég erélye, hogy ezeket a lázadásokat elfojtsa és miután lelketlen ellenfeleitől börtönbe vettetett, ott 70 napig sínylődött, végül megölték őt házában. A Korán olvasása közben fogták el és akkor esett el a gyilkos kéztől, amikor áhitatosan olvasta Isten Koránját. Hazréti Oszmán sorsa gyakran megismétlődik a túlságosan jószívű emberekkel, láthatjuk, hogy ez elől még Istennek prófétái sem vonhatták ki magukat, de a mindenható Isten a jólelkűséget a túlvilágon a "Dzennet"-tel jutalmazza és ott minden igaz kárpótlást nyer azokért a bajokért és üldöztetésekért, amelyekben a gonoszok részesítettek és akikre a túlvilágon Isten legsúlyosabb büntetése vár. Oszman uralkodása idejében az iszlám nép ellenségeivel számos háborút viselt. Alig terjedt el Oszman halálának híre, a görög császár, "Heraklejosz" hatalmas sereget vezetett Sámba, hogy azt visszahódítsa. De Sám helytartója, Muavijje a támadó sereget tönkreverte. A h. u. 27-ik évben ennek a Muavijjának érdeme, hogy flottát épített, amellyel Ciprus szigetét foglalta el. A kalifa parancsára ugyancsak "Muavijje" megtámadta Isztambult (Konstantinápolyt) és ott a görögökkel nehéz harcokat vívott. A perzsák is szakadatlanul lázadoztak. De néhány vesztett csata után a felkelők mindenütt megsemmisültek. Oszmannak a legnagyobb érdeme, hogy erélyes kiirtója volt az igaz Koránnal szemben felbukkanó hamis tanoknak. Ő semmisítette meg a "Muszhaf" (törvénymagyárázat) hamis magyarázatait, elpusztította azokat és azt a Muszhafát, amelyet Abu Bekr állított össze, leíratta és az egyes tartományokban elterjesztette. Házréti Oszmán r. á. a H. u. 35-ik esztendejében 82-ik életévében esett el gyilkos kéztől.

Házreti Áli, Radijálláhu ánhu.
A H: u. 35-ik évben, Házréti Oszmán után Házréti Ali lett a kalifa. Eleinte vonakodott a kalifátust elfogadni, de végül is sok rábeszélésre elfogadta azt. Házréti Ali Ebu Tálib fia volt és Mohamednek unokája. Az iszlámot még gyermekkorában vette fel. Kiváló tulajdonságaihoz tartozott eszessége, higgadtsága és fényes szónoki képessége. Nem volt olyan kérdés, amelyre a helyes választ rögtön meg nem adta volna. Bölcs mondásai és tanácsai oly népszeruekké váltak, hogy a mai napig is használják azokat. Hősiessége oly fokú volt, hogy a mai napig őt állítják föl a vitézség mintaképéül. Neje, a Pejgamber leánya, Házréti Fátima volt, akitől két fia született és pedig Házréti Haszán és Házréti Huszein r.á. Ali 4 évig uralkodott csupán, de mindazok a területek, amelyek fölött elődjei uralkodtak, nem voltak kezében, mert Sámnak kormányzója, Muavijje nem ismerte őt el kalifának és nyílt lázadással, fegyveresen ellenállt. Muavijje úgy vélekedett, hogy AIi nem méltó a kalifátusra, mert részrehajlónak tartatta őt az Oszmanli (Hasimijje) család kárára, mert az Umejje törzsnek ivadéka volt éppúgy, mint maga Muavijja is. Házréti Ali ezzel szemben Muavijját tartotta ellenségének, mert nézete szerint az iszlám birodalom fölötti uralmat kétfelé osztani nem lehet. Ezért Alija és Muavija között "Sájffiun"-nál véres csatára került sor, ahol, sajnos, sok testvér-vér folyt el a harcmezőn. Alinak fölénye ellenfelei között nyilvánvaló lett volna, ha azoknak nem sikerült volna saját csapatai között elhinteni a bizalmatlanság magvát. Ennek következtében Ali kénytelen volt híveivel "Kjofá"-ba visszavonulni és Muavija tovább uralkodott Sám fölött. Miután AIi Kjófába visszatérése után kénytelen volt az ottani elégedetleneket, a "Havaridzeket", vagyis "Haridzéket" száműzni, hatalma mindinkább aláhanyatlott és Muavija követőinek tábora nőttön nőtt. Ennek következtében Muavija Kjófa és néhány kisebb tartomány kivételével úgyszólván az egész Iszlám fölött uralkodott, kivéve Kjófát, amely hű maradt Alihoz. Házréti Ali a H. u. 40-ik esztendőben, a Ramadzan hó 17-ik napján, amikor a templomban imádságát végezte, életének 63-ik évében az istentelen "Ibn Buldzsem" gyilkos kezének áldozata lett. Házréti Alit az uralkodásban fia, Házréti Haszán követte, aki azonban 6 hónap után a kalifátusról Muavija javára lemondott. A lemondás után Muavija az egész iszlám birodalom fölött átvette a teljhatalmat.

Hazreti Abu Bekr, Omár, Oszman és Áli r.á.
Igazi Kalifák és a Prófétának valódi utódai voltak. Ezért őket "Hulefái Rasidin"-eknek, azaz Kalifáknak nevezzük, akik egyenes úton jutattak, a kalifátusi hatalomhoz és az egyenes útról sohasem tértek le. Ez a négy kalifa volt az, akik követték a próféta utasításait és akik a tiszta iszlám alapján önzetlenül és megalkuvás nélkül uralkodtak. Legfőbb gondjuk az volt, hogy a világon a vallás áldásaiban részesítsék és mindenki békében, szabadságban és biztonságban élhessen. Nem ismertek különbséget az erős és gyenge között és az erőszakoskodókat súlyosan megbüntették. A törvényt is mindig csak a seriát, azaz az Isten parancsa szerint teljesítették, mert irányítójuk a Korán és a próféta parancsai voltak. Istenem mindnyájunk felett, add meg nékik legnagyobb jutalmadat!

Az Umejjek (Umevijek).
A Huléfái Rásidínok után az iszlám birodalom élére az Umejjek kerültek. Ez a család 91 éven át, azaz 41-től 132-ig a H.u. uralkodott. Ebből a családból 14 kalifa származott. A kalifáknak székhelye eddig Medina volt, az Umejjek uralkodásra jutása óta, "Sam" (Damaszkus). A Huléfái Rásidinok az iszlamita vezetők és a nép akaratából uralkodtak, akik minden egyes kalifát választottak. Az Umejjidák és utána valamennyi későbbi muszlim uralkodó az örökösödés jogán jutott trónra. Dinasztiájuk első képviselőjének Muavija kalifa tekintendő. A Huléfái Rásidinok egyszerűen éltek, nem laktak palotákban és mindenben egyenlőek voltak az iszlám többi vezetőférfiaival: Az Umejidák ezzel szemben a legnagyobb fényt és pompát fejtették ki. Az első kalifák éjjel és nappal kíséret nélkül jártak, .az Umejjidák hatalmas testőrséggel vétették magukat körül és ezzel őriztették palotáikat. Igaz, hogy az Umejjidák az iszlám birodalom határait hatalmasan kiszélesítették és ezzel nagy szolgálatokat tettek az iszlám ügyének. Nagy háborúkat viseltek és városokat, országokat hódítottak meg. Az ő idejükben az iszlám birodalom alattvalóinak száma meghaladta a 40 milliót. De bűnük az volt, hogy Házréti Alija leszármazottjait irgalmatlanul üldözték. Trónjukat féltették tőlük és kegyetlenségükkel örökös lázadásoknak hintették el magvát. Az Umejjidák családjából a legtekintélyesebb kalifák a következők voltak: I. Muavija és Omár az Abdul fia. Muavija ebből a családból az első kalifa volt és mint Sámnak helytartója még Házréti Omár uralkodása óta fontos szerepet játszott a birodalomban, úgyhogy Házréti Ali halála után elég erős volt arra, hogy kalifának hirdesse ki magát. Éles eszű és erélyes ember volt, bőkezüségével pedig magához édesgette a nemzet hatalmasait. Kétséget nem szenved, hogy mint uralkodó kiválóan és célszerűen intézte a birodalom ügyeit.
A H. u. 99-ik évben foglalta el a trónt Omár, Abdul Ázíz fia. Istenfélő és igazságos uralkodót kapott benne a birodalom. Az állam érdekét mindenek fölé helyezte és takarékossági intézkedései következtében a jólét a nagy birodalom minden zugában beköszöntött. Az ő intézkedései folytán eltörölték azt az istenellenes szokást, hogy a Member alkalmával a dzsamiában a hudbe imádsága után elátkozták Házréti Ali nemzetségét. Ennek helyébe elrendelte, hogy ugyanakkor a Koránnak Ájet szuráját kell elimádkozni. "Innel-lábé je mura bil ádli", ami annyit jelent mint: az Isten parancsa, hogy igazságosan ítéljünk. Abdul Melik, az ugyanabból a törzsből származó egyik Kalifa idejében, egy birodalmi hadvezér, akit "Hadzsádzs"-nak neveztek, sok kegyetlenséget követett el. amiért is a "Hedzsádzsi Zálim" nevet kapta. Megtöltötte a börtönöket és ezrével koncoltatta fel az embereket. De amilyen az erdő, olyan a vadja! Amikor az emberek istenfélők és jó tulajdonságokkal ékeskedők, az Úr nem állít élükre Hedzsádzsokat! A Próféta Házréti azt mondotta: "Kjemá tekjunun juvelli álejkum", ami azt jelenti, hogy amilyenek vagytok ti, olyan lesz az uralkodótok is.
Az Umejjidák nemzetségéből még meg kell említenünk első Vélidet, az Ábdul Melik fiát, aki szintén kitűnő uralkodó volt. Az ő uralkodása alatt meghódították Tatárországot, a Szindizeket, az Indusokat és Kitiát. Továbbá Endelószt, a mai Spanyolországot. Ékes cselekedetei közül jótéteményének emléke maradt fönn a mai napokig. különösen az, hogy ő volt az első kalifa, aki betegek és elmebetegek számára kórházakat állított föl. Ő intézkedett, hogy a ragályos betegek elkülönítendők és külön járványkórházban ápoltassanak.
A vakok mellé egy vezetőt, a béna ember mellé ápolót rendelt. A tudósoknak fizetést adott és az utasok számára szállodákat épített. A forgalom emelésére kitunő országutakat és csatornákat épített. Egyik leghatalmasabb és gyönyörű építkezése a "Damaskuszi el Dzamiul Uma Evijje" mecset. Az összes Umejjida uralkodók között a legsötétebb emlékezetű: I. Jézid, a Muávija fia. Nevét minden muszlim csak írtózattal mondja ki. Egyik legsötétebb cselekedete az volt, hogy Mohammed próféta unokáját, a "Fátima" leányától származó Házréti Huszeint r. a. "Kerbelée" várában fogságban tartotta és ott kivégeztette.
Abbászijje (Az Abbaszok).
Régi közmondás, hogy minden nappal után éjszaka jön. Nincsen olyan uralom, amely örökké tartana. Ebben a világban minden mulandó. Csak az, ami az emlékezetben megmarad, lehelt hosszú életű. Miként az egyén, aki születik, előbb utóbb meghal, épp úgy az uralkodó és a szolga, a gazdag és a koldus a világra jön és elmúlik. Ugyanez áll a népekre és a nemzetekre is. Minden mulandó, csak egy örök: az Isten.
Vannak emberek, akiknek születése, halála nem esemény a világ számára és elmúlásuk után senki sem tud róluk. Vannak ezzel szemben emberek, akiknek az élete küzdelmes és sok mindenfelé kiható. De még ezek is egy bizonyos idő elteltével eltűnnek és semmivé válnak. Azok, akik az emberiséggel jót cselekedtek, sohasem halnak meg, mert tovább élnek a népek és nemzetek emlékezetében. Az, aki ebben az életben Istennek tetsző életet folytatott, a másvilágon megkapja jutalmát. Vannak gonosztevők és erőszakoskodók is, akik hirhedtségük folytán sokáig élnek az emberek emlékezetében. Van egy közmondás, amely azt mondja " A jónak híre messze elterjed, de a rosszé még messzebb". Az utóbbi hírnevet az. emberek átka és haragja kíséri és az ily hírnévtől óvjon meg bennünket a mindenható Isten. A nagy emberek (a gazdagok, a vezetők és a tudósok), több jót cselekedhetnek, mint bármilyen más ember. De ugyanez érvényes reájuk vonatkozólag, ha rosszat cselekesznek, mert az általuk elkövetett gonosztett szintén mélyrehatóbb, mint az egyszerű emberé és még haláluk után is káros kihatással van. Ezért van az, hogy a történelem csak a nagyok cselekedeteit jegyzi fel, de az is bizonyos, hogy a nagyok közül is csak azokat dicsőiti és tartja örök emlékezetben, akik az emberekkel jót cselekedtek. A gonoszoknak pedig csak átkos emlékük marad fenn egy bizonyos ideig. Minden embernek kötelessége, hogy teljes erejével azon munkálkodjék, hogy a nagyok sorába jusson, de csak azoknak a nagyoknak sorába, akikről, az utókor hálával és szeretettel emlékezik meg. Ha bajban vagyunk és üldöztetéseket szenvedünk, gondoljunk mindig csak arra, hogy minden mulandó, de egy megmarad, a hálás utókor megemlékezése:
Az Umejjidák nemzetségének megszűnése után helyükbe az Abbaszidák léptek. Az Abbaszidák törzse Házréti Abbasztól r. á. Mohammed unakaöccsétől származik. 524. évig, 132-től 656-ig a H. u. uralkadtak, ami az új naptárban 508 évnek felel meg. Székhelyük rövid ideig "HaIiasimije", az előbbi Ambár, azután Bagdad volt, mely várost 145-ben a H. u: még Ebu Dzáfer Elmanszur kalifa alapított és később, 255 esztendőn át, Egyiptomban volt székhelyük. Az Ámu és Hásimiá utáni Bagdadban székelő és e családból származó kalifák száma 37, az Egyiptomban uralkodóknak száma pedig 17. Első kalifájuk neve "Abbasz el Szufijan" volt (Esszefán annyit jelent "a vérengző"), mely nevet onnan kapta, hogy főleg családja és az előkelőség számos tagját leölette. Őt egy bizonyos Ebu Muszlim el Harászáni" emelte trónra, aki. több lázadás folyamán kiirtotta az Umejjdákat és uralkodásra juttatta az Abbaszidákat. Az Umejjidák tiszta arab vérből származtak, amivel szemben az Abbaszidák, hogy magukhoz láncolják a nem arab származású népeket, más nemzetiséguekkel keveredtek. Idegeneket helyeztek és a magasabb állami állásokba, sőt hatalmas nem arab hadsereget is tartottak: Idővel ez lett oka bukásuknak. Az Umejjidáknak az volt a szokása, hogy a Hudbát az imaház előtt ülve magyarázták és zászlajuk hófehér volt. Az Abbaszidák a Hudbát állva mondották el, amint az ma is szokás nálunk: Zászlajuk fekete volt és ők maguk is főleg fekete ruhákban jártak: Az Umejjidák keleti hódításaikkal terjesztették az iszlámot: Az Abbaszidák ezzel szemben mind a négy világtájban diadalra vitték zászlajukat. Az Abbaszidák alatt a birodalom a leghatalmasabb, és legrettegettebb volt. Közülük valók a nagy kalifák Ebu Dzáfer el-Manszur a fia Muhammed el Mehidi, unokája Hárun Ál Rásdid és El Mámun a Hárun fia. El Manszúr alatt behatóbban kezdtek
foglalkozni az egyházi tudományokkal és a vallásos könyveket kezdték kiadni (a Kitábokat). Az ő idejükben éltek a nagy imámok, és pedig Abu Hánifi, Imámi Malik, Szufján Szávri, stb. De uralkodásuk alatt a világi tudományok is hatalmas haladást mutatnak fel és számos könyvet idegen nyelvekre fordítottak át. A tudomány mezején való működést a későbbi kalifák, Muhammed el Mehdi, Hárun el Rásid és főleg El Mámun alatt tovább fejlesztették. Ezzel szemben a nem iszlamita népeknél a tudományok alacsony fokon állottak, sőt egész Európa a műveltség igen alacsony fokán állott. Ezért minden túlzás nélkül azt állíthatjuk, hogy a muszlimok, akiknek ugyanakkor a tudósok egész serege állott rendelkezésre, a mai Európa tanítómesterei voltak.
Hárun El Rásid jóságáról és kiváló tetteiről köteteket lehetne írni: Az Abbászidok az Umejjidák minden területét elvették, kivéve Andalúziát (Andalúzia). Ott az Umejjidák egy megmaradt sarja uralkodott, amely elkerülte az Abbaszidák üldöztetését és nem jutott rokonai sorsára. Ez az andalúziai állam a H. u. 138-ik évtől 423-ig állott fenn és bátran nevezhetjük a kultúra melegágyának. Az Abbaszidák hódításai alatt pedig az iszlám birodalom határai annyira kiszélesedtek, hogy az alattvalók száma elérte a 100 millió lelket.
Ezen öt évszázad alatt az iszlamita világ sok megrázkódtatáson, változáson és eseményen ment keresztül. A különféle szekták és eretnekek tömege lépett fel és tűnt ismét le, kisebb- nagyobb államok keletkeztek és szűntek meg, melyeknek a fel sorolása nem képezi jelen munkám célját. Az abbaszidák uralmának a tatárok vetettek véget, akik évszázadokra elseperték és megsemmisítették a kultúrát és vadságuk és kegyetlenségüknek mérhetetlen nagyságú tanújelét adták. Bagdadban az abbaszidák nemzetségének utolsó kalifája "El Musztaszim Billáh" volt, akit a tatárok megöltek. El Musztászim halála után Áhmed ben Záhir, akit El Muntaszir Billáhinak nevezünk, éveken át trónja vesztetten bujdosott, amíg Egyiptomba érkezett, ahol Egyiptom akkori uralkodója, "El Mélik Énzáhár" kalifának ismerte el. Amint már említettük, az Abbaszid nemzetségnek Egyiptomban 17 kalifája volt, de ezek már inkább csak név szerint mondhatók kalifáknak, mert a Hudbában az ő nevüket nem említik az igaz hívők, de az állam ügyeire sem gyakoroltak befolyást.

Az oszmánok (törökök).
Említettük, hogy az abbaszidák uralkodása idején számos államalakulat és kisebb fejedelemség keletkezett, amelyeknek nagy része eltűnt, vagy átváltozott. A nagyobb államalakulatok, az umejjidák, abbaszidák, fatimidák birodalma és Endelosz és Szeldzsukijje voltak, amelyekhez az apró fejedelemségek: Aglébévijje, Szebukategijje és a többiek járultak, amely utóbbiaknak száma körülbelül 30-ra emelkedett. A virágzás és elmúlás hozzávetőleg 687-ig a H. u. tartott. A VII. század vége felé egy hatalmas iszlám állam alakult ki, amely még ma is fennáll és Isten segedelmével a jövőben is sok évszázadon át fenn fog állani. Ez az államalakulat, amely sok változáson és megújhodáson ment keresztül, remélhetőleg a jövőben vissza fogja nyerni a neki járó világtörténelmi szerepet és az Oszmán császárság (a mai Törökország), mint eddig is, az iszlám dicsőségét és fényét az egész világon emelni fogja. Az oszmánok nevüket első államalapító uralkodójuktól, Oszmán Gázitól kapták, aki 726-ban a h. u. halt meg. Az oszmánli törzs egyik hajtása a bosnyák-hercegovinai mohamedánság, akik egybeforrtak a szomszédos keresztény népekkel, annak dacára, hogy az anyanyelvük nem török és vér szerint sem nevezhetők törököknek. Meg kell állapítanunk, hogy a muzulmán, törökök, vagy a török nemzet muzulmánjai közelebb állnak hozzájuk bárkinél, aki vérrokonuk, mert így rendeli el ezt nekünk a mi szent vallásunk. Hozzájárul még az is, hogy a török nemzet erős és nemes, meggondolt és szívós és vitézsége minden kétségen felül álló. Ezek a tulajdonságok alkalmassá tették arra, hogy keletkezésétől fogva mindenkor harcban állhasson és karddal a kézben kiszélesítse birodalmuk határait. Győzelmeik híre elterjedt az egész világon. Hatalmas szultánjuk II. Mehmed, akinek dicsőséges mellékneve, "Fátih" (a hódító) a h. u. 857-ik évben elfoglalta Istanbult (Konstantinápolyt), amelyet az idők folyamán oly sok mohamedán uralkodó ostromolt. A Hódítónak jutott a dicsőség, hogy általa teljesültek Muhammed pejgamber alejhisszalam szavai: "Utánam meg fogjuk hódítani Isztambult és dicsőséges lesz uralkodója és dicsőséges a mi seregünk!"
A legnevezetesebb oszmán uralkodók a következők voltak: A már említett második Mehemed szultán, a hódító.

Szélim szultán és Szulejman Kánuni (a törvényhozó), II. Mehmed, a hódító, meghódította a mai Bosznia-Hercegovinát, mely országok 400 éven, átállottak az oszmánok uralma alatt. Szelim Szultán (Jávuz) az első oszmán szultán, aki kalifa lett. A h. u.-ni 918-ik évében jutott trónra és 926-ban halt meg Hedzsászban. Az utolsó abbaszid kalifától elhódítatta Egyiptomot, akit El Mutevekkil álálláh III.-nak neveztek és aki ünnepélyesen elismerte őt kalifának és átadta neki a próféta Emánetjeit (szent birodalmi jelvényeit), a szent zászlót, a kardot és a jogart. Ezek a birodalmi jelvények még ma is Törökországban őriztetnek. Két évtizedig visszamenőleg a Hiláfet az oszmán császárok kezében volt.
Első Szélim szultán, kalifáig összesen 8 szultán uralkodott és pedig a következők: Oszmán szultán, uralkodott 26 évig, meghódította Brusszát. II. Orkán szultán, uralkodott 35 évig, meghódította Romániát. I. Murát szultán, uralkodott 30 évig. Bajazid Jirdirüm szultán, uralkodott 14 évig, Timúr Lenk tatár kán rabságába esett, utána a szultán trónja 11 .évig üresedésben volt. Mehmed Cselébi szultán, uralkodott 8 évig, az Oszmán császárság második megalapítójának tekinthető. II. Murát szultán uralkodott 30 évig. Hódító Mehmed szultán, uralkodott 31 évig. Bajazid szultán, uralkodott 32 évig. Őt követte az uralkodásban Szélim szultán.
V-ik Mehmed Resád után még két kalifa uralkodott, akikről jelenleg nem akarunk megemlékezni. Abu Bakr, Omar, Oszman és Áli r.á.
igazi Kalifák és a Prófétának valódi utódai voltak. Ezért őket "Hulefái Rasidin"-eknek, azaz a "Jólvezetett Kalifáknak" nevezzük. Az első kalifák éjjel és nappal kíséret nélkül jártak, az Umejjidák hatalmas testőrséggel vétették magukat körül, üldözték Ali híveit és rokonait. Trónjukat féltették tőlük és kegyetlenségükkel örökös lázadásoknak hintették el magvát. Az Umejjidák családjából Muáwijja Sámnak helytartója még Házréti Omár uralkodása óta fontos szerepet játszott a birodalomban, úgyhogy Házréti Ali halála után kalifának kiáltatta ki magát. -De ez már a történelem lapjaira tartoznak, s az eddig olvasott iszlám történeti részekben is vannak ki hibák, pontatlanságok, de kegyeleti okokból nem javítottam.-(Bolek Zoltán)